Hajónapló

Három napja  J felvágta az utolsó saját termésű sárgadinnyét.

Finom volt, bár nem a legeslegfinomabb az idei termésből. Fene tudja min múlik az íz. Ugyanaz a mag ugyanabból a tavalyi termésből, ugyanolyan földbe ültetve és mégse egyforma az ízük.  Jó lenne tudni, hogy hogy kell szelektálni.

Aztán mégis találtam még egyet. Az zöldbélű volt, nem is volt felkötözve, mert elbújt a földön a levelek közt, kicsi volt alig nagyobb mint az öklöm, magától elvált a szárától és ahol korábban a szára volt bele is fúrta már magát egy nagy fekete bogár és szép kis üreget rágott magának belül, szemmel láthatóan beköltözött az éléskamrába. De pechje volt, mert kivágtam az odújával együtt. Na ez a bogár tudta a frankót! EZ a dinnyécske olyan édes volt mint a méz.

Ennyit a mezőgazdaságról. Említettem, hogy a villanybojler még mindig testzárlatos a hajón. Kénytelen voltam kiszerelni az egészet, ami nem volt éppen könnyű. A legnehezebb ha egyedül kell csináljam a gépházi munkát, mert nehéz begyűrnöm magam a szűk helyre és naná, hogy mindig valami olyan szerszám kell ami nincs kéznél, ki-be kell mászni. A sérülésem miatt nem is vállalkoztam rá, befogtam J-t adogatni ami kell, kintről a szalonból. Végülis ketten kiemeltük a tartályt a deckre, ahol hozzá tudtam férni szétszedni. Korábbi Hajdu bojlerszereléseim után el voltam készülve rá, hogy derékig lesz a tartály vízkővel, de kellemes meglepetés ért. SEMMI vízkő! Egy makulányi sem. Pedig vagy 10 éve működik! Igaz ez nem gyári, én csináltam, egy kukázott  rozsdamentes 25 literes szódásballonból, amibe egy háromkaros Melitta kávéfőző fűtőbetétét építettem bele. Elsőre azt hittem az a barna rozsda rajta, de nem csak maszatos volt a csőfűtőtest a hajlatokban, simán le lehetett törölni a kevés trutymót, de mondom vízkő SEHOL. Nem is értem mit csináltam ilyen jól.

Kiszárítottam, a kapcsokat letakarítottam, a kötéseket újraforrasztottam, új tömítéssel összeraktam, most éjszaka nyomáspróbán van reggelig, ha minden rendben van, holnap megy vissza a hajóra a helyére.

Amúgy nagyon ráfért már a karbantartás a rendszerre, mert kiderült, hogy kilyukadt a bojler előtt lévő tágulás edényben a gumiharang. Ez onnan diagnosztizálható, hogy nincs puffer a rendszerben, ahogy kinyitok egy csapot a mosogatnál, vagy a headben azonnal beindul a szivattyú, míg ha a tágulási edény működik, akkor quasi puffertarályként is funkcionál, a szivattyú csak késleltetve indul be amikor a nyomás már a presszosztát megszólalási értéke alá csökken. ( a hajóban a kis hidrosztatikus nyomásigény miatt nagyon alacsony az üzemi nyomás, a szivattyú 1,7 bar-nál kapcsol be és 2,1-nél áll le, ez untig elég a zuhanyozáshoz)  Szóval kellett vennem egy 2 literes tágulási edényt is. Ez a hiba nyári üzemben nem volt észlelhető, mert a napkollektor a fedélzeten lévő bojlerra dolgozik, amiben eleve légpárna van, szóval ott van puffer a konstrukció jellegénél fogva. De most, hogy készülök a télre, hamarosan kevés lesz a napenergia a fürdővíz előállításához.

Ráckevére ma 16:30 -kor beszökött az ősz. Délelőtt még forró nyár volt, de amikor a kutyák délután sétálni vittek minket már őszi szél hajlítgatta az ágakat. Hullanak az elsárgult levelek, avarszőnyeget terített a természet a sétáló ösvényünkre. Kihasználtam az utolsó perceit is a nyárnak. Délelőtt magamra öltöttem a Mihalik Pétertől kapott rövidujjú, rövidszárú szörf neoprént (kicsit nagy rám, a Péter vagy 30 kilóval nehezebb nálam, de ez legalább könnyen rámjött), a Tequilát kikötöttük két stég közé a sekély vízbe, a parton levertem egy cöveket, ahhoz a grószfallal megdöntöttük a hajót a part felé először a bal, majd a jobb oldalára és letakarítottam a fenekéről az algát. A két éve felrakott algagátló jelesre vizsgázott, szivaccsal könnyedén lejött róla a maszat, egyedül a kormánylap rozsdamentes lemez tőveretét borították kagylók és apró rákok.

A vízvonal környékéhez kellett a súrolókefe is, az olasz azt mondja rá "banjasuga" ( pontosan nem tudom hogy kell írni, azt jelenti "ázikszárad") ez minden hajó legjobban igénybevett része, itt rohad, itt korhad, itt rozsdásodik, de minimum itt koszolódik a legjobban.

Nagyon jót tett a bordáimnak a két nap pihenés, a fájdalom elviselhető sajgássá enyhült, ez a kis svédtorna se vett különösebben igénybe. Azon töröm a fejem, hogy tudnám Amapolát is megdönteni, hogy lefessem a banjasugát még a tél beállta előtt. Ő egy kicsit nagyobb falat, a Tequila csak 200 kiló körül van, míg Amapola kb. 16 tonna, de szerintem teli vizeshordókkal megoldható lenne. Mondjuk festeni meg nem a vízből hanem tutajról. Agyalok rajta.

Hát nagy mázli, hogy tegnap megcsináltam a búvárkodást! Nézzétek meg milyen ma a víz!

Spekuláltam, hogy hogy a fenébe lett ez? Aztán eszembe jutott, hogy három napja Budapesten nagy eső volt. Eső be, szarlé ki a szennyvíztisztóba/ból. Pedig tegnap még olyan tiszta volt a víz, hogy, igaz lámpával, de odalent volt 20-30 cm látótávolság. Mert amúgy  a vízminőség nagyon jó. Nem tudom ugyan mérni a keménységét, de nagyon lágy víz lehet, mert három év után attól tartottam, hogy teljesen elfogytak az anódok, azért is erőltettem a cseréjüket. De kb. a fele  megvolt még mindegyiknek, így néznek ki amiket leszedtem.

Egérrágta mindegyik, tehát szépen teszik a dolgukat, de a fogyás azt mutatja, hogy a víz vezetőképessége alacsony, tehát kevés benne az oldott ásványi só.

 Ma kevésbé igénybevevő fizikai munkába kezdtem, nekiálltam a kiszárítás utáni rendetlenséget felszámolni a fuxban

de még ezután a könnyű meló után is fokozódott a fájdalom, úgy hogy visszavonultam összes termeimbe és elaludtam. Ettől (meg hogy utána megebédeltem) most kicsit jobban vagyok, bár köhögni már megint fájdalmas a tüsszentésről nem is beszélve, pedig pár napja már egészen jól ment. Az is lehet, hogy már érzem hogy jön az időjárásváltozás.

J-nek mondtam, hogy hozza ki a fényképezőgépet megörökíteni milyen koszos a víz, erre engem örökített meg, miközben vártam, hogy a horgonydaruval visszaengedje a benzines aggregátort, amit a rendcsinálás idejére kiemeltem innen a deckre.

Tegnap piacnap volt, csónakkal mentünk kaprot venni a tökfőzelékhez. Ja meg vettünk még kenyeret és bementem a Viza hajóra a Toldi Mikinek  volt tengerész gépüzemvezető kollégámnak visszaadni a hézagmérőt, amit a szelephézag állításhoz használtam, mert a sajátomat azóta se találom. Sebaj egyszer majd előkerül valahonnan amikor a kutya se keresi.

Ma kemény napom volt. Amúgy nem lett volna az, ha a holnap kéthetes bordasérülésem már meggyógyult volna, de így eléggé igénybe vett. Arról van szó, hogy még a hideg idő beállta előtt feltétlen cserélni akartam a hajó fenekén a hajócsavar közelében lévő magnézium anódokat. Hogy újkorukban hogy néztek ki arról már nincs képem, ezért a netről kellett visszakeressek egy régi naplóbejegyzést .

A vízretétel óta azt hiszem ez a harmadik alkalom, hogy cserélem őket. A víz amúgy kellemes meleg 25 fok körüli, neoprénben akármeddig lehet odalent dolgozni nem fázik az ember. De már a beöltözés is kínszenvedés volt a sérülésemmel. Ezeket a képeket J csinálta rólam miután végeztem a munkával és kifelé kapaszkodtam a létrán. A vödörben a szerszámok, alkatrészek voltak, amikért időnként felmerültem.

Amit épp használtam az a csuklómra gumizott mágnesre ragasztottam, kivéve az anódokat, mert a magnéziumot azt nem fogja a mágnes, arra nagyon kellett vigyázni.

Amíg dolgoztam J a decken a tűző napon biztosított, szegény majd megsült a decken, amint végeztünk bevonult a vízbe miután kihámozott a búvárruhából. Mert az csak a filmeken van, hogy James Bond ripsz-ropsz  magára kapja a neoprént, aztán az akció után 5 perc múlva már szmokingban van, egy be-kiöltözéssel elmegy összesen  bő fél óra is. Mindenesetre megnyugodtam, ha fájdalmas is volt, de ez is megvan

Na eldöntöttem. Nem fogok aranyáron komplikált izzítórelé beszerzésbe kezdeni. Ma összeraktam egy "labort" a hegesztőasztalon az "esernyő" alatt. Ez a tápegység.

A csipeszek közt egy izzítógyertya, a sárga műszer a kapocsfeszültséget, a lakatfogó az áramerősséget mutatja ( a kép nem mérés közben készült, ezért mutat nullát)

Miután ráadtam a gyertyára a feszültséget, 8 másodperc alatt hevült vörösizzásra. Akkor kikapcsoltam. Az áramerősség 15 A-ről indult és folyamatosan csökkent 14 A alá  ahogy melegedett a munkadarab. A külső  hőmérséklet 28, 4 °C. Mi ebből a tanulság? 1. Amikor én a motort indítottam nyári melegben és izzításkor épp csak egy másodpercre villant fel az izzítás kontroll-lámpája, gyakorlatilag izzítás nem is történt. Tehát ilyenkor semmi szükség rá, a motor "hidegen" is indul gond nélkül. ( ez azoknak akiknek diesel autójuk van alighanem magától értetendő, de nekem nem volt soha, eltekintve attól az egy órától amíg a megvásárolt Mercedessel kiautóztam a Székely Boldizsár műhelyébe ahol kiszereltem belőle  a motort a hajóhoz) 2. Miután eszem ágában sincs télen hajózni ( ha egyáltalán fogok még valaha is), az izzítással indításnak sok jelentősége nincs. Bekötöm a négy gyertyát párhuzamosan egy ilyen relére  https://www.metroman.hu/termek/autos-rele-5-labu-12v-80a-m426-80a , a 80 A bőven elég az izzításhoz ha mégis szükség lenne rá mert hűvös van a gépházban, nyomom a relé gombját 10-15 másodpercig majd indítok. Semmi szükség az autó "okos", a hőmérsékletet elemző és ahhoz az izzítási időt hozzáigazító elektronikájára, -12 °-ban biztos nem fogok hajózni.

A délelőtt megint a gépházé volt. Nekiálltam az árvízkárosult elektromos alkatrészek kiszerelésnek. Azzal kezdtem, hogy kikötöttem az indítóakkumulátorokat. Bajuk nem esett az elárasztástól, gondozásmentes zárt akkuk, csak attól, hogy a víz alatt voltak, mindkét  + bronz saru  zöldre oxidálódott ( grűnspanos lett), a csavarok meg berozsdásodtak. Ez még nem volt annyira ijesztő. ( az a fekete henger ott a háttérben a testzárlatos villanybojler, na annak a kiszerelése még várat magára)

A beépítés jellege miatt nagyon nehéz hozzáférni a generátorhoz, ezzel már amikor  beszereltem is kínlódtam, most se volt könnyű leszerelni, ennél csak visszarakni lesz körülményesebb.

A hajón két, egymástól galvanikusan  független akkucsoport van, a képen látható akkuk csak  motor indításra és a horgonycsörlő működtetésre szolgálnak és az eredeti generátor tölti őket. A másik, minden egyéb villamos fogyasztót tápláló 320 Ah-s háztartási akkutelep a hajó orrában van, ezt a  a tengelygenerátor tölti.  Ezzel egyszerűbb volt a dolgom, a motor fölé szereltem be, lehet vizet se nagyon kapott, de azért kivettem.

Kiszereltem még az önindítót, mert ez viszont tutira víz alatt állt órákat. Nem izgulok különösebben, hogy bajuk esett, szárazak, holnap szétszedem őket, kitakarítom, megzsírozom ami kell, szerintem rendben lesznek.

Az igazi gond viszont az a legkisebb bizbaz ott a kép jobb alsó sarkában. A bedobozolva még aránylag tűrhetően nézett ki, ez itt a "kabátja",

de kiszedve belőle....

nem valami bizalomgerjesztő a külleme. Ez a jószág az izzítógyertyák elektronikája, ELVILEG elképzelhető, hogy képes vagyok életet lehelni bele, de egyáltalán nem vagyok biztos benne. Elkezdtem guglizni, mintha létezne ilyen https://www.autoalkatreszek24.hu/hitachi-7825704.html, de hát a neten minden van, aztán kérdés, ha megrendelem arany áron, mi az amit kézhez veszek. Nyolc lába van, ebből négy ( a képen G1-G4 ) megy az izzítógyertyákhoz, egy ( a képen 15-ös ) kapja a tápfeszültséget az izzító gombtól, egy ( a képen 30-astól jövő) kapja a tápfeszültséget az startgombtól ( autó korában slusszkulcstól) a kormányállásból, egy (LA), a visszajelzés a kormányállásba, ha kialszik a lámpa lehet indítani, egy (31) meg a test. Járatlan vagyok autóalkatrész témában, van valakinek ötlete megbízható beszerzésről?  

A mai nap eseménye. Veterán jármú kiállítás ismét Ráckevén. Az eseményt Vereckei Zoltán alpolgármester nyitja meg.

Aztán érkezik a plébános (igaz nem veterán járművel)

és megáldja a rendezvényt

Itt  még a kutya is veterán

A bicikliről nem is beszélve

Sokkal több a jármú mint tavaly, nem is vállalkozom teljes bemutatásra, itt vannak sokan akik tavaly itt voltak, itt megnézhetők https://amapola.blog.hu/2018/08/26/vasarnap_646 nem fotóztam őket újra, inkább csak azokat mutatom akiket/amiket tavaly nem mutattam.

A sor a munkagépekkel kezdődik,

csühögnek, zakatolnak, működnek benzinnel és gőzmeghajtással, mindnek az volt a dolga valaha, hogy szíjhajtással működtessen cséplőgépet, szivattyút, vagy bármit azokban a régi időkben amikor még a munka javát kézi és állati erővel végezték. Ma már mindenre van spéci gép, csak lassan ember nincs aki dolgozzon vele.

Van itt szépen kiadjusztál öreg Zetor

de van olyan antik traktor ami még aktív dolgozó, nyoma sincs rajta a nyugdíjas életnek, úgy áll itt ahogy bejött a kaszálásból, még a fűnyíró adaptert se vette le róla a gazdája.

Pedig nem mai darab ez a Hanomag se.

A traktorokról tavaly bőven beszámoltam, itt nem időzök náluk tovább, a legnagyobb a Rába Steiger 250 lóerős óriás, képet nem is tudom mért nem csináltam róla, két jellemző és kissé meglepő adat róla, a legkisebb sebessége alapjáraton 2,5 km/h és 100 óránként kell a motorban olajat cserélni.

Rengeteg a motorkerékpár ezek az újabb kiadású veteránok, többnyire Harleyk

Aztán jönnek a Pannóniák. rengeteg van belőlük hálistennek.

Egy még régebbi 250-es Csepel, amikor még nem is Pannóniának hívták,

 még mindig napi használatban.

Ez itt egy szovjet csoda az "IZS" mondtuk rá annakidején, hogy "megy izs, meg nem izs".

Ez egy nagyon furcsa oldalkocsis motor, nem tudtam rájönni, hogy micsoda, mert volt benne a BMW-ből, meg a szovjet Ural-ból, meg a Dnyepr-ből valami, aztán valaki felvilágosított, hogy hiába keresem, ez egy többféle motorból összerakott jármű, filmes kellék volt, nagyon szép állapotban van.

A "bar" előtti világban, technikumi diákként tanultam, hogy az "atü" az "atmosphere über", azaz a légköri nyomás feletti nyomás, szóval a kereket 1,75 bar-ra kellet felpumpálni.

Erre a motorra nem tudtam rájönni micsoda.

Ez meg

 ez. 

Hogy honnan kerülnek elő ilyesmik? Rejtély.

Van rajta kormányzár is.

Ne ezt ismerem. Romet kismotor, volt ilyenem, igaz Riga mininek hívták, a gyerekeim ezen tanultak motorozni, tönkre is tették.

Ez is egy szovjet csoda, a Dnyepr-re hasonlít, de meg nem mondom micsoda, az van ráírva  нтз, azaz enn-té-zé, nagy ország sokmindent gyártottak ott a vesztes Németországból vendégül látott mérnökök vezetésével.

Mögötte egy UAZ, aki volt katona ismeri, én még GAZ-t az elődjét is vezettem a seregben, bár akkor még nem volt jogosítványom se, de hát ott sokmindent megcsináltunk. Amikor sárkányrepültem, ilyennel szállítottuk a sárkányokat, meg persze gyalog a 40 kiló cuccot a hegytetőre, ki is nyírtam vele a derekamat. csak nyálcsorgatva hallgatom Flórát, hogy a siklóernyője 3 kiló, eljátszottam a gondolattal, hogy bele kéne vágni ismét a repülésbe. 

Majdnem volt magyar terepjáró is,

de aztán mégse.

 EZ viszont teljesen magyar fejlesztés, a gazdája azt mondta egy hét alatt csinálta, ingyen furikázta vele a kicsiket egész nap. Az egészen picik a mama ölében a pótkocsin.

A nagyobbak már egyedül a hordókban.

Na ez milyen autó? ...... IGEN, de csak majdnem Trabant, ez a közvetlen elődje a P 50-es. Gyönyörűen helyreállított veterán.

Ha már német autó, itt egy igazi veterán a DKW junior.

Motorja, a háromhengeres lett a Warburg alapja.

Érdekes történet ez is, Valamikor volt az Auto Union, német konszern, amit kettévágott a második világháború utáni béke, ami kettévágta Németországot. A gyár egyik fele nyugatnémet gyár lett és lett belőle AUDI a keletnémet fele meg lett a VEB Sachsenring Automobilwerke ( a VEB azt jelenti "Állami Vállalat" , nálunk is így hívtak mindent gyerekkoromban). Szóval eredetileg ugyanaz a gyár volt. Nos a két rendszer közti különbséget ha valaki plasztikusan érzékelni akarta, csak egymás mellé kellett tenni egy AUDI 100-ast meg egy Wartburg 1000-est.

Két német klasszikus szépség. A Mercedes

a gépház mit a patyolat,

és a BMW

A másik véglet, az amcsi benzinfalók.

Az örök szerelem, életem első autója az R4-es is itt van.

Alighanem ő a  a bemutató rangidős veteránja. Boldogult apám, aki 1901-ben született és sofőr volt, mesélte, hogy vezetett olyan autót aminek még fából voltak a kerekei.

Talán éppen ilyet.

És végül a kiállítás legszebb darabja.

A dinnyék úgy döntöttek, hogy beérnek. Ha az ember megmozgatja őket, maguktól leválnak a szárukról. Mindenütt dinnyék vannak, a konyhában a gáztűzhelyen

és a fürdőszobában a mosógépen.

Mindegyik ugyanolyan körülmények közt nőtt, kétfajta van, a gerezdes sárgabélű és a rücskös zöldbélű. Van amelyik mézédes és van ami kevésbé ízletes, bár egyiket se lehet "tök"-nek nevezni (boldogult anyám meghatározása a sikertelen dinnyére) Az arány olyan 2:1, 3:1-hez az ízletesek javára eddig. De az utolsó négy még nincs felvágva és pár darab még nem vált le a száráról.  A tegnapi három így nézett ki

Egyelőre úgy néz ki, hogy minél kisebb, annál finomabb. Ezek például amiket e sorok kopácsolása közben harapdálok mézédesek. Mind a sárga, mind a zöldbélű. Ilyen édeseket piacon még nem is vettem soha.

Jelentem kezdek gyógyulni. Nem minden fájdalom nélkül, de módjával már tegnapelőtt is tudtam köhögni, nagyon óvatosan orrot fújni sőt tegnap a Fehérvári úti piacon minden előzmény nélkül tüsszentettem egyet és egész kibírható volt a fájdalom. Furcsa módon ami maradt, annak egy része átment a hátam baloldalára, szóval mintha átszúrtak volna egy lándzsával. De mondom, határozottan enyhül a dolog, ami több szempontból jó jel. Egyrészt mert gyógyulni önmagába is jó dolog, másrészt ezek szerint biztosan nem tört el bordám, mert ha eltört volna nem lenne ilyen gyors a javulás ( ma egy hete vertem oda magam), ha pedig egy ekkora ütéstől nem tört el semmim, akkor biztos messze nem kerülget az öregkori csontritkulás, ami súlyosan törékenyé teszi a csontokat és nagy veszélyt jelent az öregekre. Talán nem hiába iszom tejet naponta gyerekkorom óta és szinte minden nap eszem sajtot és egyéb tejtermékeket. Ami még zavaró volt a fájdalom mellett, az állandó fáradtság és álmosság.

Szombaton vettem a piacon a lengyel hardveres zsibárusnál két 14-15-ös villáskulcsot ( olcsó húsnak híg a leve, kiderült a 14-es végéről, hogy nem megy rá a 14-es anyára, bár ez még mindig szerencsésebb mint ha túl bő lett volna, leköszörültem a préselés sorjáját és jó lett)  és kedden csináltam belőlük a Mercedes 123-as motorhoz szelephézag állító kulcsot.

Ezek nélkül nehéz hozzáférni a szelepek anyáihoz. Kellett volna még egy speciális kulcs a szeleptányér lefogásához, na ehhez már semmi használható nem volt a piacon, végülis hegesztettem a hulladékokból egy villáskulcsszerűséget, nem olyan csinos minta filmbeli https://www.youtube.com/watch?v=BfbnzjdLijA 2769-3-as http://www.inox-schrauben.de/HAZET-VENTILFEDERTELLER-HALTESCHLUESSEL-2769-3 ,de megteszi. Na ebben a semmi munkában úgy elfáradtam kedden, hogy le kellett feküdjek pihenni.

Tegnap Pesten jártam és felvásároltam a Hajdu bojlerbolt magnézium anód készletét (mind a három darabot), mert a jövő héten alámerülök kicserélni a hajó fenekén az anódokat. E téren amúgy nagy a tudatlanság, mindenki megveszi külföldről a csónakmotorokat, amikre kivétel nélkül cink anódok vannak szerelve, merthogy a gyártók minden motorra azt gondolják, hogy tengeren fogják őket használni. Miközben édesvízre a a cink anód sz@rt ér. Hogy ez így van arra ékes bizonyíték a hosszasan édesvízbe lógó motorok alumínium alkatrészeinek korróziója.  ( azt mondják az alumínium hajócsavarra, hogy "kikavitált", frászt korrodált)  Szóval az a helyzet, hogy tengerre cink, édesvízre magnézium, kevert vízre meg alumínium anód való.

Ma, pénteken éreztem már elég erőt magamban, behajtogattam tagjaimat a motor mellé és megcsináltam a szelephézag állítást. Volt ami jó volt, de volt amit utána kellett állítani, úgy a nyolc szelepből négyet vagy ötöt kellett korrigáljak, a hézagok valahogy lecsökkentek. Felraktam a szelepházfedőt és betöltöttem a kifőzött régi olajat. Nem volt könnyű, de nem fájt túlságosan és el se fáradtam. Ebéd előtt lezuhanyoztam, a gépházban mindig olajos koszos lesz az ember, ebéd után már nem dolgozom, megyek aludni.

Ha az embernek valami testi baja van, az összes többi jelentőségét veszti. Szoktam volt mondani, hogy emberek hajlamosak ölni, vagy öngyilkolni szerelmi bánatukban, de nincs az a szerelmi bánat amit garantáltan nem tud feledtetni egy hetes kiadós fosás. Amikor majd fél évszázada eltörtem a lábam sízés közben az alacsony-Tátrában Csertovicén és a kórházban feküdtem Besztercebányán, amíg a műtétre vártam a bal lábam gipszben volt lábujjtól combtőig. A tisztálkodásról nem voltam hajlandó lemondani, ezért befolyt a gipsz alá a víz, amitől rettenetesen elkezdett viszketni a sípcsontomnál. Kínomban kívülről vakartam a gipszet, ezt látva az egyik kórteremtárs elővett egy hosszú vastag drótot, az volt a kórterem vakaródzódrótja. De nem sokat használt. Ha AKKOR egy jó tündér azt mondta volna "teljesítem EGY kívánságodat", nem gazdagságot, örök egészséget, nimfomániás szexbombákat kértem volna tőle, hanem azt, hogy "vakard meg a lábamat ITT"!

Hogy ez miről jutott eszembe? Amióta megrongáltam itt bal oldalt a bordámat mindig azon jár az eszem, hogy ha  meggyógyulok én ÚGY ki fogom magam köhögni, meg hangosan fogom az orromat is fújni és tüsszenteni is fogok teli tüdőből, mert mindezekkel ha most csak halványan is próbálkozom a besz@rás kerülget a fájdalomtól.

Más. Az ugye nem jellemhiba, ha engem egyáltalán nem tud felizgatni a tűzijáték? Talán gyerekkoromban tetszett, bár akkor meg még nem is volt divat annyira mint manapság, de tegnap este hallottam hogy durrogtatnak (itt valamiért nem várták meg a huszadikát, 19.-re tette a város), aztán addig húztam, hogy kimenjek megnézni, mire pont vége lett.

Büntiben vagyok. Volt a 444-en egy cikk a Novák Elődről,  amiben kérik egy TVszékházgyújtogató másfél éves börtönbüntetése elengedését, erre ezt írtam: " Mondjuk sokmindent megúszhattunk volna, ha akkor az ott gyújtogató söpredéket egy rövid sortűzzel helyrerakják. Talán nem lett volna mostanra evidencia, hogy hazudni teljesen elfogadható, kizárólag annak elismerése minősül bűnnek." Nos lehet, hogy durva a véleményem és egy szót se szólok, ha ezt az egyet törlik, de mindent töröltek és ki is tiltottak az oldalról. Ma kerülő úton ezzel búcsúztam tőlük.

Nem lep meg nagyon a dolog, én az önálló, egyik akolba se besorolható véleményeimmel előbb-utóbb mindenhol elviselhetetlenné válok. Kitiltottak a valahavolt nol.hu, ról, a 888.hu-ról a megjelenése második napján töröltek, valamikor rég egy azóta megszűnt műsor vezetője a Tilos rádióban is beszüntette velem a párbeszédet, a Fiala meg akinek rendszeres betelefonálója voltam egyszer kitiltott egy hónapra, mire én kitiltottam magam tőle örökre. Kíváncsi vagyok a Fb-ról mikor tiltanak le.

Azért nem minden termés sikerült olyan jól mint a paradicsom. Ez itt a saját vetésű fehérrépa.

J nem is tudja még mibe fogja belefőzni. 

Fenébe rosszabb a bordám mint tegnap. Alighanem nem tett neki jót a motorrángatás. Jobbrára fekszem, mert hirtelen fáradt lettem, de a fekvés is fáj. Még a legjobb az ülés, akkor nem érzek fájdalmat, csak köhögés, orrfúvás, tüsszentéskor. J bizget, hogy menjek orvoshoz, de egyrészt nem megyek, másrészt ha mennék  se törődne velem négynapos ünnepen a kutya se. Egyetlen gondom van csak, az anódokat ki kell cseréljem a hajó fenekén. Ez macerás búvármunka, amivel az "önelsüllyesztés" miatt amúgyis megkéstem. Most ha tovább kényszerülök várni vele a sérülésem miatt, hideg lesz a víz még búvárruhában is, mert már hűlt vagy 3-4 fokot az elmúlt egy hét alatt. Na mindegy, remélem nem hűl tovább még egy darabig, én meg hamar meggyógyulok.

Lehet, hogy fáradok. Tegnap mondom kiszáradt már a hátsó hálókabin alatti tér is, visszarakom a padlódeszkákat. Itt gyakorlatilag nem esett kár, mert csak a gépház hátsó válaszfalba behegesztett kipufogócső hegesztési hibáin keresztül tudott átszivárogni és mivel a hajó erősen orra volt bukva a víz jócskán a padlódeszkák alatt maradt, ki is szívtam kézipumpával, kiszavacsoltam, száradt három hetet, szóval minden rendben. A szárításhoz is csak a lejáró lépcső alatt szedtem fel a padlódeszkát, mert ott alszom éjszaka ( csak addig aludtam a parton a házban, amíg ki nem szivattyúztam a hajóból a vizet), na mondom legyen rend, lerakom. Ehhez ki kellett emeljem a három fokú lépcsőt, de amikor már a levegőben volt eszembe nem jutott rágondolni hova lépek, puff bal lábbal bele a padlódeszkátlan mélységbe kezemben a lépcsővel még megtámaszkodni se tudtam, a bal oldalammal ráestem a bejárati küszöb élére. Volt már bordatörésem, "annyira" talán nem fáj mint akkor, de  köhögni, tüsszenteni nagyon nem tudok, mert eléggé fáj. Meg aludni is csak háton, mert akkor is fáj ha a másik oldalamra fekszem. Miután hátul végeztem, mondom előremegyek  a fuxba megkeresni a hézagmérő készletet a szelephézag állításhoz. A bal bordáim miatt kicsit meglassult és elügyetlenkedett a mozgásom, mitteszisten a kutatás közben a bal kezem fejére ejtetem egy "halaszthatatlanul súlyos" acéltárgyat ( nem Rejtő fanok ne próbálják értelmezni ), hát a tegnapi nem az én napom volt.

Ma piacra mentünk csónakkal, a tűző napon felhevült motor amikor  visszafelé indultunk, valamiért az Istennek se akart beindulni, végül vagy a huszadikra sikerült elindítani, de a hosszas rángatás se tett valami jót a bordáimnak, lehet pihennem kell egy kicsit. Mostanában eléggé "rám jár a rúd" ahogy boldogult anyám mondta amikor valaki pechszériába került, a piacon vettem a lengyel szerszámostól két 14-es villáskulcsot, a szelephézag állításhoz fogom őket speciális "Z"  alakra átalakítani, mert így a porlasztókhoz menő magasnyomású csövek leszedése nélkül tudom a kontraanyát, meg a kalapanyát állítani. Hát nagynehezen fájdalommal küzdve betérdelek a motor fölé kitalálni, hogy hol kell a kulcsokat szétvágni és milyen szögben hegesszem a szárukat össze, a 14-es kulcs NEM MEGY RÁ A 14-ES anyákra!! Mérem tolómérővel, kevesebb mint egy tizeddel szűkebbek a kulcsok! Mondjuk nem nagy baj, még mindig jobb mintha túl bő lenne, mert ezt le tudom köszörülni, de fogytán a türelmem, minden akadályt kezdek túlreagálni.

Kora reggel viszem át J-t a túlpartra a szokásos Pestremenés miatt, amikor félvízen leáll a kis Suzuki motor ami a munkacsónakot hajtja. Berántom, elindul, de aztán megint leáll. Már épp gyártom az elméleteket, hideg van, kevés volt a szívató, netán éppenhogy túlszívattam, amikor azért eszembe jut belekukkantani a tankba... ja, benzin nélkül már máskor se motoroztunk, szóval kiürült a tank. Szerencsére van egy liternyi a Sangriás üvegben, ami  tartalék üzemanyag tartályként funkcionál, betöltöm, egy rántás és máris robogunk.

Visszaérve kifőztem az utolsó két flakon olajból is a vizet, az utolsóban alig volt valami, 10 perc alatt felment 170 fokra és eltűnt  a habzás. Holnap ha nem jön közbe semmi megpróbálok egy spéci "L" alakú szárú villáskulcsot hegeszteni szelephézag állításhoz, mert azzal utoljára sokat kínlódtam megfelelő szerszám híján, ennek is eljött az ideje. Ha már lent van a fedél ez is legyen meg! Úgy van ahogy a Kis ember kommentálta valamelyik nap, TMK-ba csapott át a kármentés. Ja és meg kell találjam a hézagmérő készletet, mert hógyanús, hogy nem láttam sehol régóta.

Hét végére jó magaviselete miatt megint hazaengedik SP-t hosszú eltávra a Budakeszi rehabról. Klárika a felesége megkért, hogy segítsek levágni az ágyuk lábaiból 13 centit, hogy könnyebb legyen a kerekesszékből ki-beszállni. Ma délelőtt ez volt a fő tevékenységem. Szegény barátom nem nagyon javul. A betegség neve Guillain-Barre-kór, a lényege, hogy testzárlatosak lesznek az emberben az idegpályák. Nem lehet tudni mitől kapja az ember és azt se hogy mennyi idő a gyógyulás. Egy orvos vitorlázó barátom mondása jut eszembe róla: "Medicus curat, natura sanat."  Az orvos kezel, a természet gyógyít. Átpumpálták a vérét többször mindenféle gépeken, hogy kiszűrjék a fertőzést, most már a szervezetre van bízva, hogy meggyógyuljon. Jók az esélyei, mert még fiatal (15 évvel fiatalabb nálam) és erős, de nehéz kivárni amíg elmúlik a tehetetlenség. Igyekszem segíteni amiben csak tudok.
A hajón végre sikerült annyira kiszárítani a belteret, hogy ismét működnek a fiókok, a bedagadt padlódeszkák is kiszáradtak annyira, hogy befértek a helyükre, egyedül egy volt aminek a széléből 3 mm-t le kellett marjak, mert nem akart visszazsugorodni. Végre nem kell lóugrásban közlekednem a szalonban.  De az előretehelt hajó szalon alattii fenék első bordaközéből még mindig ki tudtam szivaccsal tunkolni vagy két liternyi vizet. És egyáltalában nem tűnt úgy, hogy holnapra nem fog előreszivárogni az ivóvíztankok alól megint ugyanennyi. Szóval messze van még a teljes kiszáradás. A villanybojlert alighanem szét kell szedjem, mert ennyi szárítás után is testzárlatos, utálatos meló lesz, mert a gépház legtávolabbi sarkába van beépítve, szóval még a szokásosnál is kisebbre kell magam összehajtogassam, hogy hozzáférjek.

A mai termés.

A fizika a legcsodálatosabb tudomány a világon. Egyrészt, mert alapja a matematika, származtatott tudományai meg számtalanok, benne olyanok mint a kémia, biológia, elektrotechnika, mechanika és még számtalan ága-boga. De minden ami egzakt az a fizikán alapul. 

Szóval volt az az elméletem, hogy abból a motorból leeresztett olajból, ami már gravitációs úton nem különült el a víztől, majd ha elkezdem melegíteni a benne lévő láthatatlan víz, ami nyilván nem tesz jót a kenőanyagnak majd kigőzölög. Úgy spekuláltam, hogy a melegítés bizonyos határokon belül nem árthat az olajnak, a motorban működés közben a hűtővíz üzemi hőmérséklete 120 fok körül van, akkor az olaj érintkezhet akár ennél jóval melegebb fém alkatrészekkel is, mégse lesz tőle baja. Találtam a kacatjaim közt egy remek alumínium lábost, ezt az előző tulajdonos hagyta  a házban és J egyből kidobta, én meg elraktam, hogy "egyszer majd kell valamire"...  és lőn. Betöltöttem egy PET flakon olajat, szemre nem volt alatta víz, de az ember ne bízzon a szemében! A tornácon áll az én "ipari" PB gáztűzhelyem, egy régi kétlángos Lampart, ez is a házzal jött, ez volt a konyhában, aztán amikor bevezettem a gázt, kikerült a házból, ezt is elraktam, hogy nekem jó lesz az még amikor olyat kell melegítsek amivel J kivágna  a konyhából, ha csak meg merném környékezni vele a gyönyörű rozsdamentes Gorenje szuper tűzhelyét. Na többször használtam már ilyen ipari célokra, bitument, viaszt olvasztani, most se hagyott cserben (ezen még nincsenek ilyen firlefrancok, mint a lángőr, kinyitom, jön a gáz, elzárom nem jön a gáz, pont ahogy nekem kell). Elkezdtem "főzni" az olajat, beledugtam a digitális hőmérő érzékelőjét, 100 foknál elkezdett bugyborékolni az olaj, szóval valóban víz volt benne. Takaréklángra állítva 110 fok környékén szépen forrt az anyag és teljes lángon se ment a hőmérséklet 130 fok fölé, miközben hangosan bugyborékolt, sercegett pattogott és gőzölgött az egész. Miután kissé spriccelt, ráraktam J hússütésre használt fém védőhálóját, amit már úgyis le kellett cserélni, mert szúrós lett a széle, ezután, hogy gépolajhoz használtam, eldőlt, újat kell venni szombaton a piacon.

A fizika tökéletesen működött. Hiába melegedett folyamatosan az anyag, a hőfok megállt 130-nál, de mintha odanyomtatták volna a kijelzőre,

MIÉRT? Mert a párolgás hőt von el. Ha növeltem a lángot, a hőfok is emelkedett, de beállt egy magasabb, fix  értékre. Visszavettem a lángot takarékra és így mindaddig amíg az olajban lévő víz nagyja ki nem gőzölgött, a hőmérő 130-at mutatott. Úgy fél óra rotyogás után, anélkül, hogy a lángot növeltem volna, lassan elkezdett emelkedni a hőmérséklet, miközben a bugyborékolás fokozatosan apró buborékokra váltott, majd pezsgésre, a néha durrogó,  kattogó-pattogó hang sercegésre. Mire a műszer elérte a 170 fokot teljesen megszűnt mind a habzás, mind a sercegés, kiforrt az olajból a víz, elzártam a gázt és hagytam kihűlni az immáron víztelenített olajat. Három flakonnyi anyagot, kb 3,5 litert főztem ki így, holnapra maradt még kettő. Ezzel fogom feltölteni a motort a tisztító próbaüzemhez.

Tegnap nem értem rá a hajóval foglalkozni. A szomszéd házat felújítják és kicserélték az összes fa nyílászárót műanyagra, valamint felszedték a drága jó tölgyfa parkettát is, hogy valami divatosabbra cseréljék (én biztos meghagytam volna). A szomszéd megkérdezte, hogy kell e nekem a faanyag tüzelni, én meg igent mondtam, sajnáltam volna a  ha sitteskonténerbe kerül a drága jó anyag.  Kihasználtam, hogy enyhült az a rettenet hőség, az ajtó-ablaktokokat felaprítottam láncfűrésszel és a parkettával együtt elraktároztam. Van majd egy köbméter, ha azt veszem, hogy egy napi munka volt, nem is annyira rossz órabér. A parkettát majd óvatosan adagolva kell eltüzelni, keverve a fabrikettel, mert Bonobittal ragasztották le, ami ha túl sok kerül a parketták hátoldalán a cserépkályhába, a fafűtéses kályhának túl nagy hőterhelést okozhat. De majd vigyázunk.

Íme a csodafegyver.

Igen AZ. Játék vizipuska. A szivornyája megtoldva tizenhárom és feles műanyag "bergmanncsővel". ( Emlékszik még rá valaki milyen volt az igazi? Ónozott vaslemezből korcolt cső kátránypapír béléssel. Külön spéci fogószerű irdaló szerszám volt a hajlításra, minden átmérőhöz külön. De rég volt amikor olyannal szereltem.) Idáig fenékvíz szívásra használtam, de olajhoz is tökéletes, sokkal jobb mint a harmonikás műanyag benzinszivattyú amivel tegnap kínlódtam. Gyorsan kiszippantottam vele egy műanyag kannába

a fóliába gyűjtött kenőolajat. A kannából a golyós kotyogós borszivattyúval PET palackokba fejtettem, valami főzőedényben ( nem hiszem, hogy J fog adni a sajátjaiból) fel fogom melegíteni 120 fokra, kigőzölög belőle a víz maradéka és ezzel fogom átmosni a motort.

A vezérműtengely körül minden víz-olaj maradékot szárazra itattam papírtörlővel és tovább szárítottam a ventilátorral. A gépház fenekét fűrészporral  meghintettem, ez felszívott minden olaj és vízmaradványt onnan is, most ismét tiszta és porszáraz a motor alatt minden. Az olajleeresztő csavart még nem tettem be a helyére, raktam a motor alá egy kis  műanyag tálcát, abba csöpöghet a maradék ami  még lefolyik a motorból. A következő az lesz, hogy leszerelem az önindítót és a generátorokat és azokat is kitisztítom, nem akarok kockáztatni egy zárlatot a nedvesség miatt, mert több órán át víz alatt voltak. Le kell takarítsam az összes elektromos vezetékcsatlakozást, mert minden pozitív pont, ami direktben kap feszültséget az akkumulátorról és víz alá került, zölddel vastagon oxidált. Csak ha ez mind megvan, akkor indítom be a motort a régi kenőanyaggal, aztán ha elérte az üzemi hőmérsékletet, leállok és lecserélem az olajat és az olajszűrőt. Szóval nincs még vége.

Nagynehezen kihúztam a két alsó bedagadt fiókot a konyhapultban, remélem ha kiszáradnak és a bútor korpusz is kiszárad ismét szépen fognak csusszanni. Egy konkrét testzárlat van már csak, a 230 V AC villanybojler, most ugyan nincs jelentősége, ki is kötöttem, mert a nap melegíti forróra a kollektorban a fürdővizet, de ezt is ki kell majd szerelnem, hogy kiszárítsam a bekötést, ha  a motorral és minden egyéb sürgősebbel végeztem, mert télre kell majd.

Levonultam a "bányába". Macerás hely, nincs hely a lábaimnak rendesen a motor mellett, a derekamat meg nem tudom kiegyenesíteni, mert amióta lehőszigeteltem a gépház mennyezetét, nincs meg az ülőmagasság. Szóval szerelni, csak olyan magzati pózban ( Móra Ferenc, aki régész legalább annyira volt mint író, mondta, hogy egyesek szerint milyen szép volt az ősembertől, hogy magzati pózban temette el a halottait, holott leginkább az lehetett az ok, hogy így kisebb gödröt kellett vájni a földbe a primitív szerszámaival). Először is kicsavartam az izzítógyertyákat, majd átforgattam kézzel többször a motort. Eredmény; gyújtássorrendben többször tökönköpött mind a négy hengerből, gubbasztó helyzetemben a kompresszió által kilőtt olajos víz. Különösebben nem gond, az öltözékem a szereléshez a régi főgépkoromtalanításos tengerész időkben szokásos egy szál gatya, ahogy a "gépaszik"másztak be az elősűrítőbe.

 Aztán leszedtem a szelepházfedelet. Vizes minden, a hengerfejcsavarok belső kulcsnyílású fejeiben áll a víz, be is raktam egy ventilátort, hogy száradjon,  a vezérműtengely tükrös bütykeinek hegyén már megjelent a halovány futó vasoxid. A ventilátor kellemesen enyhítette azt a pokoli hőséget is ami a napsütötte acél hajótest legbelsejében volt. A sárga kupak azért van a légszívótorok tetején, mert ha netán beleesik egy 8-as anya, akkor aztán tényleg le kell venni a hengerfejet.

 A képen látható, hogy megfogadtam KAMAЗ olvtárs remek tanácsát, semmi kínlódás olajleeresztő tálcának, a szükséges tágas méret miatt gyakorlatilag lehetetlen bejátszásával az olajteknő alá, felnejlonoztam a motortérnek ezt a részét és mint egy zsákba, ide engedtem bele az olajat. Azért voltak meglepetések. A kellemes az, hogy egészen könnyedén megtaláltam a leeresztőcsavart, mert nem a dekli közepén, hanem pont abban a sarkában volt ahol legelsőre tapogatództam, aránylag könnyen hozzáfértem és még volt hely a racsnis Crova-szárnak is, csak a kulcsnyílás méretét kellett tapogatással meghatározni. Negyedikre sikerült. J asszisztált, pechjére kijött a hajóra megnézni mit csinálok, mindjárt ottfogtam a hőségben adogatni a szerszámokat, sokat könnyített rajtam, mert nem kellett a kényelmetlen testhelyzetet időnként szerszámok után nyúlkálva fájdalmasan kényelmetlen pozíciókkal váltogatnom. A kellemetlen meg az, hogy "miután alul a víznek árja", először nem a várt olaj, hanem soksok víz, saccra olyan 10-12 liter kezdett kifolyni. Én szívtam kézi pumpával vödörbe, J meg hordta a mosogatóba, amíg meg nem jelent benne az olaj. Attól kezdve kannába pumpáltam, míg bele nem fáradtam, mert a kézi harmonikás pumpa benzinhez, vízhez van kitalálva, a sűrű olajjal nagyon lassan működik. Most így néz ki, had csöpögjön ki a maradék, holnap folytatása következik.

8: 29  Megvan a megoldás. Csinálnom kell egy nagy lapos tálcát a motor alá és abba engedni az olajat. Nehéz hozzáférni, de egyszer már megoldottam, most is menni fog. Ma reggel vettem a szakember üzenetét: "Alul a víznek árja! Az olajleeresztő csavarnál kell leengedni! Izzítók ki, indítózni, kiköpi a vizet. 10 másodperc elég, ennyit hidegindításkor is olajnyomás nélkül megy a motor. Izzítók vissza, olaj, olajszűrő be, ennyi!" Ezt azzal fogom még megfejelni, hogy kapok egy töltet olajat valakitől, akinek ez nem kerül pénzébe és azzal töltöm fel a motort, járatom fél órát, majd lecserélem a végleges olajra."

:-( Víz van a motorban. Nagyon sok nem lehet, mert ha valamelyik hengert aminek épp nyitva a szívószelepe színig töltötte volna, nem tudnám kézzel forgatni a főtengelyt, hisz a víz nem komprimálható. De ha akadozva is, de tudom forgatni, helyenként nagy ellenállást legyőzve. Mindeközben fülelve hallom, hogy "szörcsög" a motorban a víz. Ami a teljes bizonyosságot adja, hogy az olajnívópálcán amikor kihúzom vízcseppek vannak és csak kis foltokban olajos és nem is csak a hegye. Ami azt jelenti, gondolom én, hogy az olaj felúszott a víz tetejére. Egyértelműen ki kell engednem a folyadékot belőle. A kérdés már csak az, hogy hogyan szabadulok meg teljesen a bejutott víztől a motor szétszedése nélkül, mert ezt mindenféleképpen szeretném elkerülni. Nyíri Pistitől, volt Vízügyes klubtársamtól, aki diesel specialista, kaptam a tanácsot, hogy az izzítógyertyák helyén ki fog jönni  a víz ha türelmesen forgatom kézzel a motort,  ezt meg fogom tenni, csak azt nem tudom, nem maradhat e benne nyomokban így is víz ami tönkreteszi a frissen betöltött olajat. Lehet most túlaggódom a dolgot, további tanácsokat szívesen fogadok.

A mai nap kevés időm volt foglalkozni ezzel a fontos dologgal, meghozták a téli tüzelőt, azt kellett lepakolni és behordani, ráadásul sovány malac vágtában, mert mikor kezdett el esni az eső? PONT amikor lerakodtuk a teherautóról a fabrikettes dobozokat. Szóval gyorsan le kellett ponyvázni és az alól rakni talicskába és az "esernyő" védelmében betalicskázni a tornácra. AMINT készen voltunk vele J-vel, azonnal elállt az eső. 

Ezt rendeltem   http://csepp-faker.hu/hu/termekek/brikettek/fabrikett-t%C3%B6lgy,-b%C3%BCkk-12-kg-doboz-2-detail.html két raklappal. Miután a tavalyi rendelés fele a rendkívül enyhe tél miatt még megvan, sőt a tavalyelőtti bükkfából is van vagy egy erdei köbméter, bízvást nézhetek akármilyen kemény télnek elébe. Mindenesetre egy gyufás skatulyát se nagyom maradt hely elrakni a tornácon.

A mellettünk lévő házat eladták vagy fél éve. Kellemes új szomszédaink vannak (lekopogtam), nem tetszett nekik a kerítés, kérdezték, van e kifogásunk ellene, hogy kicseréljék, mert van egy nagy német juhász kutyájuk ami nem lenne jó ha összeveszne a Szmájlival, ha majd ideköltöznek. Mondtuk, tegyék. Két hete kezdtem kicsit aggódni, mert mondták, hogy egy cigány brigádot bíztak meg a feladattal. Nem vagyok rasszista csak tapasztalt, kicsit aggódtam, mert nekem  mindenem szana-szét van a ház körül, de NAGYON kellemes volt a dolog. Ezek szakemberek voltak, úgy dolgoztak ahogy kell, égett a kezük alatt a munka, van szemem hozzá, hogy megítéljem, a három nap alatt kifejezetten összebarátkoztunk, én amúgyis tegeződök mindenkivel aki nem a söpredék és nem volt alkalmam megbánni. Ilyen lett a kerítés,

a paradicsom

és a dinnyeágyás mellett.

Még az is lehet, hogy mázlim lesz. Bár nagyon úgy néz ki, hogy a vízszint elérte a légszűrőt, de amikor levettem és belekukkantottam, nem állt víz alatta a légbeszívó csonkban. Semmi. Egy csepp se, csak az olajkosz. Márpedig ha befolyt volna, akkor ott is marad mert kifolynia nincs hova, megtölti azt a hengert aminél épp nyitott  a légbeszívó szelep, meg a szelepfedél alatti teret, meg a légbeszívó csonkokat. Már nem emlékszem milyen trükkel csináltam korábban az olajleeresztést, mert az olajteknő alatt alig van hely kicsavarni a leeresztőcsavart, de egyszer már megcsináltam, most is rá fogok jönni. de előtte még ki kell szárítani teljesen a bilgét a gépházban. De ha a leeresztett olajban nem lesz víz akkor azt hiszem jó eséllyel nem kapott vizet a motor. De kérek majd tanácsot díesel szakértőtől.

Sok időm nem volt örvendezni a sikernek amikor utolért az újabb baj. Múlt hét pénteken este megyek ki a hajóra sötétben, már az furcsa volt, hogy a reggel még a stégről a deckre aránylag meredeken felfelé vezető járó vízszintes, lett, mondom "ennyit leengedtek a  Dunából?"  (ebben az ágban a vízszint alul-felül zsilipekkel szabályzott) Lépek be a szalonba, toccs, bokáig vízbe lépek, SÜLLYED A HAJÓ!! EZ már nem csöpögés, ez már nem belső vízfolyás, ide bejött a Duna! Korom sötét van, semmit nem látok, hogy kint hogy áll a hajó, mitől lukadt ki, ha egyáltalán kilyukadt, mindenesetre a dolog cseppet sem tréfa. A belső 12 V-os világítás ég, de amikor a parti tápról működő erősebb lámpákat fel akarom kapcsolni, sötét lesz, ami azt jelenti, hogy levágott a Fí kapcsoló, szóval testzárlat a 230 V-os hálózaton. Rohanás a házba, Fí relé visszakapcsolás és a parti táp kábeléről direktben beindítom a búvárszivattyút, de ez a kis ruszki ehhez kevés lesz, pláne, hogy a víz nyilván folyamatosan folyik befelé, csak épp nem tudom hol. Amennyi víz áll a hajóban az saccra lehet olyan 2-3 m3, ide valami komolyabb szivattyú kell.

Éjjel fél egy van, felhívom Klárikát, a kórházban fekvő SP barátom feleségét, tudom hogy neki van egy közepes méretű búvárszivattyúja, azt használtam két éve amikor kiöntött a házban a szennyvízakna, elnézést az éjszakai zavarásért, de vészhelyzet van, tudja e hol van a szivattyú. Mondja, sejti. Biciklivel száguldok az alig kivilágított utcán a vízzel telt gödrökön át ( az utcai lámpák többnyire a fák lombját világítják meg felülről), közben az is átfut a fejemen, hogy hátha csak az eső jött be a hajóba, de elhessegetem a gondolatot, mert ez lehetetlen. Klárika már pizsamában, elemlámpával a kezében turkál a sufniban, mondja "az ottan az a fekete" és rámutat egy baromi nagy szivattyúra ami a házi szennyvízátemelőkben szokott lenni. Ajaj, én nem ilyen  ̶l̶o̶v̶a̶t̶  szivattyút akartam, mondom én azt a sárga Alko szivattyút keresem, ezt el se tudnám vinni kerékpárral. Na megtalálom azt is. Még csövet kell hozzá keresni, ami nem egyszerű a sötétben, ráadásul spéci bronz bajonettzáras  csatlakozója van szóval akármi nem jó hozzá. Végülis levágom a csövet a nagy szivattyúról (milyen jó, hogy mindig van schnitzer a nadrágzsebemben) , mert annak a szabad végén van a bajonettzár párja, így már kiér a hajóból a víz fölé, minden perc drága, mert a hajóm otthon közben folyamatosan nyeli a vizet, Úristen! Szivattyú be a szalonba, állok a vízben és próbálok támaszt találni a talpamnak, mert a víz tetején összevissza úszkálnak a padlódeszkák, hogy mire lépek csak emlékezetből tudom. Hosszabbító csak óvatosan, mert ha vízbe ér, megint elmegy a villany. Szivattyú indul, orrba szájba spriccel a víz, lukas a cső, gyorsan kikapcsolom, mert idáig minden száraz ami a "vízvonal" felett van, de ha folytatom elázik minden ami idáig "megúszta". J statisztál az elemlámpával, a villanyszerelő szerszámos ládáért szalajtom, amíg meghozza elrendezem jobban a szivattyút és a csövet igyekszem szárazra törölgetni, majd amikor  visszaér, szigetelőszalaggal jól betekerem a bordás vastag tömlőt, csak remélem, hogy nem fog folyni. DE... folyik. van egy lyuk arrébb is mint ahol betekertem. Törlés, tekerés, NEM FOLYIK. Szivattyú indul, kiáltok a stégre J-nek, folyik e mindkét szivattyú kidobó végén a víz, a válasz IGEN. Hurrá. Na de a legfontosabb kérdés HOL JÖN BE a víz?? És akkor mint a villám cikázik át az agyamon, TUDOM!! 

Az elején tegnap említettem, hogy a zuhanyvíz kidobó szivattyújának lesz még szerepe a drámában. Szóval az a fenék egy elkülönített rekeszéből, a head padlója  alól szívja a vizet egy golyós csapon keresztül a mosdó és mosogató közös kidobó ágába, ahonnan az gravitációval távozik a hajó alá a Dunába. Minden zuhanyozás után, amikor a fenékrekeszt kiszívta a szivattyú, a golyóscsapot elzárom, de ha elfelejtem sincs baj, csak ha a hajó netán  nagyon le van leterhelve, mert normál esetben  a szivattyú ahol csatlakozik a kidobóághoz az már vízvonal felett van, ezért megszakad a vízfolyam amikor leáll a szivattyú. DE most én éppen jól előrebillentettem a hajót azzal a sok súllyal amit az orrába pakoltam és ELFELEJTETTEM elzárni a zuhanyvíz kiszivattyúzása után a golyóscsapot, ezért miután a szivattyú leállt, a víz áramlási iránya megfordult és miután nagyon a határon van a vízszint, a szivattyún keresztül eleinte szép lassan elkezdte feltölteni a zuhany gyűjtőtartályt, reggelig meg se telt, mert akkor amikor rutinszerűen benéztem a fenékbe, nem láttam benne vizet. De napközben már megtöltötte a rekeszt, átbukott a szalonba amikor elérte a padlószintet és minél több víz jött be, annál jobban lenyomta  a hajó orrát, annál nagyobb lett a nyomás ami gyorsította az áramlást. Késő estére már vagy 20 cm vízoszlop nyomhatta befelé a fél collos nyitva hagyott csapon és a szivattyún át a vizet.

 Na elzártam a csapot és nagyon lassan elkezdett csökkenni a vízszint. Reggel négyre végeztem annyira, hogy a szivattyúk már nem szívtak vizet, mert a szívókosarukban a járókerék csak víz-levegő keveréket örvölt. Ekkor elhanyatlottam, mert olyan fáradt voltam mint a kutya. Reggel nyolckor folytattam és azóta is nyújtott műszakokban végzem a kárelhárítást. Kézzel szívom, szivacsolom, törlöm és ventilátorral szárítom részletenként az egyes területeket, sok helyhez nagyon nehéz hozzáférni, de nem maradhat nedvesség sehol, mert minden begombásodik. Van két fiók, ami annyira bedagadt, hogy kihúzhatatlan. Szóval van baj elég. Rengeteg minden elázott és a 230 V AC rendszer egy része még mindig földzárlatos. Miután a gépházba is bement a víz, a motor derékig állt a vízben, a holnapi nap feladata lesz annak kiderítése, hogy vajh a légbeszívó csatlakozáson át behatolt e a víz a motorba, mert ha igen, az elég nagy baj. Megpróbálok száloptikával benézni. Az olajat mindenféleképpen lecserélem, ha az nem vizes, akkor a motorba nem hatolt be a víz, mázlim van.

Ezt a  mai bejegyzést csak kivételesen erős idegzetűeknek ajánlom!!

Hajósember nem szereti, ha nem a hajóján kívül, hanem belül talál vizet. Sajnos az utóbbi időkben összeesküdtek ellenem vizek gonosz erői (meg a saját hülyeségem... mondom öregedésblog) és többrendbeli vizekkel sújtottak. Úgy kezdődött, hogy valamikor tavasszal, hosszú idő után futólag, mintegy felesleges ellenőrzésképpen betekintettem a gépházba. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a lámpa fénye a porszáraznak gondolt fenékben vízről tükröződik vissza! Afenébe!! Méghozzá van vagy 10 cm mély. A padlódeszkák felszedése után konstatáltam, hogy végig a fenékárokban víz van, a bordaközökben lévő négy édesvíztank alatt és az első rekeszben is amiben a hűtőláda kompresszora van, egészen a szalon elejéig, ahol a head ( feledékenyeknek és új olvasóknak fürdő-WC) padlószintjéig van egy vízmentes válaszfal, aminek a túloldalán van az a rekesz ahova a zuhanyozáskor gyűlik a víz, amit aztán egy búvárszivattyúval nyomok ki egy golyóscsapon át a "tengerbe". (ennek később még szerepe lesz) A vizet kiszivattyúztam, kiszivacsoltam ( ez különösen utálatos munka, a szivacs botra van kötve az ember guggol, térdel, hajlong, tunkol a bottal és vödörbe markolássza a vizet a szivacsból úgy ezerszer, mire elfogy a víz.

Na jött a kutatás; HONNAN JÖTT A VÍZ?? Ugye az ember kezd a rutinnal, hajócsavar-tengely tömszelence, kingstonok (fenékszelepek) SEMMI. És úgy két nap múlva ISMÉT megjelenik a víz! Na jó, ilyenkor jönnek az elméletek..... "biztos csak kifolyt az édesvíztankok alól ami még ott volt". Ezek a rozsdamentes acél lemez tartályok nem a fenéklemezen állnak, hanem 3 cm vastag keményhab lemezen, oldaluk mellett is az van, szóval talán a résekben megállt és most kiszivárgott. Hogy biztos legyek a dolgomban, leraktam a padlóra egy vízmércét és a hajót a normális úszáshelyzethez képest előreterheltem. Ehhez a deckre az orrba felraktam egy 100 literes hordót és teleszivattyúztam vízzel, az összes puffernek való autógumimat is odahalmoztam, meg egy 25 literes marmonkannát tele vízzel, szóval kb. 200 kilónyi súllyal elértem, hogy a buborék a libellán hátrébb ment egy millimétert, azaz ha volt víz a fenékben annak előre kellett szivárogni az első rekeszbe, ahonnan ki tudom szivacsolni. Megtettem, kijött vagy három vödör, fenék üres, ha nem is száraz, de majd kiszárad!

Nem száradt ki. Nem részletezem....minden áldott nap kiszivacsoltam vagy egy héten keresztül fél vödör vizet, de NEM FOGYOTT EL! Ez már nem a "régi" víz, ez már új. Egyáltalán, honnan került a hajóba? Azt aránylag hamar kizártam önmeggyőzés útján, hogy külső víz. Meggyőződésem volt, hogy valamelyik édesvíztank ereszt, ami elég nagy baj, mert ezeket nem lehet kiemelni megvizsgálni, mert a teljes belső berendezés föléjük épült. Ezeket beépítés előtt nyomáspróbáztam, szóval reménykedtem, hogy jók, de mostmár mindenben bizonytalan voltam. Várakozó álláspontra helyezkedtem, minden nap szivacsoltam és vártam sorsom jobbrafordulását, illetve, hogy a hiba majdcsak megmutatja magát. Mert ha valamelyik tartály a lukas, akkor ahogy sorban ürülnek ki a napi zuhanyozás nyomán, amikor egyszercsak abbamarad a szivárgás, akkor megvan a bűnös. Kiürült az egyes tank, de nem maradt abba a folyás ( egy tartály az kb két heti zuhanyozás, másra nem használok vizet a hajón, esetleg pár kézmosás), kiürült a kettes tank, de nem maradt abba a folyás, kiürült... megint nem részletezem kiürült majdnem fenékig a 4-es is, de a víz csak megjelent makacsul az első rekeszben, nem sok, de olyan napi 1-2 liter. Amúgy ez nem olyan rossz hír, mert azt mutatja, hogy nem valamelyik édesvíztartály, hanem valamelyik cső lehet a ludas, méghozzá az, amelyikben MINDIG víz folyik, függetlenül attól, hogy melyik tartályból megy a fogyasztás. Ilyen csak egy van, a szivattyútól a csaptelepekig menő nyomott ág. Elkezdtem végignézni, a hármas tank tetején gyanús tócsa volt. Feltörölgettem, eltűnt. Hüm...lehet, hogy itt megállt a víz és innen folyt a fenékbe? Akkor mégis ez a tartály a hibás! Mondjuk ha a zárófedél tömítése nem zár, akkor a betöltésnél esetleg....de hát a tartály már üres.... Akkor mégis valamelyik cső ami itt megy a tetején. De hogyan?? Ezek az üvegszálbeszövésű átlátszó élelmiszeripari csövek 15, vagy 20 bar nyomásra vannak bizonylatolva, minden csatlakozás ép, hogy folyhatnának? Másnapra a feltörölt víztócsa helyén új víztócsa volt a tartály tetején. Egyértelmű, hogy innen  folyt a fenékbe. OK ez itt kevesebb mint fél négyzetméter. Átvonul rajta 4 cső, meg van egy tartályfedél, VALAMELYIK bűnös! Már csak meg kell találni! Melyik az a cső amiben mindig víz van? Ahhoz végig kéne nézni az egész rendszert, jobb ötletem van, mindet szárazra törlöm és mindet betekerem újságpapírral, amelyik elázik az a cső lukas. Még mindig elképzelhetetlennek tartom, de más nem lehetséges. Sajnos dolgom akadt és mire a nap végén visszaértem az összes papír vizes lett, mert egy tócsában álltak. Na jó packázik velem, akkor mégiscsak végignézem, a bal szélső a hidegvíz előremenő nyomott, szivacsolok, törlök  és a cső alá hajtogatok alufóliából egy tálcát. Egy óra  múlva VÍZ VAN BENNE! Megvagy rohadék! Törlés, reflektor (dobpergés) nagyítós szemüveg, hasalás....nem látom hol jön a víz. OK, mostmár nem fogsz ki rajtam, hozom a borotválkozótükröt, hasalva kukkolom a nagyítón át és egyszercsak megjelenik a cső alján egy csepp víz. Letörlöm, de jön az újabb. És olyan 10 másodpercenként jönnek a cseppek. Szóval ami elképzelhetetlen, a nagynyomású cső kilyukadt. A padlódeszka alatt, ahol senki nem ért hozzá. Nem kikopott, nem eltört, hanem kilyukadt. Olyan parányi lyuk, hogy nagyítóval se látszik, de a víz átmegy rajta. Azt hittem diadalt arattam, de hol voltam még attól? ( akkor még nem sejtettem...https://youtu.be/9uIXUl5MU0A?t=19 ) Ki kell cserélni ezt a csődarabot és kész! Az ám, de a végei olyan helyeken vannak, amihez rohadt nehéz hozzáférni, akkor szereltem őket amikor még nem nagyon voltak bútorok. Az ilyen szerelés mindig azzal jár, hogy az ember az összes bütyköt leveri a keze fejéről. Azt ötlötem ki, hogy elvágom a csövet ahol a lyuk van, bedugok egy erre a célra gyártott, bordázott  réz csődarabot és rábilincselem a két csővéget. Irány a bolt, réz csővég, megvesz, bedug, csődarabok bilincselve kész, probléma megoldva.

Hittem én. Azért kicsit (de csak alig) gyanakodva, quasi a rend kedvéért nyitva hagytam a padlódeszkát, jól tettem, estére tócsa a tartály tetején. OK, van ilyen. Szétszedem a csatlakozást, a bordázott csövet megkenem a Loctite varázskencéjével, a csővégeket a bilincsek alatt betekerem szigetelőszalaggal,...reggelre tócsa... stb. Meghúzom a bilincseket és most már alá teszek egy tányért, reggelre víz a tányérban. Nem sok, kevesebb mint egy evőkanál de van. Mindent megcsinálok mégegyszer, mostmár elsőre is nagyon meghúzom a bilincseket, estére kévéskanálnyi víz a tányérban. Ezzel elbíbelődök még két napot eredmény semmi. A végén a bordázott réz csődarabot befogtam az asztali állványos fúrógépbe és mindkét oldalról az éles szélű hátranyilazott bordákat reszelővel "leesztergáltam" simára. Csak az utolsó, a végekhez legközelebb lévő bordákat hagytam meg lecsúszásgátlónak. A lesimított részekre tekertem három menet teflon szalagot, úgy dugtam a csövekbe, a bilincsek alá a csövekre kívülről tekertem öt menet szigetelőszalagot és úgy húztam meg őket. Nem folyt. Másnap sem, harmadnap sem, negyednap sem. De korai még örülni. A java csak ezután jön. Holnap megírom.

 Hogy levezessem a feszültséget. Sikerült eltalálni a sárga paradicsom szedési idejét. Mézédes, J csakis ezt a fajtát eszi. Amúgy az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ízletes saját termésű paradicsomjaink alkalmatlanok lennének piaci árusításra. Csak úgy használhatók, hogy az ember leszedi ami érett és megeszi azonnal. Már másnapra is meglottyad, harmadnapra rosszízű. Szóval értem én a nemesítés mért indult be. Viszont a lányomnál az erkélyen cserépben is terem. Szóval aki szereti ültesse akár a panelben is a balkonon, három nagy cserép megterem annyit amennyi két embernek is elég

7:40  Leért Budapestről a mocsok. Azt hiszem három napja volt az a nagy eső Itt az eredménye.

Tegnap kellett volna bemenni pancsolni, akkor még tiszta volt a víz, ma reggel ezt láttam a hajó mellett amikor jöttem kifelé. Ha jól veszem ki a hírekből, amíg a dél-pesti szennyvíztisztítóban a bővítés kész nincs, addig semmilyen puffer-tároló nincs, tehát még az a vicces 3300 m3 se működik a zivatarok okozta túlterhelés megfogására. Ahogy Erzsébeten a panelban lehúzzák a klotyót, az egyből megy ide hozzánk. XXI. század..... sírni tudnék.

Tegnap kaptam egy újságot. A témával már régebben foglalkoztam itt a blogban, de most elgondolkodtam a számokon. Szóval van jelenleg 3300 m3 záportározó. Nagy noszogatás és Baranyai Krisztina többrendbeli  botrányvideója után (  https://www.youtube.com/watch?v=gJ32tYywJSw , https://www.youtube.com/watch?v=qvxTP2RhVnE ), amik mutatják ahogy a tisztítatlan fekáliás szennyvíz ezerköbméterszám ömlik a Ráckve-Soroksári Dunába (RSD), Tarlós István végre adott az adónkból pénzt a záportátrozó bővítésre. Nehezen ment.

Nézzük csak a számokat! Az ugye egy plusz 3700 m3-es medence ( a matematika egyelőre még nem unortodox szabályai szerint) a meglévő 3300 m3-es mellé. ERRE kellett (illetve kell még, mert messze nincs még készen) ÉVEKET várni, miközben mindenki nézte ölbetett kézzel, hogy a "fokozott természetvédelmi kategóriába" sorolt folyóba minden nagyobb esőzéskor folyik bele a SZ@R! Azok az átkozott számok! Mindig velük van a baj. Utánaszámoltam, a legkisebb, még szabályos futballpálya 5000 m2. Tehát ez a, Tarlós István kegyelmesurunk nagylelkűségéből végül mégiscsak nagynehezen összekalapálódni látszó beruházás egy 74 centiméter mély futballpálya méretű kibetonozott gödör....lesz, HA összejön az év végéig. Vagy egy fél futballpálya, másfél méter mély gödör... vagy  egy kosárlabdapálya méretű, nem egészen 9 m mély gödör. EZT az egeret szülték a hegyek, miközben úgy épülnek futballstadionok lelátóval, öltözőkkel. edzőtermekkel, mint ahogy a gomba nő az eső után az erdőben. Lehet rá azt mondani, hogy demagóg levezetés, szerintem viszont GYALÁZAT. 

Dr Bálint György a nemzet kertésze tegnap volt 100 éves. Legutóbb 2017 november 19.-én találkoztam vele a Gesztenyéskert avartalanítása kapcsán, akkor meg is írtam a történetet  https://amapola.blog.hu/2017/11/19/vasarnap_440   De előtte jó pár évvel elég speciális körülmények közt ismerkedtünk össze, még ma is pirulok ha rágondolok. Van nekem egy barátom, tengerjáró hajókon szokott zongorázni, ide a blogba meg "Kis ember" nicknéven kommentál néha, ő jó ismerőse Gyuri bácsinak és amikor itthon van Magyarországon, Gyuri bácsit szokta sofírozni vidéki útjaira. Tévedés ne essék, remekül vezet az "öreg" ( a legnagyobb tisztelettel mondom ezt, ahogy régen a hajóskapitányokat is így szokták nevezni, még akkor is ha nem is volt valóban öreg, nála sokkal idősebbek is voltak a hajón, de a tekintély ezt követelte), de felesége Antónia asszony  ennyi idősen nem engedi hosszabb utakra egyedül vezetni (pedig akkor még csak 91 éves volt) és most Nagyhegyesre kellett mennie előadást tartani az ottani kertészeknek, ami bő 200 km Budapesttől, nemcsak az üveghegyen, de  a Tiszán és a Hortobágyon is túl van. Szóval felhívott a "Kis ember", hogy sajnos dolgozik, nem ér rá, nem helyettesíteném e őt Gyuri bácsi volánjánál. Innen, miután ezt a történetet egyszer már megírtam ( de hátha akad itt olyan aki 2010 októberében még nem olvasta ezt a blogot) egy régi naplóbejegyzésből idézek:

"Miután nem kell a napi megélhetés érdekében minden fillért levadásszak, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy mindenféle ellenszolgáltatás nélkül segítsek annak, akit erre érdemesnek tartok. Azonkívül nagy tisztelője vagyok mindenkinek, aki mesterfokon űz bármely szakmát, így örömmel tettem eleget, hogy az örökvidám, huncutkásan mosolygó tudós embert közelebbről is megismerjem. Szóval elvállaltam, hogy a saját autójával elviszem  "Bálintgazdát" Nagyhegyesre és az előadás végeztével hazahozom. A délelőttöt, miután nem akartam nagyobb munkába bonyolódni a "M Gy" könyvének lektorálásával töltöttem, délután 2-re ígértem, hogy jelentkezem  Gyuri bácsi háza előtt. Nos itt jött a hibapont. Miután öt éve nem kellett szinte soha sehova pontos időre mennem, de ha kellett is, miután vagy robogóval, vagy kerékpárral közlekedek szinte percre ki tudtam számolni az érkezést. Most  a " Kis ember" rábeszélt az autózásra, én meg elfogadtam. Megnéztem a GPS navigátoron, "B Gy" háza  11,4km-re van Amapolától, na mondom ezt fél óra alatt bringával is könnyedén megteszem (bár tettem volna!!), autóval is elég lesz a fél óra. NEM VOLT ELÉG. Most itt közbeszúrok még valamit. Betegesen kényes vagyok a pontosságra. Egész életemben úgy működtem, mint egy időgép. Életemben egyszer késtem fél órát, vagy valamivel többet is talán, de egyrészt utáltam azt akivel találkoznom kellett, másrészt teljesen kiment a fejemből, hogy oda kell menjek, szóval nem elkéstem, hanem elfelejtettem elmenni, csak telefonhívásra esett le a tantusz. Most jött el a második!  50 percig tartott a 11,4km!!!! Állt a forgalom a Könyves Kálmán körúton, a Kerepesin, és a Veress Péteren! További hülyeségem, hogy nem írtam be a telefonomba Gyuri bácsi telefonszámát, tehát még oda se tudtam szólni illendően megnyugtatni. A Kis ember meg nem vette fel az övét, merthogy éppen dolgozott, pedig egyfolytában hívtam, hogy megkérdezzem. Elképzeltem Bálint Györgyöt amint vár egy teljesen ismeretlen emberre, aki nem jelentkezik. Na amikor odaértem már az utcán várt, a huncut mosolynak nyoma se volt az arcán, szemei szikráztak és csak ennyit szólt: "Parkoljon le és szálljon be!! Már épp indulni akartam!!" Hát ez volt az "antrém" . Nem részletezem a mentegetőzésemet, mert minden mentegetőzés szánalmas. Szégyenemben ráadásul az amúgy rám talán jellemző "slágfertigségem" is cserbenhagyott, azt hiszem nagyjából csak makogtam. Annyira megviselt a szégyen, hogy ez pont velem történt meg, hogy még késő este, amikor hazatértem és Juditka faggatott, hogy mi,'s hogy volt, egyszerűen nem volt kedvem beszámolni a nap eseményeiről, ő is akkor fogja megtudni, ha elolvassa e sorokat. Pedig Gyuri bácsi nem volt képes sokáig haragudni. Néhány kilométer után már barátságosan társalogtunk, pótolta a kézfogást, ettől kezdve tegeződtünk, később átvettem a vezetést és este, miután hazaértünk, barátként váltunk el. Mesélt nekem az életéről, munkájáról, én meg neki az enyémről és persze a hajóról. Nem csalódtam a róla alkotott képben, miután személyesen is megismertem. Az, hogy hosszú és hányattatásoktól sem mentes élete során sikerült megőriznie ezt a derűt, vicsorgásteli korunkban a legnagyobb ritkaságnak számít, így különösen tiszteletreméltó. Kitüntetéssel végezte el a mezőgazdasági főiskolát, utána (mező)gazdálkodott. 27 éves  volt, amikor 3 órát kapott, hogy összecsomagoljon és családostul eltakarodjon ősei birtokáról. Csak sok év után kapott végzettségének megfelelő segédagronómusi munkát egy állami gazdaságban, ahol kezdetben a parasztok gyanakodva néztek rá, kit rakott vajh a mindenható "Párt" a nyakukba. Amikor azonban a frissen sarjadó vetésre a kocsis azt mondta (beugrató kérdés a "nadrágos embernek")

-Gyönyörű ez a búza ugye?

(nem könnyű a néhány centis növénykezdeményre megmondani valójában micsoda)

-Gyönyörű, de nem búza, hanem őszi árpa!

A kocsis megemelte a kalapját..

-No akkor maga a mi emberünk...

Szóval örülök, hogy Gyuri bátyám már nem haragszik rám, bár nekem kell még kis idő, hogy megbékéljek magammal."

Ezt már most teszem hozzá visszaemlékezve a beszélgetésünkre, én aki nem vagyok különösebben szégyellős, visszaúton, amikor már összebarátkoztunk,  rákérdeztem hogy hogy is volt annakidején az SzDSz-szel.  Nem biztos, hogy pont ezekkel a szavakkal, de ezt válaszolta. " Csalódás volt. Azt hittem szükség van a tudásomra a mezőgazdasági ismereteimre. De aztán a Pető Iván  felvilágosított, hogy az ismert arcomra van szüksége a pártnak"

Azt a Kis embertől tudom, hogy Gyuri bácsi íróasztalán van egy felirat "NULLA DIES SINE LINEA". Ami átvitt értelemben azt jelenti, hogy nem telhet el nap munka nélkül. Én is eszerint élek. Talán ezért találtuk meg egymással olyan hamar a közös hangot. Azt szoktam mondani, hogy az ember arra lehet csak büszke amit a saját erejéből, eszével, kitartásával elért, amiért megdolgozott. Tehát nem lehet senki se büszke a nevére, származására, nemzetiségére, nemi hovatartozásra, mert az ingyen kapta, beleszületett. Most mégis egy kicsit büszke vagyok rá, hogy megismerhettem Bálint Györgyöt az egyik legnagyobb magyart. 

A csoportkép a 2017-es Gesztenyéskert akció során készült, középen belém karolva Bálint György, a lábamnál természetesen az elmaradhatatlan Szmájli kutya.

Igazságtalan voltam a sárga paradicsommal.  Azt mondtam róla, hogy nem ANNYIRA finom. De az. Az történhetett, hogy mivel sárga, nem mutatja úgy, hogy mikor érett, mint a piros ami ugye ahogy érik úgy lesz egyre sötétebb piros.  Túl korán szedhettem le és éretlen volt. Nem volt még "érettsárga". De ha az ember odafigyel és megjegyzi, hogy melyik szem  sárga már és vár vele még néhány napot, ami alatt olyan nagyon nem sötétedik a színe, viszont érik, akkor már remek íze van. Most még azt kell kitapasztaljam, hogy ez a "néhány" optimálisan  hány nap.

A múltkor említettem, hogy minden könyvet elolvasok, na most lett egy amit nem tudtam.  Hagyatékból került hozzám ajándékként.

Nem kezdem el részletezni ki volt ő és mért volt egy korszak jeles alakja, akit érdekel guglzza meg, mindenesetre ő és a Fock Jenő voltak azok akik, az utolsó esélyt adták a "létező szocializmusnak", hogy bebizonyítsa, hogy életképes. Nem hagyták nekik. Moszkva és Brezsnyev ortodox bolsevik rendszere csírájában fojtott el minden modernizációs próbálkozást, Kádár meg reálpolitikus volt, belátta, hogy széllel szemben nem lehet gazdasági mechanizmust gründolni. Szóval azt hittem a könyv érdekelni fog, mert a XX. század történelme a vesszőparipám, de két oldalnál többön képtelen voltam belőle magamat átrágni ( pedig én még Engels "Anti-Dühring"-jét is érdeklődéssel olvastam). Egyrészt érdektelen egy hamvábaholt kísérlet reményeivel foglalkozni, másrészt az alapvetések már régen meghaladottak. Azzal meg, hogy "mi lett volna ha..." végképp értelmetlen gyötrődni. Röviden azt tudom mondani, hogy  a kommunizmus sírásói a bigott kommunisták voltak.

Emlékeim szerint nem is olyan régen hinaraztunk a stég előtt, de megint így néz ki a víz. Nem igazán van kedve az embernek belemenni fürödni.

Úgy, hogy ma délelőtt nekiláttunk. (miközben vad indiánok kenuztak előttünk)

A szerszám a szokásos, lánc, kötélen húzva a fenéken. Ez a lánc nem igazán alkalmas, mert túl könnyű, a 6-os ( 6 mm vastag a láncszem anyaga) az ideális, de azt elhasználtam korábban a Tequila bójájához, ezt a kutyának vettem amikor elhordta a szomszéd csirkéit éjszaka, de aztán nem volt szívem hozzá, hogy megkössem vele, mert olyan búskomor volt tőle, hogy egész éjszaka meg se mozdult, úgy hogy azóta éjszaka bent alszik a nappaliban, bár a szomszédnak azóta sincsenek tyúkjai, sőt még a nyulait is felszámolta. (azok is borzasztóan izgatták a kutyát) Hogy mégis hatásos legyen a két végére raktam két nagy seklit. (mármint a láncra, nem a kutyára)

Egy húzásra kiszedtünk vele két ilyen talicskára való vizinövényt! Egész délelőtt ezzel dolgoztunk a tűző napon, utána nagyon jólesett az immáron megtisztított vízben pancsolni.

S öt házzal arrébb felújította a stégjét, a bontott deszkákat nekem adta, azt hazahordtam a napokban, a használhatókból jövőre (most, hogy belelendültem a zöldségkertészetbe) további magaságyások lesznek az ősszel, olyan három köbméter termőfölddel növelem a jelenleginek a duplájára a területet, a korhadtak mennek gyújtósnak a kályhába télre.

Na miután végeztem a hínárral, elhoztam az utolsó talicska deszkát. S az alagsori garázsbejáró árnyékos hűvösében vágott ki gumi alátéteket a stégen lévő Buchwald pad lábai alá, letelepedtem mellé pihenni a hokedlire, sört ittunk és elmélkedtünk a világ folyásán, miközben  pár méterrel arrébb perzselt a nap a kövek szinte izzottak, de lent jó hűvös volt és béke. Azért volt bosszúság is, Ica, S felesége, régi kedves Vegyterves kolléganőm hozta a kevesebb mint két éves, indukciós tűzhelyhez való nagy lábast, svájci csúcsmodell, a fény felé fordítom és belenézek, "csak" hat helyen lyukadt ki, mindezt egyszerre, pontkorrózió! Az anyaga nyilván nem saválló, hanem csak kommersz rozsdamentes, vagy ami még valószínűbb, krómozott serbliacél. Amúgy szuper a dizájn ( ez az https://www.ebay.com/itm/SWISS-INOX-18-Pc-Stainless-Steel-Cookware-Set-Fry-Pots-Pans-Saucepan-Casserole-/131689057319 ) nézem az alját, bele van nyomva a csillogó villogó gyári logó "Swiss Inox", meg hogy "30 years warranty" Bravo! Egy "Lampart" (persze ha még lenne ilyen gyár) zománcozott lábos tuti tovább tartott volna, ráadásul az is mágnesezhető. 

Tegnap kedves délelőtti elfoglaltságom volt. Miután SP kórházba került ( sajnos nagyon lassú a várható gyógyulás ) most több hónapig én leszek a helyettesítő, ha valaki vezetővel akar csónakot bérelni. Most is ez volt a hátrányos helyzetű gyerekek nyári táborának csipetcsapatát vittük három kísérővel  két órás csónakázásra. Három csónakot kötöttem egymás mellé, a középsőn ment csak a motor és erre a tutajra szállt be tizenöt kb 8-14 éves gyerek. Aranyosak voltak. Legelőször is a táborban a programok közben tilos volt a mobiltelefon használata. Aztán amikor induláskor tisztáztuk, hogy kinek kell mentőmellényt felvenni és kinek nem és mi a teendő ha valaki netán vízbe esne, hogy kell hajóban viselkedni, mit szabad és mit nem( például, kezet, lábat a két egymás mellé kötött csónak közé dugni) mindenki betartotta a szabályokat és a két óra meg nem volt túl hosszú idő ahhoz, hogy a végére elkanászodjanak. Az elején kicsit megvoltak illetődve, de hamar felengedtek a kedélyek, minden érdekelte őket ami a viziélettel kapcsolatos, arról én meg akármennyit tudok mesélni. Egy kilenc éves tüneményes cserfes kislány azonnal mellém ült és hol ő mesélt, hol engem faggatott, hogy hány ilyen jó történetet tudok még, mondtam, vagy ezret, akkor mondta hogy akkor most mindet meséljem el. Nekem minden lányom felnőtt már, olyan volt mintha 20-30 évet visszamentem volna az időben, nagyon élveztem a dolgot. Igazából még nem is hajóztunk túl sokat, de valamelyik gyerek kijelentette, hogy "idáig ez a legjobb program", pedig még csak ezután következett, hogy minden gyerek vezethette a csónakot. Némelyik nagyon jól csinálta, hamar ráérzett, de én még azt a mákszem kislányt is megdicsértem aki kizárólag úgy tudott kormányozni, hogy hol jobbra, hol balra tekerte ütközésig a kormányt, szóval úgy mentünk mint az ökörhugyozás, de miután gyakorlatilag egyedül voltunk a folyón ez nem jelentett gondot. Egy fiú volt aki húzódozott és nem akart kormányozni, ővele valami gond lehetett, jóval testesebb volt a kívánatosnál és a mozgása, beszéde is bizonytalanabb, de aztán egyszercsak felbátorodott és azt mondta, hogy mégiscsak megpróbálja. És még csak nem is ő volt a legügyetlenebb. Őt egy kicsit tovább hagytam kormányozni és a végén közölte, hogy "nagyon jó volt" a dolog és tényleg látszott rajta, hogy "sugárzik". De a legnagyobb dicséretet én kaptam, a kis bőbeszédű barátnőm azt mondta "Vili bácsi te egy nagyon kedves ember vagy".

Amúgy az egész dolog gyakorlatilag önköltséges volt én amúgyse kérek soha senkitől pénzt bármit csinálok neki, mert vagy vállalom ingyen, vagy sehogy, de Klárika, SP felesége is nagyjából csak az üzemanyagköltséget kasszírozta, ha már hátrányos helyzetű gyerekekről van szó, ennyit mi is tegyünk hozzá a karitászhoz.

A paradicsom saját termés. Sárgát azt hiszem nem fogok jövőre ültetni, mert a piros sokkal jobb ízű. Persze a sárga is jobb mint amit a szupermarketekben, piacon árulnak ( a piacon egy kezemen meg tudom számolni az őstermelőket, a többi kereskedő, azt árulja amit a nagybanin megvesz), de a legfinomabb az apró koktélparadicsom. Az őszibarack sajnos bolti, bár nem rossz az íze.

A sárgabarack meg közeli termés. Egy közeli kertben vannak barackfák, amiknek a kerítésen kilógó termését rendszeresen dézsmálom kutyasétáltatás közben, mert amúgy nem nagyon szedik, legtöbb a földre hullik. Mondom a gazdájának, hogy vennék belőle de ő igazából cefrének használja, nem eladó, nagy a család, de mondott egy helyet Kiskunlacházán ahol lehet szedni. Ma délelőtt odaautóztam SP kocsijával, hát ott éppen nem volt barack, de megmondták hol van, jó kis hepehupás kacskaringós úton meg is találtam. Hatalmas gyümölcsöskert, már amíg odaértem degeszre zabáltam magam a lehullott mézédes gyümölccsel. Géppel szedték, a vonuló berendezés ponyvát dugott a fa alá, megrázta, beharácsolta a munkaplaccra ahol diákok pakolták rekeszekbe , amikor egy sor megtelt a villástraktor bevitte a raktárba. Na ott vettem egy 10 kilós ládával, ezt három nap alatt megesszük.300 Ft volt kilója.

Mindenféle "nemszeretem" melók voltak, a fürdőszobában csaptelepet kellett cserélnem (én ilyet még nem pipáltam), a bronz öntvény (!) kilyukadt, amikor kinyitottuk az egykaros csapot, alul cérna vékony sugárban spriccelt. Kezdetben észre sem vettem, csak mindig törölgetni kellett a vizet a mosdóról körben, J el is intézte azzal, hogy én képtelen vagyok kulturáltan kezet mosni "úszik" utánam a fürdőszoba. Mondjuk valami igazság van benne, de hát én általában koszosabb kezeket mosok mint ő, szóval nagyobb a felhajtás is, de jelen esetben nem kizárólag én voltam a bűnös.

Aztán a múlt hét szombaton úgy jöttünk haza a piacról, hogy állandóan leállt a csónakmotor, az okát most se tudom, de ha van sport amit utálok az a két kilométeres motorrángatás. MOST se tudom mi volt a baj, de szétszedtem a karburátort, megpucoltam a gyertyát (a gyertyakép kifogástalan volt, ahogy meg van írva az irkában "őzbarna" színű), megnéztem a tankot nem vizes e a benzin, hibát nem találtam, de most működik megint. Ha már kézben volt a motor kiszedtem a vízpumpa impellerét is, hogy megnézzem rendben van e, nem volt egyszerű megtalálni, mert ennek a 2,2-es Suzukinak nem ott van ahol a "rendes" csónakmotoroknak, szerencsére a neten találtam robbantott ábrát, megkentem szilikonzsírral, az balzsam minden gumialkatrésznek, összeraktam, az is rendben van. A hajtóműben olajat akartam cserélni, de olyan aranysárga benne a meglévő, hogy nem tartottam szükségesnek.

Ma esett az eső délelőtt, amikor elállt végre nekiállhattam az "ültetvénynek". A zöldbélű cukordinnyék jó ökölnyiek, így oldottam meg a statikáját a karónnevelésnek.

A gerezdes sárgákból ezek az elsők amik "felfüggesztett büntetést" kaptak. Kicsit még nagy nekik a háló, viszont kettő is van benne, majd belenőnek.

Bent voltam SP-nél a kórházban, nem igazán javul, bár este jött az örömhír, hogy mindkét kezén már érzi a kisujjait, talán megállt és visszafordult a betegség.

08:47

Húúú. ANNYI jókívánságot kapok, hogy nehezen győzöm megköszönni. Elnézést ha valakinek elfelejtem. Ezúton köszönöm MINDEN kedves barátnak, ismerősnek, kedvelőnek, aki gondolt rám abból az alkalommól, hogy 1945 július 15.-én  délután fél hatkor megszülettem.

Boldogult anyám gyalog ment be az angyalföldi Frangepán utca 53-ból, ahol laktunk, a Róbert Károly kőrúti kórházba, mert csak néha járt a villamos, még nagyon háború után voltunk. 36 éves volt, az akkor már idősnek számított és ez volt az első terhessége, kicsit félt is. Vele egy szobában vajúdott egy fiatal kismama, aki egyfolytában ordított a fájdalomtól és még az üveges gyógyszerszekrényből kis kiszórta a földre a polcról ami rajta volt. Szegény mutter csak várta, hogy rajta mikor fognak azok a borzalmas fájdalmak előjönni. Aztán egyszercsak megnézte az orvos és mondta hogy mostmár menni kell, én meg megszülettem. Az időpont onnan fixálódott, hogy a doktor megnézte a zsebóráját és azt mondta neki "Látja, ha  az előző fájást nem mismásolta volna el, akkor már fél hat előtt meglett volna a gyerek.".

Sovány voltam mint az agár, de hát mitől is lettem volna kövérebb, amikor anyám 46 kilós volt  (kb  165 cm magas) mielőtt megszült, mert enni azt nem volt mit. El is apadt a teje nem sokkal rá, hogy megszülettem. Tápszer még nem volt, a sárgaborsót meg a lóhúst még nem akartam megenni, úgy tűnt éhenhalok. De szerencsére a szomszédban volt egy kecske, a Mici, kipróbálták a tejét rajtam, ha jól tudom felesbe vízzel hígítva és úgy tűnik működött, ha holnap meghalok is már megérte. Viszont erős a gyanúm, hogy a konok, kitartó, makacs természetemet a Micitől örököltem.

20:02

Munkás szülinap volt. Na nem mintha enélkül dologtalanul ünnepeltem volna, nálam minden nap "munkanap",de most volt olyan feladat is amit nem én találtam ki magamnak, hanem az élet hozta. Ott kezdődött, hogy SP barátom kórházba került, méghozzá egyből intenzív osztályra. Most szigorú fekvés és kétnaponta gépeken engedik át a vérét. Hirtelen jött a betegség és alighanem több hét lesz mire kitatarozzák, de remény van a teljes gyógyulásra, bár ha időben elkapták volna a kórt és elsőre nem zavarják haza, hogy ne lábatlankodjon itt (úgy tűnik az első lépcső, hogy megpróbálják a beteget lebeszélni arról, hogy baja van, a háziorvos küldte vissza, hogy ne legyen ilyen nyámnyila, hanem erőszakoskodjon, hogy csináljanak vele valamit, merthogy óráról órára egyre jobban bénult lefelé), olcsóbban megúszta volna. Szóval SP az aki csónakokat kölcsönöz http://olcsosetahajo.hupont.hu/ és most a felesége egyedül maradt a munkával, amit leállítani, pláne most szezonban nem lehet, mert akkor a rokkant nyugdíjból kell megélniük, szóval éhkopp.Tegnapelőtt kikölcsönöztek egy csónakot és az Angyali sziget északi végénél sikerült valahogy lefullasztani  a motort, amit aztán nem üresben, hanem sebességbe kapcsolva próbáltak elindítani, addig rángatták a berántózsinórt amíg a kezükben maradt. A csónakot otthagyták egy háznál a stéghez kötve, azért kellett ma elmenni. J-vel odacsolnakáztunk, magunk mellé vettük a beteget és hazahoztuk. Folyt. köv. holnap, jön E a motorspecialista, a másik jóbarát, majd megnézi mi van. De hát erre valók a barátok.

Még egyszer köszönök minden jókívánságot!

Tegnap a piacon láttam szép cseresznyét. (mondjuk ahol a legolcsóbb volt ott 1000 Ft kilója) Annyira jól sikerült a névnapi cseresznyésrétes, úgy döntöttem, hogy a szülinapi ajándékom is az lesz. Ma megcsináltuk.

J csinált még hozzá túrósat is.