kevés düledező régi ház, sok jellegtelen újabb 

és néhány figyelemreméltóbb még újabb.

  A régebbi stílusú "rangosabb" házak közül egyet találtam igazán jó állapotban.

Ez ügyvédi iroda. Ha jól sejtem generációk óta az lehet. Hja, az ügyvédek minden rendszerben találnak maguknak bevételt ingatlanfenntartásra.

A Viola utcában áll a szerb templom.

A környéken a táblák a "rác" eredetről árulkodnak.

Már tegnap is feltűnt, hogy a kertek növényei gyakran mediterrán jellegűek. Néhány régi kerekes kút is másképpen néz ki errefelé mint máshol az országban. Bár olyan nagonnagyon nem lehetnek régiek, mert a vasbeton és a belőle készült sorozattermékek nem ezeréves találmány.

Egy helyütt, mindjárt a főutca mellett a tűztoronytól bekanyarodva autók által kivasalt, szikkadt lócitromokat láttunk, na "amíg lószar van, veréb is van", mondtuk egyszerre (gyakran fordul elő velünk, hogy egyszerre mondjuk ki ugyanazokat a szavakat, mondatokat), merthogy nem tudom észrevettétek e, de elfogytak a verebek. Pár éve még rengeteg volt belőlük, de manapság alig látni, nekem hiányoznak a városból. Sehol se hallani korábban néha idegesítő csiripelésüket. No itt egyszercsak megláttuk őket, egy tócsában szemmel láthatóan  boldogan  pancsoltak. Tollukat felborzolva, szárnyaikkal csapkodva verték a vizet, amikor egy autó elment mellettük felrebbentek, aztán kezdték elölről a fürdőzést. Szóval van alapja a közmondásnak, tanúsíthatom.

A tegnapi nagy zabálás után ma szűkre szabtuk az ellátmányt, bekaptunk a főtéren a péknél két baconos sajtos izét, majd hazasétáltunk és egy pár szem szőlővel fejeztük be az "ebédet". Tegnap, amikor éppen a kastélybeli ebédet aludtam ki, felénk járt Golenár Feri a Tarna motorossal, de "J" nem akarta őket behívni, meg integetett nekik, hogy ne dudáljanak, mert éppen kómában vagyok. Na ma a városban sétálva felhívtam telefonon, hogy benéznénk hozzá, de hát ő még szegény dolgozó ember, bent volt Pesten a hivatalában, de megbeszéltük, hogy délután meglátogatjuk őket. Na hogy stílusosak legyünk (meg azért nem rajongok az ötkilométeres sétákért naponta kétszer) felraktam a gumicsónakra a kis Suzuki motort és bepöfögtünk a városba. Azt kell mondjam egészen más valahova vízről csónakkal megérkezni, mint autóval odagurulni, vagy gyalog odaslattyogni. Nem tudom megmagyarázni, de más a hangulata na. Halászlé és többféle remek bor mellett elbeszélgettünk és nyolc után tértünk vissza Amapolára. Amióta rájöttem, hogy semmi baja a Suzukinak, csak benzint kell bele tölteni, azóta egyrántásra indul, a tükörsíma vizen a sötétben direkt egész lassan kocogtunk haza, hogy kiélvezzük a kellemes estét, a csodás nyugalmat. Szél se rebbent, a parti fények megduplázódtak a víztükörben, néhány vízen szunyókáló hattyút zavartunk csak fel ("J"-től meg is kaptam érte a beosztásomat, mert valóban direkt csináltam), más mozgás nem volt. Ismét egy szép nap áll mögöttünk. Jókor értünk haza, engem megint elnyomott az álom (valahogy most jön ki rajtam a sok hónap fáradtsága {meg az elfogyasztott boroké}), éjfél előtt ébredtem fel ismét folytatni a blogot (és hallgatni az eső kopogását a tetőn, jókor értünk haza), most két óra már jócskán elmúlt, soká tartott berakni a sok képet, merthogy többen reklamáltak, hogy legyen több kép, hát most lett. De mostmár "igazából" lefekszem aludni, nemcsak úgy "szofázni".