Lehet, hogy szerzői jogot sértek, de nem tudtam megállni, hogy ide ne reprózzam Jan Sanders albumából az egyik kedvencemet. Csak a kapitány kutyája jön ki sírdogálva a moziból....A jegyért sorban álló hadi és kereskedelmi tengerészek.. meg a kifelé tartó megelégedett pofák...Óriási. 

 Persze nem tudtam szakszerűen a képméretet átszabni se photoshopban, se az infraviewban, így hát amúgy  parasztosan a windows képszerkesztőben kiradíroztam körben ami nem kellett, aztán méreteztem át a másikban, de azért egész jó lett a kép.

Na eme kis bevezető után látszik, hogy nem sokat alkottam, alkotok ma Amapolán, hideg van odakint dolgozni, nem erőltetem. Kaptam a Veperdi Banditól (tudjátok a Bisset trilógia fordítójától) három Charlie kapitányos történetet, elhatároztam, hogy, miután ennek a blognak a kereteit szétfeszítené, részletekben fogom leközölni. Lassan teljesen úgy fogok működni, mint egy napilap. Aztán a Toldy Miki is köpi a markát, hogy megír ő is egyet, szóval emléket állítunk itt a Neptunban boldogult Charlie bácsinak. Előljáróban álljon itt kedvenc mondása: "Ismerte maga a Páska Sümét? Nem? Pedig széptudású ember volt. 45-ben sajnos elütötte egy tank." Igazából valóban létezett egy Páska Süme nevű tengerésztiszt, akit 45-ben Budapesten tényleg eltaposott egy szovjet tank.

Az alábbi történeteket tehát a "VA"-tól kaptam, tehát forrásként őt jelölöm meg, bár a történetek egy nagytekintélyű kapitány emlékirataiból származnak, de az illető neve valamilyen okból nem publikus, én sem ismerem. Tehát; 

Első mese.

A hazatérő Duna-tengeri hajó reggel érkezett Mohácsra. Elkezdődött a vizsgálat, a határőrségé, a vámosoké, a révhatóságé stb. Az útleveleket összegyűjtötték, pofafürdőt tartottak, majd benéztek az ágyak alá, a szekrényekbe, a kéménybe stb. nehogy veszélyes nyugati kémek hatoljanak be a béketáborba. A vámosok belekötöttek mindenbe, ha nem kapták meg a néhány doboz cigarettát, zsilettpengét, narancsot az átvizsgált kabinok tulajdonosaitól. Na és persze ittak is. A vezetők fent, a parancsnoki kabinban, a hajó parancsnokával, Charlie bácsival, a többiek ellenőrzés közben, ahogy kínálták őket az elnézőbb szemle érdekében.

Mindenki ideges volt. Már megérkeztek haza, de még nem voltak otthon. A budapesti Vámmentes kikötőig még legalább tizenkét órányi út állt előttük, csak azután lehet majd megölelni a feleséget, menyasszonyt, gyereket. Persze, a Vámmentesben is várt rájuk egy hasonló vizsgálati tortúra, hiszen a sok léhűtőnek ott is bizonyítania kellett a létét és az éberséget, meg potyázni is szerettek.

Délutánra vége lett a hatósági vizsgálatnak, elindultak a borult téli ég alatt. Mindenki igyekezett rendbe tenni a holmiját, amit a fináncok széttúrtak. Általános iszogatás kezdődött, vagy inkább folytatódott, hiszen már hajnalban, Bezdánban, a jugoszláv oldalon kezdték sligovicával, de sokan már a Duna-torkolatnál Szulinán becújkáztak a román szilvapálinkából. Így hát csak rá-rá kellett tölteni végig a Dunán minden határállomásnál. A fiatalabbja nagyon be volt sózva, hogy érjenek már haza. Ez a haza-menés láza átragadt mindenkire. Jóformán senki sem feküdt le aludni. Az emberek egymás kabinjába jártak át, hol ezt, hol azt ittak, amivel kínálták őket. Néhányan becsíptek, de részeg egy se volt - talán az izgalom miatt.

Hamar beköszöntött a téli este. A parancsnoki híd tetején, a kis kormányos bódéban hárman szorongtak a sötétben: az ügyeletes tiszt, a dunai első kormányos és a watchman, az őrszolgálatos matróz. Vastag őrbundát viseltek a hideg fülkében. Keserű cigarettaszag és avas gyapjúszag telítette a kis légteret. Radar nem volt még akkor a hajókon, a fedélzeten minden világítást leoltottak és az ablakokat elsötétítették, hogy a fények ne zavarják a kormányos szemét. Ilyen nagyobb merülésű tengeri hajóval általában nem szoktak éjjel menni a Dunán, de a kormányosok, ha megkapták a maguk szemes kávé adagját, a csokoládét, cigarettát, whiskyt, miegyebet, bizony vállalták az éjjeli menetet is. Úgy ismerték a Dunát, mint a tenyerüket. 

A főgépek hangja megnyugtató dorombolásként jutott el hátulról a hídra, és hajó orránál, oldalánál sistergett a felhasított Duna.

-----------------------

A parancsnoki kabinban Charlie bácsi az íróasztali karosszékben ült grafitszürke mellényben, pengére vasalt nadrágban, elegáns olasz selyemingben, nyakkendősen. Körülötte az ülőgarnitúrán, a tárgyalóasztalnál az iderendelt „vendégek”: a gépüzemvezető, a második géptiszt, a rádióstiszt, a második tiszt, valamint a fedélzetmester és a második dunai kormányos. Az ajtó jobb oldalán vigyázban állt a másik szolgálatos matróz, a baloldalon az első pincér, aki az italokat szervírozta, és a hamutartókat gondozta. – Ezzel zsúfolásig megtelt a parányi kabin.

Charlie bácsi vezette a társalgást, a régi szépidőkről adomázott. Éppen a szulinai kuplerájról mesélt és a híres, hírhedt szittyák futásáról. Mindenki előtt pohár, a parancsnok pontosan betartott három perces időszakonként ivást vezényelt. Intésére az első pincér azonnal újratöltötte a poharakat. Sztari Granicsár öreg sligovicát ittak, amit nemrégen szereztek be Bezdánban. Mindenki szívta a kitett török cigarettát. A történet végén a gépüzemvezető optimista véleményének adott hangot, miszerint jó esélyük van a másnap hajnali csepeli érkezésre. No, erre megint inni kellett.

- Persze sok függ az időjárástól – jegyezte meg Charlie bácsi. - Hiszen tudod kápókám, hogy mindnyájan Allah kezében vagyunk!

- Szerencsére sem havazás, sem köd nem várható a Kossuth Rádió szerint. – nyugtatta meg a kedélyeket a gépüzem korlátlan ura.

Kis helyeslő hümmögés innen-onnan, utána hallgatás. Charlie bácsi egy újabb cigarettára gyújtott és akkurátusan belecsavarta elefántcsont szipkájába. Nagy karikát pöffentett, de alig lehetett látni az amúgy is mindent betöltő füstben.

Az ajtónál álló őrszolgálatos matróznak odaszólt: 

- Menjen fel a hídra és hozza le a hajónaplót!

A watchman letette a poharát, kiment és néhány perc múltán visszajött a hajónaplóval.

Charlie bácsi komótosan fellapozta az aktuális lapot, elővette aranygombos Mont Blanc töltőtollát, és a következőket jegyezte be a naplóba: 

„21.05 A láthatóság erősen romlik. A hajó és a forgalom biztonsága érdekében lehorgonyzunk.”

- Fedélzetmester! Menjen előre a horgonygéphez! Watchman, menjen fel a hídra és mondja meg az első kormányos úrnak, hogy tiszteltetem, és álljanak azonnal horgonyra. Kápó te meg kérlek, menj le most a gépházba, leállási manőver lesz!

- Captain, ugye csak viccelsz? 

- Nem, nem viccelek ez parancs! Magad is láthattad a látási viszonyok tetemes romlását. Horgonyra állunk. Várakozunk a láthatóság javulására.

Néhány perc múlva a főgép dohogása lelassul, majd teljesen leáll. Tompa zuhogással kifut a horgonylánc. Eloltják a menetlámpákat, kigyúlnak a fedélzeti fények, és égnek a horgonylámpák. Eddigre már szétszéledt a vendégsereg. Charlie beírja a hajónaplóba: 

„21.10 Lassítás horgonyzáshoz. 21.15 Gép áll. Bal horgony ledobva 3 lánchossz. Gépkészenlét vége. A hajó horgonyon áll a Dunán, az 1511,3 folyamkilóméternél. Várakozás a láthatóság javulására.”

Charlie megnyomja a pincérhívó csengőt. Kopogás, belép makulátlan vasalt, fehér kabátban az első pincér. Tessék parancsnok úr.

- Szóljon a watchmannak, hogy jöjjön hozzám azonnal, majd menjen, és keresse meg a gépüzemvezető urat, a rádióstiszt urat és a második tiszt urakat, mondja meg nekik, hogy tiszteltetem őket és várom, hogy megjelenjenek a kabinomban.

Jön a szolgálatos matróz, tisztelettel bejelentkezik.

- Maga menjen és szóljon a fedélzetmesternek, hogy hívatom. Kérem, mondja meg a dunai kormányos uraknak, hogy tiszteltetem és várom őket a kabinomban.

Hamarosan szállingóznak a „vendégek”, eggyel többen vannak, mert az első kormányos is meg van híva. Gyenge tiltakozás után mindenkit rá lehet venni egy-egy pohárka sztari granicsárra. Ülnek, állnak, dohányoznak. Charlie bácsi kinyitja a kabin kerek ablakát. Kintről bejön a fagyos levegő és a személyzet tagjainak méltatlankodó beszéde a látszólag értelmetlen leállás miatt. A kinti levegő gyorsan átöblíti a fülkét. Harapósan friss a levegő a parancsnoki kabinban. Charlie becsukja az ablakot.

- Kormányos úr! Indulunk! Kérem, húzzák fel a horgonyt. Kápó, gépet kérünk. Fedélzetmester és a II. tiszt menjen előre a horgonyhoz!

Egymásután eloltják a fedélzeti reflektorokat. Klang-klang, szemenként kattan a horgonylánc a csörlő dobján. Néhány perc múlva az orrból a hajóharang sorozatos ütése jelzi, hogy fent van a horgony.  Felgyújtják a menetlámpákat, és a sűrített levegő nagy tüsszentéssel beindítja az engedelmes motorokat.

Charlie bácsi mielőtt felküldené a hídra a hajónaplót, bejegyzi: 

„21.50 A láthatóság javul.

  21.55 Kormány- és telegráfpróba. – Rendben.

  22.00 Gépkészenlét, horgonyhúzás.

  22.08 Horgony a helyén. 

  22.10 Teljes erő. Hegymenetben, folytatjuk utunkat.

Charlie bácsi megint magához rendelte a „vendégeket”, ki vonakodva, ki bosszúsan érkezett, de volt, aki vidáman jött. Az első kormányos persze már nem volt velük, ő fent a hídon ismét a hajót vezette. A pincér italt töltött mindenkinek, rágyújtottak.

- Emlékeznek kérem, Galacon arra kis barna tanítónőre? – kezdte Charlie bácsi a beszélgetést.

 Hamarosan kiderült, hogy legtöbben nem is emlékezhettek rá, mert a történet valamikor 1940 körül játszódott. A történet különben is eléggé zavaros volt a hallgatóság számára, mert egy csomó olyan név szerepelt az említett hölgy sikeres és sikertelen széptevői között, akik már régen nem hajóztak, és volt olyan is, aki már nem volt az élők sorában. Néhány rundó ital után azonban már kristálytisztán tudta minden jelen lévő személy, hogy Charlie bácsi sem azelőtt, sem utána nem látott hegyesebb melleket és provokatívabban riszált hátsó részt, mint a szóban forgó galaci tanítónő esetében.

Kis szünet következett, mert a parancsnok sört rendelt a sztari granicsár gyomorban történő fellazítására. Görög sört ittak, ami pezsegve habzott ki a felszúrt konzervdobozokból (akkor még nem ismerték a mai füles tépőzárat). Eddigre már ismét vágni lehetett a füstöt a parancsnoki kabinban. Charlie bácsi újra lekérette a hajónaplót, és bejegyezte, hogy romlik a láthatóság. Megállíttatta a hajót és ledobatta a horgonyt. A vendégség folyt tovább. Charlie bácsinak eszébe jutott, hogy az első tiszt miért nincs jelen. Aludt az istenadta, mert hajnali négykor volt esedékes a szolgálata a hídon. Leküldte hozzá a watchmant: „Kérem, mondja meg az első tiszt úrnak, hogy tiszteltetem, és a kabinomban várom”. Néhány perc múlva álmos gyűrött arccal bekopogott az első tiszt. Gyorsan ő is megivott két sligovicát, majd visszaszaladt a kabinjába a hegedűjéért. Hamarosan felcsendült az „A pécskai cigánysoron nagy a sírás-rívás…”. Charlie kinyitotta az ablakokat, közben a beáramló hideg miatt, a sörözők is visszatértek a sligovicára. Pillanatok alatt tiszta látási viszonyok támadtak. A hajónaplóba erről mindjárt bejegyzés került, felhúzták a horgonyt és folytatták az utat Budapest felé. 

Charlie bácsi végignézett az italozástól elnyűtt társaságon és kijelentette:

- Fáradtak vagyunk, mert nagyon nehéz ez a dunai hajózás. Kávét kell innunk.

- Igenis parancsnok úr, már megyek és főzöm is – reagált azonnal a pincér.

- Semmi szükség rá, már gondoskodtam róla. Nyissa ki kérem a hűtőszekrényt, és vegye ki azt a címkétlen fehér üveget, kávélikőr van benne sok koffeinnel. Töltsön mindenkinek egy pohárkával, nagyon jót fog tenni. Magam készítettem régi, bevált recept szerint.

- Nos, akkor uraim, egészségünkre! A „vendégek” egyszerre lehajtják az eléjük tett pohár fekete löttyöt. 

Mindenki megdermed, olyan a kabin, mintha panoptikumnak rendezték volna be.

- Nagyon egyszerű recept – szerénykedik Charlie bácsi – szirupnak felfőztem fél kiló cukrot, abban felolvasztottam egy doboz nescafét, és miután kihült, elkevertem egy liter 94 fokos tiszta szeszben. – Na, meg kell inni még egy pohárkával, hogy jól hasson a koffein!

Megint kitöltenek egy-egy decit a maró italból.

- Hát, bizony nagyon romlik a láthatóság. Watchman! Hozza le kérem a hajónaplót a hídról!

Összesen kilencszer dobtak horgonyt azon az éjszakán hosszabb-rövidebb időre, és reggel helyett csak délután négykor kötöttek ki a csepeli Vámmentes Kikötőben.

- Kedves direktorom – jelentkezett frissen borotválva, elegánsan, mintha skatulyából húzták volna elő Charlie bácsi a hajóra lépő igazgatónál – borzalmas éjszakánk volt, kérlek szépen több, mint tízszer meg kellett állnunk a rossz láthatóság miatt. De kitartóan próbálkoztunk, amint javultak az állapotok igyekeztünk folytatni az utunkat.

- Charliekám, itt semmi köd sem volt, és máshol sem jelentett a meteorológia ködöt.

- Kedves direktorom, itt van minden dokumentálva a hajónaplóban. Magad is ellenőrizheted milyen keservesen tudtunk csak megérkezni.

Más. Beleragadtam a  http://duna.blog.hu/2011/01/11/duna_szabalyozas_politikai_ongyilkossag#comment-form weboldalba, melyre "pernahajder" hívta fel egy kommentben a figyelmemet. Nem tudok ellenállni, ha tudatlanságot látok, hogy ne pofázzak bele, na egyből visszakommentelt a sértődött beszóló. Nehéz a "hívőkkel".  A meggyőződés veszedelmesebb ellenfele az igazságnak, mint a hazugság...(F. Nietzeshe ).Ezt már én teszem hozzá, a hazugságot meg lehet cáfolni, ha valaki azt hazudja, hogy 2X2 az öt azt sarokba lehet szorítani egy matek könyvvel. De ha valaki hisz benne, hogy  2X2 az öt az azt fogja állítani, hogy a könyvet az ellenérdekelt gazemberek hamisították, merthogy az a mocskos másik párt...a mateklobbi....szakértőknek nevezik magukat, mert egyetemet végeztek, meg ebből dipolmáztak, lenéznek minket mezei filozófusokat.

Hogy most nem tudok kint melózni a decken, idebent a szalonban a térképasztalnál olvasgatok. Ha valaki még bírja szuflával a mai napló olvasását, annak ajánlom még a figyelmébe a Szalma Botond (aki nálam sokkalsokkal nagyobb tengerész) írását a http://shipengine.blog.hu/2011/02/08/a_mai_helyzetrol_irt_cikkem_az_europai_tukor_be_a_kulugyminiszterium_kiadvanya#comments oldalon.

Juteszembe. Holnapután szerdán a Kossuth-on lesz 11 órakor "A Hely" című műsor velünk. Csak mert többek jelezték, hogy érdeklődnek. Azt mondta Visy Laci, hogy a képeket amiket riport közben csinált felrakja a rádió honlapjára.