Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Pirx: Kössz. Én is nyugtatgatom magam, mert mindeközben állandóan elégedetlenkedem, hogy mennyire... (2025.08.01. 08:41) Szerda.
  • A Tengerész: @Pirx: A visszacsapó nem lábszelep. Mert ott egyszerű, valóban egyszer fel kell tölteni (ilyen van... (2025.07.26. 00:23) Csütörtök.
  • solidarity1: Sagan mester sokszor megcsillantotta merész fantáziáját, ezért is szeretjük annyira. A fenti idéze... (2025.07.19. 21:11) Szombat.
  • A Tengerész: @Jonathan: Köszi...tartok tőle nem ezen múlik. (2025.07.17. 00:54) Szerda.
  • TomRed: Gratulálok a szép kerek évfordulóhoz! Kedves Tengerész Úr! Ön számomra igazi példakép a tevékeny é... (2025.07.15. 20:02) Kedd.

Linkblog

Kedd.

2012.12.18. 16:45 :: A Tengerész

A tegnapi és a mai nap élelmiszer bevásárlással, városban mászkálással hatósági ügyintézéssel telt...brr. Lassan csak az atomfegyvert nem vetem be a patkány ellen. Tegnap halbelsővel csaliztam fel a csapdákat, eredmény nulla, ma az imént kiraktam mérget kétfajtát és egy…

3 komment

Vasárnap.

2012.12.16. 23:05 :: A Tengerész

Folytattam a veretgyártást. Kezd alakulni ez-az. Mondjuk ettől a szinttől még messze vagyok. http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=X3Fc_xIlGOU&NR=1  http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=V3L--EqOwOI&NR=1  csak bámulok...GYÖNYÖRŰ

1 komment

Szombat.

2012.12.15. 17:43 :: A Tengerész

Hüm...lesz mit kompenzálni holnap is. Tegnap nyomtam a vereteket odakint a műhelyben (csak úgy érzékeltetés végett, olyan 100 körül lehet már a rettenetesen szívós saválló acélba való furkálások száma), aztán meg J-vel alaposan körbetörtük a jeget Amapola körül (olyan…

4 komment

Csütörtök.

2012.12.13. 19:09 :: A Tengerész

Tegnap délelőtt elmentem  Mártha Csaba olvasómhoz, aki felkínált egy 1A-es töltőt (pontosabban kettőt, egy 12V DC és egy 230V AC-t) a könyvolvasóhoz. Pontosan olyat amit RP javasolt. Délután szomorúan tapasztaltam, hogy ez se tölti. Csak PC USB-ről hajlandó feltöltődni.…

18 komment

Kedd.

2012.12.11. 19:40 :: A Tengerész

Délben miközben faragom az árbocvereteket, megjelenik J és húzza  maga után a banyatankját. De valami nagyon szomorúan, majdnem sír. Kérdem hova készül. Sehova, csak nekem jött mutatni, hogy a patkány éjjel szétrágta a bevásárlójószágát, meg a szép kedvenc katicabogaras…

16 komment

Hétfő.

2012.12.10. 14:02 :: A Tengerész

Kicsit várni kell az ebédre, addig blogolok. Elbringáztam kenyérért, ivóvizet hoztam, aztán nekiálltam fát vágni. Mostantól valahányszor sötötveres izzással sugározza a meleget a parázs a kályha ablakon át, melegítve napi tevékenységben megfáradt tagjainkat Mihalik Péterre…

16 komment

Vasárnap.

2012.12.09. 19:32 :: A Tengerész

Szombat reggelautóval jött értünk Zs, hogy elsofírozzon bennnünket Dr Rácz Tamás pilisi házába, ahova hétvégére meghívtak bennünket. Gyönyörű környezet, a behavazott erdőn át autóút a faluszéli házba, melynek teraszáról kilátás a környező dombságra. T háza ugyanolyan…

1 komment

Péntek.

2012.12.07. 19:59 :: A Tengerész

Olyan vagyok, mint az állatkertben a majom "aki" bármit csinál, az úri közönség lankadatlan figyelemmel nézi. Miután bejött a hideg, a kényszermunkások, akik mindezidáig némi falevélsöprögetéssel és egészségügyi levegőzéssel múlatták a napot, beszorultak a műhelycsarnokba,…

11 komment

Kedd.

2012.12.04. 22:15 :: A Tengerész

Bajban vagyok ezzel a bloggal. Igazából amit most csinálok az nem egy látványos dolog. Sok írni, pláne fényképeznivaló nincs rajta. Ma pl. az egész napom ráment egyetlen olyan bilincs elkészítésére, ami a hátsó árboc tövét veszi körül (és ráadásul ebből kettő kell),…

15 komment

Vasárnap.

2012.12.02. 22:08 :: A Tengerész

Nagyon megszerettem ez alatt a rövid idő alatt is a könyvolvasót. Ma egész délelőtt esett az eső és olyan sötét volt, hogy lámpát kellett gyújtani az olvasáshoz. Merthogy beleragadtam a Rejtő könyvekbe. Akik rendszeresen olvassák ezt a naplót többször találkozhattak általam…

15 komment

Szombat.

2012.12.01. 08:20 :: A Tengerész

Nem írtam az ajándékokról, pedig illett volna. És most is csak arról jutott eszembe, hogy kérdésem van az olvasók közt található expertekhez. De sorjában. MP amikor megjött Ausztráliából elhozta a Kindle olvasót és extra ajándékként még 3 db nagyfényerejű  LED-es…

11 komment

Szerda.

2012.11.28. 20:51 :: A Tengerész

Tegnap délelőtt kész lett a szék. Gondom volt a kéder bevarrásával, mert a saját gépem nem volt hozzá elég erős, a gumicsónakos Ferinek az ipari gépével varrtam, de annak meg nincs keskeny talpa. Hát...kicsit görbe lett, de ahogy a róka mondja a Kishercegnek: "Semmi se lehet…

12 komment

Vasárnap.

2012.11.25. 22:42 :: A Tengerész

Szóval ez a veretgyártás (legalábbis nekem) nem megy gyorsabban. Szabni varrni a vasakat, pláne fúrni a saválló acélt, ami eszi a szerszámot aprólékos munka. Az első két kép a main és a mizzen gaffjának vereteit mutatja. Ezek  csuklósan csatlakoznak az árbocokon csúszó "U"…

13 komment

Szerda.

2012.11.21. 20:50 :: A Tengerész

Egy réteg széklakkozás, egy kis árbocveretlakatolás. Megy minden, csak ez nem egy gyors, látványos dolog. Hogy azért kicsit színesebb legyen a blog, J ma lefényképezte ahogy a madarak boldogan (remélem) birtokukba vették az etetőt. Korábban közelebb volt a hajóhoz a házikó, de…

3 komment

Kedd.

2012.11.20. 20:57 :: A Tengerész

Kezdek hinni benne, hogy van (odafent?) valaki aki húzogatja a strigulákat. De messzebbről kezdem. Meséltem, hogy Dunaharasztiban a Direct Line cégnél találtam egy barátságos fiatalembert aki megígérte, hogy összeszednek nekem valamennyi saválló acél hulladékot. Nos hívtam tegnap,…

2 komment

Hétfő.

2012.11.19. 02:12 :: A Tengerész

Megint az történt velem, hogy vacsora után úgy elálmosodtam, hogy csak úgy "héjastul" eldőltem és már aludtam is.Nemrég ébredtem, szóval már megint "holnap" van. Társaságot kaptuk, egy hetyke kis exvontató, ezzel a mini  boxerhajócskával érkezett sötétedés után Máté…

3 komment

Szombat.

2012.11.17. 19:48 :: A Tengerész

Lefogyott a kambuza, úgy, hogy délelőtt a csepeli piacra, majd a Tescoba bringáztunk. Otthagytunk egy csomó pénzt, de legalább benzinre nem költöttem ma. Szegény nagynénémen annakidején sokat derültünk. Textilszövödében dolgozott évtizedeket, ezért korán elkezdett sükletülni.…

2 komment

Péntek.

2012.11.16. 23:46 :: A Tengerész

Kétszer ragasztottam meg a munkás bakancsom talpát, de megint levált hátul. Kikandikált belőle a sarkam. Idáig jó volt így is, de ha jönnek az esők, vizes fűben gázolni a sólyatéren, majd később hóban, nem igazán alkalmas. Úgyis beszerezni indultam elkanyarodtam a munkaruhás…

4 komment

Csütörtök.

2012.11.15. 20:40 :: A Tengerész

No. Ez már az "igazi" csütörtök. Délelőtt a lakatosműhelyben a nagy táblaollóval felszecskáztuk különféle csíkokra azt a 3mm- vastag saválló lemez darabot ami az egyetlen használható volt veretgyártás szempontjából a hulladék, maradék anyagjaik közt. A tegnapelőtt készült…

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2012.11.15. 00:36 :: A Tengerész

Kis zavar van, mert már elmúlt éjfél, szóval amikor azt írom, hogy "ma" az tegnapot jelent. Szóval "ma" előtt volt a tegnap (érthető nem?) amikor kihurcoltuk a rudakat. Aztán a Syntexkeresek raktárában tárolt faanyagaimat is áthordtam a műhelybe és végül ma az összes…

3 komment

Hétfő.

2012.11.12. 18:55 :: A Tengerész

Hát élet ez ? http://haerdekel.hu/egy-falu-utak-nelkul/   Kihordtuk a műhelybe az összes rudakat, bumokat, gaffokat, árboctoldást, csak a két árboc maradt a hajón. Elkezdem kitalálni a vereteket a rudazatra. Az a sajnos, hogy közben tönkrement a lakatos cég, csak a…

11 komment

Szombat.

2012.11.10. 21:38 :: A Tengerész

Hála Istennek senki nem halt meg tavaly óta az osztálytársaim közül. Ettünk ittunk, csak a végén rontott egy kicsit a hangulaton, hogy "Satya" felháborodott, vette a kabátját ás elszáguldott. Hát....igen ő Fideszes. Neki valahogy olyanra egyszerűsödött a világ, hogy aki nem ért…

12 komment

Péntek.

2012.11.09. 16:10 :: A Tengerész

Még ráckevei tartózkodásunk alatt többször próbáltam kiküszöbölni azt a bosszantó ráncot, ami a kis csónak vitorláján fut keresztben. Az akkori végső megoldás az volt (ha csak nem akarom átszabni a vásznat), hogy a rudazaton kell alakítani, nevezetesen mind a gaffot mind a…

12 komment

Kedd.

2012.11.06. 19:48 :: A Tengerész

Délelőtt ráraktam még egy réteg lakkot a boci natúr részeire, aztán felszereltem a helyükre a lekezelt fa korlát és szegélyelemeket. Hoztam ivóvizet, behordtam egy pár napi adag tűzifát és hopp már itt is volt az ebédidő. Délután elmentem az idei utolsó alkalomra, hogy…

14 komment

Hétfő.

2012.11.05. 20:39 :: A Tengerész

Nézem a TV híradót. Szíjjártó Péter (nagy kedvencem, ő a Fidesz legokosabb embere)Kuvaitból nyilatkozik hazánk ottani lehetőségeiről. Többek közt azt mondja nagy az érdeklődés magyar vízügyi szakemberek iránt. Könyörgöm adjuk nekik oda a teljes Dunakört  Karátson…

6 komment

Vasárnap.

2012.11.04. 19:50 :: A Tengerész

Kihordtam  rengeteg szerszámot a műhelybe, első munkaként lecsiszoltam és lekentem a korlátokat. Ma Török Ervinék jöttek ebédre. Ezt a két képet E csinálta. A parti fákhoz nem emlékszem már hol a Petőfi család faszobrai vannak ilyen természetkímélő módon kikötve. A…

16 komment

Péntek.

2012.11.02. 21:00 :: A Tengerész

Olvasva a kommenteket, látom érdeklődésre tarthat számot, mi is a helyzet patkányfronton. Nos lehet, hogy a hordócsapda elsülése akkora sokkot váltott ki a jószágban, hogy messze elkerül bennünket. J valamelyik reggel egy kétségbeesett cinkét engedett ki a csapdából, ma meg az…

2 komment

Csütörtök.

2012.11.01. 09:37 :: A Tengerész

Mindenszentek...Halottak napja...  Még az idő is gyászos, esik az eső, a nap mintha örökre eltűnt volna az égről. A szüleimre gondolok, meg a nagyszüleimre, akiket nem ismertem, csak családi történetekből, mert meghaltak mielőtt megszülettem volna. Apám már kilenc éves…

12 komment

Szerda.

2012.10.31. 18:43 :: A Tengerész

Sajnos nem lesz hely a fűtött műhelyben télre, így megint a lakatos csarnokban leszek télen, a tavalyi helyemet béreltem ki ahol a Mákvirágot is építettem. Mondjuk annyiból szerencsésebb mint tavaly, hogy nem kell fűtött sátrat építenem a munkahelyre, mert nem fogok műgyantázni,…

2 komment

Vasárnap.

2012.10.28. 09:47 :: A Tengerész

Hát ahogy elnézem, ma se lesz munkanap. Még az orrom se dugom ki a deckre ha így megy tovább. Süvít a szél, esik az eső. De idebent minden szuper. Még hátul alszunk a fűtetlen hálókabinban alaposan betakaródzva, úgy alszunk mint a bunda, J hamarabb fog beköltözni a szalonba aludni,…

25 komment

süti beállítások módosítása
Mobil