8:17 Olyan köd van, hogy a 10 méteres teleszkópos póráz végén a Szmájli kutya már elkezdett homályosodni. Nem néztem reggel a műszert, de amikor kiléptem a deckre minden zúzmarás volt, szóval legalább 2-3 fok mínusz van. Tehát a 6:40-es séta után megreggeliztem és most aztán tényleg befejezem a beszámolót, utána meg majd kiderül odakint mire jut a napocska, aszerint lesz ma "fázás" ( nagyon szeretnék már túllendülni ezen a tűzifa pakoláson) vagy henyélés.
Tegnap ott hagytam abba, hogy november 1-je péntek van, Primostenben, ébredés és reggeli, nekem szokás szerint korán. Kis zárójel, az én koromban ennek koreográfiája van, fél órával reggeli előtt bevenni a pajzsmirigyhormont, reggeli közben két másféle tablettát, reggeli után fél órával a következő kapszulát, majd a főétkezés előtt megint egy másfajtát. Aztán van itt még egy kissé gusztustalan dolog amiről majd az összegzésben beszámolok, nem akarom kizökkenteni vele a történetet az ő medréből.
Primostenből Rogoznica, ahol a hajót le kell adnunk kiürítve szombat reggel csak egy köpés, összesen talán hat mérföld ( egy tengeri mérföld az 1,852 km, úgy jön ki, hogy az egyenlítő mentén mért egy szögpercnek megfelelő távolság, azaz a Föld kerületének 21600-ad része), szóval ráérősen (az én fogalmamim szerint TÚL ráérősen) indultunk, komótos reggeli (mármint a többiek) szedelődzködés, fürdőzés (én már nem megyek be a vízbe, tegnap megvolt a kötelező) hosszas rákészülés és a csónak felszedése után. Az idő csak annyiban számít, hogy a hajót tele üzemanyag tankkal kell leadni és a töltőállomás 16 órakor bezár, tehát oda kell érnünk délután háromig.
Más is szedelődzködik, ez a szép retro schooner is felszedi a dinghyjét és indul, szemmel láthatóan egyedül csinál mindent a gazdája.
A mi dinghynket megszállta egy sirály
J a halaknak dobál be kenyérdarabkákat, a sirály lecsap rájuk, mire egy csomó más sirály is megjelenik, de a csónakfelszedést nem zavarja az akciójuk.
Lehet bennem van a hiba én mindig sietek. MINDIG arra számítok, hogy "közbejöhet valami", hogy az elején siessünk, a végén ráérünk lazítani. Ezért mindig mindenhova korán érkezem. Józsi időnként az órájára néz, de még nem indulunk. Aztán mégiscsak. Most már nem erőltetjük a grószt, ezért csak génuával cammogunk bő szélben, de gyenge szélben, szóval mászunk mint a csiga. Én vagyok kormányon, ez lenne az útirány.
Kiérve utoljára búcsúzunk el Papától. Judit papájának az volt a vágya, hogy halála után imádott Adriájába kerüljenek a hamvai és Primosten volt a kedvence. Ezért utunk elején, Rogoznicát elhagyva Primosten előtt hátszélben J-vel kimentünk kettesben a hajó végébe és a már itthon jóelőre megnyitott urnából a Papa hamvait szép lassan a baloldali test mellett, a vízhez egészen közel, a tengerbe szórtam. A hátszél szétterítette Papát a víz felett, a végén még valami nehezebb is csobbant, Isten veled Papa!
Odalent készül az ebéd, terv szerint palacsinta lesz, de kolbászos rántottát adnak fel a kormányállásba, ami finom, de a palacsintához képest csalódás. De aztán amikor mindenki megebédelt odalent és az idő előrehaladtával Józsi kapitány kiadja a parancsot, hogy motor indul, leváltanak és kiderül van még palacsinta bőven, még másnap reggelre is maradt. Magamban megállapítom, hogy ha egy órával korábban indulunk, amikor még szél is több volt, akkor most nem kellene motorozni.
Az üzemanyagtöltés vízről történik, kissé körülményesen de, sikerül megtalálni a "kutat". Mellékötünk (András talált a dinghy tartalék benzintankja alatt egy alkalmasabb kötelet) és mindkét oldali tankot csurig töltjük. Olyan 70 € körül fizetünk, nem sokat motoroztunk, az összeg nem sújt minket porba. Aztán némi bizonytalankodás után rendben beállunk a hajóval a helyére, szerencsére a parti személyzet ( bár egyikük aki a parton marad nincs amúgy a topon technikában, hiába állok ott készenlétben a csáklyával, a dolgozónak nemigen akaródzik a kötelet megfeszíteni, hogy fel tudjam venni) segít meghúzgálni a két mooring kötelet, mert bevallom ehhez már kevés az erőm.
Ez a kikötőn belül bejárt utunk.
Este a többiek, akiket felizgat a tengeri herkentyűk elfogyasztásnak lehetősége a hajón elköltött saját készítésű étkezések után, vacsorázni indulnak, de én nem megyek a halételekért az ajtóig sem, maradok a hajón, fáradt is vagyok, J is, aki pedig szeret mindent ami vízben nőtt, velem marad, inkább elkezdünk csomagolni, hogy másnap reggel ne kelljen egymást taszigálva kapkodni, mert Józsi reggel nyolcra hirdet indulást hazafelé, amit később reggel hétre módosít. Miközben a többiek kint vannak J kihasználja az időt, a maradék kenyeret felszeletelve szendvicseket készít és csomagol mindenkinek a hazaútra. Amire visszaérnek mi már 99 %-ig becsomagolva várjuk őket a hajón. Most sikerül elkerülni, hogy elkövessük azt a hibát mint idefelé, hogy defektes kerekű kocsival cuccoljunk, visszafelé az étteremből jövet kiváló kézikocsikat hoztak a vacsorázók, másnap, szombaton reggel gond nélkül könnyedén gurulunk az autóhoz és 7:00-kor kiautózunk a Frapa marinából. Primosten felett a dombról még egyszer elköszönünk a Papától és irány Magyarország.
Az út hazafelé zavartalan volt, csak az adonyi kompot késtük le öt perccel, illetve egészen pontosan a komp indult korábban, de öt óra után nem sokkal már idehaza örvendeznek nekünk a kutyáink, mi meg őnekik. Búcsuzóul megöleljük Klárit és Józsit, akik jóvoltából részünk lehetet e későnyári élményben, mi a házba, ők meg hazafelé sietnek Budapestre, itt a vége az utónyaralásnak.
Végére hagytam az út legkellemetlenebbik részének leírását (akik régen olvasnak, tudják, hogy nem szoktam a blogban szégyenlősködésből öszintétlenkedni). A hajón a négy utaskabinhoz négy külön WC és két kabinonként egy-egy közös zuhanyfülke tartozott. Ez kicsit túlzott a hagyományos hajókomforthoz szokottaknak, de nagyon kényelmes. Viszont a WC-k nem kézi pumpálósak voltak, hanem nyomógombbal működő elektromosak. Sőt két gomb is volt egy "eco", meg egy "normal" öblítés. (hogy a kettő közt mi a különbség nem tudtam rájönni) Tehát az ember dolga végeztével megnyomta az egyik gombot, mire az automata kevés vizet töltött a csészébe majd kiszívta az egészet és egy kevés vizet töltött be ismét. EZ nagyon jól hangzik, ha az ember kézzel pumpál a hagyományos hajóvécébe, ugyanezt a rítust csinálja. CSAKHOGY a mi klotyónk ürítése, alighanem az előző bérlők jóvoltából valami dugulással volt gátolva ( hajón szigorú szabály, hogy a WC-be tilos dobni bármit amit előzőleg az ember nem evett meg) és csak töltötte a vizet, kavarta a (bocs) sz@rt, aztán újra rátöltött. Sok nyomogatásra elment az anyag sűrűje, de a folyadék csak szaporodott. Klozetpumpa nem volt a hajón. nekem már az gyanús volt a legelején, hogy a mosdóból is csak lassan és visszabugyogva folyt le a víz, szóval biztos voltam hogy valami dugulás van. A kifolyó egészen biztos közös volt a szomszédos, velünk egy hajótestben lévő kabin vizesblokkjával, mert egyszercsak olyan csütörtök környékén felfigyeltem, hogy a másik kabinban valamelyik lány folyamatosan WC-t öblít, tehát alighanem náluk sem megy el az anyag. Panni később elmondta, hogy valóban ez volt a helyzet, de aztán sikerült kiürítenie a csészét. Na de ettől kezdve a mi vécénk teljesen eldugult. Csináltam Klári tanácsára egy "mericskét" PET palackból és a tartalmat a csészéből vödörbe mertem (aki mer az nyer) mielőtt kifolyt volna a csésze peremén, és kivittem a deckre, majd a tengerbe öntöttem. Elég macerás módja a WC használatnak. Én még a kisdolgot elintéztem a hajó végében a deckről, de J sajnos ezt nem tudta csinálni. A baloldali test orrában szerencsére volt még egy head, kézi pumpás Jabsco WC-vel az esetleges skippernek (pont olyan mint ami Amapolán van) én oda jártam, de ebbe meg nem volt egyszerű lemászni, az 50X50 es nyíláson át, kb. mint idehaza létrázni a szűk vízóraaknába.
Aztán. Nem volt gusztusom megízlelni az öblítés vizét a WC csészéből, de erős a gyanúm ( az "eco" miatt), hogy édesvízzel történt. Mert miután a mi klotyónkat rengetegszer kellett öblítenünk, a harmadik nap már elfogyott a 800 liter édesvizünknek több mint a fele. Ettől kezdve zuhanyozás és általános tisztálkodástilalom volt a hajón, mert ezt az édesvizet kellett beosztanunk, a krumplit is tengervízben főztük és azzal is mosogattunk.
Érdekes lehet még a villamos energiaellátás. A hajón egy központi elektronika monitorozta az erőforrásokat, a térképasztalon lévő műszerpulton egy kis képernyőn lehetett lapozni az üzemanyag, víz, villany rendelkezésre állást. Két nem túlságosan nagy akkumulátortelep volt a hajón, viszont ÁLLANDÓAN ment valahol a gépházakban, vagy azok valamelyikében, nem tudtam kideríteni csak az éjjel-nappal zümmögő hangról, egy (vagy két) segédgép, mert olyan 20-25A körüli áramokat mutatott a kijelző, amik eléggé nem normálisak vitorláson. De hát itt szokatlan luxus volt, hatalmas normál- és mélyhűtővel, mikrohullámú sütővel, klímával mindenütt, állandó melegvíz folyt a csapokból, sőt nálunk a mosdónkban a hidegből is az folyt, egész úton képtelen voltam rájönni, hogy melyik állás a hideg- és melyik a meleg víz, mert jelölve nem volt a csapon a szokásos kék és piros színekkel és bármelyikben folyattam csak forró víz jött. Csak a végén, utolsó nap jöttünk rá, hogy a hálókabinokban azért van hőség, mert a segédgép (ek?) hűtése ott adhatja le a veszteséghőt, ugyanis leállt (ak?)valamiért, az akkuk elkezdtek kevés töltöttséget mutatni és a hálókban meg hideg lett éjszakára. Sehol egy vizes rendszer rajz, villamos meg pláne sehol, szóval idegesítő volt hogy ülünk egy űrhajóban amiről semmit nem tudunk. Adtak ugyan egy vastag dokumentációt a hajóról, de abban EZEKRŐL semmi nem volt, inkább csak olyan reklámanyagnak tűnt.
Mindezt a sok mindent az elmúlt héten nemcsak a magunk kedvéért írtam, rajzoltam meg ilyen részletesen, hanem azért, hogyha valaki hasonló hajóbérlésre szánná magát, tudja mikre számíthat.
Hát ennyi volt az útról a történet. A társaság kellemes volt, az időjárás meg kifejezetten pompás, november elsején még 22 °C-os tengerben, szikrázó napsütésben fürödni remek dolog volt, nagyon jól éreztük magunkat (leszámítva a leszámítandókat), de én nagyon nem akarok már ilyen félkarú óriásként a tengerre menni... nem tudom mennyire tudok majd J-nek ellenállni, de utanként egy bordatörés ( a bal oldalamon még mindig nem tudok aludni) elég fényes bizonyítéka annak, hogy nem vagyok már igazán formában.
11:32 van, kinézek hogy áll kint az időjárás, ha elviselhető, tűzifát fogok fűrészelni és pakolni.
16:00 Hát kimentem, aztán olyan undorító volt az idő, köddel, hideggel és mindenről csöpögött a lecsapódott pára, hogy vissza is jöttem, megebédeltem és elaludtam, ott egye meg a fát a fene, nem csináltam semmit ma.
, ugyanakkor nagyon utálatos és a társakat rendkívül idegesítő dolog állandóan visszakérdezni, ha nem értek valamit. Rendszerint csak bólogatok, ez az estek 90 %-ában megfelelő megoldás (tapasztalatom szerint a verbális kommunikáció 90 %-a felesleges szócséplés). De néha az ember így lemarad dolgokról, például félrehallás miatt azt hiszem, valami Széchenyi kastélyt nézünk meg elsőnek, de NEM, ez a Sisi, a magyarok kedvenc királynéjának kedvenc kastélya ahol különféle betegségeiből gyógyulni próbált.( Mostanra nagyon meguntam a képek dátumbélyegzőjének folyamatos módosítását, ezért abbahagyom, innentől az összes kép tényleges dátuma 2024/9/8 , és mind a délelőttől kora délutánig terjedő időszakban készült)
