Lehet, hogy nem mindenki hiszi, de én azt mondom vége a télnek. Reggelre csak olyan 1-2 centiméternyire hízott a jég a lékben, igaz este 11-kor kitakarítottam, de már este is éreztem, ez már nem az a hideg, mint ami az elmúlt napokban volt. Szóval ásóval, gereblyével gyorsan végeztem reggel a jéggel. Előtte visszaraktam a szivattyút a helyére, hogy legyen vizünk a reggeli piperéhez. Még nem tudom, hogy sikerült e végre eltömíteni, mert vannak vizek alatta, ami több mint gyanús, de maradhatott korábbról, bár elég alaposan kitörölgettem a környéket és az edényt amit aláraktam. Most azzal nyugtatgatom magam, hogy valamelyik cső mentén jött be az a pár csepp amit az edényben találtam, akár kondenzvíz is lehet.

Délelőtt autóindítás volt a feladat, a hidegben a három hónapja mozdulatlan autó akkumulátorát reggel elkezdtem tölteni, de pár óra kevés volt neki, végülis "bebikáztuk". Merthogy hamarosan vizsgázni kell a 31 éves járgánynak, de én már nem akarok vele vacakolni, nekem azért nem kell autó, hogy két-háromhavonta egyszer üljek bele, amikor valamit szállítani kell. Kata lányom viszont imádja ezt a vén jószágot, úgy, hogy nekiadtam. Geri a barátja többek közt autószerelő és úgy tűnik nagy kedvet érez hozzá, hogy megmentse az enyészettől az öreg VW-t, így elvitték, mostantól övék a gond. Idáig ha kellett valamit szállítania a lánykámnak elkérte az autót, mostantól ha nekem kell, majd én kérem kölcsön tőle.

Korábban említettem, hogy keresek valami iránymutatást a telelésre jégben a Kádár féle "Hajósmesterség" könyvben, nos találtam egy s mást, többek közt azt, hogy a Szovjetúnióban (a könyv írása idején még volt ilyen ország) ahol kicsit keményebbek a telek, azt csinálják, hogy ahol felvágják a jeget, a léket rőzsenyalábokkal töltik ki, mely belefagy ugyan a vízbe, de rugalmasságával felveszi az erőket. Hárt errefelé rőzse nem nagyon van, igazából nem akadtam meg a dolgon, de ma délelőtt volt egy telefonhívásom. Ismeretlen blogolvasó hívott, bevallom a nevét elfelejtettem és azt tanácsolta próbálkozzak nádkévékkel. Ez már jobban tetszett, mert ha nem is sok, de valamennyi hitvány nád van itt a parton. Nem olyan minőségű, hogy rendesen kévébe lehessen kötözni, de délután lapáttal learattam amennyi elérhető közelségben volt és összegereblyézve kitömtük vele a hajó mellett a rést. Megismétlem jön a meleg, sőt már meg is tört a hideg ereje, délután a napos hajófar alatt a kormány mellett már nem is volt olyan acélos a frissen fagyott jég mint ezidáig, amikor az ásóval vagdaltam már olyan "szotyós" volt, alig mutatott ellenállást. Most az kellene, hogy gyors legyen az olvadás, így is tartok tőle, hogy lesz pár nap amikor el leszünk zárva a külvilágtól, mert a jégen gyalogolva már-, a csónakkal meg még nem tudunk kijárni. Mindenesetre ma kivágtunk egy sablont a hajó lajstromszámával, holnap azt is felfestem, így a jégen állva egyszerűbb lesz mint csónakból lenne a vízen billegve.

Szóval kedves Grigoríij köszönjük az aggódást, idáig remekül bírtuk a hidegeket, még bőven van tüzelőnk cseppet sem fázunk, igazából még el se kezdtük a "valódi" tüzelőnket fogyasztani, csak a himihumi raklapaprítékokat tüzeltük, van belőle még vagy egy bő hétre való. "J" süt, főz, ma pl. ez a rakott káposzta került ki a sütőből. Van benne másfél kiló hús, 2,5 kiló savanyú káposzta, bő fél liter tejföl és a tetején egy fél kiló reszelt sajt. Úgy élünk mint a cárok.