Igazságtalan voltam a sárga paradicsommal. Azt mondtam róla, hogy nem ANNYIRA finom. De az. Az történhetett, hogy mivel sárga, nem mutatja úgy, hogy mikor érett, mint a piros ami ugye ahogy érik úgy lesz egyre sötétebb piros. Túl korán szedhettem le és éretlen volt. Nem volt még "érettsárga". De ha az ember odafigyel és megjegyzi, hogy melyik szem sárga már és vár vele még néhány napot, ami alatt olyan nagyon nem sötétedik a színe, viszont érik, akkor már remek íze van. Most még azt kell kitapasztaljam, hogy ez a "néhány" optimálisan hány nap.
A múltkor említettem, hogy minden könyvet elolvasok, na most lett egy amit nem tudtam. Hagyatékból került hozzám ajándékként.
Nem kezdem el részletezni ki volt ő és mért volt egy korszak jeles alakja, akit érdekel guglzza meg, mindenesetre ő és a Fock Jenő voltak azok akik, az utolsó esélyt adták a "létező szocializmusnak", hogy bebizonyítsa, hogy életképes. Nem hagyták nekik. Moszkva és Brezsnyev ortodox bolsevik rendszere csírájában fojtott el minden modernizációs próbálkozást, Kádár meg reálpolitikus volt, belátta, hogy széllel szemben nem lehet gazdasági mechanizmust gründolni. Szóval azt hittem a könyv érdekelni fog, mert a XX. század történelme a vesszőparipám, de két oldalnál többön képtelen voltam belőle magamat átrágni ( pedig én még Engels "Anti-Dühring"-jét is érdeklődéssel olvastam). Egyrészt érdektelen egy hamvábaholt kísérlet reményeivel foglalkozni, másrészt az alapvetések már régen meghaladottak. Azzal meg, hogy "mi lett volna ha..." végképp értelmetlen gyötrődni. Röviden azt tudom mondani, hogy a kommunizmus sírásói a bigott kommunisták voltak.