Hát ez kemény volt. Említettem, hogy J napok óta betegeskedik. Még azt is megfejteni véltem, hogy milyen úton ért el idáig a kórság. És hát azt is sejtettem, hogy engem is el fog érni. És tegnapelőtt este már éreztem. És tegnap elkapott. Ilyen gyorsan és ilyen rapid módon nem emléxem, hogy "elkapott volna a gépszíj", ahogy boldogult anyám szokta volt mondani ( ő még akkor élt és dolgozott az angyalföldi gyárban, amikor egy hosszú, a csarnok teljes hosszában végigmenő transzmissziós tengelyről vették le az egyedi gépek a hajtást, és az "elkapta a gépszíj" egy gyakori baleseti forrás volt, mert a folyamatosan forgó tengelyről a gépek meghajtását a lapos szíj le-fel dobálásával lehetett ki-be "kapcsolni").
Tegnap annyira elerőtlenedtem, hogy a kutya is csak a második sarokig tudott elvonszolni reggel, az egész napot ágyban töltöttem és amikor néha ki kellett mennem a klotyóra, gond volt nem összedölnie a lábaimnak. Minden erő kiszállt belőlem. Lázam nem volt csak enyhe hőemelkedésem max 37,8 °C, de minden erő kiszállt belőlem és pokolian rosszul érzetem magam, nagyjából az egész napom olyan quasi önkívületi állapotban töltöttem. Ma reggelre viszont sokat javultam. Egész normálisan reggeliztem és a szokásos útvonal feléig elmentem a kutyával is. Most begyújtottam a kályhába, J még alszik, mert ő alighanem nálam is jobban kifogta, de amint elzártam a tüzet, én is kotrok vissza az ágyba. Nem tudom mi ez, én a covid valami mutációjára gyanaxom, de amúgy tökmindegy, ha csak ennyi volt akkor alighanem egész jól megúsztam.
