Hajónapló

Tegnap befejeztem az összes padlódeszka tábla ragasztásást, bepakoltam a csomagtartóba és este a Komár Józsi műhelyében vastagsági gyalun átnyomtam valamennyit. Még az este visszaautóztam vele Amapolához a műhelybe. Ma kipakoltam az immáron mindkét oldalukon szép síma deszkákat  a további pontos méretre szabás és csiszolás helyszinén ebben a remek csarnokban, ahol jószerencsém okán működöm, még fűtés is van benne, nem miattam persze, de szétfagynának a vízcsövek másképpen. A szalonban tovább folytattam a falburkolatok mahagóni furnérozását. Ezt határozottan nem szeretem csinálni, sőt kicsit  még félek is tőle. Merthogy az oldószergőzök miatt erőteljesen kell szellőztetni, hiába fűtök, választhatok, vagy fulladozom a szipuzásban, vagy lefagy a derekam. A ragasztás elég komplikált, a széles furnér nem akar kifeküdni, megkenve pöndörödik, ha rosszul illesztem nem lehet többé elmozdítani, csak levakarni darabokban stb. Még ahol nagyon jól sikerül, ott is valami megfejthetetlen módon utólag zsugorodik a furnér, az illesztésnél néhány tized milliméter hézag képződik, amit csak bútorrestaurátor trűkkökkel tudok eltüntetni. A hűtőláda oldalán a nagy felület felragasztásakor alúl két helyen is meggyűrődött az anyag és beszakadt, kitört, itt is javítani kell majd. Így néz ki. Ha szépen lelakkozom, olyan lesz mint a mellette lévő mosogató bútorelem.

A kályhacső környékén jól látszanak a megnyílt rések a furnér csíkok közt. Eltüntetésükre a következő módszert eszeltem ki. (ez korábban más helyeken már bevált) Kis ragasztót kenek a résekbe és csiszolópapírral elkezdem simítani a felületet. Ez azon túl, hogy simítja, a résekbe behordja a finom port, ami azonnal odaragad és a hiányosság egyszerűen eltünik. A felső részen, a fal-mennyezet találkozásánál a baloldalon már felcsavarozott szegélyléc folytatása letakarja a csíkok végeit. A jobboldalon a head ajtajának kerete körben ugyancsak takró lécet kap.

A könyvespolc és a szófa hátlapja közti rész, valamint  a szófa lábazata is így fog kinézni.

Hogy ne fagyjak meg az erőteljes szellőztetés mellett, napmintnap alaposan befűtök, mint a szalon hőmérőről a mellékelt tegnapelőtt készült kép  (mely egyaránt mutatja a külső és belső hőmérsékletet) mutatja.

Juditka megkezdte a karácsonyi sütésfőzést, a kisebbik, mindössze 9 literes fazékban kocsonya fő (csak a felületi feszültség tartja bent az anyagot a fazékban, még a fokhagymagerezdeket is óvatosan csúsztatgatta bele) a nagyobbik 14 literesben készül a töltöttkáposzta. Erre vagyunk ketten. Szóval idénre felfüggesztve a fogyókúra.

FIGYELEM! IDÉN HOLNAP RENDELEK UTÓLJÁRA A HAJÓN. TEHÁT AKI KÖNYVET AKAR MÉG KARÁCSONYRA AZ MÁR CSAK HOLNAP JÖHET ÉRTE.

Ja. És valamivel még elhencegek. Annakidején a használati melegvízrendszernél kiépített saját fejlesztésű cirkulációs vezeték jelentett némi plusz munkát és anyagot, merthogy ilyesmi egyetlen gyári építésű hajón sincs, de most csodálatosan beválik. Hogy felevenítsem; célja, hogy elkerüljem a vízpocsékolást, ami a víz kifolyatásával jelentkezik mindaddig amíg a boylertől odaér a melegvíz,  kézmosásnál, mosogatásnál, zuhanyozásnál. Készítettem tehát egy visszatérő ágat a csapoktól a víztartályokig. Ennek a golyóscsapját megnyitva, a golyóscsap fémházát tapogatva,addig folyatom a vizet vissza a tankba, amíg nem érzem, hogy a bronz rendesen felmelegedett. Ekkor a golyóscsapot elzárom és azonnal a melegvíz folyik a csaptelepből. Nos most a hideg télben, hogy elég soká ér a melegvíz a gépházi boylertól a hideg csöveken át a head mosdójához, rengeteg víz folyna el feleslegesen. Így viszont a gyakran kékrefagyott kezeimnek kéjes érzés a forróvizes kézmosás.

Készülnek a padlódeszkák. Így működik a táblásítás.  Egyszerre 4-5 darabot tudok összeragasztani.

 Most azt csinálom, hogy  ragasztok, aztán amíg a ragasztó köt, a szalon maradék fehér bakelit falburkolatait borítom mahagóni furnérral. Nagyon kényelmessé vált a furnérok szabása, mert a tönkrement  asztalosoktól megörököltem egy 2,4X1,2 m-es terítőasztalt, azon működök, nem kell a szűkös szalonban manőverezni és csak a felszabott anyagot viszem a hajóra megkenni és felragasztani a falakra. Most még nem mutatós, de ha már összeéllt egy nagyobb felület akkor lesz róla fotó is. A módszer a következő; A falat megkenem egy Kaiflex nevű ragasztóval, ami ugyanolyan mint a Palmatex, csak nekem ez van. Bekenem a furnérlemezek hátoldalát is és amikor már nem ragad egyik se, a felnyomom a furnért falra. Elmondani egyszerű, megcsinálni kicsit nehezebb, mert egy rossz mozdulat és lehet eldobni a furnért, mert amint hozzáér, máris elmozdíthatatlanul odaragad. 

Tegnap a rudakat itattam. A módszer a következő. A kályhán egy konzervdobozban jól megmelegítem a lenolajkencét, papírba csomagolom, hogy ne hüljön ki amíg kiviszem a műhelybe, és beecsetelem vele a fákat. Az anyagnak csak egy részét szívja be a hideg faanyag, mert gyorsan ráhül. Ezért, amikor végeztem a kenéssel, hőlégfúvóval alaposan végigmelegítem elejétől az összes rudat, így beissza szinte az egészet azonnal, a maradélot másnapra. A következő nap (azaz ma) az egészet megismétlem. Ezt követi majd a lakkozás, a korábban már többször leírt módon. Ma már nyolckor a műhelyben voltam és a tegnap kiszerkesztett, kiszámolt, hosszméretükre szabott padlódeszka anyagot bepakoltam a csomagtartóba és kiautóztam vele a "K J" műhelyébe ahol 8,5cm-es csíkokra felszabtam valamennyi deszkadarabot. Tapasztalatlannak értelmetlennek tünhet, hogy miért kell egy 35 centi széles deszkát, hosszában ilyen keskeny darabokra felvágni, majd 35 centi szélességben ismét összeragasztani, ezért elmagyarázom. (Aki tudja attól elnézést, ugorgyon!) Ha egy deszkát magára hagyunk, az keresztirányban,  abba az irányba amerre az évgyűrük átmérője csökken, homorúan meggörbül. Ha ilyen szélességben ki akarjuk egyenesíteni, annyit kell leszedni belőle két oldalt a vastagsági gyaluval, hogy majdhogynem elfogy az anyagvastagság. Márpedig a drága anyagot nem azért vettük. De még ha megalkudnánk az elvékonyodással, akkor is fennáll a veszélye, hogy ismét "meghajósodik", ahogy  asztalostól hallottam az idevonatkozó szakkifejezést. Tehát a megoldás; a csíkokra vágott anyagot úgy összforgatni, hogy minden léc bütüjén az évgyűrűk ellentétes irányba fussanak. Ezután kell összeragasztani, majd az így kapott "táblát" átnyomni a vastagsági gyalun, illetve miután csak az egyik felének kell szépnek lennie, lehet egyengető gyaluval is kisimítani. Ez már nem fog elgörbülni. Na ma összeragasztottam az első három lapot. "A L" kedves asztalos ismerős, aki e blogot olvasva lett segítőkész jóbarát, felajánlotta az erre a célra szolgáló speciális szorítógerendáit, de rájöttem, hogy a saját és a "K J" még nálam lévő hosszú szorítói elégségesek ehhez, mert a hosszú zártszelvényeim közé beszorítva nem tud kihajolni az anyag. Holnap lefényképezem, hogy érthetőbb legyen.

Gyertek a könyvekért! Merthogy elég halovány az érdeklődés, pedig nyakunkon a Karácsony. Most nemcsak a befektetett pénzemért aggódom, (persze azért is, nem vagyok szemforgató farizeus) de majd ha 20-án elutazunk, nem kellenének az SOS telefonok, hogy miért nem vagyok ott a boltban, hogy kiszolgáljam az elalvókat.

Az utolsó rúd ami ma lett kész, egy bő három méteres csáklyanyél. Félreraktam a többi "bot" közé, megy rájuk majd a forró lenolajkence, amennyit csak beisznak, aztán a 12 réteg csónaklakk. Nekiláttam a hajópadlónak való nyers, szélezetlen borovi fenyő deszkáknak, egyik oldalélükön egyenesre vágni. Ha az összes meglesz, terveim szerint felpakoljuk a kocsitetőre és vasárnap felcsíkozzuk "J"-vel a "K J" szabászgépén (nagy asztalú vezetős körfűrész). Azutána 10 centis csíkokat évgyűrűkkel összeforgatva táblásítom (egymás mellé ragasztom) olyan 30-40 centi széles lapokra és ezek lesznek véglegesen lerakva az ideiglenes padlódeszkák helyére, melyeket négy évi használat után azt hiszem feldarabolok és eltüzelek a hajókályhában. A szállodai konyhaajtók megtették a magukét, utóljára még fűtőanyagként hasznosulnak. Amúgy egy csomó dolog, ami nem környezetszennyező, de éghető, "eltüzelődik", pl "J" nem akarta a lefolyóba önteni az elhasználódott sütőolajat, az eredeti falkonjukba töltve kivittem Amapolára és a dobozolt abrichterforgácsot megöntöztem vele amivel tüzelek. Remekül elégett. A hajón alig van valódi szemét, egy hét alatt gyűlik össze egy vödörnyi, mert például ami papír, (kélyes örömmel tüzelem el a használt papírzsebkendőkkel az influenzavírusokat) az mind megy a kályhába. A zöldséghulladék egy nap alatt kiszárad a hamuzó ajtó előtti szikrafogó tálcában, másnap megy a tűzbe. Ha nem lenne az a sok nylon csomagolóanyag, nem is lenne "igazi" szemetünk.

Kész az árbocsudár és a csúcsvitorla rúdja. Így néznek ki. Vidám volt a szívem amikor a végre napsugarasra fordult fényözönben (tegnap még csak-csak, de amilyen esős idő előtte napokig volt!), befejeztem a gyalulást és csiszolást. HÁÁÁT, ezzel kész minden rudazat famunkája!! Ez kemény volt!!! Orrsudár, két bumm. két gaff, mizzen, főárboc derékszár + sudárszár, csúcsvitorla rúdja, összesen kilenc (!) árboc(szerű) komoly fadarab. Nem akármilyen feladat volt és bevallom féltem is tőle, de fél év alatt megoldottam. Azt kérdezte a Fiala a Q rádióban a "Keljfeljancsiban", hogy az én hajóm nem mutat e valamiféle hasonlóságot a "Lucaszékével". Marhaság. A Luca széke Amapolához képest elkapkodott postamunka.

Na így néz ki a korábban említett "csomófoltozás". A kifúrt csomó helyét epoxival kitömöm és folpack fóliával letakarom amíg megköt.

Aztán a fóliát leszedem és a dugózást a fával együtt gyalulom, csiszolom.

 Ma ezt csináltam a csúcsvitorla első élének rúdjával.

Elkeltek a kutyák. Siva kutyát és kilenc megmaradt kölykét egy néni befogadta az érdi kutyamenhelyébe. Remélem nem lesz nála "kutyaéletük".

Gyertek a könyvekért! Merthogy elég halovány az érdeklődés, pedig nyakunkon a Karácsony. Most nemcsak a befektetett pénzemért aggódom, (persze azért is, nem vagyok szemforgató farizeus) de majd ha 20-án elutazunk, nem kellenének az SOS telefonok, hogy miért nem vagyok ott a boltban, hogy kiszolgáljam az elalvókat.

Azért ez a hőlégfúvó egy remek fegyver. Valamennyi "epoxi dugó"amit így indítottam be,  szépen bekötött mára, a hideg műhelyhőmérséklet ellenére. A módszer a következő. Megkeverem az epoxit némi, a csiszológép zsákjából vett, faporral dúsítva és a kifurkált csomók helyére hőlégfúvóval és egy pálcával betessékelem. A meleggel úgy kell bánni, hogy a gyanta meghíguljon a melegtől, de semmi szin alatt ne melegedjen túl. Megfelelően kezelve szépen becsorog a lukba. Vigyázni kell, hogy ne rekedjen bent levegő, mert az kötés közben a felszinre tör és ott üreget képez. Merthogy amikor a lukat púposra tömöm, egy háztartási folpack fóliadarabbal leragasztom, hogy ne csorogjon ki amikor forgatom az árbocot (majd holnap lefényképezem, úgy érthetőbb), hogy a többit is kitöltsem. Ma folytattam ami tegnapról megmaradt az árbocsudaron, meg lecsiszltam amik már kikeményedtek. Aztán nekiláttam kerekíteni azt a 4,20m hosszú, három rétegből összeragasztott botot, ami a csúcsvitorla első élébe jön, quasi a főárboc meghosszabbításaként. Reggel kiautóbuszoztam a kies Kőbányára a volt Műszéntermelő vállalat telephelyére szénkeféket venni a gépeimhez, amikben azok meglehetősen csutkára koptak. Oda kell figyelni rájuk, mert ezzel le lehet égetni a forgórészt. Egy nagy háztömbnyi lepukkant gyártelep, a többszáz dolgozó blokkolókártyájának befogadására alkalmas táblán tán kéttucatnyi lap árválkodik, a boltba is csak nehezen tudott előkeríteni a portásnéni valakit. Nagyon szomorú a kép. Bár privatizálták, de az egészen valami elmúlásszag érződött. A Csavargyár nézett ki így szülőföldemen Angyalföldön, mielőtt bezárták volna. Bár ne lenne igazam, amikor minden szenzorom azt súgta, ez a gyár a végét járja. Istenem mi lett a magyar iparból?!

 Figyelem! Amapola mellett találtam egy Pendriveot. Gondolom valamelyik látogatómból esett ki. Nem találok rajta se telefonszámot, se olyan nevet, amit fel tudnék hívni. A rajta lévő anyagban több dokumentum "Kőniger kft" néven fut, jellemző nevek Király Attila és Márkus Péter. Ha valakinek hiányzik ott lesz a hajón a cucc.

Fentieket még reggel írtam (ide, meg a Sailing.hu-ra) és milyen jól tettem, délelőtt hívott is a gazdája.

Ma egy nagyon szép és kedves hölgylátogatóm volt, bár a látogatás végén valamit zokon vett és "eltört a mécses".

Kifurkáltam, kivéstem a csomókat az árbocsudárból és elkezdtem epoxival kitölteni a lyukakat. Ebben a hidegben félek, hogy nem fog bekötni rendesen, de elsőre jól megmelegítettem hőlégfúvóval a betömött lyukakat, aztán holnap kiderül hogy sikerült.

Egész nap csiszoltam, jól elfáradtam.

Ma reggel, miközben bandukoltam a Kvassay híd felé, érdekes dologra lettem figyelmes. A tavaly ültetett facsemeték, melyek gondosan két párhuzamos karó közé voltak kipányvázva, most a felső végükkel összeérő karók közt feszengenek, héjukba bevág a "V" alakban lefelé mutató, eredetileg vízszintes kötélgúzs.  Az ok nyilvánvaló, a fák szerencsésen gyökeret eresztettek és növekedésnek indultak, a korábbi jótékony támasz immáron fojtogató nyűg. Persze, amikor átadták a projektet, minden szabályszerű volt, aztán ahogy Magyarországon általában, a közterületekkel, ha csak nem lehet valamilyen fondorlatos módon pénzt kicsikarni (zsarolni, lásd kerékbilincs) érte, a kutya se törődik, így a fák is megkötözve maradtak. Na elővettem a bicskámat és sorba az egész út mentén levagdaltam a köteleket, így kicsit vontatottan értem a hajóra, de "megvolt az enapi jócselekedetem", ha még valaki erre a hajdanvolt cserkészkötelességre emlékszik, bár én már úttörő voltam, az esküm (mert hogy az is volt) úgy végződött, hogy  "....a dolgozó népért és a hazáért, Rákosival Előre!". A többi szövegre nem emlékszem, de talán nem nagy baj. A fák tövéből kiáll a gyökérkorona öntözésére szolgáló drenázscső, na hogy soha egy csepp vizet se fog beletölteni az önkormányzat az is biztos, akárki is nyeri a következő választásokat.

Befejeztem az árbocsudár kör keresztmetszetűre gyalulását és elkezdtem a csiszolást, a szokásos fárasztó módon, egy méteres, jó goromba, tán 40-es csiszolópapír segítségével. Ezt majd finomabb fokozatok követik, reményeim szerint egy nap alatt kész leszek vele. Most így néz ki.

Csodás gyógyulás! Reggel még szinte ugattam, kínzott a hurutos köhögés és hát hogyismondjam csak, taknyos voltam mint az éticsiga. Amire kiértem a hajóra megszünt minden tünet. Annyira belelkesedtem, hogy egy negyedórás ebédszünetet leszámítva végigdolgoztam a napot. Még az ebédutáni alvást is kihagytam. Gyalultam az árbocsudarat. Ez nehéz munka de nagyon látványos, imádom csinálni. Herseg a gyalu a kezem alatt, tódulnak kifelé a kunkori illatos forgácsok, szépen kerekedik a munkadarab, szinte szexuális élmény végigsimítani, holnap lefényképezem. Jól elfáradtam, a hátam majd belukad, de kutyabajom. Heuréka!

Úgy tűnik hiába imádkozom, hogy mindenki telefonáljon, amikor kijön könyvért a hajóra. Ma is ahogy ebédelni visszamegyek az árbocműhelyből a hajóra ott lóg a cédula, hogy valaki hiába keresett. Ott voltam 50 méterre. Amikor felhívtam, azt mondta, hogy nem tudta a telefonszámomat. Még hány helyre fórumra, blogba kéne kiírnom? És ez nem az első és nem az egyetlen eset. Az ég áldjon meg mindenkit, ez egy egyszemélyes hajóépítő, könyvkiadó multitevékenység! Időnként nem vagyok ott, mert az lehetetlen, de ha felhívtok előtte, (30-2792250) nem jöttök hiába!

Bár kijárok a hajóra, de ott csak fekszem, persze miután alaposan befűtök, merthogy a könyv miatt nem hagyhatom ott a boltot. Elég vacakul érzem magam, bár lázam nincs hálistennek, talán pár nap fekvéssel megúszom a komolyabb bajt. Úgy, hogy nincs esemény. Most este itt a TV szól mellettem és a TV2-n feltesznek egy fogós, ravasz kérdést, amit emeltdíjas SMS-ben megválaszova lehet valami szar CD-ket nyerni. A kérdés ez: Hány fokon fagy meg a víz? 1. nulla, 2. minusz 10.  Aranyos, nem?

Hát ma nem csináltam semmit. Befűtöttem a hajón a kályhába és lefeküdtem aludni. A könyvek miatt nem tudok itthon betegeskedni, de végül erre a célra a hajó még jobban is megfelel. Volt négy látogatóm is, ebből kettő vitt könyvet is. Reggel kicipeltem egy újabb kuktafazéknyi levest a kutyának. A kis kölykök, noha még háromhetesek sincsenek,  az egyikük megmagyarázhatatlan módon  átmászott a kutyaház magasított küszöbén és bekúszott a portásbódé alá, ahol valahogy "elveszett". Csak nagysokára tudta a portásnéni kipiszkálni a kis Houdinit. Csuda életrevaló jószágok, kár, hogy ha nem lesz gazdájuk szomorú sorsra juthatnak, rágondolni se akarok. Én sajnos nem tudok örökbe fogadni belőlük, ekkora testű és mozgásigényű kutya egyszerűen nem fog elférni Amapolán.                     

Egyik látogatóm "ÁL" régi tengerészkollegám  volt. Napjaink szomorú története, hogy az életerős (kenubolond, naponta evez a Dunán a retro fa versenykenujával), több szakmában jártas tapasztalt szakember (annakidején akárcsak én, ő is elektrikusként hajózott, majd később Kanadában, Olaszországban épített felvonókat építkezéseken és kohókban, de volt belsőépítész cégnél szerelésvezető, üzletvezető is azóta) 58 évesen nem kap munkát Budapesten, így kénytelen visszamenni ennyi idősen, hajózni a tengerre.

Összeragasztottam minden rudat. Visszatalicskáztam délután az asztalosoknak a szorítókat, mert egyikük szerencsémre ma is dolgozott, így nem kell holnap hajnalban csináljam az odavissza jövésmenést a hajó és a posta közt. Mázli. Szegény Siva kutyát hétvégén csak én etetem, szerencsére "J" még amikor egészséges volt csinált neki egy hétliteres kuktafazéknyi csirkeapróléklevest, meg főzött hozzá egy lábosnyi rizst, egyben kicipeltem hátizsákban az egészet a hajóra, az utolsó adagot ma falta be. Senki nem kér kutyakölyköt, pedig hamarosan elválaszthatók lesznek és ha házőrző kell valakinek, ez  ideális vérkombináció. (amit a szülőkről tudok és korábban már írtam is, döntően német juhász+rottwiler, de a mokány farkaskutya  apában mintha lenne némi golden retriver beütés is ) Már vékony hangon ugatnak, sőt amíg nem volt a kutyaól küszöbje 30 centire megmagasítva ki is hömpölyögtek belőle, az anyjuk nem győzte őket összeszedni, bár leginkább gombócba összebújva alszanak naphosszat. 

A hosszú kihagyás elmulasztotta a bőrkeményedéseket a tenyeremen, így most, hogy ismét szorítózok természetesen ismét felszakadt vízhólyagokkal kűzdök az anyaggal, de "ez a harc már a végső". Ma és holnap összeragasztok minden maradék rudat. Ez a képen éppen az árbocsudár. A ragasztó kötési idejéhez (kb 4 óra) igazítom a munkamenetet. Amikor ma reggel a következő adagot megszorítóztam, volt egy kis laufom, kirobogóztam a Kopaszi Gátra modellhajóversenyt nézni. Amikor megérkeztem, majdnem teljes volt a szélcsend, na mondom, állnak majd a hajócskák. De nem! Ezek a helyes apróságok olyan kis szélben is szaladnak, amiben a "nagyok" csak ácsorognának, a zsűri nem is indítana futamot.

De szerencsére beerősödött a szél, sőt északira fordult a délies semmi, így egy igazán szép kreuzos rajtot lehetett csinálni.                           

A szélerősödéseket erős megdőlésekkel reagálták le a modellek, amúgy semmi veszélyes fellúvolás, gyönyörűen szaladtak a vizen, a fordulók vitorláshoz képest villámgyorsak, de ettől eltekintve egy  "igazi" vitorlásverseny élménye. Még az örökös "verseny előtti kötelező szerelés" is ugyanaz.

Az igazi sport benne nem is a vitorlázás, hanem a rengeteg gyaloglás a pálya mentén. Ez egy túraverseny volt, a Lágymányosi Öböl teljes vízterületén száguldottak a hajócskák, ezenközben a versenyzők a távirányítókkal a kezükben, szemüket a vízre és a hajóikra szegezve gyalogoltak, lépkedtek, szaladtak, bukdácsoltak a hepehupás parton, sziklákon, árkon-bokron át. 55 perccel a rajt után befutott az első hajó, na ez még ami egy ilyen modell túraversenyt megkülönböztet az "igaziak" túraversenyétől. Szemerkélő esőben robogtam Amapolához a túlsó partra, további ragasztásokra. Hétfőn kicsit később nyit a könyvesbolt, mivel reggel nem tudok egyből a postára menni, kint alszom a hajón, mert vissza kell vigyem  a szorítókat az asztalosoknak reggel 8-ra, utána megyek a postára feladni az újabb könyvcsomagokat, majd vissza a hajóra. Esőt is mond a meteorológia, ha ez igaz nem is robogózok, szóval aki könyvért jönne, az 11 óra után tegye.

"J" már egy hete küzd az influenzával. Nem szívesen hagyom magas lázzal itthon egyedül, de a könyvek miatt a hajón kell lennem egész nap, bár elég alacsony az érdeklődés, megint csak ott állnak a sorszámmal kiválasztott kötetek várva gazdájukat. De remélem azért karácsonyig elfogy legalább annyi, mit tavaly az első kötetből. Viszont az első kötet hamarosan elfogy végre, már csak 4-5 db van belőle. Reggelente hozok valami kis ennivalót mindkettőnknek a piacról, meg hazafelé néha ezt-azt, szegénykémnek ma volt elöször, hogy már csak hőemelkedése volt és mintha a kínzó, fájdalmas száraz köhögés is csökkenne valamit, szóval fekvőbeteg, szó se lehet róla, hogy fölkeljen főzni.  Érdekes módon (lekopogom) énnekem még semmi bajom, reménykedem a Béres cseppekben, amit mindíg szedek ősztől tavaszig, meg most internetes jótanácsra hallgatva sós vízzel gargalizálok reggel és este.

Ma begyűjtöttem négy embertől egy rakás pillanatszorítót, most hogy a "Készbútor kft" akikkel egy épületben dolgoztam lehúzta a redőnyt és elköltözött, megszünt a hozzáférésem a száz szorítójukhoz, de jók az emberek és lettek igazi barátaim akik drukkolnak a hajóépítésnek. Két csepeli asztalos is hozott lóhalálban egy rakás szorítót és a telepen működő másik asztalos cégtől is kaptam kölcsön vagy 20 darabot, még "F" a gumicsónakos is odaadta a teljes négydarabos készletét is erre a hétvégére. Így a saját készletemmel együtt bőven volt szorítóm. Ma délután összeragasztottam három rétegét az árbocsudárnak, holnap két lépcsőben összeragasztom az egészet. Vasárnap pedig a csúcsvitorla első élében lévő 4,20m hoszú rudat akarom összeragasztani, meg egy legalább 3m-es csáklyanyelet. Ez utóbbi kettőt még holnap ki is kell szabni a maradék kőris és fenyő lécekből.

Tegnap miközben reggel ügyintézni mentem még Amapolára menet előtt, a trolimegállóban összefutottam "J" "unokájával". Csoda aranos csepp lányka, aki a szomszédban lakott és egyszerűen kinevezte kis feleségemet nagyinak. Szerelem volt ez a két "nő" közt az első látásra, "J" egycsapásra "nagyi" lett és ez még akkor se változott a gyerek részéről, amikor megjelentek az igazi nagymamák, akik meglehetősen nehezen viselték, viselik, hogy szemük fénye  egy szomszédot részesít unokai kegyeiben. Közben kislányom költözött a helyünkre, mi öt házzal arrébb mentünk, de ez a kapcsolaton mit se változtatott, Dóribaba ahányszor csak találkoznak, lóg "J"-n, csacsog, becéz, nagyanyáz. Engem viszont valamilyen okból ki nem állhat. Egészen pontosan retteg tőlem, pedig bizisten egy görbe pillantást se vetettem rá soha. De  tán még egyéves korában a fejébe vette, hogy én "J" papája vagyok (!), gondolom amikor még egymás mellett laktunk és én jöttem haza este hullafáradtan mogorván Amapoláról ők meg szokás szerint együtt lógtak, "J" gondolom úgy búcsúzhatott tán egyszer-kétszer tőle, hogy mostmár mennie kell, mert jön "apa" haza és morogni fog, ha nincs kész a vacsora, így elkezdett félni ő is a rettenetes "apától". Amikor néha  átjöttek az anyjával  látogatóba, előtte alaposan kikérdezte a nejemet, hogy egészen biztos e, hogy nem vagyok otthon. Na tegnap összefutottunk az anyjával, aki az időközben nagycsoportos óvodássá öregedett Dórival várt a megállóban.  Nem nagyon volt hova bújnia előlem, leginkább az anyja mögűl kukucskált, de hogy hosszabban beszélgettünk, meg együtt utaztunk a trolin egy megállót, kicsit felengedett, és hogy meséltem nekik, milyen beteg a "nagyi", megkérdeztem búcsúzóul, mit üzen neki. Az anyja súgta neki, hogy "jobbulást", de a kicsi összeszedve minden bátorságát a szemebe nézett és ezt mondta: "Mondd meg neki, hogy szeretem!" Megmondtam. Szerintem többet használt, mint a gyógyszer.

Csoda, hogy kik bukkannak rám. Régi elektrikus tengerészkollega, egy olyan kapitánnyal karöltve látogatott meg tegnap, akitől még annakelőtte kértem tanácsot valamikor '75-ben, hogy tengerésznek álltam. Azóta se találkoztunk. Most szemmel látható örömmel fotózta körbe Amapolát ahogy szóval tartom a vendégeket.

Ma folytattam az árbocsudárszárat. Hét végén szeretném összeragasztani az "elemi szálakat" de mivel a drága jó asztaloscég amivel közös csarnokban dolgoztam tönkrement és elköltözött minden termelőeszközével, most négy helyről kell összekolduljam a szorítókat két napra. Fantasztikus az időjárás, most mondja a meteorológia, hogy évszázados melegrekord dőlt ma meg, délben 17 fok volt. Kárpótol az "Öreg" a tavalyi koránjött télért. Csak azért gyújtottam be a szalonban, hogy a Siva kutya ebédjét megmelegítsem a kályhán.

Kialakítottam a főárboc derékszárra ragasztott konzol végleges formáját, lecsiszoltam mégegyszer mindent és beeresztettem forró lenolajkencével az egészet. Holnap kezdem terveim szerint az árbocsudárszárat.

Tegnap folytattam az árboc csiszolását. Ez már kézzel történt az utolsó fázis a végleges forma kialakításában. Estére késznek nyilvánítottam. Szép és jól néz ki. Nos nem mondom, hogy nem lehetne még napokig kerekítgetni, mert ahogy símogatom, érzek még szögletességet, de elég. Ha valaki kritizálni fogja, azt lelököm a hajóról.

   Nekiálltam kifaragni azt a bakancs alakú fadarabot, amire az árbocsudár talpa támaszkodik majd. Elöször 8 réteg deszkát összeragasztottam, 6 fenyőt és 2 kőrist. Így erősebb, mintha egy fából csináltam volna. A munkához bevetettem a legbrutálisabb szerszámomat. Sarokcsiszoló, olyan tárcsával, mint a láncfűrész. Eddig csak egyszer használtam, és most is borzasztó óvatos voltam, mert semmilyen szerszám használata során nem aggódom, legyen az a lakatosok suttyomban használt száztonnás présgépe, vagy bármi, de ettől félek. Egyetlen hibás mozdulat és máris hiányzik egy-két ujjam. Viszont a fát keni-vágja, mint a vajat. A Sprok Antal faművésztől láttam használni és megirigyeltem, de csak végszükség esetén merem használni. Ez az az eset volt, mert kézzel, vésővel tízszer annyi ideig tartott volna.

Persze csak a durváját lehet vele kialakítani, a végleges formát különböző finomságú fíber csiszolótárcsákkal adom meg neki. A helyére ragasztottam az árboc deréktörzs felső, lekúposított részének tövére, ahol direkt síklapra munkáltam az amúgy mindenütt kerekített anyagot. Biztos ami biztos, két átmenőcsavarral még meg fogom erősíteni.

Szegény "J" beteg. Hogy ez most a háegyenegy, vagy csak sima influenza, a fene tudja. (mondjuk azt se tudom, hogy a hivatalos statisztikákat hogy csinálják, mert ha kigyógyul belőle, biztos nem megyünk laborvizsgálatra, hogy mi volt ez) Sokéves tapasztalat szerint valamelyikünk kezdi, aztán a másikunk is elkapja, így nem tudom mikor fogok én is bekrepálni. Úgy, hogy gyertek a könyvért, mielőtt kidőlök én is!

Szokás szerint hajnalban ébredtem. Várok, hogy elindulhassak a postára a könyvekkel, feltételezem, hogy nyolckor nyit. Valamikor jó néhány hónapja találtam egy nagy doboz könyvet kidobva a lakatosok csarnokában. Én könyvet ott nem hagyok a szemétben, kihurcoltam az egészet Amapolára és abból olvasgatok a villamoson. Ezt a szöveget találtam Herman Wouk "Háború" c. könyvének 310. oldalán: "A tanulság világosan olvasható Thuküdidésznél, századokkal Krisztus születése előtt. A demokrácia elégíti ki legtökélketesebben az ember szabadságszükségletét; azonban mivel fegyelmezetlen, kusza és élvhajhász, gyakran obskurus, együgyű despotizmusok áldozatául esik." Nos  úgy tünik, legalábbis ebben a vonatkozásban, nem sokat változott   az  ember alkotta világ az elmút kétezervalahányszáz év alatt.

Aztán kimentem Amapolára. Meglehetősen sűrű köd volt, miközben kifelé sétáltam a hídon, nyirkos hűvösség, bár az évszakhoz képest mégis pár fokkal több. Könyvek, feladva, a többi a hajón, a hajó épül, valami nagyon jó érzés feszült bennem, a jól végzett eredményes  munka öröme. Sok munka volt a könyvekkel és még nincs is vége, hisz az eladás java még hátravan, de mégis meg vagyok elégedve, ezzel  és a hajóépítéssel, a hatékonyságom ebben a "nyugdíjasmunkában" szerintem meghaladja az átlagmagyarét, az átlagnyugdíjaséról nem is beszélve. 10-re már kint is voltam és végigdolgoztam a napot. A kémény olyan amilyen, a kormos kondenzvíz csöpög, de ott egye meg a fene, azt hiszem a megoldás egy kéménygallér lesz a szélkakas alatt, amiben megáll a lé és a meleg kéményhélyazat elpárologtatja. De egyelőre nem veszkődöm vele, első a csarnokmunka, hogy minél előbb kész legyek a rudazattal és padlódeszkákkal, szóval ne érintsen érzékenyen, ha esetleg kirugnak az épületből. Gyalultam, csiszoltam a főárboc derékszárat egész nap, kivéve azt az időt amit a lassan beinduló könyveladással töltöttem. Ma egy igazi holland ember is volt a látogatók közt, egész jól beszél magyarul, a felesége magyar, van egy 11m-es ketche hollandiában, szóval szakértő, nagyon tetszett neki a hajó.

Egész este könyveket csomagolunk. 11 különféle címzettnek mindenféle variációban mennek a könyvek.  Ketten is rendeltek komplett három kötetet, van aki második-harmadikat, a többség persze akinek már az első kettő megvan, csak a harmadikat kéri. Szóval roppant módon figyelni kell kinek mit küldök. A könyveket a maximális védelem érdekében több rétegben becsomagoljuk a levélszekrényt napmintnap eltömő reklámújságokba (másra úgyse jók) és a végén abba a csomagolópapírba, amibe a nyomda csomagolta a 10-es adagokat és úgy bontottam ki őket, hogy mégegyszer felhasználhatóak legyenek. Itt kérem mindennel takarékoskodva van, semmi nem vész kárba! Külön tudomány a postai blanketta kitöltése, amit legújabban megváltoztattak, így a korábbit amiből bespejzoltam, dobhatom ki. Persze az újat is olyan hülyén csinálták meg, hogy az Email címnek csak egy háromcentis rubrikát hagytak, nem is tudom ki az akinek ennyi esze van csak, mégis rábízzák. Holnap reggel komoly cipekedésem lesz a postára.

Olyan vagyok mint Adolf Hitler, egyre újabb csodafegyvereket vetek be a lekondenzáló füstgáz ellen, ma egy bakelit-aluminium konstrukciót alkottam, holnap kipróbálom, addig le se fényképeztem, anélkül így néz ki a hőszigetelt rézlemez kémény.

 Azért csak fogynak a levelek a nyárfáról. Ma is lesöpörtem egy nagy halommal, de nagyon remélem, hogy egy-két héten belül abbamarad ez a naponta ismétlődő munka. Isteni az idő, ingujjban dolgoztam a decken és még így is leizzadtam. nagy mázli. Amint úrrá leszek ezen a kéménymizérián visszatérek a csarnokba és befejezem a főárbocot. A derékszár majdnem kész, kell még egy 4m-es árbocsudarat csináljak, meg egy 4,20 hosszú botot a csúcsvitorla (topsail) első élébe. Ja és egy jó hosszú csáklyanyelet.  És amint megvagyok velük nekiállok kiszabni a végleges padlódeszkákat. Nagyjából ez lenne az idei program. Sajnos váratlan veszély fenyeget. Szomorú esemény okozta, az asztalosüzem, amivel közös csarnokban ügyködtem, becsődölt kirúgták a dolgozókat és elköltöztették a termelő berendezéseiket. Eltekintve attól, hogy kitől fogok most 100 db pillanatszorítót kölcsönözni éjszakánként a maradék árboc és padlódeszka munkákhoz, ki vagyok téve a veszélynek, hogy kiadják valakinek a csarnokot, aki nem óhajt velem szimbiózisban működni. Úgy hogy jó lesz sietnem az ottani melóval.

Tegnap nagy nap volt. Elöször üzemelt a hajótűzhellyé avanzsált Karancs gáztűzhely! Hurka, kolbász sült benne, krumpli főtt a fazékban, majd sült a tepsiben a disznótorossal együtt. Csak a képét tudom bemutatni, az illatáról csak mesélni tudok.

Félédes vörösbort ittunk mellé, egyik könyvvevő és hajólátogató jóvoltából, mit mondjak ünnepnap volt akárhogy is nézzük.

Megbolondult a szerver. Vasárnap írtam egy jó hosszú bejegyzést és csak az első bekezdést mentette el. Amikor a második mentést csináltam..volna, megmakacsolta magát és sehogy se volt hajlandó eltárolni. Addig nyüstöltem, amíg mindent kitörölt. most meg visszaadta az első elmentett darabot. ezt:

Gyönyörű idő volt ma. A szokásos módon kezdtem, lesöpörtem a deckről a faleveleket, aztán alaposan leslaugoztam, hogy szép tiszta legyen a hajó. Amire végeztem persze újabb falevelek hullottak rá, ezt a munkát folyamatosan lehetne végezni, de hát más dolgom is van. A kéményt meg kell hosszabbítsam, mert ezzel az alacsony csőcsonkkal a szél befujja a fűstöt a cockpitba a ponyva alá. Hengerítettem egy méteres csövet 1-es vörösrézlemezből,  ebbe hőszigetelve fogok beledugni egy kisebb átmérőjű kályhacsövet, így megszünik reményeim szerint az a kellemetlenség, hogy a hideg csőcsonk lekondenzálja a füstgázt és a kicsorgó felkete lé összekoszolja a kabintetőt. Volt pár vendég is, "J"

És innen semmi folytatás. Fogalmam sincs már mit akartam írni kedvesemről.

Lagymatagon indul a harmadik kötet eladása, de remélem karácsonyig azért begyorsul. Folytattam a kéményt. Tegnap vettem egy méteres 100-as rozsdamentes kályhacsövet, beledugtam a réz hengerbe és körben kitömtem a kb. 10mm-es hézagot kőzetgyapottal. Felszereltem a csőcsonkra, vidáman pipálja a füstöt az égbe. Eddig jó. Nade! Ma felraktam a szélkakast a méteres kémény tetejére és a legrosszabb sejtéseim egy órán belül beigazolódtak. Bizisten számítottam rá, de azért picit reménykedtem, hogy hátha mégsem. De bizony hogy! Szóval a lemez szélkakas ugye hideg, akár korábban a hőszigeteletlen kéménycsonk. Namármost a méteres hőszigetelt kéményen gyakorlatilag hőveszteség nélkül felszalad a füst, tehát bent marad a füstben a nedvesség, gőz állapotban. De amikor eléri a füst a vékony lemez szélkakast, azonnal kicsapódik rajta a nedvesség és a fekete lé végigfolyik immár a szép vörösréz, na jó még nem szép, de lesz majd ha kiszidolozom, kémény oldalán. Ha majd hidegebb lesz és folyamatosan kell fűteni, lefolyik a tövére, majd onnan a felépítmény tetejére, tehát ott vagyok ahonnan indultam. Merthogy csak az egyik ok volt, amiért a kéményt csináltam, hogy a szél befujja a füstöt a cockpit ponyvája alá, a másik az volt, hogy azt vártam, hogy a hőszigetelt kémény bent tartja a párát a füstgázban és az majd csak valahol a környezeti levegőben lehülve fog kicsapódni. Ez tökéletesen működik is nyitott végű kéménnyel, de ha felrakok bármi lemezszerkezetet a tetejére azonnal folyik róla a lé. Namármost a kéményt nem lehet fedő nélkül hagyni, mert beesik az eső és ráadásul olyan fedő kell ami beáll szélirányba, hogy ne essen be alá a csapó eső akkor se ha fúj a szél, illetve ne nyomja vissza a füstöt, mert megfulladunk, magyarul szélkakas kell. De azt belülről, ahol a füstgázzal érintkezik hőszigetelni elég lehetetlen válallkozásnak tünik. Nincs is ilyen gyárilag sehol, ugye a kutyát se érdekli, ha fent a tetőn kormos a kémény. De hajón az más. Most valami olyan kéményfedőn agyalok, ami belülről höszigetelt és nem önbeállós, hanem kézzel kell beforgatni szélirányba, reménykedve, hogy az tartós lesz. Nem vagyok boldog.

Azt hiszem rájöttem mivel  folytattam a vasárnapi bejegyzést. "J" főzött ebédet a Siva kutyának hétvégére. Ő amolyan mindenkikutyája lett,  a kirúgott őrzővédő szolgálat embere hagyta itt (aranyos gazdi mi?) szegényke koldul ahol tud. Rendkívül barátságos jószág, két éve született, párhónaposan így nézett ki,

anyja kőkemény obsitos rendőrkutya volt, ezeket szolgálati idejük lejártával elárverezik. Még évekig aktív volt, de idén elborut elmével elkódorgott valahová és soha többé nem került elő. Szomorú kutyasors, legalább annyira, mint némely emberé. Egy kölyköt ellett (a Sivát), idős korára frigyre lépett egy hatalmas életveszélyes Rottweilerrel, szintén a környék kutyájával. Attól életveszélyes, hogy már többször majd a nyakam törtem rajta, mert mindenhová lefekszik ahol piszokul útban van, különösen sötétben fekszik előszeretettel a létra tövébe, küszöbre, járda közepére, fekete szinével beleolvadva a környezetébe, és a boga Istennek se megy arrébb, mégha rálépek se. Siva is követte céda anyja nyomdokait és már harmadszor esik teherbe, legutóbbi lovagjával szemérmetlen módon Amapola tövében tarották nászukat, egy ugyancsak környékbeli masszív farkaskutyával, és amikor szelíden korholtam erkölcstelen magatartásáért ahogy kutyaszokás szerint seggel összeragadva áldogáltak, csak fátyolos szemmel bután bámult rám.  Nagy dolog a szerelem, pár napig amíg tartott, még enni se volt hajlandó, ha a "legény" nem volt a közelben, vonyítva kereste. Na 60 nap múlva meg is lett az eredmény, 10 gyönyörűséges fekete gombócka barna tappancsokkal gyömöszöli anyját kiszopva belőle minden anyagot, szegény sovány mint a deszka. Szóval ha valakitől idegen ez a fajkutyahívő sznobság, néhány hét múlva ha már elválaszthatóak lesznek, vihet magával a könyvek mellé egy  jókiállású házörzőpalántát is, mert fogalmam sincs mi lesz a sorsuk ha ittragadnak.

Néhány tanács, trükk azoknak, akik egyedül húzkodnak be kábeleket, vezetékeket ahogy én is tegnap, tegnapelőtt. A fő gond az, hogy nem tud az ember mindkét végén lenni a védőcsőnek, nyomvonalnak, és egyszerre húzni az egyik végén, a másikon meg igazgatni, gubancolni. Én azt csinálom, hogy egy gumikötelet (amiből a csomagrögzítő "pókot" is csinálják) kötök a kábelnek a húzott végére, jól megfeszítem, majd átmegyek az "eresztővégre" és igazgatom. Ha elfogyott a húzás, megismétlem a dolgot ahányszor kell. Minden védőcsőbe, vezetékcsatornába amíg még üres behúzok egy spárgát, vezetéket, mellyel aztán a későbbi drótokat berángatom, de ezt az első szálat minden esetben visszahúzom, tehát örökre bent marad, további vezetékek behúzásához. Ha már sok kábel, vezeték van a csőben és kezd nehéz lenni újabbat behúzni nagyon hasznos a csőbe csorgatni előtte egy adag mosogatószert. Ez a "vezetékillatosító" kevésbbé kellemetlen, mintha olajat, vagy zsírt használna az ember és ugyanolyan hatásos. A behúzószálat a behúzandó vezetékkel korábban mindíg szigetelőszalaggal erősítettem össze. Ezzel csak az a gond, hogy amikor már szét kell választani a kettőt, elég körülményes széttépni, lefaragni. Tegnap erre a célra a TESA maszkolószalagot használtam, majdnem ugyanolyan jól tart, de egy rántással letéphető a korábbi húzásiránnyal ellentétes irányban, ha már nem kell.

Megpróbáltam rendet csinálni a térképasztalon. iszonyatos volt a kupleráj arrafelé, most egy doboznyi cuccot előre vittem a fuxba, (na ott van még orbitális rendetlenség, az lesz a következő, amin úrrá kell lennem) egy csomó más dolog meg elkerült egyéb, de még nem a végleges helyére és volt aminek nem kegyelmeztem és kidobtam, na erre nagy az esély, hogy előbb-utóbb kellenének, persze csak akkor, ha már a kukát is kiűrítettem. A fő ok az volt, az esztétikai szempontokon túl, hogy a térképasztal a mindenkori labor/műszerész munkahely, és kicsit kell ott dolgozzam. kaptam a földgolyó túlfeléről Ausztráliából "P"-től egy gázszivárgás riasztót, ami nála bizonytalanul működött, egészen pontosan hamis riasztásokat adott, most megpróbálom megjavítani. Ha sikerül, nem kell vennem egy újat, ami elég drága, de semmiféleképpen se akarom a gáztűzhelyt tartósan enélkül a biztonsági berendezés nélkül használni. Kaptam még tőle egy másik készüléket is, de erről meg hiányzik az érzékelő fej, aminek a pótlására kisebb az esélyem, mert fogalmam sincs milyen rendszer szerint működik, kellene hozzá valami kapcsolási rajz.

A hajó mellett álló undorító kanadai nyárfa mely tavasszal másfél hónapon át kedveskedik nekem hulló "hópelyheivel" lehetetlenné téve mindenféle festést, lakkozást, most kifogyhatatlannak tünő leveleivel borít avarszőnyeget a hajóra nap mint nap. Ma is söpréssel kezdtem, ami nem volt túl nehéz, lévén napsütéses száraz idő a hosszú esős napok után, de amikor ugyanezt szakadó esőben kell tennem, azt utálom, ahogy ezt a randa fát is.

A legfontosabb viszont, hogy kész a nyomda a könyvekkel.

 Elhoztam 200 számozott példányt, felcipeltem a hajóra (aranyos "F"ék minden kérés nélkül segítettek, így nem kellett hússzor megmásznom a könyvcsomagokkal a létrát) tetemes súly, egy könyv 692 oldal, plusz képek, több mint egy kiló lehet. Kiválogattam és megcimkéztem azokat a számozott példányokat, amiket a lelkes olvasók, kértek, bár még a másodikból is van ilyen félrerakott példány, de hátha még értük jön a gazdájuk, az év végéig mindenféleképpen őrzöm, de ha elfogy a többi és jön vevő, azok is eladók. Érdekesek azért az emberek, könnyedén megtalálható vagyok a könyveimmel a neten, de egy csapat üzent a fordítóval, hogy rakjam már félre azokat a sorszámokat nekik, amiket az elsőből vittek a másodikból, meg a harmadikból, de fogalmam sincs melyikeket, én ezeket nem regisztrálom, csak külön kérésre, ráadásul a második kötet fele már elfogyott hálistennek. A lényeg, hogy akár holnap reggeltől lehet jönni a könyvekért, egészen dec. 19-ig.

Negyedik napja esik az eső. Csak hétfőn hagyta abba néhény órára, még a nap is felderengett, gyorsan kivonultam a deckre bakelit léceket fűrészelni a tűzhely felerősítéséhez, de alig végeztem, rákezdett újra, azóta abba se hagyta. Áldom azt a rengeteg eszemet, hogy a cockpitban felhalmoztam pár vödör tüzifát, pontosan ilyen esetre, ha nem lehet az eső miatt leszedni a hajó melletti tüzifarakásról a ponyvát. Így minden reggel amikor kimegyek a hajóra azzal kezdek, hogy begyújtok. Amire átöltözöm már rendesen nyomja is a meleget, meg néha a füstöt is, ha nagyon eltömöm a rostélyt, mert azért a semmi kémény miatt a huzat elég gyenge begyújtáskor, amíg át nem melegszik a füstcső, szóval trükközni kell. A biztonság kedvéért használok egy szénmonoxid riasztót, bár kicsi az esély, hogy szükségem lenne rá, főleg, hogy egyelőre nem kezdtem el használni a drága jó múzeális NDK brikettet, azt a hidegebb napokra tartogatom, most csak puhafával fűtök.

Működik a retesz, ami rögzíti a tűzhelyt és nekiálltam behúzni egy 12V DC és egy 230V AC tápkábelt. Elsőt a  gázszivárgás riasztónak, a másodikat a tűzhelyvilágítás és szikragyújtó tápjának. A tűzhely helyén mindezidáig mindenféléket tároltunk, ezeket most persze ki kellett rámoljam. A csupasz fenéklemezt most belülről kemény PUR hablemezzel leszigeteltem, hogy ne a hajó alatti világot fűtsem odakint, aztán viszaraktam a helyére a tűzhelyt. Leegyszerűsödött az élelmiszerhűtés is, nem kell sokat tökölni, mi fér be és hogyan a hűtőbe, elég kirakni a kaját a cockpitba, az Öreg odafent bekapcsolta a NAGY HŰTŐ-t.

No. helyén a tűzhely. Billeg ahogy kell. Persze még meg kell oldjam az edényfogót, meg  ha nem akarom hogy  billegjen, a rögzítést, de ezek már csak részletkérdések. A sütő tükörüveg ajtajában a szemben lévő tüzifás doboz képe látszik. Ha van 230 V AC, azaz parti áram, a piezo gyújtás és a sütő világítás is üzemel, de ezek nélkül is működőképes. Fogok csinálni rá valamiféle fogantyúkat is, hogy könnyen lehessen az esetleges takarításhoz kivenni- berakni, mert tapasztalatom szerint óhatatlan, hogy valami ki ne follyon a tűzhely oldalára. Márpedig enélkül (akárcsak itthon) baromi macerás az oldalát letakarítani.

Ma reggel elmentem a nyomdába és kézbe vettem a próbanyomást. Szép vastag könyv. Amúgy ugyanolyan szép, mint az első kettő. Nem tetszett a borító, a betük mérete, az elrendezés a gerincen, így kirobogtam a tördelő/grafikushoz és átszerkeszttettem az egészet. Fontos, hogy a három kötet egymás mellett a könyvespolcon egységes képet mutasson. Mostmár ilyen. Jövő hét péntekre igéri a nyomda a kész könyveket. Nagyon jó lesz így. A hét végén kiválogatom a sorszámokat azoknak akik kérték és elrakom az egészet a hajón, meg összekészítem a postai megrendeléseket. Ez utóbbiakat a 16-ával kezdődő hét vége felé feladom, hogy minél előbb olvashassák azok akik megtiszteltek a megrendeléssel. A posta regel 8 felé nyit gondolom, így fél tíz felé már biztos kint leszek minden nap a hajón és du. 5-ig állok rendelkezésre mindenkinek könyvvel, hajóbemutatóval. Ezzel együtt kérek telefont mindenkitől, mielőtt jön, mert bármikor előfordulhat, hogy valamiért el kell ugranom napközben valahova. Szóval felkészülök a "rohamra". Az első kötere még mindíg jön sok érdeklődés, ezzel lehet, hogy lesz gond a végén, mert alig van már belőle 30valahány darab, szerintem el fog fogyni rövid idő alatt hálistennek, mert postán is rendeltek komplett három kötetet néhányan.  Ha soknak nem jut, lehet utánnyomni persze, de az a kisebb példányszám miatt biztos, hogy drágább lesz, mint a mostani első kiadás. Valamikor el kell majd vinnem a "köteles" példányokat a Széchenyi és Szabó Ervin könyvtárakba, mintha a fogamat húznák, ez összesen hét kötet ami ingyen megy, de még egyetlen egyet se rendeltek belőle utána egyik könyvtárnak se. Ma este volt éves osztálytalálkozó, most is, mint minden évben összejött a "kemény mag" akik őrzik a régi Üteg utcai Villamosenergiaipari Technikum 1963-ban érettségizett 4. cé osztályának emlékét, az idei pozitívum megint az, hogy tavaly óta senki se halt meg közűlünk. Szörnyű ez a sok vénember. Valamikor az elején még a csajokról beszélgettünk, később a gyerekekről, most meg arról, hogy ki milyen vérnyomáscsökkentőt szed és éjszaka hányszor kel fel pisálni.

No. Hosszas töketlenkedés után úgy döntöttem, hogy marhaság a gáztűzhelyt darabokban behurcolni a hajóba. Nem olyan nehéz az. Viszont a szalonban elég szük lenne a hely összeszerelni. Úgyis össze kellett rakni, hogy a billenős felfüggesztéshez kikeressem a súlyvonalát. Aztán megint szétszedni, hogy az íly módon kijelölt felfüggesztő bütyköket befúrjam, popszegecseljem. Annyiszor szedtem szét és raktam össze az átalakítás során, hogy olyan voltam már vele, mint a katonák a fegyverükkel, már bekötött szemmel is tudtam volna szétszedni, összerakni. Aztán tegnap megint összeraktam, kigurítottam a "J" bevásárló kerekeskocsijára gumipókozva és a csónakdaruval felhúztam a deck szintjére. Nem találtam a csigasor másik felét, (csak amikor már túlvoltam az egész műveleten) így csak a bográcslógató csigával húzva kicsit macerás volt, húzni is meg lekötni is minden húzás után, ezért befogtam a gumicsónakos Ferit segíteni. Ketten minden különösebb erőfeszítés nélkül beraktuk a szalonba a tűzhelyt. Ma beszereltem az elzáró gázcsapot a tűzhely mellé a mosogató szekrényébe. Ez is egy biztonsági elem, nemcsak kézi főelzáróként működik, hanem ha a gáz akadálytalanul áramolna kifelé pl. egy tömlőszakadás esetén, automatikusan lezár. Egyelőre ezzel és a decken lévő gázpalack nyakán lévő szelep elzárásával lehet a gázt a tűzhelyről lezárni, de majd egyszer csinálok egy motoros csapot a reduktor után közvetlenül, valami autó ablaktörlő motorból és golyóscsapból, hogy ne kelljen mindíg kimenni a deckre, nyitni, zárni. Bár most, hogy alaposabban belegondolok a dologba, nem tudom szabad e, illik e a reduktoron folyamatosan rajta hagyni a nyomást...Ennek utána kéne nézni valahol. Az igazi az lenne, ha a palack nyakán lévő elzárót tudnám valami módon távműködtetni. Hm. szép feladat. Egyelőre csak beállítottam a helyére a tűzhelyt, de még nincs felfüggesztve, csak egy OSB lapon álldogál. Így néz ki.

Az volt a tervem, hogy a tegnap átszabott, csavarozott, popszegecselt gáztűzhelyt (levágtam az aljából a semmire se jó 20 centit ahol a lábazat, meg a kinyitható ajtó van, ami mögött nem lehet semmit tartani, mert amit a sütő égője beszív levegőt, az összes por ott rarkodik le) ma beemelem a hajóra, de közbeszólt egy, pillanatnyilag fontosabb project. Megkaptam a nyomda árajánlatát, olcsóbb híjján elfogadtam, megrendeltem, átment az anyag PDF-ben, tokkal vonóval, képmellékletekkel, síppal, dobbal, nádihegedűvel ISBN-nel, erre ráment a mai nap nagyrésze, így itthon maradtam. Kicsit pihenni se árt, tegnap estére úgyis annyira elfáradtam, hogy hazajőve beestem az ágyba, mert alig maradt jártányi erőm .

A lebontott lakóhajóról kitermeltek egy rakás deszkát. Ott állt kazalban, egyszer már szálaztam belőle, de ma olyan szép volt az idő, hogy nekiálltam még pár talicskával felfűrészelni tüzifának. Nem csak Amapolára kell, hanem ha lemegyünk Balatonra korizni télen, a kandallóba. Ezzel elment a délelőtt. Aztán cafatokra szedtem a gáztűzhelyt, amiben tegnap kicseréltem az összes fúvókát, hogy PB gázzal lehessen használni a hajón. Amúgy a manőver nem bonyolult, egy idomított majom is megcsinálná, DE! Naná, hogy az egységcsomagban lévő dűzni nem passzolt a sütő gázszelepébe! Helyette az azonos furatú, de vékonyabb menetű, az  égőfejhez valót rakta a pupák dolgozó a csomagba. Darab-darab. Visszavittem a boltba és nagynehezen találtunk egy belevalót a boltos kurkászósdobozában. Na erre jó a robogó. Egy ilyen manőver át a városon BKV-val 2, autóval 1 óra. Robival 15 -20 perc. Szóval ma meg majd annyi darabra szedtem a tűzhelyt, mint amennyiből összerakták. Egyrészt, mert ahhoz, hogy úgy férjen be, ahogy én akarom, a sütő alatti részt amputálni  kell, másrészt a súly és méret miatt egészben nehéz lenne beemelni és helyrerakni a hajóba egyedül. De így darabokban könnyebb lesz. Az volt a tervem, hogy (legalábbis egyelőre) nem csinálom himbásra, de rájöttem, hogy billenősre egyszerűbb beépíteni, mint egy fix alaplapot építeni a mosogató és a fiókos pult közti helyre. Így helyből félkardános felfüggesztést kap. De ehhez előbb átszabom, mert a végleges súlyelosztáshoz kell majd kikisérleteznem a felfüggesztés pontos helyét.

Reméltem, hogy a nyomda seperc alatt küldi az árajánlatot, de úgy tünik két nap kevés volt rá. Kicsit aggódom, mert több mint dupla olyan vastag lesz mint az első kötet, és azóta a forint is romlott (a nyomdában minden eurós, a papír, a festék, a Xerox nyomdagép) hajaj....Mibe fog fájni, és hány darabra fogja futni, és hány vevőt fog elijeszteni az új könyv ára? Mert ez mind begfolyásolja a kinyomtatandó darabszámot.  120 illetve 200 darabra kértem ajánlatot.