Elhatároztam, hogy levágom az utolsó faágat is. Miközben a "játszónadrágomat" húztam, elgondolkodtam, hogy vajon akiket a hullaházban vetkőztetnek, vajon hányan gondoltak erre így öltözködés közben. Mert kissé tartottam ettől a munkától. Ez az érzésem csak erősödött miközben másztam a létrán felfelé. Az alumínium létra fokai bederesedtek és csúsztak, az ujjaim kissé elgémberedtek és 5 méter magasan a legfelső fok tetején nem éreztem magam túl nagy biztonságban. Igazából attól féltem, hogy ha elvágom az ágat magam felett, akkor miközben lezuhan lever a létráról. Végülis megkötöttem egy kötelet amilyen magasra csak felértem a csáklyával a legfelső fokon pipiskedve egy elágazáshoz, és lemászva kifeszítettem a kötelet a tervezett dőlésirányba, ahol a lezuhanó fa nem árthat semminek. Ezután visszamásztam és nem a nagy láncfűrésszel, mert az egykezesnek túl nehéz ( a másik kezem kellett kapaszkodni, mint a régi időkben az árbocon, "egy kézzel a hajóért, egy kézzel az életért"), hanem ezzel a kicsivel
ék alakban félig bevágtam a felmenő ágat. Aztán lemásztam és a kötéllel jó messziről belengettem a fát és harmadik lengetésre szépen letört és semmiben se kárt téve leomlott a fa tövébe. HEURÉKA! PONT így terveztem.
A többi már gyerekjáték volt. A kis egykezes akkus fűrésszel legallyaztam, a naggyal meg felaprítottam fűrészbakon az ágakat és elraktam a többihez a tornácra.
Na ezt a halmot kell majd "jövőre" ( mert holnap már pihenek) a SP ágdarálójával felmorzsolni.
Fél 12-re már végeztem is és nemsokára csatlakoztam a pihenőkhöz.