Hajónapló

 Kész a vitorla. Nagyon jól néz ki. Összeraktam a teljes riget, ha nem lett volna már sötét és viharos szél amire estére végeztem vele, bizisten kimentem volna a vízre kipróbálni. De ez a 8-9es körüli szél nem egy ilyen hajócska kipróbálására való. Egész nap a vitorlavarrással voltam elfoglalva, kivéve amíg a kislányom szülinapi ebédjét elfogyasztottuk. "J" sütött tortát mindnyájunknak és egy kis szívalakút külön neki, meg megkapta a boatshows szőrmemamuszt.

 Délelőtt vitorlát varrtam. A pingpongasztalok síkjába besüllyesztett varrógéppel aránylag jó működik a dolog. Nem panaszkodhatok a varrógépre, viszi a több réteg anyagot, aztán amikor már olyan nyolc rétegnél tartok a sarokerősítéseknél, pláne ha még ragasztót is át kell varrni, akkor gyengéden kihúzza a tűt a tűrúdból, ezzel tudatva, hogy ez már sok neki. Mindig gond a nagy spulni cérnáról a száladagolás, ezek a varrógépek kis csévékhez vannak kitalálva a tetejükön a csévetartóval, én a Coats (volt Újpesti Cérnagyár, mégkorábban a háború előtt megintcsak  Coats) Devlon cérnáját használom, hát itt mindenféle trükközésre van szükség, hogy fusson a szál, de ne pörögjön utána, ha rántja a gép, de  ne is akadjon el. Hasonlóan kényes dolog a talpnyomás, szálfeszesség, öltéstávolság, cikkcakkszélesség beállítása, de sok éve varrok vitorlákat, ponyvákat, még inget is varrtam egyszer magamnak, elég gyakorlatom van benne. "J"-re nem számíthatok ebben az egy dologban, pedig van egy női szabó végzettsége, de utálja a tűt cérnát, ha varrok inkább elfordul, ne is lássa, szegény anyám volt ilyen, a világból ki lehetett zavarni valami varrnivalóval. Én úgy fogom fel, mint bármilyen más műszaki alkotó tevékenységet, most is öröm töltött el amikor este, miután a tüntetésből hazatérve megvarrtam az utolsó öltéseket, amikor végignéztem a vitorlán. Holnap kézzel meg kell varrnom a sarkokat ahol az erősítések miatt a gép már nem bírta, fel kell varrnom a latnizsákokat és kész. Na tüntetés. Én nem tudom hogy van ez a számolás. Isten bizony többen voltunk a Kossuth téren, mint a "Belügyminisztérium közlése szerint" azon a bizonyos békemenetnek nevezett EU ellenes tüntetésen, amikor 800000 szimpátiatüntetőnek örvendhetett drága miniszterelnökünk. Nos ezen a klubdélutánon a TV híradó szerint többezren voltunk. Persze minden ami több mint kétezer az többezer, akárhányszor is több mint kétezer. Mindegy, ez telik a köztévé hírszerkesztőtől, végülis neki is fizetnie kell a hiteltörlesztést, pláne ha gyerekei is vannak...akinek túszai vannak ne ugráljon! Csak az bánt, hogy én már megéltem ezt egyszer Rákosi alatt. Felgyorsult a világ. Régen százévek elteltek amíg a nemzet beletenyerelt ugyanabba a sz@rba. Most elég két emberöltő. A parlament előtti lekordonozott parkolóban rendőrök álltak sorfalat, de semmi szükség nem volt rájuk, mint ahogy a bevetésiekre sem akik távolabb álltak (pontosabban ültek buszaikban)  készenlétben, békés volt a demonstráció, a kuka és autógyújtogatók nem ezeken a tüntetéseken vannak és a Parlamentet se akartuk megrohamozni, akkor se mennék oda, ha beválasztanának, jobb kocsmákhoz vagyok szokva. Amúgy majd lesz fröcsögés a jobbos fórumokon, biztos le leszünk mocskoshazaárulókomcsilibsizsidócsőcselékezve, erre csak azt mondom, hogy az első beszédet úgy kezdték, hogy elegünk van az elmúlt 22 évből, szóval megkapta itt a magáét minden korábbi vezetés, de hát ez a jobbosoknak mindegy, aki nem velük van ez aljas ellenség, ennél még Kádárnak is több esze volt, mert azt mondta, hogy aki nincs ellenünk az velünk van.

 Hát a ragasztás elsőre nem működött. Hiába vasaltam át, nem ért egy kalap sz@rt se. Alig tartott valamit. Pedig ehhez a szintelen Tesa ragasztóhoz azért vonzódtam, mert nem látszik. Végülis kénytelen voltam szétszedni (már ahol nem esett szét magától) és átragasztottam a régebben használt sárgásbarna színű papírral tekercselt, megnemmondom milyen típusú kétoldalassal. Ezt a fajtát azért nem akartam használni, mert a fehér anyagon átüt a sárga ragasztó, viszont ez tart mint a beton, pláne, hogy még erre is rávasaltam. Abraxas ahogy a tegnapi kommentjében írta, rossz tapasztalatokra tett szert a ragasztóval, nekem ezzel a fajtával mindezidáig még nem volt gondom. Össze is varrtam a vitorlát, miután a ragasztást követően felemelve, a sarkait kifeszítve, ahogy tegnap a szabást is előkészítettem, ellenőriztem szemre a formát és nem találtam benne javítani valót. Már csak a sarokerősítések, meg a latnizsákok felvarrása és a kötélszemek beütése van hátra és kész. Ha nem jön közbe semmi vasárnap estére gondolom befejezem. Délután vizet töltöttünk a tartályainkba, mert az emlékezetes jégvágásos slaugszabadítós víztöltésünk immáron egy hónapja volt, ma reggelre kifogyott a víz. Nagyon szép volt tőle, hogy nem akkor tette amikor mondjuk beszappanozva állok a zuhany alatt, hanem a reggeli utáni fogmosás végén jelezte a szivattyú folyamatos működéssel, hogy immáron víz-levegő keveréket szív a négyes tankból.

 Persze ez még a tegnapi napló, de időnként "J"-n elhatalmasodik a játékszenvedély és csak most fértem a géphez. Tegnap azaz nekem még ma mert nem feküdtem  még le "igazából", mindenféle pozitív dolgok történtek. Reggel kivonultam a "vitorlaszabó műhelybe"( a régenvolt árbockészítő csarnokrészbe bekéredzkedtem szívességi alapon erre a hétre) a zsákjaimmal és előszedtem egy szakadt Elvström Soling fockot, meg egy általam soha nem használt 30 éves, de egészen újszerű North Star fockot és felterítettem spekulálni, a "Hogyan szabjunk vitorlát a dinghynkre a ház körül fellelhető anyagokból?" projekt keretében. Egészen elképesztő dolgot találtam ki, ha sikerül, akkor a vitorlaszabást is új alapokra fektettem és itt a blogban is lesz róla fényképes hencegés, ha nem, akkor mélységesen hallgatni fogok róla, szóval észre fogjátok venni.

Aztán hátizsákba raktam az édesvízszivattyút és elvittem a Bearing-hez ismételten kicserélni, utána gyógytornára mentem a kezemmel. Délután értem haza, beraktam a szivattyút a helyére, működik és...most 1:48 van az alárakott tepsiben egyelőre egy csepp víz sincs! Miután az egész nap elcsúszott a szivattyú és torna program miatt, kimaradt az ebéd ( a Fehérvári úti piacon vettem három rétest és azt ettem meg a torna előtt az öltözőben) és  utána az alvás (helyette vacsora után aludtam amíg felébredve el nem tudtam űzni az én drágámat a géptől), délután igyekeztem bepótolni a mulasztást. Miután kispekuláltam a vitorlát, bátran belevágtam a kivitelezésbe (és a Star fockba a nagy ollóval), a kocka el van vetve, majd kiderül vitorla lesz belőle, vagy mondjuk csónaktakaró ponyva, ha nem sikerül. A mai napnak, illetve hát a tegnapinak, még egy pozitív hozadéka van, a piacon kaptam konzervnyitót! Kértem azt a régi 50 filléres kihajtható úttörő nyitót, na olyan már nincs, de volt ez 300-ért, igaz ez már sört is nyit. Nagyon megbízhatónak néz ki, már az is megnyugtató, hogy a pengéje kékrefuttatott acélból van, nem olyan csilivili rozsdamentes mint az olasz vackok. Ma tanultam a Bearingnél egy új mondást, amikor erre az olasz szivattyúra vonatkozóan idéztem a személyzetnek a régi mondást, hogy "ami szép az olasz, de ami jó az német",  utána megjegyezve, hogy amióta mindent Kínában csinálnak  ez már nem igazán igaz, azt mondta a fiú, hogy "ami nem kínai az nem is eredeti".

20:06 No szóval így néz ki alakítás közben a vitorla. Az ötletet az adta, hogy a Star fock alsó éle pont megegyezik a bumom hosszával. Namármost ha a rajzon ábrázolt módon a pirossal keretezett Star fockot elvágom az ott ábrázolt módon, marad a szürkével színezett rész amire ráforgatva és hozzávarrva a sárgával színezett részt, kiadja a lugger vitorlát. Már csak egy gond van, hova kerül a hasa a vászonnak és milyen lesz általában a formája, ha kifújja a szél. Mert ha feszes lesz a keresztvarrat, akkor két öble lesz a vitorlának, ami azon túl, hogy egy aerodinamikai katasztrófa, még iszonyú hülyén is néz ki, ha meg túl bőre szabom, akkor meg akkora hasa lesz a vitorlának, hogy nem fog rendesen kreuzolni. Végülis azt eszeltem ki, hogy a vitorla súlyával modellezem a szelet, vízszintesre állítva addig húzogattam a (rajzon szürke) háromszög csücskeit, amíg a korábbi belépőél annyira lett hasas, amennyire szükségesnek ítéltem az új helyén. Ehhez hozzáillesztettem a lebuktatott felső részt(rajzon sárga) és addig cincáltam, amíg törésmentes lett a hasa a munkadarabnak. Ceruzával összejelöltem, majd szétszedve összeszabtam. Az alsó csücsökbe kell majd egy darabot betoldani és remélem jó lesz. Persze ha szépen sikerül megvarrni. Ha meg valaki megkérdezi, hogy miért futnak ilyen furcsán a  varratok, megmondom, hogy ez a NORTH legújabb quadroradiál szabástechnikája. Merthogy a világmárka logója persze ott marad az alsó csücsökben. Estére kétoldalassal összeragasztottam a keresztvarratot, nem igazán akarja jól megfogni, vagy sokat tapogattam a vásznat, vagy már öreg volt a Tesa kétoldalas ragasztóm, vagy mindkettő, holnap megpróbálok valahonnan szerezni egy vasalót és rávasalok, az remélem javít a ragasztás minőségén, mert az meg se fordul a fejemben, hogy csak úgy nekivágjak a vakvilágba összevarrni fércelő ragasztás nélkül. Így se lesz könnyű áterőltetni a varrógépen.

Reggel leengedtem a "léghajót", előszedtem belőle a rudazatot és a földön összeállítva felmértem az éleket a vitorlatervezéshez. Aztán ismételten feldaruztam a parkolóhelyre. Most vitorlát tervezek, mert a héten mind a vitorlát mind a gumicsónak Hypalon anyagát ki akarom szabni, illetve a vitorlát meg is varrnám. Ha a jövő héten jó idő lesz, le is festem a bocit és a hét végén már vitorláznék vele!

20:12 A régi helyen, ahol az árbocokat is csináltam, összeállítottunk egy pingpong asztalból, meg egy jó nagy bútorlapból egy óriás vitorlaszabó asztalt. 

Ott készül majd ez. Valahogy azt hitem, hogy nagyobb lesz, de most kiszámolva a felületet alig több mint 4 m2. Hát ekkora. Ez a kis csónak nem bír el hosszabb rudakat. Kivittük a varrógépet, meg egy csomó dolgot ami a vitorlaszabáshoz, varráshoz kell, holnap belevágok (a szó szoros értelmében).

 Pihenős délelőtt van. Egyrészt mert kutyafáradt vagyok, másrészt mert a mai munkanap délután ötkor kezdődik majd. De sorjában! Tegnap egész nap a gumicsónakos műhelyben szerkesztettem az abraxas által készített rajzok alapján a gumihurka szabásmintáját. Este kilenc volt amire végeztem a kivágással. A Syntexkereseknek szerencsére olyan védőpapír karton borítja a dekorit árújukat, ami príma alapanyag az ilyesféle szabásmintáknak. A mostanság lebontott munkasátram nagyrésze is ebből az anyagból készült, most sablon lett belőle. Azt reméltem, hogy estére a PVC fóliából készült próbadarab is meglesz, de ismételten bebizonyosodott, hogy túlságosan optimista vagyok, ráment az egész nap a szerkesztésre, kivágásra. Éppencsak egy keveset sétáltunk napközben a simogató napsütésben, amíg "J" megetette a környékbeli kosztosait. (én tegnap felakasztottam a maradék madárpogácsákat az etetőhelyre ahol épp egy cinke falatozott, amire ez elfogy, a télnek is vége lesz) Szóval ha ma vége a gumicsónakreparálásnak, lepakolják nekem a nagy munkaasztalt és délutántól holnap reggeli ismét dolgozhatok ott. Most az lesz, hogy a sablon alapján "J"-vel kivágjuk és összeragasztjuk fóliából a hurkát, felfújjuk és felpróbáljuk a jelenleg "léghajóként" üzemelő Mákvirágra (ott lóg a darupálya alatt felkötve a járóra) az éjszaka folyamán. Ha passzol, akkor jöhet a szakmunka, ugyanezt Hypalonból kivágni, összeragasztani és felszerelni mindazzal a cicomákkal amik a gumicsónakokon vannak, rögzítőfülek, dörzsgumi körbe, stb. No ezt a szakmunkát már nem én fogom csinálni, ezt a gumicsónakos szakmát, bár mostanra már sokat tudok róla, nem akarom kitanulni. Gyönyörű az idő, ismét déli szél fúj, vége a soknapos kemény északinak ami alaposan megrángatott bennünket, szerencsére a horgonyok tökéletesen fognak és semmi kárt nem okozott a viharos szél a fedélzeten sem.

A vízimadarak már érzik a tavaszt. Ha valamelyikünk megjelenik a fedélzeten mint az őrült vágtatnak a hajó felé és egymással harcolva igyekeznek megszerezni a bedobált kenyérdarabokat. Egyelőre még tart a büfés Misitől kapott, télen felgyülemlett szárazkenyér mennyiség, merthogy amíg be volt fagyva  víz valahová eltűntek a vizimadarak (tényleg, hova lesznek a kacsák, szárcsák amikor befagy a víz??), de most tömegesen jelentek meg és amikor éppen nem zabálnak és verekednek egymás tollát csomókban tépdesve kifelé, olyan gruppenszekparty van a vízen, hogy az már erkölcsi fertőnek nevezhető.

21:45 Kilencre végeztünk is. Az eredmény; TÖKÉLETES a hurka! Kicsit aggódtam meg tudjuk e csinálni ebből a hitvány anyagból (az OBI-ban vettem festésnél használatos takarófóliát, de ha tudtam volna, hogy ilyen szupervékony, kerestem volna valami vastagabbat), de gond nélkül sikerült. Kiszabtuk a sablon alapján és összeragasztottuk a csomagolásnál használatos barna ragasztószalaggal. Aztán felpumpálva nagyon jó formát mutatott, de az igazi meggyőző próba az volt, hogy leengedtem a csónakot a földre és odapróbáltuk a hurkát. Nos megállapítom, hogy abraxas a legtökéletesebb gumicsónaktervező. A hurka pontosan illeszkedik a csónak pereméhez, követve annak kecses, ívelt vonalát. A legtöbb gyári gumicsónaknál az ívek több egyenes darabból vannak összeragasztva. Hogy ennek mi a pontos oka azt csak gyanítom, mert nem hinném, hogy mondjuk egy Zodiac nem rendelkezik olyan számítógépes programmal mint abraxas. Sejtésem szerint a nagyobb átmérő szabásához (hiszen a gumicsónakoknál a hurka átmérője legalább 40-60 cm, ellentétben az én stabilitásnövelő úszótestem mindössze 20 cm átmérőjével) a kifli formát csak jelentős anyagveszteséggel adná ki az 1,50 széles anyag (netán nagyobb méretű csónaknál ki se adná). Viszont ha egyenes darabokat szabnak, akkor szinte veszteség nélkül lehet összeforgatni a szabásmintákat. Ugye a piac rendkívül árérzékeny. Senki nem adna 30-50%-al több pénzt egy azonos méretű csónakért csak azért mert annak az a bizonyos "sheer"-je elegánsabb.

Kőkemény két nap volt. Tegnap aláereszkedtem a fuxba és megkűzdöttem az oda sebtében behajigált holmikkal. Alig lehetett mozogni a sok motyótól, ráadásul ahhoz, hogy bármit elpakoljon az ember, előbb egy adott polcon a rajta lévő dolgokat ki kell rámolni. De hova, amikor már így se lehet mozogni? Na azért csak megküzdöttem a dologgal, lassan de biztosan elfogyott a sok motyó. Aztán a műhelyből behoztam még egy csónaknyi cuccot és azt is elpakoltam. és ezzel még nem volt vége a dolognak, mert mára is maradt egy jó adag. Nem is értem, hogy ment ki a hajóról apránként ennyi szerszám, eszköz, anyag és hova fért vissza, amikor SEMMI hely nem maradt üresen amikor nem voltak itt. Rejtély. Mindenesetre végre üres a kinti műhely, felsöpörtem, tisztán üresen hagytam a helyet magam után amit tele odavalósi kacatokkal, szeméttel vettem át. Nem érhet szó bennünket. Aztán ma délután nekiugrottunk a "külső körletnek" is, már tegnap kihurcoltam a műhelyből "J" oda beteleltetett növényeit, a sok parton heverő kacatot is elpakoltuk a tüzelőt rendesen deponáltuk a téli cincálás után, meg azokat a fákat ia felfűrészeltük és elraktuk, amiket valakik odahajigáltak, gondolom ajándékba még tavaly. Közben krumplit pucoltam és lereszeltem vagy 4 kilót, merthogy megismételtük a sztrapacskafőzést, meg elbicikliztem a pékhez kenyérért. Szóval ma se kell ringatni hogy elaludjak remeg kezem lábam a fáradtságtól.

Juteszembe ki mivel nyitja a konzervet? Mert a napokban "J" félhangos átkozódására lettem figyelmes amikor az őszibarack konzervet nyitotta. Az összes modern kerekes konzervnyitó nem ér sz@rt se. Valamikor volt az 50 filléres úttörő nyitó azzal könnyedén kinyitottam  minden dobozt, de most már nincs ilyesmi a boltban, csak használhatatlannál használhatatlanabb olasz (kínai?) vacakok. Én már nem is kísérletezem  vele, a svájci bicska pengéjével vágom körbe a tetejét, merthogy azon se a régi már a konzervnyitó amióta csavarhúzót csináltak a végéből. Csak azért jutott eszembe a dolog, mert szóról szóra ugyanezt írta le a konzervnyitással kapcsolatban "RP" pár napja Ausztráliából. Szóval ez a dolog világjelenség.

 Nem gondoltam, hogy ekkora aktivitást mozgatok meg horgonyhúzás ügyben. Köszönöm az összes jótanácsot, még Ausztráliából is kaptam a "R P"-től, gyakorlatilag azt tanácsolta a többség, hogy rövidre húzni, megkötni (rögzíteni) aztán rámotorozni, a hajó mozgási energiájának nem tud ellenállni. Én se gondoltam azért olyan nagyon vészesnek a dolgot ilyen  fenékben. Egész más lenne a helyzet ha sziklás, vagy netán roncsokkal borított lenne a meder, de szerencsére itt ilyesmi nincs, egyedül rongyok lehetnek odalent, amikor az elveszett horgonyt gereblyéztem a háromágú fentővel, rettenetes mennyi textíliát horgásztam ki, valami szarházi beboríthatott valamikor egy pár bála koszos géptisztító rongyot a Dunába.

Ma kinéztünk a Boatshowra. Megmondom őszintén kizárólag csak azért, mert a Maritime küldött ingyenmeghívót, mert egyébként pénzt nem adtam volna a belépőért. Hát mit mondjak....? Azért volt jó kimenni, mert összefutottam pár régi jóbaráttal, a standokon, meg másutt, le is fényképezkedtünk Rick Csabával az Intenational hajófestékek atyjával, meg a " Vitorlázás" magazin főszerkesztőségével Dénes Pistával és Verő Julival. Gyakran gondolom azt, miután teljesen elfordultam a Balatontól és visszavonultam saját "elefántcsonthajómba", hogy bizonyára nem emlékszik rám már senki, nem nagyon fognak felismerni. De ilyenkor szívmelengető érzés, hogy mégsem így van, például amikor odaóvakodtam az International pulthoz hogy üdvözöljem Csabát, nem tudtam, hogy egyáltalán emlékszik e rám, (bár szuperkedvezménnyel adta akkor az algagátlót) miután vagy két éve találkoztunk utoljára, de széles mosollyal üdvözölt és friss részleteket idézett ebből a blogból. Mit tagadjam jól eső érzés az ilyesmi. Azért nem úsztam meg "ingyenből" a bótsót, sőt...fene azt az érdeklődő természetemet! A szabadtéren sorakoznak azok a bódék ahol olyanok kínálják a portékájukat, akiknek amúgy semmi közük az adott kiállítás profiljához. Nos leálltam íjakat gusztálni egy helyen és amíg azzal játszadoztunk, felajzottuk, kihúzogattuk a kissé cefreszagú eladóval (30000 volt egy kedvemrevaló "perzsa" íj amire mindenféle csoda faanyagokat mondott az ember, hogy miből készült, de esküszöm kőrisből volt) addig "J" beleszeretett ebbe a sipkába http://rebeliszucs.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=206&category_id=19&option=com_virtuemart&Itemid=58, meg egy szőrmemamuszba, meg közben felhívtam a kislányomat akinek szülinapja lesz a jövő héten, neki is kellett mamusz (egyre drágább a gáz, egyre kevesebbet fűt), szóval ha íjat nem is vettem, bár már 25-ért odaadta volna az ember, de nem úsztam meg cechelés nélkül. Miután itt mindenféle echtemagyart árultak, megpróbálkoztam a karikás ostort is pattogtatni, mert egy csikóslegényt sikerült erre rávennem, hogy megmutassa, de szégyenletesen leégtem a dologgal, nemhogy durrogtatni, de még suhogtatni is alig sikerült, úgy tűnik nem vagyok egy pásztoralkat.

Mihalik Péter írja, hogy lehet lassan hajózni. A tegnapi vihar után elgondolkodtam, hogy vajh milyen mélyre szánthatták be magukat a horgonyaim a viharok során. Miután becsülettel kitartottak hónapokon át, nagy kérdés hogy fogom őket feltépni a fenékről. Gondolom szakaszosan kell majd próbálkozni, alighanem eltart majd egy darabig amíg napvilágra kerülnek.

Ma délelőtt a csónaképítésből és a műhelyben maradt, idáig megkímélt raklapdeszkák maradékából fűrészeltem fel három vödörnyit és hoztam be a hajóra elfűteni. A nagy hidegekhez szokott technikámat fékezni kell, mert mostanában, hogy melegebb van odakint, rendszeresen túlfűtöm a szalont és csak tátogunk a 35-40 fokban. Tovább takarítottam a műhelyben a placcot, mert egy lépcsőben nem sikerült azt a legalább kukányi fűrészport, gyaluforgácsot összesöpörni tegnap este. Különösen, hogy az egészet kézzel átnéztük, hogy megtaláljuk a munka közben leesett és eltűnt apróságokat. Meg is találtuk a kis glettvasat ami helyett muszáj volt újat venni anno, mert sehol se leltem, meg néhány csigafúrót. Délután pihentem, mert kicsit túldolgoztam magam, elfáradtam és a kezem is sajog a reggeli "félkézzel fogom a fát másokkal a nagy körfűrészt" sportos tűzifagyártás során, meg a gyógytornát is túlságosan alaposan végeztem. (szemben ül velem Lajos bácsi, az úgy sumákol...) 

Hú mekkora eszem volt, hogy tegnap behurcolkodtam a műhelyből a cuccok nagyrészével! Reggel kinézve ébredéskor a part alig látszott a sűrű hóesésben, azóta se hagyta abba. Ilyen időben kimenni is elég lesz a partra, nemhogy még cuccolni! Így viszont kényelmesen el tudjuk kezdeni  a műhelyben a munkahely felszámolását. (merthogy befogom "J"-t is a melóba, már jeleztem neki amit ő hümmögve nyugtázott)

1:07  A dátum ne tévesszen meg senkit, már holnap van, de annyira elfáradtam, hogy vacsora után elaludtam héjastul és csak most ébredtem fel. Kipakoltunk mindent, felhúztam a bocit az "égbe" a darupálya kezelőjárójára, a munkapadnak használt kölcsönpallókat visszacipeltük a lakatosok tárolóhelyére, lebontottuk a munkasátrat, leadtam a raktárban a villanykályhát és nagyjából összetakarítottunk. Még a sok maradék faanyagot kell "kezelni", a nagyobbakat, használhatókat valamelyik rejtekhelyre deponálom, az apraját holnap felfűrészelem tüzelőnek. Este amikor kilenc óra tájban hazatértünk tükörsíma víz és szélcsend fogadott, de pár perce rettenetes szélvihar tört ki, tép szaggat mindent, himbálja a hajót, remélem reggelre nem fogok károkat konstatálni.

Reggel átcsiszoltam a rudakat és ráraktam még egy réteg epoxigyantát quasi lakkozásként. Aztán elmentem gyógytornára. Korábban az volt  a tervem, hogy csak egyszer megyek, kitanulom a gyakorlatokat, aztán magam csinálom itthon, de alighanem mindig lenne valami sürgősebb dolgom, továbbá így, hogy gyógytornász vezényli a gyakorlatokat, hatásosabb mintha magam tekergetem a csuklómat, karomat, ujjaimat. Szóval miután nagyon gyorsan és tökéletesen akarok gyógyulni, ez a legcélravezetőbb. Délután utálatos munkába kezdtem, a parti műhelyből összepakoltam a szerszámok, gépek nagyrészét (Hüm....lehet, hogy csak a felét? Így is megtöltötte a nagy aluminiumcsónakot.) és behurcoltam a hajóra. Egyelőre csak behajigáltam mindent a fuxba, úgy hogy egyelőre mozdulni se lehet ott, de holnap-holnaputánra esőt mond a meteorológia, semmi kedvem ugyanezt esőben csinálni, szóval a kipakolással sietni kellett. Ma ezt kaptam "T M"-től. https://www.youtube.com/watch?v=YE6QfivYXfI&feature=player_embedded Egészen megdöbbentő. Valaha a vízi műtárgyakat, jelen esetben egy kikötőt kőszórással, sarkantyúval, körgáttal védtek, szóval ennek egyetemen tanított bejáratott megoldásai vannak. Itt meg csak úgy odaraktak a Dunába egy cölöpsorokkal rögzített úszóstéges kikötőt. Valaki sokat akart kaszálni a kikötői díjakból kevés beruházással. Itt az eredmény. Mondjuk aki a kamerát kezelte az is egy hülye volt, időnként a tengeribetegség kerülgetett a filmet nézve. Ezen a filmrészleten https://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=4RW6g_7UNe4 éppen azt az embert mentik, aki bement az előző filmen a lakóhajójára, gondolom abban a reményben, hogy tehet valamit a lehetetlen ellenében. Amikor elkapja az embereket a pánik, a legegyszerűbb dolog se jut az eszébe senkinek. Pl. nagynehezen bedobnak neki egy kötelet, amin kínlódva próbálja magát a jégtáblák közt kihúzni egy csónakban állva, ahelyett, hogy lekötné a csónak orrára a kötelet és a parton ácsorgó tömeg kirántaná csónakostul. Aztán miközben ezen töprengtem a filmet nézve, valakinek mégiscsak eszébe juthatott, mert így tettek és kirántották a szerencsétlent.. 

20:43 Az imént kaptam meg a gumihurka végleges tervét abraxastól. Így fog kinézni. Messziről olyan lesz a Mákvirág, mint egy gumicsónak, ha felkötöm rá ezt a stabilitásnövelő felszerelést, viszont miután svertje, kormány van, igazi vitorlásként fog működni.

Üvegszálas epoxival megerősítettem az evezők tollainak végeit, belamináltam a szárakat ott ahol majd az evezővillák koptatják és az árbocot is ahol a bummvilla koptatja majd. Délután konzultáció volt a majdani biztonsági gumihurka tervezése ügyében valamennyi szakértő bevonásával. ( abraxas, ICSG, "D F" és jómagam..ja ott volt még a Szutyok macska is). Itt az első változat.

 Reggel nagynehezen a víz felé fordítottuk, kötéllel húzva, csáklyával tolva a hajó bal oldala mellett a jégen heverő csónakot. Könnyebben ment volna, ha rá merek menni a jégre (és feltéve, hogy nem szakad be alattam), de annyira közel, a hajó orránál tartott már az olvadás, hogy nem mertem megkockáztatni. Végül valahogy csak elküzdöttük a hajó elejére, ott beszállva megroppant alatta a jégtábla, néhány taszítás és a szabad víztükrön voltam. Viharos szél volt ("J" akinek a figyelmét semmi nem kerüli el ami a környező állatvilágban történik nevetve mesélte, hogy amikor az egyik kacsa hátszélbe fordult, a tollait felborzolva a szél egyszerűen átbukfenceztette a fején), de ülve evezve szemben a széllel kis felületet mutatva aránylag könnyen feleveztem a "Bajcs"-ig (a búvárok kikötött hajója) ami mellett már nem volt jég és arról gond nélkül partra szálltam. Visszamentem Amapola magasságáig és kihúztam a partra a Claudia "pontonhidat". Nem volt szükség rá sokáig, de ezalatt remek szolgálatot tett nekünk, nélküle nem tartott volna mindössze egy délutánt a fogságunk.

Kész a második evező. Ezzel gyorsabban, nagyjából fele annyi idő alatt végeztem mint az elsővel, már begyakoroltam magam. Elkezdtem letakarítani és összepakolni a szerszámaimat, gépeimet, a hónap végén lejár a műhelybérletem, le kell bontsam a sátrat és ki kell költözzek a csarnoképületből. Este az összes rudakat, svertet lekentem egy erősen hígított  epoxgyanta réteggel, ez kihozza majd a fa szőreit, holnap átcsiszolom majd 120-as papírral és lekenem mégegyszer, ezután még lakkrétegeket kapnak majd, ha elég meleg lesz a festéshez lakkozáshoz. A dinghihez már csak vitorlát kell szabjak varrjak, még nem igazán tudom hol fogom csinálni, de vannak elképzeléseim, láttam kósza pingpongasztalokat abban  a csarnokrészben ahol annakidején Amapola árbocait csináltam, majd megpróbálok egy hétvégére bekéredzkedni. A másik lehetőség a gumicsónakműhely nagy szabászasztala, ha vasárnap nem dolgozik rajta a Feri.

Tegnap a műhelyben evező gyalulás közben "J" lelkendezve hív telefonon, nézzek ki, új háziállata van. Hát egy hatalmas (bár még nem kifejlett, mert még nem "őszült meg") hattyút etet. Mára annyira megszelidült a jószág, hogy már hajnalban itt várta  a kaját  és szinte kézből evett. Tegnap végeztem az evezők anyagának összeragasztásával, 

ezekben a durungokban még nehéz felfedezni a kecses evezőket, de én a lelki szemeimmel már láttam. Az elsőt ki is faragtam, ráment az egész tegnapi nap, ma a tornára indulás előtt nekifogtam a másodiknak is. Az alakítást abrichterrel, kézi gyaluval, szalagcsiszolóval és különféle, a nagyon durvától a közepesen finomig terjedő csiszolótárcsákkal végzem. A 115-ös gumitárcsára 125-ös csiszolótárcsát rakva szép finoman lehet a fát alakítani sikítóval. A munkához a porállarc nélkülözhetetlen. Ezzel a technikával alakítottam ki az összes rudazatot is, a végén persze a finom csiszolást kézzel csiszolópapírral végezve. Jó kis babramunka, nincs az a pénz amiért csinálnám bérben, így viszont piszokul élvezem ahogy kialakulnak a szép formák.

Alighanem vége a jégnek. A nyílt víz már jégmentes volt tegnap este is és egész éjjel olvadt tovább. Reggel még valahol a horgonybólya környékén volt a jéghatár de délutánra már megközelítette a hajó orrát. A Claudia híd körül is jelentős különbséget mutat a jég reggel és délután.  Ma délelőtt még elindultunk a városba a jégre fektetett deszkákon, én gyógytornára, "J" A szüleit látogatni, délután visszafelé  a deszkákon én még gond nélkül bejöttem, de  telefonáltam "J"-nek, hogy igyekezzen, mert itt estére nem lesz már bejárás a hajóra. Ez a deszkázás remekül bevált, két óra múlva még "J" is rendben bejött, bár amikor fellépett a létrára egy darab már letört a deszka alatt a kormánynál. Délután már nem is mentem ki a műhelybe, mert visszafelé nem akartam kockáztatni a fürdést. Amikor csáklyával megdöfködtem a deckről a tatnál a létra környékén, könnyedén tört, lyukadt a jég, szóval jobb a békesség. Tehát pillanatnyilag be vagyunk zárva. Abban bízom, hogy ilyen sebességgel fog olvadni tovább, így holnapra a hajó árnyékos oldalán is elvékonyodik annyira, hogy meg lehet törni csónakkal, ha nem, akkor a hajóról kötéllel átvonszoljuk a csónakot a a jégen a napos oldalra és onnan közelítem meg a partot a már szabad víztükrön, legfeljebb nem a legközelebbi még jeges parthoz kötök ki, hanem mondjuk a Csepregi stégjénél hátul, ott már minden  elolvadt, pedig három napja még mászkáltam ott a jégen. Érdekes módon itt ahol állunk, volt a legvastagabb a jég. Viszont ahol a füstcsöveket kormoztam és fekete lett a jég, ott egy nagy lyuk olvadt bele ahogy a nap sütötte. 

Jég reggel.

Jég délután.

A Claudia híd körül már reggel is olvad.

De délutánra már teljesen pudvás a jég.

A "hídfőnél" a kormányt védő nádtömés mellett le is tört egy nagy darab amikor "J" az utolsót lépte rá.

A kormos jég még akkor is kilyukad, ha nem igazán süt a nap.

 Reggel újabb ragasztást végeztem az evezőkön, a tollak másik felét ragasztottam fel a szárakra. Délben gyógytornára mentem a kezemmel. Hát... nem felhőtlen a dolog, igazából most szembesültem azzal, mennyire elromlott a bal csuklóm. A  beszűkült mozgást a gyógytornász elmondása szerint a hosszas rögzítés miatt megrövidült inak okozzák. Kifejezetten fájdalmas volt a torna (legalábbis ha tisztességesen megpróbáltam végrehajtani a gyakorlatokat), pedig én laza, könnyed mozgatásra számítottam. Arra a kérdésre, hogy mennyi idő a teljes gyógyulás nem kaptam választ, merthogy ez szélsőségesen egyénfüggő, én azért bízom abban, hogy minden bajomból fele annyi idő alatt szoktam kigyógyulni mint mások, de azért ez alighanem még jó pár hét lesz. Az volt a tervem, hogy egyszer elmegyek a tornára, aztán majd tudom én azt magamtól is itthon csinálni, de nem olyan egyszerű, könnyen megjegyezhető a dolog, sok speciális gyakorlat van, szóval még jó párszor el fogok menni amíg beletanulok. Teljes gyógyulást akarok, de ha elhanyagolom a speciális tornát, megáll valahol a kezem félúton, amit mindenképpen el akarok kerülni.

Délután megragasztottam az utolsó fákat is az evező nyelekre (a vastagítást ami a villában támaszt), most az evezővillákon töröm a fejem. Merthogy nekem persze nem jó a hagyományos megoldás, merthogy nem akarom, hogy "vitorlás üzemben" is ott legyen a peremen. Csak arra lenne jó, hogy felszúrjam valami értékes testrészemet rá. Ilyen esetben az evezőkre szokták rögzíteni (ha se a csónakhoz, se az evezőkhöz nem lenne rögzítve előbb-utóbb a vízbe esne), de ezt se szeretném, hogy állandóan ott csörömpöljenek. Szóval egy olyan megoldást akarok kitalálni, ahol egy mozdulattal felrakható és rögzíthető a villa a helyére, de nyom nélkül el is tüntethető onnan és ha beesik ússzon a vízen. Még egyet ki kell valahogy találni. Azt akarom, hogy a csónak peremére két oldalt lehessen szükség esetén egy felfújható gumihurkát erősíteni, ezzel rendkívüli módon megnövelve a stabilitást. Ma konzultáltunk a gumicsónakexpertekkel és kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis a hurkának elég bonyolult térgörbe mentén kell hajlítottnak lennie (ugye a csónak pereme befelé és felfelé is ívelt), ezt kiszerkeszteni szabásmintának.... nem lesz egyszerű. Mindjár írok abraxasnak, aki a szabástervét csinálta a palánkoknak, nincs e valami ötlete, illetve a szoftverje jó e erre is, mert egyelőre tanácstalanok vagyunk. A hagyományos gumicsónakok amennyire lehetséges egyenes oldalúak, az orrban hajlanak csak és ott is aránylag egyszerű módon, nem olyan kecsesen mint a Mákvirágot ahogy kitaláltam.

Folytattam az evezők rétegeinek összeragasztását. Amíg egy-egy réteg a szorítók közt megköt, mindenféle más aprómunkákat végzek. Nem kimondottan apró, de sokáig nem halasztható feladat volt a kijárás biztonságosabbá tétele a hajóról. Mindezidáig a jég megfelelő vastag, teherbíró volt, ami nappal kiolvadt, az éjjel nagyjából visszafagyott. De egyre növekszik a nappali hőmérséklet, a korábban  a hajó mellől kiemelt jégtábla darabok már szilánkosan törnek ha belerúgok. A napsütötte jégtükör délutánra kásássá válik, bár az ásót belevágva olyan 5-10 cm mélyen már sziklakemény. De nem lesz ez már nagyon sokáig így, azonkívül fogalmam sincs mindenütt egyformán vékonyodik e majd. Szóval fő a biztonság, ezért a 2,80 hosszú óriásraklapokból kettőt felcsíkoztunk és megépítettük belőle a "Claudia" hidat. Azért hívjuk így, mert a raklapon korábban tárolt anyagnak ez volt a fantázianeve. Azt remélem, hogy mindaddig közlekedhetünk rajta amíg a csónakkal már meg lehet törni a jeget a szomszédos pontonig. A befagyott csónakot már tegnap sikerült kiszabadítani a jég fogságából, ha majd elvékonyodik a jég, akkor beleszállva betörik alatta és a kötéllel áthúzva a "túlpartra" mint egy jégtörővel remélem a kijutást. Mindenesetre ha lenne pár nap szünet a partrajutásig, tegnap vettünk egy Lipóti óriáskenyeret, az kitart egy darabig. Ha már a kenyérnél tartunk a múltkorjában vettünk a Tescoban egy hasonlóan szépséges küllemű úgynevezett kovászos kenyeret, szerencsére csak egy felet. Mit mondjak? Már egynaposan elkezdett morzsákra hullani, az íze is mint a fűrészpor. Gyalázat mit van pofájuk kenyér gyanánt eladni. Ez a Lipóti három kilós 1085 Ft, nem olcsó, de finom és eláll egy hetet is anélkül, hogy kiszáradna, vagy morzsálódna.

Visszatérva a jégre, valaha, nem is túl régen a hajókat télre telelőbe vitték. Itt a közelben kettő is volt, egyik az Újpesti öbölben, a másik, a lágymányosi, a Kopaszi gát mögött. Miután mindent eladtak, privatizáltak, mind a területeket, mind a Mahart hajókat, ezek a telelőhelyek megszűntek. Sok éve nem volt igazi jeges tél, az öreg hajósok és velük a tapasztalat és elővigyázatosság is kihalt. A maradék hajósok elkényelmesedtek, gondolom a yuppyiemanagerek se fizetik túl őket, miközben az esetleges károgásukat lesajnálva kezelik, itt az eredmény. Nézem a TV-ben, hogy mekkora havariákat okozott a vízen hagyott beteleletlen hajókban a jégzajlás. Mindez kellő óvatossággal a szakma ismeretében megelőzhető lett volna. Szerb kikötőkben keletkezett károkat mutat a TV és az interjúalany arról panaszkodik, hogy olyan hirtelen jött a jég, hogy nem volt idő kiszedni a kishajókat. Mesebeszéd. A meteorológia több mint egy héttel előtte jelezte a lehűlést. Csak oda kellett volna figyelni.

 Juhééé! Heuréka! (meg ilyenek) Összeforrt a csontom! Parádés képet mutatott a röntgen,  a sajkacsont jobb mint újkorában. Az orvossal jót hülyéskedtünk, a végén elkérte az átalakított gipszet, még azt is felajánlotta, hogy cserébe meghív egy kávéra, de miután sose kávézom nem éltem a meghívással. Azt csinálok a kezemmel amit akarok, persze azért a túlerőltetés nem ajánlatos, de a szervezet azt úgyse hagyja a jótékony fájdalom megakadályozza, hogy kárt tegyek az "új" kezemben. Persze erőtlen és mozgatásában a csuklóízületek 12 hetes kényszerpihenője miatt korlátozott a bal kezem, de ez a használatban hamar javulni fog. Elmentem rehabilitációs gyógytornára is, de nem tudva mikor kezdődik, éppen negyed órával lekéstem, így csak az ajtóból néztem, hogy a többiek hogy tornáztatják a kezüket, de szerdán megyek immáron időpontra és megtanulom, hogyan tudom mielőbb teljesen rendberakni a kezem. Mindenesetre fele ennyire se tartanék, ha nem  dacolok a jótanácsokkal  és hagyom magam lebeszélni a műanyag gipsz leszedhetőre való átalakításáról. Szóval a makacsságnak is megvannak az előnyei. 

Délután folytattam (immáron kéjes örömmel használva a bal kezemet) az evezők famunkáját, újabb léceket ragasztottam össze, mert ahol csomó van a fában azt kivágom és ferde illesztéssel összetoldom a helyét. Nem akarok csomót hagyni a fákban, mert kecses vékony, rétegelve ragasztott evezőket akarok csinálni, viszont nem szeretném ha eltörnének, ha alaposan bele kell húzni.

Farsang időszak van, ahogy hallom a rádióból. Persze mi savanyújános magyarok ezt észre se vesszük. Eszembe jut Murau. Ez az osztrák síparadicsom úgy 25 éve lett a magyarok által felfedezett hely. Én ott voltam az első felfedezők közt, éppen farsangkor. MINDENKI beöltözött valami mókásba az egész városban.  A kukásautóval bohócok vitték a szemetet, a boltos, a postás, a cipész a cukrász (a búr a búr a búrkalapban) mindenki valami jelmezt hordott. A kocsmákban kiöltözött (beöltözött?) népség mulatozott, aki netán nem viselt valami mókás jelmezt azt a külön e napra aranyos egyenruhába öltözött "faschingpolicájok" megbírságolták! Nem volt kibúvó! Ha valaki elfelejtett beöltözni az keményen fizetett. Nekem külön jól esett a piros bohóc orr amit felgumiztam, mert az erős napsugárzás megégette arcom kiálló férfias díszét. Egy savanyújánost láttam, valami öltönyös átutazó németet, aki kikérte magának és elhajtotta a közegeket, akik ilyenkor valami jótékony célra fizetik be a nap végén a befolyt büntetéspénzt. Szóval vidám egy hely volt. Hogy micsoda emelkedett lelkierő kell például ahhoz, hogy egy valóban csúnya öregasszony beöltözzön...na minek? Vasorrú bábának! Élveztük a helyiek vendégszeretetét, ami persze nem volt önzetlen, azért etettek itattak minket, mert azt remélték (és milyen igazuk volt!), hogy majd odaszoknak a magyarok, ha mi elvisszük a hírüket. Amúgy én egy barátom révén kerültem be a "kezdő csapatba". Akkoriban volt a TSz-ek "melléküzemágban" történő tágítgatása. Nos a Vörös Október Termelő Szövetkezetnek Mausz Gotthárd csinált egy turisztikai, főleg lovas, melléküzemágat. Később ebből lett a Pegazus Tours. Szóval a TSz buszával felkerekedtünk felderíteni Muraut és a sípályákat. Csodás hetünk volt. No ennyit a farsangról!

Összeraktam a dinghy rudazatát. Vitorlám persze még nincsen, ezért az első és hátsó éleket egy-egy madzaggal helyettesítve felhúztam ezt a "láthatatlan" vitorlát. Nagyon lendületes képet mutat, majd holnap lefényképezem. Elkezdtem összeragasztani az evezőknek az anyagot. Délután nem volt csónaképítés, a Tilos Rádió 20 éves fennállása alkalmából készülő könyv kapcsán készített velem, mint "őshallgatóval"  riportot két kislány, én a szokás szerint elárasztottam őket a mondataimmal, az már az ő dolguk, hogy hogy fogják bepréselni a rendelkezésre álló oldalterjedelembe.

 Szotyósodik a jég, megmozdult a hajó, ahogy a napsütéses  fekete oldalán felmelegedve leolvadt a jégtábláról. De még bőven járható, miközben a felszínen tócsák gyülekeznek, belevágva az ásót 3-5 cm mélyen még kőkemény. Még a csónakot se sikerült kimozgatni a jégből, pedig egész nap sütötte a nap, annyira körbefagyott. Éjszakára meg alighanem visszafagy nagyrészt ami nappal kiolvadt, szóval még egy darabig a jég foglyai leszünk. Ami persze egyáltalán nem fogság, hisz épp most tudunk könnyedén ki-be járkálni. Ki is használtuk a szép meleg napsütést és miután kifogyott a műhelyben felhalmozott raklapapríték, behordtunk négy vödör keményfa hasábot a Mihalik Péter féle ajándékfából. Ez azzal ami már idebent van kitart legalább egy hetet, szóval ha el is vágna az olvadás a külvilágtól nem leszünk tüzelő híján. Viszont a kenyerünk fogytán, azt holnap be kell spejzolni, vagy legkésőbb hétfőn.

Kész a dinghi bumja, egész nap azt csináltam, mert elég kacifántos darab, nem csak egy egyszerű bot, van rajta árbocvilla és külön bekötőpont a groszshottnak és az albának. Az alba ugyan nem korhű, ugye ez egy retro csónak, de kis csalás azért lehet benne, szóval az alba akkor még nem volt divat amikor ilyen dinghikkel csónakázott a nép, de szerintem enélkül  nem lehet rendesen bő szélben vitorlázni. Apropos bum! Szerintem sokszor helytelenül írtam "bumm"-nak, hisz a német "baum" szóból és nem a kuka utas fejére mért ütésről kapta a nevét, amúgy van szép magyar neve is, "öregfa", nem is tudom miért nem használjuk. 

Szakadt a hó reggel, de annyira, hogy a túlpart alig látszott. Egész pontosan amikor ébredtem még alig esett, de amikor a műhelybe indultam, már vastag hóban gázoltam. Kicsit ziláltak vagyunk így téliesen, a fagyveszély miatt egy csomó kaja aminek árt ha megfagy bent halmozódik mindenféle zugolyokban, a mosógép helyén a headben a krumpli, a szalon lépcső alatt a tejek, gyümölcslé, a kályha felett a fogason zoknik, kapcák száradnak, a cockpitban alig lehet mozdulni a tüzelőtől, téli gúnyáktól, csizmáktól, egyéb lábbeliktől. De az élet szép, valami fantasztikus volt a szakadó hóesésben beleszimatolni a levegőbe, köröttem puha csend, Amapola egyedül áll a hómezőben. Előrelapátoltam magam a decken a fuxig, hiába van kint már szinte minden a műhelyben, nincs olyan nap, hogy még valami szerszámért, anyagért ne kelljen kutatnom odalent. Kész az árboc és a gaff ( felső vitorlarúd, yard, spar, kinek hogy tetszik), egyharmad hosszon csináltam egy hornyot a vastagításban a felhúzókötél bekötéshez, csináltam bikákat az árbocra a fall és a bumm alsó csücsök lehúzó kötél részére és a műszak végén összeragasztottam a bummot is, holnap azt fogom méretre gyalulni. A viharos szél elállt (bár midőn e sorokat írom megint zörögni hallom a ponyvákat odakint), este hazatérve meleg hajóbelső, kályhában izzó tűz és készülő torta fogadott, mondom, hogy szép az élet! (és a gipsz is már csak két nap....remélem)

 A hajó kormánya környékét jégtelenítettem és betuszkoltam még a korábban odapakolt nádak mellé még egy jó csokor japán keserűfű szárat, hogy befagyva  ne nyomorgassa a jég a kormányomat. Leszedtem a szorítókat a dinghi árbocáról és abrichterrel, sarokcsiszolóval gyaluval, szalagcsiszolóval kerekre munkáltam. A legfáradságosabb rész a végén a kézi smirglizés, mivelhogy nem tudom úgy csinálni ahogy kellene, mert bal kézzel nem tudom a hosszú csík csiszolópapírt megfogni, így csak az egy kézzel való csiszatolás maradt. De estére azért kész lett, benne a felhúzócsigával a topon. Amúgy nem tudom mondtam e, hogy lugger rig lesz a hajócskán (aki netán nem ismeri http://www.hajoepitok.hu/index.php/component/content/article/70-boats/170-a-gis-vitorlajanak-kotelzete.html ), ez egyszerű és nekem különösen tetszik az antik kinézete miatt. A vitorla végülis hosszas tépelődés,után nem optimist lesz, hanem magam fogok varrni egyet, mert az OP nem igazán lugger, kicsit más (http://en.wikipedia.org/wiki/Optimist_(dinghy)), ráadásul az OP 30 kilós, 12 éves kissrácoknak van kitalálva én meg pont a duplája vagyok (sajnos nem korban, hanem súlyban), sőt lesz, hogy ketten fogunk vele szórakozni, szóval úgy egy négyzetméterrel több vásznat rakok rá. (lehet jókat fogok vele borulni, életemben nem vitorláztam még ilyen decktelen jószággal) A nap végeztével összeragasztottam az árboccal azonos hosszúságú gaffot (bár lehet, hogy a luggernél nem így hívják a felső vitorlarudat), reggelig köthet a szorítókban, holnap azt is lekerekítem. Az árboccal ellentétben ezt a két végén elvékonyítom majd, különösen a felső külső véget, hogy szépen hajolgasson a szél nyomására, nyitogatva  a kilépőélet. A rétegelés azonos az árbocéval, középen 10mm vastag kőris, két oldalt 20mm vastag lucfenyő. Ezt kell majd kónuszosra gyalulni, csiszolni.

Mondja a TV, hogy megszűnik a BKV sportegyesület. Valaha az egyik jelentős vitorlás egyesület volt a BKV Előre. Amennyire tudom, az egyesület mint név létezik, de telepet Füreden privatizálták, szóval sok köze már nincs a vállalathoz. Alighanem valami hasonló fog az egyesülettel történni, mint a valahavolt nagymúltú, a MÁV-hoz kötődő (az is nagymúltú) BVSC-vel. A BVSC mára már csak bevételes sportokat patronál, főleg mint uszoda működik. Azért jut néha az eszembe, mert túl azon, hogy magam és gyermekeim is ott tanultunk meg úszni, apám valaha ott bokszolt váltósúlyban (ő még úgy mondta "weltersúly"), abban az első "átkosban". Apám 1901-ben született és az akkori "Bé Vasutasban"  volt Énekes István szpáringpartnere. Volt is valahol a régi képek közt egy ami a focipályán készült ahol egymás vállán nyugtatott kézzel néznek a kamerába. Énekes nem sokkal később öngyilkos lett, apám se vitte sokra, pedig nagyon igyekezett, de a rengeteg nélkülözés miatt nem tudott igazán kondícióba kerülni. Gyakran jut eszembe amikor tapasztalom, hogy a tudatlan ifjabbak mennyire odavannak most a tejjelmézzel folyó Horthy rendszerért, hogy apám mesélte, hányszor nem tudott elaludni, mert annyira éhes volt. Heten voltak testvérek, ő volt a legkisebb és az egyetlen fiú, a nővérei levetett ruháit hordta, ezért mindig lánynak nézték, ebből jött a sok bunyó. A nővérei nevelték, mert 9 éves korától teljesen árva volt, magának kellett a kenyerét megkeresni, berakták műszerésztanoncnak, ahol a mester gyerekeit kellett pesztrálni, műhelyt takarítani, cipekedni. A mestere állandóan verte, csoda, hogy ennek ellenére szakmát szerzett. Nem tudom miért mondom ezt el, de úgy kibuggyant belőlem. Még mindig álmodom vele időnként, pedig már 20 éve halott.

Szépen enyhül az idő. Reggel idebent 22 fok volt, odakint épp hogy csak fagyott. Nem is gyújtottam be a kályhába, hanem megvártam amíg "J" felkel és kikormoztuk a kályhacsövet, mert már megint alig volt huzat. A Mihalik Péter féle koromtalanítóból már hármat is leégettem, de nem használt semmit. Kiszedtünk vagy 3-4 liternyi kormot, a vízszintes elhúzás a headben háromnegyedrészig el volt rakodva.  Tudom...füstcső nem mehet vízszintesen! Persze, házban ahol van hely. De a hajó az más. Itt a lépcső is meredekebb. Persze ennek a sűrűbb kormozás az ára. Már nagyon begyakoroltuk a dolgot, egy óráig se tartott, szétkapva, kitakarítva, összerakva, utána mindjárt volt huzatja a kályhának. Folytattam odakint a műhelyben a kis csónak rudazatainak készítését. Össze van ragasztva és szorítók közt szárad az árboc. Anyaga lucfenyő és kőris rétegelve. Délután elkezdett zuhogni a hó, tán két órát esett, de 10 centi lehullott. De még este is olvadt, szóval nem lesz hosszú életű. Most viharos szél rángatja odakint a ponyvákat, nem tudom mikor mozdítja meg a hajót, mert amikor késő délután jöttem haza a műhelyből, közvetlenül a hajó léktelen oldala mellett  is vizes, olvadékos volt már a jég. Persze nem fog nagyon hamar elolvadni, hiszen éjjel még jócskán mínuszok vannak, legfeljebb nem hízik tovább az amúgy 10-20cm körüli jégvastagság.

 A mai reggelről Tóth Árpád verse jut az eszembe: "Vak volt a hajnal, szennyes szürke". Tegnap este elkezdett nagyokat durrogni a jég. Időnként a hajó is beleremeg, sőt ütések érezhetők a hajótesten. De szemre semmi változás. Idáig is csinálta néha, de most ötpercenként jelentkezik. "J" riadozik tőle, én meg nyugtatgatom, hogy csak a jég rianozik.

23:28 Ma felvágtam a maradék két hosszú deszkámat csíkokra, ezekből lesz a kis csónaknak árboc, bumm, gaff és evezők. A csomókat kivagdaltam és a szükséges hosszra a szokásos ferde illesztéssel elkezdtem összeragasztani őket. Sokat gyorsított a munkán, hogy  nem kellett kézi körfűrésszel nyiszitelni az 5 m hosszú deszkákból a csíkokat, hanem bevittem az asztalosokhoz a műhelybe és a nagy szabászgéppel Attila sitty-sutty felcsíkozta. Jó, hogy vannak ilyen segítségek. Nem akarok hencegni, nem azért mesélem el, de úgy alakult, hogy nekem  mindenki szívesen segít. Ezt a munkámmal vívtam ki. Itt vagyok már hat éve és anélkül, hogy különösebb reklámot csináltam volna magamnak, azért híre ment, miket csinálok. Most meg, hogy ott a dinghy kirakva a műhelybe, mindenki nézegeti simogatja, elismerően bólogat, szóval nem úgy néznek rám, mint amikor idejöttem és a "szakik" olyan elnéző derűvel (lehet csak én éreztem így) szemlélték a működésem. Az ember a tiszteletet igazán a teljesítményével vívhatja ki, erőt, pénzt, észt olyan irigykedve tisztelnek az emberek,  a munkát, azt viszont senki nem irigyli, de a benne rejlő teljesítmény tiszteletet kelt. Ennek köszönhetem, hogy kéretlenül is felajánlja mindenki a segítséget és ha valóban szükségem van rá már jön is. Ma pl. az asztalos műhelyben "A" azonnal félrerakta a dolgát, lapot cserélt a gépen az én anyagomhoz és máris nyomta a fámat, sőt mindezt kétszer, mert azt hittem egy deszkából kitelik  minden, de vissza kellett mennem a másodikkal is, mert a csomók miatt sok volt a hulladék. Mondjuk ez az árbocgyártás maradék anyaga volt, a legjobbak elfogytak Amapola rúdjaihoz, de ide pont elég a maradék két szál anyag.

Délután tettünk még egy kört a Tescoba, hogyha néhány nap múlva megroskad a jég a hajó körül és nem fogunk tudni kijárni rajta, legyen elég élelem addig amíg csónakkal járható lesz a víz. Ugyanezen okból maximumon tartom a tüzelőkészletet is a cockpitban. Kicsit aggaszt a dolog, mert ha lassú az olvadás, netán visszafagyogat éjszakánként, de csak annyira, hogy éppen nem járható, elég nagy gondban leszünk, ha mondjuk egy hétnél tovább tart a dolog. De lehet, hogy szerencsénk lesz, aztán meg mindig kiagyaltam valamit a nehéz helyzetekre, majd ezt is megoldom valahogy.

Mit mondjak?! Itt a szivattyúról a két kép amit ma elküldtem a Bearingnek. Hozzányúlni már nem merek, mert ezeket a műanyagba behajtott önmetsző csavarokat nem lehet büntetlenül többször ki-be csavargatni, mert hamar kiszakadnak (pláne, hogy nyomás ellenében tart és biztosítja a tömítést), aztán vége. 

19:31 Nem sokkal azután, hogy a fenti sorokat leírtam, éppen beöltöztem "külsősbe", hívott a Bearingtől "V" úr. A lényeg, nem hátrál ki mögülem a cég, abban maradtunk, hogy ezen a héten nem ér rá, de  ha majd a jövő héten lesz náluk egy kipróbált, legalább 24 órán át üzemi nyomáson működő szivattyú, akkor cserélünk. Addig meg csepeghet ez az alárakott tepsibe, a lényeg, hogy tudjunk vizet folyatni a csapokból, mert enélkül a szivattyú nélkül csak főzni és tisztálkodni  nem tudunk.

Úgy tűnik bevált a nádtömés a lékben, reggel és most este rálépkedtem és nagyjából ellenállás nélkül engedett, tehát 1. nem fagyott be igazán, a nád hőszigetelése visszatarthatta a hajó belsejéből átáramló veszteséghőt, 2.ha hellyel-közzel be is fagy majd, a nád felveszi a tágulást, nem képződik erő a jég és a hajótest közt. Az időjárás enyhülése is bejátszhat, nem mondom, hogy meleg van (bár annyira megedződtem, hogy a mínusz ötöt már ilyen ingujjas időnek érzem) de azért legalább 6-8 fokkal melegebb van mint két napja.

A tegnap dekopírral kivágott sablont ma finomítottam reszelővel, majd felfestettük a hajó lajstromjelét a gunwale külső oldalára. Most sokkal könnyebb volt, mint csónakból lett volna a vízen billegve. Miután ezt a kötelező, de szerintem teljesen felesleges számot utálom, szándékosan ilyen antikalligrafált módon készítettem el a sablont.

Délután kialakítottam a dinghy pár napja összeragasztott svertjének végleges formáját. (tabulatornak tetszeni fog, mert a  rétegelt lemez csepp alakú kilépőéle "szintvonalaival" hasonlít a rétegelve ragasztott légcsavarokra) Némi csiszolgatás után szépen besuttyant a helyére.

 Lehet, hogy nem mindenki hiszi, de én azt mondom vége a télnek. Reggelre csak olyan 1-2 centiméternyire hízott a jég a lékben, igaz este 11-kor kitakarítottam, de már este is éreztem, ez már nem az a hideg, mint ami az elmúlt napokban volt. Szóval ásóval, gereblyével gyorsan végeztem reggel a jéggel. Előtte visszaraktam a szivattyút a helyére, hogy legyen vizünk a reggeli piperéhez. Még nem tudom, hogy sikerült e végre eltömíteni, mert vannak vizek alatta, ami több mint gyanús, de maradhatott korábbról, bár elég alaposan kitörölgettem a környéket és az edényt amit aláraktam. Most azzal nyugtatgatom magam, hogy valamelyik cső mentén jött be az a pár csepp amit az edényben találtam, akár kondenzvíz is lehet.

Délelőtt autóindítás volt a feladat, a hidegben a három hónapja mozdulatlan autó akkumulátorát reggel elkezdtem tölteni, de pár óra kevés volt neki, végülis "bebikáztuk". Merthogy hamarosan vizsgázni kell a 31 éves járgánynak, de én már nem akarok vele vacakolni, nekem azért nem kell autó, hogy két-háromhavonta egyszer üljek bele, amikor valamit szállítani kell. Kata lányom viszont imádja ezt a vén jószágot, úgy, hogy nekiadtam. Geri a barátja többek közt autószerelő és úgy tűnik nagy kedvet érez hozzá, hogy megmentse az enyészettől az öreg VW-t, így elvitték, mostantól övék a gond. Idáig ha kellett valamit szállítania a lánykámnak elkérte az autót, mostantól ha nekem kell, majd én kérem kölcsön tőle.

Korábban említettem, hogy keresek valami iránymutatást a telelésre jégben a Kádár féle "Hajósmesterség" könyvben, nos találtam egy s mást, többek közt azt, hogy a Szovjetúnióban (a könyv írása idején még volt ilyen ország) ahol kicsit keményebbek a telek, azt csinálják, hogy ahol felvágják a jeget, a léket rőzsenyalábokkal töltik ki, mely belefagy ugyan a vízbe, de rugalmasságával felveszi az erőket. Hárt errefelé rőzse nem nagyon van, igazából nem akadtam meg a dolgon, de ma délelőtt volt egy telefonhívásom. Ismeretlen blogolvasó hívott, bevallom a nevét elfelejtettem és azt tanácsolta próbálkozzak nádkévékkel. Ez már jobban tetszett, mert ha nem is sok, de valamennyi hitvány nád van itt a parton. Nem olyan minőségű, hogy rendesen kévébe lehessen kötözni, de délután lapáttal learattam amennyi elérhető közelségben volt és összegereblyézve kitömtük vele a hajó mellett a rést. Megismétlem jön a meleg, sőt már meg is tört a hideg ereje, délután a napos hajófar alatt a kormány mellett már nem is volt olyan acélos a frissen fagyott jég mint ezidáig, amikor az ásóval vagdaltam már olyan "szotyós" volt, alig mutatott ellenállást. Most az kellene, hogy gyors legyen az olvadás, így is tartok tőle, hogy lesz pár nap amikor el leszünk zárva a külvilágtól, mert a jégen gyalogolva már-, a csónakkal meg még nem tudunk kijárni. Mindenesetre ma kivágtunk egy sablont a hajó lajstromszámával, holnap azt is felfestem, így a jégen állva egyszerűbb lesz mint csónakból lenne a vízen billegve.

Szóval kedves Grigoríij köszönjük az aggódást, idáig remekül bírtuk a hidegeket, még bőven van tüzelőnk cseppet sem fázunk, igazából még el se kezdtük a "valódi" tüzelőnket fogyasztani, csak a himihumi raklapaprítékokat tüzeltük, van belőle még vagy egy bő hétre való. "J" süt, főz, ma pl. ez a rakott káposzta került ki a sütőből. Van benne másfél kiló hús, 2,5 kiló savanyú káposzta, bő fél liter tejföl és a tetején egy fél kiló reszelt sajt. Úgy élünk mint a cárok.

Folyik az új szivatyú!!! Már tegnap amikor beraktam gyanús volt, de ilyenkor az ember megpróbál elméleteket gyártani. 1. Ez a víz még a régiből folyt ki. 2. Nem a szivattyú folyik, hanem a csatlakozó. 3. Valamit elnéztem, nem létezik, hogy két új szivattyúból kettő rossz! Délután már olyan fáradt voltam, hogy  az 1-es  variációban bízva felitattam a vizet, és vártam sorsom jóra fordulását. Este ellenőrizve, a szivacs csuromvíz volt. Még mindig reménykedtem, a szivacs helyett egy edényt raktam alá és a 2-es lehetőség kiszűrésére  a csatlakozókat felmelegítettem hajszárítóval és utánahúztam a bilincseket. Reggelre mintegy fél deci víz volt az edényben. Csatlakozók szárazak, nem tudni hol folyik... Sok időm nem volt, mert a jég csak hízik a lékben, kimentem és végigbaltáztam ásóztam, gereblyéztem az árkot a hajó mellett, ez sokat kivesz belőlem, piszok fárasztó, különös tekintettel arra, hogy gyakorlatilag a fél kezemmel csinálom, a gipszelt balom csak támaszt. Visszajőve elég hülye módon "J"-vel kezdtem pörölni, aki persze még édesdeden alszik az ágyban miközben én halálra szívom magam, ez persze tökhülyeség, attól, ha ő nem alszik hanem nézi mit csinálok, még nem lesz puhább a jég, javul meg a szivattyú, de az ember már csak ilyen, ha neki szar legyen az másnak is! Kiköveteltem magamnak egy reggelit, ha tele a hasam menten jobb ember leszek, hajlandó voltam "J"-nek is megbocsájtani a hülyeségemet, vissza a szivattyúhoz. Kiszedtem és alaposabb nézelődés után (miután többször működött a kézmosások, reggeli mosdás során) megállapítottam, hogy a szivattyútest alul az illesztésnél szivárog. Szivattyú ki, asztal nejlonterítővel, újságpapírokkal, ronggyal munkaasztallá változtatva szivattyú szétszed. Hogyaza!!!! Mutatom a képeken. A fekete PVC fröccsöntvény szélén egy milliméternél vékonyabb és alacsonyabb kiemelkedő perem fut körben. Ennek az a funkciója, hogy összeszereléskor amikor a csavarokat meghúzzák belemélyed a szembe lévő (sárga) szilikongumiba és ez tömít. A nyomáskapcsolón már tegnap este minimumra állítottam a nyomást, az állító csavart annyira kicsavartam, hogy teljesen kijött a helyéről, ennél alacsonyabb nyomást nem lehet vele produkálni. Beraktam egy manométert a télen úgysem használatos kiállásába a napkollektornak, a bekapcs. nyomás 1 bar a kikapcs. 1,7 bar körül van. Szóval a tömítést ennél kisebb nyomással igénybe venni nem tudom. Viszont nagyítóval végignézve a tömítést végző peremet...szóval a régi mondás: "ami jó az német, ami szép az olasz."A perem a fröccsöntés slendriánságából kifolyólag sorjás, egyenetlen, teljesen alkalmatlan a funkciója betöltésére. A képeken karikázva a szilikongumiban a sorjalenyomatok, az öntvény képén a két nyíl közt a záróperem szinte fűrészesen egyenetlen. Vagy az öntőminta elhasználódott, vagy spóroltak a formaleválasztóval, szóval a technológiai fegyelem be nem tartása, digó (vagy kínai) lezserség, alacsony technikai kultúra. Amúgy, hogy igazságos legyek, itthon se tud már precízen dolgozni tízből kilenc ember. Nos mit tegyek? Visszavigyem ezeknek a készséges fiúknak megint? ( a Bearing Kft tovább lopta be magát a szívembe, az előterükben egy csilivili T5-ös Pannónia motorkerékpár a szobadísz, ahogy ránéztem melegség áradt a szívembe a régi emlékek nyomán) Még egy csere? Az jobb lesz? Ha nem akkor mondjuk visszaadják a vételárat én meg itt állok a hajón megfürödve...iletve frászt, víz nélkül? Amúgy amire ők használják a szivattyút arra tökéletes, felszerelik egy traktorra és kiszórnak vele százliteszám permetlevet a szántóföldre, hogy mellette még egy deci kicsepeg óránként, kit érdekel? Szóval kiszárítottam, kitörölgettem a szerkezetet és az illeszkedő részt megkentem LOXEAL nevű menettömítő kencével (http://www.loxeal.hu/index.php?option=com_virtuemart&page=shop.browse&category_id=5&Itemid=183), ez alapvetően arra való mint a faggyús kender (úristen most látom ez is olasz!!), eltömíti a vékony tömítetlenségeket, felraktam a kályha fölé szikkadni, aztán most berakom majd és remegve várom az eredményt.

17:18 Megint körbevágtam a hajó mellett a jeget, mert reggel óta legalább 2cm vastagra befagyott, gereblye már kevés volt, ásó kellett a töréshez.  Hogy reggel ne legyen megint "baltás"  (és baromi fárasztó) a dolog, elhatároztam, hogy legyőzve a jó meleg szalon marasztalását, este  11 óra felé még egyszer beöltözöm, végigtöröm és kigereblyézem a jeget. Ha reggel korán nekifogok, talán nem lesz megint olyan kidöglesztő a dolog. Ez van.....Ja már csak legyintek. A szivattyú továbbra is folyik. Most újabb kegyszerrel fogok próbálkozni. http://www.loctite.hu/cps/rde/xchg/SID-C7BAC25A-C5D95A00/henkel_huu/hs.xsl/2818_HUU_HTML.htm?iname=Loctite+5920&countryCode=hu&BU=industrial&parentredDotUID=productfinder&redDotUID=000001FJVI

Elmúlt éjfél, így ez a mai napi blog tkp. tegnapi. Ötkor keltem, hogy  a reggeli begyújtással, öltözködéssel (a gombolkozás külön macera a gipszelt kézzel), szivattyú kiszereléssel, reggelivel, utazással fél nyolcra ott lehessek a Bearingnél kicserélni a rossz szivattyút. Merthogy este azért, áthidalva a preszosztátot visszaszereltem, hogy tudjunk mosakodni, egyikünk vizet használt, másikunk kapcsolgatta ki-be a szivattyút. Ahogy a klasszikus mondja, "ütközetben a kardrántásnak  ez a módja...". De hát mosogatni, tisztálkodni, fogat mosni kell. Aztán persze amire visszaértem már délelőtt volt, beszereltem a szivattyút, tovább telt az idő, alaposan megvastagodott a jég a lékben, igen kemény hideg volt éjszaka, megint baltázni kellett jól kidöglöttem. Utána bevásárlás és mivel a banyatankok nem gurulnak a feltaposott, meglottyadt, majd újra sziklává fagyott havas járdán kifelé a Soroksárira, hátizsákkal szatyorral mentünk vásárolni, további erőfeszítések következtek. Délután matattam a fákkal csónakrudazat ügyben, este fél nyolckor álltam le. Olyan fáradt voltam, hogy vacsora után héjastul elaludtam, most ébredtem fel. Olvasom a kommenteket, ehhez az agytágításhoz nem szólnék hozzá, az az igazság, hogy van elég dolgom, nem akarok újabbakban elmerülni.  Mindenesetre ha nem okosodok meg hirtelen, nem lesz semmi a rádióamatőr vizsgából, mert egyszerűen képtelen vagyok így megjegyezni ezeket az átkozott kódokat, lehet, hogy ha csak ezzel foglalkoznék be tudnám vésni, de hát akkor minden mással le kéne álljak. Ugyanez vonatkozik gondolom a javasolt agykontrollra, ami amennyit tudok róla valamiféle autogén tréning, szóval alighanem időigényes, az meg nekem kevés van. Ráadásul alighanem a lelkemet is reszelgetni kellene hozzá ahhoz meg semmi kedvem. Ez van, sose voltam jó a nevek, számok , szóval a logikához nem köthető szavak megjegyzésében, miközben versek egyszeri olvasással megmaradtak a memóriámban úgy, hogy 50 év után se felejtettem el őket, fene érti. Az idő, az eltel évek meg nem javítottak rajtam az is biztos. 

 Reggel a szokásos jégvágás után késznek minősítettem a bocit. A festéssel meg kell várjam a melegebb időt, mert a villanyfűtés ellenére is csak 12 fok van a munkasátorban a műhelyben. Hogy legyen helyem a sátorban  a további famunkákhoz, kihoztam onnan a csónakot. Most, hogy lehet távolabbról is nézni egész pofás lett. Délben látogatóim voltak és ahogy a decken mászkáltunk megmozdult a hajó. Idáig ugye a jobb oldalával a jégtáblához volt fagyva, de most, hogy négyen voltunk a deck egyik oldalán, letört onnan, különösen, hogy a nap is azt az oldalt sütötte, a feketére festett hajótest melegedett és elvált a jégtől. Ez csak azért volt gond, mert a szép árkom amit igyekeztem jégmentesen tartani lekeskenyedett ahogy arrafelé elúszott  hajó, illetve oda úszott ahova épp kedve volt a lékben, vagy ahova toltam. Így aztán két támfával, amiknek a végét egy jégbe vágott lyukba támasztottam, majd ide be is fagyasztottam eltoltam egészen jobbra a hajót, így visszakaptam a sliccet a jégben bal oldalt. Érdekes a "hajózás" egy akkora vízen  ami csak két négyzetméterrel nagyobb mint a hajó vízvonal területe.

Amikor a Syntexkeresek raktárában lévő deszkáim közt kerestem anyagot a rudazatoknak (találtam is két szálat, kitelik belőle a kis csónakhoz árboc, bumm, gaff, meg még remélhetőleg az evezők is) , váratlan öröm ért, találtam egy bő fél tábla rétegelt lemezt, pont elég a svertnek. Erről az anyagról teljesen megfeledkeztem. Délután ki is vágtam és összeragasztottam a három réteget. Éppen a jól végzett munka felett örvendeztem, amikor "J" telefonál a hajóról, állna a zuhany alá, de nincs víz! Némi hibakeresés után kiderült az új szivattyú besz@rt !!! Egészen pontosan a nyomáskapcsolója nem kapcsol be. Szétszedtem, víz ment bele, később a régi szivattyúval összehasonlítva rájöttem, hogy azért mert a szemét digók az "O" gyűrűt a rossz oldalára rakták a kapcsoló membránnak. Amperszag, kontakthiba. Este 8 volt mire eddig eljutottam, nem átallottam felhívni az idáig nagyon készséges szállítót és nem csalódtam, reggel fél nyolcra mehetek a cseréért. 

Reggel a fiúk a műhelyben egy  esztergát emelgettek daruval és nyers erővel, az elrugaszkodás éve jegyében további leépítés folyik a Fő-Lak Kft-nél, nincs munka, nincs miből fizetni a műhelybérletet, felszámolták az esztergályos részt. Szomorú dolog.  Ha valakinek kell ez a  gép ( valaha a Csepeli Szerszámgépgyár csúcsterméke volt)  jutányos áron megveheti.

 Tegnap, miután végeztünk a víztöltögetéssel, még egyszer kigereblyéztem az addigra pár milliméterre befagyott jeget a lékből. Ennek eredményeképpen ma reggelre csak 2cm vastagra fagyott be, aránylag nem volt nehéz feltörni. A célszerszám az ásó, hegyével a jég felől bevagdosni és megfeszíteni, hogy letörjön a hajó felőli oldal. Utána gereblyézni kifelé a törmeléket. Egy óra alatt megvoltam vele. Ebédhez menet ismét feltörtem immáron csak gereblyével és kiszedtem a kb 4-5mm vastag darabokat, ez nem tartott 10 percig se, majd délutáni műszakból hazatérve vacsorázni 19:20-kor megismételtem az eljárást. Ha tökösebb lennék most (0:16) ismét kimennék és akkor reggelre nem tudna annyira se megvastagodni, mint ma reggelre tette, de semmi kedvem beöltözni a pizsama tetejére és kitópálni a jégre. Jönnek itt az ötletek PET palackról, meg Hungarocellről, csak egyik sincs éppen kéznél, amire megszer(v)ezném el is olvad a jég, mert azért remélem a tavasz nincs már annyira messze. Addig meg marad az erőszakos megoldás. Most előszedtem a Kádár féle "Hajósmesterség" könyvet, hogy megkeressem benne a téli telelésre nem ír e valami okosságot, de egyelőre nem találok róla semmit, pedig ebben a könyvben aztán minden benne van, még az is, hogy kell dobóhálót csinálni, ha a hajósnak épp kedve támad egy kis rabsickodáshoz. Többen jöttek az általam is ismert megoldással, hogy búvárszivattyú a hajó alá, amivel forgatva, a felszínre áramoltatva az alul melegebb vizet meg tudnám akadályozni a befagyást, de 1.a villanyszámla nálam nem cégköltség, hanem nyugdíjat terhelő kiadás, 2. ha jól felolvasztom elvékonyítom egy szabálytalan, meghatározhatatlan körzetben a jeget, hogy járok ki a partra? Mert most tudom, hogy a 30 centis lék mellett már 20cm vastag a jég, nyugodtan oda állhatok a szélére.

Ma miután végeztem reggel a jegezéssel, végre folytattam a munkát bent a műhelyben. Felcsavaroztam a vörösréz síneket a fenékre, lecsiszoltam, kigletteltem amit kellett, Késznek nyilvánítom a feneket is. Nem mondom, hogy nem lehetne még rajta simítani, polírozni, de azért ez nem egy versenyhajó, elég a cicomából! Festeni kell még kívül-belül, aztán evezőket, svertet, rudazatot és vitorlát csinálni hozzá.

Ma itt volt Mihalik Péter és hozott kéménykormozó vegyszert amit a tűzre téve kiég a kéményből a lerakodás. Este be is raktam egyet a lángok közé, merthogy lehet, hogy megint kezd leszűkülni a füstcső, lassan kiismerem a kályha lelkivilágát, ahogy gyullad a tüzelő, ahogy éled a láng, pontosan mutatja hol tart a rendszer huzatilag. Nem akarok fecsegni és többet mondani, mint amit Péter itt a kommentjeiben már elmondott, így csak annyit, hogy a jó Isten adjon Cinikének egészséget!

 18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával. Fene a fejem, hogy hagytam belecsúszni! Korábban a nem messze kikötött pontonokon, hajón, kompon át vezettem a tömlőt, de csak a parti részt tekertük fel, a többi csak ott feküdt és szép lassan becsúszott a két korlát közt a közepe a vízbe. Be is fagyott rendesen, miután a víz tetején épp csak elsüllyedve feküdt naná, hogy végig kellett baltázni, nagyon óvatosan nehogy belevágjak. Na elkezdtek huppogni a tartályok, megyek mert lassan megtelnek, majd folytatom.

21:10 Majdnem nyolc óra volt amire végeztünk. Slaugok feltekerve, műhelybe (a fűtöttbe, bár remélhetőleg legközelebb már nem kell fagytól tartani, egy bő hónapra elég ez a valamivel több mint egy m3 víz, meg ami volt még a négyes tankban) elrakva. Küzdelmes nap volt ez is. A víztöltést nem akarom nagyon részletezni, de a legalaposabb rákészülés ellenére (kiolvasztás, kicsorgatás, előmelegítés) bejött a hibapont, amivel nem számoltam tökéletesen befagyott az udvari csap, több kölcsönslaug és fagyott ujjakkal való toldozgatás eredményeként sikerült megoldani a leckét messzebbről.

A délelőtt se volt kevésbé mozgalmas, azt reméltem, hogy miután tegnap nagyon alaposan végigvágtam a jeget a hajó bal oldalán, ma könnyű dolgom lesz, hisz alighanem csak vékony jég képződött a tegnapi lékben. Ezzel szemben gyakorlatilag ugyanolyan vastagon befagyott mint mielőtt hozzányúltam volna. Mindazonáltal  valamit javult a technikám, meg a csónakkal se kellett kínlódni, így tán egy órát se tartott amíg végigvágtam ismét. 

"J" segített elgereblyézni messzebbre a jégdarabokat, hogy ne legyenek útba holnap a következő műveletnél, merthogy alighanem jó pár napig ez lesz a program délelőttönként ahogy elnézem a meteorológiát. Kicsit furcsa kerülgetni a jégbe fagyott  horgonyláncot, horgony és kikötőköteleket, a "vizen sétálgatva". Ebéd előtt még sétáltunk egy kicsit a telepen, mint a rossz gyerekek  csizmában  összegázoltuk a szűz havat, direkt nem az úton mentünk. Gondolom a városban már minden koszos szürke, de itt patyolatfehér a vastag porhó. A madarak alaposan lefogyasztották az etetőben az eleséget, azt is feltöltöttük, de csónaképítésre már végképp nem volt időm.