Kora reggel viszem át J-t a túlpartra a szokásos Pestremenés miatt, amikor félvízen leáll a kis Suzuki motor ami a munkacsónakot hajtja. Berántom, elindul, de aztán megint leáll. Már épp gyártom az elméleteket, hideg van, kevés volt a szívató, netán éppenhogy túlszívattam, amikor azért eszembe jut belekukkantani a tankba... ja, benzin nélkül már máskor se motoroztunk, szóval kiürült a tank. Szerencsére van egy liternyi a Sangriás üvegben, ami tartalék üzemanyag tartályként funkcionál, betöltöm, egy rántás és máris robogunk.
Visszaérve kifőztem az utolsó két flakon olajból is a vizet, az utolsóban alig volt valami, 10 perc alatt felment 170 fokra és eltűnt a habzás. Holnap ha nem jön közbe semmi megpróbálok egy spéci "L" alakú szárú villáskulcsot hegeszteni szelephézag állításhoz, mert azzal utoljára sokat kínlódtam megfelelő szerszám híján, ennek is eljött az ideje. Ha már lent van a fedél ez is legyen meg! Úgy van ahogy a Kis ember kommentálta valamelyik nap, TMK-ba csapott át a kármentés. Ja és meg kell találjam a hézagmérő készletet, mert hógyanús, hogy nem láttam sehol régóta.
Hét végére jó magaviselete miatt megint hazaengedik SP-t hosszú eltávra a Budakeszi rehabról. Klárika a felesége megkért, hogy segítsek levágni az ágyuk lábaiból 13 centit, hogy könnyebb legyen a kerekesszékből ki-beszállni. Ma délelőtt ez volt a fő tevékenységem. Szegény barátom nem nagyon javul. A betegség neve Guillain-Barre-kór, a lényege, hogy testzárlatosak lesznek az emberben az idegpályák. Nem lehet tudni mitől kapja az ember és azt se hogy mennyi idő a gyógyulás. Egy orvos vitorlázó barátom mondása jut eszembe róla: "Medicus curat, natura sanat." Az orvos kezel, a természet gyógyít. Átpumpálták a vérét többször mindenféle gépeken, hogy kiszűrjék a fertőzést, most már a szervezetre van bízva, hogy meggyógyuljon. Jók az esélyei, mert még fiatal (15 évvel fiatalabb nálam) és erős, de nehéz kivárni amíg elmúlik a tehetetlenség. Igyekszem segíteni amiben csak tudok.
A hajón végre sikerült annyira kiszárítani a belteret, hogy ismét működnek a fiókok, a bedagadt padlódeszkák is kiszáradtak annyira, hogy befértek a helyükre, egyedül egy volt aminek a széléből 3 mm-t le kellett marjak, mert nem akart visszazsugorodni. Végre nem kell lóugrásban közlekednem a szalonban. De az előretehelt hajó szalon alattii fenék első bordaközéből még mindig ki tudtam szivaccsal tunkolni vagy két liternyi vizet. És egyáltalában nem tűnt úgy, hogy holnapra nem fog előreszivárogni az ivóvíztankok alól megint ugyanennyi. Szóval messze van még a teljes kiszáradás. A villanybojlert alighanem szét kell szedjem, mert ennyi szárítás után is testzárlatos, utálatos meló lesz, mert a gépház legtávolabbi sarkába van beépítve, szóval még a szokásosnál is kisebbre kell magam összehajtogassam, hogy hozzáférjek.
A mai termés.