Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @táncoslábú laces: Vége nincs még, a jegyző (meg azt hiszem a hatósági állatorvos) elkezdte a ható... (2025.05.02. 17:44) Péntek.
  • A Tengerész: @Paduc: Na majd kiderül. Kipróbálom. Paradicsomnál a fogott mag tökéletesen bevált. Már eleve amiv... (2025.04.28. 00:58) Hétfő.
  • whale: @Advocatus Diaboli: Nincs Matolcsy-klán. Kuszaszem a húsosfazékhoz került, viktátor jóvoltából és ... (2025.04.25. 11:27) Hétfő.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Jól sejted. @Ormándlaki János: Látom már Diaboli kijavított. (2025.04.24. 02:16) Kedd.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Mondjuk nekem a Vona se igazán szeplőtlen, ha találkoznék vele, megkérdezném, ... (2025.04.15. 01:13) Szombat.

Linkblog

Péntek.

2019.09.06. 22:19 :: A Tengerész

Három napja  J felvágta az utolsó saját termésű sárgadinnyét. Finom volt, bár nem a legeslegfinomabb az idei termésből. Fene tudja min múlik az íz. Ugyanaz a mag ugyanabból a tavalyi termésből, ugyanolyan földbe ültetve és mégse egyforma az ízük.  Jó lenne tudni, hogy hogy kell…

2 komment

Hétfő.

2019.09.02. 17:48 :: A Tengerész

Ráckevére ma 16:30 -kor beszökött az ősz. Délelőtt még forró nyár volt, de amikor a kutyák délután sétálni vittek minket már őszi szél hajlítgatta az ágakat. Hullanak az elsárgult levelek, avarszőnyeget terített a természet a sétáló ösvényünkre. Kihasználtam az utolsó perceit is a nyárnak. Délelőtt…

2 komment

Péntek.

2019.08.30. 15:22 :: A Tengerész

Hát nagy mázli, hogy tegnap megcsináltam a búvárkodást! Nézzétek meg milyen ma a víz! Spekuláltam, hogy hogy a fenébe lett ez? Aztán eszembe jutott, hogy három napja Budapesten nagy eső volt. Eső be, szarlé ki a szennyvíztisztóba/ból. Pedig tegnap még olyan tiszta volt a víz, hogy, igaz…

4 komment

Csütörtök.

2019.08.29. 21:58 :: A Tengerész

Tegnap piacnap volt, csónakkal mentünk kaprot venni a tökfőzelékhez. Ja meg vettünk még kenyeret és bementem a Viza hajóra a Toldi Mikinek  volt tengerész gépüzemvezető kollégámnak visszaadni a hézagmérőt, amit a szelephézag állításhoz használtam, mert a sajátomat azóta se találom. Sebaj egyszer…

1 komment

Kedd.

2019.08.27. 23:33 :: A Tengerész

Na eldöntöttem. Nem fogok aranyáron komplikált izzítórelé beszerzésbe kezdeni. Ma összeraktam egy "labort" a hegesztőasztalon az "esernyő" alatt. Ez a tápegység. A csipeszek közt egy izzítógyertya, a sárga műszer a kapocsfeszültséget, a lakatfogó az áramerősséget mutatja ( a kép nem mérés közben…

4 komment

Hétfő.

2019.08.26. 17:31 :: A Tengerész

A délelőtt megint a gépházé volt. Nekiálltam az árvízkárosult elektromos alkatrészek kiszerelésnek. Azzal kezdtem, hogy kikötöttem az indítóakkumulátorokat. Bajuk nem esett az elárasztástól, gondozásmentes zárt akkuk, csak attól, hogy a víz alatt voltak, mindkét  + bronz saru  zöldre oxidálódott (…

7 komment

Vasárnap.

2019.08.25. 22:55 :: A Tengerész

A mai nap eseménye. Veterán jármú kiállítás ismét Ráckevén. Az eseményt Vereckei Zoltán alpolgármester nyitja meg. Aztán érkezik a plébános (igaz nem veterán járművel) és megáldja a rendezvényt Itt  még a kutya is veterán A bicikliről nem is beszélve Sokkal több a jármú mint…

10 komment

Szombat.

2019.08.24. 16:03 :: A Tengerész

A dinnyék úgy döntöttek, hogy beérnek. Ha az ember megmozgatja őket, maguktól leválnak a szárukról. Mindenütt dinnyék vannak, a konyhában a gáztűzhelyen és a fürdőszobában a mosógépen. Mindegyik ugyanolyan körülmények közt nőtt, kétfajta van, a gerezdes sárgabélű és a rücskös zöldbélű. Van…

3 komment

Péntek.

2019.08.23. 14:00 :: A Tengerész

Jelentem kezdek gyógyulni. Nem minden fájdalom nélkül, de módjával már tegnapelőtt is tudtam köhögni, nagyon óvatosan orrot fújni sőt tegnap a Fehérvári úti piacon minden előzmény nélkül tüsszentettem egyet és egész kibírható volt a fájdalom. Furcsa módon ami maradt, annak egy része átment a hátam…

Szólj hozzá!

Kedd.

2019.08.20. 08:29 :: A Tengerész

Ha az embernek valami testi baja van, az összes többi jelentőségét veszti. Szoktam volt mondani, hogy emberek hajlamosak ölni, vagy öngyilkolni szerelmi bánatukban, de nincs az a szerelmi bánat amit garantáltan nem tud feledtetni egy hetes kiadós fosás. Amikor majd fél évszázada eltörtem a lábam…

2 komment

Vasárnap.

2019.08.18. 14:43 :: A Tengerész

Azért nem minden termés sikerült olyan jól mint a paradicsom. Ez itt a saját vetésű fehérrépa. J nem is tudja még mibe fogja belefőzni.  Fenébe rosszabb a bordám mint tegnap. Alighanem nem tett neki jót a motorrángatás. Jobbrára fekszem, mert hirtelen fáradt lettem, de a fekvés is fáj. Még a…

10 komment

Szombat.

2019.08.17. 17:52 :: A Tengerész

Lehet, hogy fáradok. Tegnap mondom kiszáradt már a hátsó hálókabin alatti tér is, visszarakom a padlódeszkákat. Itt gyakorlatilag nem esett kár, mert csak a gépház hátsó válaszfalba behegesztett kipufogócső hegesztési hibáin keresztül tudott átszivárogni és mivel a hajó erősen orra volt bukva a víz…

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2019.08.15. 22:45 :: A Tengerész

Kora reggel viszem át J-t a túlpartra a szokásos Pestremenés miatt, amikor félvízen leáll a kis Suzuki motor ami a munkacsónakot hajtja. Berántom, elindul, de aztán megint leáll. Már épp gyártom az elméleteket, hideg van, kevés volt a szívató, netán éppenhogy túlszívattam, amikor azért eszembe jut…

Szólj hozzá!

Szerda.

2019.08.14. 22:02 :: A Tengerész

A fizika a legcsodálatosabb tudomány a világon. Egyrészt, mert alapja a matematika, származtatott tudományai meg számtalanok, benne olyanok mint a kémia, biológia, elektrotechnika, mechanika és még számtalan ága-boga. De minden ami egzakt az a fizikán alapul.  Szóval volt az az elméletem, hogy…

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2019.08.11. 23:40 :: A Tengerész

Íme a csodafegyver. Igen AZ. Játék vizipuska. A szivornyája megtoldva tizenhárom és feles műanyag "bergmanncsővel". ( Emlékszik még rá valaki milyen volt az igazi? Ónozott vaslemezből korcolt cső kátránypapír béléssel. Külön spéci fogószerű irdaló szerszám volt a hajlításra, minden átmérőhöz…

1 komment

Szombat.

2019.08.10. 17:38 :: A Tengerész

Levonultam a "bányába". Macerás hely, nincs hely a lábaimnak rendesen a motor mellett, a derekamat meg nem tudom kiegyenesíteni, mert amióta lehőszigeteltem a gépház mennyezetét, nincs meg az ülőmagasság. Szóval szerelni, csak olyan magzati pózban ( Móra Ferenc, aki régész legalább annyira volt mint…

4 komment

Péntek.

2019.08.09. 08:29 :: A Tengerész

8: 29  Megvan a megoldás. Csinálnom kell egy nagy lapos tálcát a motor alá és abba engedni az olajat. Nehéz hozzáférni, de egyszer már megoldottam, most is menni fog. Ma reggel vettem a szakember üzenetét: "Alul a víznek árja! Az olajleeresztő csavarnál kell leengedni! Izzítók ki, indítózni, kiköpi…

12 komment

Csütörtök.

2019.08.08. 22:24 :: A Tengerész

:-( Víz van a motorban. Nagyon sok nem lehet, mert ha valamelyik hengert aminek épp nyitva a szívószelepe színig töltötte volna, nem tudnám kézzel forgatni a főtengelyt, hisz a víz nem komprimálható. De ha akadozva is, de tudom forgatni, helyenként nagy ellenállást legyőzve. Mindeközben fülelve…

Szólj hozzá!

Szerda.

2019.08.07. 21:36 :: A Tengerész

Még az is lehet, hogy mázlim lesz. Bár nagyon úgy néz ki, hogy a vízszint elérte a légszűrőt, de amikor levettem és belekukkantottam, nem állt víz alatta a légbeszívó csonkban. Semmi. Egy csepp se, csak az olajkosz. Márpedig ha befolyt volna, akkor ott is marad mert kifolynia nincs hova, megtölti…

7 komment

Kedd.

2019.08.06. 21:20 :: A Tengerész

Sok időm nem volt örvendezni a sikernek amikor utolért az újabb baj. Múlt hét pénteken este megyek ki a hajóra sötétben, már az furcsa volt, hogy a reggel még a stégről a deckre aránylag meredeken felfelé vezető járó vízszintes, lett, mondom "ennyit leengedtek a  Dunából?"  (ebben az ágban a…

7 komment

Hétfő.

2019.08.05. 20:37 :: A Tengerész

Ezt a  mai bejegyzést csak kivételesen erős idegzetűeknek ajánlom!! Hajósember nem szereti, ha nem a hajóján kívül, hanem belül talál vizet. Sajnos az utóbbi időkben összeesküdtek ellenem vizek gonosz erői (meg a saját hülyeségem... mondom öregedésblog) és többrendbeli vizekkel sújtottak. Úgy…

1 komment

Péntek.

2019.08.02. 07:51 :: A Tengerész

7:40  Leért Budapestről a mocsok. Azt hiszem három napja volt az a nagy eső Itt az eredménye. Tegnap kellett volna bemenni pancsolni, akkor még tiszta volt a víz, ma reggel ezt láttam a hajó mellett amikor jöttem kifelé. Ha jól veszem ki a hírekből, amíg a dél-pesti szennyvíztisztítóban a…

3 komment

Kedd.

2019.07.30. 22:49 :: A Tengerész

Tegnap kaptam egy újságot. A témával már régebben foglalkoztam itt a blogban, de most elgondolkodtam a számokon. Szóval van jelenleg 3300 m3 záportározó. Nagy noszogatás és Baranyai Krisztina többrendbeli  botrányvideója után…

5 komment

Hétfő.

2019.07.29. 14:00 :: A Tengerész

Dr Bálint György a nemzet kertésze tegnap volt 100 éves. Legutóbb 2017 november 19.-én találkoztam vele a Gesztenyéskert avartalanítása kapcsán, akkor meg is írtam a történetet  https://amapola.blog.hu/2017/11/19/vasarnap_440   De előtte jó pár évvel elég speciális körülmények közt ismerkedtünk…

1 komment

Vasárnap.

2019.07.28. 17:19 :: A Tengerész

Igazságtalan voltam a sárga paradicsommal.  Azt mondtam róla, hogy nem ANNYIRA finom. De az. Az történhetett, hogy mivel sárga, nem mutatja úgy, hogy mikor érett, mint a piros ami ugye ahogy érik úgy lesz egyre sötétebb piros.  Túl korán szedhettem le és éretlen volt. Nem volt még "érettsárga". De…

Szólj hozzá!

Péntek.

2019.07.26. 23:59 :: A Tengerész

Emlékeim szerint nem is olyan régen hinaraztunk a stég előtt, de megint így néz ki a víz. Nem igazán van kedve az embernek belemenni fürödni. Úgy, hogy ma délelőtt nekiláttunk. (miközben vad indiánok kenuztak előttünk) A szerszám a szokásos, lánc, kötélen húzva a fenéken. Ez a lánc nem…

6 komment

Kedd.

2019.07.23. 18:00 :: A Tengerész

A paradicsom saját termés. Sárgát azt hiszem nem fogok jövőre ültetni, mert a piros sokkal jobb ízű. Persze a sárga is jobb mint amit a szupermarketekben, piacon árulnak ( a piacon egy kezemen meg tudom számolni az őstermelőket, a többi kereskedő, azt árulja amit a nagybanin megvesz), de a…

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2019.07.18. 13:14 :: A Tengerész

Mindenféle "nemszeretem" melók voltak, a fürdőszobában csaptelepet kellett cserélnem (én ilyet még nem pipáltam), a bronz öntvény (!) kilyukadt, amikor kinyitottuk az egykaros csapot, alul cérna vékony sugárban spriccelt. Kezdetben észre sem vettem, csak mindig törölgetni kellett a vizet a mosdóról…

Szólj hozzá!

Hétfő.

2019.07.15. 08:47 :: A Tengerész

08:47 Húúú. ANNYI jókívánságot kapok, hogy nehezen győzöm megköszönni. Elnézést ha valakinek elfelejtem. Ezúton köszönöm MINDEN kedves barátnak, ismerősnek, kedvelőnek, aki gondolt rám abból az alkalommól, hogy 1945 július 15.-én  délután fél hatkor megszülettem. Boldogult anyám gyalog ment be az…

12 komment

Vasárnap.

2019.07.14. 21:04 :: A Tengerész

Tegnap a piacon láttam szép cseresznyét. (mondjuk ahol a legolcsóbb volt ott 1000 Ft kilója) Annyira jól sikerült a névnapi cseresznyésrétes, úgy döntöttem, hogy a szülinapi ajándékom is az lesz. Ma megcsináltuk. J csinált még hozzá túrósat is.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil