Hajónapló

 Most kelt fel a nap. Majdnem pontosan két és fél percig tartott amíg a kis parázsló csíkocska tüzes koronggá nőtt a Soroksári úti háztömb felett. Szép napot mindenkinek, megyek "csónakozni".

20:21 

Felesleges volt aggódnom, hogy felborzolja majd a maró a felső réteg szálait. A legmagasabb fordulatszámon kiválóan működött a dolog. Az más kérdés, hogy állandóan darabokra hullott az olcsó kínai szerszám a kezeim közt, de azért nagynehezen megoldottam a dolgokat. 

Miután az összes palánk szegélyét az illesztéseknél lemartam, kijelöltem a drótozófuratok helyét, 

ehhez egy egyszerű szerszámot használtam, de az ívek eltérő hossza miatt minden palánknak csak az egyik élén volt jó, a másik palánkot óvatosan le kellett gördítenem az elsőn és egyenként átjelölni a furatok helyét. De sötétedésre végeztem a 336 furattal. 

Nekiálltam drótozni, az első négy palánkot össze is fogattam. 

Most persze még lógatja orrát farát, akkor lesz "peckes" amikor fent van az egész oldalsor és középen a főbordánál kitámasztom egy léccel az  1220mm-es méretre. Holnap az egészet felfüggesztem  valami hevederrel a bakdaru szerkezetére, mert egyedül egyre nehezebb lesz mozgatni ahogy egymás után kerülnek fel a palánkok. Arra is rájöttem, egyesek miért használnak rézdrótot a vas helyett. Nos ez a vas nem éppen hüvelyk-mutatóujjbarát és rondán összekarmolja az ember keze fejét az emelgetésekkor. 

Tegnap láttam a TV-ben egy filmet a Brad Pittel. A történet egy emberről szól aki aggastyánként születik és csecsemőként hal meg, megállapítom, hogy a sztorit Moldovától lopták. http://labdarugdosgato.blog.hu/2008/03/14/focirodalom_4_lami_a_halhatatlan_balhatved#comments

 

Hát így járt szegény betolakodó. Alapjábavéve sajnálom szegényt, de hát én is védem a területemet, akárcsak ő.

 

 

Ma reggel már hét órakor dolgoztam a csónakon. Nem tudom említettem e, ha valaki ilyesmire szánja magát, szigorúan csak fémvágó lapot tegyen (hiába van a fához való fűrészpengére ráírva, hogy "clean" ehhez a munkához még az is goromba, kiszálkázza a felső réteget)a gépbe és ha szépen akar dolgozni, szigorúan elővágni acélvonalzó mellett a nyomvonalat! Kivágtam a maradék egy palánkot, a far- és orrtükröket, 

ez a képen éppen az orrtükör. A bulkheaddel gondom van, kiszerkesztettem és kétszer is ellenőriztem, szerencsére  kivágás előtt, de nem passzol már az első, a fenékhez csatlakozó medersori palánkhoz se! Bő egy centi az eltérés, valami gond van, megkértem abraxast, hogy ellenőrizze ő is, mert valahol hiba van, meg kell találni!

Délelőtt megtöltöttük az édesvíztankokat, amíg a víz ment befelé, felfűrészeltem a parton lévő tűzifát és egyrészét behordtam csónakkal a hajóra, a nagyobbik részt meg a parton elraktam. Ez a bontott vakpadló olyan korhadt szúrágtra, hogy eszményi anyag lett volna az antik bútor hamisítóknak, de némelyik annyira elgyengült, hogy a karate bemutatózók is remekül tudták volna használni a törésprodukcióikhoz. Nem akarom lebecsülni, netán kigúnyolni a rendszeres testedzés szerelmeseit, megfelelő edzéssel az emberi szervezet csodákra képes, de megnézném én azt a deszkatörő mutatványost, aki megengedné, hogy a produkciójához használt deszkáját kicseréljem mondjuk  egy általam kiválasztott azonos vastagságú vörösfenyőre.

Gondba leszek a majdani epoxi keveréssel. Az a helyzet, hogy a gyantát az Alvinplast 5 kilós fém festékes dobozban, az edzőt meg műanyag vödröcskében adta. Már ott is jeleztem, hogy kis mennyiségeket egyszerűen lehetetlennek tartom ezekből töltögetni, de "M" úr csak sajnálkozva nézett rám ügyetlenkére, hogy nem tudok grammra pontosan töltögetni a mérlegen lévő edénykébe, merthogy neki ez nem okoz problémát. Nos valószínűleg nagyon ügyetlen vagyok, de egy ötkilós festékes dobozból, abból a lepattintható fedelűből, aminek ráadásul széles pereme van egészen biztos nem tudok kiönteni mondjuk öt köbcentit, anélkül, hogy tízet végig ne folyatnék az edény karimáján és oldalán. És bárkivel fogadok egy karton sörbe, hogy ő se tud! Szóval azt találtam ki, hogy a gyantát, meg az edzőt valahogy ügyesen áttöltöm egy olyasfajta pumpás edénybe, mint amiből a hotdogosok a ketchupot, mustárt nyomatják (a redbarnos ember is ilyet használ), vagy valami olyan nagyobbacska flakonba, aminek a kupakján van egy hegyes csöcs, aminek lyukas a vége és összenyomva, lefelé fordítva ki lehet belőle folyatni szépen ellenőrzött formában az anyagot.  ( http://www.gastrocentrum.hu/index.php?m=termekek&k=201002031319386712&l=  04 és 07-es kép) Tud valaki olyan helyet ahol ilyesmi kapható emberi áron?

Éjjel egy óra után pár perccel nagy kopácsolásra ébredek! Valami veri a hajót! Egyből tudtam mi történt. Kipattanok az ágyból, a szemem is egyből kinyílik, zseblámpát ragadok.... és valóban. Egy hatalmas patkány az utolsókat rúgja a csapdával csapkodva össze-vissza. Nem foglalkoztam vele tovább,visszabújtam az ágyamba, de annyira kiment a szememből az álom, hogy csak nagysokára aludtam el újból. Reggel lefényképeztem a  betolakodót, aztán "vízrebocsátottam". Azt nem tudtam megállapítani ez volt e a korábban megsebesített példány, de nem valószínű, mert amelyik egyszer megmenekült a csapdából az aligha olyan hülye, hogy még egyszer a közelébe megy. Szóval úgy tűnik a patkányok ki-be úszkálnak a hajóra. Hogy miért olyan fontos ez nekik érthetetlen, hiszen a parton terített asztal várja őket a diófa alatt például. Majd holnap megmutatom a blogban, mert most kint felejtettem a fényképezőgépet a műhelyben. Mindenesetre a holnapi blogot csak "erős idegzetűeknek" ajánlom. 

Ma folytattam a palánkok kivágását, egy darab maradt hátra a kilencből.  Holnap ezt kell kivágjam, meg a két tükröt és a "bulkheadet". Majd meglátom mire megyek, mert a fogytán lévő édesvizet is fel kell tölteni. 

 Kidobtak egy szekérderék bontott vakpadlót a parkettások, el is hoztuk mindet, egyelőre ott tornyosul a parton, majd ha kicsit lelohad bennem a csónaképítési láz felfűrészelem, aprítom kályhaajtóméretre, mert a tüzelőből sose elég. A parkettásoktól kaptam még ajándékba egy szép hosszú deszkát, valami trópusi keményfa, olyan bordás fajta, amiből a szabadtéri padlókat szokták csinálni, nekik selejt anyag mert kanyarba meghajlott, nekem viszont pont jó lesz kivágni belőle a boci dörzslécét meg a belső párját, talán koszorúlécnek hívják, de hallottam már "dorbótnak" is titulálni, na szóval azt az izét. 

Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy a karton sablonokat nem fogom egyszerűen csak átmásolni a rétegelt lemezre, mert néhánynál találtam ugye szerkesztési hibát, pontatlanságot, hanem a végleges anyagra ismét kiszerkesztem, mert sokkal pontosabban lehet a fán dolgozni mint a papundeklin. Amikor egy szerkesztési pont kész, beütök egy varrótűt megjelölni (a varrótű nem görbül olyan könnyen el mint a gombostű) majd kihúzom a tűt és ceruzával bekarikázom a pontot, hogy megtaláljam később. Amikor az egész sor készen van, a varrótűvel előlyukasztott helyekre könnyedén beütök egy-egy gombostűt, melléjük támasztott léc mentén megrajzolom a görbét és amikor az egész palánk ki van rajzolva a korábban készített sablont ráfektetve ellenőrzöm a helyességet. Így egyből mutatkoznak a pontatlanságok, akár a sablonban, akár a fán vannak. Amikor mindent rendbenlévőnek találtam kivágom dekopír fűrésszel a palánkot. A kilencből négy készen van. A dekopír fűrészt nulla lengetésre kell állítani és ahol nem pontosan hosszába fut a felső réteg szála, ott schnitzerrel elővágom a fát, máskülönben felcaflizza a felső réteget, különösen amikor szálirányra keresztbe vágom az anyagot. A fűrészelés bekezdését egy furatból indítom, erre tökéletes a "pistifúró " ("R P" -től kaptam ajándékba), csak alá kell tenni egy hulladékfát, hogy amikor átmegy az anyagon akkor se szakítson kicsit se. Amikor a csónaképítéshez való drótért mentem az Inkurrenciához, elhajtottam egy nagy munkavédelmi eszköz raktáráruda előtt és bementem venni alapjábavéve gumikesztyűt. De eszembe jutott, hogy mennyi port szívtam már különféle fák csiszolása fűrészelése során és mennyit köhögtem, prüszköltem, mert a szokásos porálarcok nem érnek semmit. Legalábbis nekem  nem, még a szelepes fajtában is bepárásodik a szemüvegem, így aztán mindezidáig hosszabb rövidebb kínlódás után eldobtam őket és szívtam a port tovább. Na, hogy ott voltam a szaküzletben, bevásároltam egy rendes respirátort. Nem volt olcsó, de tökkelütött hülye voltam, hogy már évekkel ezelőtt nem vettem meg. Tökéletes benne a légzés, véd a por és szerves oldószerek gőze ellen.

Szutyokcica úgy véli, hogy az egész mákvirágprojekt az ő kedvéért van. Amint nekiálltam dolgozni már vigyáznom kellett, hogy ne lépjek rá, mert állandóan a lábamhoz dörgölődzött, felugrott a bakokra, deszkára, addig nyújtózkodott, kínlódott amíg megszántam és felraktam a munkasíkra, ettől kezdve követte a ceruza mozgását, rárabolt a körzőre, megtámadta a vonalzót, mérőszalagot ahogy húztam-vontam őket, és erős a gyanúm hogy ő a ludas a radírom eltűnésében, mert addig pofozta amíg sikerült kipofoznia a látótérből. Amikor megunja, letelepszik a porrongyra és onnan figyel, időnként alszik néhány másodpercet, de nem mozdul mellőlem. Vettünk valamikor a Tescoban egy akciós német sajtot, egy egész sajtot, amiről aránylag rövid idő alatt megállapítottuk, hogy emberi fogyasztásra  alkalmatlan, na azt imádja. Délután befalt belőle vagy tíz dekát. Csak azt tudnám hogy fért ebbe az arasznyi kölyökmacskába, nekem a plébános macskájának története jutott róla az eszembe, amelyik befalt fél kiló kolbászt. Az egyszeri pap rátette a macskát a mérlegre ami pont fél kilót mutatott, mire így szólt: " Na a kolbász már megvan...De hol van a macska?" Jójszakát mindenkinek, szép jövőhetet!

 Ma is ragyogó volt az idő. A ritkaság számba menő, ötödik  napja tartó dél szél teljesen leállt, "olajtengeren" csücsülünk. Napok óta csak egy reggeli begyújtással tartjuk a hőmérsékletet, az is csak kevés fát igényel szerencsére. Amíg "J" alszik én kihamuzok begyújtok és amire felébred már "huszonfok" van idebent. Reggeli után kieveztem és folytattam a csónakot. Hátramozdítóm is akadt, megjelent Szutyok a kölyökmacska és mindenbe beleütötte az orrát,

alighanem előző életében ő is tengerész volt, mert igen érdekelte a csónaképítés, amit mostantól "MÁKVIRÁG PROJEKTNEK" nevezek el. Azért mákvirág, mert ez lesz a kis csónak neve (amúgy "J" találta ki), merthogy Amapola az spanyol szó, magyarul pipacsot azaz mákvirágot jelent, szóval nagy- és kishajó neve tkp. ugyanaz. Szóval Szutyok (a lakatos műhelybe született bele és ott is él, az a szürke a bundáján alighanem fehér lenne, ha nem itt élne, ezért is neveztem el így) segítségével összeállítottam a fél modellt.

 A képen nem igazán látszik de a csónak orrában akárhogy is igyekeztem, nem tudtam pontosan illeszteni két palánkot, maradt vagy 7mm-es hézag. Mindjárt gyanítottam, hogy valamit elszúrtam és amikor szétszedtem a modellt és utánamértem a szerkesztési pontok koordinátáit, ki is derült, hogy ott a 0,8 cm helyett 0,8 mm-t mértem. Hiába a milliméterhez vagyok szokva és a centire nem áll rá az agyam. Na ezért jó, hogy ilyen alapos vagyok, így nem okozott gondot a hiba, a papír mindent kibír. Egy másik palánknál is találtam ennél jóval kisebb hibát, de ezt is a modell mutatta ki (egyszerűen átsütött rajta a nap). Mindkettőt újraszerkesztem immáron a végleges munkadarabra (persze kétszer ellenőrizve, plusz a hibás sablont ráhelyezve) mert további modellezés szükségtelen, megállapítom, hogy abraxas munkája tökéletes (annyira izgatta a dolog őt is, hogy reggel már a parton várt amikor kicsónakáztam, hogy megnézze hogy állok  a terve megvalósításával) nyugodtan rábízhatom magam a tervére, ha valami nem stimmel akkor a hiba az "én készülékemben van".

 Csodás a reggel. Végignéztem a napfelkeltét, attól kezdve ahogy a ferencvárosi házak sziluettje kezd kirajzolódni a keleti égbolton, addig amíg a nap kezdeti pírja vakító tűzgömbbé változik. Már háromnegyed ötkor fent voltam, szétvet az energia, aktivitásom a csúcsponton. "J" készülődik a piacra én meg az Alvinplasthoz megyek anyagért. Amíg az én drágám végez a reggeli piperével én irkálok, aztán csónakkal kisofírozom őt (és magamat) a partra. Egész megdöbbentő dolog, de az Alvinplastos ember Molnár József, aki anyaggal és tanácsokkal segített amikor Amapolát kezdtem építeni, azonnal emlékezett rám, amikor ma reggel felhívtam. Hat év telt el azóta! Egyből vágta a telefonba, hogy én dolgoztam a Novotelben és hogy kormánylapot habosítottam epoxival. Eszem megáll. Én azt is elfelejtem aki tegnapelőtt járt nálam...

Ide teszek egy képet Amapoláról, mert vannak akik csak ritkán néznek a blogba és hiányolják hogy nem látnak a hajóról azonnal képet. Ez a kedvencem, Felicián csinálta rólunk Ráckeve felé igyekeztünkben. Ha már itt tartunk lesz majd jövőre Amapola "nyílt nap" hajózással egybekötve, barátoknak blogolvasóknak, mert most is volt jelentkező több is, meg én is igértem, hogy majd ha elindulok a hajóval, akkor lehet jönni velünk, de végülis elhárítottam minden ajánlkozást, mert a próbaúton nem akartam megosztani a figyelmemet a vendégek és a hajó közt, valamint nekünk olyan volt ez mint egy nászéjszaka hármasban Amapolával, ugye a nászéjszakára se jöhetnek a barátok, bármennyire is szeretnének drukkolni.

23:25 Úgy elfáradtam estére, hogy vacsora után felborultam és mostanáig aludtam. Délelőtt megvettem mindent az Alvinplastnál (ettől a tegnap megkönnyebbült pénztárcám gyakorlatilag súlytalanná vált, szerencsére J" bevásárolt, megfőzött egy csomó dolgot, merthogy a következő nyugdíj még két hét) és kaptam egy sereg tanácsot is. A baj csak az, hogy nem egyeznek (Mit nem egyeznek! Homlokegyenest ellenkeznek) a Redbarn technológiájával! A szokásos helyzet, vannak a jótanácsok és ha az ember mindegyiket megfogadja akkor biztos a kudarc. Sok tudomány létezik, de az egyik legnagyobb az, hogy a jótanácsok közül melyik az amit meg kell fogadni és melyik amit nem. Ami az egyiknek orvosság a másiknak méreg. Hogy konkrét legyek https://www.youtube.com/watch?v=aexxZdv780o itt egyértelműen látszik, hogy  a mester, Warren D. Messer, előbb kifektette (megintcsak, mit kifektette!? Hosszasan rásimogatta, talán még puszit is adott neki) az üvegszövetet a héjra, míg ettől a módszertől óva intett "M" úr, szerinte előbb kenni, aztán fektetni és  eloszlatni. Legyen az ember okos! Persze döntöttem, minden tiszteletem dacára a Redbarn technikát fogom követni (márcsak azért is mert ez egyemberes), csak azt tudnám mi a fenéből van az a henger amivel végiggurizza a munkadarabot, miután a nagy glettvassal eloszlatta a gyantát, merthogy az Alvinplastnál még csak hasonlót se láttam, pedig egy rakás volt a demonstrációs falon.

Hazatérve, ebéd után nekiláttam a kartonból kivágni az orr és fartükör sablonokat, aztán összedrótoztam a palánkokat, hogy végre lássam működnek e rendesen. Egyelőre rendkívül pozitív a dolog, de erővel kell kiteríteni a "félhajót" (ugye a tengelyszimmetria miatt csak egyik oldal sablonját készítettem el), mert hajlamos az összepöndörödésre. Rámesteledett mire összeálltak a palánkok, holnap bedrótozom a schwertszekrénynél lévő keresztbordát (tkp. válaszfalat, ami persze megint nem igaz, hisz csak egy keret lesz), valamint az orr és fartükröt (persze ezek is csak félhajóhoz valók), ettől megszűnik majd reményeim szerint az összepöndörödési hajlam és alaposan végignézhetem, hol van esetleg illesztetlenség, amin módosítanom kell az alkatrészek végleges anyagból való kiszabása előtt. Talán kissé túlzásba viszem a precizitást, hogy érzékeltessem, pl a szerkesztésnél a pontosságra való törekvés jegyében még a 0,5-es Rotring ceruzát is kihegyeztem smirglivel és megpróbáltam a tizedmilliméteres értékeket is feldolgozni, de két esetben szokott az ember elszúrni dolgokat. Az egyik amikor még sose csinált valamit és ügyetlenkedik, a másik amikor már nagyon sokszor és lezserkedik. Nos miután én még az ügyetlenkedési fázisban vagyok ezzel a "kiszerkesztem-kivágom-összedrótozom-leműanyagozom" technikával, nagyon igyekszem nem átesni a ló túloldalára és lezsernek mutatkozni.

Kaptam persze egyértelműen olyan tanácsokat is amiket meg fogok fogadni, ilyen például, hogy egyszerre két deci epoxit kell keverni, az alkotórészeket mindig mérni mérleggel (na ezt még nem mondtam "J"-nek lesz ezzel gond...merthogy az az Ő mérlege amivel a sütéshez méri az anyagokat, hogy gyantát???), az anyagot egyből kiönteni a felületre és újat keverni az edénybe, benne hagyni így abba sose köt be az anyag, hanem mindig áll benne a friss keverés, miközben az előzőt bedolgozom a szövetbe. Aztán az illesztések ragasztásához ragasztó adalékot kell keverni a lamináló gyantába (ettől kevésbé lesz hajlamos kifolyni a réseken) és ezt a gyantát elhasznált sziloplaszt kartusba kell tölteni és azzal benyomni a résekbe. Szóval okosodom. (sose árt senkinek) Ha valamit szeretek az az, hogy rájönni dolgokra és megcsinálni, alkalmazni, kipróbálni, megtapasztalni, szóval állandóan valami (számomra)járatlan úton járni.

Reggel nyolckor már a felügyeleten voltam  a két papírral amit még be kellett adjak, de mégse kaptam még meg a hajólevelet, de kaptam igértetet, hogy hamarosan postázzák. Szóval úgy tűnik, hogy nem kell újabb papírokat beadjak. Feladtam postára a négyhavi műhelybérleti díjat a Vízügynek, szóval könnyű a pénztárcám.

Visszatérve folytattam a csónak sablonjainak szerkesztését. Hoztam az asztalosoktól hosszabb hajlékony MDF lécet, 2m hosszú, majdnem végigéri a teljes palánkhosszat. Még 4 db ólompogácsát (amiket a kisember papájának ellőtt légpuskalkőszereiből öntöttem) kivittem a műhelybe ezek szolgáltak a swungléc megtámasztásához használatos "delfinek" helyett. Semmim sincs ami pontosan arra való ami ide kellene, de mindenem van amivel tökéletesen helyettesíthetem a célszerszámokat. Minden palánkot kiszerkesztettem és ki is vágtam. Holnap felpakolom az anyagra, elrendezem, hogy a legkevesebb legyen a hulladék ( 3 táblából ki kell jöjjön az egész schwertkasznistól, ülésestül, kormányostul, schwertestül, ülőpadostul). Az így kivágott sablon alsó karéjára 12mm-t kell ráhagyni majd a palánkok kivágásakor, ezt a 12 mm-t fele mélységig ki kell majd marni, ez fogja adni a klinker átfedést. Ettől a marástól tartok egy kicsit, mert egyrészt vékony az anyag (6,5 mm), nagyon pontosan kell majd vezetni a felsőmarót, másrészt nem tudom a rétegelt lemezt nem fogja e kiszálkázni a szerszám, mert ugye nagyon más a szerkezete az anyagnak, mint a színfáé. Mindenesetre a felső réteget elő fogom vágni schnitzerrel. 

 Úgy tűnik a patkány vagy nagyon ravasz, vagy  nagyon  racionálisan gondolkodik. Ugyanis semmi nyoma. Eltűnt. A kiszórt csábító csalétek érintetlen. Most vagy áthelyezte a székhelyét, dacolva az ultrahangos riasztóval a kambuza környékére, ami számunkra elég baj lenne, vagy megunta a macerá, érzékelte a halálos veszélyt és hátat fordítva Amapolának lemászott a kikötőkötélen és kiúszott a partra. (ugye a farkötél közepe a víz alá süllyed, másképp nem megy a dolog, hacsak nem mászik fel a korlát vas csövén a kábel kötelére, azon végig a parti nyárfa ágai közé és onnan a földre)

  Ma is egész nap szinte folyamatosan esett az eső. Amikor egy kicsit abbahagyta vagy legalábbis szemerkélőre váltott, kimentem a partra (a csónakban csak állva evezve, mert leülni a vizes padra nem akaródzott) és a Syntexkereseknél kinyomtattuk abraxas rajzait. Kértem Attilától egy olyan vastag kartonlapot amit a spéci anyagaik közé elválasztónak raknak a gyártók, hogy ne karcolódjanak. Ez egy nagyon merev vastag prespánszerű, vagy 2mm vastag préselt papírlap, mérete azonos a dekorit táblával, tehát akkora, hogy ezen ki tudom szerkeszteni a boci palánkjait és kivágva kipróbálni az illesztést, mielőtt a végleges 6,5 mm vastag rétegelt lemezből az így készült sablonok alapján kivágom őket. Attila segített átvinni a lakatos műhelybe ahol kibérlek elsejétől egy 10 m2-es sarkot és ott fogom megépíteni Amapola bociját. Holnap nekiállok bevásárolni az anyagokat. Látom a kommentekből, hogy érdeklődést váltott ki az újabb patkánylátogatás a hajón, nos ezt nézzétek meg! Ilyen lyukat rágott a diót és napraforgót őrző vödör műanyag tetején! A szaglása tökéletes lehet a jószágnak, mert megérezhette a benne lévő anyag illatát a fedél repedésein keresztül és szép méretes nyílást rágott ki, amin tucatnyi diót kihordott és egy csomó napraforgómagot ott helyben elfogyasztott, mint az otthagyott héjak bizonyítják. Ma összeszedtem a diókat amiket eldugdosott az árboctőhöz, párat kirágott, a többit gondolom később kívánta elfogyasztani és a kiürített éléskamrája helyébe sajttal és szalonnabőrrel felcsalizott csapdát helyeztem el, kíváncsi vagyok mekkora sikerrel. A tűreszelővel "felérzékenyített" csapda környékén dió darabokat és napraforgót szórtam szét, hogy ha a csapdába nem is sétál bele azonnal, lássam, hogy egyáltalán meglátogatta e a helyszínt. Gondoltam rá, hogy kipakolom az egész területet ahol valószínűleg rejtőzhet, de hát a legkevésbé valószínű, hogy csak úgy hagyja magát agyontaposni, ha rábukkanok. Nyilván eliszkol hátra a "privát szféránk" irányába ahol sokkal nagyobb károkat okozhat, mint ott elől ahová elképzelhető, hogy a cockpitban lévő ultrahangos riasztó miatt bújt meg. Aztán az is lehet, hogy rég kiúszott a partra. Merthogy többször láttunk a part mentén vízben úszó patkányt, szóval sportos a jószág.  Egyelőre békén hagyom a helyszínt, ez az egérnél is bevált tavaly, ami a hálókabinunkba költözött be télre. Akkor már a fűtött szalonban aludtunk és "J" frászt kapott tőle, hogy a hátul tárolt ruháit szétrágja plusz szétpisálja a hivatlan vendég. Ott először elkezdtünk pakolni, de rövid gondolkodás után leálltunk vele, inkább vettem egy csapdát, kiraktam  sajttal és néhány óra múlva meg is volt a betolakodó.

Most sült gesztenye illat terjeng a szalonban, a kandalló tetején sül az anyag, délután amikor kieveztem a partra egy reklámzacskóban gesztenyéket találtam felakasztva a parton álló autóm tetőcsomagtartójára. Fogalmam sincs kitől származik az ajándék, de köszönjük szépen.  Az ismeretlen látogató vajon be akart jönni, kurjongatott csak nem hallottuk? Nem tudja a telefonszámomat? Nem akart zavarni, mert tudta hogy éppen alvásidőben vagyok? Rejtély. De Isten tartsa meg a jó szokását, már ami a gesztenyét illeti!

 Egész nap esett az eső. Idebent matattunk, "J" süteményt sütött én palánk illesztéseket szerkesztgettem, olvasgattam, meg a neten szörföltem. Viszont megint van patkány a hajón. Valahol elől van a gázpalackos láda mögötti kupiban. Kirágta a műanyag fedelét a vödörnek amiben a diók és napraforgók vannak és elhordott belőle egy csomót az árboctőhöz, némi szivacshulladékkal egyetemben, szóval hosszabb tartózkodásra rendezkedett be. Még csak az kell, hogy idekölykezzen! A csapdából is kipiszkálta a diót, de a korábban minden mozgásra elsülő csapdát úgy látszik most túl érzéketlenre reszeltem, mert nem sült el. Holnap rámegyek a tuningolásra. A diókat eltüntetem és csak az lesz kaja ami a csapdában van. Meglátjuk ki a ravaszabb. Nem becsülöm le az ellenséget.

Nézem a híradót a TV-ben este. Nagyon betörték a maradék gárdát. Több mint háromperces pszichológiai előkészítés, az öt éve történt "rendőri brutalitások" alapos és részletes bemutatása, taglalása  után (miközben egy szó, egy képmorzsa se esett a gyújtogató csőcselékről, ami persze nem menti az indokolatlan erőszakot, de része lenne a képnek, amitől az ostoba rendőri vezetés és a hülye rendőrök elvesztették azt a kevés józan eszüket is) két percet adtak a mai "Nem tetszik a rendszer" tüntetésről. A százezres tömeg valóban "több tízezer" ahogy a riport címében írták, de ha ez egy Fidesz rendezvény és mondjuk vannak ötvenezren, akkor ez biztos "félszázezer" lett volna, ha meg több akkor biztos kétmillió, pláne, hogy Rákai Filip azóta ott a haljakend. Kulka és Csákányi Eszter ha jól tudom érdemi beszédet mondtak, a Híradó szerint "üdvözölték a  jelenlévőket". A beszédekből csak a leghaloványabb Istvánfi szövegéből adtak részletet és  nagyon fontosnak vélték megemlíteni, hogy a "rendezvény szóvivője" a kendermagos Juhász Péter volt. Szóval van üzenete a pártatlan elfogulatlan királyi TV híradójának: Aki a Fidesz ellen tüntet az kábszeres. 

Ma délelőtt jött a keresztkomám " A" és megvizsgálta a hajón a villanyszerelést, neki van olyan jogosítványa, hogy adhat papírt a szigetelési ellenállásról, ezzel meglesz a második papír ami a hatóságnak kell a hajólevél kiadásához. Délután jött abraxas a végleges dinghi szabásmintával, jövő héten elkezdem az anyagbeszerzést, jövő hónaptól bérlek a lakatosok csarnokában területet és a tél folyamán összeütöm a bocit. Amúgy olyan "beszélgetős" nap volt, szóval "angolszombat".

Van rossz hír is. Akik régebben olvassák a blogot talán emlékeznek még Balázsra a "Bagó"  gazdájára. Az a kis tengeri mentőcsónakból készült hajócska ami leginkább úgy néz ki, mit Thomas a gőzmozdony vízi változata. Rehák Balázs a lágymányosi híd hídmestere itt volt a parti partyn is. Nagy horgász, minden halat ismer, nyáron kint járt Olaszországban és nagyon készült, hogy fog valami nagy halat a tengerből. Amikor hazatérte után felhívtam, hogy "Na milyen halat fogtál?" csak annyit válaszolt, hogy "Nem halat, hanem rákot..." Nem értettem elsőre, aztán elmagyarázta. Ezt diagnosztizálták nála miután nagy fájdalmakkal hazaérkezett. Ennek három hónapja. Még egyszer beszéltem vele később, utána már nem vette fel a telefont, tegnap beszéltem Gizivel a feleségével, mondom  Balázs nem veszi fel a telefont... "Már nem fogja. nyolcadikán meghalt". isten nyugtasson Balázs, nem lesz több gondod a Bagó csavartengelyében állandóan elnyíródó csapszeggel...és a leégett műhelyedben se kell már befejezni a szalagfűrész javítását.

Tegnap eldugult a klotyó kifolyó. Ez onnan szokott kiderülni, hogy szép suttyomban megtelik a fekáliatank és ha a visszacsapószelep kicsit rosszul zár valami beszorult "anyagmaradéktól" akkor elkezd visszafolyni a WC csészébe. Ilyenkor első lépcsőben a deckről a tisztítónyíláson át kiszivattyúzom a tartalmat a  Dunába és megpróbálom átmosni...hátha. De még sose sikerült. Tegnap este itt hagytam abba, ma folytattam. Végülis nem maradt más hátra, mint szétszedni a golyóscsapot azt a bizonyos seacockot és kipiszkálni a dugulást. Ez jelen esetben azzal járt, hogy a csőben lévő maradék anyag kizuttyant a head padlójára a WC csésze mögé, merthogy a dugulás  a csap felett volt. A délelőtt nagyrészét, meg a délutánból is egy darabot ennek a kitakarításával töltöttem. Mit mondjak volt már kellemesebb munkám is az életemben. De ez volt az utolsó ilyen jellegű (na jó, most optimista vagyok) munkám, mert kiókumláltam hova kell tenni egy tisztítóidomot a csőbe ahonnan ilyen gusztustalankodás nélkül a tank kiszivattyúzása után egy dróttal ki lehet piszkálni a dugulást. Most már csak meg kell csináljam, mielőtt még egyszer eldugul, mert akkor  ismét  anyag lesz ott ahol most csak levegő. Miután mindent kitakarítottam magamat is beleértve, délután négy óra előtt valamivel meg is ebédeltem és elaludtam azonnal, olyan hulla fáradt voltam az egész napos japán meló (matatakakiba) után. Nem sokkal azelőtt ébredtem, hogy "J" visszajött a városból, friss zöldséget, kenyeret, kalácsot hozott hitvány testem energiáinak pótlásához. Holnap gombaleves lesz.

 Hát...azt hiszem nagy mázlim van, hogy tegnap rászántam magam, hogy ne halogassuk a horgonyok áthelyezését. "J" is javasolta, hogy ne várjunk vele, úgy hogy kihagytam az ebéd utáni alvást és sötétedésre meg is volt minden. Éjjel megjött az "idő". Viharos szélre és csapkodó esőre keltem reggel, az biztos, hogy ebben az időben nem ment volna simán a manőver, ha egyáltalán bele mertem volna vágni. Leginkább itt aggódtam volna, hogy megtartanak e a horgonyok annyi lánccal, kötéllel, és ha nem, mit tegyek, hogy Amapola ne menjen ki seggel a partra a kövekre. Mert az rendben, hogy géppel megindulni el a parttól, de két beszántott horgonyt feltépni szemben a viharos erejű széllel alighanem elég nehéz vállalkozás lett volna. Ha meg nem teszek semmit egész éjjel aggódtam volna, hogy jaj mi lesz, alvás persze semmi, ismerem az Adriáról, "horgonyőrség" kint a decken esőben beöltözve. Így viszont bélésen aludtam az ágyamban a hajó meg szépen ringatózik, a hosszú kötelek és láncok gyönyörűen csillapítják a mozgást, ezen a keskeny vízen jelentősebb hullámzás nem tud kialakulni, béke van még süvítő szélben is. A hajó farának baloldaláról megy ki egy 20-as poliészter kötél a partra. A jobb oldaláról egy vastag drótkötél, lehet vagy 18-as, ide persze túlzás, a hajó súlyát elbírná kétszer, de a ponton ezzel volt kikötve  én meg elhasználtam saját céljaimra. A képen nem látszik, mert csak akkor emelkedik ki a vízből 

amikor a hajó éppen erős szélnyomás alá kerül, akkor se teljesen, viszont a súlyával remekül "koptatja" a széllökések  rángatását. Felette a parti kábel kötél átfeszítésre függesztve, hol megmártózik a vízben, hol kiemelkedik,  jó kis gumikábel, nem árt neki a víz. A hajó orrából jobbra

 megy ki egy 10-es lánc  egy 20 kilós  Bruce horgonyhoz, balra egy 20-as kötél ami aztán 30m 10-es lánccal folytatódik, rajta a sokat emlegetett elveszett, majd meglelt  20 kilós Danfort horgonnyal. Elég megnyugtató a helyzet.

Nem olyan egyszerű hozzánk csak úgy "beesni" mostantól. Ma pl. itt volt a Maráczi Sanyi megcsinálni a gázpapírt ami kell a hatóságnak a gázszerelésemről, meg mellékesen megnézte a gáztűzhelyt ami nem hagyja magát rendesen szabályozni (termosztát rossz, folyt köv) és csónakkal kellett őt, meg a kollégáját behoznom a partról. Lehet, hogy macerásnak tűnik, de én kifejezetten élveztem, hogy "sziget vagyunk az óceánban". Lehet, hogy beindítom a Lakinger Béla (az abádszalóki hős) kalózrádiót.  Ifjabbaknak kötelező olvasmány, idősebbek elképzelhetetlen, hogy nem olvasták a "Ferencvárosi koktélt". :http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00256a/moldova00267/moldova00267.html

Úgy tűnt, hogy remek napnak nézünk elébe. Kissé hűvös volt a reggel, de semmi szél és szikrázó napsütés. "J"  az APEH-hez indult ügyintézni (csoda történt, ő kap vissza pénzt, de hiszem ha majd megjön) én meg békésen szerkesztgettem a dinghit, amikor nem sokkal 12 után egy hatalmas lökés rázta meg a hajót. Kiugrok, hát a pontont amire kötve vagyunk éppen taszigálja a partnak egy Mahart hajó, a pribékek meg kötözik a bakokat a hajó orrához. Kérdezem, mi a tervük, meg akár szólhatnának is, hogy valamit kezdeni akarnak, bár persze láttam, hogy vinni akarják a pontont, de vajh úgy képzelték, hogy Amapolával együtt viszik a Szent István parkba? Nem, csak meg akarták kötni. Na jó én itt vagyok egyedül "letolt gatyával", cuccok a pontonon, puffergumik ugyancsak arra kötve, parti áram, villanyóraszekrény ugyanott, én csak úgy papucsban ahogy kiugrottam, na fiúk csak szépen sorjában, öltözés, adogassátok ki a cuccokat a partra, aztán ki a kábel, ki a szekrény, én csónakot leeresztem, csónakkal behozom a frissen megtalált horgony madzagját a hajóra, be a pufferek, be a kötelek, motor indul, eltávolodás, horgonyra kiállás. Elmondva se rövid, amúgy egy ilyen manőver normálisan kettőnknek legalább egy óra, most megvolt 10 perc alatt, de a nyelvem is kilógott. És persze nincs vége ezzel, ott állok a meder közepén, hogyan tovább? Végülis  estére kint volt két horgony "V"-ben elől, láncon, ehhez persze mozogni kellett géppel, ki-be a kormányállásból horgonyt húzni, ledobni (ismét áldom az eszem, hogy a darukat csináltam a hajó orrába, egy horgonycsörlő aminek csak az egyik oldalán van láncdió, a másik oldal kötélhez való, viszont mindkét horgonyon lánc van, tehát egyiket  kiszedni, áttenni, kézzel nem ment volna) hátul meg két kötél a partra és egy amin a parti kábel átfeszítése van. Ki-be járás csónakkal, merthogy a part mellett kevés a víz. Épp sötét lett mire befejeztem, "J" csak nézett amikor megjött, hogy hova lett a hajó. Hat óra meló megvolt keményen, étlen-szomjan, mit mondjak elfáradtam, ebéd este hétkor. Szóval nem minden nap olyan "haváj" mint a tegnapi.

 Tegnap csak limányoltam. Semmi komoly meló, csak a jövendőbeli bocimat rajzolgattam. Megpróbáltam kiszerkeszteni a kiterített palánk szabásmintát, de beletört a bicskám. Görbe felületek síkba terítése nem körzővel vonalzóval megoldható feladat....vagy én felejtettem sokat egykori ábrázoló geometria tanárom szegény jó "Gubics" (Isten nyugtassa békében) által a fejembe táplált tudományából. Szóval kell ide az amit abraxas meg a programja tud. Ma a szép időben télies feladatok voltak. Kiköltöztem a partra a láncfűrésszel és felaprítottam egy heti tűzifát, bevödröztem a hajóra. Szeretem a tűzifával való molyolást. Fűrészelni, válogatni, odakészíteni, hogy amikor eljön az ideje jó melegben ücsöröghessünk a szalonban. Aztán szeretem a hajón való matatást. Teszek-veszek a decken, ma például megcsináltam azt a két dolgot, amit a hajó vizsgán kifogásoltak és megígértem, hogy megcsinálom. Az egyik a kályha füstcsöve volt ami átmegy a head és a szalon közti válaszfalon. Ide béléscsövet csináltam a cső köré 1-es alu lemezből. A másik quasi hibapont szerint a cockpitból az üzemanyagelzáró fogantyút kellett piros színre befesteni. Amúgyis terveztem valamit, hogy az elzárás nehogy véletlenül bekövetkezzen, ezért csináltam egy kiürült borotvazselés flakonból egy zárókupakot a fogantyúra és ezt festettem pirosra. Már csak a két papírt kell megcsináltatni a gázról és a villanyról, hogy meglegyenek a vizsgában megjelölt dolgok, ma itt is volt a gázszerelő, Marácz Sanyi, hozott teli PB gázpalackokat a kiürültek helyett, aztán annyit pofáztunk, hogy a végén a papír teljesen kiment a fejemből, jöhet vissza valamelyik nap a héten.

 Amúgy meg éljük a sanyarúsorsú jachtosok életét, hogy silvermoonnak legyen sajnálkoznivalója rajtunk,ilyet voltunk kénytelenek vacsorázni akciós vörösborral.

20:57 "J" még egy kis tököt sütött vacsora utáni csemegének.

Három fok van odakint, "J" meg még alszik, kicsit hideg van kimenni horgonyláncot kurkászni meg egy kéz kevés hozzá (hajón egy ember az "egy kéz" nem kettő), kell valaki a ki a csónakot mozgatja a két lavírhorgony közt, szóval kicsit irkálok. Tegnap a Baross téren nézem a Greenpeace óriásplakátját. A jobb oldalon szélkerekek erdeje, nyilván a környezetbarát energia jelképei, a másikon a "sötét oldalon" a jelenlegi erőművek hűtőtornyai a belőlük kiáramló ijeszt(gető) felleggel. Na eddig terjed a Greenpeace szakértelme. Értem én, hogy ha valakit, valamit nem szeretünk, azt akár a sámlival is ütni kell, ha nincs gumibot a kéznél, de könyörgöm, mint cseppben a tenger látszik a tudatlanság! Az erőművek hűtőtornyiból VÍZGŐZ felhőzik kifelé, nem füst! Jelenlegi ismereteim szerint a víz nem ártalmas környezetszennyező! Ekkora hülyéket! És ezzel etetik a többi tudatlant. Merthogy füstölő kéményt már évtizedek óta nem látni. Gyárak kohók  megszűntek, erőművekben olyan precíz a tüzelés, hogy látható füstgáz nincs. Na most a gőzzel ijesztgetik a többi hozzájuk hasonló tudatlant. Merthogy meggyőződésem, hogy nekik sincs fogalmuk arról mi is a hűtőtorony, hogy működik és mi jön ki belőle. Csak a tudatlanok magabiztossága amivel mennek neki mindennek.

Tegnapelőtt a Tilos rádióban Papó említette, hogy míg nyugaton a felsőoktatásban 70-30 % a mérnök-bölcsész képzés aránya, addig nálunk pont a fordítottja. És hogy ez nagyon nem jó és hova vezet ez vajon? Nem gondolkoztam sokat, hogy a telefonomhoz nyúljak e és már mondtam is műsorba, hogy mennyire egyetértünk, majd említettem a kedvenc összeesküvéselméletemet a média mint első hatalmi ág és az ott uralkodó bölcsészhegemónia tudatlansággal vegyes, nézettség, olvasottsághajszolás miatti kártékony voltára. Na mindjárt megkaptam a beosztásomat a következő betelefonálótól. Nos változatlan a véleményem. Az országot csak működőképes gazdaság képes eltartani, állampolgárainak megélhetést biztosítani. Ehhez eladható mezőgazdasági, ipari és szellemi termékekre van szükség. Az eladható termékeket az iparban, mezőgazdaságba, művészetben (valamit kihagytam?) tevékenykedő állampolgárok hozzák létre. Szomorú lesz annak az országnak az életszínvonala, ahol művészfilmek, filozófiai értekezések, sajtóviták exportjából kell megélni. A tehetségesebbek elmennek majd más országokba az ottani nemzeti jövedelmet szaporítani, itt marad az egymás zsebében való turkálás. 

Tegnap becsaptam a Statisztikai Hivatalt. De hát ők akarták. Hogy is van a mondás? Aki azt akarja, hogy becsapják, azt végül be is csapják. Bejelentett lakcímünkön levélszekrényében a népszavazási kérdőív várt ránk. Ezt a házi feladatot  interneten teljesítettem. Mindjárt az első ív a lakást, lakhatás kérdéseit firtatta. Na szívesen bevallottam volna, hogy a bejelentett lakcímen nem élünk, de akkor az ideiglenes és még ideiglenesebb, netán külföldi lakás címeire lettek volna kíváncsiak. Amikor ezeket nem írtam be, lévén nincsenek, nem engedett tovább lépni a következő oldalra, állandóan figyelmeztetett, hogy hibásan töltöttem ki az oldalt. Szóval nem hagytak olyan lehetőséget, hogy bevalljam, hajón élek és sz@rok a lakásra, fix lakcímre és egyéb firlefrancokra. Én olyan vagyok aki a statisztikák szerint nincs. Végülis "bevallottam" hogy életvitelszerűen ott élek ahol nem. Durva a példa, mint amikor az Andrássy 60-ban addig verték a dolgozót a másik dolgozók, hogy vallja be amit nem is tett, hogy végül aláírta amit elé raktak.

18:46 Na kérem! Megvan a lánc a horgonnyal. Tíz óra tájban nekiálltunk és úgy másfél órai kutatás után egyszercsak  éreztem, hogy ez már nem fenékre süllyedt faág, vagy rettenetes mennyiségű rongy amit valamelyik disznó beleszórt a vízbe, hogy a ragya verné ki! Tehát a legutolsó csodafegyver beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Úgy dolgoztam vele, ahogy a lavina betemette sielőket keresik a hegyimentők. 

Szóval ez itt nem Ned Land a szigonyával, hanem én vagyok a sikeres keresőakció befejeztével. A lánc végén ott volt a kötél, de, és itt elnézést kell kérjek az ismeretlen sokat emlegetett csónakostól, nem idegen kéz volt a bűnös, hanem alighanem a saját hülyeségem volt az ok. A hullámzástól elfáradhatott az a drót amivel a bólyát a kötélhez rögzítettem, így vesztettem el egy időre a cuccot. Most a kötelet megtoldottam egy 20 méteres perlon zsinórral és tettem rá egy súlyt, meg a bólyát de mostmár nem dróttal, hanem a zsinórral megkötve és így egészen a hajó mellett van.  Szóval tanultam a hibámból. Amúgy az evezősök furcsa emberek. Ugye ott kűzdöttünk a vízen és ezek meg jöttek csőstül  mint a talajvíz. Hát nem egy szólt ránk, hogy mit ácsorgunk itt az útban! Meg nem fordul a fejében, bár látja, hogy egy hosszú vacakkal piszkálok a vízben, kötél megy előre-hátra, hogy valami oka van annak, hogy ott vagyok. Amúgyis nagy kedvemben voltam, mert a keresés nem egy kéjmámor, rohadt fárasztó az iszapot szurkálni, az egyiknek vissza is szóltam, hogy keresek egy horgonyt ami itt veszett el, nem kereshetem a parton, meg hozzátettem, hogy akár  ő is mehetne másfelé. Erre beszólt, hogy "Majd  lejátsszuk!" Nem tudom ezeket eleve a bunkók közül válogatják, vagy szorgos edzői munka eredményeként lesznek ilyenek, de se kajakossal, se kenussal soha semmi afférunk nem volt. Talán nem véletlen, hogy míg kajakban kenuban érmek sorát nyerjük, evezésben alulról karistoljuk a világszínvonalat. Úgy tűnik kevés az erő, a vizisportokhoz ész is kell, de ahogy az egyik kenus cimbora megjegyezte aki a Tilos Rádió révén ismert rám, az evezősök megálltak a törzsfejlődésnek egy alsóbb fokán. 

Délután elpakoltuk a lakatos csarnokban lévő sok ott lévő vasanyagot arról a helyről ahol a bocit fogom építeni hamarosan. Kaptam kölcsön pallókat, ott volt egy pár kőművesállvány, azt felállítottuk és bepallóztuk, ez lesz a munkaasztal. Aztán behordtunk Amapolára pár vödör tűzifát és kipróbáltam a Mihalik Pétertől kapott csodagyújtóst, valami vegyi kegyszer, piszok jól ég, egy kockacukor méretű darabbal (nem a mokka, hanem az a régi, nem tudom manapság kapható e még, akkora volt mint a mokkából 4 db) remekül begyulladt egy fél tűztérre való parkettahulladék. Ezek a parkettások remek sztrovacsekek, gyakran helyeznek ki príma tüzelőt, nekik szemét nekünk drága kincs. Most pedig a jól végzett munka elégedettségéval megvacsorázunk és már csak pihenünk.

Így néz ki első nekifutásban az abraxas készítette programmal kiszerkesztett rajz alapján készült 1:5 arányú makett. Ami jó benne, hogy működik a forma, tehát kiindulásnak alkalmas. Ami rossz, hogy a szerkesztéskor rengeteg törés volt a palánkok vonalában. Namármost első megközelítésben ezeket "kijavítottam" úgy saccra. De ettől illesztési pontatlanságok keletkeztek, ami azt jelenti, hogy ennek alapján a csónakot nem lehet elkészíteni, hisz milliméternél nagyobb pontatlanságokat nem lehet korrigálni a palánkok illesztésénél. Az a gyanúm, hogy mivel minden szerkesztési koordináta kerek centiméterben van megadva, a programba egy kerekítés van "beépítve". Márpedig ha mondjuk 5mm alatt lefelé, öt felett felfelé kerekít centiben, akkor akár 9mm eltérés is lehet két szomszédos koordináta közt, ami megengedhetetlen. Ugye az 1:5 léptékben is már 1,8mm és voltak is majdnem ekkora törések a makett szerkesztésekor a vonalakban. Most az a kérdés abraxas be tudja e rakni a centik helyett a millimétereket. Ha nem, akkor jön egy elég szopós meló, ki kell szerkesztenem valami hitványabb anyagra 1:1-ben a palánkokat úgy, hogy spárgával mérem az éleket és a szomszédosakat addig görbítgetem, amíg egyforma hosszúak lesznek, miközben a szerkesztési bordákon mért szélességek nem változhatnak. Aztán ki kell vágni és egymáshoz ragasztani, hogy kijön e a forma. Ha igen, akkor ismét szétszedni és az lesz a sablon a végleges anyagból (6,5mm vastag főzésálló nyír rétegelt lemezből) való kivágáshoz.

Amúgy ma nem volt hajómunka ezen kívül, mindenféle egyéb bevásárlás és családozás volt.

 Olyan vagyok mint Hitler Adolf, egyre újabb csodafegyvereket találok ki, de ezzel a mai csáklya-szigonnyal se találtam meg az elveszett horgonyomat a lánccal. Folytatása következik. Voltak itt a kommentekben ötletek, de az a helyzet, hogy van a víz alatt az iszapban egy nagyobbacska horgony, meg kifektetve 30m 10-es lánc. Volt a végén úgy 8m kötél egy bójával amit leszedtek róla. Így feltételezem, hogy a lánc, a horgonnyal együtt a víz alatt töltött vagy két hónap alatt alaposan besüllyedt az iszapba. Ezért se a mágnes húzogatása amit Silvermoon javasolt, se a korábban alkalmazott kb 20cm -es kampójú fentő nem lehet hatásos. Most szurkálással próbálkozom a szektorban ahol tudom, hogy ott van valahol a lánc. Hogy pont a horgonyt találom el abban nem is reménykedem, de a lánc az hosszan fekszik, azt talán sikerül elkapnom. Két segédhorgony közt kötélen vonszolom a gumicsónakot keresztben a nyomvonalon, egyelőre eredménytelenül, de még nem adtam fel. A búvárok mondták, hogy megkeresik fémkeresővel, de ahhoz merülniük kell és az haveri alapon se olcsó dolog. Namármost egy legfeljebb  húszezres cuccot mondjuk huszonötért kiszedni nem egy üzlet.

Amúgy még mindig a 100%-os próbaút eufóriájában fürdök, mondtam is "J"-nek, hogy valami nem stimmel nekem itten, nem normális dolog, hogy ennyire rendben legyen minden.

Nekiálltam abraxas rajza alapján kiszerkesztei egy 1:5 arányú modellt kartonból a dinghyre. Amapolát is így kezdtem. Ha a maketten minden stimmel akkor a végleges hajóval se lesz baj.

 Kimentünk a városba délelőtt egy utolsó sétára. A piacon az immáron szokásos büfékocsi-pecsenyesütőnél megismételtük a sült tarja&kolbász&mustár&friss kenyér ebédet, vettünk még gyümölcsöt és sütőtököt, megnéztük a vízimalom-múzeumot (http://hajomalom.rackeve.hu/) aztán visszasétáltunk Amapolára, beszedtük a köteleket és 13:15-kor elindultunk felfelé, hogy nem sokkel 18 óra előtt egy teljesen eseménytelen békés menet után megérkezzünk régi helyünkre  Csepelre a ponton mellé. A motor remekül szuperál, most már van benne több mint 20 üzemóra, nem folyik semmi, se gázolaj se víz, a mutatók mintha odanőttek volna az üzemi értékhez, olajnyomás 5 bar, olajhőmérséklet 90 fok, hűtővíz 90 fok, gépházhőméséklet 50 fok, fordulatszám 1500 körül, sebesség GPS-sel mérve 8-9,5 km/óra attól függően hogy épp mennyi a szembeszé és miután tegnap elkezdett emelkedni a Duna, talán valami szembeáramlás is volt. A próbautat sikeresnek minősítem. Ami viszont még jelentősen csiszolandó, teljesen béna vagyok erős oldalszélben tolatással való melléállásban, vagy 10 percet szerencsétlenkedtem, mert a hajót nem akartam odaverni, ezért mindig messze kerültem a helytől, végülis orral álltam a ponton sarkához és kötéllel odahúztuk a hajót párhuzamosra. De ugyanez egy zsúfolt marinában nagy bajokat okozhatott volna. Szóval ezt alaposan kell még gyakorolnom. Ami viszont remek, minden várakozásomat felülmúlja, el se akarom hinni, tehát még pontos méréssel ellenőrizni kell, 60 liter gázolajat töltöttem be indulás előtt, a nívóüvegen bejelöltem a szintet előtte és utána, most megnéztem a fele fogyott el, azaz 30 litert fogyasztott a gép kb. 80 megtett kilométeren bő 10 óra hajózással.  

  Ma ilyen itthon matatós nap volt. Én végre szétszedtem az olvasólámpát ami már régóta nem világított, de igazából nem nagyon kellett használni idáig, mert nappal még bejött a fény, este meg a nem messze tőle lévő fénycsőarmatúra elég volt. De mostanában hamarabb sötétedik és az asztalnál rajzolgatok, olvasgatok, kevés a fény. Megállapítottam, hogy a kapcsoló a rossz, kinéztem a neten, hogy van egy villanyszerelő alkatrészeket áruló cég az Árpád u. 46-ban, nekiindultam. Na kiadós séta után egy magas kerítéssel lezárt családi házhoz jutottam, boltnak se híre se hamva, csengőre senki nem jön ki, szóval valaki kitalálta, hogy csinál egy boltot, belevágott, regisztrált, netre rakta magát aztán meggondolta. Végülis jó nagy kerülővel a belvárosban találtam boltot és kapcsolót, ki is cseréltem, ismét van világítás a szófa felett. Aztán szekrényajtót szereltem, polcot igazítottam, téli-nyári ruházatot cseréltem, a nyáriak mentek a hálóba az ágy alá, a téliek jöttek elő a készenléti szekrénybe, ilyenekkel telt a nap.

 Délelőtt szép idő volt, kihasználtuk postán csekkfeladásra (ettől sajnos még nem tudunk eltekinteni, van egy lakás aminek van közös költsége és van TB fizetési kötelezettség "J" után még ha munkanélküli is), meg városnézésre. Ráckeve városképe vegyes,

 

kevés düledező régi ház, sok jellegtelen újabb 

 

 

 

és néhány figyelemreméltóbb még újabb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  A régebbi stílusú "rangosabb" házak közül egyet találtam igazán jó állapotban.

Ez ügyvédi iroda. Ha jól sejtem generációk óta az lehet. Hja, az ügyvédek minden rendszerben találnak maguknak bevételt ingatlanfenntartásra.

 

 

 

 

 

A Viola utcában áll a szerb templom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A környéken a táblák a "rác" eredetről árulkodnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

Már tegnap is feltűnt, hogy a kertek növényei gyakran mediterrán jellegűek. Néhány régi kerekes kút is másképpen néz ki errefelé mint máshol az országban. Bár olyan nagonnagyon nem lehetnek régiek, mert a vasbeton és a belőle készült sorozattermékek nem ezeréves találmány.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy helyütt, mindjárt a főutca mellett a tűztoronytól bekanyarodva autók által kivasalt, szikkadt lócitromokat láttunk, na "amíg lószar van, veréb is van", mondtuk egyszerre (gyakran fordul elő velünk, hogy egyszerre mondjuk ki ugyanazokat a szavakat, mondatokat), merthogy nem tudom észrevettétek e, de elfogytak a verebek. Pár éve még rengeteg volt belőlük, de manapság alig látni, nekem hiányoznak a városból. Sehol se hallani korábban néha idegesítő csiripelésüket. No itt egyszercsak megláttuk őket, egy tócsában szemmel láthatóan  boldogan  pancsoltak. Tollukat felborzolva, szárnyaikkal csapkodva verték a vizet, amikor egy autó elment mellettük felrebbentek, aztán kezdték elölről a fürdőzést. Szóval van alapja a közmondásnak, tanúsíthatom.

 

 

 

 

 

A tegnapi nagy zabálás után ma szűkre szabtuk az ellátmányt, bekaptunk a főtéren a péknél két baconos sajtos izét, majd hazasétáltunk és egy pár szem szőlővel fejeztük be az "ebédet". Tegnap, amikor éppen a kastélybeli ebédet aludtam ki, felénk járt Golenár Feri a Tarna motorossal, de "J" nem akarta őket behívni, meg integetett nekik, hogy ne dudáljanak, mert éppen kómában vagyok. Na ma a városban sétálva felhívtam telefonon, hogy benéznénk hozzá, de hát ő még szegény dolgozó ember, bent volt Pesten a hivatalában, de megbeszéltük, hogy délután meglátogatjuk őket. Na hogy stílusosak legyünk (meg azért nem rajongok az ötkilométeres sétákért naponta kétszer) felraktam a gumicsónakra a kis Suzuki motort és bepöfögtünk a városba. Azt kell mondjam egészen más valahova vízről csónakkal megérkezni, mint autóval odagurulni, vagy gyalog odaslattyogni. Nem tudom megmagyarázni, de más a hangulata na. Halászlé és többféle remek bor mellett elbeszélgettünk és nyolc után tértünk vissza Amapolára. Amióta rájöttem, hogy semmi baja a Suzukinak, csak benzint kell bele tölteni, azóta egyrántásra indul, a tükörsíma vizen a sötétben direkt egész lassan kocogtunk haza, hogy kiélvezzük a kellemes estét, a csodás nyugalmat. Szél se rebbent, a parti fények megduplázódtak a víztükörben, néhány vízen szunyókáló hattyút zavartunk csak fel ("J"-től meg is kaptam érte a beosztásomat, mert valóban direkt csináltam), más mozgás nem volt. Ismét egy szép nap áll mögöttünk. Jókor értünk haza, engem megint elnyomott az álom (valahogy most jön ki rajtam a sok hónap fáradtsága {meg az elfogyasztott boroké}), éjfél előtt ébredtem fel ismét folytatni a blogot (és hallgatni az eső kopogását a tetőn, jókor értünk haza), most két óra már jócskán elmúlt, soká tartott berakni a sok képet, merthogy többen reklamáltak, hogy legyen több kép, hát most lett. De mostmár "igazából" lefekszem aludni, nemcsak úgy "szofázni".

Ajaj. Nem hagy a blog a régi formátumban dolgozni. Ettől féltem. Ez most egy kísérleti mondat. Mentem, publikálom, mindjárt kiderül mire jutottam. Ha látszik akkor megy ha nem akkor...nemtom...cseresznye?

Na némi bizonytalankodás után úgy tűnik műxik  (helyesírásellenőrző továbbra sincs már, mert ha lenne a "műxik"-et azonnal pirosozta volna ). A mai blog rövid lesz és velős (bár azt nem ettünk). Reggel alvás ...soká'. Eső vígasztalanul es'. Délelőtt idebent piszmogás, délben két esernyő alatt irány a Savoyai kastély. Ettem ("J" valamivel kevesebbet) húslevest, hortobágyi palacsintát, vadast zsemlegombóccal, gombás marhahúst nokedlivel, rántott gombát és rántott csirkecombot cacikivel, sült húst görög salátával, fánkot lekvárral, meggyes rétest porcukorral, szőlőt aszalt szilvával és mindezt Zveigelttel és ásványvízzel. Aztán valahogy hazatámolyogtunk immáron összecsukott esernyővel, mert közben alállt az eső. Alvás, és máris most van. Abraxas a koppintás mesterdalnoka.

Ja és MINDEN kaja nagyon finom volt!

 Ahogy boldogult anyám szokta mondani, "foga van az időnek". Mármint az időjárásnak, a hőmérsékletnek. Ő megélte gyerekként, fiatal felnőttként azokat a nyomorúságos időket (a hülye hobbimagyar fiatalok mostanság igen sztárolják), amikor nem volt rendes ruhájuk cipőjük és a hideg belemart a testükbe. Szóval szégyenszemre be kellett fűteni, mert fáztunk idebent. De a reggel gyönyörű. A tegnapi rút vizenyőt szikrázó napsütés váltotta fel, idebent a melegben szép az élet, ha meg majd kimegyünk a "csittába" (Temtom, Harpi 4, meg ha még van tengerészolvasóm emlékeztek még a régi tengerésszólásra?) beöltözünk téliesbe, hálistennek nekünk van mibe. Csak az a szokatlan, hogy nem a hajó jobb, hanem a baloldalán lévő ablakokon árad be a finom napsütés. Mindegy nekünk, csak süssön! Szóval ismét egy gyönyörű napnak nézünk elébe.

21:48 

Kis hajónk a Viza oldalára kötve, mögötte a Balabán hajó, helyi híresség. Átvágtunk a városi parkon a Savoyai kastély előtt és a Kossuth utcán mentünk a belváros felé. A valaha valószínűleg egységes, zárt beépítésű utcai front házsora mára elég vegyes képet mutat. Régen leginkább a régi Óbudára hasonlíthatott, alacsony ablakos, főleg vályogházak (egy levert vakolatú házat láttam az Eötvös utcában tegnap, ha vakolat van rajta bizisten nem hittem volna vályognak), ma már alig van belőlük, ha elmegy egy kakas az ablak alatt, a bent lakók azt hiszik vonul a legújabb Jobbik kosztümös csapat. 

A régi házak nyilvánvalóan még a társzekerek által használt út rezgéseire voltak tervezve , alapozva, 

minden fal reped, hullik a vakolat, 

pedig van néhány csinos, máshol nem látható díszítés, épületelem a házakon.

A régi moziépület (legalábbis annak nézem) is elég romos.

 

 

 

 

Ha nekem ilyen szép régi kapum lenne, egy kicsit jobban tartanám karban. Bár ha kihalnak a gazdák, jön majd valami újgazdag csirkefogó és kicseréli egy modern OBI termékre. ("J" ruházatán látszik, hogy ellentétben a tegnapi nyárral ma már tél van)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy műemlék jellegű épület falán ez a remek tábla van.

 

 

 

 

 

 

 

 

Miután kiderült, hogy Ráckeve az egyetlen amelyik joggal viselheti az Árpádsávos lobogót, megörökitettem a Tűztorony épületét a piacra haladtunkban.

 

 A piac akárcsak szerdán, a másik piacnapon (Tudtátok, hogy az egész országban szerda és szombat a "piacnap"? csak Budapest olyan zaklatott, hogy muszáj minden nap vásárolni? Én nem tudtam.) is zsúfolt árusokkal és vevőkkel.

 

 

Egy halomban vannak a ruhások, cipősök, egyéb göncösök, ezeknél "J" mindent áttúr és néha megpróbál barátkozni dolgokkal, szerencsére sikerül lebeszélni róla.

 

 

 

 

A második kép azért érdekes, mert a háttérben magasló omladozó ház "J" korábbi papájáé volt (neki ilyenből is kettő van), ma szemmel láthatóan lakatlan, ez a hátsó front a Dunaparti piactérre nyílik, az első, a főbejárat a párhuzamos Molnár u. 3 szám. Ma itt egy ilyen házhely sokmillióba kerül, szerencsére az én arám boldogult nemzőatyja még idejében alkoholba fektette a háza árát, így megkímélt engem attól, hogy egy multimilliomos legyen a feleségem.

Csodás reggelre ébredtünk. Isteni béke, sima víztükör, még kissé csípős idő, de a levegőt harapni lehet, a nap még csak tápászkodik a felkeléshez. Reggeli közben hallottuk "M P" autójának "pittyenését" ahogy nyitotta az ajtókat, gyorsan kisiettünk a deckre elbúcsúzni és mégegyszer megköszönni azt a szeretetteljes fogadtatást, vendéglátást amiben részesültünk. Szinte szégyelltem, hogy neki bele kell vetnie magát a mindennapi robotba, miközben mi csak "dolcsevitázunk".

  Reggel elkötöttünk a Vizáról és átálltunk a piac mellett kikötött Tarna nevű hajóra, ami az acélhajók építőjéé, Golenár Ferié. Kimentünk a piacra, vettünk kenyeret, kalácsot, zöldséget, gyümölcsöt, kolbászt, baromi erős óriás ruhacsipeszeket amikkel ragasztáskor össze tudom szorítani a dolgokat ideiglenesen (harmadik kéz), meg sikítóba darabolótárcsákat. Aztán áthajóztunk a Mihalik Péterhez, ahol csak beszélgettünk, ittuk a sört, megcsodáltuk Péter szép hajóját meg este megettük a gulyást amit Péter főzött. Nem voltunk túl sokan, Denivel együtt is legfeljebb ha tízen voltunk, ráadásul többen meg se várták a gulyást, pedig nagyon finom volt.  Már esti zuhanyozásra vonultam úgy fél nyolc után  amikor egyszercsak "J" kiabál a partról: "Megjött a Géza!". Az előzményekhez tartozik, hogy  Takácsy Géza egykori sárkányrepülő oktatóm ( http://www.xcontest.org/hungary/repulesek/reszletei:nagymagus2/30.5.2011/12:35 ), amúgy a Nagymágus nevű Európa 30-as tulajdonosa, szóval rendes hajósember felhívott korábban, hogy kilátogatna Amapolára kajakkal a Római partról. Miután megtudta, hogy Ráckevén vagyunk, egy kicsit tovább evezett, úgy 40 km-el, most ért ide sötétben. Közben vele ellentétben lemerült a telefonja, csak annyit tudtam elmondani éppen, hogy hol talál minket Ráckevén, de úgy gondoltam biztos visszafordul, mert ide csak sötétben érne le, bár ha visszafordul akkor meg haza. De nem számítottam rá, hogy megjön. Ő azonban vitézül kitartott, megérkezett, megette a gulyást, megitta a sörét, aztán máris indult vissza gyalog a HÉV állomáshoz, hogy még tömegközlekedni tudjon Pesten haza Rómaira. A kajakot majd mi visszük neki haza Amapolával, ha egyszer visszamegyünk, mert ha nem romlik el hosszabb időre az időjárás még csalinkázunk egy kicsit idelent, ha már lejöttünk.

Minden a legnagyobb rendben van, csak a horgászokkal van állandó problémám, itt mindenütt mindenki botokat lógat be damillal a vízbe én meg mint kezdő géphajós leginkább a manővereimre figyelek amikor valahová odaállok, vagy elindulok és legkevésbé se ügyelek az alig látható damilokra amik az utolsó pillanatban villannak meg előttem, vagy még csak nem is látszanak, mert a víz alatt vannak, csak abból kéne következtetnem rájuk, hogy ott arrébb a parton ül egy lassútekintetű egyén aki valamit tart a lábánál. Ma pl amikor "MP" felé mentem át egy keskeny szakaszon a Senkiszigete és a szárazföld közt már kifele haladtunkkor kiabált egy halgyilkos, hogy "Itt tilos átmenni". Hogy ezt honnan kellett volna tudnom?

A kommentek közt többen foglalkoztok a hajóm sebességével, a motor, a hajócsavar, a tolóerő problémájával. Nos amit én tudok az egy képlet. Vmax = négyzetgyök CWL szorozva  4,5 . Ez km/órában adja meg a sebességet. (csak "úszó" hajókra érvényes, azaz nem siklókra) A hajó elméletileg elérhető maximális sebessége ezek szerint kizárólag a vízvonalhossztól függ. Azaz a vízvonal az ami "úszik". Ha elérte a sebességmaximumot akkor semmiféle erővel se gyorsítható tovább, legfeljebb nagyobb hullám keletkezik, kiugrál a vízből, netán szétszakad  stb. Nos én úgy gondolom, hogy rendkívül fontos a test formája. Tehát nem mindegy, hogy mekkora a "gázolt" víz keresztmetszet. Nyilván sokkal nehezebb a 3:1 hosszúság:szélesség testarányú Amapola maximális sebességre való gyorsítása, mintegy 6:1 arányú scherenkreuzeré. A képlet alapján Amapola maximális sebessége nem egész 15 km/óra. Ehhez képest a 12 km/óra sebességmaximum nem feltétlen rossz eredmény, tekintetbe véve a testarányokat és a mindössze 50kW motorteljesítményt. Ha erre a motorra egy nagyobb átmérőjű, vagy menetemelkedésű  hajócsavart raknék, lehet, hogy még ezt a tolóerőt se érném el vele, mert alacsonyabb fordulaton is túlterhelné a motort. Ha kiszedném ezt a motort (nem fogom) és beraknék egy nagyobbat, nagyobb teljesítményigényű  hajócsavarral, lehet hogy képes lenne elérni ez a "trampli" test a vízvonal meghatározta sebességmaximumot, de annak hatalmas költség lenne az ára. Miután az üzemanyagfogyasztásom elég kedvezőnek látszik ezeken a fordulatszámokon, a motor meg remekül muzsikál, nem gondolom, hogy bármit is változtatnom kellene.

Más. tegnap mutattam egy képet a Szamosról, ami a haraszti komp mellett rozsdásodik. Ma ezt a képet kaptam a Kenedi Andristól. Biztos, hogy ez az a hajó (ha csak nem sorozttársa), megismerem a hülye formájú szivarról a fara alatt. Úgy tűnik a sorsa a Kisdunához kötődik. A képen a háttérben az akkoriban még nyilván fénykorát élő Nagyvásártelep mára elhanyagolt rommá silányodott csarnoképülete, mellette a farakodóval, szóval Amapola szülőföldje, ahonnan két napja elindultunk. Ez a szöveg állt a kép alatt: " Úgy tudom,hogy ez volt a BM vontatója. Előtte 1944-45 telén ez a vontató húzta azokat az uszályokat amik tele voltak emberekkel, hogy Őket az Óbudai  téglagyárban nyugatra vagonírozzák. A bátor hajós nép elvágta a vontatókötelet és útjára engedte az uszályokat. Sok embert megmentve. A háború idején a vontatót elsüllyesztette a legénysége és elsők között tették úszóképessé.   "

  Hogyaza...! A blog. hu új admin felületet talált ki, megpróbáltam nem tudom elmenteni amit írtam. Még szerencse, hogy éltem a gyanúval és egy mondat után megpróbáltam menteni és visszanézni, eredmény semmi.Egyelőre amíg nem teszik kikerülhetetlenné maradok a réginél. De utálom ezt az örökös szoftveres támadást!

Na ígéretemmel ellentétben mégis van ma blog, meglepően jó itt Ráckevén a mobil kapcsolat. Reggel épp reggelizünk, amikor telefonon hív Kenedi Andris régi Vízügyes vitorlázó klubtársam és azt mondja menjek a portára, mert hozott nekem egy hajókürtöt, de nem ér rá bejönni vele a hajóra, mert megy melózni. Na mondom befejezném a reggelit, de hagyja a portásnál. Kiszaladtam érte még indulás előtt  és ott volt egy remek trombita olyan a hangja mint a Quien Marynek. Pontban nyolckor "J" eltaszította a hajót a pontontól és elindultunk. A hajó kissé úgy néz ki mint amikor a vándorcirkusz összepakol.

 Autógumi pufferok elől, 

gumicsónak és bogrács hátul.

Szívesen mondanám, hogy teljesen problémamentes volt az út, de ez csak majdnem igaz. Szépen ballagunk 6-8 km/óra sebességgel, ez olyan 1300- as fordult környékén áll elő, amikor mondom lebukom a gépházba, mert bár minden műszer rendben lévő értékeket mutat (olajnyomás 4 bar, olajhőmérséklet 90-100 fok, hűtővíz 90 fok, akkuk töltődnek a generátorokról), de azért a gazda szeme hizlalja a motort nézzünk csak körül! Nos még régebben raktam egy kis, a Dunából kihalászott műanyag vödröcskét a diesel adagoló alá, mert akkoriban mindig csorgott, csepegett valami gázolaj ezen a környéken, ne menjen már a bilgébe! De milyen jó, hogy odadrótoztam. Most is lett benne egy bő deci gázolaj. Leálltunk horgonyra (csak úgy legényesen, semmi gépesítés, egy kis nyolckilós Danforth kötélen kézzel dobva, majd felhúzva, ebben a vaj időben bőven elég volt) és alávonultam a bányába felderíteni az okot. Némi törölgetés után megtalálni véltem a hibát, két csőbilincset meghúztam, a kézi légtelenítő pumpát jobban becsavartam, pikszist kiürítettük és már mentünk is tovább. Fokozott ellenőrzés során a hiba nem jött elő többet. Amikor már néhány órája haladtunk, kipróbáltam hogy állunk a sebességgel. GPS-szel mértem, amivel csak az volt a baj, hogy ez az autóra kitalált navigátor mindössze két számjegyet jelez ki, tehát 9,9 km/órát még mutat, de 10,1-et már nem, tehát 10 felett csak egészeket mutat. 10-ig szépen nőtt a sebesség a gázadással arányosan, de innen az egészek csak elég nagy fordulatszámnövelés után voltak hajlandók megjönni. 13km/óra már "üveghangon" jött csak meg, fel is forrt a hűtővíz (ezt a tágulási edényben hirtelen megemelkedő folyadékszint és az etilénglikol illat jelezte), gyorsan direktbe kapcsolva a pótszivattyút azonnal viszakotródott a mutató 90 alá, miközben persze azonnal csökkentettem a fordulatszámot. Szóval nem megy az én hajóm 12km/óránál többel. Ez olyan 6,5 tmf/óra. De persze nem siettünk, mentünk az érzésre gazdaságos fordulatszámmal úgy 7km/órával és azzal együtt, hogy Majosházánál megálltunk ismét horgonyra, ezúttal nyugodtan megebédelni, már du. 3 előtt megérkeztünk Ráckevére és egy, ha nem is elegáns, de baj nélküli és ahhoz képest hogy nem túl sok gépi manőver áll mögöttem, jónak ítélhető módon szerencsésen kikötöttünk régi ösmerősünk a Viza ex-csapatszállító oldalára. Ezután pezsgőztünk és fogadtuk a telefonos gratulációkat. Néhány kép az útról: 

 

 

 

Bahaladás a Gubacsi híd alá, melynek túloldalán a Kisember integet és az autójából Amapola szól a Mantovani együttes előadásában. Az a kis izé ott a tábla tövében ő, "J" nem hajlandó a gépen a zoomot használni, mert azt mondja, hogy nem látja szemüveg nélkül, hogy mit is csinál, szemüveg meg sosincs kéznél olyan ami jó lenne. Bár szerintem inkább az a baja vele, hogy túl sok a gépen a gomb. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "Szamos" ami korábban itt rohadt nem messze tőlünk a Kvassay híd tövében, most itt enyészik tovább.

 

 

 

 

 Na ezért nem lehet vitorlázni errefelé 5m-nél magasabb árboccal! Mindig jön egy híd!

 

 

Az '58-as térképemen mindenfelé horgásztanyák látszanak a parton, nos azóta kicsit kinőtték magukat a házak,

 

bár most is látni nádviskót,

 

meg egyéb horgász menedékhelyeket .

 

Azt hiszem elég jól eltaláltam a hajótestet. Ilyen a farhullám és ilyen az orrhullám. Szóval gyakorlatilag nincsenek. Amikor terveztem a hajót azért, hogy valamennyire tűrhetően kreuzoljon a hajó, de ne legyen nagy a merülése egy "long keel"-es hajót találtam ki. Ennek viszont megvan az a hátránya, hogy nehezen fordul, ezt egy túlméretezett balanszkormánnyal ellensúlyoztam, de persze nem voltam egészen nyugodt az eredményre nézvést. Nos úgy tűnik sikerült megoldani a dolgot, mert a hajó rendkívül jól fordul a méreteihez képest, viszont egyenes menetben kíválóan tartja az irányt. A végefelé annyira elpofátlankodtam, hogy otthagytam a kormányt és hosszú percekig a hajó orrában beszélgettünk élvezve a táj szépségét és a végtelen nyugalmat, miközben a hajó olyan farvizet húzott maga után mintha robot kormányozna.

 

 Amikor mondtam "J"-nek, hogy kormányozzon nem igazán akart kötélnek állni, 

pedig csinálta már és nagyon ügyes volt, de mindennel úgy van, hogy amoikor én csinálom intenzív kritikát nyilvánít, de amikor mondom, hogy csinálja ő, akkor villámgyorsan visszavonulót fúj. Na de nem úgy van az, ráparancsoltam és annyira belejött a kormányzásba, hogy csak ebédkor volt hajlandó abbahagyni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt másik integető is, egyszercsak Sün 77 állt a parton Szigethalom egykori  hajóállomáson (valaha menetrend szerint közlekedő kishajójárat volt errefelé), megközelítettük annyira, hogy a mellette működő optimista horgász összes cájgját sikerült felszedni a fenékről, nem tudom mit gondolt egy ekkora hajó merüléséről ( és akkor Amapola  1,10-es merülése még csak nem is nagy), de bent hagyott mindent a lében, pedig látta, hogy arra közelítünk.

 

 

 

 

 

 

A találkozásnak a túlpartról szemtanúja volt Szőke Felicián a "Nagyhajók a Kisdunán" blog szerzője és meg is örökített bennünket ahogy üdvözöljük egymást.  

 

 

 

 

 

 

 

A taksonyi hídról is megörökített minket, pedig mi nem is vagyunk "Nagyhajó a Kisdunán".

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És a nap fénypontja,

 megérkezve és kikötve a Vizára. Szemben előttünk a ráckevei híd. Ez is Felicián fotója.

Persze még egy csomó fotót csináltunk madarakról, vad- és szelíd evezősökről, de leragad a szemem, nincs már lelkierőm blogot szerkeszteni, jóccakát mindenkinek és mégegyszer köszönöm a sok Emailt, blogbejegyzést, telefont. Elnézést, hogy csak így és nem személyesen válaszolok  mindenkinek külön külön, de túl sok lenne, mert hálistennek rengetegen vagytok.