Hajónapló

Lehet, hogy szerzői jogot sértek, de nem tudtam megállni, hogy ide ne reprózzam Jan Sanders albumából az egyik kedvencemet. Csak a kapitány kutyája jön ki sírdogálva a moziból....A jegyért sorban álló hadi és kereskedelmi tengerészek.. meg a kifelé tartó megelégedett pofák...Óriási. 

 Persze nem tudtam szakszerűen a képméretet átszabni se photoshopban, se az infraviewban, így hát amúgy  parasztosan a windows képszerkesztőben kiradíroztam körben ami nem kellett, aztán méreteztem át a másikban, de azért egész jó lett a kép.

Na eme kis bevezető után látszik, hogy nem sokat alkottam, alkotok ma Amapolán, hideg van odakint dolgozni, nem erőltetem. Kaptam a Veperdi Banditól (tudjátok a Bisset trilógia fordítójától) három Charlie kapitányos történetet, elhatároztam, hogy, miután ennek a blognak a kereteit szétfeszítené, részletekben fogom leközölni. Lassan teljesen úgy fogok működni, mint egy napilap. Aztán a Toldy Miki is köpi a markát, hogy megír ő is egyet, szóval emléket állítunk itt a Neptunban boldogult Charlie bácsinak. Előljáróban álljon itt kedvenc mondása: "Ismerte maga a Páska Sümét? Nem? Pedig széptudású ember volt. 45-ben sajnos elütötte egy tank." Igazából valóban létezett egy Páska Süme nevű tengerésztiszt, akit 45-ben Budapesten tényleg eltaposott egy szovjet tank.

Az alábbi történeteket tehát a "VA"-tól kaptam, tehát forrásként őt jelölöm meg, bár a történetek egy nagytekintélyű kapitány emlékirataiból származnak, de az illető neve valamilyen okból nem publikus, én sem ismerem. Tehát; 

Első mese.

A hazatérő Duna-tengeri hajó reggel érkezett Mohácsra. Elkezdődött a vizsgálat, a határőrségé, a vámosoké, a révhatóságé stb. Az útleveleket összegyűjtötték, pofafürdőt tartottak, majd benéztek az ágyak alá, a szekrényekbe, a kéménybe stb. nehogy veszélyes nyugati kémek hatoljanak be a béketáborba. A vámosok belekötöttek mindenbe, ha nem kapták meg a néhány doboz cigarettát, zsilettpengét, narancsot az átvizsgált kabinok tulajdonosaitól. Na és persze ittak is. A vezetők fent, a parancsnoki kabinban, a hajó parancsnokával, Charlie bácsival, a többiek ellenőrzés közben, ahogy kínálták őket az elnézőbb szemle érdekében.

Mindenki ideges volt. Már megérkeztek haza, de még nem voltak otthon. A budapesti Vámmentes kikötőig még legalább tizenkét órányi út állt előttük, csak azután lehet majd megölelni a feleséget, menyasszonyt, gyereket. Persze, a Vámmentesben is várt rájuk egy hasonló vizsgálati tortúra, hiszen a sok léhűtőnek ott is bizonyítania kellett a létét és az éberséget, meg potyázni is szerettek.

Délutánra vége lett a hatósági vizsgálatnak, elindultak a borult téli ég alatt. Mindenki igyekezett rendbe tenni a holmiját, amit a fináncok széttúrtak. Általános iszogatás kezdődött, vagy inkább folytatódott, hiszen már hajnalban, Bezdánban, a jugoszláv oldalon kezdték sligovicával, de sokan már a Duna-torkolatnál Szulinán becújkáztak a román szilvapálinkából. Így hát csak rá-rá kellett tölteni végig a Dunán minden határállomásnál. A fiatalabbja nagyon be volt sózva, hogy érjenek már haza. Ez a haza-menés láza átragadt mindenkire. Jóformán senki sem feküdt le aludni. Az emberek egymás kabinjába jártak át, hol ezt, hol azt ittak, amivel kínálták őket. Néhányan becsíptek, de részeg egy se volt - talán az izgalom miatt.

Hamar beköszöntött a téli este. A parancsnoki híd tetején, a kis kormányos bódéban hárman szorongtak a sötétben: az ügyeletes tiszt, a dunai első kormányos és a watchman, az őrszolgálatos matróz. Vastag őrbundát viseltek a hideg fülkében. Keserű cigarettaszag és avas gyapjúszag telítette a kis légteret. Radar nem volt még akkor a hajókon, a fedélzeten minden világítást leoltottak és az ablakokat elsötétítették, hogy a fények ne zavarják a kormányos szemét. Ilyen nagyobb merülésű tengeri hajóval általában nem szoktak éjjel menni a Dunán, de a kormányosok, ha megkapták a maguk szemes kávé adagját, a csokoládét, cigarettát, whiskyt, miegyebet, bizony vállalták az éjjeli menetet is. Úgy ismerték a Dunát, mint a tenyerüket. 

A főgépek hangja megnyugtató dorombolásként jutott el hátulról a hídra, és hajó orránál, oldalánál sistergett a felhasított Duna.

-----------------------

A parancsnoki kabinban Charlie bácsi az íróasztali karosszékben ült grafitszürke mellényben, pengére vasalt nadrágban, elegáns olasz selyemingben, nyakkendősen. Körülötte az ülőgarnitúrán, a tárgyalóasztalnál az iderendelt „vendégek”: a gépüzemvezető, a második géptiszt, a rádióstiszt, a második tiszt, valamint a fedélzetmester és a második dunai kormányos. Az ajtó jobb oldalán vigyázban állt a másik szolgálatos matróz, a baloldalon az első pincér, aki az italokat szervírozta, és a hamutartókat gondozta. – Ezzel zsúfolásig megtelt a parányi kabin.

Charlie bácsi vezette a társalgást, a régi szépidőkről adomázott. Éppen a szulinai kuplerájról mesélt és a híres, hírhedt szittyák futásáról. Mindenki előtt pohár, a parancsnok pontosan betartott három perces időszakonként ivást vezényelt. Intésére az első pincér azonnal újratöltötte a poharakat. Sztari Granicsár öreg sligovicát ittak, amit nemrégen szereztek be Bezdánban. Mindenki szívta a kitett török cigarettát. A történet végén a gépüzemvezető optimista véleményének adott hangot, miszerint jó esélyük van a másnap hajnali csepeli érkezésre. No, erre megint inni kellett.

- Persze sok függ az időjárástól – jegyezte meg Charlie bácsi. - Hiszen tudod kápókám, hogy mindnyájan Allah kezében vagyunk!

- Szerencsére sem havazás, sem köd nem várható a Kossuth Rádió szerint. – nyugtatta meg a kedélyeket a gépüzem korlátlan ura.

Kis helyeslő hümmögés innen-onnan, utána hallgatás. Charlie bácsi egy újabb cigarettára gyújtott és akkurátusan belecsavarta elefántcsont szipkájába. Nagy karikát pöffentett, de alig lehetett látni az amúgy is mindent betöltő füstben.

Az ajtónál álló őrszolgálatos matróznak odaszólt: 

- Menjen fel a hídra és hozza le a hajónaplót!

A watchman letette a poharát, kiment és néhány perc múltán visszajött a hajónaplóval.

Charlie bácsi komótosan fellapozta az aktuális lapot, elővette aranygombos Mont Blanc töltőtollát, és a következőket jegyezte be a naplóba: 

„21.05 A láthatóság erősen romlik. A hajó és a forgalom biztonsága érdekében lehorgonyzunk.”

- Fedélzetmester! Menjen előre a horgonygéphez! Watchman, menjen fel a hídra és mondja meg az első kormányos úrnak, hogy tiszteltetem, és álljanak azonnal horgonyra. Kápó te meg kérlek, menj le most a gépházba, leállási manőver lesz!

- Captain, ugye csak viccelsz? 

- Nem, nem viccelek ez parancs! Magad is láthattad a látási viszonyok tetemes romlását. Horgonyra állunk. Várakozunk a láthatóság javulására.

Néhány perc múlva a főgép dohogása lelassul, majd teljesen leáll. Tompa zuhogással kifut a horgonylánc. Eloltják a menetlámpákat, kigyúlnak a fedélzeti fények, és égnek a horgonylámpák. Eddigre már szétszéledt a vendégsereg. Charlie beírja a hajónaplóba: 

„21.10 Lassítás horgonyzáshoz. 21.15 Gép áll. Bal horgony ledobva 3 lánchossz. Gépkészenlét vége. A hajó horgonyon áll a Dunán, az 1511,3 folyamkilóméternél. Várakozás a láthatóság javulására.”

Charlie megnyomja a pincérhívó csengőt. Kopogás, belép makulátlan vasalt, fehér kabátban az első pincér. Tessék parancsnok úr.

- Szóljon a watchmannak, hogy jöjjön hozzám azonnal, majd menjen, és keresse meg a gépüzemvezető urat, a rádióstiszt urat és a második tiszt urakat, mondja meg nekik, hogy tiszteltetem őket és várom, hogy megjelenjenek a kabinomban.

Jön a szolgálatos matróz, tisztelettel bejelentkezik.

- Maga menjen és szóljon a fedélzetmesternek, hogy hívatom. Kérem, mondja meg a dunai kormányos uraknak, hogy tiszteltetem és várom őket a kabinomban.

Hamarosan szállingóznak a „vendégek”, eggyel többen vannak, mert az első kormányos is meg van híva. Gyenge tiltakozás után mindenkit rá lehet venni egy-egy pohárka sztari granicsárra. Ülnek, állnak, dohányoznak. Charlie bácsi kinyitja a kabin kerek ablakát. Kintről bejön a fagyos levegő és a személyzet tagjainak méltatlankodó beszéde a látszólag értelmetlen leállás miatt. A kinti levegő gyorsan átöblíti a fülkét. Harapósan friss a levegő a parancsnoki kabinban. Charlie becsukja az ablakot.

- Kormányos úr! Indulunk! Kérem, húzzák fel a horgonyt. Kápó, gépet kérünk. Fedélzetmester és a II. tiszt menjen előre a horgonyhoz!

Egymásután eloltják a fedélzeti reflektorokat. Klang-klang, szemenként kattan a horgonylánc a csörlő dobján. Néhány perc múlva az orrból a hajóharang sorozatos ütése jelzi, hogy fent van a horgony.  Felgyújtják a menetlámpákat, és a sűrített levegő nagy tüsszentéssel beindítja az engedelmes motorokat.

Charlie bácsi mielőtt felküldené a hídra a hajónaplót, bejegyzi: 

„21.50 A láthatóság javul.

  21.55 Kormány- és telegráfpróba. – Rendben.

  22.00 Gépkészenlét, horgonyhúzás.

  22.08 Horgony a helyén. 

  22.10 Teljes erő. Hegymenetben, folytatjuk utunkat.

Charlie bácsi megint magához rendelte a „vendégeket”, ki vonakodva, ki bosszúsan érkezett, de volt, aki vidáman jött. Az első kormányos persze már nem volt velük, ő fent a hídon ismét a hajót vezette. A pincér italt töltött mindenkinek, rágyújtottak.

- Emlékeznek kérem, Galacon arra kis barna tanítónőre? – kezdte Charlie bácsi a beszélgetést.

 Hamarosan kiderült, hogy legtöbben nem is emlékezhettek rá, mert a történet valamikor 1940 körül játszódott. A történet különben is eléggé zavaros volt a hallgatóság számára, mert egy csomó olyan név szerepelt az említett hölgy sikeres és sikertelen széptevői között, akik már régen nem hajóztak, és volt olyan is, aki már nem volt az élők sorában. Néhány rundó ital után azonban már kristálytisztán tudta minden jelen lévő személy, hogy Charlie bácsi sem azelőtt, sem utána nem látott hegyesebb melleket és provokatívabban riszált hátsó részt, mint a szóban forgó galaci tanítónő esetében.

Kis szünet következett, mert a parancsnok sört rendelt a sztari granicsár gyomorban történő fellazítására. Görög sört ittak, ami pezsegve habzott ki a felszúrt konzervdobozokból (akkor még nem ismerték a mai füles tépőzárat). Eddigre már ismét vágni lehetett a füstöt a parancsnoki kabinban. Charlie bácsi újra lekérette a hajónaplót, és bejegyezte, hogy romlik a láthatóság. Megállíttatta a hajót és ledobatta a horgonyt. A vendégség folyt tovább. Charlie bácsinak eszébe jutott, hogy az első tiszt miért nincs jelen. Aludt az istenadta, mert hajnali négykor volt esedékes a szolgálata a hídon. Leküldte hozzá a watchmant: „Kérem, mondja meg az első tiszt úrnak, hogy tiszteltetem, és a kabinomban várom”. Néhány perc múlva álmos gyűrött arccal bekopogott az első tiszt. Gyorsan ő is megivott két sligovicát, majd visszaszaladt a kabinjába a hegedűjéért. Hamarosan felcsendült az „A pécskai cigánysoron nagy a sírás-rívás…”. Charlie kinyitotta az ablakokat, közben a beáramló hideg miatt, a sörözők is visszatértek a sligovicára. Pillanatok alatt tiszta látási viszonyok támadtak. A hajónaplóba erről mindjárt bejegyzés került, felhúzták a horgonyt és folytatták az utat Budapest felé. 

Charlie bácsi végignézett az italozástól elnyűtt társaságon és kijelentette:

- Fáradtak vagyunk, mert nagyon nehéz ez a dunai hajózás. Kávét kell innunk.

- Igenis parancsnok úr, már megyek és főzöm is – reagált azonnal a pincér.

- Semmi szükség rá, már gondoskodtam róla. Nyissa ki kérem a hűtőszekrényt, és vegye ki azt a címkétlen fehér üveget, kávélikőr van benne sok koffeinnel. Töltsön mindenkinek egy pohárkával, nagyon jót fog tenni. Magam készítettem régi, bevált recept szerint.

- Nos, akkor uraim, egészségünkre! A „vendégek” egyszerre lehajtják az eléjük tett pohár fekete löttyöt. 

Mindenki megdermed, olyan a kabin, mintha panoptikumnak rendezték volna be.

- Nagyon egyszerű recept – szerénykedik Charlie bácsi – szirupnak felfőztem fél kiló cukrot, abban felolvasztottam egy doboz nescafét, és miután kihült, elkevertem egy liter 94 fokos tiszta szeszben. – Na, meg kell inni még egy pohárkával, hogy jól hasson a koffein!

Megint kitöltenek egy-egy decit a maró italból.

- Hát, bizony nagyon romlik a láthatóság. Watchman! Hozza le kérem a hajónaplót a hídról!

Összesen kilencszer dobtak horgonyt azon az éjszakán hosszabb-rövidebb időre, és reggel helyett csak délután négykor kötöttek ki a csepeli Vámmentes Kikötőben.

- Kedves direktorom – jelentkezett frissen borotválva, elegánsan, mintha skatulyából húzták volna elő Charlie bácsi a hajóra lépő igazgatónál – borzalmas éjszakánk volt, kérlek szépen több, mint tízszer meg kellett állnunk a rossz láthatóság miatt. De kitartóan próbálkoztunk, amint javultak az állapotok igyekeztünk folytatni az utunkat.

- Charliekám, itt semmi köd sem volt, és máshol sem jelentett a meteorológia ködöt.

- Kedves direktorom, itt van minden dokumentálva a hajónaplóban. Magad is ellenőrizheted milyen keservesen tudtunk csak megérkezni.

Más. Beleragadtam a  http://duna.blog.hu/2011/01/11/duna_szabalyozas_politikai_ongyilkossag#comment-form weboldalba, melyre "pernahajder" hívta fel egy kommentben a figyelmemet. Nem tudok ellenállni, ha tudatlanságot látok, hogy ne pofázzak bele, na egyből visszakommentelt a sértődött beszóló. Nehéz a "hívőkkel".  A meggyőződés veszedelmesebb ellenfele az igazságnak, mint a hazugság...(F. Nietzeshe ).Ezt már én teszem hozzá, a hazugságot meg lehet cáfolni, ha valaki azt hazudja, hogy 2X2 az öt azt sarokba lehet szorítani egy matek könyvvel. De ha valaki hisz benne, hogy  2X2 az öt az azt fogja állítani, hogy a könyvet az ellenérdekelt gazemberek hamisították, merthogy az a mocskos másik párt...a mateklobbi....szakértőknek nevezik magukat, mert egyetemet végeztek, meg ebből dipolmáztak, lenéznek minket mezei filozófusokat.

Hogy most nem tudok kint melózni a decken, idebent a szalonban a térképasztalnál olvasgatok. Ha valaki még bírja szuflával a mai napló olvasását, annak ajánlom még a figyelmébe a Szalma Botond (aki nálam sokkalsokkal nagyobb tengerész) írását a http://shipengine.blog.hu/2011/02/08/a_mai_helyzetrol_irt_cikkem_az_europai_tukor_be_a_kulugyminiszterium_kiadvanya#comments oldalon.

Juteszembe. Holnapután szerdán a Kossuth-on lesz 11 órakor "A Hely" című műsor velünk. Csak mert többek jelezték, hogy érdeklődnek. Azt mondta Visy Laci, hogy a képeket amiket riport közben csinált felrakja a rádió honlapjára.

15:15 Van egy Jan Sanders albumom, azt lapozgattam az imént. Még Amszterdamban vettem, mert nem tudtam ellenállni a tengerészhumorának. 1919-ben született a művész, olyan hajókon hajózott, amik az én időmben már elmúltak a tengerekről. De a "spirit", az megmaradt. Sajnos nincs szkennerem, nem tudok belőle ide betenni, de találtam ezt-azt a neten egy "Egyenlítői keresztelő" képet ideteszek (persze ha sikerül).

 

 És egy másik kép, mintha magunkat látnám a múzeumban amikor mint ifjú tengerészek elvetődtünk oda.

 Ma reggelizés közben bekapcsoltam a TV-t. A DELTA ment, egyik nagy kedvencem, olyan csodás technikai újdonságokkal (szuperfolyékony  anyag előállítása valahány terrakelvin hőfokon), hogy csak a szám tátottam. Ebben a világszínvonalú alapkutatásban magyar csapat is dolgozik a nemzetközi mannschaftban, eredményeik világra szólóak, az ezzel kapcsolatos publikációik a tudományos világban iránymutatóak, miközben  meggyőződésem, hogy itthon a kutya se hallott róluk, mert mondjuk nem a „valóvilágban” csöcsörészik a ribancokat. Nyomorúságos média, nyomorúságos ország, nyomorúságos nép. Itt az orrunk előtt a kitörési lehetőség, a példa a gyerekek előtt, csak meg kéne mutatni. Öveges prof. forog a sírjában. A sok csillogószemű  apróság nem a sikerekre, a tudománnyal megvalósítható fantasztikus lehetőségekre csodálkozik rá, hanem  a  celebekre. Ők lesznek a követendő példa. Azok az országok, melyekben történelmi mértékhez mérve rövid idő alatt zajlott le a műszaki forradalom, lettek a modern világ meghatározó tényezői, mint Japán, Délkorea, Szingapur, az oktatás a legmagasabb presztizsű tevékenység. Nálunk a pedagógiai pálya alábecsült, ennek megfelelően kontraszelektált. Politikusok beszélnek felemelkedésről, de fingjuk sincs hol kéne elkezdeni. Mondjuk az oktatás, a köznevelés nem egy cikluson keresztül véghezvihető folyamat. Marad a lopás, az megy mindegyiknek.

Harpi4 írt egy dobókörtés történetet, no most lesz a főpróbája az új képbeillesztési eljárásnak (wordben írok ), íme így néz ki egy dobókörte. Egy lakóhajót pucoltak kifelé a pribékek pár éve a sólyán, mindent kiszórtak belőle én későn ébredtem, csak ezt találtam, de az ügyes Béla bócman az akkor még itt shelterező Vizáról egy majdnem teljes kódlobogó készletet zsákmányolt.

Nos a kép nem megy át a wordből a blogba. A szöveg igen, a kép nem. De ha menne is, akkor se jó, mert nem hagy a word a kép mellé írni. Tehát lehet ugyan a képméretet kurzorral húzogatni, de mellette üres marad a hely, nem lehet szöveggel kitölteni, nem lesz olyan újságszerű képe a blognak. Nem tetszik. Egyelőre írom a szöveget wordbe, a képet meg megszerkesztem és beszúrom egyből a blogba. Majd kiderül, hogy fog kinézni. Na ezeket utálom. Amikor valami egyszer jól működött és aztán meg nem megy. 

Elfogyott a tejföl. Márpedig a töltöttkáposztát nem vagyok hajlandó tejföl nélkül enni, meg vennem kellett csapfedeles dugaljat, meg műanyag elosztódobozt is, így felöltöztem, hogy elbringázok vásárolni. Már teljes menetfelszerelésben voltam, amikor még mindig ott tipródtam a TV előtt, mert a Darvas Ivánról volt portréműsor és nem volt szívem otthagyni.  Végülis nem normáz engem senki! Szépen visszavetkőztem, eldőltem a fekhelyemen és nyugodtam végignéztem a műsort. Úgy átfutott az agyamon, hogy ez a színészóriás vajh mit szólt volna, ha mondjuk felkérik műsorvezetőnek valamelyik showműsorba. Vagy mondjuk be kell állnia „kasztingolni” a sorba. Mutattak részleteket a filmjeiből, a Makk Károly rendezte „Szerelem”-ből is, azt a filmet sose felejtem el, Törőcsik Marival, Darvas Lilivel szívbemarkoló volt.

Na aztán csak elkerekeztem, vettem amit kellett és a nap további része már munkával telt, az elosztódoboz tetejébe bevágtam egy vízmentes 12V-os szivargyújtó aljzatot, kifúrtam a szalon hátsó falát a cockpitláda felé és a lyuk fölé szilikonnal tömítve felcsavaroztam a dobozt. Ezen a lyukon fogom kivezetni a következő vezetékeket: 12V DC táp a szivargyújtónak, 230V AC táp a a doboz fölé felszerelt csapfedeles dugaljnak,  a szalonban lévő autórádió-CD lejátszóból, a cockpitban majdan felszerelendő hangszórókhoz menő drótok. Sötétedés után alaposan összefagyva fejeztem be lámpafénynél a munkát, de fel van csavarozva a doboz, a dugalj, holnapra csak a bekötés marad. Itt a deck alatt a cockpitládában a parti csatlakozó mellett nagyon védett helyen van beázás ellen az amúgy is legalább IP 44 védettségű hóbelevanc. Nagyon fontosnak tartottam, hogy nemcsak a lakóterekben, műhelyben, hanem itt is legyenek  tápfeszeim mindenfélének, annakidején némi töprengés után eldöntöttem, hogy a 12V DC-nek  mindenüvé szivargyújtó aljzatot szerelek, így stecklámpát, autóporszívót, bármilyen autóscuccot, telefontöltőt, laptoptöltőt, kameraakkutöltőt, vagy  az akkujafogyott fúrógépeimet ezekről mindenütt tudom szivargyújtós lengőkábellel használni, ha nincs parti 230V AC tápom.

Idő....mint tegnap. Hajnalban ugyan még látszott  a felkelő nap vörös korongja, de hideg van, odakint mindent hófehér zúzmara borít, a nap meg elbújt.  Szóval egyelőre firkálok, aztán ha kicsit kijavul, kivonulok, mert ez a rádió dolog azért nagyon piszkálja a csőrömet. Az imént rámskipeolt a Kisember, hogy bevállaljuk e Deni kutyát egy hétvégére és bájdövéj megjegyezte, hogy írjak még történeteket, mert neki tetszenek a meséim. Kicsit bizonytalan vagyok, ugye ez egy alapvetően hajóépítés, hajósélet blog és csak lazán tartozhat(ná)nak bele eredeti szándékaim szerint az ettől független dolgok, de hát az élet alakítja a folyamatokat, ha "van rá igény", végülis a politikai kirohanásaim, vagy a vízerőművel kapcsolatos örökös szélmalomharcom is itt van, ha nem unalmas, éppen mesélhetek is. Főleg, hogy időjárásilag ma se nagyon leszek aktív a hajóépítésben. Szóval pár napja említettem a Felker Józsit, akiről kiderült, hogy (kicsi a világ) más is ismerte az olvasóim közűl. Én csak Dodónak hívtam, mert apró gyerek korunk óta ismertük egymást és a szülei így hívták. Amikor meg ugyanott, a Vegytervben kezdett el dolgozni ahol én (lévén  fiatalabb nálam, egy évvel utánam végzett a technikumban), utánam mindenki ott is Dodónak szólította. Az ismeretségünk és a "tejtestvérségünk" nagyon régről datálódott. A Szilveszter Manci  (Dodó nagymamája) és anyám együtt  dolgoztak a Vadas testvérek Petneházy utcai zokni és harisnyagyárában.  Amikor abba a korba ért a Manci néni lánya, a Dodó mamája, ő is ott kezdett el dolgozni. Abban az időben még 12 órás műszakok voltak, a gyerekeket, ha ügyes kezük volt és szorgalmasak voltak előszeretettel foglalkoztatták a nappali műszakban, anyám mesélte, hogy az volt az első munkája, hogy "tucatolni" kellett, azaz a pár zoknit orránál-sarkánál egy-egy öltéssel egymáshoz ölteni és 12-esével becsomagolni.   Nagy dolog volt az akkortájt, a nagy gazdasági válság idején, anyám 13 évesen  gyakorlatilag családfenntartóvá vált, mert egyedüli kenyérkereső volt a négytagú családban. Szóval a két lány együtt dolgozott és később is egymás látókörében maradtak, ez az akkori időkben sokkal természetesebb volt mint manapság, az angyalföldi prolikörnyezetben nemzedékek nőttek fel úgy, hogy ismerték egymást felmenőktől "lemenőkig". A két lány annak rendje-módja szerint férjhez ment (a szingliség akkoriban nem volt divat, aki mégse házasodott, azokat vénlányoknak és öreglegényeknek hívták, ami nem volt egy dícsérő jelző), A Manci megszülte  sorban egymás után a három fiát, anyám meg engemet. De közbejött a háború. A férjeket elvitték a frontra, hol hazajöttek, hol soha többet, nekem szerencsém volt, amikor már közel járt a front egyik "eltáv" alatt megfoganni, apámnak meg pár órával Budapest körülzárása előtt hazaszökni, miután az egyetlen "sarzsi" egy zászlós, aki életben maradt a századából, az életbenmaradt  néhány embernek adott egy-egy nyílt parancsot, hogy menjen ki merre lát, mert részéről befejezte a háborút és nekik is ezt tanácsolja. Ez egy szállító alakulat volt, mindenki sofőr volt, beültek egy autóba és sorba látogatták a lakhelyeiket, aki már otthon volt elbúcsúzott a bajtársaitól, az utolsó eldobta az autót. Nos amikor a rádió bemondta, hogy Budapest körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje, anyám és nagynéném zokogni kezdtek, mert ez azt jelentette, hogy apám vagy soha, vagy csak hosszú hadifogság után térhet haza, ehhez képest óriási volt az öröműk amikor pár óra múlva csengetnek, apám áll a kapuban, vállán egy zsák sárgaborsóval. Na jöttek a ruszkik, apámat eldugták, amíg a helyzet valamellyest kiegyenesedett és már nem fogdosták az embereket az utcán "kicsi robotyi"-ra, én meg csak fejlődtem "odabent", de hát enni nem volt nagyon mit. Apám vidékre járt a vonat tetején utazva hátizsákkal, minden nélkülözhető holmit élelemre cserélve, emlékszem milyen  dühhel mesélte még akkor is amikor nagyfiúként hallgattam a megalázó eseteket, amikor a mocskos parasztja, aki életében csak szalmazsákon és lópokrócon aludt, de most az általános éhezés hirtelen az élet császárává tette, amikor az ágyneműt kínálta neki, csak úgy foghegyről vetette oda apámnak,

-Aztán sifon e? Meride akkő!

Amikor a mutter bevonult velem a Róbert Károly körűti kórházba, hogy világra hozzon, 42 kiló volt felöltözve a kb. 1,65-ös testmagasságához, elképzelhető milyen kondícióban lehetett a szülés után. Négy foga ment rá a mészhiányra, mert a csontrendszerem kialakításához mindent magamhoz szedtem a szervezetéből. Én  gond nélkül kibújtam, sovány voltam mint az agár, de amúgy egészséges és szemmel láthatóan farkaséhes, csakhogy anyámnak alig volt teje az alúltápláltság miatt. Ilyenek, hogy tápszer, pár hónappal a béke kitörése után csak a mesében léteztek, se a sárgaborsót, se a lófasírtot nem voltam hajlandó megenni, nagyon úgy nézett ki, hogy éhen fogok pusztulni. És akkor jött a kínszülte ötlet, pár házzal arrébb a Mici kecske szerencsére (meg az enyémre) túlélte a háborút, próbáljuk ki a kecsketejet! Hogy hogy működik majd, senki nem tudta megjósolni, de kipróbálták rajtam. Adták egyharmadba, két rész vízzel higítva, mert azt kikétszerkettőzték, hogy alighanem zsírosabb az anyatejnél, én meg benyakaltam a cumisüvegből és szemmel láthatóan gyarapodtam tőle. Hát jelentem a kísérlet sikerült, ha holnap meghalok, már megérte. Más kérdés, hogy ezt az iszonyatos makacs, a kecskékre jellemző természetemet alighanem az "anyatejjel" szívtam magamba.  Már egészen fejlett csecsemő voltam amikor szereztek még pár doboz Ovomaltin tápszert is (már nagyfiú voltam amikor a beszáradt maradékát a dobozzal együtt egy első világháborús bajonettel vagdaltam szét elrágcsálva a sziklává szikkadt darabjait, csodálatos, de most is emlékszem az ízére), de igazából a kecsketej tartott meg evilágban, hála Micinek, de főleg a gazdájának, aki igazából nem volt hajlandó semmit elfogadni a tejért cserébe, bár egyéb módon igyekeztek neki meghálálni anyám és a nagynéném, aki "vénlányként" második anyám volt amíg csak élt.  Na aztán rá majd egy évre megszületett a Felker Józsi, anyatej dettó kevés volt, de hát ott volt a Mici, nahát így lett a Dodó az én tejtestvérem!

18:23 Működik a rádió! Csak szétkaptam összedugtam, összeraktam és máris jelez, lehet csatornát váltani, szóval minden úgy néz ki, ahogy kell. Hogy adóként hogy működik, azt persze ellenállomás hiányában nem tudtam kipróbálni, de ahogy kapcsolgattam a csatornákat egyszercsak idegen beszélgetésre lettem figyelmes, természetesen nem akartam beleszólni, mert én komolyan veszem a rádiózás szabályait, de ha vevőként működik, akkor feltételezem, hogy adóként is, de hát ezt még bőven lesz alkalmam kipróbálni. Le is fényképeztem, de ide betenni "természetesen" nem tudom, mert hiába tudom ugyan átméretezni a remek photoshop programommal, hogy a felbontás beférjen ide anélkül, hogy hosszan tartson a megnyitás, de a kapott file az nem JPG, hanem PSD, amit már semmivel nem tudok megnyitni és ide betenni. Ez biztos egy pofonegyszerű probléma egy "írástudónak", de számomra ezek a rövídítések értelmezhetetlenek, ha valakinek van ötlete mit kezdjek a problémával írja már meg a vilmosbartyik kukac hotmail.com-ra! Na szóval a lényeg, rádió remek. Rákezdett az eső délutánra, elbújtam a fuxba, magamra zártam a tetőt és elővettem egy, a "Ráckeve II" utászhajó bontásakor kukázott kabinlámpát, ez világított a kormányállás plafonján, és "szgyelano v CCCP" (aki nem tanult oroszul,"készült a Szovjetunióban"), kicsit rozsdás, kicsit ütött-kopott, de kicserélem, újragyártom jobb anyagból amit kell és ez lesz a cockpitban a világítás LED-es fényforrással. Persze egyszerűbb lenne venni egyet a boltban. Bizonyára nem is lenne egy komoly összeg. De én valahogy szeretem, ha szinte mindennek, amit berakok a hajómba saját története, előélete van. Ahogy végignézek a dolgaimon, minden "beszél" hozzám. Aztán szokás szerint jól kifagytam ott elől a vasfalak közt, vígasztalanul kopognak az esőcseppek a decken, úgy döntöttem mára elég, visszavonultam a szalonba, begyújtottam a kályhába, mert idebent is már csak 19 fok volt, még megnézem mi jött mailben, aztán vacsora (közben TV híradó, hogy ne csak a blogokból tájékozódjak) és elhanyatlok egy könyvvel a kályha mellé. Ma szomorú estém van, magányos vagyok, oldalbordám kétnapos halogatás után kihajózott egy teljes napra ügyintézni, csak holnap tér vissza. Harpi4 írt egy remek tengerésztörténetet a mai kommentek közé, ajánlom azok figyelmébe, akik amúgy nem olvassák a hozzáfűzéseket.

Antymix felhívott és elmagyarázta, hogy tudom használni a képszerkesztőt. Ez lett az erdmény. A szenvedés mostmár azzal van, hogy az átméretezéskor ki kellene találjam a végleges képméretet Ez egy szenvedés, ugyanis a ténylegesen szükséges képméretet előre nem lehet tudni, csak amikor már bent van a kép a szövegben. Innen törölni, visza a szerkesztőbe, növelni, vagy csökkenteni, eltalálni ötödszörre, borzalom. ha így fog menni ezután, alighanem kihagyom a képeket, de ezek nélkül sivár lesz a blog. Korábban a legutóbbi géppel való küzdés előtt úgy működött a képek beillesztése, hogy rákattintottam, ekkor bekeretezte a képet, a sarkokra vagy az oldalakra kattintva és húzva a kijelölést lehetett a képméretet változtatni. Most ha rákattintok a képre, az bekékül és semmit se tudok vele tenni, max törölni. Mára feladom, a képek ekkorára sikeredtek, oszt jóccakát. Kis magyarázat: A "kagylót" a gyári beakasztós és mágneses rögzítésen túl egy tépőzáras hevederrel is biztosítottam nyugalmi helyzetben. A második képen látszik amikor ki van oldva a tépőzár, a harmadik a helyet mutatja, ahova a negyedik képen látható módon a mágneses talp rögzíti. Ha nem kell, csak egy mozdulat, a régi hátizsákból kitermelt heveder fülekbe kapaszkodva lerántom a falról és elrakom.

 Kicsit lehűlt az idő, de sütött a nap reggeltől estig. Ki is használtam az időt, ha délelőtt nem vonultunk volna ki, be is fejeztem volna a VHF rádió kültéri egységének tartóját, de kellettek csavarok, ehhez boltba kellett menni, ha már menni kell akkor álljunk meg postánál csekkeket feladni, ha már menni kell, akkor  kenyér is kell, mert az is elfogyott, ha kenyér kell, akkor legyen az a csepeli piacon, ott még úgyse voltunk, ha már piac, akkor vegyünk a kenyér mellé, tarkababot, zöldséget, kolbászt (eddig bableves), tepertőt, sültszalonnát, virslit, sajtosrolót (ezt azért, mert már nagyon éhesek voltunk). Aztán vettünk még munkavédelmi keztyűket, mert már minden meglévőből kilógott valamennyi ujjunk a drótkötélkezelések következtében, és vettünk kis szemetesedényt végre a mosogató alatti szekrényelembe, az állandóan felboruló festékesvödör helyett. Ennyit a csavarvásárlásról. Most akkor talán érthető sok egyéb mellett miért utálok kimenni a hajóról a csittába. (Annakidején ezt az olasz kifejezést használtuk, ha megindultunk a hajóról bárhová, csak ne legyünk ott bezárva. Most hogy a magam hajóján vagyok, sokkal kevésbé vágyom kifelé.) Mártha József (Isten nyugtassa) gépüzemvezető kérdezte, amikor mondtam: 

-Kápó (a gépüzemvezető tengerészül) kimennék a csittába.

- Már megint!? Minek megy már megint ki?? Tegnap is kint volt, tegnapelőtt is. Csak a pénzét költi. Mondja meg miért, mi a fenének???

-Hát..leginkább, hogy ne legyek idebent. Kimegyek a partra és nézem a hajót kívülről és érzem, hogy nem vagyok bent.

-Höö.... (Kicsit nehezen vette az öreg a levegőt, mert úgy 160 -170 kiló volt.) Basszameg, menjen, menjeeen...menjen..merrt...!

És legyintett.

De nem csak én vagyok ilyen "antihajóelhagyó". Itt van  "J". Azt mondja:

-Holnap haza kell menjek, kell menni piacra, meg patikába, meg hazavinni kimosni a szennyest, meg megnézni a levélszekrényt meg ilyenek.

-Hüm. Meggondolog te még azt...

-Nemnem. Mostmár muszáj mennem.

Másnap délben. Én:

-Na mi van, nem mész?

-Majd holnap, mostmár késő van, nem tudnék mindent elintézni. 

És ez így megy a hét többi napján is. Ha néha rossz fát teszek a tűzre, megfenyeget, hogy elhagy. csak kacagok:

-Teee? Téged bottal se lehetne elverni a hajótól.

Ebben maradunk.

Na ma már csaknem rendes munkanap volt. Reggel kicsit olvasgattam felkelés és reggeli után, de amikor a kinti hőmérő elérte a 4 fokot és a nap már hétágról sütött kivonultam a deckre. Múltkorjában már levágtam és kifúrtam a két 30X30-as vastagfalú zártszelvény darabot, most felcsavaroztam a deckláda fedelének belső oldalára őket négy darab 10-es rozsdamentes csavarral és kihuzattam a görbületet a fedélből. Ez a csúnyaság már régóta zavarta a szemem és most elégedetten néztem a munkám eredményét, meg is dícsértem magam, az egyik legfontosabb dolog, hogy az ember meg legyen elégedve saját magával. Aztán előszedtem a tegnap, (tegnapelőtt? már összefolynak a napok, de végülis ez a jó) kivágott bakelit darabot és belemartam felsőmaróval a 4db hangszórómágnes helyét. Ennek a lapnak a túloldalára fogom csavarozni a VHF rádiótelefon kültéri egységét. A mágnesek egy vékony aluminium lemezen keresztül tapadnak majd bárhová ahova odacsattintom az egész cuccot, hogy kéznél legyen a rádió, illetve ha nem kell, akkor meg el tudom rejteni. Ezt a lemezt is kivágtam a bontott olajkályha alu hőterelő lemezéből és összefúrtam, bemeneteltem a bakelit lappal. Holnap, ha nem lesz sokkal hidegebb és tudok a decken, illetve a fuxban dolgozni folytatom, ha minden jól megy be is fejezem. Jó lenne már megint termelékenyen dolgozni, nem csak így piszmogni, de hát ehhez tartós jó idő kell.

Ma elbringáztam a Gigabyteosokhoz a Mester utca környékére, nagyon rugalmas volt a fiú, simán kicserélte az egeret egy USB-sre, csak az árkölönbözetet kellett fizetnem, megérdemlik, hogy idereklámozzam őket http://www.hardverker.hu/ . Annyi büntetésem azért volt a hülyeségemért, hogy fél tízkor érkeztem, és a bolt 10:30-kor nyit, szóval egy órát kellett (volna) várnom. Kerestem egy antikváriumot az Üllőin és elbogarásztam az utcára kirakott 100Ft-os könyvek közt , be is tankoltam ötöt, egy darabig lesz olvasnivalóm. Van egy rakás olyan könyv már a hajón, amit elég volt egyszer elolvasni, szóval nem kerül be a hajókönyvtárba, de én könyvet nem dobok a szemétbe és be se gyújtok vele, megbeszéltem a kislánnyal, hogy elviszem neki és odaadom ingyen. Amúgy a legkülönfélébb könyvek kerülhetnek ebbe a 100Ft-os kategóriába, pl elhoztam Boleslaw Prus "Fáraó"-ját, vagy Walter Scott "Quentin Durward"-ját. De megvettem Veres Péter "Három nemzedék szolgaság" című könyvét is, amit az első oldalra kaligrafált és bélyegzővel is hitelesített beírás szerint "Király Gézáné elvtársnőnek a szakszervezetben végzett jó munkájáért " adományozott a "Vas és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének, Rézhenger Művek Üzemi Csoportja 1955. IX. hóban. Hogy a betüméret mitől változik a blogban, továbbra sincs fogalmam. A piszkozat végig azonos képet mutat, ehhez képest ahogy most belenéztem a "kimenő"  anyagba, az első bekezdése valamiért  nagyobb betűkkel íródott. Viszont a kopyzással való betükissebbedés megszűnt. Ezek szerint az egér volt a bűnös. (vagy mégse?) Viszont a korábbi kommentek megválaszolásánál még működött a helyesírásellenőrző, de mostanra abbahagyta, pedig tegnap még itt a blogszövegben is működött. Relytélyes dolgok ezek.

Délután kihasználva a jó időt kivonultam a pontonon lévő munkaasztalra és nekiálltam a VHF rádió kültéri egységének mágneses rögzítő alaplapját kivágni. Azért amikor rámsötétedett már elég hideg volt, szóval ez még nem a tavasz.

0:06 Olvasom a neten áradó hírözönt, hogy a Bakács egy rúd téliszalámit lopott a Tescoból. Iszonyatos a fröcsögés és a zsidózás. (amúgy nem zsidó, de hát mindíg az a zsidó akire rámondják) Szerintem ez valami médiahekk lesz. Sokkal jobban el tudok képzelni egy ilyesmit róla, mint azt, hogy ilyen idióta legyen. Amúgy, hogy ez történt, a Kéri László szájából hallottam a Duna TV-n egy stúdióbeszélgetésen, mely az Orbán évértékelő beszédéről szólt. Na erre már megnéztem az évértékelőt is a neten. Nos az a véleményem, hogy ennek az embernek küldetéstudata van. Ami azért rossz, mert szerintem elhomályosítja az agyat. A beszédnek semmi köze nem volt az elmúlt évhez, inkább a csodás jövőnket ecsetelte. Nekem túl sok volt benne a drámai páthosz, a szóvirág. Nekem egy miniszterelnök ne a lelkekre gyúrjon, hanem az agyakra. Ilyesfajta szóvirágdús beszédet hallgattam eleget 30 éven át, amikor az éppen aktuális pártkongresszus szónoklatait játszották be a Kossuth rádióban. És abbahagyhatná már a győzelmével való hencegést, mert nem magának, hanem az elmúlt 8 év alatt regnáló Mszp-Szdsz hülyeségének köszönheti. ( Kicsit snassz a fogatlan szépségkirálynő folyamatos pampogása azzal a szájával, merthogy megverte a púpost.) A rászavazók kisebb része a "hívője", a nagyobbik rész korábban az ellenfeleire szavazott és most is csak jobb híjján szavazott a pártjára. (Ami meg azóta történt...oda fajulok, hogy a Jobbik, eltekintve az eltekintendőktől, hitelesebb előttem, mint a Fidesz.) És az, hogy én szántszándékkal érvénytelent szavaztam, és ezzel technikailag őt támogattam, nem az ő dicsősége, hanem a demokrácia szegénységi bizonyítványa.

Addig is, amíg megírom mit "tettünk semmit" ma, kis olvasnivaló: http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=19

18:15 Besátraztuk a tűzifarakatot, felhasogattam valamennyit belőle, ha ilyen szép idő lenne mostantól, nem is kéne hozzányúlni már az idén, elég lenne ami már bent van a hajón. Vendégek voltak, aztán délután kisétáltunk a verőfényben a Kvassay Zsiliphez. Vittem a "hosszúszemet", hogy a hajózsilip és a vízerőmű felvizi oldala közt hosszan benyúló földnyelv madárvilágát jobban megnézhessük.  Úgy tűnik a kormoránok kisajátították a területet, mindössze egy szürkegémet láttunk, az is elbújt amint leszállt, hiába kutattam a távcsővel, kárókatona viszont száz is ücsörgött, röpködött, tollászkodott a kopasz ágakon, tekergetve kígyónyakát, rengeteg lehet a hal a Dunában, ha ennyi madarat eltart.

21:30 Csak hergelem magam...És még mindíg ezek az emberek mondják meg a frankót az országnak, őket interjuvolják a médiák. Hisz ők a "szakemberek". Íme  mibe botlottam a téma googlizásakor. https://www.youtube.com/watch?v=hOJkfY-pKJk&NR=1 Nettó hazugság. Amit konkrétan tudok, nem most, hanem a legvadabb Rákosi időkben az akkori primitív műszaki körülmények közt a Mosonyiék új mederbe terelték a Tiszát, ahol azóta is zavartalanul folyik. És ugye a "buta tótok" nem terelték el a Dunát...csak fenyegetőztek! Ez a csökött fantáziájú nőszemély miután kitanulta a vízvezetékszerelést otthon, azonnal a nemzet vizeinek akadémiai szintű szakértőjévé vált. 

21:37 Itt a másik.https://www.youtube.com/watch?v=EZR8EJcTECw Ezeknek az embereknek a megnyilatkozásai nyomán tódultak tízezrek az utcára és erőltették a megfutamodásunkat, melynek eredményeképpen a szlovák érdekek maradéktalanul érvényesültek, mi pedig többezermilliárdos anyagi kárt szenvedtünk. És a mai napig ők mondják meg a frankót, csak most éppen az LMP-s Jávor Benedek a szóvivőjük. 

Nekünk Mosonyi Emil világhírű professzor véleménye az smafu. https://www.youtube.com/watch?v=e0DLwzeLhuA  Ő, aki '56-os kiállása miatt vesztette el az egyetemi professzori állását és az országból is elüldözték, minden itthoni vagyonát, mint disszidensét elkobozták, miközben az akkori nyugatnémetországban azonnal tanári állást kapott az egyetemen, a Fábri Sándor nevű bohóc csak mint Mosonyi "elvtársat" emlegette. EZ a mai közvéleményformálás.   

Gyönyörű napsütés köszöntött ránk reggel 7-kor és a hőmérséklet is gyorsan emelkedett. Eleinte még elkelt az öreg honvédségi mikádó (aminek története van, majd elmesélem a végén) de hamarosan még mellényben is izzadtam. Szétszedtem a már teljesen kiürült tűzifasátrat, és az alapjául szolgálló raklapokat új kedvezőbb helyre raktam. Odatalicskáztuk a tegnap az autóból csak kidobált hasábfákat, mégegyszer köszönet érte Mihalik Péternek!  Sötétedésre  felraktam kötésbe az összeset a négy leterített raklapra, az úgy egy méter magas téglalap alakú hasáb lehet kb 3,5 m3, azaz a hézagokat levonva ez a bő másfél m3 tűzifa, ahogy saccolom legalább 3 hónapnyi tüzelő Amapolára (hja ha valaki megelégszik kisebb légköbméterrel, nem kell annyi tüzelő).  Amúgyse árt ha szellős a rakat, mert bár szemmel láthatóan régi a vágás, de kint hevert a szabadban, csupa hó és alaposan átnedvesedett, de majd nyáron megszárad, mert holnap majd úgy rakom rá a fóliákat, hogy fel lehessen hajtani az oldalát, hogy átszellőzzön. Azt a keveset meg, amit meg még ezen a télen feltüzelek belőle, megpróbálom válogatni, hogy a szárazabbja kerüljön a kályhába. Na ezzel el is ment a nap és én is jól elfáradtam. 

Na mikádó. Nem hiszem, hogy sokan lennének manapság, akik ilyen patinás ruhadarabbal dicsekedhetnek. Valamikor, a korai '60-as években, még a Vegytervben dolgoztam, amikor a Felker Dodó nevű kollegám és barátom (és tejtestvérem, ez is egy érdekes történet, tán egyszer elmesélem) egy részeg katonától a vasútállomáson vett egy honvédségi mikádót 50 forintért. Ezt befestette feketére, lecserélte a gombokat horgonyosra és hordta egy rövid ideig. Már nem tudom miért, tán megunta, tán kihízta, de eladta nekem 100 forintért (hisz befestette, átgombozta, szóval emelkedett az értéke). Én a teljes vitorláséletem hideg napjait ebben éltem végig. Ott volt velem szinte minden hajón amin előfordultam, éjjel ez volt a párnám, átázozott, megszáradt, olajkályha mellett szárítva kigyulladt, de megfoltozta az akkori feleségem, iszonyatosan kifakult, egyszer le is munkásőröztek miatta, mert azt hitték, hogy világoskékből lett szürke, szóval most is itt van és hordom. Igaz, mostmár csak ilyen alantas munkákra, "kimenőnek" itt van az új, modernebb, már nem gombos, hanem patentos típus, amit a Veperdi Banditól kaptam, de "azarongyosrégi" még mindíg itt van velem, megszolgálta az árát!

No meghozta a "MP" embere a tűzifát. Ez annyi, amennyivel a jövő telet is kifűtöm. Kiszórtuk a transzporterből, megvolt a reggeli torna, a hétvége az eltalicskázással fog eltelni. Aztán vendég jött, "K J"-nek itt volt dolga a szomszédban, bejött meglátogatni, talán nem lehettem olyan rossz főnök, ha egykori dolgozóm 5 év után meglátogat és elbeszélget velem. Most ebéd lesz  lassan (már fél egy van), aztán ha kialudtam az ebéd fáradalmait elbringázok a boltba egy új optikai egérért, mert ezt a régit kidobom, nem vacakolok vele tovább. Ha ma nem jelentkeznék már holnapig is ajánlom mindenki figyelmébe ezt a gondolatébresztőt, kár, hogy semmi hatása az itt felvetett gondolatoknak a nemzet sorsának alakulására. Itt megy a harc a parlamentben szarságokon, miközben a komoly dolgokhoz se tudás, se bátorság, se akarat nincs "odafent". http://realzoldek.hu/velemenyek/2010/05/11/a-hazai-energiaforrasok-kihasznalasanak-lehetosegei-es-ellentmondasai/

17:02 Hehe hülye tengerész. Körbenéztem a laptopomat, mondom jé van rajta RS 2 csatlakozás, hát mért használjam el a mindig kevés USB lyukakat az új egér RS-2-es végű lesz. Na megvettem, most értem vele vissza, boldogan dugom...dugnám...ez a lyuk nem az a lyuk. Ez alighanem egy S video lyuk a laptopon, csak elnéztem. Hétfőn vihetem vissza, ha egyáltalán kicserélik, mert hát kibontottam a lehegesztett zacskóból.

22:25 Más. Ki tudja hogy lehet kiküszöbölni az alábbi hibát? Írok valamit akár a blogban, akár Emailben. Akarom szerkeszteni a mondatot, valamit kijelölök CTRL+X-szel, eltűnik, oda akarom rakni máshová, odavíve a kurzort nyomok egy CTRL+V-t, odakopyzza, de sokkal kisebb betűvel, plusz az utána következő, már ottlévő szöveg is lemegy kisebbre. Ha megismétlem, megint lecsökken a méret. Négyszeri ismétlés a normál 10-es Arielt lecsökkenti egy milliméteresnél is kisebbre. Íme: AAAAA   AAAAA    AAAAAA   AAAA    Segííítsééég!

 Ahhoz képest, hogy tegnap a medve nem látta meg az árnyékát, azaz már a tavasznak kellene következni, ma reggelre körbefagytunk. Na nem volt vészes, a hártyajég a hajó enyhe döntögetésére azonnal engedett, de az utóbbi hetek leghidegebb éjszakái voltak az elmúlt napokban. Reggel elbringáztam pár zsemléért a Tescoba, mert elfogyott a kenyerünk (hja a töltöttkáposzta ebédek mellé fogy), de ezen kívül továbbra se volt kedvem odakint tevékenykedni. Csapdák érintetlenek. Volt két vendég, meg pofázás délelőtt a Tilos Rádióban, főleg örökös vesszőparipám a nagymarosi vízlépcső ügyben. E tárgyban megígérte a Papó, hogy lesz egy, sőt több igazi stúdióvita komoly szakemberekkel, ahogy szeretném, tehát nem az amitől a falra mászok, hogy jogászok, bölcsészek oktatnak ki innen-onnan előszedett érvekkel, de főleg szlogenekkel, ott nem lévő, tehát válaszolni, ellenérvelni képtelen mérnököket. Nem feltétlen foglalok el szilárd álláspontot a vízlépcső mellett, ráadásul a dolognak immár semmi jelentősége az igazságkeresésen kívül, mert most amikor az ország segge kilóg a nadrágjából nincs közpénz egy szöget beverni, nemhogy ilyesmit építeni, de nagyon szeretném, ha több mint 20 évvel a rendszerváltás után, annak trójai falova, a vízlépcsőügy végre a helyére kerülne és kiderülne, ki hazudott és netán hazudik még most is. Téma volt még a rádióban a pörc és a tokaszalonna, megegyeztünk benne, hogy nincs egészségesebb, mint a friss tepertő, a paprikás mangalica csécsiszalonna lilahagymával, nem véletlen, hogy három napja azt vacsorázom, abba nem tudnak sok E betűs adalékot tenni amivel minden más, kajagyárban készült dolog tele van! Amíg minden laborleletem a határértéken belül van, a testsúlyom meg 70 kiló alatt valamivel a 178-as testmagasságomhoz, addig nem izgatom magam különösebben a zsírokkal.

Antimix délután kisegített egy photoshoppal, immáron minden képpel azt csinálok amit akarok (remélem...).

A napirendem szerint minden nap 12:04-kor kezdek el ebédelni. (Hehe. Amit ide a zárójelbe írok azt már péntek reggel írom. Valóban 13:04-kor, de elírtam, mint ahogy ki is plankoltátok. Ha politikus lennék azt hazudnám, hogy direkt, hogy figyeltek e és észreveszitek e. De én bevallom simán elírtam. Amúgy meg az lehet mögötte, hogy amikor már éhes vagyok, ránézek az órára és azt mondom, mindjárt a 12-esen a mutató, azaz óra négykor ebéd. És az, hogy az 13 óra négy az hát "persze", mert a gyomrom jelezte. Szóval gyorsan kézmosás, leülés az asztalhoz és ordítás "J"-nek, hogy "EBÉÉÉD". Mert mingyá' jön a rádióban a műsor! És ha netán még nincs kész a kaja, akkor mindig megfenyegetem, hogy "benaplózom", mert ez hallatlan függelemsértés egy hajószakácsnál.) Így Azért ekkor, mert eben az időpontban kezdődik minden hétköznap a rádióban az irodalmi műsor. Mostanában a "Pál utcai fiúk" megy Gábor Miklós felolvasásában, most haldoklik a Nemecsek. Én nem szégyellem, bepárásodik a szemem időnként a hangoskönyvet hallgatva. Ebben a könyvben minden benne van a hazaszeretetről, a hősiességről, a félelemről, a hűségről, az árulásról, a kisszerűségről, a fontoskodásról, a körülmnényeskedésről, a dicsőségről és a bukásról, mindenről, amiről az életünk szól. Valahol olvastam, hogy Olaszországban kötelező olvasmány az iskolákban, nem tudom jó e ez, mert a kötelező olvasmányokat a diákok kötelezően utálják, de talán ha minden gyerek abban a korban, amikor még a zsenge lélek nagyon fogékony elolvasná és főleg megértené, nehéz lenne belőle utána rossz embert faragni. Azt gondolom, hogy a fiatalok vágynak az eszmékre, de nagy az esély a mai világban, hogy rossz, káros, téves, amihez könnyen hozzáférnek és kötődni kezdenek.

 Hideg van. Reggel leengedtem a hajó mellett a Dunába egy kötélen a bordás alulemezt ami a headben van a zuhanyvíz-graywater tank tetején, hogy leázzanak róla szöszök, hát amikor kihúztam megtakarítani, majd ráfagyott a kezem. Annyira fáztak az ujjaim, hogy fájtak, kínomban gyorsan beletartottam a kezeimet a kéményfüstbe, ezt szoktam csinálni amikor nagyon fázik a kezem hólapátolás, vagy jégtörés közben. A hatás gyors és utána még órákig kellemes gyulaikolbász illata van a kezemnek. Szóval ma se lesz semmi tevékenység a "külső körleten". Egész elszoktam már a behatolóktól, már egy ideje kint sertepertéltem, amikor eszembe jutott ránézni a csapdákra, hát egy jókora patkány lóg ki az "agyoncsapós"  fajta csapdát a csapadék ellen védő  félbevágott lata nyílásából. Kifejlett felnőtt példány, remélem az ivadékai okulnak a sorsából. Kidobtam a jégre, a harcsák majd megtalálják, ha lesüllyed a fenékre. Éppen a lemosott és a kályhán megszárított csapda felcsalizálához kezdtem volna hozzá, amikor befutott a rádiós stáb. Nem számítottam ekkora csapatra, amikor korábban különféle TV-sek csináltak velem riportokat, azok mindíg csak ketten voltak. De semmi baj, Amapola nagy hajó, elfértünk, bár a hangmérnököt nagyon kellett kapacitálnom, hogy jöjjön már be a melegre, ne fagyoskodjon a cockpitban, mert alighanem attól félt, hogy nem fog elférni idebent. Részemről jó hangulatú volt a beszélgetés, aztán, hogy nekik, és kiváltképp a hallgatóknak hogy tetszett, majd elmondja mindenki, ha akarja. Az egész riport tán egy bő óráig tartott, ebből lesz vágva 25 perc. Akit érdekel, meghallgathatja február 16-án szerdán, 11 órakor a Kossuth rádión "A Hely" című műsorban. Ja és a Farkas Erika egy kicsit se volt se erőszakos (annak ezen a hajón itt vagyok én) se félelmetes. Ezt a képet a Visy Laci csinálta közben. Na megint egy probléma. Olyan nagy a kép, hogy csak a közepe látszik a fele lelóg a blogról. Ötletem sincs hogy lehet átméretezni. A Picassa meg meg se találja ott ahova elmentettem. relytéjes dolgok ezek...

18:52 Ma ezt a levelet írtam a Fialának.

OFF 

Bevallom az igazaságot drága anyám részéről amolyan szoft antiszemita neveltetésben részesültem. Ahogy az angyalföldi prolikörnyezetben az divat volt. Abban, hogy ez érett koromra nemcsakhogy nyomtalanul lekopott  rólam, hanem szoft filoszemitizmussá patinásodott, az első lépés az volt, hogy az általános iskolában az osztálytársaim, miután a legjobb tanuló voltam az osztályban, elkezdtek engem is zsidózni, mert otthon az ő szüleik azt vélték természetesnek és ezt a gyerekeik előtt se titkolták el, hogy aki ötösöket kap az biztos zsidó. Az, hogy nekem úgy kellett tiltakoznom a zsidóvád ellen, mint a leprásnak,  hogy nem fertőz, abban a zsenge ifjúkorban nagyon kiélesítette az érzékeimet a tárgyban. Bár a neveltetés azért nem múlik el az emberről nyomtalanul, később, amikor ez quasi rendszerkritika volt az én számból is gyakran kiszaladt olyan amit ma már szégyellek.  Mindazonáltal az én szélsőségesen szabadságelvű, anarchista, rendpárti (na ezt rakja össze aki tudja) felfogásom szerint antiszemitának is szabad lenni. De akkor arról aki ilyen az látsszon! Az mondja ki amit gondol, tudjam mit gondol és miért vállal legalábbis erkölcsileg felelősséget. De az a "falhugyozó" antiszemitizmus, amit a debreceni filozófus pontosan megjelölt és amivel szemmel láthatólag  vérig sértette a Magyar Nemzet inkvizitorát, tolerálhatatlan. Az az, hogy "mi" tudjuk, hogy miről van szó, aki a  "mi kutyánk kölyke" az érti, a többiek meg próbáljanak fogást találni rajta, sőt nédda itt a Fiala, majd jól elkapjuk a tökét, mert ő aztán zsidózik a Paizs Miklóssal! Hehe. Sunyi, ravaszdi, alattomos, számtalanszor érezhető, érzékelhető, de valóban jogilag tetten nem érhető, megmarkolni nem lehet, olyan mint két kígyó egy vödör takonyban. És az a debreceni filozófus meg vigyázzon má' mert ha nem fogja be a pofáját, nemhogy igazgató nem lesz, hanem ha eljön a mi időnk megy a vagonba a zsidó csókosaival együtt!

Másnap 11:15

Na sikerült felrakni két képet, ehhez az kellett, hogy a Visy Laci elküldje fele méretben a képeket. Mostmár csak az a szépséghiba, hogy percek amíg megnyilik, gondolom ez azért van mert nagyobb felbontású a kép, ezen nem tudok segíteni, viszont annyira lehet nagyítani, hogy még a szocialista brigád jelvény is kivehető a játszónadrágom mellén.

 Leginkább idebent matattam, kint továbbra is hideg az idő. Mindössze ha  tíz percet dolgoztam a pontonon lévő munkaasztalon (átszabtam a térképasztal lámpabúráját), de annyira fázott a kezem a sikítón, hogy gyorsan befejeztem és elpakoltam. Meg kell várni a tavaszt. Gesztenyét sütögetünk a kályhán, süteményt a gázsütőben, olvasgatunk, lógunk a neten, minden keresztrejtvényt kifejtettünk ami a begyújtáshoz való újságokban volt. De mondja a rádió a lassú enyhülést, szóval az idő nekünk dolgozik. 

Madarak. Nem győzöm csodálni őket és fogalmam sincs igazából mit miért tesznek. Azt megtanultam, hogy a sirályok hidegben jönnek csőstül. Gondolom északon még hidegebb van, befagynak a vizek ilyenkor és ide jönnek "melegedni". Máskor pár darab van a környéken, most ezres csapat lepte el a vizet, az összes szárcsát, tőkésrécét elkergették, amikor "J" kiment a deckre, hogy egy kis kenyérmaradékot dobáljon nekik. Egyedül a kormoránok nem félnek tőlük, ezek  kőkemény vízalatti vadászok. Tegnap megfigyeltünk egyet, egészen másképpen vadászik,  mint akár a vöcskök, akár a kacsák. Míg amazok csak úgy lebuknak, majd felbukkannak, mondjuk a nagyvöcsök azért kissé távolabb, tehát félperceket is eltölt a víz alatt, a kárókatona hatalmas dinamikával tűnik el a víz alatt, tán egy percnél is több időt tölt el odalent és olyan messze tűnik fel újra, hogy csak csodálom, hogy tudott annyit úszni. Viszont ahányszor felbukkant, komoly halat nyakalhatott befelé, mert piszokul dolgozott a csőre-feje-nyaka az erőlködésben. Amint lenyelte, máris rohant a víz alá újabb zsákmányért, szóval nem pihegett, szellőztette a tüdejét, mint én a búvárúszás előtt, nyilván gyorsan akarta kihasználni a lehetőséget, hogy felfedezett egy halrajt. Hja a kárókatonának 30 millió évvel több ideje volt hozzászoknia a búvárúszáshoz mint nekem. Szóval csak bámulom a madarakat. Amikor elheverek az ágyamon, felettem a felülvilágítón látok egy nagy darab eget. Látom vonulni őket, ahogy egyesével, vagy  kisebb-nagyobb csapatokban szelik át a levegőt, aztán besötétedik, ha éppen telihold van  belesüt  a szemembe, le kell hunyjam  és hopp már alszom is. Reggel, amint kinyitom a szemem őket keresem, ha süt a nap és látom a "madaraimat" vidáman kelek.

Fogalmam sincs mitől ugrál a betüméret. Egyszercsak ilyen lesz. De a piszkozatban még csak nem is látszik, csak amikor elmentem és feltöltöm, akkor derülnek ki ezek a dolgok. Reljtély. A szöveget amikor szerkesztem és kijelölök ezt azt, hogy áthelyezzem, egyszercsak egész sorok mérete változik apróra, ez viszont a piszkozatban is látszik. Kipróbáltam, ahányszor arrébb raktam, annyiszor felezte le a betűnagyságot, negyedszerre milliméter alatt volt a méret.... Mondom relllyttéélly.

21:46 Nézem a TV-t a Wesbalkán ügyben máris befejezték a nyomozást és átadták az ügyet az ügyészségnek. Ma reggel a Tilos rádióban is emlegették a fiúk, hogy milyen érdekes, hogy ebben az ügyben milyen gyors volt a rendőrség. Mondjuk ez talán nem igényelt komplikált nyomozást. Ezzel együtt rengeteg ügy, ami talán nem sokkal bonyolultabb évekig tart amíg eljut a tárgyalásig. És utána a tárgyalások tartanak évekig. Jó lenne, ha a mostani példás ügyintézés elharapódzna a jövőben. Valahogy erősítené bennem az igazságszolgáltatásban megingott hitemet. Amúgy nem gondolom cinikusan lebecsülni a tragédiát, semmi se áll tőlem távolabb. De Magyarországon évente, meghal egy falura való ember  közúti balesetben. Ugyanilyen ártatlan emberek, gyerekek, családok. A zebrán való gázolásoknak  ennél több halálos áldozata van évente. Mégsincs országos felháborodás, hatósági akciók kilátásba helyezése, jogszabályi változtatás (Mondjuk az nem is kell, a szabály olyan szigorú, hogy még! De néha az az érzésem rajtam kívül mindenki leszarja a zebrán a gyalogost.). Mégis most erre a discotragédiára ráharapott mindenki. Megy a duma, hogy a fiatalok este felügyelet nélkül, hogy a kábítószerek, hogy a befogadóképesség ellenőrzése, hogy az engedélyek felülvizsgálása, hogy a hatóságok.... Az az igazság, hogy ez a baleset délután 3 órakor is bekövetkezhetett volna a legszabályosabban üzemeltetett focipályán, csupa nagykorú személy részvétele mellett is. Ha a pánik kitör, borzalmas dolgok történhetnek. És a megelőzésben fikarcnyit sem fog segíteni az, ha háromhavonta egy tűzoltó ellenőrzi a tűzoltókészülékeken a pecsétet. Viszont a hatóság legritkább esetben fogja felfedezni kreativitáshiány és lustaság okán azt, hogy egy rendezvényen azért, hogy megspórolják még öt biztonsági őr bérét, bezárjanak lánccal ugyanennyi, amúgy szabályos, belülről pánikzárral nyitható vészkijáratot.

22:34 Most olvastam: "A meggyőződés veszedelmesebb ellenfele az igazságnak, mint a hazugság." Friedrich Nietzeshe.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez a Guggenheim múzeum modern művészetek csarnokának egyik remeke, nem, ezt én csináltam. Hogy miért?? Kínomban. Arról van szó, hogy egy árbocveretet akartam lerajzolni, hogy elküldjem a "P"- nek Ausztráliába, de csak szenvedek az egeremmel. Kivételesen nem a hajón garázdálkodó rágcsálókról van szó, hanem arról az  optikai patkányról, amivel a laptopot használom. Szórakozik velem. Ha ki akarok jelölni valamit, kihagy, megváltoztatja a betüméretet,  akadozik, nem dolgozik, lefagy. Már csak a kurzor taszigálásra használom, amúgy inkább a laptopon lévő gombokkal dolgozom, azonban a rajz egyszerűbb lett volna egérrel, de hát csak a szenvedés volt vele. És akkor még nem beszéltem "J" -ről aki a pasziánszát meg az egyéb játékait csak folyamatos dühöngéssel tudja játszani és amikor mondtam neki, hogy használja a laptopon lévő kezelőszerveket, kategórikusan  kijelentette, hogy "azt nem lehet".  Szétszedtem, kitakarítottam (az egeret, "J" javíthatatlan) és ezután próbáltam rajzolni, na ebből lett ez az alkotás. Szóval szar. Nincs valakinek ötlete, mit lehet tenni vele? Vagy kuka és újat? 

A TV meg a rádió folyamatosan mondja a híreket a tegnapi földrengésről. Hát ez a veszély pillanatnyilag nem fenyeget bennünket. Ha valami földrengésbiztos az egy hajó. De ahogy hallom a szárazföldön se esett sehol komolyabb kár hálistennek. 

23:44 Tegnap beleragadtam egy blogba. http://varosban.blog.hu/2011/01/26/megneztuk_belulrol_a_cet_et#c12373879 Megdöbbentem a kommentek kisszerűségén. Azt hittem ez a stílus csak a primitív témák környékén bukkan fel, de úgy látszik tévedtem. Sokan azt gondolják, hogy névtelenül mindent megengedhetnek maguknak.  Írtam is a végére egy megjegyzést. Aztán ma körbeolvastam a botrányos témát az építészeti blogokon. Gyalázatos az egész történet. Nekem úgy tűnik egy holland azt hitte azért mert tud egy szép házat rajzolni, itt a mucsai végeken mindenki hasra fog esni a nagysága előtt és most baromira megsértődött. Nekem nagyon tetszik a ház és csak azt nem tudom, hogy fogják a hőszivattyúkkal valóban gazdaságosan klímázni nyáron. Mert a papír sokmindent kibír. Akit egyszer a kígyó megmart a gyíktól is fél. Én amit szívtam a Novotel csodás üvegfelületei miatt villanyszámlával, az egyszerűen borzalom. A franciák a véremben fürödtek, mert ők egy szállodai szobára vetítették az energiafelhasználási költséget és az üveg télikert nyári hűtése, téli fűtése majdnem a fele volt a 314 szobáénak.

 Hideg volt ma, de csodás napsütés és szélcsend. Elkezdett hártyásodni a jég Amapola mögött. Érdekes dolog ez, a part felől kezd el nyomulni és lassan körbevesz minket, a hajó körül már egészen vastag néhány nap alatt, miközben előttünk 10 méterre esze ágában sincs befagyni. Pedig nem is folyik a víz, minden zsilip zárva, annyi csak a mozgás amit a szél csinál. Mégis ennyit számít. Szóval ma is angolszombatot tartottunk. Délelőtt kiadtam a parancsot, "Indulás kifelé ebben a szép időben!". Összecihelődtünk. Igazából kerékpározni szerettem volna, de "J" megmakacsolta magát, nem hajlandó jégen bringázni, így hát gyalog vágtunk neki, a még el se döntöttük merrefelének. Kimenve a kapun, átsétáltunk szembe, a zsiliphez, annak is a nagyduna felőli kapujához. És milyen jó, hogy az én drágám lebeszélt a bringáról! A lombjahullatta ártéri óriásfákon csodálatos madárvilágot figyelhettünk meg. A velünk szemben ujjszerűen  vízbe nyúló földnyelv a partról nem megközelíthető, lezárt tiltott terület és vízről se nagyon lehet idejutni, nincs kikötni mihez, szóval eszményi madárrezervátum. Tucatnyi szürkegém, kormoránból meg  ennek a többszöröse  szárítgatta, lebegtette szárnyait, nyújtogatta kígyónyakát a kopasz ágakon. Időnként egyik-másik nekiindult, tett néhány laza kört a levegőben, majd visszaült ugyanoda, esetleg másokat megzavarva másik ágra telepedett. Ez utóbbit a többiek nagy "kváááák-kvááák" kiáltozással helytelenítették. A gémek, a vitorlázórepülés mesterei megvetően nézték, amint a vadkacsák sűrűn csapkodva  nevetséges szárnyaikkal, húztak át a fák közt párosával és tűntek el a messzeségben. "J" a "járt utat járatlanért el ne hagyj" közmondás jegyében megindult volna visszafelé, de engem vonzott az ismeretlen, így rábeszéltem, hogy kövessük a hóban lévő keréknyomokat és menjünk tovább a parton kifelé. Sár nem volt sehol, keményre fagyott a talaj, a hó meg mindössze néhány centiméter, eszményi talaj a felfedező expedícióhoz. Hát a dupla, mélyen benyomódott  nehéz teherautó nyomait követve elsőre egy dupla aknafedélhez jutottunk, éles eszemmel azonnal "felfedeztem", hogy idáig jött a szarszippantós autó. Innen már csak emberi, és kutya, macska, meg fene tudja milyen állatok nyomai vezettek a part mentén, ezeket követve haladtunk tovább. Kikanyarodva a nagydunaág partjára egy kereszt állt a parton, koszorúval, mécsesekkel, virágokkal, rajta tábla névvel és hogy horgász volt aki itt lelte halálát. Reméljük csak csendben elaludt a botja mellett, kedvenc halfogó helyén és nem a vízbe fúlt...Vagy egy kilométert haladtunk a folyó mentén, szemben a Kopaszi gát épületei, mögöttük a Kelenföldi Erőmű kéménye, a függőlegesen felszálló fehér füstoszlop jelezte, semmi szél nem fúj. Rejtélyes sziklafalmaradványok szegélyezik néhány helyen a partot, elképzelni nem tudom mi célt szolgálhattak, leginkább katonákra gyanakszom, akiket valamiféle túlpartról jövő támadás megakadályozására vezényeltek erre az értelmetlen munkára...."Jönnek a ruszkik.. itt megállítjuk őket"...Édes Istenem kinek a jobb sorsra, alkotó munkára teremtett kezét sebezhették fel ezek a szikladarabok, hogy utána itt álljanak mementójául az emberi ostobaságnak? A part "elfogyott", összefüggő növényzetbe ütköztünk. Az idáig vezető ösvény célja alighanem az lehetett, amint a hellyel közzel felbukkanó szétfagyott beton kikötőcönkök jelezték, hogy valaha itt köthettek ki azok az uszályok, melyek a zsilipbe való behajózásra, vagy az ehhez szükséges vízszint emelkedésére vártak. Hja, valamikor volt még hajózás, ami mögött volt termelés, áruszállítás és működő ország. Most van gizgaz, ápolatlanság a parton és úgy általában. A lábnyomok is elkanyarodnak, követve a csapást, kijutottunk a csodás (és ezt most nagyon komolyan mondom, mert végre valami szép) délpesti szennyvíztisztítót övező betonútra. Kicsit aggódtam, hogy belefutunk valami zárt kapuba, aztán mehetünk visszafelé ugyanazon az úton, de szerencsénk van, rejtélyes, "színéből, szagából, érzetéből" honvédséginek gyanított épületeket kerülgetve (ajaj, hatalmas kutyaól a kapu mellett kívül {!!}, mellette nagy lábos amiből eszik, a méretek alapján jó nagy dög lehet, nálam meg semmi fegyver, megfogadom, soha többé nem indulok sétálni a finn tőröm nélkül) visszajutottunk a zsiliphez, ahonnan indultunk. Szép séta volt. Ebéd, alvás, hajón piszmogás, blogolás.

Reggel kerékpárra pattantam (na jó másztam) és egy túlméretes hátizsákkal (kislányomtól kaptam karácsonyra, mert a régi már gyalázatosan nézett ki, bár magamtól ki nem cseréltem volna az biztos), meg egy műanyag ládával, olyannal, amit a horgászboltokban árulnak és passzol a kerékpár csomagtartóra megindultam a piacra. Úgy döntöttünk, hogy a nagy sikerre való tekintettel prolongáljuk a karácsonyi töltöttkáposztát, szóval savanyúkáposzta, füstölt és nem füstölt, darált és nem darált húsok bevásárlása, valamint pékáru volt a beszerzés tárgya. Nem mondom, hogy túl könnyű volt az út a még csúszós, meg havas járdán, kerékpárúton, de a Könyves Kálmán körút forgalmába nem volt kedvem belekeveredni. Azt hiszem ráfér egy alapos kenőanyagcsere valamennyi mozgóalkatrészre, mert ebben a hidegben alig gurult a jármű, ráadásul alaposan felöltöztem tekintettel a reggeli mínuszokra, ez se tette könnyűvé a mozgást, visszafelé meg megpakolva még keményebb volt az út, de ugye úgy szól valahogy a mondás, hogy "amibe nem halsz bele az hasznodra válik", bár szerintem ez egy nagy marhaság, mert mondjuk ha "csak" heresérvet kapsz, attól kezdve nem egy kéjmámor a tökeidet kerülgetni a térdeddel, nem tudom hogy függ ez össze az edzettséggel. Aztán még betankoltam egy szatyor ivóvizet a Syntexkertől és úgy döntöttem, hogy ennyi elég is volt mára az erőfeszítésekből. Ebéd, alvás, neten szörfözés, szóval angolszombat (a legnépszerűbb szó  a hajdanvolt magyar kereskedelmi tengerészek szótárából, olyan nap, vagy legalább félnap, amikor valamely vezető a munkavégzés alól felmenti a beosztottait, amikoris azok kitakarítják a kabinjukat, mosásba kezdenek, vagy egyszerűen csak leülnek beszélgetni, netán elfogyasztani némi alkoholtartalmú anyagot), bár még csak péntek van.

Idézek a "V L" mailjéből, hogy oszoljék a homály rádióriport ügyben: "Olvastam a blogodat, helyesbítenék: a beszélgetés valóban meg lesz vágva, de az egész 25 perc rólatok szól majd!" Na. Abba azért már belefér ez-az Amapoláról.

Most megint másról fogok beszélni, mert ez nagyon foglalkoztat mostanság. Jönnek a hírek, most éppen azt mondják a hírekben, hogy Kairóban dörögnek a fegyverek. Egyre több a rossz hír közelkeletről, egészen pontosan az iszlám világból. Hol vannak már azok a "boldog békeidők" amikor Irakban minden veszély nélkül tudtam éjjel sétálgatni Basrah kül és belvárosában, mindössze egy hatalmas patkány keresztezte az utam, azt is jól megijesztettem (pedig néhányezer tonna tüzérségi lőszert vittünk oda a "testvéri" iraki népet megsegítendő, ami persze mezőgazdasági gépnek volt deklarálva a rakományjegyzékben, mi csak úgy hívtuk, hogy "bőrlyukasztó", szóval szerszámféle, de ez egy másik történet). De ugyanilyen biztonságban érezhettem magam Szíriában, Tunéziában, Marokkóban, szóval bárhol. Amikor 2001 szeptember 11-én ledőltek a tornyok szinte az egész arab világból jöttek a híradóképek, hogy a népek boldogan ünneplik a nagy muszlim győzelmet. EZEK NEM SZERETNEK MINKET. Ahogy nő a szakadék a zömmel szegényebb iszlám és a zömmel gazdagabb keresztény világ közt, úgy gyűlölik egyre jobban a keresztényeket. Ölik a kopt keresztényeket, pedig azok ugyanolyan arabok, csak más istenben hisznek. A korlátlan népszaporulat ontja az önkénteseket, akik boldogan robbantják fel magukkal együtt az "ellenséget" a "mást", hogy ezzel hitük szerint azonnal a paradicsomba jussanak, vagy a fene tudja miért. Szóval ha extrapolálom a jelenlegi folyamatot, mert nem tudom mitől állna be változás, a jövő nagy szembenállása a két világvallás szembenállása lesz, még akkor is, ha mindkét oldalon bőven vannak hitetlenek. Még tartja magát a muzulmán világ azon része ahol jól élnek az olajból. De mi lesz ha elfogy az olaj? Nem lesz harcosabb muzulmán, mint az az olajsejk akinek vissza kell szállni a Rollsból a tevére és nem pakisztáni rabszolga adja elé a kanárinyelvet, hanem saját magának kell kikaparnia valami ehetőt a kecskeszarból. A maradék pénzből, a kimentett vagyonból persze sokan majd átköltöznek Európába, az Egyesült Államokba, ezek elszegényedett leszármazottaiból, meg a korábban vendégmunkásnak betelepedett milliók unokáiból verbuválódik majd az a láthatatlan hadsereg, mely bár már tán nem beszéli ősei nyelvét se, de kész lesz az ősi gyökerekhez visszatérve harcba szállni a "fehér emberrel" és annak civilizációjával. Volt már ilyen nagy szembenállás és a keresztény világ és benne kis hazánk (ami azért akkoriban nem is volt ilyen kicsi) bizony súlyos véráldozatok árán tanulta meg, hogy mekkora a veszély. A Lepantói Csatában ha Cervanteséknek nem sikerült volna elkalapálni a török flottát, nem úszta volna meg Málta, Olaszország, és ha nem úszta volna meg, akkor akkora lett volna az oszmán birodalom, hogy lehet, hogy egész más lenne ma a világ. Bár a mórok, akik ugye arabok voltak, csak kicsit mások, mint akik most a bazárban megfogdossák a gyanútlan szőke turistanők seggét, éppenségel nem taszították mocsokba délspanyolországot, de ha most mennének oda az utódaik....ne legyenek illúzióink! Nézze meg bárki az arab városok utcáit. (Mondjuk a pestieket se árt, ezzel akarunk idegenforgalmat...röhej. De ez megint egy másik történet.) Nem kell sok, hogy egy-egy szegénységgel, elmaradottsággal küzdő arab  országban valamely populista vezető hatalomra jusson, (mé' nálunk sok kellett??) ezek egy követ kezdjenek fújni, lesz atomfegyverük, rengeteg vakhitű harcosuk, hogy nekimenjenek a világunknak.... A "fehérember" amúgyis egyre korcsosul. Létszámban fogyatkozik, elöregedő, önpusztító, önző belpolitikai harcokban, európai közösségeket nevetségessé tevő társadalmi csoportosulásokban szerencsétlenkedve vívja kicsinyes harcait, éli önpusztító hedonista életét, miközben "azok" egyre egységesebbek, kiirtják maguk közül a békésebbeket  és szaporodnak mint a nyulak.....Szóval veszélyt érzek, nagyobbat, mint amivel a kapitalista és a kommunista világ ellentéte fenyegetett, mert azért az civilizáltabb szembenállás volt és mindkét félnek sok volt a vesztenivalója. Most egy olyan ellenség bontogatja a szárnyait, melynek  ebben a harcban alig van vesztenivalója. (csak a láncainkat..nekem is eszembe jutott, nem csak neked)

Ez a havazás mindig álomkórtüneteket okoz nálam. Fél kilenckor ébredtem! Mondjuk nem maradtam ki semmiből, mert ma csak egy munka lesz, elautózunk bevásárolni valami főznivalót, meg egyéb élelmiszert, mert nagyjából kifogytunk. Reggelre ismét hó borította Amapolát, le is fényképeztem, csak még le kell töltsem a Picassát a netről, mert abban tudom átszerkeszteni a képeket olyan formátumra, hogy ide be tudjam rakni, szóval láthatjátok majd az ismét hókunyhóvá változott hajót. Olvasom a kommenteket, tegnap rákérdeztem a "V L"-nál és nem egyenesben fog menni az adás, hanem felveszik és megvágva adják le, szóval lesz gondolom két óra riport, amiből lesz három perc bevágott anyag, merthogy több hajóépítőt is fel akarnak keresni, gondolom lesz 4-10 riportalany egy fél órában közben zene, szóval Kisember hiába kajánkodik nem lesz belőlem celeb, hacsak nem jön ide közben a Kelemen Annácska is  mondjuk Fekete Pákóval, mert akkor viszont főműsoridőben lesz "velem" 50 perc.

17:57 Otthagytunk  valami 26 ezret a Tescoban és ez még csak a fele az aktuális kambuzafeltöltésnek (kambuza olasz eredetű kifejezés a magyar tengerésznyelvben, jelentése éléskamra), holnap reggel bringára pattanok és a piacon beszerzem a húsféléket és a pékárút, mert ezekből nem érjük be a tescominőséggel, fene a gusztusunkat. "J" szokta a piacozást intézni, de nem akarom most, hogy a hóban cibálja a banyatankját, meg én gyorsabb is vagyok, amire ő felébred én már alighanem visszafelé tartok a piacról. Miután alapban VII. kerületi (csikágói) lakosok vagyunk, a Garay piac a bejáratott helyünk, pl. a hentesek blogolvasóim. Mondjuk ami kaját behordtunk ma, meg holnap amit még hozok az ismét elég lesz legalább két hétre, lesz ami tovább is, mert csak tartós tejből betankoltunk 48 litert, pedig még volt a hajón is vagy két kartonnal a korábbi bevásárlásból, de mindig kihasználjuk az akciókat és ebben a hidegben attól se kell tartani, hogy ránkrohad bármi is. Egyetlen dolog amire vigyázni kell, hogy minden zárt dobozban legyen a cockpit ládában, mert bár második hete nincs patkány, egér  a csapdákban, sőt a pontonon se láttam a friss hóban nyomokat se tegnap se ma, de az ördög (na jó a rágcsáló) nem alszik, mégegyszer nem szeretnék olyan vajat kenni a reggeli kalácsomra, amit Dezső körberágott.

Szóval ismét így néz ki a hajó, és az autót se volt két perc kiásni a hóból.

 Tudja valaki hogy lehet valami kisebb fényerőre állítani a laptopot? Ez a sok világosság a fekete betűk körül, az amúgy szinte sötét térképasztal környezetben teljesen kinyírja a szemem.

11:40 "Műszaki"-lag megoldva. Fn+F5 és vége a káprázatnak.

12:05 Ma megint ilyen semmilyennap van. Hólapátolással kezdtem a napot, mert olyan 3-4 cm hó esett az éjszaka, még reggel is szálingózott. Miközben matattam a decken megjött a Kisember a rettenetesen izgatott Deni kutyával, "akivel" kitörő örömmel üdvözöltük egymást. Visszaadtam a kölcsönlaptopot, amiért ezúttal is hálámat fejezem ki. Kicsit beszélgettünk idebent a jó meleg kályha mellett, aztán tettünk egy kört odakint a hóban, a kutya ha jól értem a testbeszédet, meg a nyihogást, borzasztóan örült a sétának. Juteszembe. Tegnap felhívott a Visy Laci, (vitorlázóember ő is ha valaki nem tudná) és bejelentkezett jövő hét szerdára, a Farkas Erikával.  Amapolán készül velünk a "Hely" című műsora a Kossuth Rádiónak, ha éppen érdekel valakit 11 órakor lesz délelőtt.

Havazik, hideg van. Ma semmi hasznosat nem csináltam. Rakosgatom a gépen ide-oda a dolgokat, kezdek megbarátkozni vele. A Kisember gépéről leirtottam a saját cuccaimat, de előtte kiírtam egy pendrivera, amit megőrzendőnek gondoltam, onnan meg majd rátöltöm a saját gépemre. Egész hétre ilyen hideget mond a meteorológia, sokat nem fogok alkotni, téli álmot alszunk.

Azt is mondhatnám, hogy örülök, ha nem kínlódnék és káromkodnék folyamatosan. Ezeket a sorokat már a megújult régi gépemről írom. De semmit nem találok, semmi se olyan mint rég. Ugye megbeszéltük, hogy az explorer egy szar, ezért ezen a  gépen Google chrom  a böngésző. A Kisember gépén meg Firefox volt. Azokat már megtanultam. Fontos nekem a régi címek egy kattintással való beolvasása, ami az egyiknél "kedvencek" a másiknál "könyvjelzők" címen megy. Na itt nincsenek ilyenek. Illetve biztos vannak, de hol a k..anyjában van? Aztán volt olyan, hogy internetbeállítások, ahol be lehetett a hotmailt állítani kezdőlapnak, sok szar előzmény törlését beállítani, meg ilyesmik. Itt nem találom. Régen volt a  jobb alsó ferályon egy százalék, hogy mekkora legyen a betű. Na az sincs. Hogy ezekből a hangyafaszányi szarokból olvasható szöveg legyen most ctrl+ görgetés az egérrel kell. De ha nincs bedugva egér, csak a laptopon lévő szart buzerálom, akkor mi van? Hogy az a.......sok sok piros karikába 18-ast gondoljatok!!!  

16:07 Több mint egy órát kínlódtam még ebéd előtt, hogy "J"-nek felrakjam a Skipeot.  Persze mind a skipenév, mind a jelszó elfelejtve. Na rákérdezve az elfelejtettekre mailen küldött ideiglenes kódokat, bekopizva, hurrá, kiírja "Üdvözöljük L J"....rengeteg kecsegtető lehetőséget kínál, örömtől kicsattanó reklámarcok konfetti, brillantin, csak azt a qrva megszokott partnerlistát nem találom, amikkel el tud kezdeni az én drágám csevegni az ösmerőseivel.

16:54  Meg akartam nyitni egy Word dokumentumot amit előkerestem a filekeresővel csak úgy próbából. Ezt írja ki ennél is, meg az összesnél: " A művelet csak az éppen telepített termékek esetén érvényes". Na ez mi a vén bánat??

19:31 Sikerélmény. Antymix tanácsa használt, visszamentem valami 2008-ig és a Skipe egy 3,8-asnak nevezett ottani verziót töltöttem le. Mondjuk amire letöltődött az tartott vagy fél órát és a végén azt írta ki, hogy ő a 4,1-es verzió, de működik és ez a fő.

23:39 Szóval ráment a nap, de van már "könyvjelzősorom" Skipeom, működik a mail, meg a gépen lévő dolgaim nagyját is elérem. A Word az nem műxik, mert le kell irtani róla azt a későbbi verziójú Office-t amit erőltet, de nem jó a korábbi levelezésemhez. Ehhez kell majd Antimix és a CD-je amiről rárakta. Fárasztó nap volt. 

0:08 És még nincs vége. A gép ketté van osztva. A másik felén "J" cuccai vannak. Nos valami miatt a Microsoft Explorert rakta be böngészőnek a gép teljesen magától. OK maradjon így! De ezen már nem működik a betüméret nagyító se a CTRL + Egérgörgővel, se a CTRL+ FN + plusz jel az É betü mellett! Akármit teszek aprók a betűk. Viszont a százalék a bal alsó sarokban, ami régen ott volt és lehetett változtatni... na az is eltűnt.

Hallgatom reggel a Kossuth rádió Vasárnapi Újság műsorát. (mint sokéve minden vasárnap reggel) Szalai Annamária felelget a szokásos kérdésekre médiatörvény ügyben. Bevallom nem volt hozzá kedvem, hogy vgigolvassam mind a 108 oldalt ( http://www.nmhh.hu/dokumentum.php?cid=25674&letolt ), tehát nem vagyok teljesen kompetens annak bírálatában.  Nekem is az a meggyőződésem, hogy sokan beszélnek itt össze-vissza anélkül, hogy tudnák, mi az amiről beszélnek. (vajh a Gyurcsán öszödi beszédét hányan olvasták végig a TVszékház gyújtogatók közűl?)  Tehát csak arról beszélek, amit látok, érzek, tudok. Akár ki is húzhatom magam, mert ha nem is személy szerint, de "SZ A" engem is említett a műsorban. Valami ilyet mondott: Van egy internetes szubkultúra, amely minden ellen ágál, mindent kritizál, semmi se jó neki, zsigerből elutasít mindent. Ezekkel nem kellene törődni, de azért létrehoztunk egy internetes portált ahol a blogolókkal is vitatkozunk. Nos a 2011. 01. 03. hétfői naplóban alaposan elemeztem, miért volt ez nagy hiba a Hivatal részéről. Ha csak ez az egy válasz az "internetes szubkultúra" kihívásaira, akkor ez szánalmas. Mert a virtuális netközösség ilyen is, meg olyan is. A mocskos gyalázkodóktól, a beretvaéleseszű elemzőkig száles a skála. Ha a hivatal képtelen elintézni őket egy kézlegyintéssel, tehát válaszolni akar, de legjobb erőit mozgósítva mindössze ennyi telik tőle....ezek a suta, erőtlen, rosszul fogalmazott igaztalan mondatok, akkor ez a legfényesbb bizonyítéka annak, hogy akik ott ülnek, nem oda valók. Elhangzottak "SZ A" szájából a sokat hallott mondatok (pedig reméltem valami újat, hogy halljak végre "jobboldalról" is valamit, amire bólinthatok), hogy a nyugat felhördülése a bukott pártok aknamunkájának köszönhető. Nem mondom, hogy biztos nem sírt a szájuk, akinek csak tudott. De hogy ez egy olyan újságot, mint a Thimes ilyen szintem befolyásolna? Képtelenségnek tartom. Az Euópai Parlamentről meg szinte úgy nyilatkozott mint egy gittegyletről, ahol minden párt a maga kutyája kölykét védi.  Erre meg azt mondom, "Ki mint él úgy ítél". Nekem a fő bajom az, hogy a hatóságban csak azok ülnek akiket a kormánypárt delegált. Ez számomra azt bizonyítja, hogy ha a 2/3-uknak megfelelően hagytak volna bekerülni másokat is, attól még ugyanúgy ők dirigáltak volna, viszont senki nem vádolhatta volna őket egyoldalúsággal, egyszerűen kihúzták volna a méregfogát a támadóknak. De nem, a zsigeri bolsevista gondolkodásukat ez se tudta befolyásolni. Viszont nem tudok hibát találni abban a gondolatmenetben amit tegnap a Klub rádióban hallottam (sajnos nem tudom ki mondta, mert csak félfüllel hallgattam), hogy az a szomorú, hogy a törvény magas összegű bírságokkal fenyeget egy egyoldalúan összerakott hatóság elbírálásával, miközben a közszolgálati média munkatársait másik törvény értelmében meg indoklás nélkül bármikor ki lehet rúgni. Ez biztosítja a teljes médiakeresztmetszetben a félelmen alapuló öncenzúrát. Az amit "SZ A" mondott ma reggel erre, hogy a bíróságnál lehet támadni a hatóság döntését, nos nagyon félek tőle, hogy a bíróságon is működni fog a kétharmad. Ahogy a Fidesz nyomul, nem tudom elképzelni, hogy kihagyná a bírók megfélemlítését a fegyvertárából.  Van hozzá hatalma. Ahogy Rákosi is megtette, mert hatalma volt hozzá. Ha valaki erre csóválja a fejét, gondoljon az alkotmánybíróság nemrég történt megszabályozására.  Ha a hatalmat nem a törvény szelleme, hanem csak maga a hatalom korlátozhatja, az az én életemben, amit én megtapasztaltam 40 év alatt, nem működött jól. Jobb lenne, ha a törvényekben lévő  biztosítékokban bízhatnánk, nem a hatalmat gyakorlók jóindulatában. Lelkes seggnyalók bújnak ki a semmiből és überolják a főnökeiket, lihegve buzgólkodnak a "régi rend" elpusztításában, "aa múltat végképp eltöröölni, rabszolgahad indulj velünk, a füld fog sarkából kidőőőlni, semmik vagyunk, s minden leszünk!" (ha valaki nem ismerné két sor az Internacionáléból). Ha valaki a fejét csóválja erre a durva hasonlatra, kicsit olvasson utána (Ha kérhetem ne csak a mameluk sajtóban, mondjuk ajánlom a http://hevron.freeblog.hu/      11 01 11  bejegyzést is.) a filozófusok ellen most zajló támadássorozatnak.

19:59 Ma kihasználtam a szép napos időt és aprítottam újabb 10 vödör tűzifát. Raklapmaradékokat, meg még azoknak a gerendáknak a maradékait, amikkel Amapola alá volt támasztva a parton. Be is hordtam a hajóra, ezzel, meg ami idebent volt kihúzzuk a hónap végéig még akkor is tán, ha ilyen hideg marad, esetleg még hidegebbra is fordul. Ha meg megenyhül, akkor tovább is. Ahogy elnézem (bár mindíg optimista vagyok tüzelő ügyben) a maradék fa a parton nagyjából kitart február végéig, március közepéig. Aztán meg csak vége lesz a télnek! Elgörbült a gázpalackos láda vastag vörösfenyő teteje, ma vágtam két vastagfalú 30X30-as zártszelvény darabot, ki is fúrtam őket a lakatosok állványos fúróján, ezekkel fogom a görbületet ihuzatni a ládafedőből. Délutáni alvásomból ébresztett (jogosan, az alvásidő 3-ig tart, most meg már majdnem 4 óra volt, szóval elszunyáltam) Az "A L" (itt a kommentekben Antymix), hogy mehetek a laptopomért. Itt is köszönöm neki mégegyszer, hogy megcsinálta, majd ha kedve lesz elmeséli kommentben mit csinált vele, most ismét meg kell tanuljam használni, mert az adatok ugyan megvannak, de a programokat, meg a parancsikonokat újra rá kell applikálnom. Sok dolog már teljesen kiment a fejemből, mim volt hogy is volt és hol.

Hát ez a hétvége jól kezdődik. Megnyitom a gépet, hát látom a Kisember kommentjét a "belepofázás" tegnapi témára.

http://napirajz.hu/archives/2008/02/12/GYEMANTTAL/#comments

Mit mondjak, "nagyon ottvan" a dolog. Már jól indul a napom. Amúgyis "napirajz" kedvelő lettem, merthogy a Kisember gépét használom már második hete és a kedvencek sorában nemsokkal az én naplómtól ez is ott van, na belenéztem, ott is ragadtam, bár sokat közűlük nem értek, mert van bennük folyamatosság, amihez valószínűleg az egészet kellene a kezdetektől figyelnem. Azt látom, hogy a Grafitnak komoly műhelytapasztalata lehet, a satupadot 30 éve nem hallottam pl "pank"-nak nevezni. Szeretem, ha végre nemcsak a bölcsészek osztják az észt.

18:44 No befejeztem mára a tevékenykedést. No nem azért mintha túlzásba vittem volna. Odakint fagy, matattam, méricskéltem, kotortam a cuccok közt, de sütnek a vasak a hidegben ráfagy a kezem. Merthogy nekiláttam a VHF rádió mágnessel rögzíthető kézibeszlő egységének kitalálására a cockpitba. Szóval kínlódás ez, pár anyagot előkapartam, de bevallom elfogyott a kitartásom, inkább csak a műszaki megoldások felskiccelésével, az ezzel kapcsolatos dolgok kiötlésével foglalkoztam idebent a meleg kályha mellett. Amúgyse lehet az ötleteket erőszakkal elővezetni. Ha nem jön az ihlet, csak őrlöm a gondolatokat és semmi... mintha üres lenne az agyam. Aztán egyszercsak a klozeton ülve, vagy felébredve reggel még az ágyon heverve belevág egy villám az agyamba és kipattan az ötlet, az egyszerű, a könnyen megcsinálható, a tetszetős, a kevés mozgóalkatrésszel működő, szóval a tökéletes megoldás. A fene érti hogy van ez. Na ma már semmi komoly nem lesz,csak  nekiállok rendesen lefordítani mondatról mondatra a Furuno rádió service manuálját.

Szépen sütött a nap, mondom elviszem a szemetet, hát azért.... csalóka ez a napsütés. Nincsenek ugyan mínuszok, de utána lekucorodtam a fuxba előszedni dolgokat, rendezkedni, forrasztani egy réz könyököt az összelapult kanyaros cső helyére ami a motor hűtőfolyadék tágulási edényéhez vezet. +5 fok volt odalent, mit mondjak, jó volt utána bejönni a kályha mellé. Ebben a hol kint vagyok, hol bant vagyokban az a rossz, hogy állandóan öltözni, vetkőzni kell(ene). Persze ebből az van, hogy hol kint didergek egyszál májóban ("tengerészül" a póló,Tshirt = májó), hol bent izzadok pufajkában. Ez a szemételvivés, ivóvizes palackok megtöltése, télre imitt-amott fűtött helyekre elrakott virágaink meglocsolása, mindíg egy időigényes "munka". Az ember betéved  az útba eső műhelyekbe ahol jóízű hosszas beszélgetésekbe bonyolódik a jóbarátokkal, belebeszél, mit, hogy csináljanak, ma is "A" a Sintexkernél egy madáretető számára készített állványt, a végén már hárman adtunk neki tanácsokat, kész csoda, hogy ennek ellenére elkészült. Eszembe is jutott a régi vicc, hogy miért nem lehet délben a Körúton közösülni? Mert annyian pofáznának bele, hogy nem így, ne így tartsa, ne oda, stb, hogy abból semmi jó nem sülne ki (el). Emlékszem annakidején amikor a Vízügy klubház elé kiraktuk a kalózt és elkezdtük felrakni a legújabb "spécijeinket", nem volt olyan aki arra járt, hogy bele ne pofázott volna, de nem volt ez másképp akkor se, amikor a hajdanvolt MMRK-ban sárkányrepültem, amint elkezdte rakosgatni a szárnyait a hangár előtt az ember, azonnal akadt valaki, aki már mondta is a "frankót". Ott volt divat, hogy mikulásra mindenki húzott egy kalapból egy klubtárs nevet, akit valami tréfás ajándékkal kellett megajándékozzon. Nos az egyik pilóta, aki különösen sokat bütykölte a sárkányát, egyszer  egy dobozt kapott, rajta "JÓTANÁCS ELHÁRÍTÓ KÉZI KÉSZÜLÉK" felirattal... két füldugó volt benne.

Na szóval a dumakörút végén, ha már kint voltam, behoztam még két vödör tüzifát, de többre nem volt kedvem, leereszkedtem a fuxba fagyoskodni, aztán beépítettem a réz könyököt a gépházba. Az úgy vettem észre, hogy ellapult a műanyag cső a kanyarban, hogy bemásztam a gépházba behúzni azt a kéteres vezetéket ami majd a kormányállásból a hajókürtöt működteti. Elvittem a vezetéket egészen a hálókabinig, ott egyelőre "J" ágya alatt van feltekerve a vége, valahogy ki kell vezessem majd a rádiótelefon kábele mellett, csak nem tudom átfér e majd a lyukon. De ha ilyen idő lesz holnap is, alighanem másba kezdek, mert nincs kedvem kint matatni ebben a hidegben. A nehezebb munkákkal nincs bajom mert favágás, fűrészelés, cipekedés közben kimelegszem, de villanyt szerelni, drótokkal pepecselni, fagyott ujjakkal szerencsétlenkedni.... annyira rossz a hatásfoka a munkavégzésnek, hogy értelmetlen az egész, fél nap alatt "termelek" annyit, mint jó időben egy óra alatt.

No mostmár működik. Az ablakok felőli oldalon kifeszítettem plusz három ponton, a felülvilágító oldalon meg egy lécet raktam a szélébe, amit egy kampóval beakasztok a felülvilágító fogantyújába amikor már bepakoltam a cihákat. Nos nem azt mondom, hogy a látvány feldobja a szalont, mert nem egy nyerő látványelem a mennyezetre felnyomott ágynemű. De még mindíg sokkal szebb, mint az étkezővé áttranszformált franciaágy egyik felén a nagy rongyhalmaz, amitől ráadásul rendesen körbeülni se lehet az asztalt, ha vendég jön, vagy teljesen hozzáférhetetlen miatta a fekhely alatti tároló rész, továbbá nem lehet felállítással, átforgatással kiszellőzteti a bepárásodott matracpárnákat. Szóval hasznos, könnyen kezelhető, és végülis csak télre kell megbarátkozni vele, ha vége a fűtési szezonnak, az alvás a hálókabinban lesz.

Valamennyit emelkedett a vízszint, ahogy nézem olyan 10-15cm-el magasabb mint egy héttel ezelőtt. Ami viszont sajnos úgy tűnik ezzel együtt jár, szörnyű koszos a víz, míg a befagyott állapotában kristálytiszta átlátszó vizet szívtam a WC pumpájával az öblítéshez és a jég alatt látszottak a fenéken a kagylók még a méteres vízben is, most meg állandóan takarítani kell a WC csészéből a "tiszta" öblítővíz nyomán maradt szennyet. Nincs túl hideg, éjjel is bőven fagypont felett van a hőmérséklet, viszont minden vizes, mert vagy esik, vagy csepeg, vagy szemerkél, vagy csak "lóg a lába az esőnek", napnak szinét se látni, szürke, nyirkos, vígasztalanul szomorú, környékez a depresszió....Jöhetne már a tavasz!

0:10 És néhány perc alatt így néz ki az ágy és az üres háló. Szuper!

Fent van a háló a helyén a mennyezeten.remekül feszül, de még nem tetszik. Amire nem gondoltam, hogy ha egy téglalap alakú hálót a két rövidebb végét lécre feszítve hosszában kihúzok, az középen orsó formájúra el fog karcsúsodni. Ezen a hosszában behúzott 5db gumikötél se változtat, nem is ez a funkciójuk, terheletlen állapotban kell a hálót a mennyezetre simítaniuk és ezt rendben is működik. De holnap keresztirányban is ki kell valahogy feszítenem a hálót, de úgy, hogy a használhatóságot ne befolyásolja a plusz felfüggesztés.

Szinte ki se dugtuk az orrunk egész nap. Az eső esik, a deckre is csak "folyó ügyeimet intézni", meg a csapdákat ellenőrizni mentem ki. A csapdák érintetlenek, vagy elfogytak a patkányok, vagy megunták a hajót, vagy ami nem lenne jó, megóvatosodtak. Mindenesetre nem hagyunk kint olyasmit, amiben kárt tehetnének.

Befejeztem a famunkát, szárad a lakk az ágyneműtartó háló kifeszítő lécein, holnap felszerelem, majd kiderül, hogy működik. Kisembert nem akarom ijesztgetni, de most raktam össze hatodszor a laptopját. Ugye úgy kezdődött, hogy elkezdett lefagyogatni és feltűnt, hogy tűzforró az a része ahol a processzor hűtőventillátorának a kifúvó nyílása is van. Szétszedtem, egy rakás kosz volt benne, a ventillátor be se tudott tőle indulni. Kitakarítottam, majdnem rendben működött, de arra azért kellett figyeljek, hogy ha azt vettem észre, hogy lasssul a működés, bele kellett fújni a ventillátor kifúvó nyílásába, amitől azonnal beindult és forró levegőt kezdett okádni. Ez így ment egy darabig, de a ventillátor egyre hangosabb lett. Szétszedtem, összeraktam párszor, de a végén a kerregés már olyan hangos volt, hogy elnyomta a zenét ami a gépen szólt. Azért ez szép teljesítmény egy ilyen kis ventillátortól. Na az imént megint szétszedtem, lassan bekötött szemmel is megy, mint katonáéknál a géppisztoly összerakása, de most nem álltam meg félúton, rájöttem, hogy a ventillátort is szét lehet szedni, valójában csak a mágneses erőtér tartja össze. Na mondom adjunk egy cseppecske szilikonolajat a tengelynek! És kérem a kenés csodát tett! (Nem először az életemben. Mondják egy csepp olaj többet ér mint egy vődör veríték.) MINDEN hang megszünt, fúj mint állat, jó a gép! "La lubrificazione!"  Mondta Toto, ifjúságom hallhatatlan olasz filmsztárja, amikor a Gassmanékat tanította páncélszekrényt kinyitni. Magára a filmre már egyáltalán nem emlékszem úgy egészben, csak két jelenetre. Ez volt az egyik. Toto becstelenségben megöregedett visszavonult kasszafúrót játszott, akinek egy háztetőn, neorealistásan száradó lepedők közt volt a "tanterme", ahol egy demo páncélszekrénye volt, rajta számtalan furarttal, nyílással, olyan volt mint az a bizonyos állatorvosi ló, melyen minden betegség be van mutatva, szóval ezen oktatta a zöldfülű kasszafúrótanoncokat. És amikor bemutatta, hogy kell rögzíteni a fúrógépet a "mackó" testén, hogy az egyik hogy tekeri a fúrót, a másiknak meg az olajozókannával folyamatosan kell csepegtetni az olajat a fúróra,  többször is a lelkükre kötötte,  "La Lubrificazione il piú importante!!. A film másik emlékzetes jelenete volt, hogy azt oktatta, hogyan kell faldöntéssel behatolni valahová a szomszéd lakásból. Ez úgy megy, hogy a bútorokból torlaszt építünk egy teherbíró fal és a kidöntendő közé, majd egy olajemelöt rakunk a torlasz és a fal közé, és az emelőt pumpálva kidől a fal a nyomástól. Nos a kétbalkezes tanoncok elnézik az alaprajzot és sikerül is nekik kidönteni a behatolást indító lakás szobája és konyhája közti falat. Ennyit a computerszerelésről.

Szép dolog mondhatom.... Hatkor keltem és még mindíg a gép előtt ülök és tangóharmonikát hallgatok. Először is végighallgattam ennek az Alexander Khrusztevics gyereknek az összes számát, amit whale mutatott a kommentjében. Valóban leesett az állam. Aztán öszevissza barangoltam és találtam pl ezt: https://www.youtube.com/watch?v=kA3L7x7t2mI&feature=related  Nos amikor a berlini fal leomlott, 23 éve az Átrium Hyattban voltam villanyszerelő és gyakran átjártam a Vörösmarthy téren. Amúgy nem sok figyelmet szentelek az utcazenészeknek, mert általában alacsony a játékuk színvonala. de időnként kint volt egy srác, aki előtt mindíg megálltam és még a zsebembe is nyúltam, hogy némi fémpénzt dobjak a hangszertokjába, annyira lenyűgözött a játéka. Sose maradt sokáig, játszott pár számot, aztán eltűnt. Magasan a legjobb zenész volt a téren. Nos esköszöm ez az Orosz Zoli gyerek volt! Ha már harmonika, megmondaná valaki, (Kisember?) hogy miért van az, hogy a keleti népeknél, pl az oroszoknál a jobboldal gombos, a nyugati játékosok harmonikáján meg billentyűs? És hogy mi a különbség? Vajh aki az egyiken tud játszani az tud a másikon is? Van balkezes harmonika is? Most abbahagyom, mégiscsak munkanap van, de este mesélek még harmonikás történetet.

22:39 Gondot okoz ilyenkor télen, hogy amikor átalakul a "franciaágy" szófa-étkezőasztal kombinávióvá, nincs hova rakni az ágyneműt. Gyürögetjük,rakjuk ide-oda, de igazából baromira útban van. Azt találtam ki, hogy gumikötelekkel kifeszítek egy hálót a mennyezetre és mint a vonaton az ülések feletti csomagtartóba a bőröndöket, táskákat, felkelés után egyszerűen felpaszírozom ide a takarókat, párnákat. Ott szellőzik és alatta  felszabadul a hely, pl arra, hogy megforgatva napközben átszellőzzenek a matracpárnák is. Délelőtt ezért ementem a Czucor utcába és vettem 2m2 hálót és 10m gumikötelet. Délután nekiálltam a kifeszítő fa szegélyeket elkészíteni, de befutott a Marton Gyula, akivel a könyvét lektoráltam és átbeszéltük az utolsó kb 250 oldalt. Sokat dolgoztam ezzel a könyvvel és nagyon remélem, hogy nem hiába, szóval talál rá valami rendes kiadót, megérdemelné ez a könyv, mely hűen számol be a magyar tengerhajózás tündökléséről és bukásáról és bár a helyszínek, hajók és emberek kitaláltak, és ahogy szokták mondani, a valósággal való egyezés csak a véletlen műve, de nagyjából így hajóztunk és azt is tudom, hogy pontosan így lopták szét a tengerhajózást, amikor 2 forintért(!!) adták el a hajókat és milliárdos ingatlanokat tettek zsebre azon a bizonyos spontán privatizáció során.

Na és a történet a harmonikáról, amit igértem. Ugye köztudott, hogy az oroszok amikor bejöttek zabráltak (szabiratty= gyűjteni, szüretelni) mindent amit értéknek gondoltak ("davaj csaszi" , aki nem tanult oroszul, "ide az órát") és zsebrevágható (jelen esetben karra csatolható) méretű volt. De egymástól is loptak, szóval a zsákmányt gyakran könnyebb volt megszerezni, mint megtartani. Én akkoriban anyám hasában parkoltam és ez némi tiszteletet ébresztett a ruszkikban, akik szerencsénkre a "rendesebbek" közé tartozhattak. Másik szerencse volt, hogy mellettünk volt a kenyérgyár, ahová azonnal beköltözött a szovjet tábori pékség, Alexander a fehérorosz "major" (őrnagy) civilben tanár, kemény fegyelmet tartott, a gyárat és így bennünket is szigorúan őrizték, bár amikor anyám elment hozzá panaszkodni, hogy a katonák ellopták a csirkéit, csak széttárta a karját és annyit mondott, hogy "vájná, vájná", ami kb annyit tesz, hogy "elestek a csirkéid a háborúban b.meg". Na szóval minden ruszki dugdosta azt a kis szajréjéát a másik elől, amivel haza kívánt térni a háborúból, ezért egymás után keresték fel anyámat, kézzel lábbal magyarázva, hogy "mamka ezt tedd el nekem és senki másnak ne add oda!". Így lett a mutter a rablott jószágok megőrzője. És itt jön a harmonika. Egy nap megjelent az egyik koma egy hatalmas harmonikatokkal, benne egy csodás kivitelű tangóharmonikával. A fiatalok nem ismerik már a bőröndcimke fogalmát, kiment rég a divatból, de valaha minden szállodában ragasztottak egy egyedi cimkét a vendég bőrönjédre, akinek sok volt rajta az rangot, sokat utazott, világlátott embert jelentett. Nos ezt a hangszertokot elborították a különféle külországok szállodáinak cimkéi, nyilvánvaló, hogy komoly művésztől "szüretelte"  a katona, aki szószerint megeskette anyámat, hogy ezt aztán senkinek! Megmutatta neki a hangszert, aztán kulcsra zárta, a kulcsot eltette és bár játszani egy hangot se tudott rajta, de minden nap eljött megnézni, hogy megvan e még  kincse. Anyám mesélte, hányszor gondolt rá, hogy mennyire sirathatja a kenyérkereső eszközét az a zenész akitől elvették. Csak remélni tudom, hogy ennek a Khrusztevics gyereknek a nagypapája volt a katona, mert akkor tán mégse került rossz helyre a hangszer.

A könyököm végtelenül hálás volt az egy nap pihenőért. Ma reggel még éreztem ugyan, hogy "van könyököm", de igazából nem zavart már a mai könnyed tevékenykedésben. Végre megjavult az idő, 13-15 fok volt odakint, szél alig és ha nem is hétágról, de azért sütött valamennyire a nap. Kihasználtam a jó időt és megbontottam a ponyvát a VHF rádió antenna tövében. Kicsit aggódtam, hogy a múltkor amikor behúztam az antenna kábelét olyan tökkelütött voltam, hogy nem húztam be vele egy behúzószálat, de szerencsére könnyedén be tudtam dugni a koax mellé egy drótot, amivel behúztam egy spárgát, amivel behúztam a mobil internet USB kábelét, meg egy kéteres vezetéket a dudának, merthogy itt lesz a kültéri eszköze a PC-nek és a hajókürt is. Ezúttal a spárga bent maradt, ha estleg valamit később még be kéne húzni ugyanide. Bajban voltam az USB kábel ráöntött gyári végével, mert az persze nem fért át a lyukon, ami egy csőben folytatódik és a belső borovifenyő burkolaton át bukkan ki a mennyezetre a térképasztal fölé, majd még további három furaton és védőcsöveken érkezik meg végül a géphez, ezért le kellett vágjam és egy korábban vásárolt forrasztható véget raktam rá amikor már helyén volt a kábel. Már arról működöm, újabb lifegő-lafogó repülővezeték, azaz az utolsóelőtti tűnt el a légtérből. A hajókürt vezetékével elhatoltam a főkapcsolótábláig, innen a gépházon és a hátsó kabinon át kell majd a kormányállásba vezessem. Jó kis bújkálós melók ezek. Ami a jó, hogy mostmár állandóan itt van "J" és ketten sokkal könnyebb kábelt behúzni, korábban, amikor még otthon laktam és egyedül dolgoztam idekint a parton álló hajón, mindenféle trükköket kellett alkalmazzak. Az volt a találmány, hogy amikor már sikerült átdugni a vezetéket, az "érkező végre" kötöttem egy hosszú, alaposan megfeszített gumikötelet, majd átmentem a "bedugó végére" és ott beigazítottam a vezetéket, amit a gumikötél addig húzott, amíg elfogyott a húzóerő. Ezt párszor megismételve helyén volt a vezeték. rengeteg trükkös megoldást kellett kiötöljek, hogy kompenzáljam, ha kevés volt az "egy kéz". (hajón az "egy kéz" az egy ember, azaz tkp. két kéz)

Délután lekaptam a kéményt odakint és kikormoztam egy duguláselhárító spirál végére kötött ronygylabdával a füstcsövet, mert úgy éreztem, hogy csökkent a huzat. A kályha felőli végen a rókatorokból kilapátoltam úgy 2 liternyi kormot, remélem ezen a télen nem kell mégegyszer kéményseprősködnöm, ezért a munkáért valahogy nem rajongok.

21:39 Zenéket hallgattam a neten, miközben "J" illatos pogácsákat és sajtos kifliket sütögett a kemencében.  https://www.youtube.com/watch?v=XLdqEn8pqis  elképesztő. A tangóharmonika amúgyis az egyik kedvencem. Amúgyis átalakulóban a zenei ízlésem. Valahogy sose szerettem az operettet. Csárdáskirálynő...fujj. Az öregeknek való, antik zene...(csak hogy képben legyen az olvasó én a beatnemzedék, a "nagy generáció" vagyok) Tegnap a TV-ben a Kálmán Imre életéről szóló filmet néztük este. Hát amikor a száguldó, két éjfekete tüzes paripa vonta bricskát hajtó amazon énekelte a "de jó is volna, szerelmes lenni", megnemmondom melyik operett betétdalát, a hátamon futkosott a hideg, az olyan zene volt. Szóval ha néha belehallgatok valamelyik rádió, véleményem szerint döntően computerszerzette sikerslágereibe, nem érzem a fejlődést.

Jusztis megkerestem. Ez ugyan nem az a filmrészlet, de 2:30-nál ugyanaz a zene. https://www.youtube.com/watch?v=WZMw99kWCSs