Hideg volt ma, de csodás napsütés és szélcsend. Elkezdett hártyásodni a jég Amapola mögött. Érdekes dolog ez, a part felől kezd el nyomulni és lassan körbevesz minket, a hajó körül már egészen vastag néhány nap alatt, miközben előttünk 10 méterre esze ágában sincs befagyni. Pedig nem is folyik a víz, minden zsilip zárva, annyi csak a mozgás amit a szél csinál. Mégis ennyit számít. Szóval ma is angolszombatot tartottunk. Délelőtt kiadtam a parancsot, "Indulás kifelé ebben a szép időben!". Összecihelődtünk. Igazából kerékpározni szerettem volna, de "J" megmakacsolta magát, nem hajlandó jégen bringázni, így hát gyalog vágtunk neki, a még el se döntöttük merrefelének. Kimenve a kapun, átsétáltunk szembe, a zsiliphez, annak is a nagyduna felőli kapujához. És milyen jó, hogy az én drágám lebeszélt a bringáról! A lombjahullatta ártéri óriásfákon csodálatos madárvilágot figyelhettünk meg. A velünk szemben ujjszerűen  vízbe nyúló földnyelv a partról nem megközelíthető, lezárt tiltott terület és vízről se nagyon lehet idejutni, nincs kikötni mihez, szóval eszményi madárrezervátum. Tucatnyi szürkegém, kormoránból meg  ennek a többszöröse  szárítgatta, lebegtette szárnyait, nyújtogatta kígyónyakát a kopasz ágakon. Időnként egyik-másik nekiindult, tett néhány laza kört a levegőben, majd visszaült ugyanoda, esetleg másokat megzavarva másik ágra telepedett. Ez utóbbit a többiek nagy "kváááák-kvááák" kiáltozással helytelenítették. A gémek, a vitorlázórepülés mesterei megvetően nézték, amint a vadkacsák sűrűn csapkodva  nevetséges szárnyaikkal, húztak át a fák közt párosával és tűntek el a messzeségben. "J" a "járt utat járatlanért el ne hagyj" közmondás jegyében megindult volna visszafelé, de engem vonzott az ismeretlen, így rábeszéltem, hogy kövessük a hóban lévő keréknyomokat és menjünk tovább a parton kifelé. Sár nem volt sehol, keményre fagyott a talaj, a hó meg mindössze néhány centiméter, eszményi talaj a felfedező expedícióhoz. Hát a dupla, mélyen benyomódott  nehéz teherautó nyomait követve elsőre egy dupla aknafedélhez jutottunk, éles eszemmel azonnal "felfedeztem", hogy idáig jött a szarszippantós autó. Innen már csak emberi, és kutya, macska, meg fene tudja milyen állatok nyomai vezettek a part mentén, ezeket követve haladtunk tovább. Kikanyarodva a nagydunaág partjára egy kereszt állt a parton, koszorúval, mécsesekkel, virágokkal, rajta tábla névvel és hogy horgász volt aki itt lelte halálát. Reméljük csak csendben elaludt a botja mellett, kedvenc halfogó helyén és nem a vízbe fúlt...Vagy egy kilométert haladtunk a folyó mentén, szemben a Kopaszi gát épületei, mögöttük a Kelenföldi Erőmű kéménye, a függőlegesen felszálló fehér füstoszlop jelezte, semmi szél nem fúj. Rejtélyes sziklafalmaradványok szegélyezik néhány helyen a partot, elképzelni nem tudom mi célt szolgálhattak, leginkább katonákra gyanakszom, akiket valamiféle túlpartról jövő támadás megakadályozására vezényeltek erre az értelmetlen munkára...."Jönnek a ruszkik.. itt megállítjuk őket"...Édes Istenem kinek a jobb sorsra, alkotó munkára teremtett kezét sebezhették fel ezek a szikladarabok, hogy utána itt álljanak mementójául az emberi ostobaságnak? A part "elfogyott", összefüggő növényzetbe ütköztünk. Az idáig vezető ösvény célja alighanem az lehetett, amint a hellyel közzel felbukkanó szétfagyott beton kikötőcönkök jelezték, hogy valaha itt köthettek ki azok az uszályok, melyek a zsilipbe való behajózásra, vagy az ehhez szükséges vízszint emelkedésére vártak. Hja, valamikor volt még hajózás, ami mögött volt termelés, áruszállítás és működő ország. Most van gizgaz, ápolatlanság a parton és úgy általában. A lábnyomok is elkanyarodnak, követve a csapást, kijutottunk a csodás (és ezt most nagyon komolyan mondom, mert végre valami szép) délpesti szennyvíztisztítót övező betonútra. Kicsit aggódtam, hogy belefutunk valami zárt kapuba, aztán mehetünk visszafelé ugyanazon az úton, de szerencsénk van, rejtélyes, "színéből, szagából, érzetéből" honvédséginek gyanított épületeket kerülgetve (ajaj, hatalmas kutyaól a kapu mellett kívül {!!}, mellette nagy lábos amiből eszik, a méretek alapján jó nagy dög lehet, nálam meg semmi fegyver, megfogadom, soha többé nem indulok sétálni a finn tőröm nélkül) visszajutottunk a zsiliphez, ahonnan indultunk. Szép séta volt. Ebéd, alvás, hajón piszmogás, blogolás.