Régen írtam és most sincs hozzá sok kedvem. Elmondom nemsokára miért, de előbb amiért a hajónapló lett, szóval a munka, meg ami a hajósélethez tartozik. Lassan belendül a blokkgyártás, már ami a dolog látványos részét illeti. Ugye háromféle méret készül ( 10-es, 14-es és 20-as max kötélátmérőre) összesen 66 darab.
Az első 5 db összeállt múlt hét péntekre, ma az újabb öt. Kicsit karcsúbbak mint a korábban készült próbadarabok, így adta ki az anyag. Azt remélem, hogy gyakorlattal eljutok odáig, hogy egy nap készen legyek tízzel. Valamelyik nap itt volt a Sün, aki kapcsolatban áll a vákuumos fatelítőkkel, elintézi, hogy ha készen vagyok az összessel, valami vízbázisú konzerválószerrel át lesz itatva az összes, finomcsiszolás és lakkozás után rakom be a már két éve kiesztergált Danamid görgőket, bepréselem a tengelyeket és eldugózom a lyukakat. Leírva semmi, valójában elég nagy munka volt/lesz. Amúgy éljük a jachtolók felelőtlen léha, henye életét, J etet mindent ami szőrös 
vagy tollas szárazon és vízen, időnként, ahogy ma is, kerékpár+utánfutóval bevásárlás piacon és Tescoban, tüzelőhordás, tegnapelőtt meglátogattuk és felköszöntöttük a kislányomat szülinapja alkalmából, ja ma feltöltöttük az édesvíztankokat (most hogy megegészségesedtem és visszatért az erőm, egyből átdobtam a 20-as anyát a madzaggal az ostornyél lámpán) is. Szóval semmi különös, hacsak azt nem vesszük, hogy hiába erőlködik, se a tavasz, se a száraz idő nem tud beköszönteni, nem múlik el nap eső nélkül, már nem is nézek a higrométerre, akármennyi szellőztetéstől se megy 50% alá még 30 fok belső hőmérsékleten se, bár mostmár, hogy megvan a belső szigetelés kiegészítése nincs akkora jelentősége. Szóval az időjárást kivéve minden csupa pluszos... mégis. Spekuláltam leírjam e, majd jönnek a kommentek, hogy minek, ez egy hajóépítő blog, ami voltaképpen igaz, annak is szántam, de hát az életem írom ide, évek óta stabilan ezer körüli olvasója van, holott ha belegondolok igazából magamnak írom, hogy kiírjam magamból ami történt és ami talán nem lenne jó ha bennem maradna. Szóval a hosszas bevezető után, ha valakit csak az érdekel hogy lesz fából, vasból, ipari szemétből hajó az most "ugorgyon" mert sajnos politizálok. Ahogy az életembe benyomult és ahogy nyomaszt. Ha valaki azt hiszi szeretek demonstrálni, tüntetni az nagyot téved. Alapjábavéve magányos típus vagyok, utálom a tömeget, dolgozni egyedül élni párban szeretek, nagyon kedvemrevalónak kell lennie annak a társaságnak amiben én jól érzem magam. Mégis, dacára a rengeteg tennivalónak, időt szakítottam és kimentem mindkét legutóbbi tüntetésre. Ha valaki nem követte nyomon idáig a dolgot vázolom. Fiatal gyerekek megsokallták azt, hogy az ércnél is maradandóbb Alkotmányt (vagy Alaptörvényt kinek hogy tetszik) most fogják rövid élete során negyedszer módosítani, méghozzá úgy, hogy most aztán kerüljön bele már, ha nem is de jure, de legalább de facto, hogy az van amit a Fidesz akar, másnak, pl Alkotmánybíróságnak coki. http://hvg.hu/video/20130307_fidesz_szekhaz_behatolas Én még azt is elfogadom (bár én nem tartozom közéjük) , hogy mindenkinek joga van a gyerekekkel nem egyetérteni, de megjelentek a "Békemenetelők" leglelkesebbjei vitéz Bencsik András
hívására http://mandiner.hu/cikk/20130308_ilyenek_voltak_az_ellentuntetok_a_fidesz_szekhaznal . http://index.indavideo.hu/video/Sosavas_bacsi?autostart=1 Ők szemmel láthatóan nem gondolják, hogy ezek a szavak, mint alkotmány, demokrácia, jogállam bármilyen szempontból jelentőséggel bírnának. Legszebb a Boross Péter volt MDF-es belügyminiszter, majd Antall József halála után miniszterelnök, egyenesen "elrettentő intézkedéseket" javasolt. http://magyarnarancs.hu/belpol/szuret-nagydij-boross-peter-83941 Sajnos videot nem találtam róla a neten, de nem hazudik a Narancs, én is láttam valamelyik híradóban. Szóval a keresztény konzervatív jobboldal békeszerető hívei akik mélységesen elítélik a gumilövedékek alkalmazását kuka és autógyújtogató, rendőrökre támadó, eltakart arcú futballhuligánkinézetű tüntetők ellen ( figyelem Nord 47, amúgy hibás volt a rendőrség, alkalmatlan vezetőit sokkolta a TV székház korábbi fiaskója és pontosan úgy viselkedtek mint a Bencsik nyuggerjei, vagy mint Boross Péter aki elrettentő akar lenni, aminek akkor és ott és ártatlanok is áldozatul estek, amit szó nincs róla hogy helyeselnék), ha az arcukat nyíltan vállaló demokráciát követelő egyetemistát látnak azonnal kijön belőlük a vérfarkas. Kubatov Zoltán a Fidesz pártigazgatója egyenesen körbehordta a véres kardot és véderőt szervezett. http://index.hu/belfold/2013/03/09/kubatov_riadolancba_hivja_a_fideszeseket Érdekes, neki a közbiztonság védelmére nem elég a Rendőrség mellett, a TEK, netán a parlamenti őrség, vagy a köztársasági elnök magánhadserege, csak hogy említsem a gomba mód szaporodó állampolgárkordábantartókat. Ugye ezeket azért valami törvény elvileg szabályozza. A rendőrnek pl. kell most már azonosítójának lenni. De ha egy kigyúrt kopasz őrzővédő ( netán börtönviselt gyilkos http://index.hu/belfold/2013/03/08/munkaltatojat_olte_meg_a_fidesz-szekhaz_vedoje/ ) netán nemzeti elkötelezettségből pofán vág egy tüntetőt, hát ugye ahhoz a kormánypártnak semmi köze. Kubatov bizonyára sajnálja, hogy nem tud zsilvölgyi bányászokat lízingelni, kénytelen beérni a mámikkal meg az öreg"urak"kal. Mindezt mert a srácok átmásztak a kerítésen. Szóval ez nekem túl van a piros vonalon. Egy srácot elvittek a rendőrök és megbüntették, nem úgy mint Orbán Viktort amikor lebontott egy kerítést, szóval aki kövér és nem tud átmászni az bonthat, aki mászik az fizessen. Ha egyébként olyan rettenetesen veszélyes volt a támadás a székház ellen akkor hogy mert odamenni a srácok közé egy szál kivont Kocsis Mátéval és pilóta keksznek és nápolyinak álcázott házi süteménnyel Selmeczi Gabriella jópofizni? ( http://index.hu/video/2013/03/07/fidesz_szekhaz_tuntetes/ 2:28-tól) Kocsis egyből megtalálta az eseményen a fogást, mindjárt nyomta a mantrát, hogy ez Bajnai gárdája, ugye most ő a mumus, jobban félnek tőle mint Gyurcsánytól, most őt kell ledarálni. Erre Kósa Lajos, aki Debrecenből nagyon rálátott a tüntetésre keményen ráerősített, a hívőik meg azóta is szajkózzák. Ha beleolvas az ember a jobboldali fórumokba még azt is megtudhatja, hogy ez a társaság csupa komcsiivadék, dolgozni rest, lopja a napot az egyetemen, ott nem tanul és különben is zsidó. A Fidesz hivatalosai többen többször hangot adtak Bajnai vádolásának ez ügyben, valamelyiküknek azt is sikerült mondani, hogy azért olyan hangosak a gyerekek, mert kevesen vannak és csak így tudják magukra felhívni a figyelmet, nekem Torgyán József jutott eszembe, aki az első választások után mondta a Fideszre, hogy " Nagyjából egy tornatermi öltözőt töltenek meg". Én azt mondom az, hogy a fiatalokat Bajnai bérenceknek nevezni közönséges hazugság. Persze hivatalosan csak az a hazugság amit a szoclibek tesznek, sőt hazaárulás, ha a Fidesz akkor az hadicsel a haza megmentésére a ránk nehezedő egyesült Európa elnyomása ellen. Ha már a létszám fontos, akkor vasárnap délután a fiatalok mellé odaállt még tüntetni úgy 4-5000 ember az Alkotmány utcába, ahol ugyancsak az alkotmánymódosítás ellen tüntettek, bár ez nem volt egy túl jó tüntetés, hosszú beszédek voltak, volt egy különösen unalmas is, ha valaki felolvas egy újságcikknek való szöveget, ráadásul legalább 8 flekknyi terjedelemben (flekk=gépelt oldal) az sajnos még ha amúgy okosságok is vannak benne, nem demonstrációra való szónok. Viszont a tegnap esti tüntetés az ütős volt. Kezdődött a történet azzal, hogy úgy bexartak attól, hogy netán a közt. elnöki palota előtt valami nemtudoménmi történik, hogy műveleti területté nyilvánították a semmit alaposan körbekordonozva és rendőrözve, ezért a Dísz téren volt megtartva, amit a tömeg összezsúfolva teljesen megtöltött. 
Ezeket a képeket még akkor csináltam amikor kevesen voltunk, mert később már nem nagyon volt hely a fényképezőgépet rendesen fej fölé emelni. Megnéztem a Google Earthön a terület olyan 1500-2000 m2, ehhez képest a híradások szerint ezren voltunk. Iszonyatos erős volt a rendőri biztosítás, már a várba is csak gyalog lehetett felmenni, még a robogót is lerakatta velem a rendőr a sorompónál a Halász Bástya tövében. A hangulat viszont kellemes barátságos volt, a rendőrök szerencsések voltak, hogy ide és nem a Fradi-Dózsa meccsre vezényelték őket, azért ez érdekes, hogy amióta más kormány ellen tüntetnek mint 2010 előtt azóta nincs balhé. Az ember elgondolkodik, hogy melyik oldalon is áll a söpredék? Az első szónok felolvasott egy nagyon appart kis beszédet a demokráciáról, amit a tömeg lelkesen megtapsolt, főleg amikor a végén kiderült, hogy a Fidesz 1989-es programbeszéde. Továbbá szónokolt Molnár Péter a Fidesz egyik alapítótagja is. Jó és főleg rövid beszédek voltak, mert ahogy Mikszáth írta valahol, kolbászból a hosszú, beszédből a rövid a jó. Persze itt már csak a Németországban vizitelő köztársasági elnök elkordonozott palotájához sírhattunk, hogy ne írja alá az aznap délelőtt megszavazott alaptörvény módosítást, de sok reményem nincs a sikerre, én már a Schmit Palinak is megmondtam, hogy az eredetit se írja alá, de az is falrahányt borsó volt. A Fidesz nem hallgat senkire, Orbán imádja a puskaporszagot, beszélhet neki az ellenzék, a nyugat, a saját népe, aki félázsiai az csak az erőből ért, addig vívja a háborút amíg el nem veszti. Tegnap kikelt magából, arcátlannak nevezte a független bíróságot, mely olyan ítéletet mert hozni ami neki nem tetszik. ( http://gepnarancs.hu/2013/03/hogy-ki-a-bunos-orban-donti-el/ ) Megesik ez olykor, még az is lehet, hogy a bíróság valóban rosszul ítélt. Jogállamban az ember ilyenkor fellebbez.(Rogán Antal az esti híradóban burkoltan azt jelezte, hogy a bírót megvesztegették, merthogy gyanús, hogy túl gyors volt az ítélet) Nem úgy ő, akinek kétharmadja van. Mit tesz? Bemegy a Parlamentbe és megszavaztat egy törvényt, hogy ezentúl gyakorlatilag hatósági ára lesz az energiahordozóknak. A Hivatal megmondja mennyi az annyi és ez ellen nem lehet perelni. Majd a párt megmondja mi mennyibe kerül. Nekem ez nagyon ismerős. Sztálin kitalálta a "Nép ellensége" kifejezést, akire ezt rásütötték az jó esetben ment a munkatáborba, ha pechje volt kivégezték. Orbán a bírót éppenhogycsak nem nevezte így. Csak azt mondta, hogy az ítélet szembemegy a népakarattal. Szemantikai különbség. Egyszer már megszívtuk a jogállamtalanságot. 1989-ben még nem írtam blogot, így nem tudok utánanézni a pontos dátumnak, ott voltam az első nagy tüntetésen a Parlament előtt. Ez nagyon az elején volt a dolgoknak, még nem volt megalakulva pl az SzDSz, szabad kezdeményezések hálózata néven jelentek meg és a lakitelki nagy összeborulás se volt tán még meg, aminek az eredménye az MDF lett. Mindenesetre összegyűltünk úgy százezren, az egész teret betöltötte a tömeg és mámorosan ordítottuk, hogy "soha többé kommunizmust!". A parlament kupolájának ormán még kivilágítva virított a vörös csillag, mi éppen Tőkés Lászlót éltettük távollétében, mert épp a Securitate fingatta, amikor én elkezdtem ordibálni, hogy másszunk fel és verjük le onnan, de nem volt több vállalkozó, így a csillag maradt...még egy darabig. Mondjuk fogalmam sincs hogy tettük volna meg minden szerszám nélkül, de elragadott a hév, mint Rákai Philipet amiko kétmilliós Fidesz tábort vizionált ugyanoda ahova 150000-en fértünk be amikor '89 okt. 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a köztársaságot. Szóval ha a fiatalok azért tüntetnek mert a jövőjüket féltik, én azért mentem oda, mert ez az egyetlen eszközöm arra, hogy a múltam ne legyen teljesen felesleges. Mert az, hogy a vörös csillagot most feltétlen nemzetiszínű narancsra kell reinkarnálni, nekem kevés ok a jogállamtalanság újjászülésének indoklására.