Kinézek reggel, pfújj...köd, dér a korláton és a gunwalen, minden setét és vígasztalan, hol van már a tegnapi verőfény, amikor a felkelő nap bearanyozta tucatnyi éles és elmosódófélben lévő  repülőgép kondenzcsík, mint aranyló csodavirág sziporkázott a keleti égbolton. Kint mínuszok vannak, szóval, a fuxban való munka folytatása csak álom, alighanem mesélni fogok nektek. Megérdemlitek, mert amikor bekapcsoltam a gépet, felolvastam a tegnapi kommenteiteket "J"-nek és szereztetek neki egy vidám reggelt.  

Tegnap említettem a boldogult Mártha Józsefet ,aki az M/S Újpesten volt a főnököm. Együtt utaztunk a vonaton, a váltás többi tagjával, "Gebinessel" az elsőpincérrel, pár matrózzal és gépaszival, nevekre már nem emlékszem. Budapesttől Rijekáig hosszú volt az út és az öreg hatalmas mesélő volt. Igazából azt szerette, ha körbeveszik és tátott szájjal hallgatják, azért is haragudott arra, aki kiment a városba, mert ő a hatalmas teste miatt nem nagyon mozgott, inkább ült a tiszti szalonban, maga köré gyűjtve a géptiszteket és szóval tartotta őket. Én mint első behajózó nem voltam tiszt, tehát nem volt jogom a tiszti szalonban tartózkodni, ezt úgy hidalta át, hogy amikor a társaságomra vágyott, a kabinjából lefütyült a szócsövön az ügyeletes géptisztnek: "Az Eleket kerítsék elő, jöjjön fel hozzám! "(Elek=elektrikus, akárhogy hívják, ez a neve a hajón). Ekkor a géptiszt szalajtotta az asziját (aszi= gépasszisztens, gépápoló), hogy kerítsen elő akárhonnan, az végigkajtatta utánam a hajót, mert bárhol lehettem, a hajó orrától a faráig, az árboccsúcstól a hajófenékig minden az én munkaterületem volt.

-Elek, hivat a Kápó!

-Nem tudod mit akar?

-Nem, de siess, mert már egy fél órája kereslek! (mondjuk előfordult, hogy az aszi ilyenkor kihasználva, hogy kiszabadult őrség alatt a gépházból, nem nagyon sietett a megtalálásommal, kicsit körbesétált, benézett a konyhába, végül is akár a villanytűzhellyel is bajlódhatok, hátha van friss levescupák, meg ilyen izgalmas dolgok..szóval lehetett fél óra valóban amíg megtalált)

Na szóval felmegyek a kabinjába, ott ül a foteljában és nekem szegezi a kérdést:

-Tudja e, hol járunk?

-Fogalmam sincs, ma még nem voltam a chartroomban, elől szenvedek a picóban nincs villany, a bócman nem találja a szarjait.

-Basszameg, csak utazik itt mint a stopászsák, itt megyünk el Ithaki szigete mellett, itt volt Odüsszeusz király,  maga meg azt se tudja hol jár!

És alaposan kikérdezett az Iliászból meg az Odüsszeából és azonnal javította a hibáimat, majd elmodta az ő verzióját az egészről. Ezzel el is ment a délelőtt, a bócman meg kereshette a cuccait elemlámpával.

De vissza a vonatra! Szóval kihasználva, hogy főleg a zsenge, első behajózók tátott szájjal hallgatjuk, mesélte ezt a történetet, ami ma reggel felkeléskor jutott az eszembe. Előrebocsájtom, a tengerésztörténetek a népmesékhez hasonlóan számtalan változatban felbukkannak, minden meséléskor új színekkel gyarapodnak, tehát alig van olyan, aminek a hitelességéért tűzbe merném tenni a kezem (talán csak az a kivétel, amit én találtam ki), atán az eltelt 35 év alatt is kopott a memóriám, de mivel ezt a történetet az egyik szereplő mesélte el, talán nem sokban tér el a rögvalóságtól.A történet főszereplője a "Csárli bácsi", egy legendás hajóparancsnok, akit az ánizspálinkához fűződő különleges vonzalma miatt "Úzós Csárlinak" hívtak a flottánál, amikor én hajóztam, már régóta nyugdíjas volt, vagy tán már nem is élt, de a legendák, mint a mellékelt ábra mutatja  túlélték. (ebbe a fajta pálinkába ha néhány csepp vizet tesznek az tejfehérré válik, ezt ő "tejecskének" hívta és bárki elment a kabinja előtt behívta egy kis tejecskére) Na szóval ezt most a kápó meséli, tehát  úgy mesélem ahogy a kápó mondta, hogyföldrajzilag hol, és melyik hajón történt arra sajnos nem emlékszem:

Horgonyon álltunk a.....hajóval....előtt, szép idő volt. Korábban a munkacsónakra a hajóács csinált egy árbocot, meg a bócman varrt ponyvából egy vitorlát, mondom kipróbálom. Be is ültem, elindulok...de egyszercsak elkezd erősödni a szél, le akarom húzni a vitorlát, hogy visszaevezzek, de hát az úgy volt megcsinálva, hogy egy szöggel az árboc tetejére oda volt szögezve a ponyva, a szél meg csak erősödött, egyszercsak felborultam. Szerencsére a hajóról észrevették a dolgot,"jajaj, felborult a Kápó a munkacsónakkal, menjünk gyorsan menteni!" Gyorsan letették a mentőcsónakot és aki csak ott volt mind beugrált, hogy mentsen engem. Na oda is értek, kiszedtek, de a szél egyre erősödött. A csónakot vontára kellett venni, az is fékezett, mindenki evezett mint az őrült, de szél csak sodort elfelé, nemhogy közeledtünk volna a hajóhoz, hanem éppenhogy távolodtunk. Ennek fele se tréfa, a Charlie bácsi gyakorlatilag egyedül van, még értünk se tud jönni a hajóval, arról nem is beszélve, hogy alighanem senki nem szólt neki, hogy mi van, lehet, hogy alszik a kabinjában, amire felébred azt se tudja hova tűnt a legénysége a mentőcsónakkal...De szerencsénk volt. Az öregnek feltűnhetett a lárma, aztán meg a csend, kijött megnézni mi van, látta a messzire elsodródó csónakot, felmérte a helyzetet és körbejárta a hajóját. Talált egy matrózt, azt előre küldte horgonyt húzni. Az ügyeletes gépaszi szerencsére lent volt a gépházban, megkérdezte tud e egyedül gépet csinálni (magyarul beindítani a főgépet), az azt monta, hogy igen, akkor hát volt gépe. Na de ki lesz a kormánynál? Hoppá, a szakács ott főzi az ebédet a konyhában, húzza csak félre a fazeket, máris van embere a kormányra. Így aztán megindult a hajóval és annak rendje-módja szerint odakommandítozta mellénk és felszedett bennünket, csónakostul, munkacsónakostul. Aztán szigorú parancsot adott, hogy mindenki gyülekezzen a tiszti szalonban. Én mentem elől és oaálltam, hogy..."Nézd "Csárli" nagyon sajnálom...igazán, bocsánat...", de leintett. Nagyon szigorú arcot vágott és meg is volt rá az oka. Amikor mindenki ott volt, csípőre tette a kezét és beszélni kezdett:

-Emberek, ami ma történt, az példátlan! Sokféleképpen fel lehetne fogni a történteket, de én a következőképpen fogom fel: A Kápó megmentett egy csónakot, a legénység megmentette a Kápót, a parancsnok megmentette a legénységet. Fogjuk fel a történteket, mint minden idők legsikeresebb mentőcsónakgyakorlatát! És most igyunk egy kis tejecskét! Pincér! Szolgállja ki az urakat!

Közben kisütött a nap, mégiscsak megnézem a fuxot, hátha lehet ott valamit dolgozgatni. Ilyenkor örülök, hogy fekete a hajó, meg vörös a deck és a fux nincs hőszigetelve, mert igaz, hogy farkasordító hideg van odabent fűtés nélkül, de amint kisüt a nap, elviselhetővé válik a hőmérséklet. Persze nyáron ez nem egy előny, de akkor meg lehet odakint merlózni a decken.

17:22. Kis kiegészítés a meséhez, mert az amit Temtom a kommentjében írt figyelmeztetett. Az úgy volt (De kár, hogy nem mondhatom, hogy "van", de hát hol van már a tengerhajózás és hol vannak a hajók??), hogy amikor valakit felvettek a céghez elektrikusnak, az első hajóján un. "gyakorló elektrikusként" legénységi beosztásban tette a dolgát. Ha a gépüzemvezető jó jellemzést adott róla, akkor amikor hazament, tehetett a hatóság előtt tiszti vizsgát és attól kezdve járt neki az ezzel kapcsolatos bér, napidíj, a külön kabin, a tiszti szalonban való étkezés joga, meg még a fene tudja már mi, ami megkülönbözette a tiszteket a legénységtől. De valóban, ahogy Temtom írja továbbra is ilyen "mindenkiveljóbavagyok, "mindenkiengembasztat, mindenkitlebaszok, mindenbebelepofázok, mindenüttegyszerrevagyok, ugyanolyankoszsosmelótvégzek" meló volt ez, a daru meg (tudom "T" könyvéből, hogy volt ugyanolyan szovjet építésű hajón mint amin én is kétszer),  az M/S Petőfin azok a tetves forgódaruk örökös elfoglaltságot jelentettek, sok volt belőle és mindíg beszartak, imádtam amikor éjjel a legjobb álmomból keltettek és  süvöltő szélben, sötétben másztam fel hibát keresni, miközben lentről faggatott a rakodótiszt, hogy

-Elek, meddig tart? Mit mondjak a rakodóknak?

-B..meg még ki se nyitottam a szekrényt, azt se tudom mi szart be!!

- De akkor is, mondjál valamit!

-Mondok....Menj te a..!!!!!

És valóban a lepedőnyi kapcsolási rajzot tépdeste a szél, a fogaim közé szorított elemlámpával világítva, egyszerre kapaszkodva, hogy le ne essek, és közben a drótok közt turkálva kerestem, hol és mije ázott be, mállott szét a csodás ruszki technikának. Ha szerencsém volt az amperszagból hamar megtaláltam az elégett, elszenesedett bűnös alkatrészt, kérdés volt e tartalék és ha volt, a sanyargatott körülmények közt mennyi ideig tartott kicserélni. Aztán a rosszat nem eldobni ám!! Speciális módszereim voltak a szétégett bakelit alkatrészek epokittból való újraöntésére.

17:53 Kész a VHF rádió  kültéri egységének rögzítése. Be is kötöttem a rengeteg drótot, de nem akart beindulni. Tápfesz OK kikapcsol, bekapcsol, de az LCD kijelzőn semmi és a gombok is "süketek". Már beletörődtem, hogy holnap szétszedem, biztos elkötöttem valamit, vagy kicsúszott egy drót amikor a deklit felraktam, amikor bugrott a szikra. Még amikor darabokban volt, ott lifegett a szemem előtt a sokpólusú dugó, ami a fedlapon lévő kezelőszerveket kapcsolta az alaplaphoz. Hát nem elfelejtettem bedugni?! Gondosan bekötöttem a 16 eret a sorkapcsokba az alaplapon, aztán a a dugaszt elfelejtettem bedugni. Hülye Tengerész! Mostmár sötét van odakint matatni a hidegben, eddig is majd lefagytak az ujjaim, de holnap remélem ha szétszedem és bedugom minden rendben lesz.