Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @táncoslábú laces: Vége nincs még, a jegyző (meg azt hiszem a hatósági állatorvos) elkezdte a ható... (2025.05.02. 17:44) Péntek.
  • A Tengerész: @Paduc: Na majd kiderül. Kipróbálom. Paradicsomnál a fogott mag tökéletesen bevált. Már eleve amiv... (2025.04.28. 00:58) Hétfő.
  • whale: @Advocatus Diaboli: Nincs Matolcsy-klán. Kuszaszem a húsosfazékhoz került, viktátor jóvoltából és ... (2025.04.25. 11:27) Hétfő.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Jól sejted. @Ormándlaki János: Látom már Diaboli kijavított. (2025.04.24. 02:16) Kedd.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Mondjuk nekem a Vona se igazán szeplőtlen, ha találkoznék vele, megkérdezném, ... (2025.04.15. 01:13) Szombat.

Linkblog

Kedd.

2019.12.17. 21:33 :: A Tengerész

Említettem már többször, hogy ez hajóépítőblogként indult, aztán életmódbloggá vált és egyre inkább öregedésbloggá válik. Ezt a mai bejegyzést nem ajánlom azoknak akik nem akarnak megöregedni és úgy gondolják, hogy nem is fognak. Mindenki másnak viszont ajánlom, mert főleg a végén fontos…

1 komment

Péntek.

2019.12.13. 23:11 :: A Tengerész

Ha péntek akkor sofőrnap, mint minden héten bevásárolni viszem a "lányokat". Kivételesen én is vásárolnék, beugrok a barkácsboltba, de nekem speciális tehetségem van ahhoz, hogy mindig olyasmit akarjak venni ami nincs. Most pl. M3-as csavar kellene a készülő nagyothalló készülékhez, na M4-től…

8 komment

Csütörtök.

2019.12.12. 08:30 :: A Tengerész

Arra tud valaki választ, hogy időnként a Yahoo kitúrja a gépemből az alapértelmezettként bejelölt Googlet, bár ő mégcsak a listán sincs és bejelöli magát alapértelmezettnek? Ilyenkor mindig törlöm, de pár hét múlva ismét betolakodik.

5 komment

Szerda.

2019.12.11. 23:22 :: A Tengerész

Tegnap végső búcsút vettünk Fábián Sanyitól. A "Magyar Szentek templomában" helyezték urnáját végső nyughelyére, előtte gyászmise volt. Nem vagyok miséző, már csak azért sem, mert református vagyok, nálunk nem divat ez a fajta kötött liturgia. Anélkül, hogy mélyebben belemennék, a két keresztény…

8 komment

Kedd.

2019.12.03. 13:09 :: A Tengerész

Tegnap egész nap (meg még éjjel is) esett valami. Hó, havas eső, eső. Már vasárnap este szakadó hóban mentem ki a hajóra este, reggel nagyon óvatosan kapaszkodva másztam ki a meredek járón, akkor már csak eső esett, de még minden csupa csúszós latyak volt. Persze a kutyával meg kell indulni, mert…

7 komment

Vasárnap.

2019.12.01. 10:29 :: A Tengerész

Szóval megjött a tél. Reggel hatkor szokás szerint ébredek a hajón, a szalonban ahol alszom ilyenkor télen, most épp 10 °C van (rátekerek kicsit a villanykályhára), a külső hőmérő -3,5-öt mutat. Amire végzek a borotválkozással, öltözködéssel és a harmonikázással, kint -4,3, bent +12 fok van. Eddig…

1 komment

Szombat.

2019.11.30. 22:14 :: A Tengerész

Hidegre fordult az idő. Ahogy a cigány mondja "sz@r a hideg szél nélkül", hát mára az is lett. Igaz nincs még mínusz, de reggel a Duna parton miközben a kutya sétáltatott engem a szokásos útvonalon, könnyeket csalt a szemebe a szél. Jól esik bejönni a meleg házba. Nem tudom ki hogy van vele, de én…

4 komment

Hétfő.

2019.11.25. 17:15 :: A Tengerész

Annyi mindenről akartam írni...de nincs hangulatom hozzá. Egész közel csapott le a halál. Most kaptam a hírt, hogy meghalt Fábián Sanyi, akit itt többnyire csak S-ként szoktam emlegetni. Innen a hetedik házban nyaralóztak, Icával, aki első munkahelyemen volt kedves kolléganőm. 46 éve ott voltam az…

2 komment

Péntek.

2019.11.22. 14:18 :: A Tengerész

Kész a télikert világítása. Egy bajom van, ha az EPH-ba (gyakorlatilag a "Föld"-höz)  bekötöm a lámpákat, az egyik veri a Fí relét. A testen nincs a földhöz képest mérhető feszültség, tehát belül lehet valami gubanc, azt hittem a nulla van összekötve a testtel, de nem mérhető galvanikus kapcsolat a…

4 komment

Hétfő.

2019.11.18. 15:25 :: A Tengerész

Ezt most gyorsan leírom mielőtt elfelejtem. Ebéd közben hallgatom a Klubrádiót. Bizonyos Horváth Balázs nevű jeles tudóst egyetemi tanárt faggat a kérdező az új könyve kapcsán. Szóval a rend kedvéért leszögezem ez egy könyvreklám.  A  szerző súlyos kijelentéseket tesz, melyekről nem nyit vitát, de…

8 komment

Vasárnap.

2019.11.17. 22:17 :: A Tengerész

Tegnap megint SP-nél volt munka.  A fészer lezárása elől, oldalt és hátul, elhúzható ponyva függönyökkel fog történni, amik kifeszített drótköteleken fognak futni. Na ezeket a köteleket szabtam le és erősítettem a helyükre. Így elmondva  nem nagy munka, de azért ráment a délelőtt. Ha megjönnek hozzá…

Szólj hozzá!

Péntek.

2019.11.15. 21:50 :: A Tengerész

Ma volt a szokásos bevásárlónap, autóval vittem SP feleségét Klárikát és ha már....  akkor J is jön a heti bevásárlásra. SP sajnos még mindig messze van attól, hogy vezessen, még csak az elektromos rokikocsival közlekedik, de vannak  gyógyulásra utaló jelek, bizonyos fizikai tevékenységek amiket egy…

Szólj hozzá!

Hétfő.

2019.11.11. 22:14 :: A Tengerész

Végre kisütött a nap. Persze nem csinálhattam amit terveztem, mert kihasználva az esőmentes időt bringára kellett pattanjunk mindkettőnknek. A 19.-én lejáró lakcímkártyáinkat kellett megújítani (J-vel egyszerre csináltattuk 5 éve {MÁR 5 éve, hogy itt lakunk} amikor ide költöztünk, szóval egyszerre…

4 komment

Vasárnap.

2019.11.10. 12:16 :: A Tengerész

Most már azért elállhatna az eső. Pár napja még mondogattam, hogy "nagyon kellett ez, minden ki van száradva", de jóból is megárt a sok. Tegnap pláne nem jött jól.... BÁR nekem valahogy kedvezett az Öreg. Ide…

5 komment

Péntek.

2019.11.08. 17:21 :: A Tengerész

Természetesen nem folytattam a hajón a takarítást, mindig volt fontosabb dolog, amíg ilyen jó idő van a szabadban dolgozom, ma például elraktam a bontott stég faanyagot amit S-től kaptam, abból lesz tavasszal a zöldséges ágyás oldala. Eddig csak oda volt dobálva az "esernyő" alá, most hátrahordtam a…

2 komment

Szombat.

2019.11.02. 17:47 :: A Tengerész

Bevallom utálok takarítani. Tegnapelőtt azzal zártam, hogy "Már csak alaposan ki kell takarítani...", szóval ez volt a tervem péntekre. De megint közbejött valami és nem kellett hozzáfogjak. Így aztán örömmel mentem SP-hez csónakokat kiszedni, télre elrakni. Kicsit megkéstünk vele, mert már apad a…

1 komment

Csütörtök.

2019.10.31. 16:57 :: A Tengerész

Igen, jól mondjátok, naná hogy közbejött. Tegnap reggel mondom "elintézem az aktuális  banki utalásokat". Hát akárhogy próbálom, sehogy se hagy belépni. Nem ütöttem be rosszul, ugyanez a jelszó hónapok óta, az ördög tudja mi történt, pikkel rám a rendszer. Szóval irány a bank. Erre ráment a…

4 komment

Kedd.

2019.10.29. 19:18 :: A Tengerész

"Ha holnap nem jön közbe semmi....." Írtam csütörtökön. Naná, hogy jött. Legelőször is elfelejtettem ,hogy pénteken bevásárlósnap. Mióta SP kórházban van Klárikát a feleségét én viszem az autójával bevásárolni. K nehezen jár, biciklizni se szokott, így minden héten péntek délelőtt autózás van. J is…

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2019.10.24. 15:08 :: A Tengerész

Hétfőn a rendőrségre kellett menni mindkettőnknek, ahol külön-külön kihallgatott  minket a civil ruhás rendőr  nyomozó. Mindent beleírt a jegyzőkönyvbe amit mondtunk, úgy ahogy megtörtént, türelmesen meghallgatta és megértette, hogy mi a különbség a hátszelezés és a kreuzolás közt, a jolle és a…

1 komment

Szombat.

2019.10.19. 22:21 :: A Tengerész

Azt meg tudja valaki mondani, hogy mért félnek a kutyák a lábmosástól? Kint sétálunk a Duna-parton. Még ha jeges is a víz, ki-be szaladgálnak eszükbe se jut undorodni a nedvességtől. De ha hazaérve finom langyos vízben az ember megpróbálja lemosni a sarat a tappancsaikról... na AZT utálják. A kicsit…

2 komment

Kedd.

2019.10.15. 21:13 :: A Tengerész

Lehet kijöttem a pechszériából. A legnagyobb jó, hogy vasárnap estére kiderült, hogy sikerült sz@rráverni a Fidesz-KDNP  helybéli leányvállalatát. De erről már írtam. Amikor már biztos volt a dolog, visszaöltöztem pizsamából "társaságiba" ( kisvakondnadrág, flanel ing) és átmentünk gratulálni a…

6 komment

Hétfő.

2019.10.14. 01:02 :: A Tengerész

Éjjel egy óra van. Semmi sincs olyan régen mint a tegnap délelőtt, amikor semmit se tudtunk arról, amiről most meg mindent, hogy hogy kiket választ magának Magyarország népe polgármesternek és önkormányzati képviselőknek. Jómagam 75 éves vagyok és életemben most fordul elő velem először, hogy…

3 komment

Kedd.

2019.10.08. 23:11 :: A Tengerész

Szmájli kutya ma négy éves. Furcsa, hogy megjegyeztem, hogy október nyolcadikán született, mert amúgy minden dátumot ( egyáltalán, számokat) elfelejtek. Viccen kívül, nem tudom a feleségeim születésnapját, a szüleimét, gyerekeimét, sokáig a sajátomat is összekevertem a névnapommal. A múltkor…

2 komment

Péntek.

2019.10.04. 21:59 :: A Tengerész

Vacak hetem volt. KÉTSZER is Budapestre kellett mennem bevásárolni dolgokat ( többek közt végre kaptam relét az izzítógyertyákhoz), de még mindig nincs meg minden amiért mentem. Engem a havi egy "Pestremenés" is megvisel, hát még a hétfő, szerda egymás után. Vége a hétnek és nem tartok sehol az…

3 komment

Vasárnap.

2019.09.29. 18:05 :: A Tengerész

A japán azt mondja erre "karma". ( a Sógunt olvastam nemrég) Tegnapelőtt jön az 5 házzal arrébb lakó ismerős, hoz egy, a nevemre szóló postai értesítést, hogy tértivevényes küldeményt próbált meg a levélhordó kézbesíteni, de nem voltam "itthon". Feladó a dunai vizirendészet bűnügyi vizsgálati…

14 komment

Szombat.

2019.09.28. 18:02 :: A Tengerész

A gépházban az összes beoxidálódott csatlakozást motorindító akkutól  az önindítóig, horgonycsörlő késes olvadóbiztosítójáig, generátorcsatlakozóig, szóval mindent ahova vastag, nagy árammal terhelt vezetékek mennek, kikötöttem, megcsiszoltam, csavarokat kicseréltem szóval az összes olyan helyen ami…

2 komment

Kedd.

2019.09.24. 17:48 :: A Tengerész

Kész a vízvezetékszerelés a hajón. Bojler bekötve, fűt, semmi nem csepeg, szivárog. Visszahordtam egy csomó holmit ami a nagy elázás után mosásra a házba került, ruhák, törölközők, takarók és elraktam a helyükre. Fiókok "visszadagadtak", ismét lehet ki-be húzni, tolni őket.  Szóval fogy a kupi a…

Szólj hozzá!

Péntek.

2019.09.20. 13:55 :: A Tengerész

Hát pár napja még strandoltunk, ma reggel meg már csak 5 fok volt, hirtelen jött a tél. Tegnap még a szél is beretvált, reggel szégyenszemre felvettem a honvédségi mikádót, Veperdi Bandi ajándékát a kutyasétáltatáshoz és egyáltalán nem éreztem túlöltözöttnek magam. Mára leállt a szél és kellemesen…

Szólj hozzá!

Kedd.

2019.09.17. 15:17 :: A Tengerész

Negyedikre végre sikeres volt a villanybojler vízpróbája. VALAHOL mindig eresztett, nem sok, csak lassú cseppecskék, de akkor is. Biztos ami biztos rajta hagytam a nyomást 24 órára, a manométeren csak akkora (tezedbárnyi) csökkenés volt ami a külső hőmérséklet változásával magyarázható, nedvesség…

7 komment

Szombat.

2019.09.07. 17:21 :: A Tengerész

J még egy dinnyét talált. Mondjuk nem nevezhető óriásnak, talán ezért tudott idáig elbújni. De érett és finom. Gyakorlatilag egész nap esett az eső. Nem csináltam semmi hasznosat, ellógtam a napot. Viszont tüsszentettem egy nagyot és utólag jutott az eszembe, hogy nem is fájt, csak egy kicsit…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil