Hajónapló

Köszönöm a kommentekben megnyilvánuló segítő szándékot. Pontosítom mire van szükségem. A mobil internet épen azért kell, mert ha megindulok a hajóval, mindíg máshol leszek. Tehát nem tudom kipróbálni, vagy bármilyen lefedettségi térképen megnézni melyik szolgáltatónál van használható net, ott amerre járok, mert mindíg máshol leszek. Aztán itt van a mobiltelefon kérdés. Azt hiszem nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, hogy az a legolcsóbb, ha minden országban ahol épp vagyok, veszek egy feltöltőkártyát és berakom egy kártyafüggetlen készülékbe. Ennek persze az a nagy hátránya, hogy ilyenkor megváltozika telefonszámom is. De  azt lehet a blogban megírni, aztán onnan megtudja aki hívni akar. Aki meg nem olvassa a naplót, az ugye meg se érdemli, hogy beszélhessen velem.. ..De ha a telefonon keresztül akarok netelni, az hamar leeszi a kártyáról a pénzt. Ha lehet ilyet egyáltalán. És érdemes...  Persze az is lehet, hogy nem is kell mobil internet, mert mindenütt van internet kávézó, meg olcsó VIFI....Jajde nem értek ehhez!

Ahogy a Piszkos Fred mondja a lopott cirkálón, ....állj, lehet rágyújtani...." Szóval szöveg betördelve kész, képek digitalizálva, magyar felratokkal ellátva kész, könyvborító grafika tipográfia kész, ISBN szám megkérve, nyomdának ajánlatkérő mail elküldve. Pont 17 napi munka volt a szerkesztés, lektorálás. Ha minden a szokásos módon alakul, november első felében meglesznek a kész könyvek. Természetesen a pontos megjelenést itt és a Sailing.hu "Hajósirodalom" topicban közölni fogom. Karácsonyra remek ajándék, akár mindhárom kötet egyszerre.

Feltöltöttem Amapola édesvíztankjait félig. Azért csak félig, mert ha befagyna, így nem nyomja szét a tankokat. Mert még ha fűtök is a szalonban (bár nem fogok egész télen az biztos, mert azért nem alszom kint minden nap) akkor is lehet minusz lent a kielben. Télen meg amúgyis kevesebb víz fogy, nincs annyi zuhanyozás meg pacsálás.

Szeretnék tanácsot kérni minden olyan olvasómtól, aki nálam jobban belemerült a mobil internet ajánlatok elemzésébe ( én sehogy). Ugyanis ha kiköltözünk a hajóra, szükség lesz rá, de annyiféle csomag, szolgáltató van és ráadásul hallottam félfüllel néhány horrort, hogy mekkora számlákat kaptak olyanok akik bedőltek egy mobil telefon/internet szerződésnek, hogy elég tanácstalan vagyok. Aki tudja a frankót, írjon a vilmosbartyik@hotmail.com  -ra!

Kezd összeállni a könyv. Meglepett a terjedelme a tördelés után. Ugye eddig csak Word-ben láttam, hát most kiderült, hogy az első két kötetre formázva (ezt nagyon fontosnak gondoltam, hogy egyforma megjelenése legyen a három kötetnek) több mint 700 oldal lesz, ha a képek is be lesznek rakva! (az első 338, a második 424 oldal volt) Úgy, hogy kezdjetek el spórolni, mert biztos sokkal drágább lesz, talán ma összeáll az egész és akkor remegő térdekkel meginterjuvolom a nyomdát, hogy mennyi lenne mondjuk 120 példány. Merthogy a második kötet eladási mutatói nem indokolják a magasabb példányszámot. Hogy egyszerűbben fejezzem ki magam, a nyakamon maradt a fele. Tehát nemcsak a nagyobb terjedelem, hanem a kisebb példányszám is drágítja egy kötet árát. Most, hogy kezdek túl lenni a dolgon, megállapítom, hogy alapvetően hülyeség volt könyvkiadással próbálkozni, legalább annyira hülyeség mint hajót építeni, mindkettő anyagi csőd és iszonyatosan sok munka, de csak az ilyen hülyeségek éltetnek engem, tehát igenis megérte, ....nekem. Aki nem érti, bizonyára lehet boldog ember, de valószinűleg nem fogja ezt a naplót sokat olvasgatni.

Reggel elvittem az eredeti könyvet a tördelőszerkesztőhöz és átküldtem neki mailben a kész fordítást. Mostmár csak rajta és a nyomdán múlik, hogy karácsonyra lesz e könyv. De minden remény megvan rá, hogy meglesz. Időben jobban állok mint tavaly. Úgy, hogy ma már Amapolára is kimentem. Kitakarítottam és kipakoltam a szalonban a könyvespolcot, amin idáig csavarok és alkatrészek parkoltak. Az eladatlan könyvek kazla felkerült oda a szófáról, ami mostantól fekhelyként funkcionál. Ebéd után remekül aludtam is rajta, miközben a kályha kellemesen duruzsolt. Elfogyott a hajón az édesvíz, de nem volt kedvem az esőben a sárban húzni-vonni a slaugot, hogy feltöltsem a tankokat. Talán holnap.

Drága jó olvasóim! Szívből köszönöm mindazoknak, akik vették a fáradságot, hogy megkűzdjenek a ritmussal, a szótagszámmal, a kocogó verslábakkal. Ne legyen senki szivében harag, de némi tépelődés után a következőképpen döntöttem. Amit a versekkel való hosszas küzdelem során a Veperdi Bandival lefordítottunk, az marad a mi fordításunkban, és ahol az eredeti vers igazán értékes (tehát nem egy utas által faragott alkalmi versike) az bekerül lábjegyzetben angolul annak, aki  élvezni akarja azt is. (meg levonhatja a konzervdobozt, milyen idétlen fordítók vagyunk) Azt amivel nem boldogultunk, és ne vegyétek bántásnak, de igazából Ti se, (lehet, hogy én vagyok túl kényes, de számomra a "Sea Fever", John Masefield verse Vámosi Pál szakavatott műfordíatásában is alúlmúlja az eredetit ) az marad eredetiben a szövegben és a nyersfordítás lesz lábjegyzetben, hogy értse az is akinek nincs kedve bíbelődni az angollal. Ez ugyan teljesen szokatlan dolog és jár(hat)atlan út az "igazi" könyvkiadóknál, de hát én egy amatőr vagyok, hobbikönyvész.

Amúgy a szöveg végét köszörülöm, hétfőn megy a tördelőhöz.

Haladok, haladgatok. Mármint a könyvvel. Idemásolok egy dolgot, amit egy kommentre (@sanyi65) küldtem, mert fontosnak tartom.

 Szóval SOHA nem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz. Meg kell érezni a szerző legpontosabb mondanivalóját és stílusát. Isten bizony, még az is fontos (nekem, bár lehet, hogy túllihegem a dolgot)hogy hogy néz ki a képeken. Milyen szöveget sugall a fizimiskája. Én azért merem bátran humorosra köszörülni a szöveget, mert a tartalmán kívül a képeken örökösen és nem-kényszeredetten szélesen mosolygó szerző tollából csak ilyen jöhetett elő. Ha egy Savanyújóskát látnék magam előtt, sokkal sarkosabbra szabnám a Bandi fordítását. Persze csak egy icipici ollóval nyirbálok, mert a szövegnek azért nagyon pontosnak, hűnek kell lennie. Kényes dolog ez. Nem az én stílusom, hanem Bisseté kell, hogy lejöjjön a lapokról, bár azt hiszem, hogy lelki rokonok lehetnénk akár, nem véletlen, hogy belebolondultam ebbe a könyvbe. Azonkívül mindketten július 15-én születtünk, ami azért elég érdekes véletlen. Igaz, hogy ő 62 évvel korábban.

Remélem a héten megvagyok a munkámmal és irány a tördelő, majd újabb átolvasás és a nyomda. Cél a karácsonyi könyvesbolt megnyitása Amapolán!

Csak hogy érzékeltessem, mennyit hagytak ki az eredeti három kötetből az 1967-es 322 oldalas "Héttengeren"-ben. Csak a most készülő harmadik kötet 470 oldal. De hát Kádár idejében nem lehetett a két világháborúról, a Brit haditengerészetről és Churchilről olyanokat lefordítani, mint amilyeneket a Biset írt.

Tökhülye vagyok. Nem tudom megállni, hogy ahogy megyek végig a szövegen, meg ne szakítsam a munkát, hogy a neten rákeressek az éppen szóbanforgó luxustengerjárókra. Csodálatos pl a "Mauretania", mely 22 éven át (!!!) birtokolta at Alanti óceán Kékszalagját. De hogy leszek így kész a könyvvel?

Azt hittem, vagy legalábbis reméltem, hogy a második olvasásra könnyedén gurul majd a szöveg és csak elvétve találok benn hibát. Sajnos nem. Nagyon precízen kell elolvassam, mert elég sok a hiba benne és jó könyvet, vagy legalább olyan jót akarok csinálni mint az első két kötet volt. A sztori mondjuk kevésbbé fogja érdekelni a "csak a vitorlások szerelmeseit", hisz ez már a majdnem modern gépkorszak, a gőzhajók arany napjai, széntüzelésről az olajfűtésű kazánokkal táplált gőzturbinás hajókig. Viszont aki (mint én is) a háborús történelmi irodalmat szereti, nem fogja tudni letenni. A hadihajózás a tengeralattjárókkal "fertőzött" vizeken, az óriáshajókkal történő csapatszállítások, amikor, csak a személyzet létszáma közel ezer fő volt és 16000 katonát szállítottak át az Atlanti óceánon az európai partraszálláshoz, számomra rendkívül izgalmas tényirodalom.  Érdekesek a világkörüli túristahajókon tett utak leírásai is, nekem az jött be, hogy a Google Earthön követtem az utat időnként, és rácsodálkoztam a helyekre. Érdekes, és jellemző egy tengerésznemzet tudatos értékőrzésére, hogy a szerző 1926-ban (!!) megjelent első könyvét (Ship ahoy!) még ma is, használtan, hetvenvalahány angol fontért árulja a neten az Amazon könyvkereskedés. OK, mi nem vagyunk tengerésznemzet, tehát megértem a könyvem iránti nem túl jelentős érdeklődést. De mondjuk ha valaki eladásra kínálna a neten egy 1926-os lovaskocsi alkatrész almanachot, adna érte valaki aprópénznél többet? Nem hiszem. (Nálunk a nemzeti öntudat főleg zászlólengetésben és ökölrázásban mutatkozik. Jellemző, hogy Kandó Kálmánról, Jedlik Ányosról, Mechwart Andrásról, Ganz Ábrahámról, Kner Izidorról, ((ja ez utóbbi zsidó volt, aki manapság magyar az ugye rasszista is)) alig tud az ifjúság, ha a magyarságról esik szó, a rovásírásról és a sumér nyelvrokonságról indítanak.)Alapvetően "jó emberek" akikkel nagyon barátságos viszonyban vagyok, néhány mondat után elismerik (és nem szégyellik) hogy ők bizony nem olvasnak, számukra az irodalom nem jelent semmit. Pedig egy jó könyv remek dolog. Akárhogy is, a tudást olvasás útján lehet csak megszerezni. És ezt nem azért mondom, hogy megvegye bárki is a könyvemet, mert mindenkinek azt mondom, ha nem tetszett, hozza vissza és szó nélkül visszaadom a pénzt.

Nagyon rámegyek (rámegyünk, hisz az én munkám még így is eltörpül a fordítóéhoz képest, csak ő nem sír annyit mint én, már megszokta a gyűrődést)továbbra is a könyv szakszerűségére. Addig olvasom rágom a már lefordított és az eredeti szöveget is, amíg maradéktalanul nem értem a mögöttes műszaki tartalmat. Már a fordítás amit kézhezvettem is majdnem tökéletes, de én még köszörülöm. Itt nem lesz olyan, hogy a csavar szögnek, szegecsnek van fordítva, az anya (ami a csavaron van) az nem fej, vagy dió, a csavarkulcs az nem franciakulcs (minden irodalmár így fordítja, mert egyszer valaki eltévesztette és a hülyeség körbemegy, bár egyik se tudja mi az, ők olyan iskolákba jártak, ahova csak olyanokat vesznek fel, akik fizikából megbuktak) az átmenő csavar az nem keresztcsavar, az irányváltó hajtómű, az nem áttétel, a tömítés az nem gyűrű, stb, stb, pedig a szótári alak esetleg az is lehet. Szóval ez a könyv (az utolsó könyv, amit csinálok, mert ezzel befejeztem ezt a kis félrelépést a műszaki pályámról) igazán  jó lesz.

Kész vagyok az első átolvasással/javítással. Jön a második, a finomítás. Namármost. SÚLYOS nehézségeim vannak a versekkel. A fordító néhányat lefordított, (keveset ln is besegítettem)néhánynál neki is beletört a bicskája. Ő se költő, én se vagyok költő. Ráadásul a költők se tudnak verset fordítani. Hanem írnak helyette egy másikat. Akárhogy is nézem, hajdanvolt orosz tanárom mondta ki a frankót: "A műfordítás, olyan mint az asszony. Ha szép, akkor nem hű, ha hű akkor nem szép." Két lehetőségem van. 1. bent hagyom a könyvben nyersfordításban, ez pontos, hű, de mondjuk legalábbis "szabadvers". 2. Megpróbálom versben megírni, ekkor vagy nagyon ronda vers lesz, vagy ha szerencsém van és szépre sikeredne, nem is fog hasonlítani az eredetire. Itt tartok. Van egy ötletem, hátha. Ide írom az eredeti verseket. Ha valaki lefordítja úgy, hogy szép és jó lesz, az fog megjelenni a könyvben a fordító nevével, és egy ingyen harmadik kötettel honorálom. Hajósköltők itt a lehetőség. Megfejtéseket a vilmosbartyik@hotmail.com címre kérem küldeni!

Első vers: Címe "The Seven Seas"

Far and far our homes are set / Round the Seven Seas. /Woe for us if we forget, / We who hold by these! /Unto each his mother-beach, / Bloom and bird and land- / Masters of the Seven Seas, / Oh, love and understand.

Nyersfordítása:

Messze és messze vannak otthonaink /Hét Tenger fogja őket körül ./Jaj nekünk, ha elfeledjük,/Mi, akik ezekhez ragaszkodunk!/A hazai fövenypart mindenki számára/Virág és madár és szárazföld-/Ó, Hét Tenger urai/Szeressétek és értsétek meg.

Második vers: (ez kicsit hosszabb) Címe "A Prayer"

Give me a good digestion Lord,/And also something to digest,/But when or how that something comes/I have to Thee, Who knowest best.

Give me a healthy body, Lord/Give me the sense to keep it so,/Also a heart that is not bored,/Whatever work I have to do.

Give me a healtly mind, good Lord,/That finds the good that dodges sight,/ And, seeing sin, is not appalled,/But Seeks a way to put  it right.

Give me a point of view, good Lord, /Let me know what it is, and why,/Don't let me worry overmuch/ About the thing that's known as "I"

Give me a sense of humour, Lord,/ Give me a power to see a joke,/To get some happiness from life/And pass it on to other folk.

Nyerfordítás:

 Adj nekem jó emésztést Uram,/És valami emészteni valót;/De hogy mikor és hogyan kapom meg/Ezt Rád hagyom, Aki mindent a legjobban tudsz.

  Adj nekem egészséges testet Uram;/Adj értelmet, hogy azt meg is tartsam;/Meg egy szívet is, amely nem unatkozik/Bármilyen munkát is kell elvégeznem.

Adj egy egészséges elmét Uram,/Mely megtalálja a jót és kikerüli a bűn/Látványát, és nem rémül meg attól,/Hanem megkeresi annak kiigazítási módját. 

Adj egy nézőpontot jó Uram,/Tudasd velem, a mit és a miértet;/Ne hagyd, hogy túl sokat izguljak/Azért a dologért, ami „Én” vagyok.                                                                    

Adj humorérzéket Uram,/Adj erőt, hogy értsem a tréfát;/Hogy némi örömöm legyen az életben/És másoknak is továbbadjam azt.

Na ma se végeztem. Van még 35 oldalam az első olvasás/javításból. Van aztán még néhány gyötrelmes mondat, amit "függőben hagytam". Ilyenkor "bepirosítom" és úgy hagyom ahogy és amedig eljutottam vele, mint egy félkész munkadarabot (mint ahogy az is) és visszajárok rá, mint a kutya a csontra. És van ami teljességgel lefordíthatatlan. Pl. a "boat" és a "ship" . Ugye magyarul mindkettő "hajó". Pofonegyszerű! DE. A történet egy helyen épp egy hülye hölgyutasról szól, akinek fogalma sincs hogy a kettő közt (az angolban!) micsoda hatalmas különbség van! Képzeljük el, hogy valaki azt mondja egy hajóra, hogy hajó, de mi kijavítjuk, hogy az nem hajó, hanem hajó! Mert magyarul így fordítjuk, ha PONTOSAN fordítunk. Ugyanakkor arról van szó, hogy a butája azt mondja, hogy ez egy boat, de nem az, hanem egy ship. (és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a vessel, a tender, a craft, meg a fene tudja még mi, az mind hajó magyarul, de az angol tengerész leköpne, ha az egyiket a másik néven említenéd) És vannak versek is. Szóval megmondom őszintén inkább árbocot gyalulnék.

Hajnali fél három van. Szerettem volna az első olvasattal/javítással végezni a héten, (mármint az elmúlton, mert ugye hivatalosan már hétfő hajnal van) de még 75 oldal van hátra, meg a képek szövege, meg még az általános pofatúra. És akkor még messze nem vagyok készen, mert elölről el kell kezdeni elolvasni legalább még egyszer, aztán majd a tördelés után megint. Most megyek alszom egyet aztán folytatom.

Fhúúúú, írok egy kis naplót pihenésképpen. Kicsit szétestem a szövegcsócsálásban. Úgy érzem egy tőmondatot is nehezen tudnék sorbarakni. Bisset apánk imádja a többsoros, többszörösen összetett mondatokat, a Bandit meg belehajszoltam a gyors fordításba, azzal, hogy ne sokat rendezgesse a szöveget a drága idejében, majd én összerakom a nyersfordítást. Na azért a nyersnél sokkal jobbat csinált, de mert nyom az idő, most meg magamat hajtom. Ma reggel 7 óta nyomom. "J"-t meg el fogom fenekelni, mert nem vesz komolyan, állandóan csacsog nekem, (amit egyébként imádok, akárcsak őt, mert nagyrészt, főleg ha a süket fülem felől  beszél, csak bólogatok, meg hümmögök, mint Galamb a Troppauer Hümér verseit hallgatva, úgyse hallom) és állandóan visszakérdez, sikeresen zökkent ki a szövegértelmezésből. Meg is mondtam neki, hogy ha így folytatja "benaplózom", na hát azért is folytatta! A harmadik kötetben van sok leíró rész a világkörüli túristahajós korszakról, nem álltam meg, hogy a Google Earthön be ne járjam vele az utakat, (Nesze neked sietés a lektorálásban!)van amit megtaláltam, van amit nem, pl a Themzén Londonban azon a helyen ahol a dokkok voltak amikbe az óriás luxushajókkal beálltak most házak állnak. A tengeri katasztrófás, mentéses XXIII.-XXIV. fejezeteket olvasva a maradék kedvem is elment attól, hogy valaha is kimenjek az Észak Atlantira. Na vissza a szövegszerkesztőhöz, nyomom amíg bírom, jóccakát.

Éjjel kettőig bírtam....

Teljesen leálltam a hajóépítéssel, csak a könyvet nyomom. Borzasztó erejű viharos szél dúlt hétfőn és kedden, de még szerda délelőtt is az országban. Az esti híradó tele volt a leszakadt tetők, kidőlt táblák, fák, kerítések képeivel. A hajót is rázta rendesen, de büszkén jelentem, minden kitartott! Hétfőn egész nap otthon voltam, kedden, szerdán a hajón, (e sorokat szerdán írom off line, mivel Amapolán nincs net) és kizárólag a harmadik köteten dolgozom hétfő reggel óta, a laptopon szerkesztem a könyvet. Kint rövid pár nap alatt vagy 15-20 fokot zuhant a hőmérséklet, idén se volt ősz, csak nyár után a tél, de egy szavam sincs az időre, az elmúlt évivel ellentétben kivételesen kegyes volt hozzám az Öreg és a tél jó egy hónappal később köszöntött be, mint tavaly, amikor a szegény fecskék tízezrei pusztultak éhen, a korai lehűlés miatt. Azt hiszem bevonulok aludni a szalonba a hálóból, mert éjszaka, bár mind a három pokrócot magamra terítettem, plusz „J” hálózsákját, de még így is fáztam egy kicsit. Itt viszont csodás az idő a kályhával. Mondjuk felidéződnek gyermekkorom örökös öltözős-vetkőzős, vaskályhás telei, merthogy ezektől már meglehetősen elfeledkeztem a központi fűtéses fél évszázad alatt. Merthogy a dolog a következőképpen nézett ki. Este addig dolgoztam a könyvön a szalonban, amíg a kályhában leégett a tűz és az ezt követő néhány órában lassan lehűlt a hőmérséklet úgy 14 fokra. Ez éjjel egy óra környékén következett be, ekkor elvonultam aludni. Reggel hétkor keltem. Amúgy csak a telefonon, vagy a gépen tudom megnézni mennyi az idő, (a karórámat négy éve nyugdíjbamenetelemkor kihajítottam) a falióra egyfajta hőmérsékletregisztrálóként üzemel, az elgyengült elem miatt ha lehűl a levegő leáll, amíg be nem fűtök. Kint három, bent tíz fok volt, de még este bekészítettem a kályhát, begyújtottam, és amire végeztem a headben a reggeli dolgokkal, már kellemesen nyomta a meleget, bár még elég hűvös volt, így minden göncömet magamra húztam. Ezt követően tízpercenként levettem valamit, amíg gatyában nem ültem a gép előtt, 35 fokban. Aztán ez megy visszafelé, amíg délutánra ismét be kell tüzelni és az egész dolog ismétlődik. Persze a lektorálást csinálhatnám otthon is, ahol még „J” etet-itat is közben, és kényelmes gázfűtés van, de mindenféleképpen ki akarom próbálni a téli üzemet. Nagyon jó a harmadik kötet is. A két világháború, a hadihajózással és a közbenső évek eseményeinek leírása nem csak mint a hajózás szerelmesét kötnek le, hanem számomra azt bizonyítják, hogy az ember nem változik, semmiből se tanul. Pl ezt a sort 1920-ban írta le a szerző.: „Az emberek bármilyen országban olyan törvényeket, és törvényhozókat kapnak, amilyet megérdemelnek, vagy elviselnek”. Attól tartok ez örök igazság. Milyet is kaptunk idáig? És milyet fogunk jövőre?? Pontosan látszik a szerző leírásából, hogy az első háború győztes hatalmainak szörnyű szűklátókörűsége hogyan vezetett a még borzalmasabb másodikba. Ezért megy nehezen ez a lektorálás nekem, mert annyira leköt a sztori, hogy elnézem a hibákat közben. De azért meglesz Karácsonyra a könyv! Így néz ki a tűz a kályhában. Izzanak a fahasábok, dől a meleg.

A fali hőmérő meg mutatja a külső és a belső hőmérsékletet.

 Ma kivittük itthonról a gumicsónakos Feri kocsijával a gáztűzhelyt. (az enyémbe nem fért be) Ide meg holnap hozzák az újat. Ha kész a könyves munkám, ez a következő, hogy beüzemelem a szalonban, és akkor főzhetünk is odakint. Egyelőre leraktuk az árbocműhelybe, ahol majd átszerelem PB gázra. Ezeket a sorokat már itthon írom, amíg kész nem vagyok a lektorálással, pár napot itthon maradok, leginkább azért, mert itthon van hálózat és nem kell kirobogóznom időnként kajáért.

Miután végeztem a külső festésekkel és a téli felkészüléssel, visszatértem az árbochoz. Csak emlékeztetőül, a főárboc derékszár amit éppen csak összeragasztottam, amikor a homlokomra csaptam, hogy a jó időt ki kéne használni inkább, mint a fedett helyen is végezhető árbocmunkát nyomni. Na harmadik napja gyalulom, csiszolom a nyersanyagot. Minden elismerésem a régi hajóácsoké, akik mindent kéziszerszámokkal végeztek! Én a munka 80 %-át gépekkel csinálom, de mégis estére a karjaim mintha a nyakamtól akarnának kiszakadni a helyükről. Kutyakemény, de gyönyörű munka a nyers szögletes árboc gömbölyítése. Ugye anyagtakarékosság szempontjából ez a dúc már nem négyszögletesről indul, a lécek durván követik a körkeresztmetszetet, de így is rengeteg anyagot kell lefaragni. Csak a fő méreteket ellenőriztem tolómérővel, hosszú vonalzóval, a többit csak szemre és tapintással, nagyon megnőtt a gyakorlatom és az önbizalmam. Elöször csináltam abrichterrel és felsőmaróval négy (2-2 egymással párhuzamos, és egymásra merőleges) oldalt. Aztán a durváját abrichterrel kezdtem. Amikor kézzel tapintva nagyjából lekerekedett, illetve a vége már kúpos volt, kezdtem a kézi gyalulást a két gyaluval, a nagy ropánttal és a kicsivel.

A kézi gyalulást, már említettem, még tíz éves koromban tanultam az Ezermester szakkörben Burucs  tanár úrtól. Ha szép, a felülettel párhuzamos,  egyenes szálú az anyag, akkor mindegy merről gyalulom. Mivel az anyagom aránylag megfelelő minőségű, ez 80%-ban így van. De ahol nem, és nem szálirányban gyalulok, szakítja a fát. Nos ilyenkor fordítani kell a gyalulás irányán. Igen ám, de itt több egymáshoz ragasztott anyag van, és előfordul, hogy egymás mellett ellenkező a szálirány, tehát valamelyik szakadozni fog. Ekkor nincs más, mint a csiszolás, itt a gyalu nem működik. Körtárcsás és szalagcsiszolót egyaránt használok.

  A lényeg a pontosan kör keresztmetszet és a síma felület. Ma nagyjából kialakult. Az alátámasztásra korábban, amikor még nem volt semmi tapasztalatom, mindenféle görgőket találtam ki, hogy forgatható legyen a munkadarab, de ez az egyszerű megoldás is tökéletesen megfelelt. Annyi lesz még, hogy a "V" alakú két laposacélból és zártszelvényből összehegesztett bölcsőt betekerem a végső simítás előtt ronggyal.

Kifurkáltam a néhány csomót és a helyüket kitöltöttem fűrészporos epoxival. Holnaptól következik a finom csiszolás. Most kis pályamódosítás következik, mert a Veperdi Bandi ma kész lett a harmadik könyv fordításával, így amíg megcsinálom a lektorálást kint leszek ugyan a hajón, de ott leginkább  könyvezek és csak "pihenésképpen" fogok építeni.

Nagy, nagy szerencsém van a jó idővel. Kész a teljes deckfestés. Így néz ki. Még majd valamikor, ha kész lesz a szalon felülvilágító rácsa, fehérre festem a felülvilágító jelenleg szürke, unalmas tetejét.

Még egy csúszásgátló réteg kerül rá, de akár a vízretétel után is ráérek vele. Ezt a naplót olvassák olyanok is, akik kíváncsiak a módszereimre, netán tanulnának belőle, azoknak írom az alábbiakat. Nekem problémát  okozott a méregdrága többkomponenses festékek pontos keverése. A bádogedényekből töltögetni macerás, a tetejét ki-be csukogatni, a peremén szétfolyik az anyag, egy idő után már nem is zár rendesen, a súlyarány adagolhatatlan. Ez a kilós adagra is igaz, de különösen  nehéz az ügy az ötkilós dobozoknál. Nos én az alábbiakat csinálom. A doboz tetejére fúrok egy kis lyukat az egyik oldalon a perem mellé közvetlen, ez a levegőző, az ellentétes oldalra pedig egy kissé nagyobbat a doboz palástjára, amennyire lehet a tető közelébe, ez a kitöltő lyuk. Fontos, hogy ez utóbbit belülről kifelé fúrjuk, (ehhez a tető levétele után a fúrógép tokmányát  ügyesen be kell játszani a festéktükör fölé, ami azért nem komplikált túlságosan , ezek a dobozok sosincsenek teljesen megtöltve, a festékgyártóknak is élni kell valamiből) ekkor a kitüremkedő sorja mintegy kifolyó csöcs működik és a festék utáncsöpögés nélkül tölthető. Itt egy fénykép, hogy néz ki. Namármost. Amikor a dobozban még sok festék van, minden egyes töltés előtt egy pálcával alaposan felkeverem "fogyasztás" előtt. Amikor már valamivel kevesebb  van benne, egyszerűen  csak meglötyögtetem, esetleg az ürítő és levegőző lyukakat befogva. Ugyanezt megteszem a "B" komponens dobozával is. (Esetemben erre nem volt szükség, a Rezakril "B" komponense flakonban van, amiből gond nélkül töltögethető.) Készítettem egy egyszerű mérleget, amit bejátszottam vízzel a szükséges tömegarányokra, befűrészelve az ellensúly felfüggesztését  a megfelelő helyekre.  A mérlegre akasztott konzervdobozba a festék vékony sugárban könnyedén tölthető és amikor átbillen, bent van a szükséges mennyiség a "B"komponensből. Ezután a súlyt átteszem a távolabbi fűrészelésbe, az viszzabillen  és az "A" komponenst töltöm a doboz furatán keresztül nagy kényelmesen, amíg a mérleg ismét átbillen. Ennyi. Pontos a keverési arány, egyszerű, nem ömlik szanaszét, nem folyik túl, nem csöpög össze-vissza.  A konzervdobozt a mérés után leakasztom és abból kenem a festéket, a megfelelő mennyiségű higító hozzáadása és alapos keverés  után. Amikor kikentem az adagot, egy kis higítót belelöttyintek a konzervdobozba, kimosom benne az ecsettel a maradékot és az íly módon beszennyezett higítót kitöltöm egy leköszörült tetjű sörösdobozba, ebbe beleállítom az ecsetet. A következő keverést ebből higítom. A sörösdoboz nagyon hajlamos a felbillenésre, ezért azt egy nagyobb konzervdobozba állítottam bele körbe anyacsavarokkal lesúlyozva. Amikor a festés kész, kimosom egy kevés higítóval az ecsetet, valójában csak ez a kevés higító vész kárba, a korábbiakat ugye elhasználtam a munkához és az ecsetet beállítom a többi mellé egy gázolajjal töltött vödröcsdkébe. Így nem köt bele a festékmaradvány. Ami a dobozban marad festék annak a két nyílását leragasztom szigetelő, vagy maszkoló szalaggal, hogy ne tudjon párologni. A nagy ötkilós dobozban kevés anyag maradt, ezt nem érdemes ebben tárolni tavaszig, ezért kitöltöttem két befőttes üvegbe.

Ha nem törik össze, tavasszal ebből lesz a csúszásgátló réteg a deckre, úgy, hogy  felkenés után azonnal egy nagy szitával bakelitport szitálok rá, amit az építés kezdete óta gyűjtöttem össze  egy nagy vödörbe minden bakelit burkolati elem fűrészelése után. Valahogy jobban bízom benne, mint a homokban, ami borzasztóan érdes felületet ad. A meteorológusok szerint ma volt az utolsó nyárias nap, kezdődik  hideg. A magam részéről felkészültem a télre. Kész a deck, ponyva feszes és ami a fő, a kályha tökéletes. A sólyatéren lebontották azt a lakóhajó roncsot ami már nyolc éve áll ott és kiszórtak belőle egy rakás faanyagot ami a burkolatokat tartotta. Egy halommal elhordtam belőle (biztattak, hogy vigyem az egésszet, annyival is kevesebb az elhordandó szemét) kihúzgáltam a szögek nagyját és felaprítottam körfűrésszel, az árbocgyártás hulladékával kiadja a téli tüzelőmet Amapolára. A régi asztalt fordítottam fel és a lábai közé halmoztam a tüzifát. (Az asztal története. Valaha '71-ben a Vadászati Világkiállításra nyitott Volga szállóban kezdte mint éttermi asztal, majd az ottani selejtezés után hozattam át a Novotelba személyzeti étkezdei asztalnak, sok társával egyetemben, aztán onnan is kikopott, miután felújítottuk a büfét, mentek a sittre, de ezt az egyet kihoztam  Amapolára, volt étkező és munkaasztal, most meg a tüzifával együtt fog a kályhába kerülni felaprítva a télen.) A hajópusztítók még kilapátoltak egy pár vödörnyi igazi NDK brikettet a valahavolt lakóhajóból! Merthogy ez a lakóhajó utóljára tán még a régi szocialista kályhávalfűtős időkben üzemelt! A szénporral nem foglalkoztam, de a brikettek nagyját kimentettem. Kipróbáltam, a tűzkosárba a forgács közé beágyaztam egyetlen (!) darabot.Még este is meleg volt a kályha és izzott a brikettmaradék a tűzkosárban. Gondom volt még a kéménnyel. Ha esett az eső, a kéménycsonkot a head tetején be kellett fedni egy konzervdobozzal, ami pont passzolt a csővégre. Most egy festékeskannából sikerítettem egy ideiglenes szélkakast, hogy esőben, szélben is tudjak rendesen fűteni. Ha beválik, egy sokkal szebbet  fogok csinálni, de egyelőre ez is megteszi.

Szóval a tüzelő a hajó mellett leponyvázva, a hajó frissen festve, várja a telet és ami a legfontosabb a tavaszi vízretételt!

 Hosszas vacilálás után megvettem a belső terek padlódeszkáinak faanyagát. Az építés kezdetén, amikor a padlódeszkák tartó bordáit behegesztettem, kidobott szállodai ajtókból szabtam ideiglenes padlót aminek nem ártott se hegesztés, se festés, se egyéb műhelyfunkció, ami négy éven át a hajó belső tereit jellemezte. De a télen befejezem a szalont és a hálókabint, ennek pedig az utolsó munkafázisa a padlódeszkák elkészítése lesz. Az anyaga borovi fenyő (megegyezik a mennyezettel) és elég nehezen kaptam valamennyire is megfelelő minőséget. Én a csomókat szépséghibának tartom, (bár nem mindenki van így ezzel, így "J" sem akinek kifejezetten tetszik az ilyen "nem unalmas" fafelület, pl lehetett kapni abban a boltban ahonnan a fanedvességmérőt kölcsönöztem, mű görcsöket, amiket a túl sima erezetű fákba fúrnak be) de hiába válogattunk át "J"-vel (szegénykém hullafáradt volt a végére) két hatalmas emelés borovi fenyő deszkát az Erdért telepen, (a Jafholznál semmi használható se volt) csak olyat  találtunk, amiben akárhogy is fogom szabni, bent marad majd néhány görcs. Ez van. Az ember nem mindenben alkothat tökéleteset.

Ma újabb költségbe vertem magam. Megvettem "J"-nek a gáztűzhelyt  itthonra, ami meg itthon idáig üzemelt, azt kiviszem Amapolára, ott átalakítom PB gázra és reményeim szerint a jövő hét végén akár tortát is tudunk sütni a hajón. Mondjuk a kérdés már csak az, hogy miből fogunk kajálni, mert ha ilyen ütemben fogyasztom a pénzt, nem marad ennivalóra. Különös tekintettel, hogy mégiscsak lehet, hogy meglesz a Bisset harmadik kötet is Karácsonyra! A "VB" a  fordító belehúzott és a jövő hétre igéri a fordítást. Ebben az esetben pár hétre felfüggesztem a hajóépítést és lenyomom a lektorálást. Ha a nyomda és a tördelő is olyan gyors mint tavaly, karácsonyra olvashatjátok a harmadik kötetet! Persze ehhez nem ártana, ha a második kötet jobban fogyna, mert elég komoly pénzügyi nehézségeket okoz  a nyomda kifizetése. De legfeljebb csak kevés, mondjuk 100 példányt nyomatok (mondjuk így sajnos a fajlagos költségek magasabbak) de legalább a hűséges olvasók "megkaphatják a magukét".

Megint egyedül "élek", "J" kicsit hazajött házimunkázni, így én szaladok időnként haza, hogy tápláljon. Kint egyszerű az étrendem, főleg hidegkaja, de ha hazajövök, rendszerint viszek valami főttet, amit csak melgíteni kell, bár ez, amíg nincs bent a gáztűzhely, csak a szabadtűzön a hajó fara mögött működik. Amúgy a gáztűzhely amint kész a festés (most megint vérszemet kaptam, mert mégse lett a beharangozott rossz időből semmi komoly) pillanatokon belül bekerül a szalon konyhasorában erre a célra szabadon hagyott helyre. Három napja festek mint a gép, még a délutáni alvást is kihagyom, de meg is van az eredménye!

 Megvan a felépítmények oldala, meg a gunwale körben a deck felett fehérrel és a deck körben vörössel. Ez a  szín is történelmi, valaha Nelson idejében az angol hadihajók deckjét azért festették vörösre, hogy csata idején a legénység ne pánikoljon a kiömlő vértől. (Egy régi siófoki klubtárs barnára festette a hajója deckjét {jó randa lett}, mondtam neki, biztos azért, ha bepánikol a kapitány, a legénység ne vegye észre..... Habár a szag...)

Elég utálatos amúgy ez a Rezakril 2K festék. Azért, mert az elképzelhető legjobb az UV állósága, el kell viselni, hogy alig takar, tehát a decken három réteg után is sejlik ahol korábban elcsöpögött a fehér, lehet még egy réteg kell majd, mert amúgy is meg kell oldani valószinűleg a csúszásgátlást, aztán ha meghigitom még így se takar, de mivel villámgyorsan szárad, beragad az ecsetbe munka közben a szálak tövénél tapad ahogy terítem, szóval baromi macerás a festés vele, valójában járműfestésre találták ki szórással, nem ecsetelésre való, de cserébe évtizedekig megtartja kezdeti fényét.

Visszatérve a kajára, azért nem sanyargatom magam, végülis vége a fogyókúrának, (178 magas és 65 kiló vagyok) időnként kiugrom a Tescoba, az van közel a Soroksárin és körülnézek a lejárófélben lévő ezért félárra levett termékek közt, ilyenkor a minőségi árúk is kedvező áron kaphatók, (hja aki hajót épít ott spórol ahol tud) annyi "E" betű van bennük, hogy a lejárati dővel egyáltalán nem kell törődni, én simán megeszem akár a több hete lejárt kajákat is, soha nem volt tőlük semmi bajom, az ember dögevőből szocializálódott az élelmiszerlánc csúcsára, pl ez a kolbász amit a rozsdamentes lapon sütöttem pár napja igazán remek volt tormával és egy sörrel ebédre.

 Ma reggel már csak 17 fok volt a szalonban amikor felkeltem, be is fűtöttem a reggelihez, tökéletes a komfort a kályhával. Amíg a gyaluforgácsot, ami zömmel az abrichter vágta apróanyagból áll, csak beszórtam a kályha tűzterébe, mindíg bajom volt a begyújtással, mert eltömte a rostélyt, nem kapott a tűz levegőt és orrbaszájba csak füstölgött, de kitaláltam, hogy egy üres ötkilós festékes latát kifurkáltam, meg sikítóval felhasogattam, szóval egy vaskosarat csináltam belőle, ebbe rakom a forgácsot, jól beletömve, majd beállítom a kályhába, mellé rakok egy bő marék fát, meg a bíedermeyer leánykák loknijaira emlékeztető kézi gyaluforgácsból egy marékkal, ez az elképzethető legjobb gyújtós, meggyújtva azonnal prímán ég és a "kosárban" az abrichterforgács lassú izzás közben elhamvad, miközben a kályha ontja a meleget.

A főárboc egyelőre négyszögletes formában parkol a csarnokban és várja a további megmunkálást, de most első a festés, ha kitart még egy kicsit az idő, lefesteném a szalon és a hálókabin tetejét is és akkor tavaszra már csak az algagátló fenékfestés  és a cockpit körbefestése maradna.

Az a helyzet, hogy alighanem eltaktikáztam magam. Idén még mindenképpen le akartam festeni a decket és a felépítményeket a végleges szinükre, de annyira elkényelmesített a kitartóan jó idő, hogy úgy voltam vele,  ráérek még, haladjak az árbocokkal a végkifejlet felé. Ez, most, hogy beköltöztem a csarnoképületbe már nem időjárásfüggő, tehát ráérek vele a rossz időben is csinálni. Persze nagy a késztetés mindíg, hogy ha belekezdek egy munkába, azt a végéig csináljam megszakítás nélkül, és  ez az árbocgyártás is ilyen izgalmas feladat, (meg mostanára a sok szorítócsavargatástól  annyira bekérgesedett a tenyerem, hogy meg se kottyan) de előbb is félbeszakíthattam volna, hogy helyette fessem a decket amíg kitart az idő. Na tegnap rászántam magam, magasnyomásúval lemostam a decket, ahol egy makulányi rozsdát láttam, azt kijavítottam Trinát korróziógátló alapozóval és ma a mellvédet (gunwale) és a felépítmények oldalfalait fehér Rezakril 2K zománccal lekentem kishíjján két réteggel. (délutánra elfogyott a higítóm) Kemény munka egész nap térdelve guggolva. Összesen három réteg jön a három réteg alapozóra, különösen azért, mert az Epodur vascsillámos felső réteg alapozó sötétszürke és a fehér Rezakril még két rétegben se takar rendesen. Namármost ahhoz, hogy minden festék fent legyen kellene vagy egy hét, ráadásul egyvégtében, hogy ne kelljen mindíg újra megtisztogatni a felületet és ehhez képest már holnapra jósolja a meteorológia a lehülést és a csapadékot. Pár napja reggelente be is fűtök a szalonban a kályhába, hogy "J" ne fázzon amikor felkel. Alighanem lőttek az idei készrefestésnek.

Pár napja kaptam a szomorú hírt, hogy szegény Perjés Pimit "temették". (vitorlásról szórták a hamvait a Balatonba Fonyódon , megható szertartás  sok hajó kiséretében) Pedig olyan volt ő mint aki sose öregszik meg. Néhány éve még a 40-es deckjére a vízből egy húzással kipattant Földváron, csak néztem. Most meg a Bujtor ment el, a TV-ben néztem az emlékére bemutatott "Pogány Madonnát", volt benne sok régi  hajó, meg arc, Dolesch Iván, Fittler Dezső , csupa olyan név a vitorlázásban, akikről elképzelni se tudta akkor az ember, hogy egyszer nem lesznek. Szomorú dolgok ezek. Lassan többen vannak "odaát" a régi ismerősökből, mint itt. Az ember önkéntelenül is arra gondol, vajh nekem mennyi van hátra. Vajh megéri e a sok munka, lesz e időm élvezni az eredményét? De az a helyzet, hogy én a munkát, az alkotást is élvezem. Ha még a hajózás is összejön, az már csak a "hab lesz a tortán".

Nagyon jót tesz nekem, na meg Amapolának, hogy lassan három hónapja már hogy a hajón lakom.  Nincs az itthoni alaposabb zabálás, hisz a hajón leginkább csak kétszer eszünk naponta, így semmi gond a fogyókúra. Említém, hogy az év elején észleltem, hogy a farmerom feszülget a pocakomon. Na felét enni, dupláját mozogni, ez a legjobb fogyókúra. Reggel hatkor már melózok a hajón, alapos reggeli 8 óra felé, majd ebéd egyre később, mostanában úgy délután háromkor. Utána egy óra alvás, meló legalább este 8-ig és nem is vagyok éhes, vacsora legfeljebb egy falat valami egy pohár tejjel. A múltkor amikor a Gyula szülinapi bulijára kiöltöztem (négy éve nem volt rajtam öltöny és zokni se úgy három hónapja) főleg, hogy ellensúlyozzam a Sikaflextől lemoshatatlanul fekete  kezeimet, kellett keressek egy hózentrágert, mert a nadrág leesett rólam. 10 kilóval vagyok könnyebb mint januárban és remek az erőnlétem. Kilenckor elalszom, ötkor ébredek, a hajónak meg kiváltképp jót tesz, hogy ott vagyok, mert dupáját haladok vele, mint amikor nap mint nap hazajártam.

No kezdem azon, hogy ugye hogy "J" kicsit itthon pihengetett, (főzött, takarított, szóval agyondolgozta magát) egyedül meg nem tudtam árbocot ragasztani, nekiálltam a gázpalackok deckládájának. Amire visszajött így néztek ki együtt.

Aztán többszöri nekifutás után (elsőre és másodikra gond volt a lakatosok által készített munkával és még most se tökéletes, de igazából csak én látom, hogy hol) felhegesztettem az árboctalp merevitését. Lehetne szebb is, mert a 10-es és 5-ös lemezek összehegesztéséhez elég kicsi a  trafóm, de azért megoldottam többszöri varratokkal. Végül is csak az a funkciója, hogy árbocállítás közben megfogja kihajlás ellen a főárbocot, amíg a vantnik nem tartanak. Ha már a helyén minden, nincs rajta oldalirányú erő. A vízszintes lemezek közé 5cm vastag akác/kőris lécek jönnek kifurkálva a "pin"-eknek, amikre a fallok lesznek lekötve.

Mint említettem, mindíg fáj a szivem, ha egy hajó pusztulását látom. A rontóbontó brigád tovább trancsírozza a Ráckeve II.-t. Kaptam még tőlük valamennyi horgonyláncot további borokért, ami ugyan nem jó nekem a meglévő láncom toldáshoz, mert nem azonos a méret, de ha kötéllel teszek le kisebb horgonyt, előtétnek a kötél és a horgony közé néhány méter jó lesz. Most így áll a munka

Íme a csipetcsapat ebédszünetben. Elbeszélgettem a képen elől látható pocakos brigadérosukkal, mondta mindent bontanak ami fémből van, főleg a hajókat szeretik, amúgy laza magánzók szövetsége, a szocializmust jobban szerették mint a kapitalizmust, mert többet lehetett lopni,  a képen láthatóknak, meg még akik éppen elszaladtak amikor fényképezni kezdtem őket kb 80 év letölött börtönbüntetés van a hátuk mögött, de ezt szerintem csak hencegésből mondta a főnök, mert ahhoz azért túl fiatalok.

Ahogy megjött Juditka azonnal folytattuk az árbocragasztást.  Itt az a darab látható amiben már bent van az árboclámpa kábelének védőcsöve, meg még egy tartalék, valamire biztos jó lesz egyszer.

Amikor már csak két darabból állt a nagy dúc, hétfőn este megkentük mindkét oldalt és jött az utolsó ragasztás, már nem fényképeztem, mert unalomig ismert a hosszú munkadarab a 113 db szorítóval. Viszont így néz ki a kész darab a kilenc rétegből összeragasztva.

Az alját 85 centi hosszban  kiegészítettem lécekkel, mert itt négyszögletes keresztmetszetű lesz, hogy passzoljon a billentős árboctalpba, ahogy a régi balatoni 15-ös és 25-ös jollékon is volt. Aztán nagy munkába kezdtem. Most, hogy így bepofátlankodtam a csarnoképületbe, megszüntettem a hajó melletti szabadtéri munkahelyet, ahol a két masszív vasbakon a bummokat gaffokat gyalultam kerekre a tűző napon, meg tároltam a faanyagot leponyvázva esténként. No eszméletlen mennyiségű szemét, kacat, hulladékfa került ki alóluk,

 "J" itt éppen kotorja a gyaluforgácsot, elveszett javak után kutatva.

Borzasztó ügyes lány, megtalált egy vésőt, egy szöghúzót és egy aprócska alkatrészét a felsőmarónak, ami nélkül a mélységállítást hetek óta csak saccperkábé végeztem.

Most a két masszív vasbakon áll bent a csarnokban (én csak úgy hívom "árbocműhely") a nyers főárboc derékszár, (az árbocsudár még hátravan, de az csak egy négyméteres pálcika, ezek után csak "ujjgyakorlat") a két kölcsönkért acél zártszelvényt, ami ragasztópadként szolgált két sör (leasingdíj) kiséretében visszacipeltük tegnap reggel a lakatosoknak, az alátétként szolgáló irodabútorokat is visszaállítottuk a fal mellé a helyükre, feltakarítottuk az eddigi szemetet, tisztul a kép, kezdődik az árbocgyalulás.

Ajaj! Jól magamra haragítottam a drága jó "V B"-t a fordítót. (ilyeneket írt: Jól megadtad nekem, mert most már valami pénzéhes Harpagonként jelenek meg a tisztelt olvasóközönség előtt.) Pedig legcsekélyebb mértékben se szándékoztam. Csak hálával tartozom neki az önzetlen és önkéntes munkájáért, ezt a fordítást leginkább a szakma iránti olthatatlan szenvedélytől vezérelve csinálja és az anyagiak csak tizenhatodlagosak. Most viszont jött egy  pénzes melója, így félre kellett tennie a hobbit, ráadásul szegény a nyugdíja kiegészítésére még állásba is ment. Szóval a lényeg, nem maradt ideje a harmadik kötetre. Mondjuk  azért ha elment volna a második kötet, ahogy reméltem, (többen még  olyanok se jöttek el a könyvért akik meghatározott sorszámot kértek)  akkor lehetne a bevételből költeni másik fordítóra, hogy besegítsen, (a fordítás kétharmada kész)de a lényeg, harmadik kötet legfeljebb tavasszal és akkor is csak az esetben, ha elmegy a második kiadásból a kinyomtatott 230 példánynak legalább a kétharmad része.

Ennyit az ekszkűzről. Ma kihurcolom "J"-t a hajóra és még  ezéjjel ragasztunk egy szelet árbocot, előkészítettem mindent, csak kenni és szorítózni kell. Hálistennek kész a head fugázása, a fehér falak és padló fekete Sikaflexszel, nagyon jól néz ki és a fehérrel szemben az a reményeim szerinti előnye meglesz, hogy nem látszik rajta a piszok, mert a fehér egyszerűen tisztántarthatatlan, akármennyit csiszatoltam, beszürkült, befoltosodott. Közben előre haladtam a deckládával is. Jó maszív vörösfenyő alkalmatosság lesz, ahogy kész lettem a vázával (az is van vagy 30 -35 kiló) "J" bevásárló kerekes molnárkocsiját rágumipókoztam, így talicskaként ki tudtam tólni az árbocműhelyből a hajóhoz,  majd a bal első horgonydaruval szépen úriasan felemeltem a deckre. Már megérte darut rakni előre is, nemcsak hátra a bocinak. Azon kívül, hogy ez lesz a gázpalackok tárolója, az egyik végére csináltam egy fix kazánlemez placcot, ahová felcsavarozom a nagy 150-es satumat. Mindíg jól jön egy hajón az ilyen robusztus szerszám. Amiért kiraktam a deckre, az az volt, hogy jó helyre hegesztettem e a lábak fészkeit (a válasz "nem" a fene egye meg), valamint, hogy hogy  néz ki jobban, ha függőlegesen áll, vagy ha merőleges a deckre, ami ugye pláne ott az orrdecken a "sheer" nek megfelelően, csinosan  felfelé emelkedik. Nos az előbbi a szép, ami miatt az első lábakból 2cm-t le kellett vágjak, ami amúgy semmi gond, de ettől a láda első lapja olyan közel került a fux tetejéhez, (ami viszont merőleges a deckre, de mint alacsony holmi a megjelenésben nem érzékelhető) hogy azt nem lehetett kinyitni! Tehát az egész ládát hátrább kellett tenni 10 mm-t , amit persze a korábban felhegesztett tappancsok nem  engedtek. Végül is nem volt kedvem lesikítózni a nagy műgonddal felhegesztett, lefestett szerkezeteket és újra csinálni, hanem a láda lábain igazítottam egy kicsit. Most ebben az állapotban van.

A jobboldali képen látszik a satu alaplemeze. Még kap majd egy, a mellette lévő felnyíló ládafedővel egybevágó körisfa keretet és felülről az egészet keretestül letakaró bakelit lapot ragasztok rá, hogy ne rozsdásodjon.

Mindíg fáj a szivem, ha tanuja vagyok egy hajó pusztulásának. A Vízügy két régi motorosát kínálgatták eladásra, persze attól függetlenül, hogy ősrégiek, (bár elmondás szerint amikor vagy 10 éve krakták őket a partra működőképesek voltak) nem igazán jók semmire. Valamikor a Néphadseregnél voltak rendszerben, az aránylag kicsi hajótestet gyakorlatilag megtölti a két négyhengeres Csepel motor és a velük egybeépített irányváltó, a komoly géperő hídépítéskor az utászpontonok rendezéséhez volt szükséges. Nyilván a maga idején csúcstechnikának számított a teljesen magyar gyártmányú szegecselt alumínium hajótest a gépekkel, (most  azért megjegyezném, a magyar ipar ma, 2009-ben képtelen lenne előállítani ilyet) ha valaki az 50-es években lefényképezte volna, azonnal haditörvényszék elé állítják, de mára elavultak. Polgári célra alkalmatlanok, a hajótestben két ülésen kívül semmi nem fér el. Ma elkezdték a vasgyűjtők bontani az egyiket, így néz ki pillanatnyilag. 

A két gépet is kiemelték, ha valakinek kell, még megalkudhat velük, ha ócskavasárnál kicsit többet fizet érte, biztos odaadják. Meg kell mondjam, ha annakidején lett volna ilyen lehetőségem, nem kűzdök a Merci autómotorral, igaz, hogy méretre, súlyra a duplája a Csepel, de üzembiztos szerkezet, és így együtt ezzel a bivaly váltóval azt hiszem mindent kibír.

Nekem annyi volt a hasznom a bontásból, hogy kiváló, valódi üvegprizmás (és nem a modern befakuló műanyag vacak) poziciós lámpák voltak a hajón, amiket,  ócskavas értékük nem lévén, leszerelhettem egy üveg borért, kicsit kitatarozva remekül fognak szolgálni Amapolán.

Volt már néhány szar meló Amapolán, de valahogy egyiket se utáltam annyira, mint amit most csinálok. Pedig ez nem is olyan kellemetlen. A head fugázásáról van szó. Nem túlságosan megerőltető, mondjuk a kezem  fekete Sikaflextől, de az ilyesmi sose izgatott, tehát nem itt lehet a baj. Talán mert számtalan ennél sokkal izgalmasabb munka lenne, de belevágtam, mert "J" nem volt ott, így adódott az alkalom, bár most már hazajött, de nem jöhet ki a hajóra, mert a head igazából használhatatlan, amíg kész nem vagyok. Márpedig jó ha holnapra befejezem, mert az alakos sarkok, peremek, szegélyek mindegyikét körbemaszkolni Tesa szalaggal, miután a régi fugázó anyagot kikapartam, kivágtam, kitisztítottam, aztán kikenni, megvárni amíg megszárad, majd folytatni tovább ha már az elöző "lépésálló", unalmas, alig látványos. Amíg egy munkafázis szárad, gyorsan elrohanok az "árbocműhelybe" és egyet dolgozok a gázpalackok vörösfenyő deckládáján. Ezt sokkal jobban szeretem, de ettől függetlenül is számtalan ötletem van, miért kell éppen abbahagyni a nemszeretem fugázást. Tegnap reggel kidaruztuk a "J J" hajóját Amapola mellé, ma már jött is  a térmester, hogy mi ez az idegen hajó itten, megnyugtattam, hogy a főnöke főnökével megbeszéltem a dolgot, de majd némi adminisztrációra meg pofavizitre szükség lesz még, hogy elcsituljanak  a kedélyek.

Most hazaugrottam tisztálkodni, ebédelni, no meg persze naplózni, aztán egy óra alvás után megyek vissza fugázni.

Van még egy rossz hírem, nem lesz Bisset harmadik kötet idén karácsonyra, mert nem fogyott el a másodikból annyi, hogy ki tudjam fizetni rendesen a fordítót, a project egyelőre veszteséges, így más munkát kellett vállaljon.  Szóval talán jövőre, de csak ha elfogynak a második kötet példányai.

Tegnap délután vendég voltam "C GY" volt tengerészkollegám és 25-ös jolle mancsaftom születésnapi meglepetésbuliján. Vagy 25 éve nem találkoztunk, volt nagy meglepetés. Megismertem több kedves embert és persze megint nekem volt a legnagyobb pofám, be nem állt a szám a hajóépítésről, mert olyan vagyok mint a Móricka, nekem mindenről ez jut az eszembe és jól el is magyarázom, remélem nem voltam terhes az úri közönségnek.  Eléggé monomániás lettem, mondjuk az ünnepelten kívül csak egy ismerős volt, közös témánk nem-igen akadt. No egymás mellett ültünk "N"-el, (a másik ismerős) akinek volt szerencséje végigasszisztálni a MAHART pusztulását. Mindent közvetlen közelről látott, ahogy széthordták a céget a privatizációnak nevezett nagy szerencsejáték alkalmával. Tragikomikus történetek sorát meséli el, pl amikor a legeslegújabb vezérigazgatónak mutogatta a csepeli szabadkikötő létesítményeit (akkor már az Apáczay Csere János utcai gyönyörűséges palotát, melyet amúgy a magyar hajósok nyugdíjalapja építtetett eladták és a maradékot a szabadkikötőbe evakuálták) az ember megkérdezte, hogy "azok a hajók ott miért olyan érdekesen farral állnak"? Mondja neki "N" "az nem a faruk, az az orruk". Az illető életében elöször látott tolóhajót. Na sikeresen eladták a szabadkikötőt is, mellékesen a felbecsülhetetlen múzeális értékű festmények, hajómodellek, melyek két évszázad magyar hajóit ábrázolják, a csodálatos elnöki tárgyaló faburkolatával és bútoraival egyetemben az új ingatlanbirtokos tulajdonába kerültek, mint az épülethez tartozó kacatok. Amikor már elkezdődött a privatizáció, lelkes emberek nagy terveket szőttek az egyes egységek, pl az újpesti hajójavító, az angyalföldi hajógyár tovább élésének biztosítására, Németországban tárgyaltak, (valaki lelkendezet, hogy "még az unokámnak is lesz itt munkája")  de mire hazaértek  ki voltak rúgva, mert már ott volt a vevő, aki megvette az egész területet lakóparknak, plázának. A frissen-gyorsan a hatalom berkeibe bevonuló történelemtanárok, újságírók, ügyvédek meg voltak győződve, hogy jó boltot csináltak, a tőkés majd felvirágoztatja a volt szocialista nagyüzemeket, ehhez képest az egész csak egy nagy ingatlanspekuláció lett, a volt hajógyár területére ma már csak az mehet be aki a helyén épült lakóparkban lakik, és mondanom se kell, közűlük elenyésző számban van volt ott dolgozó, ma  munkanélküli, vagy jobb esetben kényszervállalkozó, ha csak  nem lett ugyanott biztonsági őr. És vajh kihúzta a "népgazdaságot" a gödörből a rengeteg milliárd amit kaptunk érte? Az államadósság többszöröse az addiginak, a melósnak nincs munkahelye, nem gyártunk, javítunk már hajókat (meg semmit) és nem leng hajókon magyar lobogó a tengereken és a Dunán is alig. És akkor csodálkozunk, hogy előre tört a választásokon az amúgy demagóg és vállalhatatlan faji ideológiától bűzlő legújabb párt? Hát tényleg törvényszerű, hogy szétszakadjon az ország kevés milliárdosra és rengeteg nincstelenre? Az utóbbiak pedig valóban jogosan érzik azt, hogy itt semmi se az övék? Hogy ez nem az "ő országuk"? Hogy semmi közük a "hatalomhoz és a dicsőséghez", ami csak az imában Istené, "itt a földön" az internacionalista pénzoligarchiáké és itthoni kiszolgálóiké. Csak kérdéseim vannak, válaszom egy se. Ennyi.

Megcsináltam a fux tetőt, ilyen lett. Mondjuk szépnek szép, de natúrban jobb szerettem volna. De hát hol van az megírva, hogy mindennek olyannak kell lenni, amilyennek szeretném? Aztán szétszedtem a headet (fürdő/WC)mert festem az idáig csak egyszeri alapozóval lekent acélszelvényeket, és ha minden réteg (két alapozó, három fedőzománc rajtuk lesz és meg is száradtak, kiganézom a fugákat és új Sikaflexszel kifugázom. Ez már a végleges külalak lesz. Így most továbbra se lehet zuhanyozni, "J" ki se jöhet addig a hajóra amíg kész nem vagyok, én is hazajöttem tisztálkodni, enni, amíg a festés szárad, de már megyek is vissza folytatom a melót.

Hazaugrottam ebédelni. Egy "szelet" árbocot összeragasztottam tegnap este és ma, ez volt az utolsó réteg a kilencből. Mostmár csak a korábban említett hármas csoportokat kell összeragasztani, pontosan öt ragasztás van kész a kilenc réteghez szükséges nyolcból. Ezzel a néggyel megvárom amíg "J" kicsit kilógja magából a gyűrődést és akor négy éjszaka lenyomjuk. A fux tetőt lecsiszoltam, alapjábavéve jó lett a sikaflexes réskenés (baromi nehezen jött le a fáról a felesleg, remélem a résekben is ilyen jól tart majd), de sajnos a fa helyenkénti elszineződései ahol korábban a lakk sérült nem világosodott ki alapos csiszolástól se, millimétereket meg nincs kedvem leszedni belőle, így kénytelen voltam az egészet mahagónira bepácolni, ami szép-szép, de hamis, hisz nem a fenyő saját szine. Most, hogy egyedül vagyok, kiszárítom a headet (mellőzöm két napig a zuhanyozást, magamnak lehetek büdös) és befestem amit kell, meg kifugázom a falburkolatot, mert ezek elmaradtak a fürdő/WC szükségszerű gyors használatbavétele során. Aztán. A decken lesz egy nagy láda a gázpalackoknak. Ezt lerajzoltam és odaadtam a "K J"-nak, hogy csinálja meg, úgy öt éve. No most hamarosan kellene, mert be akarom üzemelni a hajón a gáztűzhelyt, de a láda negyedkészen hever valahol a Józsi műhelyében. Ma elhozza úgy ahogy van és befejezem, mert még a rossz idők beállta előtt kellene, hogy elrakjam belé a palackokat. Ma reggel (Kicsit furcsán alakult át a ritmusom, estére baromira elfáradok, 10-11 óra felé ágyba zuhanok, de hat óránál többet nem tudok aludni, reggel fél hatkormeg  már melózok, ebéd után viszont elalszom egy órára és utána estig megint nyomom.) kint még sötét volt, egy ihletet pillanatban kitaláltam, hogy nézzen ki az árboctalp környékén a fallok "pin"-jeinek rögzítő acél+faszerkezete, (ezen már régóta agyalok, de már tapasztaltam, hogy erőltetésre nem nagyon jön az ötlet, hagyni kell érni a gondolatot és egyszercsak beugrik a megoldás) ami egyúttal az árboctalpat is megerősíti kihajlás ellen. Le is rajzoltam és az egészet odaadtam a lakatosoknak, de már nyűglődött a művezető, hogy nem tudja, min fog lehajtani 6-os anyagból 20 centi átmérőjű félköríveket, mondtam csak vágja le a táblalemezből  a nagy gépükön a 8 cm széles csíkokat és én majd meghajlítom, (még én se tudom hogyan, de tuti megoldom) na ez lesz hétfőn, alighanem átmegyek asztalosból vasasba egy időre.

No vége a vízóraprojectnek, kicseréltem a kislányomnál a mérőt, ez kicsit bonyolult volt, mert a csempe alá raktam, amikor a lakást csináltam és azóta berohadt az előtte lévő, azóta se használt elzáró csap, így ki kellett vésnem az egészet a falból, hogy ki tudjam cserélni arra amit eddig a hajón használtam, részben, hogy első víztöltéskor megtudjam, végül is hány literes édesvíztartályokat sikerült alkotnom, részben az azóta történt feltöltésekkor nem kellett figyelni mikor telnek meg már a tankok, csak ránézni a mérőre és tudom, hogy még van egy fél órám. (kb 70 perc egy feltöltés) Ennek a mérőnek még  öt évig jó a hitelesítő pecsétje, így ezt raktam be a Katához. Rohanás a leszerelt mérővel, meg a beszerelendővel, mérőállások/jegyzőkönyvvel a közös képviselőhöz, pecsét aláírás, robogás Nagytarcsára a mérőhitelesítő emberhez a leszerelt mérő helyett némi készpénz ellenében ad egy használt, de további hat évre hitelesített mérőt, vissza hozzánk, leszerelem a nálunk lévő mérőt, két mérővel száguldás a mi közös képviselőnkhöz (telefon előtte, még 10 percig rendel, most jó a robogó, öt perc alatt ott vagyok) másik jegyzőkönyv, vissza haza berakni a mérőt a régi helyére....hoppá 3 centivel rövidebb! Mért is lenne ugyanakkora mint a régi volt? Kell valami toldóidom, de a boltok már zárva. Nagy baj nincs, mert úgyis a hajón lakunk, tehát holnapig itthon nem kell a víz, de az előtte lévő elzáró nem zár tökéletesen, így a mérőcsonknál csöpög. A megoldás egy tölcsér a mérő helyén, plusz a mérő szintje alatt lévő kádcsaptelep kinyitása. Mégy szerencse, hogy felülről jön a bejövő ág.

Másnap némi utánjárás és kapok megfelelő 3/4 collos KB-stoldót és összeáll a dolog. Eredmény:

Mit mondjak meg vagyok magammal elégedve, ennél gyorsabban és olcsóbban nem lehetett volna megcsinálni a két mérőcserét. Ma jött a Vízművek alvállalkozója átvenni és leplombálni a mérőket (5 perc munka, 5500 Ft/ mérő) és közli, hogy a Díjbeszedő megköveteli e hó elsejétől, hogy vízszerelői számla legyen a mérőcseréről!!! Na itt dőlt fel bennem a borjú. Egy vízórát egy idomított majom is ki tud cserélni. A mérő az enyém, a szakszerűséget épp most ellenőrizte az alvállalkozó (ötezeröté) milyen alapon fingatnak még ezen túl is??  Közlöm, hogy vagy elfogadják, vagy beszüntetem a vízdíjfizetést. Hogy ott dögöljön meg a hatóságot játszó díjbeszedő, úgyis mint szolgáltató! Úgy, hogy lehet, mégsincs vége a vízóramizériának. Ha valakinek kétségei lennének, miért kell hajóra költözni és lehetőség szerint minél kevesebbet tartózkodni szépséges kishazánkban, nos ezért.

"J" egy kicsit kidőlt mellőlem. Lehet, hogy  amióta a hajón lakunk és a munkaidő a szokásos napi 8-10 óra helyett megnőtt 16-18 ra, hatott rá fárasztóan, mindenesetre amikor legutóbb éjjel ragasztottuk a soron következő árbocszeleteket, egészen összezavarodott  culagok rakosgatásában, így egy kicsit pihenőre vonult. Papájával és a lányával kiugranak egy hétvégére Horvátországba, megmártózni a tengerben még idén utóljára. Ez fizikailag tán pihentető lesz neki, de én biztos nem tudnék a Papával kétszer 12 órát buszozni anélkül, hogy az idegeim ronggyá szakadnának. Szerintem "J"-nek is lesznek mentális problémái.

No visssza Amapolára, mert ez a lényeg, a többi smanca! Ugyebár most itt állok segítő nélkül, és a ragasztót kenni, meg szorítózni nem árt a kettőnél több kéz, így kihasználtam egy önkéntes jelentkezését. "A L" lelkes olvasója e blognak, (Kriketta nicknamen kommentelt is pár napja)  ráadásul hozzá képest csenevész vénembernek érzem magam, korra akár a fiam lehetne, szakmája asztalos és műhelye van itt Csepelen, szóval ideális hajóépítő, továbbá kifejezetten kérte, hogy hadd segítsen már valamiben nekem, annyira megragadta ez a munka. Tegnap felkertesett és este össze is ragasztottunk két réteget. Kíváncsi voltam egy hivatásos hogy csinálja, nos kevesebb szorítót és ragasztót használ(na) mint én, azaz a magam amatőr szintjén csak a biztonság javára tévedek amikor túlteljesítem a szintet,...mint általában mindenben amihez hozzáfogok, de hajónál különösen. Jól jött a segítség mit tagadjam, de, bár felejánlja, hogy bármikor bármennyit, nem szándékozom visszaélni a szívességével, mert nem tudom viszonozni.

Ma ismét csináltam egy hossztoldást és akárhogy is nézem, ez volt az utolsó....hoppá! Mostmár (persze ha összeragasztottam a főárboc derékszár kilenc rétegét) elvileg csak az árbocsudár,(4m)  meg a tposail első élébe kerülő rúd (4,20m) van hátra a rudazatból, (ja, meg egy jó kis csáklyanyél) ezekhez meg az 5m-es deszkák elegendő hosszúak. No éppen ideje, mert már nagyon untam a toldozgatásokat. Most hogy "J" pár napra kiesett, szünetel az árbocproject, persze van más csinálnivaló bőven, pl a fux teteje már régóta böki a csőrömet. Négy éve (úristen kimondani is sok) "J" gyönyörűen lelakkozta, viszont mostanra pocsékul néz ki. Egyike azon kevés dolognak, melyet nem én csináltam, hanem asztalos. (A "K J" csinálta a két tolótetővel és a szalon és háló ajtókkal egyetemben) Nos vagy a ragasztót sajnálta, vagy a szorítókat, amikor a nútolt vörös- és borovi fenyő léceket táblásította, (gyanítom mindkettőt) mindenesetre az illesztéseknél egy sereg helyen megnyílt az anyag, (szóval ahogy szoktam volt mondani igazi profimunka) természetesen itt a lakkot is ledobta és csúnyán megfeketedett a felület. Viszont szétszedni túlságosan jól van összeragasztva, valószinűleg tönkremenne, így egy kísérletet kezdtem. Alaposan lecsiszoltam az egész felületet és a Sikaflex méregdrága kellősítő/alapozó anyagával a jól kikapart réseket injekciós fecskendővel lekezeltem, majd egy vadiúj drótkefével kitisztogattam. Ezután a réseket, hézagokat fekete Sikaflexszel kikentem. Persze ilyen vékonyan nem lehet az anyagot kenni, (a rések pár tizedtől 2mm-ig változó szélességűek) így az ujjammal benyomtam ami bement, elkentem a tetejét és azt remélem, hogy csiszoláskor a felesleg eltünik, illetve a résből nem jön ki amit bekentem. Mindenesetre az ujjaimról nem jön le, bárhogy is mosom, ez tán jó jel. Most így néz ki a cucc, ebben az állapotában nem nevezném esztétikusnak. Holnap kiderül tudok e belőle szépet csinálni.

Nyomom mint állat. Most is csak azért ugrottam haza, hogy a blogot írjam, úgy tünik a hozzászólásokból és a statisztikából, hogy van már  párszáz olvasóm, ami azért már felelősség, nem hagyhatlak benneteket cserben. Szóval mint Luca széke összeállt az új cockpit takaró ponyva. "F" a gumicsónakszervizes sose ért rá csinálni, végül is annyit nyaggattam, hogy csak mutassa meg a fogásokat a nagyfrekis hegesztőgéppel, megcsinálom én magam, amit nem akart elhinni, hogy képes vagyok rá, de azért végül ráállt. Azt mondta, hogy a végén úgyse fog sikerülni nekem, neki kell majd megcsinálni amit én elb'tam, de mondtam, fogadjunk egy karton sörbe, hogy megcsinálom. Mondta sört nem iszik, de legyen egy láda Cola. Na fogadtunk. Elbukta, de én ilyen szart nem iszom, úgy, hogy az egészet ihatja egyedül. Ilyen lett a cucc több nézetből. A lényeg, hogy a ledöntött árbocokkal motorral való hajózáskor nem kell esőben ázni, illetve amíg a cockpitban műhely működik, az védett.

Azért megbüntetett az Öreg a lezserkedésemért, annyira elbíztam magam a jó időkben (pedig a rádió mondta, hogy jön a hidegfront) hogy alkotás közben csak ímmel ámmal kötözgettem le az anyagot, na amikor jött este a zivatar lekapta a kéket a fejünk felől, szakadó esőben hálógúnyában áztam szarrá amíg úgy-ahogy rögzítettem. De mostmár ilíyen spécik tartják az egészet, ez nem fordulhat elő mégegyszer.

Na persze oka van a lassú haladásnak ponyvailag, teljes erővel nyomulok főárboc vonalon. Nem lesz sok kép, hisz kisértetiesen hasonlít a munka a már részletesen kitárgyalt hátsó árbocéhoz, de a lényeg, készül! Nappal az asztalosok, éjjel én használom a száz szorítót.

 Rétegről rétegre, napról napra hízik a drága.

Eddig összeragasztottam a középső három réteget és az egyik szélső kettőt. (a képen éppen) Úgy lesz, hogy a 9 réteg hármasával lesz előragasztva és majd  kétszerre egybe. Egyszerre csak két réteget tudok összeragasztani, mert közben beköt a ragasztó, ha nem dolgozom elég gyorsan. Hát itt tartok, most rohanok, mert a hab a tortán, hogy a lányomnál is és nálunk is vízórát kell cseréljek, amit csak ügyes szervezéssel és némi munkával tudok legolcsóbban megúszni. 

No így néz ki az árboc középvonalában fekvő "keret" amikor bent vannak a távtartók és a tövénél 80 cm, a csúcsánál 1,60m hosszú tömör részek. A geometriai pontosságot az acél zártszelvény alap biztosítja, továbbá kukáztam a lakatosok hulladékos konténeréből príma arasznyi zártszelvénydarabokat, ezekkel szorítom az alapra a széltében toldott fákat a két végén, hogy a vízszintes irányú szorítók szorításának engedve ne tudjanak feldomborodni. Az acél culagok azért jók, mert nem ragad hozzájuk (na jó nem nagyon ragad)a kifolyó faragasztóval az anyag. Itt csak koszos ragasztófoltokat hagynak a vasak maguk után, ami könnyen lecsiszolható. Hihetetlen nagy előny, hogy olyan helyen dolgozom, ahol minden műszaki probléma megoldására találok valami anyagot a mások szemetjében, vagy éppen a nyersanyagai közt, mint például ezek az acélszelvények, amiket kölcsön kértem a hosszú árbocpadhoz. Felmértem a lakatosok rozsdamentes cső és lemezkészletét is az árbocveretek tervezéséhez, pillanatnyilag nagyjából jobban tudom mijük van mint ők. De ez is fantasztikus, hogy egy csarnokban vagyok az asztalosokkal, így a teljes infrastruktúrájukra támaszkodhatok. A tőlem 10 percnyi autózára eső "K J"  kapujához műhelyéhez meg  bármikori szabad bejárásom  (és kulcsom) van a vastagsági gyaluhoz.    

 Amikor leszedtem a szorítókat így nézett ki a munkadarab. Ez  a középső réteg, az első ami  kész, ha úgy tetszik a főárboc deréktörzs egy kilenced része.   A kép ami a csúcs felől készült csalóka, nem látszik rajta, de az üreges résznél 18cm átmérőjű árboc a topon a tömör betét végén, tehát hozzánk legközelebb, lecsökken 15cm-re. 

Ma délelőtt összeragasztottam a második réteget a távtaróival és az árboccsúcs betéttel, a talprész betétjét is kigyalultam, de nem tudtam összeragasztani, szorítózni, mert  elitélhető módon az asztalosok is dolgoznak és nam akartam az összes rövid szorítójukat elhasználni. Így most hazajöttem egy körömpörköltre, alszom egyet és húzok vissza további ragasztásokat csinálni.

Akit érdekel megörökítettem azokat az alapszerszámokat akiket jelen munkafázishoz használok, legalábbis a nagyobbakat, meg a gépeket, mert a tolómérő, mérőszalag, ácsceruza, derékszögek, vonalzó, nyeles kefe, partvis, szemétlapát, (minden fűrészelés, gyalulás után sepregetek, ki nem állhatom a forgácsban fűrészporban gázolást) kalapács, meg még fene tudja milyen apróságok nincsenek a képen.                                                                                1. B&D körtárcsás csiszoló, magyarul sikító, a115-ös lapon 125-ös fíbertárcsát használok, így a finomcsiszoláshoz rugalmasabb. 2. B&D kis szalagcsiszoló, 3. SKIL körfűrész 3" mélységig vág, 4. CROSS TOOLS nagy szalagcsiszoló, 5. kis gyalu, 6. Ropánt (eresztőgyalu), HITACHI abrichter (ez már legalább ezredesi rendfokozatot elért nálam, lassan 30 éve nyúzom, felépítettem már vele régebben egy hajót és egy házat, de még kölcsönadva is volt.

Ez egy tuti Freudi elszólás volt. Miután a kész, már a netre feltett mai bejegyzést mégegyszer átolvastam, vettem észre, hogy azt mondtam a szerszámaimra, hogy "akiket" és nem "'amiket". Nos valahol a munkatársaimnak tekintem "őket", (amúgy is szerszámmániás vagyok) és érzelmi szálak fűznek minden eszközömhöz.

Minden a ragasztó kötési idejéhez igazodik. "J" itthon tengődik, régi futbalsérülése köszön vissza, a sok létrázástól, lépcsőzéstől (lépcsőt helyettesítő hokedlira le-fel mászástól) Amapolán bedagadt a térde, most itthon nyalogatja sebeit, én is haza-hazaugrok, (robogóval alig több mint 10 perc a Csepel-Csikágó {VII. ker Keleti érk. oldal} út) amíg a ragasztás köt, hagyom, hogy megetessen. A régebbi beszerzésű fákat mind feldolgoztam hossztoldott lécekké. Ezek kiadtak a szükséges 14 darabból nyolcat. (a keskenyebb tízből)Most az jön, hogy sorba, quasi "kereteket" csinálok belőlük, tehát az árboctalpnál és a csúcsnál beragasztom a tömör betéteket és távolságtartókat rakok közben is a későbbi "üregbe", hogy ne változzék az átmérő, ahogy az egyelőre elasztikus lécek lebegnek. Ez utóbbi távtartók majd kijönnek ha már több réteget összeragasztottam és merevedik a szerkezet. Merthogy megakadályoznák a későbbi  kábelbehúzásokat. Egyelőre csak az árboclámpáét, de ki tudja mi kerül még fel az árbocra idővel. Amíg a ragasztó köt, gondoltam megkörnyékezem "F"-et, hátha lehet már ponyvát hegeszteni, de ki se látszik a gumicsónakok alól,... majd egyszer.

Na nem úgy van az, hogy én annyiba hagyom! Meg csak várok, hogy megoldódjon a problémám.  Tegnap utána néztem a neten, hogy van egy cég a neve Kentech kft, akik árulnak fanedvességmérőt. Ha árulnak, tán kölcsönöznek is... No ma meglátogattam őket. Úgy elsőre a hölgy a pultban csípőből közli, hogy kölcsönzéssel nem foglalkoznak. De hát egy 70000 forintos műszert nem fogok megvenni egy mérésért! Elmegyünk a főnőkéhez. Felajánlom, hogy természetesen a műszer teljes vételárát itthagyom kaucióba, aztán ha visszahoztam megmondja mennyi a bérleti díj. Végül is rááll. Még azt se mondom, hogy nehezen. Talán megragadja a fantáziáját, hogy hajót építek, mindenesetre megadom e blog címét. Írnak  még ilyen hivatalos izét, szállítólevelet, de engem már nem érdekelnek ezek a papíros firlefrancok, (Istenem mennyit írtam alá amíg robiztam fizetésért!)amióta magánzó vagyok engem csak a szavam köt, papírt nem kérek, nem adok, de amit én kijelentek, megigérek, az minden papírnál többet ér, még ma visszahozom, ebben állapodunk meg. (naná, a havi kosztpénzünk ottmaradt kaucióba, ha nem jövök érte ehetünk műszert a nyugdíjig) A vezető hölgy mostmár rendkívül készséges, (mondom én, hogy jók az emberek) elmagyarázza a műszer működését, ami amúgy pofonegyszerű, egy idomított majom, vagy politikus is képes lenne használni. Ez a műszer nem a beszúrós fajta, ami a vezetőképességből következtet a fa nedvességtartalmára, ez a fára nyomva valószinűleg kapacitív úton az anyag dielektromos jellemzői alapján jelzi a százalékos értéket. Azért kapok használati utasítást is. Visszatérve szétdobom a deszkáimat és csinálok szalagcsiszolóval néhány sima felületet (nem lehet idegen anyag, pl légréteg a műszer érzékelő hátlapja és a mérendő anyag közt) a fák mindkét oldalán. Az eredmény NAGYON JÓ! A méréssorozat eredménye 11 és 18% közt ingadozik. (legtöbbje 14 körüli) A Becske azt írja, hogy a hajótestet 15%, az egyebeket 10-12% nedvességtartalmú fából kell csinálni. Tehát a fáim majdnem jók. Ha felvágom a kívánatos szélességek közeli méretre, vastagsági gyalun leszedem a végleges vastagságra a léceket, azonnal meggyorsul a száradás, ahogy csökken a keresztmetszet. Mivel sok réteg lesz összeragasztva, kicsi az esélye az elcsavarodásnak, görbülésnek. Azért ha már a kezembe kaparintottam egy ilyen műszert csinálok néhány tesztet. Bedobok a vödör vízbe egy darab fát amit amúgy culagnak használok és előtte valami 10,4%-ot mutatott, megtörölgetem, az egyik oldalán 74% a másikon csak 26% a mért érték, nyilván nem egyformán szívja a vizet a két oldal.(Az acél zártszelvény 90 körül mutat, de nyilván nem hagyja magát  a műszer hülyeségekre használni.)

Vissza is viszem a műszert a boltba a XVI. kerület, Sárga rózsa utca 22-be. Sárga rózsát nem, de egy sárgadinnyét veszek útközben a hölgyeknek hálám jeléül a kölcsönzési díj meg lesz ami lesz, hát lássatok csodát akik azt hiszitek, hogy elüzletiesedett világunkban csak a pénz dirigál, nos nem kérnek semmit a kölcsönzés fejében. Na ugye, hogy jók az emberek! Ez a bolt  asztalosipari holmikat árul, ezekután szívből ajánlom minden barkácsolónak, iparosnak, akiknek fontos, hogy segítőkész, jó embereknél vásároljanak! (Amúgy a hölgy amire visszaértem, megnézte a blogot és elismeréssel szólt a munkámról, aminek immáron ő is részese lett egy segítség erejéig. Nagyon sokat köszönhetek az ilyen alkalmi segítőknek, akik nélkül sokkal nehezebben haladnék az amúgy se könnyű munkámmal.)

Azaz megint eltelt egy hét, itt a blognap. Elöször is lebuktam, "RP" figyelmeztetett, hogy a vagonok és titkos ládák tudója nem az igazi Trébics, hanem Privát Elek volt. Hiába... öregszem. Már a Rejtő Jenő se megy fejből.

Ponyva ügyben egyelőre parkolópályán vagyok, "F" mint az őrült gumicsónakokat ragaszt hajnaltól késő estig,                                                       

 nem ér rá velem foglalkozni. (egyszer írnom kéne azokról, akik iszonyatosan sokat dolgoznak ebben az országban, amíg a többség csak azt várja, hogy valakin élősködhessen)

Mindenesetre a csőtartókat mind megcsináltam, kiszabtam az ablakokat, szegőket, toldásokat, aztán majd szombat este megcsináljuk, addig ideiglenesen betakartam a cockpitot, mert nem kéne most egy eső ott.

Tovább nyomultam a főárboccal. Mindenestül beköltöztem a Vízügyesek csarnokába, ahol a másik árbocot is csináltam és eszményiek a munkakörülmények. Csináltam a lakatosoktól kölcsönkért+saját 60X40-es zártszelvényekből egy 9m hosszú árbocgyalupadot és megkezdtem az elemi alkotólécek hossztoldását.  Sok beszélni/írnivaló nincs róla, a munkafázisok megegyeznek a másik árbocéval, amiről már korábban részletesen írtam, csak a munka több, lévén hosszabb és vastagabb munkadarabról szó.

 Ilyen lesz a keresztmetszet.

Az átmérőt 20mm vastag rétegekből (a collos deszka vastagsága gyalulás után) ugye 9 réteg adja ki. Minden "elemi szálban" két hossztoldás van, így a 14 szálban 28. Hát nekikezdtem. A kezdetben izgalmas hosztoldások elkészítése mára halál unalmas robottá silányult, előkészítéssel, hossz és szélességi szabással mondjuk egy órát számolva mindegyikre az kb. három munkanap, további kettő a végek tömör részének kialakítása, aztán a rétegek összeragasztása legalább újabb kettő, szóval a nyers árboc kerekítés előtt is legalább egy hét. A kerekítés , csiszolás lakkozás egy újabb hét, tehát minimum két hét az árboc pihenőnap nélkül. De közbejött a hibapont. A Hoblernél vett faanyag még a keskeny szálakat se adta ki. Elmentünk hát újabb anyagért és most jött a pofáraesés, sehol se kaptam megfelelő minőséget a városban. A Jafholznál, amiben pedig nagyon bíztam se volt asztalos minőségű légszárított anyag. Zatik dettó. Mit tegyek? Volt nagyjából megfelelő, tehát aránylag csomómentes 5m hosszú, 20cm széles collos ukrán fenyő  egy nagy rakás, de ez épületfa, azaz nem olyan száraz, szabad ég alatt tárolt. Nem az a baj vele, hogy szőrös, ahogy a gatterból kijött,  úgyis le kell nyomjam vastagsági gyalun az egészet, henem hogy ismeretlen nedvességtartalmú. Mivel másra nem számíthattam, átválogattuk a hegynyi anyagot és kiválasztottunk 13 szálat, amit hazahurcoltunk és elraktároztuk megfelelően spónungokkal kihézagolva a csarnokban ahol pillanatnyilag éjjel nappal 30 fok körüli a hőmérséklet. Ha szerencsém van,(mint volt tavaly a körisfákkal) nem reped szét és nem görbül karikára száradás közben. A kérdés az, mikorra szárad ki feldolgozhatóvá és hogy honnan tudom meg, hogy száraz e már?? Ezúton kérek minden olvasót, hogy ha tud elérhető nedvességmérőt, amivel a fákat ellenőrzik és van mód kölcsönzésre, kérem jelezze, mert nagyon megvagyok most lőve ezzel a negyedkész dúccal! Nem tudom meddig lesz módom ebben a "kölcsönműhelyben" alkalmanként dolgozni, mert ha kiadják valakinek tartós bérletbe, kirúgnak belőle és vehetem a hátamra a fáimat, meg a 8,20 hosszú árboctorzót. NAGYON be kéne fejezni ezt az árbocot!

Amúgy továbbra is kint lakom a hajón és úgy nagyjából agyondolgozom magam, de hát most a  megfelelő ehhez az időjárás. Esténként már sötétben leheveredek a függőágyamba (amit még vagy 30 éve vettem Malajziában, de  mindezidáig még soha nem használtam, na most felkötöttem a hajó fara és a mandulafa közé) etetni a szúnyogokat, bámulom az eget, a csillagokat (de szép lenne az ég enélkül a borzalmas városi fényszennyezés nélkül) az égen áthúzó repülők fényeit, hallgatom a tücsökmuzsikát és elmélkedem a magam és a világ dolgain. Ez a program nálam magasan  felűlmúlja a TV nézést. Amikor már nagyon összecsíptek, bemenekülök a szúnyoghálóval védett hálókabinba és álomba zuhanok.

Nem túl látványos az eheti munkám, viszont eredményes. Átszabtam a teljes ponyvázását a cockpitnak (majd ha kész lesz lesz róla kép is, de most még nem mutat) mert komolyan vettem a baráti tanácsokat, miszerint jó az az eső/napvédő nemcsak az építéskor, de hajózásnál is. Márpedig az eddigi erre alkalmatlan volt. Szóvak szakmányba hegesztettem az új csőtartókat, meg a PVC kamionponyvát, hogy mielőtt vége a jó időnek kész legyek. Az utóbbiban segített a Feri, az Orca gumicsónakszervizes fiú, akinél segítőkészebb embert nem hordott a hátán a föld. Sokért lehetek neki hálás. Az emberek amúgy minden ellenkező híresztelés ellenére jók, becsületesek és segítőkészek. Bizony. Csak ez nem hír sem a politikában (a politikusokra amúgyse vonatkoznak az előbbi jelzők, sőt azok még csak nem is emberek) sem a médiában, ezért hisszük gyakran az ellenkezőjét. Remek emberek állítanak be hozzám nap mint nap, akik olvassák ezt a naplót és szurkolnak nekem, akár, hogy az ő soha meg nem valósított álmukat megvalósítsam. Egy olyan volt kollegám látogatott meg a héten pl. akit amúgy fel se ismertem, mert 25 évvel ezetőtt dolgoztunk a BKK-ban. Hozott ajándékba némi kötelet, meg egy finom krémet a kezemre, mert látta a naplóban a tenyereimet.  Aztán másnap látom, hogy egy nálam szemre is öregebb ember kerülgeti Amapolát és kér engedélyt a fényképezésre. Ennek semmi akadálya, be is invitálom, bemutatkozunk, Kaliforniában él, olvassa a blogomat, épített már hajót is és most, hogy itthon járt, jött megnézni. Csillog a szeme a  lelkesedéstől, jól elbeszélgetünk, a végén búcsúzáskor mondja, hogy mielőtt hazamegy még lehet, hogy benéz, kérdi mit hozzon, sört, bort, vagy kalbászt (ahogy amerikain kiejti "khalbaszt"), szabadkozom, bár alapvetően ebben a sorrendben akár hozhatná is.

Tegnapelőtt jöt mégegy jó ember, ezúttal hajóval. "J J"  az, egyenesen Németországból jött, ő  már elég sok vizet behajózott Európában folyókon csatornákon, bár  a hajója vitorlás.  Ő volt az aki segített amikor bajban voltam a laptopommal, most megpróbálok én segíteni neki.     Ki is mentünk őt üdvözölni a Kvassay zsiliphez,  jó sok zsilipet abszolvált már ezidáig, látszik a technikáján.                                                                                                                        

Aztán. Tegnap a Hobler fatelepen voltunk árbocanyagot keresni.

Mint a mellékelt szines ábra mutatja "J"-vel keményen dolgoztunk, nagyrészt tűző napon 35 fokban átválogattunk vagy három rakat deszkát, de mindössze talán 10 szálat találtunk, a főárbochoz szükséges mennyiség legfeljebb ötödét. Nagy csalódás volt, de az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek. Suhannánk vissza a hajóra, de épp hogy elérjük a Besence utcát keresztező nagyforgalmú főutat, fuldokolni kezd a drága jó öreg autó, egy újraindítózás, némi rángatózás a keresztbeforgalomban éppen átgurulunk, de aztán vége, ahogy mondják, se kép se hang. Régen amikor Trabantoztam, Wartburgoztam, mindíg volt egy fél műhelynyi szerszám a csomagtartóban, de most, hogy megszoktam az évek óta pöccre induló, üzembiztos autót, egy gyertyakulcson kívül semmim sincs. Arról is kiderül azonnal, hogy ide nem jó, 21-esek a gyertyáim (egész pontosan 20,8) a kulcsom meg a vékonyabb fajtához való. No keresni valahonnan gyertyakulcsot, mert a hibakeresésnél első a "gyertyakép" az sokat elárul. Nem részletezem a drámát, igazából SENKINÉL sincs gyertyakulcs. Jó 6-700m  a Besence utcai Ford autóbontó, na ott kapok gyertyakulcsot, ami a Crova készletébe való a szerelőnek, tehát hajtó-  és toldószárral, ráadásul még a kézizálogba felajánlott húszezresemet se fogadja el az ember. Ügetés vissza (ugye a tűző napon) gyertyák tökéletesek, szikra dettó, viszont porszárazak, tehát benzin nuku. Kellene csavarhúzó. Sarki kocsmába be, alkoholisták terpeszkednek, kinek van csavarhúzója? Egy hajléktalan felkinál egyet, egy sör az ára. Mondom kössz, ha visszahozom, kapja. No szét a benzincső, fekvés a szarba a kocsi alá, szívás, szám telemegy benzinnel, (még ma se mernék egy égő gyertya lángjára böfögni) tehát a tanktól a szűrő utánig jó. AC pumpától a karburátorig menő csövet lebontom, "J" önindítózik, benzin nem gyön. Azannya! Az AC pumpaaaa? Nem szokott az elromlani!? Ez még a régi, vezérműtengelyről meghajtott fajta. Vakaródzok, leszedem a szűrőtől az AC-ig menő csövet, "J" önindítóz, én meg az ujjammal tapogatom a szivattyú szívja az ujjam! De a benzint meg nem szívja-nyomja. Erre varrjatok gombot! Elég tanácstalanul tekergetem a nyakam, ráadásul a hajléktalan is ötletel, aki további jutalom fejében még elvisz egy házhoz, ahol begyűjtünk még egy kombinált fogót, hogy teljes legyen a szerszámkészlet. Megvizsgálom közelebbről azt kb 15 centis gumicsövet ami a szűrőtől az AC pumpa szívócsonkjához megy. Mi a fene! Azon az oldalon ahová idáig nem láttam, hosszában szétrepedt a 30 év használat alatt ebonittá változott, valaha puha gumi. Csak a vászonbetét szálai tertják össze. Szóval hülye lenne  a pumpa benzint szívni, ha levegőt is szívhat, ahogy mondják "falsot kapott". Lelkes hajtéktalan rohan késért a kocsmába és a kocsmárosné öntöző slaugjából lenyísszant 20 centit, hiába mondom, hogy az vastag, csak győzköd. naná, hogy vastag, akárhogy megszorítom az AWAB bilincseket, ahogy nézem nem fog rendesen tömíteni, azért egy szemétből kotort PET palackba leszívok egy decinyi benzint, betöltöm a felét a szívótorkába a karburátornak, egyet röffen vele az autó második indítózásra, aztán megint a csend. A hibában mostmár biztos vagyok, kidobom a kocsmárosné slaugdarabját, irány a FORD bontó, amúgy is vissza kell vinni zárás előtt a gyertyakulcsot. És kérem aki úgy gondolja, hogy az autós szakma végképp elkókleresedett és elüzletiesedett az nyissa ki a szemét jól, mert ideírom a frankót, minden ellenszolgáltatás nélkül kibontottak, merthogy akárhogy keresték égen-földön nem találtak benzincsövet, egyet nekem, amit visszavittem és beraktam az öreg WV-be. No lehet hátradőlni, mondok, miután a maradék féldeci egy részét betöltöttem a szívótorokba,(nehogy sok legyen és beköpje a gyertyákat most meg) indítózok....indítóznék! A sok pörgetéstől, próbálkozástól éppen lemerült annyira az akku, hogy meg se nyekken az indítóreléje az önindítónak. Óhogyaza! Visszaviszem a szerszámokat az időközben törzshelyére visszavonult emberemnek, körkérdés a kocsmában, ki tudna behúzn? Reménytelen vállalkozás, mindenki szeszt iszik autós egy sincs ottan. Viszont a  szerszámokkal együtt odacsúsztatott ezerforintos úgylátszik megtette hatását, mert a szerszámok és slaugok (továbbá vagonok és titkos ládák mint egy igazi Tébics)tudója egy hasonszőrű társával felajánlja, hogy betólja a kocsit. Nem egyszerű, mert a forgalmas keresztezéstől vagyunk 15 méterre, az kevés a manőverhez, a másik irányban meg emelkedő... De négyen feltóljuk az autót  még vagy 30 -40 métert. Tólnak, 2-esbe, gyújtás rá, kuplung fel, egy röffenés, utána csend. Namégegyszer. Fel a lejtőn, tüdő kiköp, egy autótoló kidől, maradéknak kiadom a vezényszót, lökdmegjól, röffenés csend, kerszteződés 10 méterre. Mondom namégegyszer csak odáig. Éppen csak meglöki "J" meg a maradék kis emberke, felengedem a kuplungot és ahogy ránt az autó mindjárt belelépek a fékbe, nehogy bemenjek a kersztbe biztos elsőbbsége tudatában száguldó buszba, de a motor beindul! Hajléktalan ordít, hogy "gázt neki" ....naná, hogy lefulladjon! Ez még nem "az" a benzin, ennyi idő alatt nem töltötte meg a karburátor úszóházát az AC pumpa, ez még csak az, amit direktbe betöltöttem a hengerekbe, most érte el a megfelelő benzin/levegő keverékarányt, csak lökjön annyit, hogy végre megjöjjön az "igazi" benzin! ÉS LŐN. Némi tarakkírozás után igen finoman adott gázra reagál a gép, majd tényleg megbőgetem és ismét megyünk, megse állva Amapoláig.

Mindenkinek aki esetleg jönne hozzánk, csak hétköznap 6-18 óráig van porta, utána valamint munkaszüneti napokon telefonra én nyitok kaput annak aki megérdemli. A megérdemlésnek nevesített esete a könyvvásárlás.

Ha,akkor blognap. Kész a hátsó árboc. Épp hogy rajt volt a szokásos 12 réteg lakk, pár óra múlva eleredt az eső.  A tükörfényes felületen cseppekbe ugrik össze, nem nedvesíti az anyagot. Ez itt a nyolcszögletű árboctalp.

 Az egész így néz ki. A két végénél egyszerű módszerrel a hajó jobb hátsó farbikájára és egy tűzvédelmi táblára (első eset, hogy ilyesmi is használható valamire)forgathatóan felfüggesztett árboc igy könnyedén lakkozható, persze óvatosan, mert a kerek felületen könnyen megfolyik a lakk, nem lehet a szokásosan hígat használni. Az a két bütyök ott a felső negyedben, amire majd felakadnak a majdan felülről ráhúzott drótkötél vantnik végére fuxolt hurkok, pontosan úgy, mint 200 éve, én se akartam átmenőcsavarral megbontani a tartó egyenszilárdságát. Mondom, ez egy retro hajó.

A kúpos részre ragasztott keményfa bütyköket még egy csavaros bilincs fogja körülölelni és a kúpra szorítani, hogy ne csak a ragasztás tartsa őket.

Figyelemreméltó a kifúrt csomók helyének kidugózása epoxival.

Miután kissé elbizonytalanodott az idő esőileg,  nekiláttam az acélkorlátokat felülről lefedő faburkolatok elkészítésének, ezeket könnyebb takargatni, lévén kisebbek, ha jön az eső. Hat réteg lakkal helyükre is kerültek tegnap délután, a többi réteget már itt kapják.

Kialakítottam a végleges fészkeket, miután kijavult az idő, a felépítmények tetején a bölcsőkben valamennyi rúdnak. Csak az volt még hátra, hogy a nehéz árbocot egyedül ("J" épp hazaugrott valamiért) felrakjam a hajóra. Hiába üreges, azért nyom vagy 60 kilót és úgy felrakni, hogy ne verődjön semmihez a friss lakkozás nem egyszerü. No éppen gyártottam az elméletet egy egyszemélyes daruzásra a csónakdarukkal, amikor ijesztő kép, rendőrautó áll meg Amapola tövében. A volánnál vonzó hölgy civilben (mit civilben! rendesen dekoltálva!) mellőle meg régi sárkányrepülő cimborák szállnak ki vigyorogva Amapolanézőbe. Mindjárt nem volt gond, semmi perc alatt feldobtuk a helyére a dúcot. Így néz ki a végleges kép, már csak a főárboc ami hiányzik középről.

Jelenleg a helyén a mizzen gaffja pöffeszkedik, neki nincs saját fészke, mert nem ér végig a két bölcső közt, valamelyik rúdra alulról lesz felkötözve, illetve a felső ponyvát fogja tartani, amikor megmagasítom a kormányállás miatt az eső/napvédő ernyőzést, legalábbis motorosüzemben, mert a vitorlázáshoz, ha felállnak az árbocok, másmilyen megoldást kell majd kitaláljak.