Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @táncoslábú laces: Ja és ha házat lehet akkor tartályt mért nem? videa.hu/videok/film-animacio/haz... (2024.04.27. 02:58) Csütörtök.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Mmmm....annak a perlon zsinórnak egy szála is megtartja a testsúlyomat, de van... (2024.04.27. 02:41) Péntek.
  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.
  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.

Linkblog

Péntek.

2023.01.13. 13:34 :: A Tengerész

Emlékezetblog negyedik fejezet. 

Visszetérek az apai vonalra. Ott hagytam abba, hogy inaskodott. Azt, hogy a kilenc éves korától teljesen árva gyerek igazából mennyi iskolát végzett, nem beszéltünk róla, én sose tudakoltam, most meg már hiába akarnám tudni. Iskolai bizonyítvány, de még gyerekkori egyéb dokumentum sem maradt fenn. Az, hogy egy éhező gyerekről fénykép sem, az meg természetes. Egy biztos, gyönyörű, szinte kalligrafikus írása volt és nagyon jól rajzolt. Néhány történetre emlékszem, az éhezést azt többször emlegette, valószínűleg ez volt a gyerekkori emlékei közül a legemlékezetesebb. Mesélt a Bársony nevű lóról, azt nagyon szerette. Ugye ez még az autókorszak előtt volt, aki szállított, fuvarozott, lovas kocsit tartott, így a mestere is. Apám feladatai közé tartozott a ló gondozása is, ettől lesz jó mechanikai műszerész a gyerek, hajtotta is a lovat ha úgy esett. A ló nagyon intelligens állat, pontosan tisztában van a saját érdekeivel, a Bársony egy idő után kitapasztalta, hogy kocsit húzni fárasztó és neki igazából nincs kedve hozzá. Ha üres a kocsi, akkor  még csak-csak, de amikor azt megterhelik valamivel, akkor az már fárasztó. Nem volt kedve hozzá. Apám nógatta, még ostorral is megsuhintotta, de a Bársony azt "mondta" NEM. Odáig ment ez a folyamat, hogy már ha meglátta, hogy csak egy zsák szenet is felraktak a kocsira, nem akart elindulni. Hát szeretet vagy nem, ilyenkor jön a nevelés. Annakidején gyereknél is ez volt. Volt egy ritkaság számba menő komoly bicskája, ami persze manapság már nem ritkaság, olyan, aminek a pengéje kinyitott állapotban reteszelve volt, ezzel levágott egy jó vastag hajlékony husángot és rendesen elverte szegény Bársonyt. És az PONTOSAN tudta, hogy mért kapta a verést. Hogy az, hogy egyetlen zsák szénnel se hajlandó megindulni, az már túlvan a piros vonalon. És okos ló volt, mert egyből megtanulta a leckét. Nem mondom, hogy a verés egy jó módszer, de egészen biztos, hogy hatásos. Például apám mesélte, hogy amikor németet tanítottak neki és nem tudta, hogy  a "vízvezeték" az "wasserleitung", akkor a tanítója úgy verte a nádpálcával, hogy "was-ser-lei-tung" és minden szótagnál ráhúzott egyet a nádpálcával. És ettől ötven évvel később MÉG ÉN IS megtanultam a szót. A motiváció annyira használt Bársonynak, hogy attól kezdve nem volt vele ilyen gond. Ha volt, hogy nagyon megpakolták és valóban nem tudta megindítani a kocsit, erőlködés közben hátra fordította a fejét és kétségbeesett szemkontaktussal jelezte "Nézd meg, én mindent megpróbálok, de hát nem megy!"  És akkor levettek a teherből. Aztán Bársonyt eladták és jóval később apám meglátta az utcán épp munka közben. Mindjárt odament megsimogatni és a ló is persze azonnal felismerte, mert igazából szerették egymást. Az ember aki hajtotta, elpanaszolta, hogy a Bársony bizony nem akar húzni, ő meg mondta, hogy ez volt korábban az ő lovuk és kérte, engedje egy kicsit hajtani. A Bársony meg úgy ment ahogy kell, az ember meg csak nézett, hogy hogy tud ez a gyerek hajtani, miközben neki meg nem húz a ló az istennek se. De azt, hogy ennek mi volt az előzménye, persze nem árulta el.

Ha már a lónál tartok, van még egy történet apámmal kapcsolatban. Már túl volt az inaskoron, tehát "szabadult", segéd volt, a Marschall-éknál kapott munkát (az, hogy a szakmájában kapjon alkalmazást abban az időben nem igazán működött háttér nélkül, csak rokoni, ismeretségi körben, ha valakit "beajánlottak"), akik hentes és mészáros kereskedést folytattak. A Marshall család férfi tagjai az ügetőn voltak hajtók, ez egy olyan komoly dinasztia volt, hogy jelenleg is kupa van az utolsó jeles hajtó és idomár Marschall Józsefről elnevezve. A szállítást az ügetőről kiöregedett lovakkal végezték addig amíg végleg lókolbász lett belőlük. Apám elég ügyesen hajtott, de mondta, hogy amikor néha az "öreg" Marschall ült fel a bakra, a ló egészen másképp ment neki, mint édesapámnak. Lehet a végén ezért is lett belőle sofőr, de ettől még messze vagyunk. Az első világháborút szerencsésen megúszta, mert még fiatal volt, de jött a '19-es őszirózsás forradalom és ő szokás szerint éppen éhezett. A tanácsköztársaság  élet-halál harcot vívott, a románok Budapest határán álltak, katonákat toboroztak és mivel enni adtak, apám felcsapott, így lett 18 évesen vöröskatona. Szerencsére mire a frontra vitték volna megbukott a rendszer és ő békében éhezhetett tovább.

Alkalmi jövedelmet kínált a MÁV vagonkirakással, de még ehhez a nehéz éjszakai munkához se volt egyszerű hozzájutni. Így került kapcsolatba a vasúttal és a sporttal. A kora gyerekkora óta végzett nehéz fizikai munka elég jól felépítette a testét, bokszolni kezdett, ahogy ő mondta a "Bé Vasutas"-ban (ami a "Budapesti Vasutas Sportclub" azaz BVSC), ez egy hasznos sport volt mindazoknak akik a társadalom perifériáján éltek, különösen Angyalföldön. Nagy eredményeket nem ért el, ahogy mesélte ahhoz rendszeresen és jól kellett volna táplálkozni, de ez szóba se jöhetett. Sparing partnere és jó barátja volt klubtársának a későbbi jeles bajnok Énekes Istvánnak,

20230113_121634.jpg

ezen a képen középen.

20230113_123020.jpg

 Ő meg az édesapám.

 Alacsony termetű lévén kisváltósúlyban versenyzett, ő csak úgy mondta ahogy akkoriban, "weltersúly", mert nagyváltósúly még nem létezett.. Mondom, nagy eredményeket nem ért el, de a hétköznapokban hasznát vette a sportnak, alighanem ez hozta őt össze a Bodon Jóskával, aki igazi jellegzetes alakja volt az alvilág peremén egyensúlyozó, angyalföldi jasszoknak. Ha bunyó volt valamelyik kocsmában, ritka eset volt, hogy ő nem volt benne. A családi legendárium szerint igazi "rejtői" figura lehetett, ami a kávéházakban a Czája fivérek, az volt a kocsmákban a Bodon Jóska. A rendőrök állítólag jól ismerték, ha hallották, hogy a Jóska van a helyszínen két járőrkocsit küldtek érte. Volt, hogy nagyon megverték, de szerzett jópontokat is, mert segített betörőt elfogni az egy szem magányos őrszemnek, aki még a gumibotját is kölcsön adta neki amíg a másik oldalról a kardjával  kergette a bűnöst. Jóska munkával nem sokat vesződött, ugyan rakodott néha apámmal, az ismeretség is innen volt, de a barátságuk akkor mélyült el, amikor egyszer a Jóska mégiscsak szorult helyzetbe került, mert kocsmai ellenfele olyan ügyesen kapta el a nyakkendőjét, hogy azt meghúzva  (ez alighanem az idegen kenyérkereső fogása volt), minden levegőt elzárt a tüdőtől. Apám ekkor lépett a helyiségbe és egy furcsa menetre lett figyelmes, melyben az ismeretlen a Jóskát vonszolja le-föl. Felmérve a szituációt néhány ökölcsapással kimentette kollégáját a szorult helyzetéből, így lettek cimborák. A Bodon Jóska egyik kereseti forrása az "Itt a piros, hol a piros" nevű szerencsejáték volt, mely jár ugyan némi kockázattal, de a hatóság nem sokat foglalkozik vele, legalábbis amíg nem jár komolyabb következményekkel, de arra vigyáztak.  A játékot általában négyen játsszák, van aki a kártyákat (vagy a bögréket) kezeli, van a felhajtó, van a tanú és van a balek. A kezelő elkezdi a mutatványt, a felhajtó "lépre megy" és persze nyer. Ettől vérszemet kap a balek, aki eleinte akár nyerhet is, de a végén amikor belejön veszít. Lehetőség szerint mindent ami nála van. Ha netán mégse vesztene akkor megvádolják csalással amit a tunú igazol. Ha erősködik akkor megverik. Szolid kockázatmentes játék. És hát mit szépítsem, apám gyakran volt éhes és ha az ember már 48 órája nem evett "van az a pénz" amitől benne van a játékban és nem mint balek. 

Bodon Jóska kártyás is volt, ez is gyakori oka volt a gyakori verekedéseknek, de egyik kereseti forrása is. Ha pénzre volt szüksége a kedvese kisegítette. A szerelem nagy úr és itt kerül a képbe, hogy mért beszélek az angyalföldi jasszról ennyit, ugyanis halálosan egymásba szerettek a Mancival. De úgy, hogy ettől kezdve életük végéig együtt maradtak. Egyszer láttam a már 60 feletti Bodon Jóskát, aki amikor mosógépet vett a Manci néninek, úgy mondta "mofógép" mert már egy foga se volt. Senki se mondta rájuk, hogy nem összeillő pár. Manci "levette" a palikat a garniszállóban, vagy valamelyik szobáztatónál, a Jóska meg a kocsmában kártyával, vagy a ligetben itt a pirossal. De megadták a módját. Jóska kiöltözött szépen és elment nagyanyámhoz lánykérőbe. Virággal, ahogy kell. Előadta amiért jött, nagyanyám meg csak ennyit mondott: "Hát fiatalember, rosszat nem akarok mondani a lányról, jót meg nem tudok, ha így gondolja, VIGYE!". Mondom, nagy úr a szerelem. Hogy mennyire így van, tanú rá a Manci fajtiszta kutyája is. Amikor nagyon ment az ipar, Manci úgy gondolta, hogy egy elegáns hölgynek szüksége van a kor divatos pincsijére. Vett is egy szukát de úgy gondolta, hogy szaporulatból pénzt tud csinálni, ezért amikor az tüzelni kezdett elvitte egy megfelelő pedigrével rendelkező kanhoz. De nem jött össze a frigy. Hiába volt meg a legényben a hajlandóság, a kis szuka elmarta magától, márpedig mi férfiak tudjuk mit jelent ez. Manci szomorúan vette pórázra jószágát, DE elfeledkezett róla, hogy a kutyája ettől függetlenül még tüzel. Kimenve az utcára, szembe jött egy "lompos, loncsos és bozontos" rettenetes küllemű korcs kóbor kankutya de a Manci kutyája szemében felragyogott a szerelem! Mint amikor a hercegkisasszony meglátja a hintóból a Tulipános Fanfant, kitépte a pórázt a Manci kezéből, elrohant a választottjával és már elérhetetlen távolságban, de még jól láthatóan egymáséi lettek. Mondom, NAGY ÚR A SZERELEM.

És így került apám, a Bodon Jóska barátja ismeretségbe annak felesége Manci kisebbik húgával, későbbi édesanyámmal. Hát ez volt az a kacskarigós történet, melynek mentén apám és anyám összetalálkozott, fene gondolná, hogy micsoda apróságokon múlik, hogy a világra jött, mert ha ebből amit idáig leírtam (meg amiket még fogok), csak néhány dolog nem így történik ahogy elmeséltem, akkor én most nem vagyok, meg ha netán egyszer a gyerekeim unokáim is olvassák majd, csak szólok, hogy akkor ők sem lennének, ti meg nem olvassátok ezt a történetet, ami azért remélem idáig nem volt túl unalmas.

Folyt. köv.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr1418023572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kenny Wells 2023.01.13. 15:11:13

Tengerész, nagyon köszönjük a varázslatos történetet, fantasztikus az egész! Akaratlan is összevetem az infókkal amiket a saját nagyszüleimről tudok, sajnos nálam sokkal sokkal kevesebb az ismert részlet.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2023.01.13. 17:09:26

@Kenny Wells: Örülök, ha tetszett. És hogy vált be Spanyolország?

akiga 2023.01.14. 01:22:59

Kedves Tengerész!

Nekem is nagyon tetszenek a történetek!
Meg is kérem édesanyám, írja meg ő is, amit tud családunkról....

Üdv:akiga

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2023.01.14. 09:00:08

@akiga: Na, a végén még iskolát teremtek! De lehet, hogy kevés, bár nem ismerem édesanyád (ha jól emlékszem mérnök) íráshajlandóságát, mert nem mindenki olyan grafomán mint én, amit amúgy 59,5 évig én se tudtam magamról. Tehát nem elég noszogatni, faggatnod, beszéltetned kell és lehet neked kell jegyzetelni. Elmondani nem tudom mennyire sajnálom, hogy nem tettem meg amikor még megtehettem volna. Most, hogy szomorúan kutatok az emlékezetkazalban, rémlik fel számtalan töredék, amit de jó lenne kifejteni.... ha lenne még kivel. Egy félmondat, hogy "azt a fenyőfát ott Szent László úton én ültettem..." de jó lenne tudni melyik volt az, most 100 éves, vagy már rég ház áll a helyén. Sőt a Szent László se biztos, mert lehet hogy a vele párhuzamos Reiter Ferenc.

Kenny Wells 2023.01.15. 15:52:43

@A Tengerész: nagyon bevált, todo bien! itt északon a mandulafenyõ dominàlja a partot, sziklás partok, szép tájak, sok kikötõ! Salvador Dali szülõföldje, az itteni tengerpart nagyban inspiràlta a mestert.
süti beállítások módosítása