Szép dolog mondhatom.... Hatkor keltem és még mindíg a gép előtt ülök és tangóharmonikát hallgatok. Először is végighallgattam ennek az Alexander Khrusztevics gyereknek az összes számát, amit whale mutatott a kommentjében. Valóban leesett az állam. Aztán öszevissza barangoltam és találtam pl ezt: https://www.youtube.com/watch?v=kA3L7x7t2mI&feature=related  Nos amikor a berlini fal leomlott, 23 éve az Átrium Hyattban voltam villanyszerelő és gyakran átjártam a Vörösmarthy téren. Amúgy nem sok figyelmet szentelek az utcazenészeknek, mert általában alacsony a játékuk színvonala. de időnként kint volt egy srác, aki előtt mindíg megálltam és még a zsebembe is nyúltam, hogy némi fémpénzt dobjak a hangszertokjába, annyira lenyűgözött a játéka. Sose maradt sokáig, játszott pár számot, aztán eltűnt. Magasan a legjobb zenész volt a téren. Nos esköszöm ez az Orosz Zoli gyerek volt! Ha már harmonika, megmondaná valaki, (Kisember?) hogy miért van az, hogy a keleti népeknél, pl az oroszoknál a jobboldal gombos, a nyugati játékosok harmonikáján meg billentyűs? És hogy mi a különbség? Vajh aki az egyiken tud játszani az tud a másikon is? Van balkezes harmonika is? Most abbahagyom, mégiscsak munkanap van, de este mesélek még harmonikás történetet.

22:39 Gondot okoz ilyenkor télen, hogy amikor átalakul a "franciaágy" szófa-étkezőasztal kombinávióvá, nincs hova rakni az ágyneműt. Gyürögetjük,rakjuk ide-oda, de igazából baromira útban van. Azt találtam ki, hogy gumikötelekkel kifeszítek egy hálót a mennyezetre és mint a vonaton az ülések feletti csomagtartóba a bőröndöket, táskákat, felkelés után egyszerűen felpaszírozom ide a takarókat, párnákat. Ott szellőzik és alatta  felszabadul a hely, pl arra, hogy megforgatva napközben átszellőzzenek a matracpárnák is. Délelőtt ezért ementem a Czucor utcába és vettem 2m2 hálót és 10m gumikötelet. Délután nekiálltam a kifeszítő fa szegélyeket elkészíteni, de befutott a Marton Gyula, akivel a könyvét lektoráltam és átbeszéltük az utolsó kb 250 oldalt. Sokat dolgoztam ezzel a könyvvel és nagyon remélem, hogy nem hiába, szóval talál rá valami rendes kiadót, megérdemelné ez a könyv, mely hűen számol be a magyar tengerhajózás tündökléséről és bukásáról és bár a helyszínek, hajók és emberek kitaláltak, és ahogy szokták mondani, a valósággal való egyezés csak a véletlen műve, de nagyjából így hajóztunk és azt is tudom, hogy pontosan így lopták szét a tengerhajózást, amikor 2 forintért(!!) adták el a hajókat és milliárdos ingatlanokat tettek zsebre azon a bizonyos spontán privatizáció során.

Na és a történet a harmonikáról, amit igértem. Ugye köztudott, hogy az oroszok amikor bejöttek zabráltak (szabiratty= gyűjteni, szüretelni) mindent amit értéknek gondoltak ("davaj csaszi" , aki nem tanult oroszul, "ide az órát") és zsebrevágható (jelen esetben karra csatolható) méretű volt. De egymástól is loptak, szóval a zsákmányt gyakran könnyebb volt megszerezni, mint megtartani. Én akkoriban anyám hasában parkoltam és ez némi tiszteletet ébresztett a ruszkikban, akik szerencsénkre a "rendesebbek" közé tartozhattak. Másik szerencse volt, hogy mellettünk volt a kenyérgyár, ahová azonnal beköltözött a szovjet tábori pékség, Alexander a fehérorosz "major" (őrnagy) civilben tanár, kemény fegyelmet tartott, a gyárat és így bennünket is szigorúan őrizték, bár amikor anyám elment hozzá panaszkodni, hogy a katonák ellopták a csirkéit, csak széttárta a karját és annyit mondott, hogy "vájná, vájná", ami kb annyit tesz, hogy "elestek a csirkéid a háborúban b.meg". Na szóval minden ruszki dugdosta azt a kis szajréjéát a másik elől, amivel haza kívánt térni a háborúból, ezért egymás után keresték fel anyámat, kézzel lábbal magyarázva, hogy "mamka ezt tedd el nekem és senki másnak ne add oda!". Így lett a mutter a rablott jószágok megőrzője. És itt jön a harmonika. Egy nap megjelent az egyik koma egy hatalmas harmonikatokkal, benne egy csodás kivitelű tangóharmonikával. A fiatalok nem ismerik már a bőröndcimke fogalmát, kiment rég a divatból, de valaha minden szállodában ragasztottak egy egyedi cimkét a vendég bőrönjédre, akinek sok volt rajta az rangot, sokat utazott, világlátott embert jelentett. Nos ezt a hangszertokot elborították a különféle külországok szállodáinak cimkéi, nyilvánvaló, hogy komoly művésztől "szüretelte"  a katona, aki szószerint megeskette anyámat, hogy ezt aztán senkinek! Megmutatta neki a hangszert, aztán kulcsra zárta, a kulcsot eltette és bár játszani egy hangot se tudott rajta, de minden nap eljött megnézni, hogy megvan e még  kincse. Anyám mesélte, hányszor gondolt rá, hogy mennyire sirathatja a kenyérkereső eszközét az a zenész akitől elvették. Csak remélni tudom, hogy ennek a Khrusztevics gyereknek a nagypapája volt a katona, mert akkor tán mégse került rossz helyre a hangszer.