Nagy, nagy szerencsém van a jó idővel. Kész a teljes deckfestés. Így néz ki. Még majd valamikor, ha kész lesz a szalon felülvilágító rácsa, fehérre festem a felülvilágító jelenleg szürke, unalmas tetejét.

Még egy csúszásgátló réteg kerül rá, de akár a vízretétel után is ráérek vele. Ezt a naplót olvassák olyanok is, akik kíváncsiak a módszereimre, netán tanulnának belőle, azoknak írom az alábbiakat. Nekem problémát  okozott a méregdrága többkomponenses festékek pontos keverése. A bádogedényekből töltögetni macerás, a tetejét ki-be csukogatni, a peremén szétfolyik az anyag, egy idő után már nem is zár rendesen, a súlyarány adagolhatatlan. Ez a kilós adagra is igaz, de különösen  nehéz az ügy az ötkilós dobozoknál. Nos én az alábbiakat csinálom. A doboz tetejére fúrok egy kis lyukat az egyik oldalon a perem mellé közvetlen, ez a levegőző, az ellentétes oldalra pedig egy kissé nagyobbat a doboz palástjára, amennyire lehet a tető közelébe, ez a kitöltő lyuk. Fontos, hogy ez utóbbit belülről kifelé fúrjuk, (ehhez a tető levétele után a fúrógép tokmányát  ügyesen be kell játszani a festéktükör fölé, ami azért nem komplikált túlságosan , ezek a dobozok sosincsenek teljesen megtöltve, a festékgyártóknak is élni kell valamiből) ekkor a kitüremkedő sorja mintegy kifolyó csöcs működik és a festék utáncsöpögés nélkül tölthető. Itt egy fénykép, hogy néz ki. Namármost. Amikor a dobozban még sok festék van, minden egyes töltés előtt egy pálcával alaposan felkeverem "fogyasztás" előtt. Amikor már valamivel kevesebb  van benne, egyszerűen  csak meglötyögtetem, esetleg az ürítő és levegőző lyukakat befogva. Ugyanezt megteszem a "B" komponens dobozával is. (Esetemben erre nem volt szükség, a Rezakril "B" komponense flakonban van, amiből gond nélkül töltögethető.) Készítettem egy egyszerű mérleget, amit bejátszottam vízzel a szükséges tömegarányokra, befűrészelve az ellensúly felfüggesztését  a megfelelő helyekre.  A mérlegre akasztott konzervdobozba a festék vékony sugárban könnyedén tölthető és amikor átbillen, bent van a szükséges mennyiség a "B"komponensből. Ezután a súlyt átteszem a távolabbi fűrészelésbe, az viszzabillen  és az "A" komponenst töltöm a doboz furatán keresztül nagy kényelmesen, amíg a mérleg ismét átbillen. Ennyi. Pontos a keverési arány, egyszerű, nem ömlik szanaszét, nem folyik túl, nem csöpög össze-vissza.  A konzervdobozt a mérés után leakasztom és abból kenem a festéket, a megfelelő mennyiségű higító hozzáadása és alapos keverés  után. Amikor kikentem az adagot, egy kis higítót belelöttyintek a konzervdobozba, kimosom benne az ecsettel a maradékot és az íly módon beszennyezett higítót kitöltöm egy leköszörült tetjű sörösdobozba, ebbe beleállítom az ecsetet. A következő keverést ebből higítom. A sörösdoboz nagyon hajlamos a felbillenésre, ezért azt egy nagyobb konzervdobozba állítottam bele körbe anyacsavarokkal lesúlyozva. Amikor a festés kész, kimosom egy kevés higítóval az ecsetet, valójában csak ez a kevés higító vész kárba, a korábbiakat ugye elhasználtam a munkához és az ecsetet beállítom a többi mellé egy gázolajjal töltött vödröcsdkébe. Így nem köt bele a festékmaradvány. Ami a dobozban marad festék annak a két nyílását leragasztom szigetelő, vagy maszkoló szalaggal, hogy ne tudjon párologni. A nagy ötkilós dobozban kevés anyag maradt, ezt nem érdemes ebben tárolni tavaszig, ezért kitöltöttem két befőttes üvegbe.

Ha nem törik össze, tavasszal ebből lesz a csúszásgátló réteg a deckre, úgy, hogy  felkenés után azonnal egy nagy szitával bakelitport szitálok rá, amit az építés kezdete óta gyűjtöttem össze  egy nagy vödörbe minden bakelit burkolati elem fűrészelése után. Valahogy jobban bízom benne, mint a homokban, ami borzasztóan érdes felületet ad. A meteorológusok szerint ma volt az utolsó nyárias nap, kezdődik  hideg. A magam részéről felkészültem a télre. Kész a deck, ponyva feszes és ami a fő, a kályha tökéletes. A sólyatéren lebontották azt a lakóhajó roncsot ami már nyolc éve áll ott és kiszórtak belőle egy rakás faanyagot ami a burkolatokat tartotta. Egy halommal elhordtam belőle (biztattak, hogy vigyem az egésszet, annyival is kevesebb az elhordandó szemét) kihúzgáltam a szögek nagyját és felaprítottam körfűrésszel, az árbocgyártás hulladékával kiadja a téli tüzelőmet Amapolára. A régi asztalt fordítottam fel és a lábai közé halmoztam a tüzifát. (Az asztal története. Valaha '71-ben a Vadászati Világkiállításra nyitott Volga szállóban kezdte mint éttermi asztal, majd az ottani selejtezés után hozattam át a Novotelba személyzeti étkezdei asztalnak, sok társával egyetemben, aztán onnan is kikopott, miután felújítottuk a büfét, mentek a sittre, de ezt az egyet kihoztam  Amapolára, volt étkező és munkaasztal, most meg a tüzifával együtt fog a kályhába kerülni felaprítva a télen.) A hajópusztítók még kilapátoltak egy pár vödörnyi igazi NDK brikettet a valahavolt lakóhajóból! Merthogy ez a lakóhajó utóljára tán még a régi szocialista kályhávalfűtős időkben üzemelt! A szénporral nem foglalkoztam, de a brikettek nagyját kimentettem. Kipróbáltam, a tűzkosárba a forgács közé beágyaztam egyetlen (!) darabot.Még este is meleg volt a kályha és izzott a brikettmaradék a tűzkosárban. Gondom volt még a kéménnyel. Ha esett az eső, a kéménycsonkot a head tetején be kellett fedni egy konzervdobozzal, ami pont passzolt a csővégre. Most egy festékeskannából sikerítettem egy ideiglenes szélkakast, hogy esőben, szélben is tudjak rendesen fűteni. Ha beválik, egy sokkal szebbet  fogok csinálni, de egyelőre ez is megteszi.

Szóval a tüzelő a hajó mellett leponyvázva, a hajó frissen festve, várja a telet és ami a legfontosabb a tavaszi vízretételt!

 Hosszas vacilálás után megvettem a belső terek padlódeszkáinak faanyagát. Az építés kezdetén, amikor a padlódeszkák tartó bordáit behegesztettem, kidobott szállodai ajtókból szabtam ideiglenes padlót aminek nem ártott se hegesztés, se festés, se egyéb műhelyfunkció, ami négy éven át a hajó belső tereit jellemezte. De a télen befejezem a szalont és a hálókabint, ennek pedig az utolsó munkafázisa a padlódeszkák elkészítése lesz. Az anyaga borovi fenyő (megegyezik a mennyezettel) és elég nehezen kaptam valamennyire is megfelelő minőséget. Én a csomókat szépséghibának tartom, (bár nem mindenki van így ezzel, így "J" sem akinek kifejezetten tetszik az ilyen "nem unalmas" fafelület, pl lehetett kapni abban a boltban ahonnan a fanedvességmérőt kölcsönöztem, mű görcsöket, amiket a túl sima erezetű fákba fúrnak be) de hiába válogattunk át "J"-vel (szegénykém hullafáradt volt a végére) két hatalmas emelés borovi fenyő deszkát az Erdért telepen, (a Jafholznál semmi használható se volt) csak olyat  találtunk, amiben akárhogy is fogom szabni, bent marad majd néhány görcs. Ez van. Az ember nem mindenben alkothat tökéleteset.

Ma újabb költségbe vertem magam. Megvettem "J"-nek a gáztűzhelyt  itthonra, ami meg itthon idáig üzemelt, azt kiviszem Amapolára, ott átalakítom PB gázra és reményeim szerint a jövő hét végén akár tortát is tudunk sütni a hajón. Mondjuk a kérdés már csak az, hogy miből fogunk kajálni, mert ha ilyen ütemben fogyasztom a pénzt, nem marad ennivalóra. Különös tekintettel, hogy mégiscsak lehet, hogy meglesz a Bisset harmadik kötet is Karácsonyra! A "VB" a  fordító belehúzott és a jövő hétre igéri a fordítást. Ebben az esetben pár hétre felfüggesztem a hajóépítést és lenyomom a lektorálást. Ha a nyomda és a tördelő is olyan gyors mint tavaly, karácsonyra olvashatjátok a harmadik kötetet! Persze ehhez nem ártana, ha a második kötet jobban fogyna, mert elég komoly pénzügyi nehézségeket okoz  a nyomda kifizetése. De legfeljebb csak kevés, mondjuk 100 példányt nyomatok (mondjuk így sajnos a fajlagos költségek magasabbak) de legalább a hűséges olvasók "megkaphatják a magukét".