Három fok van odakint, "J" meg még alszik, kicsit hideg van kimenni horgonyláncot kurkászni meg egy kéz kevés hozzá (hajón egy ember az "egy kéz" nem kettő), kell valaki a ki a csónakot mozgatja a két lavírhorgony közt, szóval kicsit irkálok. Tegnap a Baross téren nézem a Greenpeace óriásplakátját. A jobb oldalon szélkerekek erdeje, nyilván a környezetbarát energia jelképei, a másikon a "sötét oldalon" a jelenlegi erőművek hűtőtornyai a belőlük kiáramló ijeszt(gető) felleggel. Na eddig terjed a Greenpeace szakértelme. Értem én, hogy ha valakit, valamit nem szeretünk, azt akár a sámlival is ütni kell, ha nincs gumibot a kéznél, de könyörgöm, mint cseppben a tenger látszik a tudatlanság! Az erőművek hűtőtornyiból VÍZGŐZ felhőzik kifelé, nem füst! Jelenlegi ismereteim szerint a víz nem ártalmas környezetszennyező! Ekkora hülyéket! És ezzel etetik a többi tudatlant. Merthogy füstölő kéményt már évtizedek óta nem látni. Gyárak kohók  megszűntek, erőművekben olyan precíz a tüzelés, hogy látható füstgáz nincs. Na most a gőzzel ijesztgetik a többi hozzájuk hasonló tudatlant. Merthogy meggyőződésem, hogy nekik sincs fogalmuk arról mi is a hűtőtorony, hogy működik és mi jön ki belőle. Csak a tudatlanok magabiztossága amivel mennek neki mindennek.

Tegnapelőtt a Tilos rádióban Papó említette, hogy míg nyugaton a felsőoktatásban 70-30 % a mérnök-bölcsész képzés aránya, addig nálunk pont a fordítottja. És hogy ez nagyon nem jó és hova vezet ez vajon? Nem gondolkoztam sokat, hogy a telefonomhoz nyúljak e és már mondtam is műsorba, hogy mennyire egyetértünk, majd említettem a kedvenc összeesküvéselméletemet a média mint első hatalmi ág és az ott uralkodó bölcsészhegemónia tudatlansággal vegyes, nézettség, olvasottsághajszolás miatti kártékony voltára. Na mindjárt megkaptam a beosztásomat a következő betelefonálótól. Nos változatlan a véleményem. Az országot csak működőképes gazdaság képes eltartani, állampolgárainak megélhetést biztosítani. Ehhez eladható mezőgazdasági, ipari és szellemi termékekre van szükség. Az eladható termékeket az iparban, mezőgazdaságba, művészetben (valamit kihagytam?) tevékenykedő állampolgárok hozzák létre. Szomorú lesz annak az országnak az életszínvonala, ahol művészfilmek, filozófiai értekezések, sajtóviták exportjából kell megélni. A tehetségesebbek elmennek majd más országokba az ottani nemzeti jövedelmet szaporítani, itt marad az egymás zsebében való turkálás. 

Tegnap becsaptam a Statisztikai Hivatalt. De hát ők akarták. Hogy is van a mondás? Aki azt akarja, hogy becsapják, azt végül be is csapják. Bejelentett lakcímünkön levélszekrényében a népszavazási kérdőív várt ránk. Ezt a házi feladatot  interneten teljesítettem. Mindjárt az első ív a lakást, lakhatás kérdéseit firtatta. Na szívesen bevallottam volna, hogy a bejelentett lakcímen nem élünk, de akkor az ideiglenes és még ideiglenesebb, netán külföldi lakás címeire lettek volna kíváncsiak. Amikor ezeket nem írtam be, lévén nincsenek, nem engedett tovább lépni a következő oldalra, állandóan figyelmeztetett, hogy hibásan töltöttem ki az oldalt. Szóval nem hagytak olyan lehetőséget, hogy bevalljam, hajón élek és sz@rok a lakásra, fix lakcímre és egyéb firlefrancokra. Én olyan vagyok aki a statisztikák szerint nincs. Végülis "bevallottam" hogy életvitelszerűen ott élek ahol nem. Durva a példa, mint amikor az Andrássy 60-ban addig verték a dolgozót a másik dolgozók, hogy vallja be amit nem is tett, hogy végül aláírta amit elé raktak.

18:46 Na kérem! Megvan a lánc a horgonnyal. Tíz óra tájban nekiálltunk és úgy másfél órai kutatás után egyszercsak  éreztem, hogy ez már nem fenékre süllyedt faág, vagy rettenetes mennyiségű rongy amit valamelyik disznó beleszórt a vízbe, hogy a ragya verné ki! Tehát a legutolsó csodafegyver beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Úgy dolgoztam vele, ahogy a lavina betemette sielőket keresik a hegyimentők. 

Szóval ez itt nem Ned Land a szigonyával, hanem én vagyok a sikeres keresőakció befejeztével. A lánc végén ott volt a kötél, de, és itt elnézést kell kérjek az ismeretlen sokat emlegetett csónakostól, nem idegen kéz volt a bűnös, hanem alighanem a saját hülyeségem volt az ok. A hullámzástól elfáradhatott az a drót amivel a bólyát a kötélhez rögzítettem, így vesztettem el egy időre a cuccot. Most a kötelet megtoldottam egy 20 méteres perlon zsinórral és tettem rá egy súlyt, meg a bólyát de mostmár nem dróttal, hanem a zsinórral megkötve és így egészen a hajó mellett van.  Szóval tanultam a hibámból. Amúgy az evezősök furcsa emberek. Ugye ott kűzdöttünk a vízen és ezek meg jöttek csőstül  mint a talajvíz. Hát nem egy szólt ránk, hogy mit ácsorgunk itt az útban! Meg nem fordul a fejében, bár látja, hogy egy hosszú vacakkal piszkálok a vízben, kötél megy előre-hátra, hogy valami oka van annak, hogy ott vagyok. Amúgyis nagy kedvemben voltam, mert a keresés nem egy kéjmámor, rohadt fárasztó az iszapot szurkálni, az egyiknek vissza is szóltam, hogy keresek egy horgonyt ami itt veszett el, nem kereshetem a parton, meg hozzátettem, hogy akár  ő is mehetne másfelé. Erre beszólt, hogy "Majd  lejátsszuk!" Nem tudom ezeket eleve a bunkók közül válogatják, vagy szorgos edzői munka eredményeként lesznek ilyenek, de se kajakossal, se kenussal soha semmi afférunk nem volt. Talán nem véletlen, hogy míg kajakban kenuban érmek sorát nyerjük, evezésben alulról karistoljuk a világszínvonalat. Úgy tűnik kevés az erő, a vizisportokhoz ész is kell, de ahogy az egyik kenus cimbora megjegyezte aki a Tilos Rádió révén ismert rám, az evezősök megálltak a törzsfejlődésnek egy alsóbb fokán. 

Délután elpakoltuk a lakatos csarnokban lévő sok ott lévő vasanyagot arról a helyről ahol a bocit fogom építeni hamarosan. Kaptam kölcsön pallókat, ott volt egy pár kőművesállvány, azt felállítottuk és bepallóztuk, ez lesz a munkaasztal. Aztán behordtunk Amapolára pár vödör tűzifát és kipróbáltam a Mihalik Pétertől kapott csodagyújtóst, valami vegyi kegyszer, piszok jól ég, egy kockacukor méretű darabbal (nem a mokka, hanem az a régi, nem tudom manapság kapható e még, akkora volt mint a mokkából 4 db) remekül begyulladt egy fél tűztérre való parkettahulladék. Ezek a parkettások remek sztrovacsekek, gyakran helyeznek ki príma tüzelőt, nekik szemét nekünk drága kincs. Most pedig a jól végzett munka elégedettségéval megvacsorázunk és már csak pihenünk.