Dr Bálint György a nemzet kertésze tegnap volt 100 éves. Legutóbb 2017 november 19.-én találkoztam vele a Gesztenyéskert avartalanítása kapcsán, akkor meg is írtam a történetet https://amapola.blog.hu/2017/11/19/vasarnap_440 De előtte jó pár évvel elég speciális körülmények közt ismerkedtünk össze, még ma is pirulok ha rágondolok. Van nekem egy barátom, tengerjáró hajókon szokott zongorázni, ide a blogba meg "Kis ember" nicknéven kommentál néha, ő jó ismerőse Gyuri bácsinak és amikor itthon van Magyarországon, Gyuri bácsit szokta sofírozni vidéki útjaira. Tévedés ne essék, remekül vezet az "öreg" ( a legnagyobb tisztelettel mondom ezt, ahogy régen a hajóskapitányokat is így szokták nevezni, még akkor is ha nem is volt valóban öreg, nála sokkal idősebbek is voltak a hajón, de a tekintély ezt követelte), de felesége Antónia asszony ennyi idősen nem engedi hosszabb utakra egyedül vezetni (pedig akkor még csak 91 éves volt) és most Nagyhegyesre kellett mennie előadást tartani az ottani kertészeknek, ami bő 200 km Budapesttől, nemcsak az üveghegyen, de a Tiszán és a Hortobágyon is túl van. Szóval felhívott a "Kis ember", hogy sajnos dolgozik, nem ér rá, nem helyettesíteném e őt Gyuri bácsi volánjánál. Innen, miután ezt a történetet egyszer már megírtam ( de hátha akad itt olyan aki 2010 októberében még nem olvasta ezt a blogot) egy régi naplóbejegyzésből idézek:
"Miután nem kell a napi megélhetés érdekében minden fillért levadásszak, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy mindenféle ellenszolgáltatás nélkül segítsek annak, akit erre érdemesnek tartok. Azonkívül nagy tisztelője vagyok mindenkinek, aki mesterfokon űz bármely szakmát, így örömmel tettem eleget, hogy az örökvidám, huncutkásan mosolygó tudós embert közelebbről is megismerjem. Szóval elvállaltam, hogy a saját autójával elviszem "Bálintgazdát" Nagyhegyesre és az előadás végeztével hazahozom. A délelőttöt, miután nem akartam nagyobb munkába bonyolódni a "M Gy" könyvének lektorálásával töltöttem, délután 2-re ígértem, hogy jelentkezem Gyuri bácsi háza előtt. Nos itt jött a hibapont. Miután öt éve nem kellett szinte soha sehova pontos időre mennem, de ha kellett is, miután vagy robogóval, vagy kerékpárral közlekedek szinte percre ki tudtam számolni az érkezést. Most a " Kis ember" rábeszélt az autózásra, én meg elfogadtam. Megnéztem a GPS navigátoron, "B Gy" háza 11,4km-re van Amapolától, na mondom ezt fél óra alatt bringával is könnyedén megteszem (bár tettem volna!!), autóval is elég lesz a fél óra. NEM VOLT ELÉG. Most itt közbeszúrok még valamit. Betegesen kényes vagyok a pontosságra. Egész életemben úgy működtem, mint egy időgép. Életemben egyszer késtem fél órát, vagy valamivel többet is talán, de egyrészt utáltam azt akivel találkoznom kellett, másrészt teljesen kiment a fejemből, hogy oda kell menjek, szóval nem elkéstem, hanem elfelejtettem elmenni, csak telefonhívásra esett le a tantusz. Most jött el a második! 50 percig tartott a 11,4km!!!! Állt a forgalom a Könyves Kálmán körúton, a Kerepesin, és a Veress Péteren! További hülyeségem, hogy nem írtam be a telefonomba Gyuri bácsi telefonszámát, tehát még oda se tudtam szólni illendően megnyugtatni. A Kis ember meg nem vette fel az övét, merthogy éppen dolgozott, pedig egyfolytában hívtam, hogy megkérdezzem. Elképzeltem Bálint Györgyöt amint vár egy teljesen ismeretlen emberre, aki nem jelentkezik. Na amikor odaértem már az utcán várt, a huncut mosolynak nyoma se volt az arcán, szemei szikráztak és csak ennyit szólt: "Parkoljon le és szálljon be!! Már épp indulni akartam!!" Hát ez volt az "antrém" . Nem részletezem a mentegetőzésemet, mert minden mentegetőzés szánalmas. Szégyenemben ráadásul az amúgy rám talán jellemző "slágfertigségem" is cserbenhagyott, azt hiszem nagyjából csak makogtam. Annyira megviselt a szégyen, hogy ez pont velem történt meg, hogy még késő este, amikor hazatértem és Juditka faggatott, hogy mi,'s hogy volt, egyszerűen nem volt kedvem beszámolni a nap eseményeiről, ő is akkor fogja megtudni, ha elolvassa e sorokat. Pedig Gyuri bácsi nem volt képes sokáig haragudni. Néhány kilométer után már barátságosan társalogtunk, pótolta a kézfogást, ettől kezdve tegeződtünk, később átvettem a vezetést és este, miután hazaértünk, barátként váltunk el. Mesélt nekem az életéről, munkájáról, én meg neki az enyémről és persze a hajóról. Nem csalódtam a róla alkotott képben, miután személyesen is megismertem. Az, hogy hosszú és hányattatásoktól sem mentes élete során sikerült megőriznie ezt a derűt, vicsorgásteli korunkban a legnagyobb ritkaságnak számít, így különösen tiszteletreméltó. Kitüntetéssel végezte el a mezőgazdasági főiskolát, utána (mező)gazdálkodott. 27 éves volt, amikor 3 órát kapott, hogy összecsomagoljon és családostul eltakarodjon ősei birtokáról. Csak sok év után kapott végzettségének megfelelő segédagronómusi munkát egy állami gazdaságban, ahol kezdetben a parasztok gyanakodva néztek rá, kit rakott vajh a mindenható "Párt" a nyakukba. Amikor azonban a frissen sarjadó vetésre a kocsis azt mondta (beugrató kérdés a "nadrágos embernek")
-Gyönyörű ez a búza ugye?
(nem könnyű a néhány centis növénykezdeményre megmondani valójában micsoda)
-Gyönyörű, de nem búza, hanem őszi árpa!
A kocsis megemelte a kalapját..
-No akkor maga a mi emberünk...
Szóval örülök, hogy Gyuri bátyám már nem haragszik rám, bár nekem kell még kis idő, hogy megbékéljek magammal."
Ezt már most teszem hozzá visszaemlékezve a beszélgetésünkre, én aki nem vagyok különösebben szégyellős, visszaúton, amikor már összebarátkoztunk, rákérdeztem hogy hogy is volt annakidején az SzDSz-szel. Nem biztos, hogy pont ezekkel a szavakkal, de ezt válaszolta. " Csalódás volt. Azt hittem szükség van a tudásomra a mezőgazdasági ismereteimre. De aztán a Pető Iván felvilágosított, hogy az ismert arcomra van szüksége a pártnak"
Azt a Kis embertől tudom, hogy Gyuri bácsi íróasztalán van egy felirat "NULLA DIES SINE LINEA". Ami átvitt értelemben azt jelenti, hogy nem telhet el nap munka nélkül. Én is eszerint élek. Talán ezért találtuk meg egymással olyan hamar a közös hangot. Azt szoktam mondani, hogy az ember arra lehet csak büszke amit a saját erejéből, eszével, kitartásával elért, amiért megdolgozott. Tehát nem lehet senki se büszke a nevére, származására, nemzetiségére, nemi hovatartozásra, mert az ingyen kapta, beleszületett. Most mégis egy kicsit büszke vagyok rá, hogy megismerhettem Bálint Györgyöt az egyik legnagyobb magyart.
A csoportkép a 2017-es Gesztenyéskert akció során készült, középen belém karolva Bálint György, a lábamnál természetesen az elmaradhatatlan Szmájli kutya.
