Visszajött a randa idő. Köd és taknyosság földön-égen. Boltba kéne menni, mert elfogyott a kenyér, de elhatároztam, hogy ködben nem biciklizek. Van világításom, méghozzá elég erős villogók előre-hátra, de annyira nem nyomaszt az anyagi helyzetem (semennyire nem nyomaszt hálistennek, végre van értelme annak, hogy 42 éven át agyonnyomorgattak SZJA -val nyugdíjjárulékkal, el is határoztam, hogy addig fogok élni amíg nyugdíjban vissza nem fizetik az egészet kamatostul, annyival is kevesebbet tudnak lopni a mostaniaktól) hogy számítson ez a 2 km benzin, inkább autóval megyek.
Tegnap szép idő volt, körbedrótoztam még két helyen a kerti farakást, mert nem akarom, hogy ahogy száradnak a fák és zsugorodnak, meglazuljanak és esetleg szétdőljön az egész, meg a tetőt is rádrótoztam, hogy nehogy lekapja a télen valami szélroham.
Itt kérem takarékosság van, a régi elbontott drótfonat kerítés drótjait használom fel az ilyen feladatokra.
Volt két régi száradt, göcsörtös, tehát baltával szétvághatatlan tuskó ami, bár azt gondoltam, hogy jó méret, de nem fért be a kályhaajtón, azokat kettőbe fűrészeltem, már égnek is a kályhában.
A többség persze továbbra is csak lustálkodik.
