Nem mondhatnám, hogy kipihentem magam. J elhunyt szülei egykori lakását próbáltuk kiüríteni. Csak épp nincs hová. Csináltatok már ilyet? Borzasztó.
Tépelődök a könyvespolcok előtt. Mit őrizzek meg? Olyan "sztárszerzők"-et mint Szilvási, Berkesi könnyedén hagyok ott a lomtalanítóknak... meg ki olvas ma már Fehér Klárát, vagy Boldizsár Ivánt? Elengedem a régi lexikonokat. Valaha az enciklopédikus tudás várai voltak, ma az Internet korában ott van minden a neten. Bár érdekes módon mégse minden. Én csak úgy hívom "köztes tudás". Van egy korszak, ami kezdődött a lexikonok megjelenése után, de az Internet megjelenése előtt. Ami akkor történt, aminek neve lett, ami tárgyiasult akkor, ma már túl régen van a középkorú, X generációs "ifjaknak". Nincs róla emlékük, ugyanakkor kihal velem az a, még a "boomer"-ek előtt született generáció, akikben még élnek az akkori fogalmak. Az Y, Z generációt már ahogy nézem nem is érdekli semmi ami nem aznap jön a netről, az alfákról nem is beszélve, a beszédüket se értem. 80. évemben járok és egyre inkább úgy érzem magam mint dinoszaurusz az állatkertben. Nemrég (na jó, nekem már minden nemrég volt, szóval vagy 6-8 éve) láttam a televízióban mutattak valami okból egy parkettkefélő gépet. És mondta alá a szöveget a narrátor, hogy "porszívó". Merthogy az a 20-40 éves generáció, azok, akik ma a médiát uralják (fiatalok, tehát olcsók, de kijárták az iskolákat, tehát "képzettek") nem ismerik ezt a, gyerekkoromban modernnek számító, gépet ( ami akkor volt slágertermék amkor még nem létezett a parkettlakk, a parkettát viaszoltuk és kefével fényesítettük). Az öregek tapasztalatára nincs szükség, mert ők az elavultak. VISZONT a mesterséges intelligencia, az AI... AZ TUDJA! Míg a Google csak többedik helyen mutat képet a valódi padlókefélőről (a "parkettkefélő gép" kifejezést nem volt hajlandó ismerni), a Chat GPT korrekt meghatározást közöl. Megállapítom, hogy a mesterséges intelligencia lehagyta a természetest.
Szokásommá vált megnézni a "híresek" hány évig éltek. Ha találkozok egy névvel ráklikkelek, megnézem él e még, és ha igen hány éves. Könyvet olvasva, nézem a szerzőt, filmet nézek, nézem a szereplőket. Kilencven százalékukat már túléltem, szóval meghaltak mielőtt átlépték volna a 79-et. Az elmúlt két napban csomagok sokaságát cipeltem fel a másodikra, húztam fel banyatankban könyvek többtucat kilóit a pesti "munkásszállás"-ra, jópárszor megmászva az utcaszintről az 59 lépcsőfokot. Nem mondom, hogy nem lettem dögfáradt, de nyolc óra alatt kialudtam és túléltem. De még egy ilyen költözködést nem szívesen csinálnék.
Mikszáthot imádom, fél méter.... be a banyatankba. Jókai szintén....kivéve a "Kőszívű ember fiai"-t, arra valamiért haragszom. Pedig nekem még nem is volt kötelező olvasmány, korábban születtem. Amikor én jártam iskolába, a "kötelező olvasmány" intézménye még nem létezett. Talán ezért szeretek annyira olvasni. Viszont a "Fekete gyémántok"-at nem hagyom ott, egyik kedvenc könyvem, abból tanultam meg a kapitalizmust. Akárcsak az "Aranyember"-t, az volt az első Jókai amit olvastam, lehettem tán tíz éves, annyira megszerettem, hogy bekötöttem kemény fedélbe, olyan amatőr könyvkötő módon a szétesett ronggyá szakadt könyvet. A világirodalom fél évszázada, vagy még régebben megjelent, azóta feledésbe ment jeles szerzőit is kihagyom, de megmentem Daniel Keyes "Az ötödik Sally"-jét, a HÉV-en kétszer oda-vissza utazva Pestre ki is olvasom. Nem rossz, de szerintem meg se közelíti a szerző "Virágot Algernonnak"-ját, amit kiolvastam vagy háromszor és filmben is megnéztem kétszer ( a könyv jobb volt, mint szinte minden megfilmesített könyv esetében). Na hazatérve az "esernyő" (autóbeálló) alatt találok egy láda használt könyvet. Hogy ki tette oda, fogalmam sincs. Csak ismerős lehetett, aki tudja a kaubejáró titkos kódját, meg tudja, hogy gyengém a könyvek, csak helyem nincs már nekik, mégis odarakta nekem, mint nem kívánt csecsemőt a templom küszöbére. Megmentettem még pár Rejtőt, pedig megvan már több kiadásban is, meg a Kindle villanykönyvben is, de a Rejtő az más.
Miközben a könyvespolcokon bogarászom és ránézésre ítélek irodalmat életre vagy halálra, elgondolkodom a "Habent sua fata libelli"-n. ( a könyveknek megvan a maguk sorsa) Attól, hogy én otthagyom, másnak még szerezhet örömet. Számtalan könyvet kiszedtem én is a szemétből lomtalanításkor az utcán járva. Vajon az én kedves könyveim közt ki fog nemsokára turkálni, ha majd az utódok kiszórják őket a szemétbe? Pár éve (na jó az is volt vagy 15) a Dózsa György úton, srévizavé a Népstadionnal volt egy bolhapiac. Amikor hajót építeni robogóztam ki naponta Csepelre ott jártam el előtte és gyakran benéztem. Volt egy komoly sorozat, műszaki könyvek, két háború közt megjelent szaksajtó, repülésről és hajózásról szóló magvas irodalom, valaki olyan halhatott meg akinek az ízlése egyezett az enyémmel és a guberáló kirakta a placcára. Borzasztóan csábító volt, hogy megveszem egyben a két méternyi könyvet, de elgondolkodtam...MINEK? Egyrészt hova teszem, másrészt csak megint a guberálókhoz kerül, ha én megszűnök. Egyre többször mondom azóta; "ezt is eleresztem már... mert MINEK". Hát most eleresztettem vagy nyolc méter könyvet. Arra nem számítottam, hogy mire hazaérek ott lesz még valakitől két méternyi.
