Hajónapló

Emlékezetblog hetedik fejezet, harmadik rész.  

Most kicsit szaladgálni fogok időben, mert nem akarom teljesen kifejtetlenül hagyni a személyes múltamnak a "létező szocializmus" építésével kapcsolatos "közreműködői"  részét. IGEN, vádolható vagyok azzal, hogy nem voltam ellenálló, nem szegültem szembe a rendszerrel, jobban érdekeltek a lányok és a munkám. A lányokról nem sokat fogok beszélni, a munkámról meg kicsit később. 

Tudtuk, hogy vannak köztünk "téglák". Akik jelentéseket írnak, akik együttműködnek nemcsak hallgatólagosan ahogy mindnyájan akik élni szeretünk, hanem tevőlegesen is, és még voltak tippjeink is, de persze bizonyosságunk nem volt senkivel kapcsolatban. És akkor most elmondom a személyes véleményemet. NEM ÉRDEKEL MÁR. Sokan a gengszterváltást követően elrohantak a megfelelő helyre ahol betekintést nyerhettek azokba az iratokba amikből kiderült, hogy mit jelentettek róluk annakidején. Magam is láttam ilyen iratokat, ezekből a személyiségi jogok védelmében gondosan kitörölték a jelentő személyek neveit (talán még a fedőneveket is), de hát amikor visszaemlékezett az illető barátom, pontosan ki tudta következtetni, hogy AKKOR ki is jelenthette róla azt a valamit, pláne ha mindössze ketten voltak ott. AZTÁN. Akinek csak egy csepp esze van, tudja, hogy senki... vagy majdnem senki nem lesz saját akaratából spicli. Akiket beszerveztek, akiket e szempontból fontosnak gondoltak megkörnyékezni azok akiknek ez volt a "szakmájuk", azoknak meglehetősen tág határok közt álltak rendelkezésre ehhez az eszközök. És nem válogattak. Szóval ha fontos volt nekik bárkinek a megfigyelése, akkor a környezetéből BÁRKIT képesek lehettek, ha IGAZÁBÓL akarták, ehhez megzsarolni.  Nincs az az ember aki ne rendülne meg lelki szilárdságában, ha egy megingathatatlan hatalom fenyegeti meg teljes arzenálja felvillantásával, amivel a teljes életét, karrierjét, a gyermekei jövőjét tudja ellehetetleníteni, földönfutó páriává tenni, ha megtagadja az együttműködést. Ki az aki nem írná alá a papírt?? Persze itt és most, UTÓLAG biztos lesz olyan aki kijelenti, hogy ő aztán nem kollaborált volna, VELE ezt nem tudták volna megtenni. Az ilyen gyémántkemény lelkek nevezik előszeretettel "házmesterország"-nak Magyarországot, na kíváncsi vagyok melyikük merte volna becsapni a lakónyilvántartási könyvet az éjszaka becsöngető ÁVÓ-s orra előtt. ÉN emlékszem a félelemre és emlékszem, hogy TUDTUK mire képes a hatalom és amikor már nagyjából szabadon pofáztunk, akkor  azt is, hogy könnyen lehet ami most épp elhangzik azt valaki jelenti. Csak már nem igazán érdekelt, mert a hatalom már slendrián és slampos volt, és tudtuk, hogy ők is tudják, hogy tudjuk, hogy RÍTUS az egész  "ÖK" csinálják, mert ez a parancs, mi meg elfogadjuk, mert nincs más lehetőségünk.

Nekem tulajdonképpen egész életemben szerencsém volt és ebben is az volt. Nem voltam olyan fontos, hogy megkörnyékezzenek írjak jelentéseket, ezért nem tettek próbára erkölcsi szilárdságomban. Énnekem pedig eszembe se jutott soha felkeresni a "hivatalt", hogy kikérjem ki jelentett rólam, mert kell az nekem, hogy kiderüljön egy kedves barátról, barátnőről, kollégáról, hogy mire kényszerítették rá, hogy jelentsen rólam? Hogy ennyi idő után kezdjem átértékelni AKKORI kapcsolatunkat?  NEM ÉRDEKEL. Az emlékekből megőrzöm a szépeket, a csúnyákat meg besöpröm a jótékony tudattalanba ha hagyják magukat, amik meg nem, azokat igyekszem feldolgozni.

1969 őszén behívtak katonának. Tulajdonképpen rendesek voltak, mert megvárták amíg lediplomázok, de ennek az lett a következménye, hogy már betöltöttem a huszonnegyedik életévemet, erősen túlkoros voltam ehhez a marhasághoz. A kiképzőszázadnál a Vasvári laktanyában a hadnagyi rendfokozatban szenvedő rajparancsnokomnál két évvel voltam öregebb. Az egész "Magyar Néphadsereg" a maga teljes alkalmatlan nevetségességében tárult fel előttem. Nem voltam még "bölcs" (biztos még ma se vagyok), de már többet tudtam, mint ami ahhoz kellett, hogy "örömkatona" legyek. Megkérdezték ki a KISZ tag. Én meg megkérdeztem ki a KISZ titkár. Megmondták. Az az öregkatona (mindenki az aki már a második évét tölti) aki előtte a "kopaszokkal" aki én is voltam kézzel szedette ki a szart az eldugult WC-ből. Én meg mondtam, már öreg vagyok hozzá, nem vagyok KISZ tag. Ebben maradtunk. A sereg csak azért nem volt  kiábrándító hatással volt rám, mert nem voltak vele kapcsolatban ábrándjaim. Amit ÉN láttam immáron érett, felnőtt fejjel, az csüggesztő volt. Főleg a zsenge, kialakulatlan fiatalokra volt romboló hatással. Ahogy a lét lerombolja a tudatot.  Ahhoz több eszem volt, hogy szembeszegüljek, fenyítés nélkül úsztam meg a két évet de amúgy pocsék katona voltam. Egyszer amikor már öreg szakaszvezetőként őszintén beszélgettem egy századossal aki a századparancsnokom technikai helyettese volt és a kevés, arrafelé ritka, nagyjából kultúremberek egyike,  megkérdezte mi velem a baj, mert látszik, hogy leszarom az egészet (mindig adtam a "részletekre"... apróságok... ha névsorolvasás volt ugye mindenki azt válaszolta "jelen" ... én meg,  hogy "hogyne -hogyne"), kisértésbe estem, hogy elmondjam neki, hogy ez nem katonaság, ez egy szar. Itt csak lopni, piálni, bagózni és hazudozni tanítják meg a bekerült zsenge ifjú embereket. De aztán valami kitérő választ adtam, hogy hát én civil maradtam idebent is. Nekem nem megy ez a katonás kupleráj ami itt van. Amikor őrmesterként leszereltem, munkahelyemen megpróbáltak beszervezni munkásőrnek, olyan becsali dumával, hogy "akárkit" nem is javasolnának. Megköszöntem, de mondtam, hogy NEM. Egy darabig próbálkoztak, gondolom őket is nyomták, de nem volt velem szerencséjük. Ahogy a pártba való belépéssel sem. Akkoriban  (1972 ) már a szakmai előmenetelnek se volt feltétlen feltétele a párttagság, szóval könnyedén kerültem el. És aztán szépen a KISZ-t is elengedtem amikor beléptem a MAHART-hoz már közel 30 évesen, mondtam, hogy hát én már ugye nem. Hát ennyit a "létező szocialista" rendszerrel való kollaborációról.

Folytatása következik.

Emlékezetblog hetedik fejezet, második rész.  Ami idáig teljesen lemaradt.

Nehezen rázódok bele a mesélésbe. Kapaszkodóként, hogy ihletet merítsek, végigolvastam az összes korábbi részletet, amikor oda értem ahogy az apám megmenekült tőle, hogy agyonlőjék a partizánok, bevallom könny szökött a szemembe, szóval próbáltam hangulatba lendülni és mint régi fiókban a kacatok közt kutatok a gyorsan tovalibbenő emlékfoszlányokba kapaszkodva leírható történetért. ( J is elolvasta az egészet, de csak annyit fűzött hozzá, hogy sok a helyesírási hiba és az egésztábla jég nem is 4 Ft volt hanem 8, na ilyennek írok én verejtékes munkával) Mielőtt belecsaptam volna az idei adagba, azt hittem ez az utolsó befejező rész könnyebb lesz, kevesebb kutatást igényel a koponyámon belül, mert időben sokkal közelebb van mint a korábbi részek, de most például ez a rész fog a legnagyobb epikus erőfeszítést igényelni.

Miért is? Mert már NEKEM is furcsa több évtized után felidézni, lefesteni, visszaadni azt a lelkiállapotot, azt az általános helyzetet amiben mindnyájan éltünk. Mert a jótékony emlékezet elkezdte temetni mindazt ami nem tölt el büszkeséggel. Ami szégyen, ami gyengeség. Márpedig PONTOS képet akarok megörökíteni. Nem fogok hadoválni, szépíteni, nem érdekel kinek mi lesz rólam személy szerint a véleménye, vagy azokról akik a történetemben megjelennek. Nem vagyok politikus és nem törekszem népszerűségre. De ez TALÁN AZ UTOLSÓ alkalom, hogy megvilágítsam azt  a kort, amiről  mostanság  és főleg hivatalosan, csakis és kizárólag hazugságokat hangoztat mindenki akinek hangja van a nyilvánosságban. Hát akkor most itt a béka segge alatt, had legyek én a legkíméletlenebbül őszinte. Kicsit messziről futok neki, de fontos, hogy értsétek.

Ha valamiben igaza volt a "kommunistáknak" ...ahogy manapság nevezik "őket" akik amúgy szinte sose látszottak, anyám mesélte, hogy Angyalföldön volt néhány, akiket Horthy rendőrei rendre bezártak minden május elseje előtt, hogy ne tudjanak tüntetést szervezni, akiket a vörös brigádokban pusztítottak el Spanyolországban, akik maradékával Sztálin a GULAG-okon, Rákosi a Sztálin út 60 kínzókamráiban végzett, igazából egyet ismertem, a Sipos Jóskát a Vegyterv párttitkárát, akit 40 évesen vitt el a rák mert egyfolytában bagózott és nem maradt utána más mint egy bőrdzseki amiben állandóan járt....Húdeelszaladtam....naszóval, ha valamiben igazuk volt akkor az az, hogy "A lét határozza meg a tudatot".  Nem cáfolható. Tudásunkat magszületésünktől kezdve tapasztalatok alapján szerezzük meg, agyunk szintetizálja az élményeket és von le következtetéseket, rendszerez és összegez. Így tudatosul attól kezdve, hogy ha  a kályhaajtót megérinti a csecsemő akkor az megégeti az ujját, addig, hogy ha sok fekete felhő van az égen, akkor nem árt magunkkal vinni az esernyőt, MINDEN. Meséltem, hogy nehezen akartam megszületni, 14 évi házasság után már lemondtak rólam, amikor "megjöttem". Ennek megfelelően rettenetesen óvtak mindentől. Nyomorúságos proletáréletük megtanította őket rá, hogy  a túlélés titka, "nem kilógni a sorból". Aki felemeli a fejét arra ráütnek. Az veszíti el legelőször a munkáját, arra figyel oda elsőnek a csendőr, rendőr ÁVÓ-s, besúgó, SZÓVAL kussolni kell! Nem mondta ki ezt soha senki, de AZT sose felejtem el, hogy ahányszor megjelentem virágos fantáziám valami újabb ötletével anyám mindig felcsattant "ez a hülye kölök már megint azt hiszi hogy...." Szóval a "kiválóak" nem mi vagyunk, AZT el kell engedni! Mi csendben élünk, dolgozunk, beosztjuk a pénzt, nem kérünk SOHA kölcsönt, nem is adunk, nem szorulunk senkire és ha valamire büszkék vagyunk akkor az EZ. Anyám úgy fogalmazott "én magamnál nagyobb szart nem ismerek" Naszóval. Hogy mi volt a háború és a születésem előtt leírtam, "nekünk" szegénység és nyomor és kiszolgáltatottság és kussolás. Aki ebbe nem tört bele, azt megtörték. Persze voltak szerencsések, akiknek volt mit "aprítani a tejbe" de azok nem mi voltunk. Nem is ismertem olyat Angyalföldön. ( anyám mesélt egy mozdonyvezető feleségről, írtam róla korábban, ő volt messzeföldön az egyetlen kivétel) Mindenki befogta a pofáját, örült ha volt megélhetése és húzhatott. A háború előtt azért mert bevitte a rendőr és megverték, utána meg azért, mert jöttek a "kommunisták" és bevitték és megverték. Ha netán kommunista volt akkor az külön pech volt. Kötelező olvasmány Demény Pál " A párt foglya voltam" . Esetleg még Faludy György "Pokolbéli víg napjaim" (ez utóbbi a neten is olvasható, ha nem olvastad egyiket se, nem tudsz semmit) Szóval az "igazodás" olyan természetes tudatmeghatározó tapasztalat volt MINDENKINÉL. Amikor alsótagozatos voltam, egyből úttörőknek lettünk "besorozva", csak később volt olyan, hogy elébb "kisdobos" aztán úttörő. Még az esküm végére is emlékszem, úgy szólt, hogy " ... a dolgozó népért és a hazáért Rákosival ELŐRE!" Nem kérdezték akarom e, akarni KELLETT. A rítus, az új vallás része volt. Amikor '53-ban meghalt Sztálin és temették, percekre leállt az élet. Megálltak az utcán a járművek, a gyárakban a gépek, nekünk vigyázzban kellett állni az osztálytermekben és aki mozgott arra rászóltak. de hát ez is csak egy "vallás" volt. Kötelező, tehát mindenki csinálta, volt alkalma beletörni a jobbágylétbe évszázadokon át, MOST ez van, SŐT úgy tűnik így is marad nálunk, DE esténként hallgatta (annak ellenére, hogy folyamatosan zavarták) MINDENKI a SzabadEurópa rádiót. Mert azért hülyék nem voltunk. Csak TAPASZTALTAK. Ezt '56 előtt mindenki titokban csinálta, de '56 után már egészen nyíltan beszéltük meg mit mondtak tegnap a rádióban az "imperialisták".  Igen, még a "vörös " Angyalföldön is. Amikor felvettek a technikumba, adtak mindenkinek egy belépési nyilatkozatot a KISZ-be, hogy beszélje meg otthon és másnap hozza vissza aláírva. Kérdeztem otthon mi ez, mondta anyám aki a főnök volt, "semmi, alá kell írni, aztán csinálni amit mondanak". Tapasztalat-lét-tudat. A KISZ része volt a rítusnak. Automatikusan belépett mindenki, egy srác volt a Sedlmayer Jóska aki hozzánk bukott a felettünk lévő osztályból, egyedül ő nem volt KISZtag, ezt gyakran a szemére hányta a vonalas lengyel anyanyelvű orosz tanárunk a "Jefim"  (Glowacz Antoni) mondván "el lesz mágá intezve partvonalon", de szerencsére Józsi nem lett elintézve párt vonalon, velünk együtt rendesen leérettségizett és a VEIKI-ben dolgozott, sőt szolgálati lakásban lakott családjával ha minden igaz a haláláig, Isten nyugtassa. Szóval KISZ-ezni kellett, ami nyári táborozás, meg a szerencséseknek NDK kirándulás, szóval csupa érdekes dolog volt és persze mindenféle funkcionáriusokat választani, erre mindig a legpechesebbeket választotta a többség, így lettem kultúrfelelős, bár valaki felszólalt, hogy jó-jó, de ha a lányiskolával kell bált szervezni, arra ne engem küldjenek szervezőnek, hanem a (szintén hozzánk bukott) Keltai Pistit, akinek csinos bajusza van, mégse égethetjük az osztályt VELEM)

Amikor az új munkahelyemen megkérdezték KISZ tag vagyok e mondtam igen, az önéletrajzomba is beírtam persze, itt meg autóbuszos kirándulások, céges bulizások jelentették a "mozgalmi életet", mellé meg el kellett viselni az időnkénti ideológia eladásokat... mondom RÍTUS. De volt KISZ klub magnóval, meg hát lányok akik akkoriban a figyelmem minden nélkülözhető részét lekötötték. És mivel ez egy kitüntetetten értelmes cég volt, senki nem erőltette túl a "kötelezőt", mindenki tudta, hogy külsőségekben alkalmazkodni kell, de amúgy amikor az egyik párttag kollégánk a feleségével együtt disszidált egy nyugati turistaút során, mindenki természetesnek vette, hogy a párttaggyűlésen ügyesen szónokoló kolléga milyen ügyesen adta el előtte minden értékét és hagyott hátra maguk után egy kiürített lakást. Szóval aki nekem MA azt mondja, hogy "ő már AKKOR tudta " ( korai '70-es éveket írunk), azt körberöhögöm.  MINDENKI úgy gondolta, hogy ITT az lesz örökre ami van, itt vannak az "ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok" az öröklakásaikban és ez így is fog maradni örökre, erre kell berendelkezni és IGEN mindenki be is rendelkezett. Sokan léptek be a pártba, mert egyik feltétele volt az előre lépésnek, de ennek köze se volt semmiféle politikai meggyőződéshez, RÍTUS. Mint most a kereszténydemokrácia. Én megúsztam, ne léptem be a pártba, viszont megválasztottak alapszervi KISZ titkárnak, ezt nem tudtam kivédeni, legjobb barátom, később keresztkomám Szilágyi Andris javasolt, mondtam "meg vagy őrülve, PONT engem???" Mondta "PONT azért, te jó srác vagy, így a legjobb mindenkinek." Volt egy kis hümmögés amikor Évát , kolléga nőnket egy másik osztályról elvette feleségül, én voltam az esküvői tanújuk, szóval akik ott álltunk a református templomban a lelkész előtt az esküvőn azok mind KISZ vezetőségi tagok voltunk. De amúgy a RÍTUS zavartalanul üzemelt.

Folytatása következik.

Emlékezetblog hetedik fejezet, első rész. Megkezdődik a felnőttkor.

Ott hagytam abba egy éve, hogy kiléptem a technikum kapuján érettségi bizonyítvánnyal és technikusi oklevéllel a zsebemben és a leghalványabb fogalmam se volt róla, hogy merre induljak tovább. Valami kereső foglalkozás után kellett nézzek, ez teljesen világos volt, mert addigra a szüleim már nyugdíjasok voltak, tehát ha fel is vesznek egyetemre azt csakis estin, munka mellett lehetett volna végezni, de amúgy fel se vettek, mert bár a pontszámom megvolt  hozzá a felvételi vizsgán, de nem annyira jó, hogy beférjek a "keretbe", így helyhiány miatt elutasítottak. A többiek még őszig élvezték a felelőtlen nyári szabadságot, ezért mondtam anyámnak, hogy akkor majd én is ősztől fogok valahol dolgozni, de ő közülte , hogy erről szó se lehet, kijártam az iskolát, dolgozni kell menjek, MOST.

Korábban már említettem, hogy az, hogy "évnyertesként" , de amúgy teljesen éretlenül kerültem be az iskola húsdarálójába, ez végig kísért az iskolai éveim alatt. Örökösen legalább egy évvel voltam fiatalabb a velem egy osztályba járóknál és mai eszemmel tudom, hogy valójában mentálisan és fizikailag akár több évvel is fejletlenebb, tapasztalatlanabb, éretlenebb náluk. Ha hízelegni akarok akkori önmagamnak, akkor szerény visszahúzódó könyvmoly, ha mellé még őszinte is, akkor inkább bizonytalan, gátlásos éretlen mulya kamasz még 18 évesen is. Egyszóval nem voltam még "készen". Korán jött nekem ez a felnőttség. És ebben a szüleimre se támaszkodhattam. Az ő kétkezi munkával eltöltött élettapasztalatuk semmiben sem volt alkalmas segíteni az előttem álló legegyszerűbb döntések meghozatalában sem. Konkrétan, "HOVA MENJEK DOLGOZNI??" Az iskolai faliújságra ki volt függesztve egy lista azon cégekről, ahova kerestek frissen végzett technikusokat. Akkoriban állásbőség volt, a teljes foglalkoztatottság a rendszer lényegéhez tartozott, böngésztem a listát, de a leghalványabb fogalmam se volt melyik cégnek mi a profilja, hol van egyáltalán és miért is lenne jó, vagy rossz ott dolgozni. És nem volt kit kérdezzek. Osztálytársaimra se számíthattam, nekem nem voltak barátaim, igazából magányos voltam, eltűrtek, de nem voltam népszerű, mert ahhoz hiányzott belőlem az a vagányság, magabiztosság, ami egy iskolai közösségben nélkülözhetetlen az elfogadottsághoz. Megszoktam én ezt, azt se mondhatom, hogy nagyon zavart, bár alighanem sokat dolgoztam rajta amíg feldolgoztam, sőt mára erősen túlkompenzáltam, egyszerűen nem igazán érdekelnek mások ma sem. Ezért lehet az, hogy velem szemben nagyon kevesek közömbösek, engem vagy szeretnek, vagy utálnak, remélem akik szeretnek többen vannak, de amúgy ha nem így van, az se nagyon izgat. 

Egyetlen vállalat neve volt ismerős, az OVIT (Országos Villamos Távvezeték), az is csak azért mert oda raktak be "termelési gyakorlat"-ra a nyári iskolai szünetekben egy-egy hónapra, szóval összesen három hónapot dolgoztam már ott, hát gondoltam akkor oda megyek. Hogy mért... CSAK. Na épp tanácstalanul töprengve ácsorgok a faliújság előtt, amikor osztálytársaim mondják, hogy ők épp most mennek a VEGYTERV-be.  Szintén ott volt a listán, de azt hogy az a Vegyiműveket Tervező Vállalat, arról még fogalmam se volt, de mondom elmegyek velük, megnézem mi az. Szóval csatlakoztam. 

Szemre impozáns épület, nehéz volt az Interneten találni róla képet, de hála a Fortepannak és Braun Antalnak a kép feltehetően készítőjének (vagy adományozójának), sikerült.

Akkoriban (1963 nyara) még csak a baloldali hatemeletes épület volt készen, abba is csak előző évben költözött át a vállalt a korábbi  Szamuely utcai székházából, de a fele még ott maradt, a képen jobb oldali, 12 emeletes épület még épült. Néha egy kis szerencse többet ér mint egy zsák ész, a vegyipar kitüntetett ágazata volt a szocializmust építő gazdaságnak (és még utólag se mondhatom hogy olyan elhibázott lépés lett volna mint korábban amikor gumipitypang, vagy a vas- és acélgyártás, vagy most épp az akkumulátornagyhatalom építés lett volna), mert magas a szellemi tőkeigény, viszonylag alacsony a nyersanyagigény (barnaszén, kőolaj, mezőgazdasági melléktermékek), és Szekér Gyula személyében olyan széleslátókörű személy volt az iparág mentora, aki az egészet képes volt kormányszinten menedzselni. Ritkaság volt ez abban az időben, hatalmas érték termelődött itt ( hogy a gengszterváltás során legyen majd mit szétlopniuk a bal és jobboldali elvtársaknak), de persze erről én akkoriban még mit se tudtam, csak azt láttam, hogy a hely tetszik.

 Hogy mennyire gyerekek voltunk mindnyájan, az iskolás tapasztalatunkkal csak azt láttuk, hogy miközben a mai szóval "állásinterjúra" várakoztunk a harmadik emeleti előtérben, a kutya nem foglalkozott velünk az arra haladók közül, szóval senki "felnőtt" nem kérdezte meg mit rontjuk itt a levegőt, mért nem megyünk a dolgunkra, az egyikünk meg is jegyezte, hogy mennyit lehet itt majd "lógni", szóval a vagányaknak se volt halvány fogalmuk se arról, hogy valójában miben is különbözik egy munkahely az iskolától. Na ekkorra már teljesen elfelejtettem, hogy én tulajdonképpen csak megfigyelőnek jöttem, annyira megtetszett a hely, hogy én is besoroltam a kikérdezendők közé. Motorvédelem alkatrészeiből kérdezgetett Erős László, aki ugyancsak "Üteg"-et végzett korábban (és aki később a szakosztályvezetőm lett és a harminc életévével akkoriban mérhetetlenül öregnek tűnt előttem), már nem emlékszem mennyire muzsikáltam fényesen, de mindannyiunkat leküldtek a személyzeti osztályra, ahol is kellett írjunk egy önéletrajzot és fel voltunk véve.  Nekem a legnehezebb az egészben az "önélet" volt, mert nem igazán volt még olyanom.  A többiek hasonló kikérdezésen estek át más szakosztályvezetők által és amennyire visszaemlékszem senki nem lett elutasítva, szóval igazából nagy tétje nem volt az állásinterjúnak, a vállalat és mögötte a vegyipar hatalmas felemelkedésben volt, kellett az ember mindenhova. Így utólag sok évtized távlatából mondom, szerencsés voltam a tanácstalanság kellős közepén az útválasztásban, jól hagytam magam terelgetni a sors által, ha lettek volna jó tanácsadóim, ők se terelhettek volna jobb, szerencsésebb útra.

1963 július 15-én reggel 8 óra előtt 10 perccel, a tizennyolcadik születésnapomon lettem dolgozó ember. Szerencsésnek mondom magam első munkahelyemmel. Nagyon sokat tanultam, mert nagyon jó munkahely volt mind a szakmai fejlődés, mind az emberré válás szempontjából. A környezet inspiráló volt, elvárták a szakmai fejlődést, így maradva az "Üteg" -nél felvételiztem az akkor induló felsőfokú technikumba, ami igazából egy fából vaskarika volt. Esti tagozaton egyetemi oktatók quasi "maszekban" részben az Üteg utcában, részben a villamosmérnöki kar különböző tantermeiben leadták ugyanazt az anyagot, mint a mérnök hallgatóknak, csak sokkal hitványabb, stencilezett jegyzetekből (alighanem azokért is külön fizették őket), amiből rendre kihagyták a görög betűket, mert az nincs az írógépen. 

Nem volt könnyű, legalábbis nekem. Napi nyolc óra kemény munka után ( a "lógás"-ból nem lett semmi. Hamar kiderül, hogy én a "húzós ló" fajta vagyok) még négy óra az iskolapadban, a meredek padsorok felett a mennyezeten 50 Hz-cel zümmögnek a fénycsőarmatúrák , az előadó monoton hangon mondja a magáét... hopp és már aludtam is. Viszont bebizonyosodott, hogy az "Üteg" - amit, ahogy első munkahelyemet, annak idején véletlenül választottam a nyolcadik osztály után, mert osztályfőnököm gimnáziumba javasolt, de anyám praktikusan gondolkodva olyan középiskolába szánt, ami azonnal kenyeret ad a kezembe és közel van, a technikum meg a Gömb utcai általánossal egy háztömbben volt - jó szakmai alapokat adott. Annyira, hogy a kötelező géptermi és labor mérési jegyzőkönyvekre, amiket egy az egyben másoltam át az akkor még meglévő technikumi anyagomból mind jelest kaptunk azokkal a lányokkal, akik meg rólam másolták és akik ugyan matekból magasan jobban teljesítettek, mint én, de egy előttük dübörgő szinkron generátort soha nem mertek volna rákapcsolni a hálózatra PONT amikor sötét a lámpa. Ahogy Pelikán gátőr mondja a főtárgyaláson, "akkor még nem sejtettem", ennek a géptermi gyakorlatnak mekkora jelentősége lesz majd a tengeren.. de ettől még messze vagyunk. 

Miután megkaptam a "felsőfokú technikusi" oklevelet (egy korábbi, hivatalból általam készített, és valóban létező Chinoin gyógyszercsarnok villamos kivitelezési terveit adtam be, és kaptam rá jelest), berántottak két évre katonának. Ez idő alatt megszűnt ez az iskola forma, de lehetett menni a Kandóra a Nagyszombat utcába, egy vagy két félévre; ha jól emlékszem "Üzemgazdaságtan" és "Nem villamos mennyiségek mérése villamos módszerrel" tantárgyakból kellett különbözetizni és kicserélték az oklevelemet "Villamos Üzemmérnök"-re. De én magamat mindig is “Ütegesnek” tartottam, mert minden, aminek hasznát vettem a szakmában, SŐT az életben, onnan jött.

Folytatása következik.

Örömmel jelentem, hogy az a rengeteg üzenet amiben Fb-on, hajónaplóban, személyesen közöltétek, miszerint jobbulást kívántok, "odafent" meghallgatásra talált, KÖSZÖNÖM! Egy nap alatt kigyógyultam ebből az akármiből, ami lehet(ett) influenza, Covid, vagy bármi, de két napja még a teljes tehetetlenségemet okozta. Tagnap még kicsit bizonytalan voltam, mert féltem hogy visszaesek, de ma reggel már a teljes szokásos távot legyalogoltam a kutyával, IGAZ egy kicsit elfáradtam, de akkora volt a sár, hogy alig tudtam emelgetni a lábaimat a ráragadt sárgombócok súlya alatt. Kénytelen voltam a sólyán beállni  a Dunába és egy partvissal letisztogatni  a gumicsizmámat. Szóval a leghatározottabban használtak a jobbulást kívánásaitok, még egyszer és utoljára, kössz szépen. Ezen a héten azért nem fogom magam erőltetni semmi munkával, kicsit tartok még tőle, hogy netán visszaesek, jártam már így, szóval komolyan veszem a hülyeséget, de erős az érzésem, hogy (megintcsak anyámat idézem) "átugrottam az árkot". Január van, évről évre ilyenkor írom az emlékezetblogot, jövő héten abba is belecsapok, valamint aktuális lesz a pozsonyi kifli projekt is. Aki nem olvasta  és érdeklik a korábbiak iránt, itt megtalálja. Folyt. köv. a jövő héten.

Hát ez kemény volt. Említettem, hogy J napok óta betegeskedik. Még azt is megfejteni véltem, hogy milyen úton ért el idáig a kórság. És hát azt is sejtettem, hogy engem is el fog érni. És tegnapelőtt este már éreztem. És tegnap elkapott. Ilyen gyorsan és ilyen rapid módon nem emléxem, hogy "elkapott volna a gépszíj", ahogy boldogult anyám szokta volt mondani ( ő még akkor élt és dolgozott az angyalföldi gyárban, amikor egy hosszú, a csarnok teljes hosszában végigmenő transzmissziós tengelyről vették le az egyedi gépek a hajtást, és az "elkapta a gépszíj" egy gyakori baleseti forrás volt, mert a folyamatosan forgó tengelyről a gépek meghajtását a lapos szíj le-fel dobálásával lehetett ki-be "kapcsolni").

Tegnap annyira elerőtlenedtem, hogy a kutya is csak a második sarokig tudott elvonszolni reggel, az egész napot ágyban töltöttem és amikor néha ki kellett mennem a klotyóra, gond volt nem összedölnie a lábaimnak. Minden erő kiszállt belőlem. Lázam nem volt csak enyhe hőemelkedésem max 37,8 °C, de minden erő kiszállt belőlem és  pokolian rosszul érzetem magam, nagyjából az egész napom olyan quasi önkívületi állapotban töltöttem. Ma reggelre viszont sokat javultam. Egész normálisan reggeliztem és a szokásos útvonal feléig elmentem a kutyával is. Most begyújtottam a kályhába, J még alszik, mert ő alighanem nálam is jobban kifogta, de amint elzártam a tüzet, én is kotrok vissza az ágyba. Nem tudom mi ez, én a covid valami mutációjára gyanaxom, de amúgy tökmindegy, ha csak ennyi volt akkor alighanem egész jól megúsztam.

Na. Már második napja újév van. Nem jól kezdődik, J beteg. Szóval nem a lencsétől van, rázza a hideg 38,8 a láza. Nem is mentem ki a hajóra aludni, nem akartam éjszakára egyedül hagyni  a házban a kutyákkal. Nem kap levegőt az orrán, szóval tipikus felsőlégúti anomália. Bözsike kezdte innen 20 háznyira tőle elkapta Icuka négy háznyira, folytatja Juditka. Én még nem vagyok beteg, remélem elhúzom addig amíg J kicsit összeszedi magát, mert ketten egyszerre nem jó betegnek lenni egy kéttagú családban. Ja Picur kutya is köhög, tüsszög, antibiotikumot javasolt neki telefonon Argay Gyuri az állatorvos, nekünk nem volt, a Máriának három háznyira maradt Lajostól, vagy tán Koppánytól a szelíd illetve vaddisznótól. Mi itt tényleg olyanok vagyunk a szigeten az egyetlen utcában mint egy nagy család, segítjük egymást és még abban is hasonlítunk, hogy itt is van aki kilóg a családból itt van pl öt háznyira az a barátnőnk is aki feljelentett a jegyzőnél, hogy nem tartom neki tetsző módon a Szmájli kutyát ( aki nem olvasta, sétáltunk az utcán Szmájlival pórázon de az ő kutyája kirohant a nyitott kapun és rátámadt az enyémre, de ő húzta  a rövidebbet, ezért megharapott engem)

Naszóval család.  9:55-kor hív a Sári Pisti (innen kb. 25 háznyira), hogy neki fel van írva a naptárjába, hogy ma daráljuk az ágakat, hozza a gépet. Én valahogy messzebbi időpontra emlékeztem és igazából nincs sok kedvem nekiállni ebben a hidegben, de hát ő tesz nekem szívességet, mondom csináljuk. Beöltözök játszóruhába, épp a bakancsomat húzom, már ott is van, a háromkerekű rokkantkocsijával húzza maga után ezt. ( a kép már használat közben készült)

Behúzzuk az udvarba, aztán ő suhan is haza mert vendégei vannak, én meg nekilátok. A lényeg 13:00-ra így néz ki a placc. (J ráadta a beteg Picurra a kabátot nehogy még jobban megfázzon, ettől a kutya határozottan megilletődött, olyan visszafogott lett a mozgása, szerintem azt hiszi büntetés.)

12:20-kor megjelenik SP kiskutyája, ebből tudom, hogy ő is itt van mindjárt, meg is jelenik, épp az utolsó csokor gallyat tolom le a gép torkán, mondom ne menjen sehova, viheti is haza a gépet készen vagyok. Pont jó hogy jött ketten könnyebb berakni a kutyatápos zsákokba, én ugyan egyedül akartam vele kínlódni, de ő szívesen segít , ketten 10 perc alatt végzünk, pont 10 zsák lett. ( J annyira komolyan veszi a telet, hogy a Szmájlira is kabátot adott. Merthogy vacog a kutya. Szerintem kutyánál ez nem jelent semmit, ha IGAZÁN fázna nem akarna azonnal kijönni, amint megyek már csak az ajtó felé is. Valami olyasmi ez mint amikor a gyereknek már lila a szája széle és csupa libabőr, de még akkor se akar kijönni a Balatonból)

Azért alaposan elfáradtam, megyek ledőlök egyet ebéd helyett. Aztán délutáni séta és egy ebédvacsora egyben.

Azt hiszem kisgyerek korom óta ez volt az első olyan Szilveszterem, hogy egy korty szeszt se ittam éjfélkor. J-nek nem volt igazán jó a gyomra, nem bírja az olyan ételeket amikben sok a növényi cellulózburok. Ezért például meghámozza a paradicsomot és a paprikát is, almáról nem is beszélve. Most még éjfél előtt evett a lencsefőzelékből  és úgy tűnik megártott neki, pedig nagyon finom volt. Felajánlottam, hogy igyon egy korty Unikumot, az nekem gyomorbajra szokott használni, de annyira nem kívánta, hogy narancs-alma turmixszal "koccintottunk".

Megnéztem a Pásztor Erzsi éjféli TV beszédét, az jó volt, meg megnéztem egy bugyuta Elvis Presley filmet, amiben egy jó dolog volt, megtudtam belőle, hogy Walter Matthau nem mindig volt öreg és csúnya, volt fiatal és csúnya is. (bár most ha visszaemléxem, a "Sógorom a zugügyvéd"-ben már volt egyszer) Aztán kivonultam a hajóra és aludni tértem a meleg hálózsákomba, egy cseppet se zavartatva tőle, hogy csak +0,4°C van a hajóban. Futólag még eszembe jutott, hogy ha tovább hidegedik idebent, akkor lehet alárakom a 30-60 W-os fűtőtakarót a lepedőm alá, de nem igazán kell még, mert egy cseppet se fáztam, sőt a szokásosnál még jobban elaludtam, viszont reggelre +1,2 °C-ra beleheltem a szalont.

Csodás volt a reggel, mindent feldíszített a tél. Az ösvényt a lábunk alatt,

köröttünk az erdőt,

de még a szántóföld sarjadzó vetését is.

Köszönöm mindenkinek a rengeteg Internetes karácsonyi és szilveszteri jókívánságot, egyszerűen képtelen vagyok külön-külön válaszolni, így csak ezúton kívánok mindenkinek hasonló jókat, remélem olvassátok.

Csúnya a reggel. Borzongatóbb, mint amikor -7,7°C volt három napja, pedig most csak -2,3°C volt. De így néz ki a "túlpart"

Szóval sehogy se néz ki, mert nem látszik a ködben. Ameddig a szem ellát, szóval nem túl távol, jég borítja a vizet.

A hideg bekúszik a gallér alá, a kezem amivel a botomat fogom, meg  a másik amivel a pórázt szorítom még kesztyűben is majd lefagy. Boldogult anyám mondta az ilyenre "takonyhúzó idő"... na PONT az.

A "karásonyfánkat" feldíszítette a tél, a 15 méter magas ezüstfenyőt és balra mellette a tiszafát is dér borítja. 

A télikertbe belépve

viszont 6 °C-t mutat a hőmérő (a meglehetősen életlenre sikerült felvételen).

Ennyi az idő a reggeli séta végeztével.

Idén már csak pihenek. Tegnap elszelektáltam a levágott ágak közül a tüzelni valót a darálni valótól. Amikor a kiszáradt, deres ágakat tördeltem, Orbán Viktor kegyelmesúr jutott eszembe, ahogy a kormányzásban elfáradt puha kacsóival mutatta, hogy kell az inflációt letörni 

ez 2023-ban volt, hát az én letördelésem jobban sikerült, amit én letörtem nem nőtt a duplájára.

Megpenészedett a kenyerünk, ezért boltba kellett menni, meg kiderült, hogy lencse sincs itthon, márpedig ha nem eszünk holnap lencsét szegények leszünk egész évben, azt meg nem akarjuk. De mostmár csak henyélünk idén egész évben. 

Mindenkinek vidám Szilvesztert és az ideinél nem boldogtalanabb újévet kívánok. Jövőre jelentkezem.

Elhatároztam, hogy levágom az utolsó faágat is. Miközben a "játszónadrágomat" húztam, elgondolkodtam, hogy vajon akiket a hullaházban vetkőztetnek, vajon hányan gondoltak erre így öltözködés közben. Mert kissé tartottam ettől a munkától. Ez az érzésem csak erősödött miközben másztam a létrán felfelé. Az alumínium létra fokai bederesedtek és csúsztak, az ujjaim kissé elgémberedtek és 5 méter magasan a legfelső fok tetején nem éreztem magam túl nagy biztonságban. Igazából attól féltem, hogy ha elvágom az ágat magam felett, akkor miközben lezuhan lever a létráról. Végülis megkötöttem egy kötelet amilyen magasra csak felértem a csáklyával a legfelső fokon pipiskedve egy elágazáshoz, és lemászva kifeszítettem a kötelet a tervezett dőlésirányba, ahol a lezuhanó fa nem árthat semminek. Ezután visszamásztam és nem a nagy láncfűrésszel, mert az egykezesnek túl nehéz ( a másik kezem kellett kapaszkodni, mint a régi időkben az árbocon, "egy kézzel a hajóért, egy kézzel az életért"), hanem ezzel a kicsivel 

ék alakban félig bevágtam a felmenő ágat. Aztán lemásztam és a kötéllel jó messziről belengettem a fát és harmadik lengetésre szépen letört és semmiben se kárt téve leomlott a fa tövébe. HEURÉKA! PONT így terveztem. 

A többi már gyerekjáték volt. A kis egykezes akkus fűrésszel legallyaztam, a naggyal meg felaprítottam fűrészbakon az ágakat  és elraktam a többihez a tornácra.

Na ezt a halmot kell majd "jövőre" ( mert holnap már pihenek) a SP ágdarálójával felmorzsolni.

Fél 12-re már végeztem is és nemsokára csatlakoztam a pihenőkhöz.

Úgy tűnik rendszerszintű az elalvás. Ma is 7 után ébredtem, egész pontosan 7:07-kor. Viszont ma is friss a reggel, SŐT, körbefagyott a hajó! Ez a szélcsendes hideg ezek szerint altatóan hat rám. (Bár én mindig jól alszom, olyan vagyok mint a kutyám, bármikor képes vagyok ledőlni és azonnal elaludni.)

Na nem valami vastag jégpáncél, éppenhogycsak

és a tat mögött pár méterre már fodrozódik a víz, de azért ez már jég, szóval ha nem is nagyon, de tél van. Bent a hajóban "kellemes" 2,1 °C, odakint a decken - 4,9 °C , de az időjárás bíztató, szél alig és ahogy a túlparton látszik a nap már "tüzesen" süt.

Tegnap délelőtt nekiláttam.a korábban levágott ágakat legallyazni. Nagyon a végét járta már ez a szegény fa. Az ágak legtöbbje, olyan 2 cm átmérő alatt könnyedén letörhető volt. A rajtuk lévő zöldessárga zúzmó pontosan jelezte melyek a kiszáradt ágak. Amikben még volt élet azok nem zúzmósodtak, de amin sok volt  a zöldsárga (esetünkben nem az EPH) azok reccsenve törtek. Egy bő óra alatt végeztem a nagyjával, a vastagabbja megy a fűrészbakra és onnan kályhaméretre darabolva a tornácra fedél alá tovább száradni. A tornácon kis átpakolással csináltam nekik helyet. Nagyjából itt tartottam

 amikor jött J. hogy telefonált a Sári Pista, megy hajózni, van e kedvünk vele menni. Hát PERSZE! Találkozunk 12:20-kor a szomszéd stégen (ahhoz könnyebb odaállni)

SP aki amúgy a  http://www.olcsosetahajo.hupont.hu/  percre pontosan meg is jelent 

és irány a "nyílt tenger"!

Lajos utcaszomszéd Karácsonykor se hagyja békén a halakat, BÁR a halászlének valót már kicsit késő kifogni.

SP a kastély előtti stégre hirdette meg 12:30-ra a mai ünnepi, ezért ingyenes sétahajózást, aki akar jöhet! Kivártuk az dőpontot, de nem volt nagy sikere az akciónak senki nem jött,

ezért a város felé indultunk.

SP barátságos kiskutyája persze nem hagyja a gazdáját egy lépésre se egyedül, de J ölébe azért felkéredzkedik.

Kiérve a parti, piactéri sétányhoz megállunk a városi stégnél és kiabálunk a sétálóknak, hogy lehet jönni "ingyencsónakázni". Az elsők inkább menekülnek, szerintem el se akarják hinni, valami csapdát sejtenek, de néhány kisgyerek felbátorodik, odajönnek és hangosan kiabálva, "GYERTEK, INGYEN VAN!!" hívják a szülőket is, így aztán csak megtelik a hajó.

Az ott jobbra a jövő hajóépítője, a kezében most is ott a karácsonyi ajándék akkus fúrógép.

Minden gyerek kormányozhat, nyomhatja a dudát, az a pirosdzsekis kisfiú a legélénkebb, kevésbé "bújós" mint a lányok,

nagyon hamar felbátorodik, ki akar próbálni mindent, ennek a Pici kutya nem nagyon örül, mert rajta is, például, hogy a szemei nem üvegből vannak e.

Eredetileg a Senki és Kerekzátony szigetek megkerülése lett volna a program, de annyira elhatalmasodott a gyerekeken a kormányzási láz, hogy csak cikázunk.

Aztán kikötünk megint, a vendégek köszönik szépen, mindenki további jókat kíván mindenkinek és búcsút intünk kedves utasainknak a piacnál. Irány haza, mert egy picit el is kezdünk fázni. 

Pici kutya viszont bizonytalanná vált. A kisfiú megredítette benne az emberekben való feltétlen bizalmat, már hozzám se jön oda ahogy korábban idefelé simogatásért. Nézzétek csak! Látszik a szemében a bizalmatlanság. Na majd elfelejti a kislegényt.

Na megyek felaprítom és behordom az ágak vastagját, Ha lesz kedvem este folytatom az írást, ha nem akkor majd később.

Kicsit elaludtam, 7:06-kor ébredek. Friss a reggel, - 4,4°C  van odakint a decken, de szikrázó napsütés és szélcsend. Szmájli kutya izgatottan sürgölődik amíg a reggeli piperémet intézem már bent a házban a fürdőszobában, aztán amikor már a  nadrágomat húzom, elém ülve lecövekel és a szemével, meg idönként halk nyösszenésekkel sürget, hogy MENJÜNK MÁR!!!  A szántőföldi ösvényen befagytak a tócsák, a fagyott fű ropog a talpam alatt, végre nincs az undorító sárban caplatás és a Dunába se kell belegázolnom a sójánál hazafelé, leáztatni a csizmámról a sárgombócokat.

A házban reggelre mindig lemegy a hőmérséklet 22 fokra, J amikor felébred mindig fázik, gyors reggeli után első dolgom kihamuzni a kályhát és begyújtani. Délutánra olyan 25 fokra melegszik fel a nappali, de még a nappalitól legtávolabbra lévő konyhában se megy 20 fok alá a hőmérő, ehhez a jelenlegi külső hőmérsékleti körülmények közt egy reggeli begyújtás és vödörnyi tüzelő szükséges, most épp 5 db RUF fabrikett plusz 5 db tőzegbrikett, a fabrikett adja a lángot, a tőzeg a hosszan izzó parazsat.

Szándékom szerint folytatom ma délelőtt a levágott ágak aprítását kétfajta láncfűrésszel kitermelve belőle a tűzifának való vastagabbját amit az ágdaráló amúgyse szívesen "enne" meg. Csak azt nem tudom hova rakjam, mert ha behordom a tornácra, nem fogok tőle hozzáférni a fabriketthez meg a régi tűzifához, márpedig ez a fa csak jövőre lesz tüzelhetőre kiszáradva. De majd megoldom valahogy, lehet kicsi át kell pakolni a dolgokat, csak ezt azért utálom, mert kábaveszett erőfeszítés olyasmit mozgatni ami hamarosan úgyis megy a kályhába.

Elhalasztottam vagy kétnapra a kiflisütést. Tegnap itt voltak a "gyerekek" (a fiatalabbik is elmúlt 40 éves) J lánya a férjével és bejglit hoztak ajándékba, továbbá van egy fél piskótatorta amit meg J sütött tegnapelőtt, szóval kicsit sok lenne itthon a nyalánkság, jó lesz az a pozsonyi kifli kicsit később.  Helyette pihenésképpen további ágakat fűrészeltem le a fáról.

Már csak egy ága maradt.

Naponta fogom darabolni és kiderült, hogy a Sári Pistinek van ipari ágdarálója, ha kitermeltem a vastagját láncfűrésszel, a gallyakat ledaráljuk januárban.

Ma se lesz sütés, legalábbis részemről. Mert délelőtt megint boltba kellett menni, pedig már azt hittem erre az évre vége de frászt. Erre elment a délelőtt, pedig 8-kor indultunk. Most meg J süt piskótát, na majd holnap belecsapok. Amúgy nekem tökmindegy milyen nap van, ha úgy tetszik minden nap munkanap, ha meg úgy akkor minden nap Karácsony, szóval ez se különbözik a többitől. Ha kérded ez jó vagy rossz szerintem a legjobb dolog a világon.

Most épp muszáj ünnepelni, nemcsak mert ez a hagyomány, de kint vizes minden, mert este esett és úgy tűnik nemsokára megint fog, szóval mostantól kellemes ünnep a program.

MÁS. Nem mondom, hogy okosabb vagyok a GOOGLE-nél, de valahogy kifogtam a mesterséges intelligenciáján. Miután lassan 20 éve írom ezt a blogot, és elég alaposan rögzítem a történteket, ez lett az egyetlen fogódzóm, amikor valamire vissza kell emlékeznem, amikor az ember tanácstalanul néz a plafonra, hogy "mikor is volt...mi is volt.... hogy is volt....". Na olyankor EDDIG csak megnyitottam a keresőt és beírtam valami kulcsszót a keresnivalóból, meg elé az amapola.blog-ot és máris adta hogy hol találom amikor épp írtam róla. Na EZT már nem csinálja a google. Valószínűleg az van, hogy akkora  a "merítés", hogy nem találja a tűt a szalmakazalban. Nem örülök én ennek, de be kell lássam igaza van, minek dolgozzon ekkorát nekem, ráadásul ingyen. De azért igyekszik a pici. Mert most tettem egy próbát. Megkerestem "fejből", hogy mikor volt utoljára úgy befagyva a Duna, hogy korcsolyázni tudtunk rajta. Előtte hiába írtam be a "korcsolyázás" kulcsszót az "amapola.blog" elé, nem találta. De most, hogy beírtam ezt az onnan kopyzott "Mindenki jöjjön korcsolyázni!" mondatot, már nyitotta is az https://amapola.blog.hu/2017/01/08/v_817 oldalt. ÉS EZUTÁN, hogy beledugtam az orrát, ha csak arra kerestem, hogy "korcsolyázás", máris tudta mit keresek, küldte, na nem az összes, de legalább egy bejegyzés URL-jét. Sajnos azt továbbra se tudja, hogy kulcsszó alapján visszakeressen 10-12 évvel ezelőtti napokat, szóval kénytelen leszek a mesterséges helyett a saját intelligenciámra támaszkodni. Már csak az a kérdés meddig leszek rá képes.

Miután holnap van a Szenteste, melyet össznépi ünneplés követ a hagyomány szerint, ezúton kívánok minden olvasómnak egészséget, gazdagságot, bort, búzát, békességet, áldást akinek az hiányzik és belenyugvást abba amit a sorsa rámért! PONT úgy és annyira, ahogy és amennyire magamnak is kívánom mindezeket!

Na így néz ki a pozsonyi kifli recept.

Annyit javítottam csak a folyamatábrán a fotó készítése, és a végleges mennyiség-ellenőrzés után, hogy egy nyíl kimaradt a "TÖLTELÉK" lapon az "ÁZIK"-ból megy egy nyíl a "DARÁLT MÁK" mellé a lábasba. De hát ez rajz nélkül is értelemszerű. Mostmár csak meg kell várni, hogy szabad legen a konyha, mert ott most J manőverezik a töltött káposztával.

Hideg van kint. Na nem NAGYON, csak olyan nulla fok körül, de kifagytunk a Sz kutyával a délelőtti gallydarabolásban. 

Ma szép idő volt, folytattam a favágást.

A gallyakra ki kellene találnom valami haladósabbat. Egy nagy prés lenne jó, amivel kis kockákba össze tudnám nyomni, száradás után tüzelhetőre. Mert a metszőollóval aprítás nagyon babra meló.

A vastagabbja egyszerű, láncfűrész és mehet száradni  a tornácra.

A pozsonyi kiflivel matekozni kell, mert ami recept van a neten az nekünk kevés, a duplája kell, de nem elég minden alkatrészt szorozni kettővel, mert mákosból csak másfélszer annyi kell, diósból meg két és félszer annyi mint a recept és a diósat vízzel,  a mákosat meg tejjel kell összefőzni, mindkettőt más arányban. Készül a folyamatábra. 

Fát vágni (mármint további ágakat levágni) készültem, de J figyelmeztetett, hogy viharos szél fúj odakint. Bár feltételeztem, hogy eben az is befolyásolja, hogy mondtam neki, jöjjön ki biztosítani amíg  a létrán egyensúlyozok odafent, de azért kimentem ellenőrizni mielőtt beöltözök, mert reggel amikor kutyáztam, még egy darab szél, se volt. Naszóval kivonultam, és természetesen a két kutya is csatlakozott. Körbejártam a fát és megállapítottam, hogy amíg ilyen szél van én nem mászok fára. Picur kutya még a tornácot se hagyta el, a Szmájli meg amint füttyentettem neki, már jött is befelé, szóval mindhárman egyetértettünk abban, hogy ilyen idő még a kutyának se való, nemhogy favágónak.

Felkészülök a Karácsonyra. Már jó pár éve nem hagyom, hogy J vacakoljon a karácsonyi bejglivel (ahogy öregszik egyre jobban utálja a konyhai macerát), rendszeresen a Lipótinál szoktam megrendelni merthogy nekem bejgli nélkül nem Karácsony a Karácsony, annyira szeretem. De a múlt héten voltam a péknél és mondták, hogy egy bejgli 4800 valahány forintba kerül, hát ENNYIÉRT nem veszek bejglit. Inkább megsütöm magam.

AZTÁN. Talán van aki emléxik erre https://amapola.blog.hu/2024/03/30/szombat_1965  annyira jól sikerült, hogy elhatároztam, idén nem lesz mégsem bejgli, hanem helyette a mind tésztájában, mid töltelékében teljesen azonos, csak küllemében (és persze a belefektetett munkában) különböző pozsonyi kifli lesz Karácsonyra. Ehhez fogok ma felkészülni ebben a pocsék időben.

MÁS. Régi mániám, hogy cseppet se izgatnak a bolti élelmiszerekre ráírt gyári eltarthatósági dátumok. Ettem már több éve (!!) lejárt konzerveket, soha semmi bajom nem lett tőlük, a tejtermékeknek meg kifejezetten használ az idő, a tejből aludttej, majd túró lesz, a sajtnak, kefírnek, joghurtnak meg szinte mindegy hány nappal járt le az eltarthatóság, pláne ha hűtőben vannak tárolva. Viszont  a JÓ sajt az drága. SŐT a rossz sajt is az. Én meg leginkább a jó sajtokat szeretem, BÁR abban, hogy mi a jó (nekem az "illatos, aromás" sajtok azok), abban nem mindenki ért velem egyet. Na szóval ez az egyik kedvenc sajtom.

De hát nem olcsó. Viszont két hete, egy keddi napon a Lidlben megláttam  a sajtjaimat egy nappal a lejárati dátum előtt 70 %-al leértékelve.

Azonnal megvettem mind a hét darabot és kiraktam a hidegbe "egérálló" csomagolásba a tornácra,

már csak négy van belőle.  És az eltelt idő csak használt az illat és ízvilágnak.

Na elmélyülök a pozsonyi kifli előkészületekbe.https://www.youtube.com/watch?v=i7JuDGD_1-Y

Elkezdett kiszáradni a "fosóka"  a kertben. Ez valami dísznövényfa, szép vörös levelei vannak és bordó apró ringlószilvaszerű termése, elég édes, de vigyázni kell vele mennyit eszik belőle az ember, mert a neve beszédes.

Na egy vastag ága a múltkori viharban letört, úgy tűnik elérte az életkora végét, ilyen a vágásnál, szóval erősen "beles" a fa.

a vékonyabb ágak árnyékos oldali kérgét meg erősen beborítja a zúzmó, ami ugyan nem betegség, de azt mutatja, hogy ez a vízparti párás levegő kedvez a gombabetegségeknek. A vastagabbja kiszáradva, jövőre jó tüzelő lesz, a vékonyabbakat jó lenne ledaráni a komposztba, de sajnos a kis ágdarálóm igazából csak egyenes vesszőknek ideális, ezeket a girbe-gurba ágas-bogasakat "nem eszi".

Az a kisebbik ipari gép lenne jó  ami az Engi Lajosnak van, de ezért nem ugraszthatom ide a profi favágót, hát aprítom metszőollóval, tömöm vödörbe, onnan megy a cserépkályha tetejére, ahonnan kiszáradás után a kályhába. Nagy fűtőértéke nincs, de erős támasztólánggal indítva ( erre ideális a tojástartó) remek gyújtós a brikett alá. Merthogy három napja elfogyott a tavalyi, meg az idén tavasszal kidőlt fűzfákból lett ingyentűzifa, úgy hogy hét eleje óta "igazi" tüzelővel fűtök. Most épp a még három évvel ezelőtt vett RUF fabrikettet égetem, 7 db fabrikett 4 db tőzegbrikettel megtámasztva. A fa adja a tüzet a tőzeg a parazsat. Este 24 fok volt a házban, ez reggelre lement 22-re. Ha már csak 21°C van, J panaszkodik, hogy fázik, fűtsek be azonnal.

Amikor ilyen jó idő lesz mint ma, minden nap levágok egy ágat, tavaszra lebontom ezt a fát. Laza a munkatempóm, mondhatnám öreges, de nem hajt a tatár és főleg engem nem normáz már hálistennek senki, csak annyit dolgozok amennyihez kedvem van és amikor elfogy, lepihenek. A környezet

a stégen henyéléshez tökéletes volt ma is.

Hoppá. Szétesett a program, nem megy a szerkesztés. Soha többet nem csinálok ilyet, hogy korábbi bejegyzésbe szerkesztek bele, úgy tűnik a csinálója a szoftvernek ebbe nem gondolt bele. 

Tehát a középkor másik jellemző hajótípusa a három árbocos velencei karakk.

Látszik az ókor praktikus gyors hadihajója helyett a középkori nehézkes, öblös, nagyobb befogadóképességű kialakítás, a tengerre "kivonultak" a bástyák. Az arab, török kalózok a latinvitorlás, tehát jobban kreuzoló (szél ellenében élesebben vitorlázó) karcsú gyors hajóikkal nem véletlenül voltak ezeknek az áruszállítóknak félelmetes ellenfelei. Csak az erődökről a tengerre magukkal vitt ágyúkkal tudták őket távoltartani. 

Egy nagy ugrás 300 évvel későbbre, az Endavour , Cook kapitány eredetileg szénszállító hajója ( az admiralitás ajánlása ellenére választotta hadihajó helyett a kis merülésű, lapos fenekű hajót, számítva a zátonyokra) , amivel másodszorra és "igazából" felfedezte Ausztráliát. (Merthogy igazából Abel Jason Tasman járt ott először, de miután a hajónaplókat, térképeket és általában a felfedezéseket minden tengeri hatalom szigorúan titkosan kezelte, száz évig nem tudta senki hogy ott van egy földrész, amit aztán James Cook újra felfedezett) Sajnos  beüvegezett, ezért tükröz, pedig nem vakuztam, de így se lett túl jó a kép, pedig gyönyörű a modell.

És ez már a "modern"  kor az Amerika kupa névadója 1851-ből.

A szomszédos kis teremben kifejezetten hadtörténeti bemutató. Egy hosszú asztalon apró makettek az USA különböző monitorairól. Ezek a kisméretű, gyors, gépi meghajtású hajók végig kísérték a fiatal állam történelmét kezdve a függetlenségi háborúktól, át  a polgárháborún, egészen a vietnámi háborúig. 

Egy "kakukktojás" az imperialista hadihajók közt.

És a végén pár harckocsi makett... hát ők kevésbé mozgatták meg a fantáziámat mint a történelmi vitorlások. 

Visszefelé lesétáltam a komphoz és ismét átkeltem az RSD-n, kissé lihegve, de egyszuszra megmásztam a 92 lépcsőfokot a Duna szintjéről Soroksárra és haza HÉV-eztem. A legnagyobb meló volt összekalapálni ezt a két bejegyzést, mert a közepén összekuszálódott minden. Az a baj, hogy egyre türelmetlenebb vagyok. A kezem is gyakran remeg, a szemem meg pocsék, ezért se kísért meg a modellezés, mert tudom már nem lennék rá alkalmas.

Meghívót kaptam Fuchs Antaltól, egykori tengerész kollégától egy hajómodell kiállításra, a Kertvárosi Művelődési Házba Csepelre. Nagyon el akartam menni, de nem autózom már 10 km-nél messzebbre és nem volt egyszerű odajutni. ( Nem akarom túlrészletezni, bár nem érzem igazán autóvezetői képességeim hanyatlását, ugyanakkor nem akarok abba a hibába se esni amibe számos korombéli, hogy meg van győződve róla, hogy még mindig remekül vezet, miközben gyakorlatilag már tökhülye hozzá. Ami tény, romlott a látásom, hallásom, és egészen biztosan a reflexeim se a régiek, TEHÁT korlátoztam a vezetést a legszükségesebb helyi autózásra ahol minden kavicsot ismerek.) Naszóval szombaton akartam menni, de miután eső volt és köd, nem volt kedvem a hosszú gyalogláshoz, mert csak úgy tudtam megközelíteni  a helyszínt. De mára megjavult az idő, még a nap is kisütött egy kicsit, úgyhogy kiautóztam a HÉV végállomásig, onnan a 8:14-es HÉV-vel a soroksári Hősök teréig, onnan gyalog a kompig,

(Pihen a komp, kikötötték...de nem kellett rá sokat várni fél óránként jár és mivel BKV járműnek minősül nekem ingyenes.)

komppal át a Csepel szigetre, onnan meg egy bő kilométer még gyalog a művházig.  Kis testmozgás enyhe emelkedőkön, bírtam.

Pont tíz órára ott voltam és gyakorlatilag az első látogató, az itt lévők mind kiállítók voltak. Két terem volt, ez volt a nagyobbik.

Az ilyen kiállításokkal (frászt MINDEN kiállítással) az a bajom, hogy gyakorlatilag minden egyes tárgyat képes lennék akár negyedórákig vagy még hosszabb ideig is nézegetni, de ez egyszerűen fizikailag lehetetlen. Pedig itt még nem is volt annyira sok kiállított dolog mint egy múzeumban. Kis zárójel, annakidején kissrác koroman apám szoktatott rá a múzeumlátogatásra, rendszeres vendégei voltunk a Közlekedési-, Mezőgazdasági-, Hadtörténeti-, Tűzoltó-, Ipari-, Néprajzi-, Nemzeti Múzeumnak, később az akkor még  a Kossuth téren a parlamenttel szemközt lévő, Nemzeti Galériának, ahova később a Néprajzi Múzeum kertült (talán még ma is az van ott, de ebben nem vagyok biztos). Naszóval itt is a bőség zavarával kellett megküzdenem. Fáradt is voltam, jó lett volna egy széket odahúzni valamely kiállított modell mellé és csak nézni és hagyni szaladgálni a fejemben a gondolatokat.

Ez például egy működőképes hajó-gőzgép modell. Van róla egy videója is a Fuchs Antalnak, de sajnos hiányos informatikai ismereteim okán képtelen vagyok ide berakni. Hogy érezni lehessen a dolgot ez a makett alig több mint egy arasznyi.

Bal szélen a PB gáztartály, mellette az a csillogó a szabályzó, ami a gőznyomás függvényében szabályozza a középső kazánban lévő égő teljesítményét, a kazán tetején a kémény mellett a gőzsíp, mellette a biztonsági szelep, ami megakadályozza a kazánrobbanást, a kazán elején a nívóüveg, jobb szélen a kéthengeres gőzgép, a kazán és a gép közt a kondenztartály ami a használt gőzből visszanyeri a vizet. Mondtam már hogy a legkedvencebb "gépem"- a gőzgép, mindjárt a diesel előtt eggyel?

Ilyen gépeket építettek a hangyaszorgalmú és különleges precizitású modellezők ezekbe a hajókba.

Decsi Ferenccel egy kicsit össze is ismerkedünk, az ő modelljeit szabad alkatrészenként megfogdosni is,

elmondja, hogy ezek mind működőképesek, időnként távirányításos ügyességi versenyeket is szoktak tartani velük. Elképesztő.

Ezek itt a hadihajók fegyverei. Ide is betört a modern technika, az 5-10 cm-es modellek 3D-s nyomtatással készültek.

Egy Jugoszláviában (valamikor volt egy ilyen ország) épült aknász naszád, nem tudom mennyi van belőle a honvédségnél, 1977-ben volt egy szakács az M/S Kőrös-ön, amin akkor elektrikusként hajóztam, ő előtte szerelt le a seregből a flottillától, mesélte, hogy NATO szabvány fegyverzettel szállították a jugók, azaz  a lőszere nem kompatibilis a Varsói Szerződés tagállamaiéval, szóval ha netán háborúba keveredünk az imperialistákkal, ha elfogy az ágyúgolyónk tőlük kell kérni pótlást. 

Azóta persze mi is NATO vagyunk és két volt aknász naszád ma a "Legenda" hajózási vállalkozás keretében működik és így néz ki https://www.facebook.com/legenda.hu/videos/253491112623516?locale=hu_HU

Későre jár, elfáradtam, holnap folyt köv. 

Na most olyat csinálok amit még nem tettem, az előző napit folytatom azonos oldalon másnap. Szóval

HÉTFŐ,  2024. 12. 16.  10:45

Ez itt a BUDA nevű, egykori iskolahajó 3D-s nyomtatással készült modellkezdeményezése, háttérben egy kacsával)..

Valaha így nézett ki

tengerész karrieremet ezen a hajón kezdtem 1975 tavaszán. Hivatalosan vegyes áruszállító hajó volt, de kibővítették rajta a felépítményt ( ha jól emlékszem ott a középfelépítmény és a hátsó közti darut szüntették meg és beépítették egy előadóteremmel, alatta pedig a hombárt bekabinozták, így alkalmas lett oktatóhajónak és vagy 30 ember számára lakótérnek. Arra határozottan emlékszem, hogy a fedélzet alatt laktunk és testablakai voltak a kabinjainknak, márpedig ezen a fotón nem látok sehol porthole-t. A Szabadság híd pest hídfője alatt, a Matróz csárda előtt volt a kikötőhelye, erre hajóztak be minket újfelvételiseket, egyhónapos tűz-, és munkavédelmi tanfolyamra. Annakidején több üzemigazgatósága volt a MAHART-nak, folyami, kikötői, balatoni és hajójavító, az összes közül talán ketten voltunk új felvételis tengerészek. Amúgy miközben napközben a tanteremben okultunk, a hajó uszályokat húzott Budapest és Mohács közt, mert akkoriban még főleg vontatóhajózás volt. Ha majd az "emlékezetblog"-ban eljutok a felnőttkoromig, terveim szerint jövő januárban, fogok erről részletesebben is írni.

A másik amihez szegről-végről közöm volt a Lajta nevű egykori monitor. Ebből több is volt mert hosszú életű volt (és van) a hajó, ami alatt sokszor átépítették

De a legérdekesebben akkor esett át amikor a második világháború után a lepusztult hajótestet a FOKA (Folyamszabályzó és Kavicskotró Vállalat) vette használatba, lepusztítva róla a felépítményt és markolót rakva rá úszó munkagépnek használta. Aztán a gengszeterváltás elpusztította a FOKA-át is, de a NATO csatlakozás felbuzdította a hadseregben a hazafias vonalat és felkutatva a szeméttelepen Pilismaróton a maradványt, mozgalom indult a hajó megmentésére. Külalakjában rekonstruálva lett a magyar honvédség legöregebb hadihajója. Amikor a hajómat építettem és közben könyvet adtam ki és árultam, akkor volt nálam az a fiatal hajómérnök, aki a fedélzeti fegyverek rekonstrukcióját végezte. Búza Béla ex bócman barátom, aki nélkül meg nincs retro hajózás ma Magyarországon, matrózkodott is rajta a legújabbkori diadalútján amikor a Parlament elé kötötték ki, ahol még látogatni is lehetett a hajót. Hogy MOST hol van arról fogalmam sincs, mert a parlament elől eltűnt. 

Ez meg itt a Szamos. Amapolát amikor építettem a Vízügy telepen szembe a volt nagyvásárteleppel, ott volt kikötve évekig és egyre romosabbá vált, leloptak róla mindent amit csak lehetett. Úgy tudom csendőrhajó volt a két háború közt. Aztán valakik elvitték onnan, amikor még rendszeresen hajóztam az RSD-n sokáig láttam rohadni a sekély vízben valahol nem messze a komptól amin épp az imént jöttem át a Dunán, de mostanra eltűnt.

Hadihajók miden mennyiségben. Igazából ezek olyan nagyon nem dobogtatják meg a szívemet, pedig ez is egy híres hajó a "Scanhorst", a fasiszta Németország egyik legutolsó csatahajója, sikertelenül próbált a védelmére kelni a brit flotta büszkeségét, a  "Hood"-ot,  egyetlen sorozattal a tenger fenekére küldő "Bismarck" óriás csatahajónak, melyet a bosszúra szomjas brit flotta kalandos üldözés után a francia partok előtt süllyesztett el. A "Scanhorst" végül a jeges északi vizeken lelte halálát 1943-ban amikor egy, a Szovjetunióba tartó ellátó konvojra támadt, de a kísérő brit hadihajókkal szemben alul maradt, közel 2000 német tengerészt magával ragadva Davy Jones ládájába, a tenger fenekére. A Wiki szerint mindössze 36 túlélője volt a hajónak.

De ami engem igazán érdekelt azok a vitorlások. Mondjuk a legrégibbeket még főleg evezőkkel hajtották, a vitorla csak segédhajtómű volt. De hát amikor a nagy tengeri csatákat vívták az ókor népei a mediterránon, még az volt a fontos, hogy mindenféle szélbe minden irányban tudjanak hajózni és erre csak az evező volt alkalmas, a szükséges rabszolgák meg korlátlan mennyiségbe álltak rendelkezésre. Ez itt egy római "trirema", azaz  három evezősoros gálya, hiányolom róla a csodafegyverüket a "corvus"-t, amivel a római gyalogsággal a tengeren sikerült legyőzniük a hajózásban náluk gyakorlottabb karthágói pun tengerészeket.

Itt az ellenség is, egy karhágói gálya makettje.

De hát ami engem igazán érdekel a vitorlások. Itt van mindjárt a volt tengerész kolléga modellje, a "Royal Caroline"

Akit érdekel a hajó története itt https://en.wikipedia.org/wiki/HMY_Royal_Caroline_(1750) megralálja, akinek csak a lényeg a fontos, királyi jacht volt valami olyasmi mint most nekünk a Mészáros Lőrincé, azon parádéztak a kor kiválasztottjai. Hogy érezzük, a modell teljes hossza mintegy 80 cm és minden részletében korhű. Tehát például a kötélzet ugyanolyan technológiával készül, mint az eredeti. 

Ezeket ugyanolyan elemi szálakból sodorta vagy négyféle vastagságban, miniatűr kötélverő padon, mint anno az eredetit  a kötélműhelyben

Ez a csónak nem hosszabb  12 centiméternél.

Gyönyörű munka. De itt van egy hölgy munkája, az Eagle nevű schooner, ez olyan 35 cm hosszú lehet és ezen is MINDEN olyan mint az igazin.

Ez a dinghy itt kb. 6-7 centiméteres.

A kötélzetről sajnos nem sikerült igazán jó fotót készítenem, pedig ez is maga a csoda.

Ebből a hajóból több makett is készült

Egy kicsit visszaugorva a történelemben , itt vannak a középkor hajótípusai,  kétárbocos latin vitorlákat hordó nef 

Kutyaélet van nálunk. Ez itt például a Picur, "aki" amint J felkel az ágyából AZONNAL a magáénak tekinti az ágyat. Itt épp hanyatt fekve.

Szitál a köd, tegnap nekiálltam a letört ágát a vad ringlónak feldarabolni, de egy idő után abbahagytam, annyira nem volt kedvem kint a nyirkosságban matatni, hogy abbahagytam. Amíg ki nem süt a nap, ki se megyek.

Pár napja a forrasztás során kiégetett tréningnadrágom szárát felszabtam kapcának, de ettől a csizmámat nehezebben tudom lehúzni, tegnap csináltam egy csizmahúzót.

Ennél komolyabb projektbe mostanában nem bonyolódom.

16:16 Most tértem vissza a két kutyával a délutáni sétából. Sz mindenáron ki akarta ásni a fölázott szántóföldből az egérfészkeket. P meg közben körbetekerte a pórázával mindkettőjüket. Mire mind a tíz lábunkról lemostam a sarat, elfáradtam. Minden vízbe gond nélkül belelépnek, de ha a fürdőszobában a kis lavórban langyos vízben meg kell mosni a lábukat, kétségbe esnek, azt hiszik itt a világ vége.

Hejj, búra termett idő... Már akkor eláztam amikor kijöttem a hajóról fél hétkor. Reggeli pipere a házban aztán menni kell a zsarnokkal, ami ott ül a lábamnál miközben a nadrágomat húzom és a farkát csóválja, sürgetve, hogy induljunk sétálni. Szóval MINDEGY milyen idő van, nekem menni kell vele.

Azért a vártnál kellemesebb volt a menet, ANNYIRA nem esett, szél meg semmi, az új gumicsizmám imádnivaló, és majdnem 4 fok van, szóval elviselhető. Azért persze eláztunk, most mindketten szárítjuk a kabátjainkat a frissen begyújtott kályhánál.

Tegnap elhatároztuk, hogy boltba menés lesz reggel nyolckor. Azért korán, mert mindenféle terveim voltak mára, hogy miket fogok csinálni odakint, de ezekből az eső miatt nem lesz semmi, úgyhogy hagytam J-t aludni, majd megyünk a Lidlbe, meg a Lipótihoz ha felébredt és megreggelizett. Ma egy ilyen limányolós nap lesz.

"José pincér aludt. Aludt, miközben egy pillanatra megállt a levessel, aludt, amíg a szakács tálcára tette a húst, és aludt, amikor egy svéd magántanár ölébe kitálalta. Az ordításra felriadt. Hutchins, a fűtő is aludt. Aludt, amíg a szén begurult a kazánba, aludt, miközben felemelte a lapátot, és aludt, midőn leejtette a főgépész lábára. Az ordításra felriadt." Akik számára ez a klasszikus idézet nem mond semmit (szóval velem ellentétben nem Rejtő fanok) azok számára kissé szokatlan lesz ez a bevezető. Az apropó; rászoktam a rendszertelen alvásra. Gyakorlatilag miután abszolút szabad (=nyugger) vagyok, amikor éppen álmosnak érzem magam, azonnal ledőlök és azonnal mély álomba merülök. Úgy kezdődött, hogy amikor felhagytam a pénzszerzés célú munkával, ebéd után ledőltem aludni fél-másfél órácskát, ami rendkívül kellemes volt. Később leszoktam az ebédelésről, mert rászoktam a bőséges reggelire, de a kora délutáni alvás maradt. Később reggeli után is aludtam. Aztán aludtam vacsora után is a TV előtt és egyre később ébredtem fel, így az éjszakai alvás is kitolódott úgy 0:2-0:6 óra környékére. Mára az lett, hogy BÁRMIKOR meglegyint az álomtündér szárnya, már dőlök is le és mélyen alszom. Szóval olyan vagyok mint a Szmájli kutya, ha épp rám tör az álmosság, dőlök a szófára és elalszom. 

Úgy gondoltam, hogy ha a kutyánál működik nálam se lehet gond. De tegnap egy kicsit elbizonytalanodtam.

Korábban volt olyan már régóta, hogy autópályán elaludtam vezetés közben, mert álmosítóan hatott rám a monotonitás. Még álmodtam is közben aprókat. Semmi baj, J ott ült mellettem, már nyúlt is a kormányba és felébresztett. Olyankor az első lehetséges helyen félreálltam, aludtan egy negyed órát és frissen kipihenten vezettem tovább. De két éve már nem megyek 10 km-nél messzebb itthonról autóval, nem akarok abba a hibába esni mint sok öreg ember, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy "már nem a régi", és egy közúti havaria során kénytelen szembesülni a valósággal. Itt a környéken minden kavicsot, kátyút ismerek, nagy baj nem érhet. Na de jött a tegnap este...

61 éve érettségiztem és úgy alakult, elsősorban egy lelkes osztálytárs jóvoltából aki azóta is minden évben összetrombitálja az osztály elérhető és életben lévő tagjait, hogy ilyenkor tél elején találkozzunk. Ez volt tegnap a Batthyány téri csarnok mögötti "Vigadó" kocsmában. Autóztam a ráckevei HÉV végállomásig, onnan HÉV-vel Budapestre, majd 2-es villamossal és Metróval a Batthyányra. És amint a mozgólépcsőn a hosszú mélyállomásról felfelé mentem a felszínre a korlátnak dőlve, csak úgy állva elaludtam. Baj nem történt, felébredtem mielőtt a mozgólépcső ledobott volna, de egy picit szunyókáltam. Azért ez mégsincs egészen rendben.... Megpróbálom egy kicsit visszarendezni az alvásritmusomat.

A találkozó remek volt, csak mindenki olyan öreg lett, ezt nehéz elfogadni.

Annakidején utáltuk hordani a kötelező diáksapkát, rajtam kívül nincs is meg már senkinek, én ez ünnepi alkalomra felvettem.

Ami meg különösen elfogadhatatlan, hogy tizenöten már nem élnek közülünk.

Visszajött a randa idő. Köd és taknyosság földön-égen. Boltba kéne menni, mert elfogyott a kenyér, de elhatároztam, hogy ködben nem biciklizek. Van világításom, méghozzá elég erős villogók előre-hátra, de annyira nem nyomaszt az anyagi helyzetem (semennyire nem nyomaszt hálistennek, végre van értelme annak, hogy 42 éven át agyonnyomorgattak SZJA -val nyugdíjjárulékkal, el is határoztam, hogy addig fogok élni amíg nyugdíjban vissza nem fizetik az egészet kamatostul, annyival is kevesebbet tudnak lopni a mostaniaktól) hogy számítson ez a 2 km benzin, inkább autóval megyek.

Tegnap szép idő volt, körbedrótoztam még két helyen a kerti farakást, mert nem akarom, hogy ahogy száradnak a fák és zsugorodnak, meglazuljanak és esetleg szétdőljön az egész, meg a tetőt is rádrótoztam, hogy nehogy lekapja a télen valami szélroham.

Itt kérem takarékosság van, a régi elbontott drótfonat kerítés drótjait használom fel az ilyen feladatokra.

Volt két régi száradt, göcsörtös, tehát baltával szétvághatatlan tuskó ami, bár azt gondoltam, hogy jó méret, de nem fért be  a kályhaajtón, azokat kettőbe fűrészeltem, már égnek is a kályhában.

A többség persze továbbra is csak lustálkodik.

Boldogult anyám azt mondta az ilyen időjárásra, hogy "takonyhúzó idő".

A villódzó pöttyök a képen az esőcseppek, amikről a vaku fénye visszatükröződik.

A délutáni séta csak rövid, a szántóföldre ki se megyünk, csak itt az utcákon egy kis kört. Angliában van ilyen idő, csak ők már megszokták. Szitál a köd, 15 perc után már csorog rajtunk a víz, a hideg nyirkosság bekúszik a gallér alá. Hihetetlen jó érzés, hogy van meleg otthonunk, ahova megtérve nekidőlhet az ember a kályhának. Nyáron még csak-csak, de ilyenkor nagyon rossz lehet hajléktalannak lenni, belegondolok és megborzongok, miközben a kabátom és sapkám szárad a kályha oldalán.

A csatakos kutyák egyelőre a télikertben száradnak a kanapéjukon. Mindjárt kimegyek értük, úgy fognak berohanni a melegre mint akiket dróton húznak.

Mondom. Amire bejöttem utánuk, már fejjel benne voltak a tányérjukban... merthogy vacsoraidő van.

Mindenki lustálkodik. Én is. Pedig lenne egy csomó dolgom, de nincs kedvem semmihez, inkább olvasok. Neten is PC-n, telefonon, de főleg könyveket. Általában 2-4 könyvet is olvasok párhuzamosan. A hajón sajnos lőttek az elalvás előtti szokásos olvasásnak, mert fázik a kezem a hálózsákon kívül, kesztyűben meg nem lehet lapozni. 

Szóval általános lustálkodás van. Bár J közben karácsonyi díszeket varr rossz zoknikból.

Ezzel a vacak fával kétszer kell begyújtani egy nap, de azért így is van épp 23 fok.

Nincs min izgulni, ebéd van tegnapról, kolbászos krumplileves és palacsinta lesz ma is. Nem panaszkodom az életre.

Utó ̶i̶r̶a̶t̶ fotó

Indul a hét. Szimmetria a hajón....külső hőmrséklet -4,2 °C , odabent ahol alszom `+ 2,4°C... a hálózsákban legalább 36, mert nem fáztam kicsit se.

Idebent a házban +21 °C és hát ugye a kutyák (különös tekintettel a korábbi, állatvédelmi szempontból indokolt feljelentés szempontjából) rettenetes sanyargatott állapotban vannak.

Ezen a héten már csak pihenni szándékozom. Hencegtem vele, hogy nem viselt meg a favágás, de például az ujjaim fájnak, különösen kint a hidegben. Gondolom a baltaszorongatástól. Reggel pont nulla fok volt a hajón a decken, odabent a szalonban "kellemes meleg" +2,9 °C  Aludni tökéletes, behúzom a cipzárt a téli múmia hálózsákon és alszom mint a bunda. 

Szmájli kutya is bírja a telet.

Elképesztő lelkesedéssel próbálja kiásni az egérfészkeket a felázott talajban. Visszafelé úton kénytelen voltam beerőszakolni tisztálkodni a Dunába az utca végén a sóján, mert olyan sáros volt, hogy így nem hozhattam be a szobába. Hazaérve bezártam száradni a télikerbe, ahol beletörődően leheveredett a szófájára. Reggeli után kiengedtem, azonnal felsorakozott a bejárati ajtó elé és amint nyitottam, rohant a helyére a fészkébe a cserépkályha mellé.

Tegnap parádésan viselkedett. Tanítani se lehetett volna szebbre. De elölről kezdem. 

Várható volt, hogy csapadékosra fordul az idő, ezért kiálltam az autóval az utcára, és azt a tűzifát, ami már régóta száradt a kapu mellett a kerítésnél, beraktam az "esernyő" (autóbeálló tető) alá már három napja. Na tegnap reggeli után nekiálltam láncfűrésszel, baltával kályhaajtó méretre darabolni, majd betalicskázni a tornácra. Ott felrakásoltam a már ott lévő kiszáradt tűzifa tetejére. El is fogyott az összes rendelkezésre álló hely, ami azt jelenti, hogy a téli tüzelő maximumra van feltöltve. Innen a száradtból csinálom a napi tüzelést. Idáig még nem kellett hozzányúlnom sem az "igazi" tüzelőhöz, azaz a még tavaly (meg tavalyelőtt) vásárolt fabriketthez, ahogy nézem, ezt az évet bőven kifűtöm ezzel a maradék himi-humi fűzfával. Ezen munka közben érkezett meg a pár napja eme levélben jelzett hatóság ellenőrizni.

Kis magyarázat, azért nekem is vannak "jó" barátaim. Igazából felfoghatatlan okokból lett ellenségem korábbi barátom és utcaszomszédom M2 ( akik régen olvasnak talán tudják ki ő, akik meg nem, azoknak úgyis mindegy), legutóbb azt nem tudta nekem megbocsájtani, hogy az utcán pórázon vezetett kutyámra az ő, nyitott kapuján keresztül kiszaladó kutyája rátámadt. A két kutya persze összeverekedett, és miközben én (mellékesen törött bordával) a földön hemperegve próbáltam őket szétválasztani, élettársa ordítva anyázott és emlegette, hogy AZ ÉN kutyámat le kéne lőni. Az akció közben az ő kutyája megkapta a bal kezem is, négy helyen vérzett, mire hazavittem a Sz-t visszamentem és megkérdeztem, hogy a kutyája van e oltva, mondta hogy igen. Ezek után nem csináltam "ügyet" a dologból, lemostam a vért és el is felejtettem a dolgot, de később megállított és mondta, hogy "barátilag" szól, hogy ha erre fogok mászkálni a kutyámmal (közterületen, pórázon vezetve) akkor bemegy a jegyzőhöz és feljelent. Mondtam, "tegye" végülis ődóga. Na ez lett belőle.

Nem tudtam mire számítsak és abban sem voltam egészen biztos, hogy  exbarátnőm (NEM, nem "olyan") volt aki tette a feljelentést, mert mondta, hogy állítólag általános ellenem a közhangulat és aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy Sz kutyát nyilvánítsák közveszélyesnek, de álltam elébe. Szóval vágom a fát és halál pontosan 8:00-kor ott állnak a hatóságék a kapuban. Kellemes, barátságos kultúremberek, hozzám képest ifjak (sajnos hozzám képest lassan már mindenki az) egy férfi és egy nő. Ahogy érzem a nő volt a megszólaló rangidős, a férfi talán a tanácsadó, de ez mindegy is. Kérdezi, "hol a kutya"? Én meg kérdezem, hogy "melyik?" Merthogy kettő van. Na tisztázzuk, hogy a "harapós...veszélyes". Amúgy ez se pontos, mert a Picur a harapósabb. Mert ha valaki nem mosolyog rá azonnal, azt berakja az "ellenség" file-ba és amint az illető hátat fordít neki (pláne ha nagytestű férfi az illető) azonnal belaharap az Achilles inába. Merthogy az fér bele a pici szájába és alighanem ismeretlen előéletében valami ilyen külsejű ember bánthatta. Migellenben ha valaki rámosolyog.. netán lehajol és megsimogatja, azt azonnal a szívébe zárja és ha lehet az ölébe is felmászik simogattatni magát. Na szóval P a reggeli séta után a télikerben szófázik, míg a Sz ráutaló magatartással ragaszkodott hozzá, hogy betérjen a nappaliba és ott folytassa a cserépkályha melletti fészkében  a napot.

Nyitom a télikert ajtaját, P azonnal kirohan és a vendégek lábait kezdi szaglászni. Mivel előzetesen közöltem a használati utasítást, a kölcsönös bemutatkozás sikeres. Na megyünk a házba Sz-ért, de ő már PONTOSAN tudja mi zajlik odakint ( nem tudom hogy csinálja, de ha valaki befordul a sarkon az utcába, aki őt valamilyen szempontból érdekli, akkor ő azt már a szobában megérzi) és amint nyitom az előszoba ajtót, ő már rohan kifelé, és a vendégek karjai közé veti magát.  Később tisztázzuk, hogy ők a bejelentés után valami nagytestű vadállatra számítottak, az meglepte őket, hogy egy közepes méretű szeretetéhes farokcsóváló, vigyorgó jószág fogja őket képen nyalni. A vizsgálat pontos és korrekt volt. Előre kidolgozott protokoll szerint mentek velünk pontról pontra egy kérdőív lehetséges válaszai közül kiválasztva a vonatkozót. Mindent megvizsgáltak, lefényképeztek, kezdve a kutya fizikai állapotától, a táplálékáig, a tartását érintő körülményekig. Feltettek egy sereg kérdést amikre mindig pontosan és őszintén válaszoltam, eltartott úgy háromnegyed órát, a felvett jegyzőkönyvből majd kapok Emailben másolatot... ENNYI. Hogy hogy lesz tovább nem tudom. Jó lenne ha vége lenne ezzel, de nem vagyok benne biztos, mert sajnos ellenséges érzelmű szociopatákkal szemben az ember túl sok jóra nem számíthat. Nem igazán akartam én ezt elmondani, de egyrészt a napló a pontosságról szól, másrészt eléggé mélyen bánt a dolog, hát kicsit kiírtam magamból.

Szóval a lényeg, hétfő reggelig lustálkodok.

Ez volt tegnap reggel.

Szmájli kutya már a 10 méteres póráz végén is kezdett homályba burkolódzni,

ez az erdőben

aztán a szántóföldön se változott.

Azért megcsináltuk a szokásos reggeli sétánkat. 

Aztán hazatérve munkához láttam. Az előző nap felaprított maradék fát bekalodáztam és letakartam felülről J nyári kerti "medencéjével".

Ezzel a "fűzfa projekt" befejezettnek nyilváníttatik.

Ma reggelre beindult az eső is. Déli széllel indult a reggel, amikor  hét órakor kifelé jöttem a hajóról azonnal éreztem, hogy ez a közelgő hidegfront "szívása", mindig ez van, aztán hirtelen fordul át északnyugatira. És valóban, amikor már elázva bent voltunk a jó meleg házban, elkezdett fújni a kemény északnyugati. Reggel még szokatlan meleg volt, 8,6°C-t mutatott a kinti hőmérő a hajón, de mondja a meteorológia, hogy ez már délutánra csökkenni fog. Hát ha úgy vesszük ideje, végülis november második felében járunk, tüzelőnk van bőven, tegnap be is vásároltunk pékáruból a hétre. Felőlünk jöhet a tél.

A Picur kutya, szokásától eltérően jelentkezett ma a reggeli sétára. Általában ő még aludni szokott amikor mi a Szmájlival indulunk, de most "ráutaló magatartással" közölte, hogy csatlakozik. Ilyenkor kicsit nehéz az életem, mert a Sz siet előre és húz, a P meg andalog és minden kórót körbeszaglászik, ezért a két külön pórázzal a jobb és a bal kezemben messziről úgy nézek ki mint a keresztre feszített Jézus Krisztus, ahogy kétfelé húznak. Miután hazatértünk is megmutatkozott a két különféle akarat, Sz azonnal az előszoba ajtó felé indult, mert a hideg után a cserépkályha melletti meleg fészke tűnhetett számára vonzónk, a P viszont csökönyösen megállt a télikert ajtó előtt, és amint kinyitottam, elégedetten lefeküdt ott a szófájukra. Neki hosszú a szőre úgy tűnik nem vágyott a télikertnél melegebb helyre, ahonnan ellenőrizheti az utca forgalmát is.  Mert neki fontos, hogy minden számára ellenszenves személyt, de főleg idegen kutyákat megugasson.

A reggel hideg volt és ködös, már este is nulla fok volt, a hajó szalonban ahol alszom meg +2,9 °C már este ( rá is dobtam a hálózsákra még egy takarót), reggel a bentit nem néztem, de a külső érzékelő -3,2°C-t mutatott a műszeren. Úgy, hogy vártam 10 óráig a favágással, de nem nagyon melegedett az idő és a nedvesség se csökkent, sőt a ködszitálás csak erősödött. Mindegy belevágtam, méghozzá a szó szoros értelmében.

Ma jobban nyomtam mint tegnap, mert se  fáradt nem voltam, se izomlázam nem lett a tegnapi munkától. Tartottam a tempót, ahogy egy-egy rönkkel végeztem, leültem pár percre amíg helyreállt a pulzusom és a légháztartásom. 

Délre egész jól álltam

J közben elkezdte kiszedni a zöldséget a magaságyásból,

mielőtt elfagynának. Mondjuk a sárgarépán látszik, hogy nem lettek kiegyelve. 

Hogy úgy mondjam kicsit kicsik, kicsit szőrösek de a mieink!  Jó lesz ez a levesbe.

 A zellerek se óriásiak, viszont itt minden bio az tuti. Se műtrágya, se növényvédő szer nem volt.

A paradicsom meg még mindig terem, pedig már a lombját is elhullatta, csak épp íze nincs semmi, gyakorlatilag ehetetlen.

A farakásból kiszedtem a már felhalmozott nagyméretű tuskók többségét, lett vagy 5 talicskára való, és helyettük felpakoltam a tegnap és ma felaprított hasábokat. Délután kettőre ez volt a végeredmény.

Ami nem fért be legfeljebb egy talicskányi, meg a két, favágó tőkének használt tuskó, az ott van mellette jobbra,

meg itt amiket kiszedtem a rakásból, holnap felvágom ezeket is és lesz belőle egy kisebb halom lefedve.

Megállapítom, hogy teljesítettem az eredeti tervet, hogy e hét végére végzek, és kifejezetten jól érzem magam, BÁR úgy zuhantam el a szófán és aludtam el két órakor egy órára mint a zsák, de ettől nagyjából el is múlt a nagy fáradtságom... BÁR a 3 órai kutyasétáltatáskor kicsit azért "libegős volt a járásom", de ENNYI, mostanra már egészen kipihent vagyok. Szóval meg vagyok magammal elégedve és végülis  ez a legfontosabb. Összességében lett olyan kb. 20 mázsa ( sajtómunkásoknak 2 tonna azaz 2000 kg) fa. Persze ez fűzfa, a fűtőértéke jóval alacsonyabb mint mondjuk a bükké, vagy az akácé, de egy telet egészen biztosan kifűtünk vele.

Tegnap benyeleztem a baltát. Ilyen lett a nyél a ragasztás után.

A balta meg ilyen. 

Kicsit vastagra hagytam a nyelet, elő kellett vennem a 12 kilós "népszava" kalapácsot ráverni a fejet a túlméretes nyélre, ékelni nem is ékeltem, remélem nem fog kilazulni. Kapott egy 2 mm vastag lemez gallért a nyél a fej tövébe ahol el szokott kopni amikor feltámaszkodik időnként a hasábra, ezt a nyelet már az én életemben nem kell cserélni. Vajh ki fogja használni, ha én már nem leszek?

Nekiláttam hasogatni a tuskókat.  A szerszámaim ehhez a nagy hasító balta, a 3,5 kilós kalapács, a kis Fiskars fejsze és a láncfűrész.

Aki nem csinálta, nem gondolja, hogy ez is észmunka. Miután a rönköket mind elvágtam keresztbe láncfűrésszel, hogy egyáltalán a talicskába be tudjam őket emelni, látszott hogy futnak a szálak a fában. Ami csomós azzal nem is próbálkoztam a baltával. Az olyannal csak amikor fiatal voltam és bohó. Aminek viszont szépen egyenesen futottak a szálai azokat megütöttem amilyen erősen csak bírtam és az estek többségében el is hasadtak. Persze nem bele a közepébe, hanem mindig csak szeleteket lehasítani. Csak hinni kell benne és minden erővel ami csak van odacsapni. Amikor fogytán az oxigén, akkor leültem és szusszantam két percet. (A párna azért, mert rohadt hideg volt a szék.)

 Pulzus helyreáll, lehet folytatni. Ami nem hasadt el egyből, de bizalomgerjesztő volt a kezdet ahogy beleállt a fába, azt megütöttem a 3,5 kilós hosszúnyelű kalapáccsal. Max 2-4 ütéstől elhasadt. Amit ránézésre csomósnak ítéltem azt meg láncfűrésszel vágtam kályhaajtó méretre. Volt amit benéztem, nem hasadt, abból kifeszegettem a baltát és maradt a láncfűrész. Szépen haladtam

és várakozásomon felül bírtam erővel. Mindazonáltal délben leálltam, mert be akartam tartani a fokozatosság elvét, holnap is lesz nap és még nem tudom mennyire lesz izomlázam, meg 80 évesen az ember ne hajtsa túl magát.

Elvileg kevesebb van hátra mint amivel ma végeztem, szóval holnap akár meg is lehetek a melóval. De ha nem, akkor holnapután. Nem hajt a tatár, idő van. Ez a fa legkorábban két év múlva kerül a kályhába, a cél az, hogy még én legyek az aki eltüzeli.

U.I. Nem tudom mennyire leszek holnap elgyötört a mai svédtornától, de megjött az étvágyam.  Ha ennyire jól megy, akkor visszaszedem a rakásból a nagyokat és felvágom őket, mert ha még élek is két év múlva, de az erőm biztos nem lesz több mint most, ERGO jobb most felaprítani, mint 2026-27-ben, ráadásul kiszáradva sokkal nehezebben fog hasadni mint most vizesen.