Hajónapló

 Reggel újabb ragasztást végeztem az evezőkön, a tollak másik felét ragasztottam fel a szárakra. Délben gyógytornára mentem a kezemmel. Hát... nem felhőtlen a dolog, igazából most szembesültem azzal, mennyire elromlott a bal csuklóm. A  beszűkült mozgást a gyógytornász elmondása szerint a hosszas rögzítés miatt megrövidült inak okozzák. Kifejezetten fájdalmas volt a torna (legalábbis ha tisztességesen megpróbáltam végrehajtani a gyakorlatokat), pedig én laza, könnyed mozgatásra számítottam. Arra a kérdésre, hogy mennyi idő a teljes gyógyulás nem kaptam választ, merthogy ez szélsőségesen egyénfüggő, én azért bízom abban, hogy minden bajomból fele annyi idő alatt szoktam kigyógyulni mint mások, de azért ez alighanem még jó pár hét lesz. Az volt a tervem, hogy egyszer elmegyek a tornára, aztán majd tudom én azt magamtól is itthon csinálni, de nem olyan egyszerű, könnyen megjegyezhető a dolog, sok speciális gyakorlat van, szóval még jó párszor el fogok menni amíg beletanulok. Teljes gyógyulást akarok, de ha elhanyagolom a speciális tornát, megáll valahol a kezem félúton, amit mindenképpen el akarok kerülni.

Délután megragasztottam az utolsó fákat is az evező nyelekre (a vastagítást ami a villában támaszt), most az evezővillákon töröm a fejem. Merthogy nekem persze nem jó a hagyományos megoldás, merthogy nem akarom, hogy "vitorlás üzemben" is ott legyen a peremen. Csak arra lenne jó, hogy felszúrjam valami értékes testrészemet rá. Ilyen esetben az evezőkre szokták rögzíteni (ha se a csónakhoz, se az evezőkhöz nem lenne rögzítve előbb-utóbb a vízbe esne), de ezt se szeretném, hogy állandóan ott csörömpöljenek. Szóval egy olyan megoldást akarok kitalálni, ahol egy mozdulattal felrakható és rögzíthető a villa a helyére, de nyom nélkül el is tüntethető onnan és ha beesik ússzon a vízen. Még egyet ki kell valahogy találni. Azt akarom, hogy a csónak peremére két oldalt lehessen szükség esetén egy felfújható gumihurkát erősíteni, ezzel rendkívüli módon megnövelve a stabilitást. Ma konzultáltunk a gumicsónakexpertekkel és kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis a hurkának elég bonyolult térgörbe mentén kell hajlítottnak lennie (ugye a csónak pereme befelé és felfelé is ívelt), ezt kiszerkeszteni szabásmintának.... nem lesz egyszerű. Mindjár írok abraxasnak, aki a szabástervét csinálta a palánkoknak, nincs e valami ötlete, illetve a szoftverje jó e erre is, mert egyelőre tanácstalanok vagyunk. A hagyományos gumicsónakok amennyire lehetséges egyenes oldalúak, az orrban hajlanak csak és ott is aránylag egyszerű módon, nem olyan kecsesen mint a Mákvirágot ahogy kitaláltam.

Folytattam az evezők rétegeinek összeragasztását. Amíg egy-egy réteg a szorítók közt megköt, mindenféle más aprómunkákat végzek. Nem kimondottan apró, de sokáig nem halasztható feladat volt a kijárás biztonságosabbá tétele a hajóról. Mindezidáig a jég megfelelő vastag, teherbíró volt, ami nappal kiolvadt, az éjjel nagyjából visszafagyott. De egyre növekszik a nappali hőmérséklet, a korábban  a hajó mellől kiemelt jégtábla darabok már szilánkosan törnek ha belerúgok. A napsütötte jégtükör délutánra kásássá válik, bár az ásót belevágva olyan 5-10 cm mélyen már sziklakemény. De nem lesz ez már nagyon sokáig így, azonkívül fogalmam sincs mindenütt egyformán vékonyodik e majd. Szóval fő a biztonság, ezért a 2,80 hosszú óriásraklapokból kettőt felcsíkoztunk és megépítettük belőle a "Claudia" hidat. Azért hívjuk így, mert a raklapon korábban tárolt anyagnak ez volt a fantázianeve. Azt remélem, hogy mindaddig közlekedhetünk rajta amíg a csónakkal már meg lehet törni a jeget a szomszédos pontonig. A befagyott csónakot már tegnap sikerült kiszabadítani a jég fogságából, ha majd elvékonyodik a jég, akkor beleszállva betörik alatta és a kötéllel áthúzva a "túlpartra" mint egy jégtörővel remélem a kijutást. Mindenesetre ha lenne pár nap szünet a partrajutásig, tegnap vettünk egy Lipóti óriáskenyeret, az kitart egy darabig. Ha már a kenyérnél tartunk a múltkorjában vettünk a Tescoban egy hasonlóan szépséges küllemű úgynevezett kovászos kenyeret, szerencsére csak egy felet. Mit mondjak? Már egynaposan elkezdett morzsákra hullani, az íze is mint a fűrészpor. Gyalázat mit van pofájuk kenyér gyanánt eladni. Ez a Lipóti három kilós 1085 Ft, nem olcsó, de finom és eláll egy hetet is anélkül, hogy kiszáradna, vagy morzsálódna.

Visszatérva a jégre, valaha, nem is túl régen a hajókat télre telelőbe vitték. Itt a közelben kettő is volt, egyik az Újpesti öbölben, a másik, a lágymányosi, a Kopaszi gát mögött. Miután mindent eladtak, privatizáltak, mind a területeket, mind a Mahart hajókat, ezek a telelőhelyek megszűntek. Sok éve nem volt igazi jeges tél, az öreg hajósok és velük a tapasztalat és elővigyázatosság is kihalt. A maradék hajósok elkényelmesedtek, gondolom a yuppyiemanagerek se fizetik túl őket, miközben az esetleges károgásukat lesajnálva kezelik, itt az eredmény. Nézem a TV-ben, hogy mekkora havariákat okozott a vízen hagyott beteleletlen hajókban a jégzajlás. Mindez kellő óvatossággal a szakma ismeretében megelőzhető lett volna. Szerb kikötőkben keletkezett károkat mutat a TV és az interjúalany arról panaszkodik, hogy olyan hirtelen jött a jég, hogy nem volt idő kiszedni a kishajókat. Mesebeszéd. A meteorológia több mint egy héttel előtte jelezte a lehűlést. Csak oda kellett volna figyelni.

 Juhééé! Heuréka! (meg ilyenek) Összeforrt a csontom! Parádés képet mutatott a röntgen,  a sajkacsont jobb mint újkorában. Az orvossal jót hülyéskedtünk, a végén elkérte az átalakított gipszet, még azt is felajánlotta, hogy cserébe meghív egy kávéra, de miután sose kávézom nem éltem a meghívással. Azt csinálok a kezemmel amit akarok, persze azért a túlerőltetés nem ajánlatos, de a szervezet azt úgyse hagyja a jótékony fájdalom megakadályozza, hogy kárt tegyek az "új" kezemben. Persze erőtlen és mozgatásában a csuklóízületek 12 hetes kényszerpihenője miatt korlátozott a bal kezem, de ez a használatban hamar javulni fog. Elmentem rehabilitációs gyógytornára is, de nem tudva mikor kezdődik, éppen negyed órával lekéstem, így csak az ajtóból néztem, hogy a többiek hogy tornáztatják a kezüket, de szerdán megyek immáron időpontra és megtanulom, hogyan tudom mielőbb teljesen rendberakni a kezem. Mindenesetre fele ennyire se tartanék, ha nem  dacolok a jótanácsokkal  és hagyom magam lebeszélni a műanyag gipsz leszedhetőre való átalakításáról. Szóval a makacsságnak is megvannak az előnyei. 

Délután folytattam (immáron kéjes örömmel használva a bal kezemet) az evezők famunkáját, újabb léceket ragasztottam össze, mert ahol csomó van a fában azt kivágom és ferde illesztéssel összetoldom a helyét. Nem akarok csomót hagyni a fákban, mert kecses vékony, rétegelve ragasztott evezőket akarok csinálni, viszont nem szeretném ha eltörnének, ha alaposan bele kell húzni.

Farsang időszak van, ahogy hallom a rádióból. Persze mi savanyújános magyarok ezt észre se vesszük. Eszembe jut Murau. Ez az osztrák síparadicsom úgy 25 éve lett a magyarok által felfedezett hely. Én ott voltam az első felfedezők közt, éppen farsangkor. MINDENKI beöltözött valami mókásba az egész városban.  A kukásautóval bohócok vitték a szemetet, a boltos, a postás, a cipész a cukrász (a búr a búr a búrkalapban) mindenki valami jelmezt hordott. A kocsmákban kiöltözött (beöltözött?) népség mulatozott, aki netán nem viselt valami mókás jelmezt azt a külön e napra aranyos egyenruhába öltözött "faschingpolicájok" megbírságolták! Nem volt kibúvó! Ha valaki elfelejtett beöltözni az keményen fizetett. Nekem külön jól esett a piros bohóc orr amit felgumiztam, mert az erős napsugárzás megégette arcom kiálló férfias díszét. Egy savanyújánost láttam, valami öltönyös átutazó németet, aki kikérte magának és elhajtotta a közegeket, akik ilyenkor valami jótékony célra fizetik be a nap végén a befolyt büntetéspénzt. Szóval vidám egy hely volt. Hogy micsoda emelkedett lelkierő kell például ahhoz, hogy egy valóban csúnya öregasszony beöltözzön...na minek? Vasorrú bábának! Élveztük a helyiek vendégszeretetét, ami persze nem volt önzetlen, azért etettek itattak minket, mert azt remélték (és milyen igazuk volt!), hogy majd odaszoknak a magyarok, ha mi elvisszük a hírüket. Amúgy én egy barátom révén kerültem be a "kezdő csapatba". Akkoriban volt a TSz-ek "melléküzemágban" történő tágítgatása. Nos a Vörös Október Termelő Szövetkezetnek Mausz Gotthárd csinált egy turisztikai, főleg lovas, melléküzemágat. Később ebből lett a Pegazus Tours. Szóval a TSz buszával felkerekedtünk felderíteni Muraut és a sípályákat. Csodás hetünk volt. No ennyit a farsangról!

Összeraktam a dinghy rudazatát. Vitorlám persze még nincsen, ezért az első és hátsó éleket egy-egy madzaggal helyettesítve felhúztam ezt a "láthatatlan" vitorlát. Nagyon lendületes képet mutat, majd holnap lefényképezem. Elkezdtem összeragasztani az evezőknek az anyagot. Délután nem volt csónaképítés, a Tilos Rádió 20 éves fennállása alkalmából készülő könyv kapcsán készített velem, mint "őshallgatóval"  riportot két kislány, én a szokás szerint elárasztottam őket a mondataimmal, az már az ő dolguk, hogy hogy fogják bepréselni a rendelkezésre álló oldalterjedelembe.

 Szotyósodik a jég, megmozdult a hajó, ahogy a napsütéses  fekete oldalán felmelegedve leolvadt a jégtábláról. De még bőven járható, miközben a felszínen tócsák gyülekeznek, belevágva az ásót 3-5 cm mélyen még kőkemény. Még a csónakot se sikerült kimozgatni a jégből, pedig egész nap sütötte a nap, annyira körbefagyott. Éjszakára meg alighanem visszafagy nagyrészt ami nappal kiolvadt, szóval még egy darabig a jég foglyai leszünk. Ami persze egyáltalán nem fogság, hisz épp most tudunk könnyedén ki-be járkálni. Ki is használtuk a szép meleg napsütést és miután kifogyott a műhelyben felhalmozott raklapapríték, behordtunk négy vödör keményfa hasábot a Mihalik Péter féle ajándékfából. Ez azzal ami már idebent van kitart legalább egy hetet, szóval ha el is vágna az olvadás a külvilágtól nem leszünk tüzelő híján. Viszont a kenyerünk fogytán, azt holnap be kell spejzolni, vagy legkésőbb hétfőn.

Kész a dinghi bumja, egész nap azt csináltam, mert elég kacifántos darab, nem csak egy egyszerű bot, van rajta árbocvilla és külön bekötőpont a groszshottnak és az albának. Az alba ugyan nem korhű, ugye ez egy retro csónak, de kis csalás azért lehet benne, szóval az alba akkor még nem volt divat amikor ilyen dinghikkel csónakázott a nép, de szerintem enélkül  nem lehet rendesen bő szélben vitorlázni. Apropos bum! Szerintem sokszor helytelenül írtam "bumm"-nak, hisz a német "baum" szóból és nem a kuka utas fejére mért ütésről kapta a nevét, amúgy van szép magyar neve is, "öregfa", nem is tudom miért nem használjuk. 

Szakadt a hó reggel, de annyira, hogy a túlpart alig látszott. Egész pontosan amikor ébredtem még alig esett, de amikor a műhelybe indultam, már vastag hóban gázoltam. Kicsit ziláltak vagyunk így téliesen, a fagyveszély miatt egy csomó kaja aminek árt ha megfagy bent halmozódik mindenféle zugolyokban, a mosógép helyén a headben a krumpli, a szalon lépcső alatt a tejek, gyümölcslé, a kályha felett a fogason zoknik, kapcák száradnak, a cockpitban alig lehet mozdulni a tüzelőtől, téli gúnyáktól, csizmáktól, egyéb lábbeliktől. De az élet szép, valami fantasztikus volt a szakadó hóesésben beleszimatolni a levegőbe, köröttem puha csend, Amapola egyedül áll a hómezőben. Előrelapátoltam magam a decken a fuxig, hiába van kint már szinte minden a műhelyben, nincs olyan nap, hogy még valami szerszámért, anyagért ne kelljen kutatnom odalent. Kész az árboc és a gaff ( felső vitorlarúd, yard, spar, kinek hogy tetszik), egyharmad hosszon csináltam egy hornyot a vastagításban a felhúzókötél bekötéshez, csináltam bikákat az árbocra a fall és a bumm alsó csücsök lehúzó kötél részére és a műszak végén összeragasztottam a bummot is, holnap azt fogom méretre gyalulni. A viharos szél elállt (bár midőn e sorokat írom megint zörögni hallom a ponyvákat odakint), este hazatérve meleg hajóbelső, kályhában izzó tűz és készülő torta fogadott, mondom, hogy szép az élet! (és a gipsz is már csak két nap....remélem)

 A hajó kormánya környékét jégtelenítettem és betuszkoltam még a korábban odapakolt nádak mellé még egy jó csokor japán keserűfű szárat, hogy befagyva  ne nyomorgassa a jég a kormányomat. Leszedtem a szorítókat a dinghi árbocáról és abrichterrel, sarokcsiszolóval gyaluval, szalagcsiszolóval kerekre munkáltam. A legfáradságosabb rész a végén a kézi smirglizés, mivelhogy nem tudom úgy csinálni ahogy kellene, mert bal kézzel nem tudom a hosszú csík csiszolópapírt megfogni, így csak az egy kézzel való csiszatolás maradt. De estére azért kész lett, benne a felhúzócsigával a topon. Amúgy nem tudom mondtam e, hogy lugger rig lesz a hajócskán (aki netán nem ismeri http://www.hajoepitok.hu/index.php/component/content/article/70-boats/170-a-gis-vitorlajanak-kotelzete.html ), ez egyszerű és nekem különösen tetszik az antik kinézete miatt. A vitorla végülis hosszas tépelődés,után nem optimist lesz, hanem magam fogok varrni egyet, mert az OP nem igazán lugger, kicsit más (http://en.wikipedia.org/wiki/Optimist_(dinghy)), ráadásul az OP 30 kilós, 12 éves kissrácoknak van kitalálva én meg pont a duplája vagyok (sajnos nem korban, hanem súlyban), sőt lesz, hogy ketten fogunk vele szórakozni, szóval úgy egy négyzetméterrel több vásznat rakok rá. (lehet jókat fogok vele borulni, életemben nem vitorláztam még ilyen decktelen jószággal) A nap végeztével összeragasztottam az árboccal azonos hosszúságú gaffot (bár lehet, hogy a luggernél nem így hívják a felső vitorlarudat), reggelig köthet a szorítókban, holnap azt is lekerekítem. Az árboccal ellentétben ezt a két végén elvékonyítom majd, különösen a felső külső véget, hogy szépen hajolgasson a szél nyomására, nyitogatva  a kilépőélet. A rétegelés azonos az árbocéval, középen 10mm vastag kőris, két oldalt 20mm vastag lucfenyő. Ezt kell majd kónuszosra gyalulni, csiszolni.

Mondja a TV, hogy megszűnik a BKV sportegyesület. Valaha az egyik jelentős vitorlás egyesület volt a BKV Előre. Amennyire tudom, az egyesület mint név létezik, de telepet Füreden privatizálták, szóval sok köze már nincs a vállalathoz. Alighanem valami hasonló fog az egyesülettel történni, mint a valahavolt nagymúltú, a MÁV-hoz kötődő (az is nagymúltú) BVSC-vel. A BVSC mára már csak bevételes sportokat patronál, főleg mint uszoda működik. Azért jut néha az eszembe, mert túl azon, hogy magam és gyermekeim is ott tanultunk meg úszni, apám valaha ott bokszolt váltósúlyban (ő még úgy mondta "weltersúly"), abban az első "átkosban". Apám 1901-ben született és az akkori "Bé Vasutasban"  volt Énekes István szpáringpartnere. Volt is valahol a régi képek közt egy ami a focipályán készült ahol egymás vállán nyugtatott kézzel néznek a kamerába. Énekes nem sokkal később öngyilkos lett, apám se vitte sokra, pedig nagyon igyekezett, de a rengeteg nélkülözés miatt nem tudott igazán kondícióba kerülni. Gyakran jut eszembe amikor tapasztalom, hogy a tudatlan ifjabbak mennyire odavannak most a tejjelmézzel folyó Horthy rendszerért, hogy apám mesélte, hányszor nem tudott elaludni, mert annyira éhes volt. Heten voltak testvérek, ő volt a legkisebb és az egyetlen fiú, a nővérei levetett ruháit hordta, ezért mindig lánynak nézték, ebből jött a sok bunyó. A nővérei nevelték, mert 9 éves korától teljesen árva volt, magának kellett a kenyerét megkeresni, berakták műszerésztanoncnak, ahol a mester gyerekeit kellett pesztrálni, műhelyt takarítani, cipekedni. A mestere állandóan verte, csoda, hogy ennek ellenére szakmát szerzett. Nem tudom miért mondom ezt el, de úgy kibuggyant belőlem. Még mindig álmodom vele időnként, pedig már 20 éve halott.

Szépen enyhül az idő. Reggel idebent 22 fok volt, odakint épp hogy csak fagyott. Nem is gyújtottam be a kályhába, hanem megvártam amíg "J" felkel és kikormoztuk a kályhacsövet, mert már megint alig volt huzat. A Mihalik Péter féle koromtalanítóból már hármat is leégettem, de nem használt semmit. Kiszedtünk vagy 3-4 liternyi kormot, a vízszintes elhúzás a headben háromnegyedrészig el volt rakodva.  Tudom...füstcső nem mehet vízszintesen! Persze, házban ahol van hely. De a hajó az más. Itt a lépcső is meredekebb. Persze ennek a sűrűbb kormozás az ára. Már nagyon begyakoroltuk a dolgot, egy óráig se tartott, szétkapva, kitakarítva, összerakva, utána mindjárt volt huzatja a kályhának. Folytattam odakint a műhelyben a kis csónak rudazatainak készítését. Össze van ragasztva és szorítók közt szárad az árboc. Anyaga lucfenyő és kőris rétegelve. Délután elkezdett zuhogni a hó, tán két órát esett, de 10 centi lehullott. De még este is olvadt, szóval nem lesz hosszú életű. Most viharos szél rángatja odakint a ponyvákat, nem tudom mikor mozdítja meg a hajót, mert amikor késő délután jöttem haza a műhelyből, közvetlenül a hajó léktelen oldala mellett  is vizes, olvadékos volt már a jég. Persze nem fog nagyon hamar elolvadni, hiszen éjjel még jócskán mínuszok vannak, legfeljebb nem hízik tovább az amúgy 10-20cm körüli jégvastagság.

 A mai reggelről Tóth Árpád verse jut az eszembe: "Vak volt a hajnal, szennyes szürke". Tegnap este elkezdett nagyokat durrogni a jég. Időnként a hajó is beleremeg, sőt ütések érezhetők a hajótesten. De szemre semmi változás. Idáig is csinálta néha, de most ötpercenként jelentkezik. "J" riadozik tőle, én meg nyugtatgatom, hogy csak a jég rianozik.

23:28 Ma felvágtam a maradék két hosszú deszkámat csíkokra, ezekből lesz a kis csónaknak árboc, bumm, gaff és evezők. A csomókat kivagdaltam és a szükséges hosszra a szokásos ferde illesztéssel elkezdtem összeragasztani őket. Sokat gyorsított a munkán, hogy  nem kellett kézi körfűrésszel nyiszitelni az 5 m hosszú deszkákból a csíkokat, hanem bevittem az asztalosokhoz a műhelybe és a nagy szabászgéppel Attila sitty-sutty felcsíkozta. Jó, hogy vannak ilyen segítségek. Nem akarok hencegni, nem azért mesélem el, de úgy alakult, hogy nekem  mindenki szívesen segít. Ezt a munkámmal vívtam ki. Itt vagyok már hat éve és anélkül, hogy különösebb reklámot csináltam volna magamnak, azért híre ment, miket csinálok. Most meg, hogy ott a dinghy kirakva a műhelybe, mindenki nézegeti simogatja, elismerően bólogat, szóval nem úgy néznek rám, mint amikor idejöttem és a "szakik" olyan elnéző derűvel (lehet csak én éreztem így) szemlélték a működésem. Az ember a tiszteletet igazán a teljesítményével vívhatja ki, erőt, pénzt, észt olyan irigykedve tisztelnek az emberek,  a munkát, azt viszont senki nem irigyli, de a benne rejlő teljesítmény tiszteletet kelt. Ennek köszönhetem, hogy kéretlenül is felajánlja mindenki a segítséget és ha valóban szükségem van rá már jön is. Ma pl. az asztalos műhelyben "A" azonnal félrerakta a dolgát, lapot cserélt a gépen az én anyagomhoz és máris nyomta a fámat, sőt mindezt kétszer, mert azt hittem egy deszkából kitelik  minden, de vissza kellett mennem a másodikkal is, mert a csomók miatt sok volt a hulladék. Mondjuk ez az árbocgyártás maradék anyaga volt, a legjobbak elfogytak Amapola rúdjaihoz, de ide pont elég a maradék két szál anyag.

Délután tettünk még egy kört a Tescoba, hogyha néhány nap múlva megroskad a jég a hajó körül és nem fogunk tudni kijárni rajta, legyen elég élelem addig amíg csónakkal járható lesz a víz. Ugyanezen okból maximumon tartom a tüzelőkészletet is a cockpitban. Kicsit aggaszt a dolog, mert ha lassú az olvadás, netán visszafagyogat éjszakánként, de csak annyira, hogy éppen nem járható, elég nagy gondban leszünk, ha mondjuk egy hétnél tovább tart a dolog. De lehet, hogy szerencsénk lesz, aztán meg mindig kiagyaltam valamit a nehéz helyzetekre, majd ezt is megoldom valahogy.

Mit mondjak?! Itt a szivattyúról a két kép amit ma elküldtem a Bearingnek. Hozzányúlni már nem merek, mert ezeket a műanyagba behajtott önmetsző csavarokat nem lehet büntetlenül többször ki-be csavargatni, mert hamar kiszakadnak (pláne, hogy nyomás ellenében tart és biztosítja a tömítést), aztán vége. 

19:31 Nem sokkal azután, hogy a fenti sorokat leírtam, éppen beöltöztem "külsősbe", hívott a Bearingtől "V" úr. A lényeg, nem hátrál ki mögülem a cég, abban maradtunk, hogy ezen a héten nem ér rá, de  ha majd a jövő héten lesz náluk egy kipróbált, legalább 24 órán át üzemi nyomáson működő szivattyú, akkor cserélünk. Addig meg csepeghet ez az alárakott tepsibe, a lényeg, hogy tudjunk vizet folyatni a csapokból, mert enélkül a szivattyú nélkül csak főzni és tisztálkodni  nem tudunk.

Úgy tűnik bevált a nádtömés a lékben, reggel és most este rálépkedtem és nagyjából ellenállás nélkül engedett, tehát 1. nem fagyott be igazán, a nád hőszigetelése visszatarthatta a hajó belsejéből átáramló veszteséghőt, 2.ha hellyel-közzel be is fagy majd, a nád felveszi a tágulást, nem képződik erő a jég és a hajótest közt. Az időjárás enyhülése is bejátszhat, nem mondom, hogy meleg van (bár annyira megedződtem, hogy a mínusz ötöt már ilyen ingujjas időnek érzem) de azért legalább 6-8 fokkal melegebb van mint két napja.

A tegnap dekopírral kivágott sablont ma finomítottam reszelővel, majd felfestettük a hajó lajstromjelét a gunwale külső oldalára. Most sokkal könnyebb volt, mint csónakból lett volna a vízen billegve. Miután ezt a kötelező, de szerintem teljesen felesleges számot utálom, szándékosan ilyen antikalligrafált módon készítettem el a sablont.

Délután kialakítottam a dinghy pár napja összeragasztott svertjének végleges formáját. (tabulatornak tetszeni fog, mert a  rétegelt lemez csepp alakú kilépőéle "szintvonalaival" hasonlít a rétegelve ragasztott légcsavarokra) Némi csiszolgatás után szépen besuttyant a helyére.

 Lehet, hogy nem mindenki hiszi, de én azt mondom vége a télnek. Reggelre csak olyan 1-2 centiméternyire hízott a jég a lékben, igaz este 11-kor kitakarítottam, de már este is éreztem, ez már nem az a hideg, mint ami az elmúlt napokban volt. Szóval ásóval, gereblyével gyorsan végeztem reggel a jéggel. Előtte visszaraktam a szivattyút a helyére, hogy legyen vizünk a reggeli piperéhez. Még nem tudom, hogy sikerült e végre eltömíteni, mert vannak vizek alatta, ami több mint gyanús, de maradhatott korábbról, bár elég alaposan kitörölgettem a környéket és az edényt amit aláraktam. Most azzal nyugtatgatom magam, hogy valamelyik cső mentén jött be az a pár csepp amit az edényben találtam, akár kondenzvíz is lehet.

Délelőtt autóindítás volt a feladat, a hidegben a három hónapja mozdulatlan autó akkumulátorát reggel elkezdtem tölteni, de pár óra kevés volt neki, végülis "bebikáztuk". Merthogy hamarosan vizsgázni kell a 31 éves járgánynak, de én már nem akarok vele vacakolni, nekem azért nem kell autó, hogy két-háromhavonta egyszer üljek bele, amikor valamit szállítani kell. Kata lányom viszont imádja ezt a vén jószágot, úgy, hogy nekiadtam. Geri a barátja többek közt autószerelő és úgy tűnik nagy kedvet érez hozzá, hogy megmentse az enyészettől az öreg VW-t, így elvitték, mostantól övék a gond. Idáig ha kellett valamit szállítania a lánykámnak elkérte az autót, mostantól ha nekem kell, majd én kérem kölcsön tőle.

Korábban említettem, hogy keresek valami iránymutatást a telelésre jégben a Kádár féle "Hajósmesterség" könyvben, nos találtam egy s mást, többek közt azt, hogy a Szovjetúnióban (a könyv írása idején még volt ilyen ország) ahol kicsit keményebbek a telek, azt csinálják, hogy ahol felvágják a jeget, a léket rőzsenyalábokkal töltik ki, mely belefagy ugyan a vízbe, de rugalmasságával felveszi az erőket. Hárt errefelé rőzse nem nagyon van, igazából nem akadtam meg a dolgon, de ma délelőtt volt egy telefonhívásom. Ismeretlen blogolvasó hívott, bevallom a nevét elfelejtettem és azt tanácsolta próbálkozzak nádkévékkel. Ez már jobban tetszett, mert ha nem is sok, de valamennyi hitvány nád van itt a parton. Nem olyan minőségű, hogy rendesen kévébe lehessen kötözni, de délután lapáttal learattam amennyi elérhető közelségben volt és összegereblyézve kitömtük vele a hajó mellett a rést. Megismétlem jön a meleg, sőt már meg is tört a hideg ereje, délután a napos hajófar alatt a kormány mellett már nem is volt olyan acélos a frissen fagyott jég mint ezidáig, amikor az ásóval vagdaltam már olyan "szotyós" volt, alig mutatott ellenállást. Most az kellene, hogy gyors legyen az olvadás, így is tartok tőle, hogy lesz pár nap amikor el leszünk zárva a külvilágtól, mert a jégen gyalogolva már-, a csónakkal meg még nem tudunk kijárni. Mindenesetre ma kivágtunk egy sablont a hajó lajstromszámával, holnap azt is felfestem, így a jégen állva egyszerűbb lesz mint csónakból lenne a vízen billegve.

Szóval kedves Grigoríij köszönjük az aggódást, idáig remekül bírtuk a hidegeket, még bőven van tüzelőnk cseppet sem fázunk, igazából még el se kezdtük a "valódi" tüzelőnket fogyasztani, csak a himihumi raklapaprítékokat tüzeltük, van belőle még vagy egy bő hétre való. "J" süt, főz, ma pl. ez a rakott káposzta került ki a sütőből. Van benne másfél kiló hús, 2,5 kiló savanyú káposzta, bő fél liter tejföl és a tetején egy fél kiló reszelt sajt. Úgy élünk mint a cárok.

Folyik az új szivatyú!!! Már tegnap amikor beraktam gyanús volt, de ilyenkor az ember megpróbál elméleteket gyártani. 1. Ez a víz még a régiből folyt ki. 2. Nem a szivattyú folyik, hanem a csatlakozó. 3. Valamit elnéztem, nem létezik, hogy két új szivattyúból kettő rossz! Délután már olyan fáradt voltam, hogy  az 1-es  variációban bízva felitattam a vizet, és vártam sorsom jóra fordulását. Este ellenőrizve, a szivacs csuromvíz volt. Még mindig reménykedtem, a szivacs helyett egy edényt raktam alá és a 2-es lehetőség kiszűrésére  a csatlakozókat felmelegítettem hajszárítóval és utánahúztam a bilincseket. Reggelre mintegy fél deci víz volt az edényben. Csatlakozók szárazak, nem tudni hol folyik... Sok időm nem volt, mert a jég csak hízik a lékben, kimentem és végigbaltáztam ásóztam, gereblyéztem az árkot a hajó mellett, ez sokat kivesz belőlem, piszok fárasztó, különös tekintettel arra, hogy gyakorlatilag a fél kezemmel csinálom, a gipszelt balom csak támaszt. Visszajőve elég hülye módon "J"-vel kezdtem pörölni, aki persze még édesdeden alszik az ágyban miközben én halálra szívom magam, ez persze tökhülyeség, attól, ha ő nem alszik hanem nézi mit csinálok, még nem lesz puhább a jég, javul meg a szivattyú, de az ember már csak ilyen, ha neki szar legyen az másnak is! Kiköveteltem magamnak egy reggelit, ha tele a hasam menten jobb ember leszek, hajlandó voltam "J"-nek is megbocsájtani a hülyeségemet, vissza a szivattyúhoz. Kiszedtem és alaposabb nézelődés után (miután többször működött a kézmosások, reggeli mosdás során) megállapítottam, hogy a szivattyútest alul az illesztésnél szivárog. Szivattyú ki, asztal nejlonterítővel, újságpapírokkal, ronggyal munkaasztallá változtatva szivattyú szétszed. Hogyaza!!!! Mutatom a képeken. A fekete PVC fröccsöntvény szélén egy milliméternél vékonyabb és alacsonyabb kiemelkedő perem fut körben. Ennek az a funkciója, hogy összeszereléskor amikor a csavarokat meghúzzák belemélyed a szembe lévő (sárga) szilikongumiba és ez tömít. A nyomáskapcsolón már tegnap este minimumra állítottam a nyomást, az állító csavart annyira kicsavartam, hogy teljesen kijött a helyéről, ennél alacsonyabb nyomást nem lehet vele produkálni. Beraktam egy manométert a télen úgysem használatos kiállásába a napkollektornak, a bekapcs. nyomás 1 bar a kikapcs. 1,7 bar körül van. Szóval a tömítést ennél kisebb nyomással igénybe venni nem tudom. Viszont nagyítóval végignézve a tömítést végző peremet...szóval a régi mondás: "ami jó az német, ami szép az olasz."A perem a fröccsöntés slendriánságából kifolyólag sorjás, egyenetlen, teljesen alkalmatlan a funkciója betöltésére. A képeken karikázva a szilikongumiban a sorjalenyomatok, az öntvény képén a két nyíl közt a záróperem szinte fűrészesen egyenetlen. Vagy az öntőminta elhasználódott, vagy spóroltak a formaleválasztóval, szóval a technológiai fegyelem be nem tartása, digó (vagy kínai) lezserség, alacsony technikai kultúra. Amúgy, hogy igazságos legyek, itthon se tud már precízen dolgozni tízből kilenc ember. Nos mit tegyek? Visszavigyem ezeknek a készséges fiúknak megint? ( a Bearing Kft tovább lopta be magát a szívembe, az előterükben egy csilivili T5-ös Pannónia motorkerékpár a szobadísz, ahogy ránéztem melegség áradt a szívembe a régi emlékek nyomán) Még egy csere? Az jobb lesz? Ha nem akkor mondjuk visszaadják a vételárat én meg itt állok a hajón megfürödve...iletve frászt, víz nélkül? Amúgy amire ők használják a szivattyút arra tökéletes, felszerelik egy traktorra és kiszórnak vele százliteszám permetlevet a szántóföldre, hogy mellette még egy deci kicsepeg óránként, kit érdekel? Szóval kiszárítottam, kitörölgettem a szerkezetet és az illeszkedő részt megkentem LOXEAL nevű menettömítő kencével (http://www.loxeal.hu/index.php?option=com_virtuemart&page=shop.browse&category_id=5&Itemid=183), ez alapvetően arra való mint a faggyús kender (úristen most látom ez is olasz!!), eltömíti a vékony tömítetlenségeket, felraktam a kályha fölé szikkadni, aztán most berakom majd és remegve várom az eredményt.

17:18 Megint körbevágtam a hajó mellett a jeget, mert reggel óta legalább 2cm vastagra befagyott, gereblye már kevés volt, ásó kellett a töréshez.  Hogy reggel ne legyen megint "baltás"  (és baromi fárasztó) a dolog, elhatároztam, hogy legyőzve a jó meleg szalon marasztalását, este  11 óra felé még egyszer beöltözöm, végigtöröm és kigereblyézem a jeget. Ha reggel korán nekifogok, talán nem lesz megint olyan kidöglesztő a dolog. Ez van.....Ja már csak legyintek. A szivattyú továbbra is folyik. Most újabb kegyszerrel fogok próbálkozni. http://www.loctite.hu/cps/rde/xchg/SID-C7BAC25A-C5D95A00/henkel_huu/hs.xsl/2818_HUU_HTML.htm?iname=Loctite+5920&countryCode=hu&BU=industrial&parentredDotUID=productfinder&redDotUID=000001FJVI

Elmúlt éjfél, így ez a mai napi blog tkp. tegnapi. Ötkor keltem, hogy  a reggeli begyújtással, öltözködéssel (a gombolkozás külön macera a gipszelt kézzel), szivattyú kiszereléssel, reggelivel, utazással fél nyolcra ott lehessek a Bearingnél kicserélni a rossz szivattyút. Merthogy este azért, áthidalva a preszosztátot visszaszereltem, hogy tudjunk mosakodni, egyikünk vizet használt, másikunk kapcsolgatta ki-be a szivattyút. Ahogy a klasszikus mondja, "ütközetben a kardrántásnak  ez a módja...". De hát mosogatni, tisztálkodni, fogat mosni kell. Aztán persze amire visszaértem már délelőtt volt, beszereltem a szivattyút, tovább telt az idő, alaposan megvastagodott a jég a lékben, igen kemény hideg volt éjszaka, megint baltázni kellett jól kidöglöttem. Utána bevásárlás és mivel a banyatankok nem gurulnak a feltaposott, meglottyadt, majd újra sziklává fagyott havas járdán kifelé a Soroksárira, hátizsákkal szatyorral mentünk vásárolni, további erőfeszítések következtek. Délután matattam a fákkal csónakrudazat ügyben, este fél nyolckor álltam le. Olyan fáradt voltam, hogy vacsora után héjastul elaludtam, most ébredtem fel. Olvasom a kommenteket, ehhez az agytágításhoz nem szólnék hozzá, az az igazság, hogy van elég dolgom, nem akarok újabbakban elmerülni.  Mindenesetre ha nem okosodok meg hirtelen, nem lesz semmi a rádióamatőr vizsgából, mert egyszerűen képtelen vagyok így megjegyezni ezeket az átkozott kódokat, lehet, hogy ha csak ezzel foglalkoznék be tudnám vésni, de hát akkor minden mással le kéne álljak. Ugyanez vonatkozik gondolom a javasolt agykontrollra, ami amennyit tudok róla valamiféle autogén tréning, szóval alighanem időigényes, az meg nekem kevés van. Ráadásul alighanem a lelkemet is reszelgetni kellene hozzá ahhoz meg semmi kedvem. Ez van, sose voltam jó a nevek, számok , szóval a logikához nem köthető szavak megjegyzésében, miközben versek egyszeri olvasással megmaradtak a memóriámban úgy, hogy 50 év után se felejtettem el őket, fene érti. Az idő, az eltel évek meg nem javítottak rajtam az is biztos. 

 Reggel a szokásos jégvágás után késznek minősítettem a bocit. A festéssel meg kell várjam a melegebb időt, mert a villanyfűtés ellenére is csak 12 fok van a munkasátorban a műhelyben. Hogy legyen helyem a sátorban  a további famunkákhoz, kihoztam onnan a csónakot. Most, hogy lehet távolabbról is nézni egész pofás lett. Délben látogatóim voltak és ahogy a decken mászkáltunk megmozdult a hajó. Idáig ugye a jobb oldalával a jégtáblához volt fagyva, de most, hogy négyen voltunk a deck egyik oldalán, letört onnan, különösen, hogy a nap is azt az oldalt sütötte, a feketére festett hajótest melegedett és elvált a jégtől. Ez csak azért volt gond, mert a szép árkom amit igyekeztem jégmentesen tartani lekeskenyedett ahogy arrafelé elúszott  hajó, illetve oda úszott ahova épp kedve volt a lékben, vagy ahova toltam. Így aztán két támfával, amiknek a végét egy jégbe vágott lyukba támasztottam, majd ide be is fagyasztottam eltoltam egészen jobbra a hajót, így visszakaptam a sliccet a jégben bal oldalt. Érdekes a "hajózás" egy akkora vízen  ami csak két négyzetméterrel nagyobb mint a hajó vízvonal területe.

Amikor a Syntexkeresek raktárában lévő deszkáim közt kerestem anyagot a rudazatoknak (találtam is két szálat, kitelik belőle a kis csónakhoz árboc, bumm, gaff, meg még remélhetőleg az evezők is) , váratlan öröm ért, találtam egy bő fél tábla rétegelt lemezt, pont elég a svertnek. Erről az anyagról teljesen megfeledkeztem. Délután ki is vágtam és összeragasztottam a három réteget. Éppen a jól végzett munka felett örvendeztem, amikor "J" telefonál a hajóról, állna a zuhany alá, de nincs víz! Némi hibakeresés után kiderült az új szivattyú besz@rt !!! Egészen pontosan a nyomáskapcsolója nem kapcsol be. Szétszedtem, víz ment bele, később a régi szivattyúval összehasonlítva rájöttem, hogy azért mert a szemét digók az "O" gyűrűt a rossz oldalára rakták a kapcsoló membránnak. Amperszag, kontakthiba. Este 8 volt mire eddig eljutottam, nem átallottam felhívni az idáig nagyon készséges szállítót és nem csalódtam, reggel fél nyolcra mehetek a cseréért. 

Reggel a fiúk a műhelyben egy  esztergát emelgettek daruval és nyers erővel, az elrugaszkodás éve jegyében további leépítés folyik a Fő-Lak Kft-nél, nincs munka, nincs miből fizetni a műhelybérletet, felszámolták az esztergályos részt. Szomorú dolog.  Ha valakinek kell ez a  gép ( valaha a Csepeli Szerszámgépgyár csúcsterméke volt)  jutányos áron megveheti.

 Tegnap, miután végeztünk a víztöltögetéssel, még egyszer kigereblyéztem az addigra pár milliméterre befagyott jeget a lékből. Ennek eredményeképpen ma reggelre csak 2cm vastagra fagyott be, aránylag nem volt nehéz feltörni. A célszerszám az ásó, hegyével a jég felől bevagdosni és megfeszíteni, hogy letörjön a hajó felőli oldal. Utána gereblyézni kifelé a törmeléket. Egy óra alatt megvoltam vele. Ebédhez menet ismét feltörtem immáron csak gereblyével és kiszedtem a kb 4-5mm vastag darabokat, ez nem tartott 10 percig se, majd délutáni műszakból hazatérve vacsorázni 19:20-kor megismételtem az eljárást. Ha tökösebb lennék most (0:16) ismét kimennék és akkor reggelre nem tudna annyira se megvastagodni, mint ma reggelre tette, de semmi kedvem beöltözni a pizsama tetejére és kitópálni a jégre. Jönnek itt az ötletek PET palackról, meg Hungarocellről, csak egyik sincs éppen kéznél, amire megszer(v)ezném el is olvad a jég, mert azért remélem a tavasz nincs már annyira messze. Addig meg marad az erőszakos megoldás. Most előszedtem a Kádár féle "Hajósmesterség" könyvet, hogy megkeressem benne a téli telelésre nem ír e valami okosságot, de egyelőre nem találok róla semmit, pedig ebben a könyvben aztán minden benne van, még az is, hogy kell dobóhálót csinálni, ha a hajósnak épp kedve támad egy kis rabsickodáshoz. Többen jöttek az általam is ismert megoldással, hogy búvárszivattyú a hajó alá, amivel forgatva, a felszínre áramoltatva az alul melegebb vizet meg tudnám akadályozni a befagyást, de 1.a villanyszámla nálam nem cégköltség, hanem nyugdíjat terhelő kiadás, 2. ha jól felolvasztom elvékonyítom egy szabálytalan, meghatározhatatlan körzetben a jeget, hogy járok ki a partra? Mert most tudom, hogy a 30 centis lék mellett már 20cm vastag a jég, nyugodtan oda állhatok a szélére.

Ma miután végeztem reggel a jegezéssel, végre folytattam a munkát bent a műhelyben. Felcsavaroztam a vörösréz síneket a fenékre, lecsiszoltam, kigletteltem amit kellett, Késznek nyilvánítom a feneket is. Nem mondom, hogy nem lehetne még rajta simítani, polírozni, de azért ez nem egy versenyhajó, elég a cicomából! Festeni kell még kívül-belül, aztán evezőket, svertet, rudazatot és vitorlát csinálni hozzá.

Ma itt volt Mihalik Péter és hozott kéménykormozó vegyszert amit a tűzre téve kiég a kéményből a lerakodás. Este be is raktam egyet a lángok közé, merthogy lehet, hogy megint kezd leszűkülni a füstcső, lassan kiismerem a kályha lelkivilágát, ahogy gyullad a tüzelő, ahogy éled a láng, pontosan mutatja hol tart a rendszer huzatilag. Nem akarok fecsegni és többet mondani, mint amit Péter itt a kommentjeiben már elmondott, így csak annyit, hogy a jó Isten adjon Cinikének egészséget!

 18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával. Fene a fejem, hogy hagytam belecsúszni! Korábban a nem messze kikötött pontonokon, hajón, kompon át vezettem a tömlőt, de csak a parti részt tekertük fel, a többi csak ott feküdt és szép lassan becsúszott a két korlát közt a közepe a vízbe. Be is fagyott rendesen, miután a víz tetején épp csak elsüllyedve feküdt naná, hogy végig kellett baltázni, nagyon óvatosan nehogy belevágjak. Na elkezdtek huppogni a tartályok, megyek mert lassan megtelnek, majd folytatom.

21:10 Majdnem nyolc óra volt amire végeztünk. Slaugok feltekerve, műhelybe (a fűtöttbe, bár remélhetőleg legközelebb már nem kell fagytól tartani, egy bő hónapra elég ez a valamivel több mint egy m3 víz, meg ami volt még a négyes tankban) elrakva. Küzdelmes nap volt ez is. A víztöltést nem akarom nagyon részletezni, de a legalaposabb rákészülés ellenére (kiolvasztás, kicsorgatás, előmelegítés) bejött a hibapont, amivel nem számoltam tökéletesen befagyott az udvari csap, több kölcsönslaug és fagyott ujjakkal való toldozgatás eredményeként sikerült megoldani a leckét messzebbről.

A délelőtt se volt kevésbé mozgalmas, azt reméltem, hogy miután tegnap nagyon alaposan végigvágtam a jeget a hajó bal oldalán, ma könnyű dolgom lesz, hisz alighanem csak vékony jég képződött a tegnapi lékben. Ezzel szemben gyakorlatilag ugyanolyan vastagon befagyott mint mielőtt hozzányúltam volna. Mindazonáltal  valamit javult a technikám, meg a csónakkal se kellett kínlódni, így tán egy órát se tartott amíg végigvágtam ismét. 

"J" segített elgereblyézni messzebbre a jégdarabokat, hogy ne legyenek útba holnap a következő műveletnél, merthogy alighanem jó pár napig ez lesz a program délelőttönként ahogy elnézem a meteorológiát. Kicsit furcsa kerülgetni a jégbe fagyott  horgonyláncot, horgony és kikötőköteleket, a "vizen sétálgatva". Ebéd előtt még sétáltunk egy kicsit a telepen, mint a rossz gyerekek  csizmában  összegázoltuk a szűz havat, direkt nem az úton mentünk. Gondolom a városban már minden koszos szürke, de itt patyolatfehér a vastag porhó. A madarak alaposan lefogyasztották az etetőben az eleséget, azt is feltöltöttük, de csónaképítésre már végképp nem volt időm.

 No fárasztó délelőtt volt, túl vagyok az ebéden, az alváson, de még mindig fáradt vagyok. A mai program tüdőszűrés és "egérles" lett volna "J" szüleinek pincéjében, de én innen a hajóról el nem mozdulok ha csak nincs valami rendkívüli. Apropos a tüdőszűrő papíron pénzbüntetéssel fenyegetnek, ha nem megyek. Tudja valaki mennyire komoly ez? Merthogy minden évben elmentünk, de ki a fenétől kapnánk itt TBC-t a jó levegőn, nulla fertőzésveszélyben?

Szóval első a hajó biztonsága ezért reggel elhatároztam, hogy "megtöröm a jeget". Mindjárt az első csalódás az volt, hogy a csónak ami a hajó mellé van kötve és tegnap este még vidáman (na jó fogcsikorgatva) hagyta magát kitörni a jégből és billegtetve törve a jeget átvonszolni a pontonokhoz, most mintha odabetonozták volna! Ugrálhattam, pattoghattam az csak állt mint a cövek. Most hogy megyek ki a partra?  Kiléptem egyik lábbal a jégre. Semmi...Áthelyeztem a teljes testsúlyomat rá, kicsit rugóztam..... még csak nem is recseg, pedig ott próbáltam ahol tegnap este összetörtem a jeget, tehát máshol ennél csak jobb lehet. Végülis egy hosszú kötél egyik végét megkötöttem az  a hajóra, a többit beletutyáltam egy vödörbe azt kézbe vettem, a másik kezembe meg a hosszú csáklyát, hogy ha beszakadnék az majd megfog és a csónak orrából, ahol töretlen a jég kisétáltam a partra. A műhelyből hoztam a hosszú raklapok tüzelőnek való felaprításakor "megsajnált" 2,50-es deszkákból kettőt. Ezeknek a végébe előbb odabent ütöttem egy-egy 120-as szöget, visszahajtottam "U" alakban és belekötöttem egy-egy rövid kötéldarabot a gumicsónakos "F" szemétjéből, így azokkal tudtam vonszolni őket a jégen. A lakatosoktól kölcsön vettem egy 25-30-as körüli mellfurdancsot (a marógépen kifúrt nagy furatokat sorjázták vele jobb időkben) és kivonulva a deszkáimmal a jégre arra állva csináltam a jégbe egy próbalyukat, hogy megnézzem milyen vastag.  Az első után leszálltam a deszkáról, mert bement bő 10 centire és még mindíg nem ment át rajta, ez nem engem, de 10 ilyet is megbír mint én. Csináltam még két lyukat a hajóig a jégvastagság nem változott. Egyedül (hálistennek) közvetlen a hajó mellett volt vékonyabb, de pont ott kellett vágni, tiszta haszon. Megállapítottam, hogy a láncfűrész ami az első ötlet volt nem működik. Pedig a kezem egész jól bírta, de amint átment a jégen elkezdte szórni a vizet kifelé, ami a motor leégésének netán halálos áramütésnek a legjobb forrása, tehát abbahagytam. Van ugyan benzinmotoros láncfűrészem is, de azt most előásni, benzint szerezni, olajjal keverni ...macera. Nem ér annyit az egész. Marad a nyers erőszak BALTA! Ha nem lenne bajom a bal kezemmel tréfaság lett volna az egész, de így is megcsináltam, csak jól kidöglöttem bele. A baltázásnál azért deszkákon álltam, de még csak meg se reccsent a jég alattam ahogy püföltem. Még az volt kemény, hogy a jégbe fagyott csónakot, melyre körbevágva azért még rátapadt úgy 200 kiló jég kirángassuk a jég tetejére, "J"-vel ketten kevesek voltunk hozzá, kellett hozzak még két segítséget (Nándit elég nehéz volt rábeszélni, hogy nyugodtan lépjen rá a jégre, azt mondta fél, mert nem tud úszni, hiába nyugtatgattam, hogy semmi szükség úszásra ha beszakad, a hideg vízben egyből megáll a szíve), így sikerült annyira felrángatnunk, hogy ne nyomja meg az alumínium héjat. A hajó mellé olyan 30 cm széles "árkot" vágtam a jégbe és gereblyével kiszedtem a törmeléket, hogy ne fagyjon össze azonnal eredeti vastagságra. Holnap meglátom mire mentem vele, mennyire fagyott be illetve milyen vastagra ismét. Csak az egyik oldalt munkáltam meg így, ezzel elejét vettem a hajótestre gyakorolt jégnyomásnak, a másik fele legyen csak nyugodtan odafagyva minket már nem zavar.

Ébredéskor idebent 12 fok, odakint mínusz  négy, a víz alattunk éppen nulla fokos. Valami csoda a világ köröttünk. Már tegnap este leállt a szél és ahogy a parti fények a sötétséget derengéssé szelídítették, látszott, hogy kezd bőrösödni a víztükör köröttünk ott ahol a szélverte hullámzás idáig megakadályozta a befagyást. Reggel felébredve azt láttam, hogy teljesen körbefagytunk, szálingózik a hó és mindent elborít a fehérség. Valami mámorítóan friss, energiadús érzés volt kilépni a hóba és beleszippantani a puha csöndben a friss levegőbe. Hálát adok a teremtőmnek, hogy adott annyi erőt, hogy idáig eljussak ezzel az alapvetően őrült tervemmel. Midőn e sorokat írom (8:41) épp sülni kezd a nap. Úgy 8-10 cm vastag a hó a decken, reggel hólapáttal mentem utat csinálni magamnak a lobogót felhúzni. Kilapátoltam a havat a csónakból is és sikerült a parti kötelet is feltépni a jégről, szerencsére nem nagyon fagyott bele, tegnap délután amikor hazatértünk igyekeztem a víz és az összetört jégtáblák felszínén tartani. Most kimegyek ellapátolom a maradék havat is a fedélzetről és körbetöröm csónakról a jeget Amapola körül, mert egyáltalában nem mozog a hajó, nem akarom, hogy a jég nagyon megvastagodjon köröttünk.

19:30 Nemrég ment el a kislányom. Mindig nagy öröm, ha meglátogat, egy kis juhtúrós sztrapacskával pláne sikerült idedcsábítani. Jót beszélgettünk, olyan jó, hogy pont olyan, pont úgy gondolkodik ahogy én is  az ő korában.Sőt ő még érettebb mint én voltam akkoriban. Hozzám hasonlóan nehezen viseli az embertársai hülyeségét. Sajnos semmi jóval nem tudom vígasztalni, tíz emberből kilencnek csak annyi esze van, hogy nem ül be háttal a moziba. 

Az a tervem, hogy csónakról körbetöröm a jeget a hajó körül dugába dőlt, még a pontonig utat törni is kínszenvedés volt, annyira megvastagodott a jég. Viszont az a rész ahol nem bolygattam a csónakkal már legalább 5 cm vastag, holnap bedeszkázom a hajó és a part közti jeget, szóval hidat vert a jég nekünk, a hajó körül meg alighanem fűrészelni fogom. Úgy néz ki Amapola, mint Schakleton hajója ami befagyott a Déli Sarkon, remélem nem fog ugyanarra a sorsra jutni.

Reggel felkeléskor még minden száraz volt, de amire megindultunk egy bevásárlásra addigra sűrűn esett a hó. Szél is volt mellé szemből, alaposan kipirosodott a képünk amire átértünk a híd túloldalára. Előtte még megküzdöttünk a csónakkal a jégen, szóval nem fáztunk egy cseppet se. A Tescoban ebédeltünk a kínainál, a kajához akciós őszibaracklét szopogatva, mondom is az én drágámnak, "látod nem mondhatod, hogy nem viszlek hét végén sehova". A gond csak az volt, hogy annyi mindent összevásároltunk, hogy amire hazahúztuk a hóban a két szekeret majd szétszakadtunk, de most van megint bőven mindenünk, akár egy hétig is bezárhat a hó. A korábbi jó időben elkényelmesedtünk, a lifegő ponyva alá a szúrós szél vízszintesen befújt valamennyi  havat a cockpitba, amit tudtam összesöpörtem kis seprűvel lapáttal mint a homokot, mert ha ott olvad el az nem valami szerencsés, aztán nekiálltunk kötözni, tömködni a réseket, jól elfagyott a kezem. Annyira elegem volt a mai napból ezek után, hogy begyújtás után hanyatt estem, betakarództam és most ébredtem  csak fel. Most hogy ilyen hidegre fordult az idő a napi két begyújtásról napi négyre váltottam, bár tegnap kissé komolyra vettem a meteorológia fenyegetését, annyira sikerült betüzelnem, hogy éjféltájt 39,5 fok volt idebent és még reggel felkeléskor is volt belőle 21.

 Korán kezdtem, hogy mindenre legyen idő. Kitörtem magam a csónakkal a jégben a partra, merthogy nagyjából körbefagytunk. Nem volt könnyű dolog, miközben kishíjján leizzadtam az ujjaim fájdalmasan összefagytak a vizes kötélhúzogatásban. Merthogy evezésről szó sem lehet, egy kötélen kapaszkodok ki, de a kötél utána beesik a vízbe és befagy a jég alá. Valami gumiköteles megoldáson töröm a fejem,ami ezt a kapaszkodókötelet minden hajóhelyzetben a víz felett tartaná, mert ez így elég fájdalmas módja a közlekedésnek. Amúgy a hideggel nincs bajunk, tűzifa dögivel, melegebb van mint otthon volt a gázfűtés mellett.

Megkértem "F"-et, aki a műhely nagy táblaollóján leszabta nekem azokat a vörösréz csíkokat amik koptatók lesznek a kis csónak fenekén, ezeket a hét végép ha nem jön közbe semmi felcsavarozom és ezzel gyakorlatilag kész a csónak, csak festeni kell.

Ezután elmentem a Bearinghez a Dombóvári útra a megrendelt szivattyúéért. Be is építettem, annyira ugyanolyan mint a régi hogy még a  jól rágyógyult merev tömlőket se kellett leszedni, a régi csonkok tökéletesen passzoltak az "O" gyűrűkkel az új szivattyúba. A régi FLOJET szvattyú made in UK, az új az olasz, de alighanem ugyanarról a kínai gépsorról kerültek le. Nem folyik, csendes (a régi már baromira zakatolt, fel akarom újítani új csapágyakkal, szimmeringgel tartaléknak) tökéletesen működik, egy hiba kipipálva. Annyi maradt még, hogy a végleges rögzítést akkor tudom megcsinálni, ha majd lekerül a gipsz a kezemről és tudom rendesen használni, addig elheverészik itt a cucc a fenék hőszigetelésén, úgyse megyünk a hajóval, hogy elrázkódna.

 No. Szóval ma szopós nap volt, azaz szívós azaz szivattyús. Egy ideje víz volt a bilgében. Kiszívtam, megint volt. Megint kiszívtam megint volt. Korábban volt egy nagy vizesmanőver a konyhai lefolyó dugulással kapcsolatban, mindenféle mosatásokkal a headben, ilyenkor az ember elméleteket gyárt, hogy  biztos átfolyt a graywatertankból, ami tkp. egy szekciója a bilgének, de egy idő után az elmélet elkezd sántítani. Szóval körbe kellett nézni honnan gyün a lé, ez utálatos dolog és eléggé féltem, hogy netán valamelyik édesvíztank megnyílt, ami elég nagy baj lenne, mert kitalálni, hogy melyik, aztán kiszedni a bebútorozott részek alól...rágondolni is rossz. Ehhez képest a helyzet nem ennyire rettenetes, hirtelen ötlettől vezérelve bekukkantottam a ruhásszekrény padmalya alá és konstatáltam, hogy az édesvízszivattyúból szépen csordogál a víz. Ha megy akkor jobban, ha áll akkor kevésbé. No ma megköptem a markom (azt az egyet amivel dolgozni tudok, mert a gipszessel reménytelen volt rendesen hozzáférni), "J" kipakolta a ruhásszekrényt, felszedte a padlót alatta van a szivattyú, én meg kínkeservesen kiszereltem a jószágot. Végülis tudja a dolgát, amikor a szimmering kikopik, azért, hogy a motor le ne égjen egy lyukon alul szépen kifolyik a víz belőle. Egy olyan hajóban ahol eleve nedves bilge van, ezt még észre se venni, de énnekem a mániám a porszáraz bilge. Ez a szivattyú  http://www.mackengineering.co.uk/products/R4405%252d143A-FLOJET-PUMP-12v-DC.html , korábban már volt vele bajom, mert szétfagyott a nyomáskapcsolónál, elég nehéz volt megjavítani, de annak ellenére, hogy használt jószág tehát fene tudja hány év van benne, vitézül működött Amapolán immáron vagy 4 éve.Nekiálltam szétszedni, de elakadtam. Mindíg az a baj az ilyen szerkezetekkel, hogy van valahol valami szétpattintható rész, amit csak az tud aki összerakta. Pedig javítókészletet is árulnak hozzá    http://www.mackengineering.co.uk/productimage.php?product_id=1269   tehát tuti valahogy javítható, de úgy, hogy nincs a kezemben egy tartalék amit beépítsek, ha nem tudom javítani, nem merek vele erőszakoskodni. Kerestem a neten egy gyorsan beszerezhető hasonlót, szerencsém volt találtam gyakorlatilag ugyanezt a rendszerű membránszivattyút http://permetezes.hu/termekek/szantofoldi-permetezo/alacsonyhozamu/ és holnapra be is hozzák a Bearing -hez a Dombóvári útra, ahol már többször vásároltam, így szállításért se kell fizetni, merthogy 44ezer pénz, szóval nem olcsó (de hát mi olcsó manapság?  talán csak a használt koporsó, de azt meg nem kapni sehol), viszont gyorsan hozzájutok. Ha megrendelném ezt http://www.voelkner.de/products/16182/Druckpumpe-Shurflo-Trailking-Highflo-12V-10-6l-M.html egy tízessel beljebb lennék, de fene tudja mikorra ér ide és továbbra is bennem van az ódzkodás az internetes rendelésektől, pláne külföldről. Szóval szégyenszemre nagy óvatosan összeraktam a szivattyút és visszahelyeztem eredeti funkciójába, holnap folyt. köv.

Bocs, de hogy mitől változik a betüméret, továbbra is rejtély előttem, különösen hogy csak a "kimenő példányon" teszi ezt a szerkesztőprogramban csökönyösen ugyanaz a betűméret mutatkozik.

19:33 

Reggelente amikor megjelenek a decken a kacsák  hanyatt-homlok rohannak a hajóhoz.  "J" folyamatosan etei őket, ezt annyira megszokták, hogy amint mozgást látnak, már jönnek is mint a talajvíz. Most, hogy jég van a part és a hajó közt azon is jönnek-mennek, a vízen kecsesen mozgó tőkésrécék esetlenül totyognak, el nem tudom képzelni, hogy nem fagy oda a mezítlábuk. A bedobált kenyérdarabokra egyébként más madarak is vadásznak, még a dolmányos varjú is kikapkodja a vízből, a sirályok lármás seregéről nem is beszélve, szóval a kacsák gyakran hoppon maradnak, a levegőből lecsapó konkurencia gyakran gyorsabb. A kép tegnap készült, ma ugyanígy sütött a nap, szóval a medve vissza is ment a barlangjába, még eltart egy darabig a tél. De azt, hogy idáig egyszerűen nem volt tél, már nem fogja "ledolgozni" hálistennek. Ez a pár nap erős mínusz, meg ha igaz nagy hó is lesz, jó lesz arra, hogy kidögöljenek a kártevők, amik idáig röhögtek a markukba odvaikban, furataikban és kéjesen szaporodtak, aztán hopp már itt is a nyár!

21:04 Ami érdekes: az előbb kint voltam a decken kicsit körülnézni, hogy fagyunk befelé, rendben ki van e kötve a csónak, meg egyáltalán, hogy mozog a hajó a friss szélben. Eltekintve attól, hogy majd befagyott a seggem, megállapítottam, hogy harmadik napja kelet-délkelet-dél a szélirány, ami általában meleget szokott hozni, most viszont ez egyáltalán nem jellemző. Igaz ahogy tegnap láttam a TV-ben Görögországban komoly hó van, ilyen nem nagyon szokott arrafelé előfordulni. Szóval délen most alighanem elég hűvös van, szegény "gorogoknak" alighanem befagy a joghurtjuk, az eurójukról nem is beszélve.

 Így néz ki a csónak feneke ragasztás után, befejező finomítás előtt. Műszak végére megkötött annyira, hogy lefaragtam a kilógó szövetdarabokat, átcsiszoltam, majd átgletteltem ahol kellett, végül tekintettel a lehűlésre ami még a sátorban is éreztette hatását letakartam az egészet fóliával plusz ponyvával és aláraktam a hőfokszabályzós kályhát, reggelre így beton lesz a gyanta.

 Most hogy ilyen komplikált minden dolog a vacak kezemmel, különösen bosszant ha feleslegesen dolgozom valamin. Most ez történt. Miután szépen megcsináltam azokat a léceket amik a csónak fenekére jönnek koptatónak, a felcsavarozáskor eltört először az első, majd a második is. Nem bírták a két irányba történő térbeni hajlítást. Úgy, hogy kőrisből ismét ki kellett vágjam, egyelőre az elsőt, ismét lecsiszolni, lekerekíteni, kifurkálni, besüllyeszteni a csavarfejeket, alákenni epoxival, felcsavarozni. Körissel már nem tud az a malőr megtörténni, mint a vacak egzótával. Fent van a második szkeg is a kerékkel, csavarozva, ragasztva és az illesztésnél kikerekítve és két réteg üvegszövettel megerősítve. Le akartam fotózni, de bent felejtettem a fényképezőgépet és nem volt kedvem visszaevezni érte a hajóra. Érdekes dolog a vékony jégen "evezni". Először a csónak billegtetésével meg kell törni a jeget, aztán beülni rendes evezőpozicióba a padra és az evezőket beütni a jégbe, hasonlóan mint amikor a vízbe meríti az ember, csak persze erősebben, mert máskülönben csak kaparászás lesz a dologból. Aztán vagy megindul a csónak, vagy megint billegtetve kell törni tovább az utat.

Ma meghozta a futár Ausztráliából az új hajóklotyót. Az a helyzet, hogy "RP" akivel valaha együtt kalózoztunk a Balatonon és Ausztráliában él már jó pár évtizede, most éppen (többek közt)hajóvécét fejleszt (  http://www.sumobrain.com/patents/wipo/Pump-assembly-marine-toilet-connection/WO2011101309.html ) és az első próbadarabot mi fogjuk tesztelni. Merthogy a mi igénybevételünk azért más, mint azoké akik egy évben csak néhány hetet használják a szerkezetet, ha nálunk nem romlik el egy évig, akkor máshol kibír 20 évet is.  Nagyon csinos darab, de amíg meg nem gyógyul a kezem remény sincs rá, hogy beszereljem, mert a szorongatott helyen a csőcsatlakozásokat megbontani, újra szerelni aligha sikerülne. Rágondolni is rossz, hogy belevágok, leszerelem a régit és nem sikerül beszerelni az újat, kezdhetünk vödrözni. Ami a balatoni hajón mondjuk minden további nélkül működött, de mostanra azért elszoktunk tőle.

A fejembe vettem, hogy megvásárolom Börcsök Mária "Kettészakadt Magyarország" című könyvét. Végülis az Alexandránál kaptam meg a Nyugati téren (kellett rajta gondolkodnom, nekem mindig Marx tér ugrik be, most, hogy minden beigazolódik lassan amit írt a kapitalizmusról, ideje lenne visszanevezni a teret). Szóval legnagyobb sajnálatomra el kellett távolodnom több kilométerre Amapolától, amit mindig nehezen viselek el. A gond reggel mutatkozott, amikor csak úgy tudtam kievezni a hajóról, hogy törtem a jeget, merthogy ha nem is vastagon, de befagytunk az éjjel. Fele se tréfa, a jég félek, hogy kivágja a gumicsónakot, ezért kölcsön kértem a büfés Misi alumínium csónakját, ő úgyis csak nyáron használja, ilyenkor bent van a lakatosműhelyben. Délután feldaruztuk egy kézikocsira és a vízügyes fiúkkal jégre tettük a sólyánál. A csónakot billegtetve megtörtem a jeget és kieveztem a nyílt vízre, innen közelítve meg Amapolát, ami körül délutánra már elolvadt a jég. Az elkövetkező hideg napokban így fogunk ki-be járni, ha meg annyira megvastagodik a jég, hogy nem lehet megtörni, lerakok deszkákat és azon járunk ki majd. De hamarosan itt a tavasz, nem hiszem, hogy sokáig  lesz ilyen gondunk. Aztán régi kolléganőm jött látogatóba, aki a Klubrádiós riport nyomán talált rám, elbeszélgettünk a régi és mostani dolgokról, szóval ma munka csak annyi volt, hogy az asztalosoknál gépen levágtunk egy hosszú szál egzóta anyagot a parkettások ajándék hulladékából, amiből a dörzslécek is készültek, ebből lesz az a két további dörzsfa ami a csónak fenekét védi partra húzáskor.

  Úgy tűnik a hét végén legalább egy fél nap most már rendszeresen favágás a program. Most a lakatosok pakoltak ki egy csomó fát, raklapot, deszkákat, polcokat, ládákat. Amúgy a dolog az én tűzifahozadékomtól eltekintve szomorú. Amikor Lajosmizsén voltunk tűzihorganyoztatni, útközben több helyen is mutogatta "K" azokat a komoly épületeket, melyeknek az acélszerkezeti munkáit ők csinálták. Még tavalyelőtt is óriási  vasakat hegesztettek itt a csarnokban a fiúk. Mára a korábban tucatnál több embert foglalkoztató cég ilyen másfélfősre fogyatkozott, a vagyonfelélés folyik, folyamatosan csökken a bérelt terület, ami a héten kikerült nekem tűzifának, a konténerbe meg értékesítendő vashulladéknak, az nemrégen még termelő berendezés,  irodabútor és raktári polc, vagy készlet volt. Érdekesen alakul Orbán Viktor elrugaszkodás éve, legalábbis így alulnézetből.

 Alakul a szkegek végébe való kerekek tartója. Unalmas, hogy mindig emlegetem, de egy kínszenvedés ezzel a begipszelt kézzel. Nem véletlen, hogy halogattam a vasmunkát, sejtettem, hogy ez lesz. Állandóan mindent szorítóval kell lefogatni amikor a jobb kezemben tartott sikítóval megmunkálom, persze így sokkal nehezebben megy a dolog, már  a befogás is macerás, fogni az anyagot összenyomni a szorítót, egyúttal meg is húzni, alapesetben is három kéz lenne jó hozzá, így meg... van, hogy a homlokommal és a térdemmel is besegítek egyszerre....de utálom!!!! Viszont, a jobb hüvelykujjam már csak időnként hasogat! Érdekes módon nem az erőtől, hanem az ujjam pillanatnyi helyzetétől függ a fájdalom. De ha így javul, szerintem holnapra megszűnik a fájdalom. És a gipsz is lekerül a bal karomról 20-án, remélhetőleg végleg.

 No. Fent van a kormányrúd a helyén. A kis jollékon a kormányrúd fix szokott lenni, de én azt szeretem, ha fel lehet emelni forduláskor, mert a fejem felett szeretem átemelni a rudat legalábbis gyengeszeles  menetben, amikor csak átgördülök a fenekemen leebe az új slágon. Szóval itt is a komplikáltabb megoldást választottam. Az a kis bika amire felakasztottam a kormányt fotózáshoz arra való, hogy a lehúzómadzagot lekössem rá, hiszen ezt a kormánylapot nem leengedni, hanem lehúzni kell, merthogy könnyebb a víznél. A madzag másik vége abba a lemezkébe köt majd be ami a kormánylapon a kormányszekrény alsó zsanérja alatt van. Fent a bika alatt, meg a túloldalon ugyanott egy-egy gumi ütköző van, hogy ha teljesen kimegy oldalra a kormány, ne verjen bele a fartükörbe. 

Továbbra is súlyos bajom van a"Q" kódokkal. Egész nap tekintgettem a cédulákra amiket a csónak hátsó ülésére raktam és próbáltam megjegyezni....nem megy. Nem fog a fejem ilyesmire már. Attól tartok nem lesz a rádióamatőr vizsgából semmi. Eljárt felettem az idő, egyszerűen nem alkalmas már az agyam ilyen svédtornákra.

 A kormány a helyén van (csapataink harcban állnak). A kormányrúd a szorítók alatt ragasztódik össze két félből.

Más. Ezt ma kaptam. http://gcaptain.com/gcaptains-john-konrad-narrates-the-final-maneuvers-of-the-costa-concordia-video/?37941 Sajnos a beszélt amerikai(angol) nyelvértésem még az olvasott szöveg értésnél is gyengébb (itt nem segít a google fordítóprogram). Mindenesetre az a sebesség (15 csomó felett) amivel megközelítette a partot úgy tűnik alapvető oka volt a lékesedésnek. Mint amikor az autó túl nagy sebességgel a kanyarban kisodródik és nekimegy a szalagkorlátnak. Akkor szakadt fel a feneke a sziklán bal oldalt.

0:54 Ezt találtam az imént. https://www.youtube.com/watch?v=WX_08zcCmx8&feature=related Nem akarok túlságosan végleges következtetéseket levonni, de nekem úgy tűnik a hajó parancsnoka olyan békekatonaféle lehetett. Az olyan tiszt aki békében remekül ellátja a feladatát. Megfenyíti a katonát ha nincs begombolva a felső gomba zubbonyán, centiméter van a zsebében, hogy ha egy katonának gyanús, hogy 2 centinél hosszabb a haja azonnal ellenőrizni tudja, éjjel is ellenőrzi hogy rendben egyenes sorba vannak e lerakva a bakancsok a folyosón (mindezeket saját honvédségi tapasztalatomból mondom), ezért kiváló tisztnek tartják és megfelelő időközönként előléptetik. Aztán jön a háború és az első puskalövésnél kiderül, hogy tökhülye, belevezeti az embereit az ellenséges tűzbe, nem gondoskodik az utánpótlásról, felesleges, haszontalan parancsokat ad és kiderül, hogy gyáva. (ez szerencsére nem tapasztalatból, csak mondjuk Hasek  Svejkjéből, heller 22-es csapdájából, vagy Wouk Zendülés a Caine hadihajónjából ismerős)

Kéjmámor a tüzelés a kikormozott kéménnyel. Semmi befüstölés, semmi kínlódás, csak egy  begyújtás és már lobognak a lángok. Ma minden szempontból pluszos a nap. Először is szikrázó napsütésre keltem, hideg se lehetett éjszaka, mert mindössze 17,5 fokra hűlt le a belső hőmérséklet. Az egész éjszaka sűrű cseppekben hulló esőnek csak a csónakban volt nyoma, amúgy a viharos szél mindent felszárított a decken. Hosszasan mertem a vizet a kikötött csónakból, aztán óvatosan vágtam neki a manővernek, mert a szél alaposan belémkapott (a vizes evezőpadra nem lehet leülni,  állva kell evezni ami megnehezíti a széllel szemben való haladást), ilyenkor ki kell használni a szélárnyékokat, különben a vacak kezemmel gyengén evezve elvisz a fenébe csónakostul. De hát már csak három hét a gipsz, persze csak ha szerencsém van és összeforrt a csontom, mert van rá esély, hogy még négy hét plusz rögzítés és ha akkor se működik akkor műtét, de erre gondolni se merek. A leghatározottabban koncentrálok rá, hogy "forrjon össze a csontom", hiszek benne, hogy az akarat segít. Persze a kezem teljes rendbejöttéhez még ha össze is forrt a sajkacsont idő kell, mert amikor esténként leveszem a tokot fürdéshez, szellőztetéshez, érzem, hogy semmi erő benne és az izületek is teljesen lemerevedtek. Ha tudnám, hogy már nem kell tartanom visszaeséstől elkezdeném máris tornáztatni a kezem, de nem merek semmit se kockáztatni, így is sokat módosítottam a konzervatív protokollon ezzel a szétnyitható rögzítéssel.

No a lényeg, ma már teljes értékű munkanapot tartottam, tekintettel a tekintetbeveendőkre aránylag haladtam is. A kormányszekrényen fent van a két veret, szóval hegesztés, sikítózás, fúrás menetelés kipipálva, nem mondom, hogy a legszebb amit életemben csináltam, sok trükköt kellett kitaláljak a másfélkezes megoldásokra, de szilárdságra kifogástalan. Kész a fartükörre felcsavarozandó két párja is a vasaknak, áldom az eszem folyamatosan, hogy nyáron megvettem ezt az egyszerű kis fúrógépállványt a kézi fúróhoz, ha nem lenne képtelen lettem volna megcsinálni ezeket a vereteket, gyakorlatilag pótol egy kezet, arról nem is beszélve, hogy nincs gond a merőlegessel fúráskor. Holnap túrok a fuxban megfelelő csavarokat és fel is szerelem a kormányt, lesz majd fénykép, hogy ti is lássatok valamit az egészből.