Az a helyzet, hogy alighanem eltaktikáztam magam. Idén még mindenképpen le akartam festeni a decket és a felépítményeket a végleges szinükre, de annyira elkényelmesített a kitartóan jó idő, hogy úgy voltam vele, ráérek még, haladjak az árbocokkal a végkifejlet felé. Ez, most, hogy beköltöztem a csarnoképületbe már nem időjárásfüggő, tehát ráérek vele a rossz időben is csinálni. Persze nagy a késztetés mindíg, hogy ha belekezdek egy munkába, azt a végéig csináljam megszakítás nélkül, és ez az árbocgyártás is ilyen izgalmas feladat, (meg mostanára a sok szorítócsavargatástól annyira bekérgesedett a tenyerem, hogy meg se kottyan) de előbb is félbeszakíthattam volna, hogy helyette fessem a decket amíg kitart az idő. Na tegnap rászántam magam, magasnyomásúval lemostam a decket, ahol egy makulányi rozsdát láttam, azt kijavítottam Trinát korróziógátló alapozóval és ma a mellvédet (gunwale) és a felépítmények oldalfalait fehér Rezakril 2K zománccal lekentem kishíjján két réteggel. (délutánra elfogyott a higítóm) Kemény munka egész nap térdelve guggolva. Összesen három réteg jön a három réteg alapozóra, különösen azért, mert az Epodur vascsillámos felső réteg alapozó sötétszürke és a fehér Rezakril még két rétegben se takar rendesen. Namármost ahhoz, hogy minden festék fent legyen kellene vagy egy hét, ráadásul egyvégtében, hogy ne kelljen mindíg újra megtisztogatni a felületet és ehhez képest már holnapra jósolja a meteorológia a lehülést és a csapadékot. Pár napja reggelente be is fűtök a szalonban a kályhába, hogy "J" ne fázzon amikor felkel. Alighanem lőttek az idei készrefestésnek.
Pár napja kaptam a szomorú hírt, hogy szegény Perjés Pimit "temették". (vitorlásról szórták a hamvait a Balatonba Fonyódon , megható szertartás sok hajó kiséretében) Pedig olyan volt ő mint aki sose öregszik meg. Néhány éve még a 40-es deckjére a vízből egy húzással kipattant Földváron, csak néztem. Most meg a Bujtor ment el, a TV-ben néztem az emlékére bemutatott "Pogány Madonnát", volt benne sok régi hajó, meg arc, Dolesch Iván, Fittler Dezső , csupa olyan név a vitorlázásban, akikről elképzelni se tudta akkor az ember, hogy egyszer nem lesznek. Szomorú dolgok ezek. Lassan többen vannak "odaát" a régi ismerősökből, mint itt. Az ember önkéntelenül is arra gondol, vajh nekem mennyi van hátra. Vajh megéri e a sok munka, lesz e időm élvezni az eredményét? De az a helyzet, hogy én a munkát, az alkotást is élvezem. Ha még a hajózás is összejön, az már csak a "hab lesz a tortán".
