"José pincér aludt. Aludt, miközben egy pillanatra megállt a levessel, aludt, amíg a szakács tálcára tette a húst, és aludt, amikor egy svéd magántanár ölébe kitálalta. Az ordításra felriadt. Hutchins, a fűtő is aludt. Aludt, amíg a szén begurult a kazánba, aludt, miközben felemelte a lapátot, és aludt, midőn leejtette a főgépész lábára. Az ordításra felriadt." Akik számára ez a klasszikus idézet nem mond semmit (szóval velem ellentétben nem Rejtő fanok) azok számára kissé szokatlan lesz ez a bevezető. Az apropó; rászoktam a rendszertelen alvásra. Gyakorlatilag miután abszolút szabad (=nyugger) vagyok, amikor éppen álmosnak érzem magam, azonnal ledőlök és azonnal mély álomba merülök. Úgy kezdődött, hogy amikor felhagytam a pénzszerzés célú munkával, ebéd után ledőltem aludni fél-másfél órácskát, ami rendkívül kellemes volt. Később leszoktam az ebédelésről, mert rászoktam a bőséges reggelire, de a kora délutáni alvás maradt. Később reggeli után is aludtam. Aztán aludtam vacsora után is a TV előtt és egyre később ébredtem fel, így az éjszakai alvás is kitolódott úgy 0:2-0:6 óra környékére. Mára az lett, hogy BÁRMIKOR meglegyint az álomtündér szárnya, már dőlök is le és mélyen alszom. Szóval olyan vagyok mint a Szmájli kutya, ha épp rám tör az álmosság, dőlök a szófára és elalszom. 

Úgy gondoltam, hogy ha a kutyánál működik nálam se lehet gond. De tegnap egy kicsit elbizonytalanodtam.

Korábban volt olyan már régóta, hogy autópályán elaludtam vezetés közben, mert álmosítóan hatott rám a monotonitás. Még álmodtam is közben aprókat. Semmi baj, J ott ült mellettem, már nyúlt is a kormányba és felébresztett. Olyankor az első lehetséges helyen félreálltam, aludtan egy negyed órát és frissen kipihenten vezettem tovább. De két éve már nem megyek 10 km-nél messzebb itthonról autóval, nem akarok abba a hibába esni mint sok öreg ember, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy "már nem a régi", és egy közúti havaria során kénytelen szembesülni a valósággal. Itt a környéken minden kavicsot, kátyút ismerek, nagy baj nem érhet. Na de jött a tegnap este...

61 éve érettségiztem és úgy alakult, elsősorban egy lelkes osztálytárs jóvoltából aki azóta is minden évben összetrombitálja az osztály elérhető és életben lévő tagjait, hogy ilyenkor tél elején találkozzunk. Ez volt tegnap a Batthyány téri csarnok mögötti "Vigadó" kocsmában. Autóztam a ráckevei HÉV végállomásig, onnan HÉV-vel Budapestre, majd 2-es villamossal és Metróval a Batthyányra. És amint a mozgólépcsőn a hosszú mélyállomásról felfelé mentem a felszínre a korlátnak dőlve, csak úgy állva elaludtam. Baj nem történt, felébredtem mielőtt a mozgólépcső ledobott volna, de egy picit szunyókáltam. Azért ez mégsincs egészen rendben.... Megpróbálom egy kicsit visszarendezni az alvásritmusomat.

A találkozó remek volt, csak mindenki olyan öreg lett, ezt nehéz elfogadni.

Annakidején utáltuk hordani a kötelező diáksapkát, rajtam kívül nincs is meg már senkinek, én ez ünnepi alkalomra felvettem.

Ami meg különösen elfogadhatatlan, hogy tizenöten már nem élnek közülünk.