Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @aiolosz: Köszönöm. Sokmindent csináltam...vagy legalábbis TÖBB mindent. De bármit is, mindig igye... (2024.05.07. 22:46) Kedd.
  • A Tengerész: @aiolosz: Köszönöm! Hát még én mennyire örülök neki! Volt egy rossz periódusom, amikor nemcsak az ... (2024.05.03. 07:44) Csütörtök.
  • A Tengerész: @táncoslábú laces: Ja és ha házat lehet akkor tartályt mért nem? videa.hu/videok/film-animacio/haz... (2024.04.27. 02:58) Csütörtök.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Mmmm....annak a perlon zsinórnak egy szála is megtartja a testsúlyomat, de van... (2024.04.27. 02:41) Péntek.
  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.

Linkblog

Kedd.

2013.03.13. 00:29 :: A Tengerész

Régen írtam és most sincs hozzá sok kedvem. Elmondom nemsokára miért, de előbb amiért a hajónapló lett, szóval a munka, meg ami a hajósélethez tartozik. Lassan belendül a blokkgyártás, már ami a dolog látványos részét illeti. Ugye háromféle méret készül ( 10-es, 14-es és 20-as max kötélátmérőre) összesen 66 darab. '13.márc.12..jpgAz első 5 db összeállt múlt hét péntekre, ma az újabb öt.  Kicsit karcsúbbak mint a korábban készült próbadarabok, így adta ki az anyag. Azt remélem, hogy  gyakorlattal eljutok odáig, hogy egy nap készen legyek tízzel. Valamelyik nap itt volt a Sün, aki kapcsolatban áll a vákuumos fatelítőkkel, elintézi, hogy ha készen vagyok az összessel,  valami vízbázisú konzerválószerrel át lesz itatva az összes, finomcsiszolás és lakkozás után rakom be a  már két éve kiesztergált Danamid görgőket, bepréselem a tengelyeket és eldugózom a lyukakat. Leírva semmi, valójában elég nagy munka volt/lesz.  Amúgy éljük a jachtolók felelőtlen léha, henye életét, J etet mindent ami szőrös '13.márc.12. 001.jpg'13.márc.12. 004.jpgvagy tollas szárazon és vízen, időnként, ahogy ma is, kerékpár+utánfutóval bevásárlás piacon és Tescoban, tüzelőhordás, tegnapelőtt meglátogattuk és felköszöntöttük a kislányomat  szülinapja alkalmából, ja ma feltöltöttük az édesvíztankokat (most hogy megegészségesedtem és visszatért az erőm, egyből átdobtam a 20-as anyát a madzaggal az ostornyél lámpán) is. Szóval semmi különös, hacsak azt nem vesszük, hogy hiába erőlködik, se a tavasz, se a száraz idő nem tud beköszönteni, nem múlik el nap eső nélkül, már nem is nézek a higrométerre, akármennyi szellőztetéstől se megy 50% alá még 30 fok belső hőmérsékleten se, bár mostmár, hogy megvan a belső szigetelés kiegészítése nincs akkora jelentősége. Szóval az időjárást kivéve minden csupa pluszos... mégis. Spekuláltam leírjam e, majd jönnek a kommentek, hogy minek, ez egy hajóépítő blog, ami voltaképpen igaz, annak is szántam, de hát az életem írom ide, évek óta stabilan ezer körüli olvasója van, holott ha belegondolok igazából magamnak írom, hogy kiírjam magamból ami történt és ami talán nem lenne jó ha bennem maradna. Szóval a hosszas bevezető után, ha valakit csak az érdekel hogy lesz fából, vasból,  ipari szemétből hajó az most "ugorgyon" mert sajnos politizálok. Ahogy az életembe benyomult és ahogy nyomaszt. Ha valaki azt hiszi szeretek demonstrálni, tüntetni az nagyot téved. Alapjábavéve magányos típus vagyok, utálom a tömeget, dolgozni egyedül élni párban szeretek, nagyon kedvemrevalónak kell lennie annak a társaságnak amiben én jól érzem magam. Mégis, dacára a rengeteg tennivalónak, időt szakítottam és kimentem mindkét legutóbbi tüntetésre. Ha valaki nem követte nyomon idáig a dolgot vázolom. Fiatal gyerekek megsokallták azt, hogy az ércnél is maradandóbb Alkotmányt (vagy Alaptörvényt kinek hogy tetszik) most fogják rövid élete során negyedszer módosítani, méghozzá úgy, hogy most aztán kerüljön bele már, ha nem is de jure, de legalább de facto, hogy az van amit a Fidesz akar, másnak, pl Alkotmánybíróságnak coki.  http://hvg.hu/video/20130307_fidesz_szekhaz_behatolas  Én még azt is elfogadom (bár én nem tartozom közéjük) , hogy mindenkinek joga van a gyerekekkel nem egyetérteni, de megjelentek a "Békemenetelők" leglelkesebbjei vitéz Bencsik András vitez.jpghívására http://mandiner.hu/cikk/20130308_ilyenek_voltak_az_ellentuntetok_a_fidesz_szekhaznal .  http://index.indavideo.hu/video/Sosavas_bacsi?autostart=1 Ők szemmel láthatóan nem gondolják, hogy ezek a szavak, mint alkotmány, demokrácia, jogállam bármilyen szempontból jelentőséggel bírnának. Legszebb a Boross Péter volt MDF-es belügyminiszter, majd Antall József halála után miniszterelnök, egyenesen "elrettentő intézkedéseket" javasolt. http://magyarnarancs.hu/belpol/szuret-nagydij-boross-peter-83941 Sajnos videot nem találtam róla a neten, de nem hazudik a Narancs, én is láttam valamelyik híradóban. Szóval a keresztény konzervatív jobboldal békeszerető hívei akik mélységesen elítélik a gumilövedékek alkalmazását kuka és autógyújtogató, rendőrökre támadó, eltakart arcú futballhuligánkinézetű tüntetők ellen ( figyelem Nord 47, amúgy hibás volt a rendőrség, alkalmatlan vezetőit sokkolta a TV székház korábbi fiaskója és pontosan úgy viselkedtek mint a Bencsik nyuggerjei, vagy mint  Boross Péter aki elrettentő akar lenni, aminek akkor és ott és ártatlanok is áldozatul estek, amit szó nincs róla hogy helyeselnék), ha az arcukat nyíltan vállaló demokráciát követelő egyetemistát látnak azonnal kijön belőlük a vérfarkas. Kubatov Zoltán a Fidesz pártigazgatója egyenesen körbehordta a véres kardot és véderőt szervezett. http://index.hu/belfold/2013/03/09/kubatov_riadolancba_hivja_a_fideszeseket  Érdekes, neki a közbiztonság védelmére nem elég a Rendőrség mellett, a TEK, netán a parlamenti őrség, vagy a köztársasági elnök magánhadserege, csak hogy említsem a gomba mód szaporodó állampolgárkordábantartókat. Ugye ezeket azért valami törvény elvileg szabályozza. A rendőrnek pl. kell most már azonosítójának lenni. De ha egy kigyúrt kopasz őrzővédő ( netán börtönviselt gyilkos http://index.hu/belfold/2013/03/08/munkaltatojat_olte_meg_a_fidesz-szekhaz_vedoje/  ) netán nemzeti elkötelezettségből pofán vág egy tüntetőt, hát ugye ahhoz a kormánypártnak semmi köze. Kubatov bizonyára sajnálja, hogy nem tud zsilvölgyi bányászokat lízingelni, kénytelen beérni a mámikkal meg az öreg"urak"kal. Mindezt mert a srácok átmásztak a kerítésen. Szóval ez nekem túl van a piros vonalon. Egy srácot elvittek a rendőrök és megbüntették, nem úgy mint Orbán Viktort amikor lebontott egy kerítést, szóval aki kövér és nem tud átmászni az bonthat, aki mászik az fizessen. Ha egyébként olyan rettenetesen veszélyes volt a támadás a székház ellen akkor hogy mert odamenni a srácok közé egy szál kivont Kocsis Mátéval  és pilóta keksznek és nápolyinak álcázott házi süteménnyel Selmeczi Gabriella jópofizni? ( http://index.hu/video/2013/03/07/fidesz_szekhaz_tuntetes/  2:28-tól) Kocsis egyből megtalálta az eseményen a fogást, mindjárt nyomta a mantrát, hogy ez Bajnai gárdája, ugye most ő a mumus, jobban félnek tőle mint Gyurcsánytól, most őt kell ledarálni. Erre Kósa Lajos, aki Debrecenből nagyon rálátott a tüntetésre keményen ráerősített, a hívőik meg azóta is szajkózzák. Ha beleolvas az ember a jobboldali fórumokba még azt is megtudhatja, hogy ez a társaság csupa komcsiivadék, dolgozni rest, lopja a napot az egyetemen, ott nem tanul és különben is zsidó. A Fidesz hivatalosai többen többször hangot adtak  Bajnai vádolásának ez ügyben, valamelyiküknek azt is sikerült mondani, hogy azért olyan hangosak a gyerekek, mert kevesen vannak és csak így tudják magukra felhívni a figyelmet, nekem Torgyán József jutott eszembe, aki az első választások után mondta a Fideszre, hogy " Nagyjából egy tornatermi öltözőt töltenek meg". Én azt mondom az, hogy a fiatalokat Bajnai bérenceknek nevezni közönséges hazugság. Persze hivatalosan csak az a hazugság amit a szoclibek tesznek, sőt hazaárulás, ha a Fidesz akkor az hadicsel a haza megmentésére a ránk nehezedő egyesült Európa elnyomása ellen. Ha már a létszám fontos, akkor  vasárnap délután a fiatalok mellé odaállt még tüntetni úgy 4-5000 ember az Alkotmány utcába, ahol ugyancsak az alkotmánymódosítás ellen tüntettek, bár ez nem volt egy túl jó tüntetés, hosszú beszédek voltak, volt egy különösen unalmas is, ha valaki felolvas egy újságcikknek való szöveget, ráadásul legalább 8 flekknyi terjedelemben (flekk=gépelt oldal) az sajnos még ha amúgy okosságok is vannak benne, nem demonstrációra való szónok. Viszont a tegnap esti tüntetés az ütős volt. Kezdődött a történet azzal, hogy úgy bexartak attól, hogy netán a közt. elnöki palota előtt valami nemtudoménmi történik, hogy műveleti területté nyilvánították a semmit alaposan körbekordonozva és rendőrözve, ezért a Dísz téren volt megtartva, amit a tömeg összezsúfolva teljesen megtöltött. '13.márc.12. 009.jpg'13.márc.12. 010.jpgEzeket a képeket még akkor csináltam amikor kevesen voltunk, mert később már nem nagyon volt hely a fényképezőgépet rendesen fej fölé emelni. Megnéztem a Google Earthön a terület olyan 1500-2000 m2, ehhez képest a híradások szerint ezren voltunk. Iszonyatos erős volt a rendőri biztosítás,  már a várba is csak gyalog lehetett felmenni, még a robogót is lerakatta velem a rendőr a sorompónál a Halász Bástya tövében. A hangulat viszont kellemes barátságos volt, a rendőrök szerencsések voltak, hogy ide és nem a Fradi-Dózsa meccsre vezényelték őket, azért ez érdekes, hogy amióta más kormány ellen tüntetnek mint 2010 előtt azóta nincs balhé. Az ember elgondolkodik, hogy melyik oldalon is áll a söpredék? Az első szónok felolvasott  egy nagyon appart kis beszédet a demokráciáról, amit a tömeg lelkesen megtapsolt, főleg amikor a végén kiderült, hogy a Fidesz 1989-es programbeszéde. Továbbá szónokolt  Molnár Péter a Fidesz egyik alapítótagja is. Jó és főleg rövid beszédek voltak, mert ahogy Mikszáth írta valahol, kolbászból a hosszú, beszédből a rövid a jó. Persze itt már csak a Németországban vizitelő köztársasági elnök elkordonozott palotájához sírhattunk, hogy ne írja alá az aznap délelőtt megszavazott alaptörvény módosítást, de sok reményem nincs a sikerre, én már a Schmit Palinak is megmondtam, hogy az eredetit se írja alá, de az is falrahányt borsó volt. A Fidesz nem hallgat senkire, Orbán imádja a puskaporszagot, beszélhet neki az ellenzék, a nyugat, a saját népe, aki félázsiai az csak az erőből ért, addig vívja a háborút amíg el nem veszti. Tegnap kikelt magából, arcátlannak nevezte a független bíróságot, mely  olyan ítéletet mert hozni ami neki nem tetszik. ( http://gepnarancs.hu/2013/03/hogy-ki-a-bunos-orban-donti-el/ ) Megesik ez olykor, még az is lehet, hogy a bíróság valóban rosszul ítélt. Jogállamban az ember ilyenkor fellebbez.(Rogán Antal az esti híradóban burkoltan azt jelezte, hogy a bírót megvesztegették, merthogy  gyanús, hogy túl gyors volt az ítélet) Nem úgy ő, akinek kétharmadja van. Mit tesz? Bemegy a Parlamentbe és megszavaztat egy törvényt, hogy ezentúl gyakorlatilag hatósági ára lesz az energiahordozóknak. A Hivatal megmondja mennyi az annyi és ez ellen nem lehet perelni. Majd a párt megmondja mi mennyibe kerül. Nekem ez nagyon ismerős. Sztálin kitalálta a "Nép ellensége" kifejezést, akire ezt rásütötték az jó esetben ment a munkatáborba, ha pechje volt kivégezték. Orbán a bírót éppenhogycsak nem nevezte így.  Csak azt mondta, hogy az ítélet szembemegy a népakarattal. Szemantikai különbség. Egyszer már megszívtuk a jogállamtalanságot. 1989-ben még nem írtam blogot, így nem tudok utánanézni a pontos dátumnak, ott voltam az első nagy tüntetésen a Parlament előtt. Ez nagyon az elején volt a  dolgoknak, még nem volt megalakulva pl az SzDSz, szabad kezdeményezések hálózata néven jelentek meg és a lakitelki nagy összeborulás se volt  tán még meg, aminek az eredménye az MDF lett. Mindenesetre összegyűltünk úgy százezren, az egész teret betöltötte a tömeg és mámorosan ordítottuk, hogy "soha többé kommunizmust!". A parlament kupolájának ormán még kivilágítva virított a vörös csillag, mi éppen Tőkés Lászlót éltettük távollétében, mert épp a Securitate fingatta, amikor én elkezdtem ordibálni, hogy másszunk fel és verjük le onnan, de nem volt több vállalkozó, így a csillag maradt...még egy darabig. Mondjuk fogalmam sincs hogy tettük volna meg minden szerszám nélkül, de elragadott a hév, mint Rákai Philipet amiko kétmilliós Fidesz tábort vizionált ugyanoda ahova 150000-en fértünk be amikor '89 okt. 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a köztársaságot. Szóval ha a fiatalok azért tüntetnek mert a jövőjüket féltik, én azért mentem oda, mert ez az egyetlen eszközöm arra, hogy a múltam ne legyen teljesen felesleges. Mert az, hogy a vörös csillagot most feltétlen nemzetiszínű narancsra kell reinkarnálni, nekem kevés ok a jogállamtalanság újjászülésének  indoklására.

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr85131654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whale 2013.03.13. 00:54:47

Gyönyörű famunka, szokás szerint.

Írtam már neked, hogy xard le ezt a vircsaftot. Abban a kivételezett, különleges helyzetben vagy, hogy megteheted.
Jövőre választás. Minden népet olyan kormány kormányoz, amilyet megérdemel. Ha van vér a pucánkban, velő az agyunkban és vágyunk a szabadságra, elzavarjuk a picsába az alcsúti elmebeteget a bandájával együtt.
Ha az istenadta nép mégis úgy döntene, hogy ezt a bagázst akarja, akkor így van az jól. Az értelmesebbje emigrál majd-ahogy most is teszi-aztán a végén viktátor ugathat 3 millió nyuggernek, meg 2 millió segélyesnek. Az meg, hogy a GDP-t ki fogja megtermelni, már legyen az ő gondja.
Majd visszakéri a Közgéptől az elsíbolt milliárdokat...:DDD

silvermoon 2013.03.13. 01:26:18

@whale: Tokeletessen egyetertek ezzel a szoveggel. Anyit tennek hozza, mint maganember -Vilmos en feltelek ! Ez mar nem jogallam es sztem itt barmi megtortenhet es akitol felni kell.(marpedig a Te vilagos ralatasod a dolgokra es az, h ezeket ki is nyilvanitod Mint irod majd ezer olvaso elott ennek bizony nagy viszhangja lehet).Egy szep esten majd valami esetleg tortenhet Veled. Megetted kenyered javat, ami meg hatra van legyen szep es olyan amilyennek azt a hajo epitesekor tervezted, mert az maga a menyorszag.Sorry mint irtam ez csak egy szereny maganvelemeny.Megertem a duhod okat is, de mint mondjak egy fecske nem csinal nyarat.Es ahogy az elottem szolo irta:" minden nepet olyan kormany kormanyoz amilyent megerdemel." Jo szelet, es tovabbi szemet gyonyorkodteto munkakat, nyugalmat es szep hajnalokat es naplementeket.-Amig lehet-.

Jonathan 2013.03.13. 06:29:50

Kedves Tengeresz! Szivembol beszeltel, sok lelki kozos vonas van koztunk, s en is feltelek, mint Silver baratunk, csak egy kcsit mas szemszogbol. Olyan szep eletet elsz, boldog lehetsz, teljesult az egyik nagy vagyalmod, boldogan elsz mindent eteto paroddal J.vel (ezuton is udvözöm!), van egy gyönyörü gyermeked es van eröd, energiad alkotni a sajat örömödre! Ezt hivjak egy teljes eletnek! Erre fogod magad es megengeded, hogy a vilag legmocskosabb dolga, a politika belemerjon a husodba,kiszivja a zsigereidböl az eletet, gonosz kajan vigyorgo pofazmanyaval elrontsa örömöd, s ha nem vigyazol elöbb vagy utobb alattomosan, de belemaszik a lelkedbe, megkeseriti a reggeled, megmergezi a nappalod, elrontja az ejszakad. Ne tedd Tengeresz baratom! Örvendj, hogy jo eröben vagy, hogy szeretteiddel lehetsz, hogy eteheted Szutyok kollegait, hogy hullamzik a Duna, hogy halas olvasokozonseged nap mint nap kerdez feloled, es oszint erdeklodessel figyelik sorsod alakulasat. Ez a politikai cirkusz majd elmulik egyszer, ahogy mar voltak sokan korabban is acelba es aranyba öntve, hol vannak ma mar? Egy percet se pazarolna ma mar senki Sztalin es Rakosi miatt. Ezek is mennek a daraloba, mint ahogyan eltuntek Gyurcsanyostul, Torgyanostul, Borostol mind a korabbiak is. Kerlek Tengeresz, ne engedd, hogy beegye magat a lelkedbe az elkeseredes, mert elveszithetsz oly sok csodat, mit megteremtettel magadnak.
Oszinte tisztelettel udvözöl benneteket es kivan Lanyodnak utolag is boldog szuletesnapot es egy boldogabb jövöt: Jonathan eppen a görög szigetvilag kellös közeperöl.
Ajanlom figyelmedbe: www.youtube.com/watch?v=yv-Fk1PwVeU

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.03.13. 07:36:06

@silvermoon: @Jonathan: Sorsát senki el nem kerülheti. Volt egy könyv Eric Knight írta kötelező mindenkinek elolvasni. Az ember nem úgy él ahogy szeretne, hanem ahogy belső elnyomhatatlan énje irányítja. Ha mégis szembeszáll vele, akarattal próbálja elnyomni annak nem lesz boldog vége. Ezzel nem azt mondom, hogy mindig mindenben engedelmeskedni kell az első késztetéseinknek, az ember nem jó ha ösztönlényként viselkedik, de a saját magunkkal való vívódást nem lehet megúszni. Legalábbis gondolkodó főnek. (talán nagyképűség, de annak gondolom magam)Ja amúgy nem egy gyerekem van, hanem 2,5... de csak egyről szoktam beszélni.

tabulator 2013.03.13. 07:41:16

A hazánk egyre inkább olyan mint egy nagy vödör szar amiben úszkálunk. Aki teheti kimászik és menekül - a szar nem mászik ki, hanem egyre jobban feldúsul és nekilát, hogy elégtételt vegyen a kisebbségeken, politikai ellenfeleken, szomszédokon és szövetségeseken. Mert a szar szentül hiszi, hogy ő tiszta és szeretettel teli, és aki őt nem szereti az bűzös és bűnös.
Ne legyen igazam, a fidesz közeli rovott multú most még türtőzteti magát, viszont bárki hozzánk hasonlót megfenyít ha megkérik. Vagy csak érdeklődni kezd a NAV, esetleg az ügyészség álmában dobozokat lát majd nálunk.

teddybear01 2013.03.13. 11:54:07

@A Tengerész: Én inkább attól félek, hogy előbb-utóbb egy tüntetésen rátok uszítják a kopaszhadat. Aztán teáscsésze nagyságúra tárt, "ártatlan" tekintettel magyarázza Orbán valamelyik talpnyalója, hogy ők semmiről sem tehetnek....Különben is Orbán meg az országban sincs...Persze se telefonja, se tévéje...

Lesz itt még rosszabb is. Egyre jobban tönkreteszik a gazdaságot, és egyre kevésbé biztos az, hogy lesz-e később nyugdíj. A jobbik jópár seggfeje már régebben is arról ugatott, hogy kár az öregekbe a pénz.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.03.13. 13:51:49

@teddybear01: Hiszed, nem hiszed én mindennek ellenére optimista vagyok. Legalábbis hosszabb távra. Orbán csak egy diktátorpalánta. Azt gondolja, hogy új dolgokat talál ki, de a módszereit, az "unortodox" megoldásait már nála komolyabb despoták is kipróbálták és lám mind eltűntek, csak szomorú emléket hagyva maguk után, ettől pedig utánuk mindig lett egy hosszabb-rövidebb időszak amíg az emberek emlékeztek rá, hogy mégiscsak jobb a demokrácia. Ráadásul az nagy elődöknek szinte határtalan erőforrások álltak rendelkezésükre, Caligula lába előtt hevert az ismert világ fele, Napóleon is maga alá gyűrte Európa nagyrészét, Sztálin korlátlan hatalomra tett szert egy hatalmas országban, Hitlert imáikba foglalták azok, akik a weimari köztársaságban éheztek, de a harmadik birodalomban tisztes jövedelemre tettek szert, Rákosi korlátlan mértékben támaszkodhatott a szovjet fegyverekre. Mije van Orbánnak? A gazdaság döglődik, az emberek kivéve egy hártyavékony réteget szegényednek, csak annak van baja akinek van pénze és akinek nincs. Akinek van, retteg a zuhanó forinttól, a befektetései, a vállalkozása bizonytalanságától, akinek nincs az meg a kilakoltatástól a nyomorba süllyedéstől. Persze, nem épít homokra az aki az emberek megbízható hülyeségére alapoz, Piszkos Fred is ettől lett irodalmi hős és valóban a demokrácia csapdája, hogy miután gondolkodni kevesebben szeretnek mint hinni, mindig demagógok fognak nyerni. De ez kevés Európa közepén egy kis országban szilárd tartós hatalom kiépítésére. még az is lehet, hogy hamarosan lesz Selmeczi Gabriella stadion és Szíjjártó Péter sugárút, de hát én még emlékszem amikor a söröshordót átgurították az új Sztálin hídon, oszt hol van az már?

csaba03 2013.03.13. 14:11:37

@A Tengerész: a kényelmes, modern életet élő emberek többségének fő célja "megúszni" a kiélezett helyzeteket. Ezért inkább elkerülik a konfliktusokat, félreállnak akkor is, amikor úgy érzik, hogy harcolni kéne (és nem mellesleg, ezzel vesztesekké is válnak).
Ezért nekem nagyon tetszik, hogy azt teszed, amire késztetést érzel, és ezt a blog nyilvánossága előtt is felvállalod. Pedig mondhatnád, hogy viszlát srácok, én elhajóztam, a politikai lövészárokharcot pedig játsszátok le nélkülem.
De azért ... tényleg ne vedd túl komolyan a politikát, és az indulást a világért se halaszd el egy tüntetés miatt :)

csaba03 2013.03.13. 14:23:51

@A Tengerész: egy hatalom számára a legnagyobb veszély, hogy röhejessé válik. Ez a biztos bukás. Ahogy írod is, orbán egy lassan erőforrások nélkül maradó wannabe diktátor. És a két számmal nagyobb ruhában pózoló hülye mindig nevetséges. Én ezért vagyok optimista. Ha az "ezeket nem lehet komolyan venni" attitűd eléri a kritikus tömeget, akkor vége, ahogy az állampárt hatalmának is vége lett 89-ben, a munkásőrség ellenére is.

tabulator 2013.03.13. 19:29:46

Mexűnik az Origó Fóruma (is).
A barmok le vakdugózzák a gőz leeresztő szelepeket.
Jobb ha felrobban a bili mint ha csak kiborul?

MaKata 2013.03.13. 19:46:02

Hahó Tengerész ! Én egy vagyok az ezerből és mindig érdeklődéssel olvasom a "nem szakmai" témákat (azokból egyébként sok mindent nem is értek), örülök neki, hogy megosztod velünk (és itt a politikán kívül egyéb történésekre is gondolok). Ami a politikát illeti, jól teszed, hogy "kiírod" magadból, nem csak nagyon jól látod a dolgokat, hanem leírni is jól tudod! Ezzel már el is árultam, hogy - ami a helyzetértékeléseidet illeti - teljes mértékben egyetértek veled. A Klubrádiós tüntetésen én is ott voltam, a mostaniakon nem. Jó lenne, ha egyszer már az a sok különböző tiltakozás összeállna egy egésszé. Amíg nem lesz egy kétszer akkora tüntetés, mint a "békemenet", addig az Orbán meg az egész bagázs cinikusan mosolyogva ülhet a helyén, és amíg sokan úgy gondolják, hogy - ezért, vagy azért - nem mennek ki, addig nem lesz akkora tömeg. Örülök, hogy meggyógyultál! Hát jó éjt!

beho 2013.03.13. 20:05:22

Szerda óta, minden este a hallgatásod okán aggódtam. Értem már, hogy miért nem írtál. Én hónapok óta ugyanezen okok miatt hallgatok.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.03.13. 21:04:40

@tabulator: Hüm.... netán ezzel index.hu/kultur/media/2011/09/29/tavozik_az_origo_foszerkesztoje/ függ össze? Ma hallgatom, hogy Ujj Péter otthagyta az Indexet, mi lehet a levegőben? Mondjuk Ujj Péter nem volt a szívem csücske, de a Weyer, Nádori meg a Simó még az ősTilosból kedvesek nekem.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.03.13. 21:21:20

@MaKata: Szia Katóka! Valóban jót tett nekem, hogy kiírtam magamból ami egyfolytában elterelte a gondolataimat a saját dolgaimról. Soha nem lesz kétszer akkora tüntetés mint a békemenet, két okból. 1. "Normális" ember végzi a dolgát, éli az életét nem jár demonstrálni, pontosan ahogy csaba03 írja. Ezért a békésen gyűlölők többen vannak, nem látnak át a hazafias jelszavakon, alacsonyabb az intelligenciájuk és könnyű beleringatni őket abba a kellemes érzésbe, hogy velünk semmi baj, csak a szemét spekulánsok, a bankok, a zsidók, az elnyomó Európa, kinek mit, kit van kedve gyűlölni. Világ frusztráltjai egyesüljetek! 2. Ha netán többen lesznek az ellentüntetők mint a békés gyűlölők akkor is azt fogják hazudni, hogy ők sokan vannak mások meg kevesen. Csak úgy mellékesen, ezt hívják bolsevizmusnak. Példa rá a tavalyi milla tüntetés és a vele párhuzamos CÖF demonstráció. Egyik a Szabadsajtó úton, másik a Parlament előtt. Ott keringett a rendőrhelikopter, darabra meg tudták számolni hol hányan voltak, mégis hazudtak.

Grigorij Sandorovics 2013.03.14. 07:06:13

Haat.
Megvan a bajotok.
Nalunk is vannak tuntetes hullamok. De teljesen mas a hejzet. Megvannak a problemaink - de nem globalisak - mint nalatok. Sot, pl az en szemszogemre - most eleg optimalis a politikank (na, globalis fazisban).
Kulonben rogton Putin mondokaja jaut eszembe (na nem az ove - npi mondoka)
"Kto ne vezet - tomu ne vezet"
Magyarul kb ez az ertelme - "Aki nem dolgozik - annak semmi se sikerul".
Ez persze szojatek - mivel a "vezet" szo - nalunk nehany ertelemmel bir :))
Villi ba! Kifejezetten tetszik a politikai hozzaalasod, energiad. Maradj ijen - minel tobben lesztek - annal nagyob az eseje egy "vezeto" vezert talalni mo-nak.

abraxas 2013.03.14. 08:33:37

Bocs az offtopic észrevételért ;o)
Asszem szépek lesznek ezek a csigák!
Jelen állapotuk alapján nagyon úgy tűnik :o)

teddybear01 2013.03.14. 11:20:22

@A Tengerész: Ajánlom figyelmedbe ezt a blogbejegyzést: democrat.blog.hu/2013/03/13/a_fidesz_altal_elkepzelt_jovo_avagy_mi_var_meg_rank?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_03_14&utm_campaign=index

Eléggé pontosan leírja a jelen helyzetet, és csak remélem, hogy azért tudunk tenni valamit a kialakuló társadalmi berendezkedés ellen.

dOKi 2013.03.14. 21:27:24

Kedves Tengerész Barátom!
A hajós szakmai munkáért legmélyebb tiszteletem.A második rész minden gondolatára: igen, igen, igaz, igaz!
Örülök, hogy van benned erő és kurázsi, hogy összeszeded és leírod,közzéteszed a gondolataidat. Helyettem is, meg a sok más "nem vakon hívő", gondolkodó, de lehet, hogy magát is becsapó embertársad helyett is. Mert azt hisszük, hogy még mindig nem ég a ház igazán, nem szakadt át a gát teljesen, és mi most dolgozunk, kaparunk magungért, a kölkökért, az unokákért, de ha kell, majd ott leszünk. Hát remélem, tényleg megérezzük, hogy mikor kell az utcán lenni mindenkinek.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.03.14. 22:25:43

@dOKi: Kösz az elismerést. de ez a "ha kell majd ott leszünk" önámítás. Ugye"Kossuth Lajos azt üzente... ha még egyszer azt üzeni... mindnyájunknak stb ". Szóval most még nem, csak ha majd még egyszer. Aztán hallottam valahol ezt a történetet is:
Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták,csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták,csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el,nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

Én azért megyek el tiltakozni, mert ez az egyetlen lehetőségem, hogy hozzájáruljak, hogy ne menjen tovább így a jogállam leépítése. Én CSAK ezt tudom tenni. Nem fogok kukákat vagy autókat gyújtogatni és nem csinálok forradalmat, én csak erre vagyok képes. De ezt megteszem, mert ha rossz irányba változnak a dolgok nyugodtan nézhetek a tükörbe,mert én megettem ami tőlem telt. Amúgy ez nem annyira kevés. Ha mindenki kimenne aki most csak morgolódik, vagy lustán hever és issza a sörét, akkor lenne annyi ember ott akire még a legpofátlanabb médiahazudozó se tudná azt mondani, hogy elenyésző kisebbség. És mint tudjuk a vezér félázsiai aki csak az erőből ért. Kevés ember kis erő, sok ember nagy erő. Viszont aki nem volt ott az később mit fog mondani magának a tükörben, ha rosszabbodnak a dogok? Én akartam...csak hát... Szóval MOST kell tiltakozni, mert nap mint nap újjászülik a fiúk a diktatúrát, ami napról napra erősebb, tehát ha majd vége lesz, mert tévedés ne essék a fák nem nőnek az égig, minden diktatúra összeomlik egyszer, utána nehezebb lesz a helyreállítás. A franciák '39-ben kimentek Párizsban tüntetni, hogy "Nem fogunk meghalni Varsóért!" Ezért aztán meghaltak '40- ben Párizsért. Csak sokkal többen. Amikor 1936-ban a németek felrúgva a békeszerződést bevonultak a Rajna-vidékre, simán meg lehetett volna állítani őket, még a franciáknak egyedül is, annyival erősebbek voltak. De ők kivártak. Chemberlain pontosa 74 évvel ezelőtt ('39 márc 14-én)még elment Hitlerhez egyezkedni, de akkor már késő volt, a náci birodalom állig fegyverben állt és az ipar teljes kapacitással szolgálta a háborút. Azért persze aláírtak egy sajtcetlit amivel boldogan sietett haza az angol miniszterelnök, hogy hamarosan kitörölje vele a seggét és átadja a helyét Churchillnek, aki kezdettől fogva tudta, hogy a diktátornak nem szabadott volna engedni. De a széplelkek, a lusták, az ok nélkül optimisták mindig megvárják amíg éppen késő lesz, hogy ha kell majd ott legyenek. Pedig oly egyszerű a diktátort felismerni "cifra járásáról". 1. Minden hatalmat a saját kezébe vesz. 2. Nemzetmentőnek kiálltja ki magát. 3. Kijelöl egy ellenséget aki ellen harcra buzdítja a népet, mert tudja, hogy a gyűlölet sokkal könnyebben egyesíti az embereket, mint a szeretet (Jézus is hogy rákefélt), mert közelebb áll a fennmaradás, evolúciós programjához. 4. Sikert hazudik mindenáron, ezt az emberek szívesen elhiszik, még ha az ellenkezőjét is tapasztalják. 5. Feltétlen hitet kíván meg népétől. Aki nem hisz az ELLENSÉG. Hüm...kihagytam volna valamit? Melyik nem stimmel Orbán Viktorra? Ja még egy példa. Ha a békát berakják egy fazék forró vízbe kiugrik. De ha hideg vízbe rakják amit lassan melegítenek simán megfő. Ha lassan jön a diktatúra, kevesen látják mi lehet belőle és hagyják elharapódzni.

palstek 2013.03.15. 18:55:39

Martin Niemöller német evangélikus lelkésztől idéztél.
süti beállítások módosítása