Emlékezetblog hetedik fejezet, második rész. Ami idáig teljesen lemaradt.
Nehezen rázódok bele a mesélésbe. Kapaszkodóként, hogy ihletet merítsek, végigolvastam az összes korábbi részletet, amikor oda értem ahogy az apám megmenekült tőle, hogy agyonlőjék a partizánok, bevallom könny szökött a szemembe, szóval próbáltam hangulatba lendülni és mint régi fiókban a kacatok közt kutatok a gyorsan tovalibbenő emlékfoszlányokba kapaszkodva leírható történetért. ( J is elolvasta az egészet, de csak annyit fűzött hozzá, hogy sok a helyesírási hiba és az egésztábla jég nem is 4 Ft volt hanem 8, na ilyennek írok én verejtékes munkával) Mielőtt belecsaptam volna az idei adagba, azt hittem ez az utolsó befejező rész könnyebb lesz, kevesebb kutatást igényel a koponyámon belül, mert időben sokkal közelebb van mint a korábbi részek, de most például ez a rész fog a legnagyobb epikus erőfeszítést igényelni.
Miért is? Mert már NEKEM is furcsa több évtized után felidézni, lefesteni, visszaadni azt a lelkiállapotot, azt az általános helyzetet amiben mindnyájan éltünk. Mert a jótékony emlékezet elkezdte temetni mindazt ami nem tölt el büszkeséggel. Ami szégyen, ami gyengeség. Márpedig PONTOS képet akarok megörökíteni. Nem fogok hadoválni, szépíteni, nem érdekel kinek mi lesz rólam személy szerint a véleménye, vagy azokról akik a történetemben megjelennek. Nem vagyok politikus és nem törekszem népszerűségre. De ez TALÁN AZ UTOLSÓ alkalom, hogy megvilágítsam azt a kort, amiről mostanság és főleg hivatalosan, csakis és kizárólag hazugságokat hangoztat mindenki akinek hangja van a nyilvánosságban. Hát akkor most itt a béka segge alatt, had legyek én a legkíméletlenebbül őszinte. Kicsit messziről futok neki, de fontos, hogy értsétek.
Ha valamiben igaza volt a "kommunistáknak" ...ahogy manapság nevezik "őket" akik amúgy szinte sose látszottak, anyám mesélte, hogy Angyalföldön volt néhány, akiket Horthy rendőrei rendre bezártak minden május elseje előtt, hogy ne tudjanak tüntetést szervezni, akiket a vörös brigádokban pusztítottak el Spanyolországban, akik maradékával Sztálin a GULAG-okon, Rákosi a Sztálin út 60 kínzókamráiban végzett, igazából egyet ismertem, a Sipos Jóskát a Vegyterv párttitkárát, akit 40 évesen vitt el a rák mert egyfolytában bagózott és nem maradt utána más mint egy bőrdzseki amiben állandóan járt....Húdeelszaladtam....naszóval, ha valamiben igazuk volt akkor az az, hogy "A lét határozza meg a tudatot". Nem cáfolható. Tudásunkat magszületésünktől kezdve tapasztalatok alapján szerezzük meg, agyunk szintetizálja az élményeket és von le következtetéseket, rendszerez és összegez. Így tudatosul attól kezdve, hogy ha a kályhaajtót megérinti a csecsemő akkor az megégeti az ujját, addig, hogy ha sok fekete felhő van az égen, akkor nem árt magunkkal vinni az esernyőt, MINDEN. Meséltem, hogy nehezen akartam megszületni, 14 évi házasság után már lemondtak rólam, amikor "megjöttem". Ennek megfelelően rettenetesen óvtak mindentől. Nyomorúságos proletáréletük megtanította őket rá, hogy a túlélés titka, "nem kilógni a sorból". Aki felemeli a fejét arra ráütnek. Az veszíti el legelőször a munkáját, arra figyel oda elsőnek a csendőr, rendőr ÁVÓ-s, besúgó, SZÓVAL kussolni kell! Nem mondta ki ezt soha senki, de AZT sose felejtem el, hogy ahányszor megjelentem virágos fantáziám valami újabb ötletével anyám mindig felcsattant "ez a hülye kölök már megint azt hiszi hogy...." Szóval a "kiválóak" nem mi vagyunk, AZT el kell engedni! Mi csendben élünk, dolgozunk, beosztjuk a pénzt, nem kérünk SOHA kölcsönt, nem is adunk, nem szorulunk senkire és ha valamire büszkék vagyunk akkor az EZ. Anyám úgy fogalmazott "én magamnál nagyobb szart nem ismerek" Naszóval. Hogy mi volt a háború és a születésem előtt leírtam, "nekünk" szegénység és nyomor és kiszolgáltatottság és kussolás. Aki ebbe nem tört bele, azt megtörték. Persze voltak szerencsések, akiknek volt mit "aprítani a tejbe" de azok nem mi voltunk. Nem is ismertem olyat Angyalföldön. ( anyám mesélt egy mozdonyvezető feleségről, írtam róla korábban, ő volt messzeföldön az egyetlen kivétel) Mindenki befogta a pofáját, örült ha volt megélhetése és húzhatott. A háború előtt azért mert bevitte a rendőr és megverték, utána meg azért, mert jöttek a "kommunisták" és bevitték és megverték. Ha netán kommunista volt akkor az külön pech volt. Kötelező olvasmány Demény Pál " A párt foglya voltam" . Esetleg még Faludy György "Pokolbéli víg napjaim" (ez utóbbi a neten is olvasható, ha nem olvastad egyiket se, nem tudsz semmit) Szóval az "igazodás" olyan természetes tudatmeghatározó tapasztalat volt MINDENKINÉL. Amikor alsótagozatos voltam, egyből úttörőknek lettünk "besorozva", csak később volt olyan, hogy elébb "kisdobos" aztán úttörő. Még az esküm végére is emlékszem, úgy szólt, hogy " ... a dolgozó népért és a hazáért Rákosival ELŐRE!" Nem kérdezték akarom e, akarni KELLETT. A rítus, az új vallás része volt. Amikor '53-ban meghalt Sztálin és temették, percekre leállt az élet. Megálltak az utcán a járművek, a gyárakban a gépek, nekünk vigyázzban kellett állni az osztálytermekben és aki mozgott arra rászóltak. de hát ez is csak egy "vallás" volt. Kötelező, tehát mindenki csinálta, volt alkalma beletörni a jobbágylétbe évszázadokon át, MOST ez van, SŐT úgy tűnik így is marad nálunk, DE esténként hallgatta (annak ellenére, hogy folyamatosan zavarták) MINDENKI a SzabadEurópa rádiót. Mert azért hülyék nem voltunk. Csak TAPASZTALTAK. Ezt '56 előtt mindenki titokban csinálta, de '56 után már egészen nyíltan beszéltük meg mit mondtak tegnap a rádióban az "imperialisták". Igen, még a "vörös " Angyalföldön is. Amikor felvettek a technikumba, adtak mindenkinek egy belépési nyilatkozatot a KISZ-be, hogy beszélje meg otthon és másnap hozza vissza aláírva. Kérdeztem otthon mi ez, mondta anyám aki a főnök volt, "semmi, alá kell írni, aztán csinálni amit mondanak". Tapasztalat-lét-tudat. A KISZ része volt a rítusnak. Automatikusan belépett mindenki, egy srác volt a Sedlmayer Jóska aki hozzánk bukott a felettünk lévő osztályból, egyedül ő nem volt KISZtag, ezt gyakran a szemére hányta a vonalas lengyel anyanyelvű orosz tanárunk a "Jefim" (Glowacz Antoni) mondván "el lesz mágá intezve partvonalon", de szerencsére Józsi nem lett elintézve párt vonalon, velünk együtt rendesen leérettségizett és a VEIKI-ben dolgozott, sőt szolgálati lakásban lakott családjával ha minden igaz a haláláig, Isten nyugtassa. Szóval KISZ-ezni kellett, ami nyári táborozás, meg a szerencséseknek NDK kirándulás, szóval csupa érdekes dolog volt és persze mindenféle funkcionáriusokat választani, erre mindig a legpechesebbeket választotta a többség, így lettem kultúrfelelős, bár valaki felszólalt, hogy jó-jó, de ha a lányiskolával kell bált szervezni, arra ne engem küldjenek szervezőnek, hanem a (szintén hozzánk bukott) Keltai Pistit, akinek csinos bajusza van, mégse égethetjük az osztályt VELEM)
Amikor az új munkahelyemen megkérdezték KISZ tag vagyok e mondtam igen, az önéletrajzomba is beírtam persze, itt meg autóbuszos kirándulások, céges bulizások jelentették a "mozgalmi életet", mellé meg el kellett viselni az időnkénti ideológia eladásokat... mondom RÍTUS. De volt KISZ klub magnóval, meg hát lányok akik akkoriban a figyelmem minden nélkülözhető részét lekötötték. És mivel ez egy kitüntetetten értelmes cég volt, senki nem erőltette túl a "kötelezőt", mindenki tudta, hogy külsőségekben alkalmazkodni kell, de amúgy amikor az egyik párttag kollégánk a feleségével együtt disszidált egy nyugati turistaút során, mindenki természetesnek vette, hogy a párttaggyűlésen ügyesen szónokoló kolléga milyen ügyesen adta el előtte minden értékét és hagyott hátra maguk után egy kiürített lakást. Szóval aki nekem MA azt mondja, hogy "ő már AKKOR tudta " ( korai '70-es éveket írunk), azt körberöhögöm. MINDENKI úgy gondolta, hogy ITT az lesz örökre ami van, itt vannak az "ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok" az öröklakásaikban és ez így is fog maradni örökre, erre kell berendelkezni és IGEN mindenki be is rendelkezett. Sokan léptek be a pártba, mert egyik feltétele volt az előre lépésnek, de ennek köze se volt semmiféle politikai meggyőződéshez, RÍTUS. Mint most a kereszténydemokrácia. Én megúsztam, ne léptem be a pártba, viszont megválasztottak alapszervi KISZ titkárnak, ezt nem tudtam kivédeni, legjobb barátom, később keresztkomám Szilágyi Andris javasolt, mondtam "meg vagy őrülve, PONT engem???" Mondta "PONT azért, te jó srác vagy, így a legjobb mindenkinek." Volt egy kis hümmögés amikor Évát , kolléga nőnket egy másik osztályról elvette feleségül, én voltam az esküvői tanújuk, szóval akik ott álltunk a református templomban a lelkész előtt az esküvőn azok mind KISZ vezetőségi tagok voltunk. De amúgy a RÍTUS zavartalanul üzemelt.
Folytatása következik.
