Hajónapló

Hát a hangom... nos ilyen. A többi meg így nézett ki a műszak végére.

7:45 Elhatároztam, hogy ma teljes pihenőnapot tartok ( hajlamos vagyok magamat ronggyá dolgozni, ha valamin belelkesülök mint most ez zenepavilon projekt, muszáj leállítani magam és hétvégén amúgyis csendrendet rendeltem el magamra, a szomszédok is hadd pihenjenek)  és feldolgozom az adminisztrációs restanciámat. Tehát MOST például elküldöm a banknak az átutalási megbízásokat bizonyos számlákért amik hónap eleje óta jöttek. A határidő még nem sürget, ezért is kezeltem ráérősen, így is a számlán megjelölt határidőt jelölöm be teljesítésként, de idáig akkor is halogattam, pedig megtehettem volna.

17: 35 Na de ezzel megvoltam a délelőtt közepére. Írtam Emailt elhanyagolt barátomnak Ausztráliába, aztán .... mit is csináljak, kimentem sündörögni a munkahelyre. Először fontosnak tartottam a sörsátor csúcsát kitámasztani, hogy ha netán jön az eső könnyen leszaladjon róla, ne legyenek vízzsákok.

Aztán ha már ott voltam felszereltem a harmadik osztás könyöklőjét a 2-es 3-as oszlopközbe. Végülis ez csendes meló volt, nem kellett gépet használni ami a zajjal zavarja a pihenni vágyó hétvégi szomszédságot. Kellett kicsit trükközni, mert persze a méregdrága faanyag friss volt a fatelepen, elcsavarodott száradás közben. Ehhez a trükk ha az ember egyedül dolgozik és nincs még egy kéz, megcsavarozni az egyik végét, a másikat is egy helyen, a metszet bal sarkában, majd ráfogatni egy hosszú nehéz staflit, ami a forgatónyomatékával visszacsavarja ( az alanti képen óramutató járása irányában) és akkor amikor már vízszintes keresztirányban, megcsavarozni a másik sarkat is. Aztán gondolkozzon a fa hogy hogyan tovább.

Aztán, ha már ott voltam, beragasztottam a harmadik oszlopköz tölgy tábláit is. Ez is csendes meló. 5-re végeztem is.

Három oldal kész, már csak oldalra a maradék helyekre a  pótlásokat és a végleges rögzítéseket kell kiszabni és színezni  sötétbarnára.

Pihentető nap volt.

Kellemes árnyékos munkahely lett a tegnapi eső okán.

Dörög villámlik, esik az eső. Az embert a létfenntartás és a fajfenntartás alapvető ösztönén kívül még a lustaság motiválja. Ez utóbbi okán halogattam, hogy felkússzak a padlásra és lehozzam az előző tulajék által ott tárolt sörsátrat, mert ha felterítem az épülő pavilonra, akkor nemcsak eső, de napsütés ellen is valamennyi védelmet nyújtott volna. Ma hajnalban viszont látva a felhős eget, besz@rtam és gyorsan megtettem. És milyen jól tettem, amint kész lettem eleredt az eső.

Hogy ne legyenek nagy vízzsákok, mindenféle díb-dáb fákkal alátámogattam a ponyvát. Működik. Körben minden vizes, de alatta száraz. Ezzel együtt ahogy nézem ez a zivatar hamar el fog vonulni.

Nagyon kemény nap volt. Órákon keresztül csiszoltam a fákat a napon porálarcban egy szál fürdőgatyában.  Vastagon lepett be a por, ami beleragadt az izzadtságba, úgy néztem ki mintha valami vastag szőrme borítana. De a mellvéd feletti egyik könyöklőnek még egy olyan vörösfenyő deszkát is felhasználtam, amiről azt a vakolatot kellett lecsiszoljam, ami még a ház külső hőszigetelésekor került rá, amikor 7 éve építési állványnak használtam. Dél felé nem bírtam tovább, belemenekültem a Dunába. Egyszerre elmúlt rólam a hévség és a kosz is. Az volt a tervem, hogy lezuhanyozok, ebédelek és alszom egyet, de annyira helyreállt a fizikai állapotom, hogy rövid száradás után még egy órát dolgoztam, hogy befejezzem a csiszolást és csak aztán mentem zuhanyozni és ebédelni.  Aludtam háromig, aztán dolgoztam még délután hatig. 

De alakul a projekt 

Belülről,

és kívülről

A bontott tölgyfa lapokat egy acél-fa kéttámaszú tartó fogja tartani a talaj felett olyan 15 cm-el az oszlopok közt. Tegnap egész nap a tartók összehegesztésével bíbelődtem, le is fényképeztem őket, de ma kiderült, hogy az SD kártya a PC-ben maradt, az meg nem tűnt fel a tűző napon, hogy a fényképezőgép apró betűkkel kiírta a képernyőre, hogy "no card".

Az "L" acél profilról egy rácsavarozott fa "C" profilba fogom állítani a 30 mm vastag tölgy paneleket.

 A  "C" faanyagát az 5 m hosszú 18 cm széles 20 mm vastag gyalult, csiszolt orosz (ukrán? fene tudja, cirill betűs) deszkákból, gyakorlatilag hulladék nélkül sikerült kézi körfűrésszel felszabni. Két deszka ment el rá. Délelőtt kegyetlen volt ez a munkahely, mert pont oda sütött a nap, de az 5 méteres anyaggal csak ott tudtam dolgozni, a másodikat délután csíkoztam fel, addigra árnyék lett ott, akkor sokkal barátságosabb volt a fűrészelés. A raklap "munkaasztalon" bal oldalt már két darab összeragasztott "L" és a hozzá tartozó két acél tartó fekszik. A vasak le vannak festve kétszer, a fák felszerelés előtt lesznek egyszer lazúrozva. A vasak festésével kicsit bizonytalankodtam. Erős volt a késztetés, hogy a bontott vasanyagot hagyjam ahogy van, valamikor kapott egy alapmázolást, de voltak rajta rozsdanyomok. De hát 76 éves leszek a jövő héten, a kutya nem látja a vasakat ott lent, festés nélkül is kibír 20-30 évet, most ebben a hőségben üljek biciklire, vegyek drága festéket, drótkefézzem, kenjem? De nem tudok sz@rul dolgozni. Úgy, hogy biciklire ültem stb. le van festve kétszer. 100 évet kibír.

A "C"-ből az "L"-et mind a négynél estére össze is ragasztottam.

Ami mindig kevés az a szorító.  A régi asztalosok akik már a föld alatt porladnak azt tanították, "nem az ragaszt ami bent marad, hanem ami kijön". Ami azt jelenti, hogy annál jobb az enyvezés minél jobban össze van szorítva a két munkadarab. Ez persze a modern műgyantákra már nem igaz, de én ezt a fehér kulimászt azért rendesen megszorítom, sőt előtte össze is szögeltem, nem az a lényeg, hogy ettől erősebb, hanem, hogy szorítás közben nem tud elcsúszni.

6:20 Átrágtam magam a Szilvási könyvön.  ( Albérlet a Síp utcában) Továbbra is az a véleményem, hogy elképesztően sz@r könyv. Viszont rendkívül hasznos volt elolvasni. Hogyan magyarázzam... (és főleg MIÉRT IS?)... eltelt több mint 30 év a "létező szocializmus" összeomlása óta és még nekem is, aki több mint 40 évet éltem benne, elhalványultak az "érzeteim". Nem az emlékeim, mert, nekem, akit  tűpontos emlékezőtehetséggel vert meg az Isten minden itt van a fejemben. De emlékezni más mint érezni. És ez a könyv PONTOSAN felidézi azt a kilátástalanságot, azt a horizonttalanságot, azt a beszűkült valóságtudatot, amiben az egész hamis rendszer vergődött. Ahogy a hamis valóságot tudatosan, vagy álságosan (ez mindegy is a lényeg szempontjából) megpróbálja az akkoriban a rendszerbe beintegrálódott "burzsujokra" kenni, ezzel igazolva, vagy igazodva a hivatalos ideológiához, hogy az elv, a szocialista átalakulás töretlen, az elmélet hibátlan, csak hát ugye az emberek azok akik olyanok, hogy beleragadtak a kispolgári kapitalista, meghaladott világba, ezért kártékonyan befolyásolják a nagy álom beteljesülését, lám itt van egy hibátlan kommunista ember, akit állandó ivásba és dohányzásba, teljes nihilizmusba taszít hol a maradvány burzsoázia, hol a rákosizmus. De aztán a végén persze rátalál a helyes útra és akár még a remény is felcsillan a végén, ha nem is hepiend formában, mert az tájidegen a szocreálban, de az olvasó képzetében. 

Az már az én személyes pechem, hogy nem tudtam azzal a felszabadult örömmel lerakni a könyvet, hogy " Istenem, de jó, hogy vége annak a hazug rendszernek!!" mert látom, hogy itt toporzékol a küszöbön  a bolsevizmus kettőpontnulla annak a két és félmillió jobbágynak a jóvoltából aki azt hiszi, hogy az a polgári demokrácia és az a kapitalizmus és az a kereszténység és az nemzeti kibontakozás, ha egy hitvány bunkó maffiózót szavaz meg jövőre királynak.

21:28 Reggel nekiálltam a helyszínre hordani a bontott bárpult és fali díszítés faanyagát. Ebből lesz a zenepavilon alsó mellvédje. 

7 db fog kiadni egy oszlopközt

A hat oldalból kettő lesz teljesen nyitott, négy pedig könyöklővel zárt, alatta  ezzel a burkolattal.

Délután felmásztam a tetejére

merthogy ahhoz, hogy ott haladjak majd a tetővel a zöldeket meg kellett nyirbáljam, mert ahogy a képen is látszik épp szúrja az ezüstfenyő a dús hajamat. Jó sokat le kellett vágjak, de a műszak végére megtisztult a munkahely.

Még az alsógatyámból is elszáradt fenyőtűket kellett kirázni. Elképesztő, az ember ránézésre nem is gondolná a pompázatos fáról, hogy csak kívül vannak harsány zöld élő ágak, belül a lombozat ropogósan száraz ágakból áll, melyet a legkisebb érintéstől is lehulló tűlevelek borítanak. A kép jobb oldalán a meggyfa lombjának egy komplett ágán elsárgult levelek, az egész főágat le kell vágjam, nemcsak mert útban van, de félek, hogy tűzelhalás, szóval lehet, nincs vége.

Azért nem a tetővel folytatom az építést, mert ha megvan a mellvéd a könyöklőkkel, akkor  azon keresztbe fektetve pallókat, arról, mint járható állványról kényelmesen tudom a szarufákat állítani, a tetőt szerelni. Sokkal egyszerűbb lesz mint létrázni, különös tekintettel, hogy egyedül dolgozok, tehát  a szűk keresztmetszet mindig a "harmadik kéz". De ha egy terjedelmes munkasíkon, tudok szinte a teljes alapterületen manőverezni (mintha a talajon dolgoznék), minden egyszerűbb lesz.

A műszak végén kicsit előcsörögtem a pavilon közepén az egyik széken. Körben minden buja zöld, végtelen béke és madárdal. Már MOST tökéletes.

Azt hiszem holnap lesz Cuki a sün másodjára való szabadon engedése. J felhizlalta az első szabadon engedés után 50 dekásra lesoványodottan hazatérő "tékozló fiút" (miközben e sorokat írom épp teker az óriáskerékben). Aztán lehet megint hazajön, mert jobb szereti a kényelmes etetett rabságot mint a szabad életet éhezéssel.

Délután 2-re ez volt az állapot.

( a lábak függőlegesek, csak a kamera objetívje torzít "dongásan" természetszerűleg)

Bevallom, soha a büdös életben nem csinálok még egy ilyet. Túl nagy munka volt  a 12 könyökfa, szinte 24 különböző állásszögű végének kifaragása. Eleve ELVILEG a fele a tükörképe a másik felének, tehát elvileg se egyforma, de miután a fa nem műszeripari alapanyag, milliméteres különbségek már ebből is adódnak, de a hatszög se volt matematikailag pontos, amit a valaha működött kőműves lerakott alapnak és igazodni kellett hozzá, szóval elképesztően macerás volt szépen megcsinálni a 12 karpántot. De nem hibáztam. De ha még egyszer kellene ilyet csinálnom, valami egyszerűbb megoldást választanék, inkább collos deszkából kívülről-belülről rálapolnék 45 fokban egy-egy fogófát és 2-2 100-as szöggel hozzászögelném a lábhoz, illetve a szelemenkoszorúhoz. Statikailag ugyanilyen jó lenne és nem lenne csúnyább sem. De hát az ember mindig utólag okos. Visszanézve a naplóban, egy hét ment rá erre a munkára és ráadásul ebben a pokoli hőségben. Azzal vígasztalom magam, hogy "amibe nem halsz bele attól megerősödsz". Nos ez most egészen igaz, egy hete még elég rossz volt az erőnlétem, mostanra határozottan rendbejöttem fizikailag. Ha optimistán mérlegelek, a hangom is javult valami keveset, az a horgász akivel pár napja beszélgettem a reggeli séta során, megerősítette, hogy szerinte is javult a beszédem. Most, hogy elmúltak a támdeszkák, a hosszú alumínium létrával is be tudtam állni leszedni a nagy fenyőfáról a "Tengerész" (rajtszám C 13), szegény, egykori kedves, mára szomorúan kimúlt saját építésű hajóm horgonykötelét, amivel a koszorút a magasba csigáztam.

Végre enyhült a hőség. Reggel kifejezetten jól esett hosszúujjú ingben és hosszú nadrágban borzongani a friss szélben. De azért a nap erősen tűz, a szerszámokat folyamatosan takarni kell

mert különben süti a kezem a vas, annyira felmelegszik.

Ahogy szaporodnak a karpántok, úgy fogynak a támasztó és andráskereszt deszkák, szellősödik a szerkezet, már  nem olyan nehéz köztük bujkálni. 

Az utolsó hármat is fel tudtam volna csavarozni a délutáni műszak végére, ha nem fogynak el a nagy "fakötésű" tárcsaalátéteim, mert ma a hűvösebb időben nagyon termelékeny voltam, de majd holnap elbiciklizek reggel a boltba venni. Ha nem lenne ez a csüggesztő dolog, hogy gyakorlatilag "kiabálásképtelen" vagyok még mindig a hangképző szerveim sérülése miatt ( a kutyák le se sz@rnak, csak füttyögni tudok nekik, de ha messzebb vannak az nem ér semmit) , nagyjából teljesen rendben lennék. A fizikai erőnlétem olyan 90 %-os, egy 8 órás műszakot simán végig tudok csinálni egy 2 órás ebéd-alvásszünettel.

Hát a tegnapi nap még nekem is sok volt a meleg. A tűző napon való munka kissé elfárasztott délutánra. Mert mostanában már délutáni műszakot is beiktattam, hogy haladjak, de tegnap nem bírtam. 1 óra felé lezuhanyoztam és elhanyatlottam. Azonnal elaludtam és csak 3 után ébredtem fel, akkor megebédeltem, de nem volt már energiám nekiállni dolgozni. Második hete hajnalban ébredek, eltolódott az alvásciklusom, igazából most (6:33 van) lenne jó dolgozni amikor még kellemesen hűvös van, de még nem illik zajongani, még a kutyasétáltatásra is tilalom van 7-ig, hogy ne ugassák fel a környék kutyái a gazdáikat amikor elmegyünk a kerítésük előtt.

Örököltem hagyatékból vagy két ládányi könyvet. Erősen átválogatott irodalom, alig van közte olvasható, de én "mindenevő" vagyok, egyszer ha leírtak valamit azt megpróbálom megérteni mért tették. Ifjúkorom népszerű kurzusírója volt Szilvási Lajos. Nem olvastam akkor, mert valamiért nekem gyanús volt. Nos jó volt a szimatom. Most egy hete rágom már magam át esténként az "Albérlet a Síp utcában"-on. SZERINTEM ritka egy sz@r. Persze gustibus non est disputandum, szóval ezért írtam nagybetűvel, hogy SZERINTEM. De mostmár átkinzom magam rajta. Arra jó, hogy amikor a NER arról papol, hogy meg kell teremteni a "jobboldali kultúrfölényt" érezzem, hogy ez is volt már, csak ellenkező irányban. Az inga leng. Kitérítik erre, vagy arra, aztán amikor megszűnik a kitérítő erő, akkor átlendül ellenkező irányba. De a sz@rból sose lesz csokoládé. Na készülök a kutyákkal, a Szmájli már itt leselkedik a lábamnál, amint elkezdem felvenni a nadrágomat, már rohan az ajtó felé, szép napot mindenkinek!

22:46 Kemény nap volt a napon.  A délelőtti műszakot olyan fél kettőig húztam, aztán belemásztam a Dunába, mert a nemcsak a mozdulataim lassultak le a hőségtől, de már a gondolataim is. Egyből rendbejöttem. 25 fokos az RSD. Szerencsére ma tiszta a víz. Mert időnként megjelenik a szenny, többnyire szombat-vasárnap. Nem tudom mivel magyarázni. Ebéd után aludtam egy jót és csak fél négykor folytattam a munkát egészen 7-ig. Akkor megint lubickoltam egyet, ez ismét rendberakta a kedélyállapotomat. Még mentem a Szmájlival egyet a szántóföldőn, majd lezuhanyoztam a hajón, vacsora, megnéztem az RTL klub 6 órási híradót felvételről, egy darabig nyomkodtam a távirányítót félálomban, most meg elvonulok a hajóra aludni. 

Ma délben névnapi ajándékként megkaptam a második Astra-Zeneca oltást. 10 napot késett, mert 15.-én telt volna le a 12 hét a két oltás közt de nem éreztem még jól magam a május 31.-i műtét után és nem akartam bevállalni az esetleges oltás utáni belázasodással és egyéb tünetekkel való szuperponálódást. Most 20:34 van, de még semmi tünetet nem érzek, kíváncsi vagyok a holnapra, emlékem szerint az első oltás hatása is 24 órát késett. 

Amúgy végigdolgoztam a napot, ahogy a tegnapit is. Nem igazán zavart se a hőség, se az, hogy jobbára a tűző napon kellett matassak. Persze nem hajtom magam agyon és ebéd után alszom több mint egy órát, szóval csak lazán, de nem érzem magam most estére se olyan fáradtnak, mint akár egy hete, szóval határozottan javul a kondícióm. Olyan 60-70 %-on lehetek a műtét előtti önmagamhoz képest. A hangom viszont semmit nem javul, úgy tűnik be kell rendezkednem hosszabb távra a quasi némaságra, ma vettem a kínainál egy bliszteres csomagolásban (de utálom, drágább mint ami benne van és környezetszennyező nagytisztaságú kemény műanyag) két sípot, trenírozni fogom a kutyákat síppal behívni, mert a suttogásra nem jönnek.

A karpántokkal bíbelődök második-harmadik napja. Ugye a problémát az jelenti, hogy a hatszög alakú szelemenkoszorú miatt az oszloplábakhoz 60 fokos szögben csatlakoznak, egymással meg 120 fokos szöget zárnak be, 45 fokban csatlakoznak lent az oszlophoz, fent a szelemenhez, ez olyan szabálytalan ferde metszősíkokat eredményez amiket a gérvágón beállítani lehetetlen, nagyon pontosan kell mindent kiszerkeszteni és csak kézzel, rókafarkfűrésszel lehet "hegedülni", ami ebben a hőségben elég macerás. de megy...csak lassan. Így néznek ki (különféle oldalról)

az 1-es és 4-es oszlop kiszabott karpántjai.

Az 1-es a helyén van.

Az igazán "ácsszerű" az lett volna, ha befaragom csapfészekbe, de olyat már az ácsok se csinálnak, PLÁNE ilyen szögelfordulós esetben, mindent csak szögelnek, én a szöget csak a provizórikus rögzítésre használtam, utána átfúrtam ágyúfúróval (még amikor a balatoni ház fedélszékét ácsoltam 35 éve, akkor csináltam ezeket a fél méter hosszú fúrókat) a két karpántot közben az oszloppal és egy menetes szállal összehúzattam az egészet. 100 évet kitart így is. Az egyik végre felhegesztettem, a másik végre meg alátétnek használtam egy-egy kifúrt szögvas darabot ami befogja a karpánt sarkát, így a furat nagyjából a geometriai tengelyvonalon megy át.

Hát több nap ráment, de helyén van a szelemenkoszorú. A végleges lábakon áll. Nem volt egyszerű, a tegnapi nap különösen fárasztó volt és a nap végén elég kilátástalannak látszott a dolog, de este kutyasétáltatás közben kieszeltem, hogy hogy fogok ma egyedül emelni és forgatni is rajta, hogy pozícióba kerüljön és déli harangszóra így nézett ki a projekt.

Már a tetején is jártam. Holnap nekiálok a karpántoknak, mert az ideiglenes andráskereszteket, meg az oldalirányú támaszokat amikkel beállítottam a lábakat, csak azután lehet leszedni, ha mind a helyükön lesznek..

Lustálkodok. Egyrészt az oszloplábakat kellene csiszolni felállítás előtt, ami zajjal jár és az önként felvállalt hétvégi zajkerüléssel ellenkezne, másrészt tegnap kicsit kihajtottam magam. Alaposan elfáradtam, amúgyse nagyon tudok még a meggyötört hangszálaimmal beszélni, de erőm se maradt estére. A nap végén még végigvánszorogtam a kutyával a szántóföldön a szokásos útvonalon, aztán lezuhanyoztam a hajón, elhanyatlottam a szofán a házban a TV előtt, azonnal elaludtam, éjjel fél kettőkor ébredtem, akkor kibotorkáltam a hajóra és aludtam az ágyamban reggel fél hatig mint egy darab fa. Ma reggel séta, reggeli és megint alvás délig, nemrég ébredtem.

Szokás szerint benyomom a rádiót....illetve a telefont, mert mióta a Klubrádió ferekvenciáját megvonta a bolsevik állam, a neten hallgatom a rádiót. Épp a Váradi Júlia "Dobszerda" műsorának ismétlése megy, mondom belehallgatok. Azóta tátott szájjal hallgatom. Hargittai István mindenféle díjas kémikussal készített riport megy. NEM RÉSZLETEZEM, akit netán érdekel, keresse meg a klubrádió netes archivumában ÉRDEMES! Elejétől végig.

Amit ÉN ITT ÉS MOST fontosnak tartok, mint saját megállapítást közölni a téma kapcsán. 1. Hargittai egy zseni. 2. Néhány rövid, egyszerű bővített mondattal rávilágít, hogy mi is az a nemzeti tragédia amiből Magyarország képtelen kilábalni (immáron 1000 éve, teszem én hozzá) és ami oka annak, hogy mennyi tehetség volt aki itthon soha nem vitte volna semmire és amint elhagyta az országot szárnyakat kapott és a Nobel díjig meg se állt. 3. Mint cseppben a tenger látszik az elmondottak azonnali bizonyítéka, hogy egy földhözragadt bugris kormány a földhözragadt bugris támogatói, megvásároltjai, megfélemlítettjei, megbűvöltejei, hiedelmekben merengő széplelkei segítségével most (és ezek szerint mindörökké) bent tartja a HAZÁT egy hitvány balkáni akolban Európa közepén. Ahol a legminőségibb magánrádiótól el lehet venni az adásjogot a földi frekvenciaengedély megvonásával bosszúból, mert nem a feudálbolsevik hatalom szájíze szerint beszélnek benne. Reggel a hajón a Kossuth rádiót hallgattam. A "rendszerváltás"-nak titulált bolsevik hatalomátjátszás előtt a "Vasárnapi Újság" kedvenc műsorom volt. Vérlázító volt az a primitív egyoldalú hazug propaganda ami ömlött az adásból. Átok ül ezen a népen, hogy örökösen sz@rháziak uralkodnak felette.

Na IGY pihenek én.

Nagyon rosszul indult a napom. Nyitom a Fb-ot reggel, gyászjelentés, meghalt Baja Sanyi, egykori vízügyes klubtársam. Sokban hozzám hasonlító, vidám, aktív, izgő-mozgó jóbarát. Szinte napra pontosan egyidősek voltunk. Felhívtam a  sógorát, ugyancsak volt klubtársamat és barátomat, Argay Gyurit, hogy hogy történhetett ez, mondja a szíve vitt el, az utolsó pillanatig nem is vették igazán komolyan, mindig azt mondta, hogy tulajdonképpen jól van. Ő és Kinga a nővére, Sanyi felesége...illetve mostmár özvegye csak lassan szokják az érzést, hogy nincs. EZT ismerem. Amikor anyám meghalt, sokáig jártam az üres lakásba virágokat öntözni, kimostam az utolsó szennyest és akkor szökött könny először a szemembe, amikor évek múlva összepakoltam a ruháit, hogy odaajándékozzam egy templomi gyűjtésbe.

Olvastam valahol régen egy Tolsztoj idézetet. Halott katonatiszt barátját öltözteti az utolsó útjára. A tiszti zubbonyra a rendfokozati jelzéseket tartalmazó parolit a zubbonyra lyukakon áthúzott zsinórok rögztik. A zsinórokat masnival szokták megkötni, hogy ha tisztítóba, mosodába kell küldeni az egyenruhát akkor könnyű legyen kioldani. És amikor felrakta, azt gondolta, hogy nem kell masni, meg lehet csomózni, mert EZT más SOHA nem fogja senki leszedni. És EKKOR hasított bele az érzés, hogy meghalt a barátja. Isten nyugtasson Sanyikám, az élőknek meg még nagyobb megnyugvást!

Így néz ki a pavilon projekt.

Szarufák a helyükön, az élek a geometriai középpontba futnak össze. Még nincs összeerősítve, csak egymáshoz támasztva, mert  azonnal szét is szedtem, a beemeléshez csak útban lennének.

Elkezdtem felemelni a hatszögletű talpszelemen koszorút. Ehhez csigasort, sok kötelet, egy fenyőfát és egy távolabbi almafát, létrát, némi gógyit és nyers erőszakot alkalmaztam. (Ahogy Archimedes mondá, "Adjatok egy fix pontot és én kimozdítom helyéből a világot!" {hogy mit válaszoltak rá azt már nem idézem, mert nem sajtóképes})

A próbát sikeresnek minősítettem, 1,5 méterre sikerült felemelni aránylag könnyedén, a műszak végén leengedtem a székekre, lerövidítettem amit csak lehetett, áthelyeztem a felfüggesztő pontot, mindent előkészítettem holnapra, amikor megpróbálom, 2m magasra emelni és ideiglenesen rögzíteni, amig a lábakat alá állítom. 

Sajnos nem vagyok még egészen jól. Kevés az erőm, hamar fáradok, kétszer is tartottam alvásszünetet napközben és borzasztóan zavar, hogy nincs hangom, csak rekedten suttogok.

Tegnap nagy elismerést arattam. Rég ért már ilyesmi, úgy, hogy bevallom jólesett. Arról van szó, hogy ugye csinálom a "zenepavilont". Nos ez egy elég emeltszíintű ácsmunka. Ácsokkal vagyok körbevéve, a Balabán csatorna túloldalán lévő keleti és a dél telekszomszédom szakmája is ács, sőt utóbbi nyugdíjas szakoktató. Na ő nézegette elismerően tegnap amikor mutattam neki a már összecsavarozott hatszögletű kupolakeretet. János mondta, hogy "szakember  se csinálna jobbat". Ez eddig elég kétes dicséret, én magamat szakembernek tartom, de hát igaz, nem tanult szakmám az ácskodás és van az a mondás aminek van igazságalapja: "aki aminek nem mestere, kontárja annak", de ezt sose értelmeztem saját magamra.

Na de rákérdezett. "És a csúcsán a szarufákat hogy fogd összehozni?" Kicsit értetlenül néztem rá, eddig ezen nem gondolkodtam ( azon sokkal inkább és folyamatosan, hogy hogy a fenébe fogom az egész kupolát felemelni egyedül a magasba és a függőlegesre beállított és ott valahogy megtartott 6 db. lábra helyezni, mert azzal kapcsolatban még vannak vad elképzeléseim), úgy, hogy azt válaszoltam, "még nem tudom, de meg fogom oldani". Na amikor az első két szarufát gérbevágva felállítottam, akkor jöttem rá, hogy mire is céloz a szakoktató. Hát igen, itt számolni kell a fokokat. De hát tanítottak nekem mértant, ábrázoló geometriát ( Isten nyugtassa drága jó "Gubucs", elsős technikumi műszaki rajz- és ábrázoló geometria osztályfőnökömet)  nem mondom, hogy ha mondjuk evolvens görbe mentén kellene integrálni, az menne, de EZ , ahol csak papír, ceruza és szögmérő kell, még megy. Bár SP Metabo gérvágóján kifogott a feladvány, mert a három különböző szögű metszősíkból forgatás, hozzáférési nehézségek miatt csak kettőt lehetett megmunkálni, de hát van nekem az 1978-ban Szingapúrban, még az első hajóm építéséhez  vásárolt és azóta sokszor megélezett (azt, hogy hogy kell még apámtól tanultam) Sandvik rókafarkfűrészem, azzal kézzel szépen levágtam a harmadik szöget is.   

Ez a legfontosabb szerszámom

digitális szögmérő, amikor 2 éve a LIdl akciós turkálóban megláttam egyből megtetszett, de hogy élni nem tudok majd nélküle, azt akkor még nem gondoltam volna (mint Pelikán gátőr ...).

Ez még csak úgy odatámogatva, de én már tudom, hogy stimmel minden, a szomszéd meg csak a fejét csóválta, hogy nem hitte volna, hogy megoldom, de hát ő az inasokhoz van szokva, akik azért mentek oda, mert mindenből buktak előtte. AZÉRT azt valami nagyon szomorú dolognak gondolom, hogy csak a hulladék tanul szakmát, mert minden gyerek komputerbuzerálásból akar megélni. János mondta, hogy még szakmunkások közül is kevesen tudták volna megcsinálni.

A nap végén még le is lazúroztam a kész szarufákat.

Annyian figyelmeztettetek, hogy óvatoskodjak a melóval, hogy megfogadtam a tanácsot. Levettem a munkaidőt 9-12-ig délelőtt 3 órára.  Ennek egy része a tűző napon, szóval elég is volt. Ezt könnyedén bírtam.

Kész az első sarok.

A többit holnap.

Tegnap átcsiszoltam a korábban leszabott faanyagot. Ez NAGYON utálatos meló. Csak védőeszközben lehet csinálni, mert különben fullasztó a dolog. 

Persze vastagsági gyaluval jobb lenne, de az nincs. Így viszont sikítóval és csiszolótárcsával gyorsan bársonyosan sima lesz a fűrészárú.

Miután letakarítottam, mindjárt rákentem egy réteg kültéri lazúrt.

Ma a helyükre is raktam a fákat pár téglával megemelve, hogy ha majd csavarozom ne kelljen mélyre hajolnom érte. Igazából a kissámlin ülve szeretek szerelgetni ilyesmit.

Innen már csak felfelé fog mozogni.  A sarkok összeerősítéséhez részben vettem bolti vasakat

részben csináltam saját darabokat.

A lukak funkcióját ne keressétek, kukázott anyag, rajta voltak a vasakon, igazából fogok rájuk fúrni újakat, de lehet ezekbe is rakok csavart. Csak az ehhez a kerethez való vasakra és csavarokra otthagytam a barkácsboltban 6500 Ft-ot

Javul a kondícióm, de a hegesztésnél kifejezetten zavart, hogy remeg a kezem és időnként begörcsölnek az ujjaim. Tegnap este a harmonika basszus gombjaira is rágörcsölt a balkezem. Nagyon kiütött ez a szteroidkúra.

Korán ébredtem. Egész virgonc voltam és még vagyok. Kihasználtam az alkalmat, hogy J még mélyen alszik, így minden sápítozó asszisztencia nélkül gyorsan kifőztem egy műszerészcsipeszt meg J manikűrollóját és még a reggeli kutyasétáltatás előtt kiszedtem a nyakamból az intracutan varratot.  (kiokosodtam a yotubeon https://www.youtube.com/watch?v=evVv-XdnkCQ&ab_channel=Orvostanhallgat%C3%B3Blog) Meglátom mire lesz ma erőm. Ami jó, aktivitást érzek. Ami rossz, a hangom ugyanúgy sehol mint korábban. Gyakorlatilag semmit nem javult a gombóc a torkomban a műtét óta. Legalább valami kevés javulást éreznék! De ez így nagyon lehangoló.

Próbáltam némi terhelést. A lányom autóját amit a fűrészárú raktározás, meg a szabás munkahely miatt kiebrudaltam az "esernyő" alól az utcára, teljesen benőtte a fű, meg beborították a viharban lehullott szomorúfűz ágak, levelek. Elálltam vele és a villanymotoros damilos kaszával  levágtam a gazt, az autót meg alaposan lemostam, mert a madarak is jól elintézték, nem csak az egyéb ami a fáról hullik. De ez nem működhet így, úgy, hogy kölcsönkértem M1-től egy autótakarót, amit ők épp nem használnak, mert naponta autóznak két autóval is és letakartam a Hondát. Nem volt egy nagy meló, de egyszer meg kellett állnom közben pihenni, mert pocsék az erőnlétem. Szóval mára ennyi elég is volt. Remélem hamar javulok majd, mert EZ nagyon gyenge napi teljesítmény volt.

NAGYON remélem, hogy vége. Tegnap egész nap hevertem, aztán este Icuka hozott két Flector Rapid 50 mg granulátumot. Egyet bevettem. Pokoli íze volt a vizes oldatnak, de behörpöltem. És utána ki tudtam menni és le tudtam zuhanyozni. Már nagyon ideje volt,  mert még a műtét előtti kosz, meg az altatás alatti öntapadós EKG tappancsok nyoma is rajtam volt (ezeket le se szedték, én tépkedtem le őket, valahogy a takarítás nem tartozott az altatás utáni feladathoz) , csak "cicamosdások" és "alvázzuhany" volt részletekben. Előtte J leszedte a sebemről az öntapadós kötést, nincs már semmi rajta, szemre gyógyult, a varratot meg majd a hét közepe után amikor olyan 10-12 napos lesz kiszedem. És ma reggel gyakorlatilag fájdalom nélkül ébredtem, szóval a gyógyszer hatása tartósnak bizonyult. Hogy mi volt ez?? Rejtély. Remélem nem jön vissza megint valami. 

Hát ERRE nem számítottam. Tényleg azt hittem, mostmár jó úton vagyok. Tegnap este vidáman ballagtam ki a hajóra és az esti harmonikázás után békésen tértem nyugovóra. Ma reggel az ágyból alig tudtam felkelni. Elromlott a bal lábam. Hogy MITŐL....rejtély. A bal külső térdporc nagyon fáj, nem tudok ráállni, két bottal közlekedek az ágy és a klotyó közt. SEMMI mechanikai hatás nem érte, nem erőltettem meg, egyszerűen aludtam az ágyban és közben ez történt velem. Elképzelni se tudom, hogy vajh összefügg e a műtéttel, de alighanem nem. Csak úgy lett nekem ilyenem. Egy kicsit sok ez már. Még jó, hogy SP-nek a mozgáskorlátozott korából volt ez a két botja és kölcsönadta, máskülönben egyáltalán nem tudnék közlekedni. Volt még egy darab Flector tapasz a háznál J múltkori ínhüvelygyulladásából, azt rátapasztottuk és befásliztuk. Most fekszem mint egy darab fa és elmélkedem sorsom ilyetén alakulásán.

Más. Utálom a HÍR TV-t, mert egy velejéig aljas csatorna, VISZONT a "Vetítő" c. műsort rendszeresen felveszem. Most ezt a sorozatot nézem. Imént épp egy pár hónap előtti részt. Elképesztő volt az a nyomor és a feudális viszonyok, ami elől Amerikába "tántorogtak ki" a magyarok. A történelmünk egy pöcegödör, a vezetőink 1000 éve senkiházik és a helyzet azóta is csak rosszabb. Aztán néztem a "flow"-ról szólót. Hát MOST épp nem állok jól vele.

12:04 A rend kedvéért.... ARÁNYLAG tűrhetően vagyok. Az éjszaka nem volt jó, néha egész jól voltam néha meg pocsékul. Mint amikor az ember részeg és hanyatt fekszik és úgy érzi, hogy zuhan a mélybe.  Ami érdekes, a kezeim és a lábaim "zsibongtak". Olyan feszítő érzés, mint amikor az embernek elszorul a vérkeringése és aztán megindul. Az ajkaim is elzsibbadtak és erőm se volt semmi, támaszkodva jártam. De mostanra  egész kiegyenesedtem. Persze sehol ahhoz képest mint tegnap amikor villogtam a bringán, meg az utcán. Szépen lassan tipegek, kinéztem a hajóra lekötni a ponyvát mert vihart mond estére. J megnyugtatására kivételesen nem a hajón aludtam és ma se fogok. 

16:54 Na túlvagyok az ijedtségen. Délutánra teljesen elmúltak a heveny tüneteim. Nem mondom, hogy ugyanolyan jól vagyok mint amikor szerdán kiengedtek, de hát az egy, mostanra számomra egyértelműen kiderült, teljesen "feltuningolt" állapot volt. De nincs már zsibbadás, feszülés kéz és lábfejben, nincs szédülés, pláne eszméletvesztés határ. Kissé gyenge vagyok, de egy fél órás séta a réten a kutyákkal simán ment. Aránylag rendesen ettem, most fekszem vissza pihenni. Aki izgult értem megnyugodhat, MEGMARADOK.

Van egy elméletem. Az asztmámmal besz@rattam az altatóorvosokat, ezért a szteroidokkal felpumpálták a szervezetemet, nehogy elpatkoljak nekik az asztalon. EZÉRT voltam végig olyan fitt. Biciklivel mentem az orvosokhoz leadni a leleteket, meg hosszú séta délután, SEMMI betegségtünet. De mostanra kipukkadtam. Kiment belőlem a dopping. Egész nap szomjas voltam és csak ittam a vizet és még mindig száraz volt a szám. Aztán este valahogy duzzadt volt a lábfejem és a kezem alig tudtam emelni amikor betakarództam lefekvéskor. Ma reggel letéptem az öntapadó ragacsot a sebről, ami piszokul fájt, ez se tehetett túl jót, lemostam Betadinnal és raktam rá új tapaszt, ahogy tanácsoltatott. Na EZT nem fogom egyhamar megismételni.  Aztán indultam volna kutyázni, de elgyengültem, le kellett feküdjek.  Most lapítok mint a sz@r a gazban. Viszont a hangom egy keveset javult!

MAJDELFELEJTETTEM! Amíg kórházban voltam a tékozló fiú hazatért.

M1 talált rá a Dunaparton amikor Lajost  a csüngőhasú malacát sétáltatta. Rögtön szólt J-nek, aki azonnal felismerte "anyai" szemével, hogy ő a "mi gyerekünk". 50 dekásra fogyott a tavaszi 80 dekájáról, nem tett jót a kondíciójának a szabadság. Most megint kapott lisztkukacot, de mindent megszik amire akkoriban rá se volt hajlandó nézni, alighanem a természetben leszokott a válogatásról. Egyfolytában zabál egy műanyag ládában és visszakapta a futókereket amit felraktam a padlásra, bár nem gondoltam, hogy valaha is szükség lesz megint rá, de megint teker benne órákat. Kicsit feltápláljuk, aztán teszünk vele újabb próbát a természetbe való visszaengedésre.

Ma benyúlok a hajón a ruhásszekrénybe egy tiszta pólóért, ez került a kezembe.

Eltekintve a karomon lévő kék folttól amiből van bőven, annyi vénát szúrtak rajtam a kórházi 5 nap alatt, a lényeg, hogy egykor munkahelyem ilyen pólóval üdvözölte Magyarország EU csatlakozását. 2004-ben.  Ahogy nézem ha marad a hazaáruló bagázs jövőre is, a kommunista Kína és Putyin trójai falova Orbán magántulajdona a maradék lakosságával könnyen kikerülhet az EU-ból, bár akkor el is veszti a faló jellegét, szóval nem lesz többé érdekes a nagyok számára. Érdekes világ lesz itt. Az emberek midenféle hiedelmek szerint kormányozzák az életüket. Örökre választanak maguknak vezetőt, ideológiát és ikonokat, amik hiába változnak, ők kitartanak. Én mindig a saját fejem után megyek és nincsenek párt és személyes szimpátiáim. A politikát is csak úgy fogom fel mint a műszaki életet. Ha valami nem működik, addig kell javítani rajta amíg jó lesz,. Ha egy megoldás rossz volt, másikat kell keresni. AKÁRHÁNYAT kipróbálni, amíg nem lesz jó. Az emberek többsége meg vagy fasiszta lesz és bukik a rendszerével, vagy kommunista és akkor azzal, de az se zavarja, ha a vezére közben átáll a másik oldalra. Orbán seggét habosra nyalják akik anno zsideszezték a Fideszt. Most az a duma, hogy ha bukik a feudálbolsevik Orbánizmus, akkor majd káosz lesz, mert a győztesek majd egymásnak esnek és elkezdenek marakodni, vagy ami még rosszabb elvtelen alkukat kötni, mert ezek is lopni fognak. LEHET! AKKOR majd ezeket is seggbe kell rúgni! A demokrácia lényege az kell legyen, hogy meg lehet bukni és sittre lehet kerülni. Amíg ez nem lesz működőképes, addig csak sz@r lesz meg mégsz@rabb. Az országot addig kell javítani amíg jó lesz. AKÁRHÁNYSZOR. Most a rendszer hívei felhördülnek. Hogy mi lesz a stabilitással? MIFÉLE stabilitás? Milyen stabilitás van ott, ahol az alaptörvényt ami az alkotmányt váltotta fel havonta átírják? Ahol rendeleti úton kormányoz 133 mameluk bólogatása mellett egy király? Ki az a hülye aki itt hosszú távra tervez? Aki itt stabilitást vizionál az mondja meg pluszmínusz 5 %-ra mennyibe fog kerülni egy € , vagy  egy liter benzin, 3 hónap múlva, és tegye mellé mondjuk fél évi jövedelmét amit elbukik ha nem jön be a jóslata!

Nade kórházi élménybeszámolót ígértem. A történésekről elég jól beszámoltam közben, bár utáltam a telefonon való írást, mert nem szoktam hozzá, csak nézem a fiatalokat, hogy két hüvelykujjal, mint a villám...hát nekem a keyboardon se megy tán ilyen gyorsan. Most az élményt akarom megosztani. 

Megérkeztem a hátizsákommal szombaton valamivel délelőtt 9 előtt ahogy parancsoltatott. Első benyomás kedvező, tisztaság és semmi lepukkantság, amitől az ember tart amikor az egészségügy karmai közé kerül. Növér parancsol "ott várjon, csücsüljön le!". Futólag szól egy fehér alak "csinálom az ágyát"... utánaszólok "rólam van szó,??" IGEN. Hétágyas kórterem "fiúszoba". Az ember belép, köszön és kissé hülyén néz, mert mindenki rábámul, mondom, a fiataloknak Vili bácsi az öregeknek csak Vilmos vagyok. A bal ágyon egy alak furcsán néz, később kiderül épp távozik, nem beszél magyarul, kifelé én fordítok neki, mert nem tudja, hogy amit kapott az recept és a patikába kell menjen vele. Ismerkedéskor mindig bajom van a nevekkel.  NEM TUDOM MEGJEGYEZNI őket. Akárcsak a számokat. A sarokban szemben a Gyuri, ő a betonozásról tud sokat, gégerákban utazik, mellette Béla, aztán a Pali, nem sokkal utánam érkezik srévizavé szembe Tamás szinte "földi" Szigetszentmiklósról, mellettem István....hüm...de lehet, hogy János. Ez a SOTE klinika nyaki sebészet, de nemcsak bicskáznak, ahogy nézem a fő fegyver a szteroid löket intravénásan, olyan mint anno a penicillin volt a seregben, azt adnak mindenre én is kaptam annyit, hogy még mindig zsizseg tőle minden idegszálam, legalábbis arra fogom. Hamar összebarátkozunk. A direkt politikát kerülöm és ahogy nézem a többiek is, gyógyulni vagyunk itt, nem háborogni. Viszont laza beszélgetéssel telik az idő, ha lassan is, de legalább nem unalmasan. Én legalábbis igyekszem a történeteimmel, általában szeretik őket.

Egy könyvet hoztam olvasni Jerzy Andrzewski "Hamu és Gyémánt"-ját. Két füst alatt kiolvasom. Nagy könyv... VOLT. Egyszerre jelentős és teljesen jelentéktelen. Mért mondom ezt a tökéletes oximoront? Amikor a mű született, úgy tűnt egy egész világ áll válaszút előtt. Emberek az életüket tették fel elvekre, hiedelmekre, öltek és meghaltak. AZTÁN eltelt pár évtized és MINDEN..... PONT mint a hamu hullott porrá, mára SEMMI nincs belőle. Számomra egy a tanulság, nincs más örök érték, mint a szabadság és a becsület, ezek nem relativizálhatók és minden rendszer ami megpróbál szembemenni vele megbukik, csak idő kérdése. De az is igaz, hogy az emberiség örökké megpróbál letérni erről a madzagról, mert mindig lesznek újítók és követőik.  Valahogy törvényszerű, hogy az embereket csirkefogók vezessék, mert értelmes ember a hobbijának él, azt hiszi megúszhatja a sorsa menedzselését azzal, hogy talál egy balekot aki megteszi helyette, aztán csodálkozik ha kiderül, hogy Sztálin, Hitler, Rákosi vagy Orbán az illető.

Kórház. Hamar kiderül, hogy az úgynevezett tüdőtorna, az szteroidkúra. Megjelenik Éva nővér és a kezem fejébe benyom egy pár köbcentit. Ezzel a szombati hivatalos programomnak vége is. Gyönyörű idő van, a bezártság kissé zavar, mondom egy próbát megér, kérdezem Évát ki lehet e menni az udvarra sétálni. Igazából bezártság van, minden ajtót mágneskártya nyit, de egyből felajánlja, hogy odaadja a sajátját, kimehetek a fás, pados nagyudvarra. Köntöst öltök és indulnék, de megszólít egy nőbeteg aki szomorúan sétálgat a líft előtt, hogy nem vinném e magammal, mert már napok óta itt van bezárva és úgy menne már ő is ki valahova. Mondom mért ne, pártfogásomba veszem a hölgyet és az alagsori rejtekúton keresztül kihatolunk a relatív szabadságba.  Később kezd aggódni, hogy hát ő erre nem kért engedélyt és mi lesz ha... De hát NEM VAGYUNK ELITÉLTEK! Szabadok vagyunk. Keresünk egy padot, mint amikor egy zsilip megnyílik kezd mesélni. Unokákról, a mesekönyvről amit nekik írt, illusztrált, és beköttetett, tehát egyedi példány és már írja a következőt. Ez az ember napok óta nem beszélt senkivel! Én hallgatni is jól tudok nemcsak beszélni és ez most neki ahogy nézem nagyon jól jött. Aztán amikor már aggódik, hogy baj lesz a "szökésből", szépen visszasétálunk.

Vasárnap megkapom a második adag szteroidot, Anna nővér nem a kézfejembe adja, hanem egy deci infúzióban lecsorgatja vénába, azt mondja így jobban eloszlik a szervezetemben. Nekem mindegy. Megtudom előző este miért égett piszokul a gyomrom. Merthogy most kapok gyomorvédőt, ugyanis a szteroid csinálja, csak előző nap nem jutott eszükbe adni. Hát... van ilyen is. De amikor már kitanulom a szakmát kikövetelem a Pantoprazolt.

Hétfőn műtét alaposan megírtam korábban. Fekszem, időnként bejön valaki és vagy kiszív belőlem valamennyi vért, vagy belényom valamit a kezemből kiálló branülbe. A bal fenekem is fáj, szerintem amíg aludtam abba is szurkálhattak valamit. Időnként  vizit van, valakik valakiknek beszámolnak, akik bólogatnak és a törölközőt le kell venni az infúziós állványról, pedig az az a hely ahol a legjobban lehet szártani. Mert az ágy végéről, ami hivatott a törölköző szabályos  tatására leesik a földre. Ha egyszer majd kórházi ágyat tervezek lesz rajta törölközőszárító.

Este Marcsi nővér mesél. BORZASZTÓ dolgokat a Covid időszakról. Aminek persze még nincs vége, de most épp enyhülés van. Amúgy a személyzetben mindenkin szigorúan maszk, csak mi betegek vagyunk álarctalanok. De Marcsi nővér arról mesél amikor napi 12 órákat talpig szkafanderben, a saját levében. És kétszer magkapta és úgy érezte elsőre, hogy elpatkol. De a legborzasztóbb a sok halott volt. Akinek a családja, unokái küldték be a leveleket, rajzokat, akinek a kezét fogta és aki aztán meghalt és még mindig kapta a leveleket. És ő meg csak sírt és dolgozott.

Ezzel együtt jó hely volt a kórház. Mindenki csillogott. Nem voltak lassú tekintetek, fénylett mindenki. Abszolút pozitív légkör. Jók voltak a betegtársak is. Hallottam ahogy egy új betegnek protezsált minket a nővér "ez egy nagyon JÓ kórterem". Répássy doktor (kiderült vitorlázik) belement, hogy 10 napra kiszedjem magamnak a varratot ( kutyából, macskából is én szoktam, pedig azok kevésbé együttműködőek) , így csak akkor megyek majd vissza hozzá, ha meglesz a szövettan, mert azt (igaz, hogy felkerül a "felhőbe", ahol bárki láthatja) csak személyesen az én kezembe adhatja ki és akkor egy felutazás alatt az endokrinológus szépségkirálynőt Kollár Rékát is tudom abszolválni, akitől a további hormonkezelésem indítása függ. Ha tudnék beszélni tudni nem is lenne már semmi bajom. Lehet beszédtanárhoz kell majd járjak. Ha választhatok, ilyen hangot szeretnék, valahol már írtam is.

Na Kedveseim újra itthon! Azt hiszem ezt is sikerült olyan tengerészesen lezavarni. Hétfő 9:00-12:00 teljes pajzsmirigyeltávolítás, szerda 16:00 gyógyultan itthon. Nem mondom, hogy mindenben szokásos éjszaka után, de kedd reggel békés ébredés, testhőmérséklet  36,1°C, vércukor 4,1, remek étvágy, fájdalom semmi. Seb szép. A váladék egy okos kis vákuumos flaskába szivárog.  Innen

ide

Ez kicsit kellemetlen volt mert egy napig hurcolni kellett, de ma reggel már eltávolította az operatőr és annyira meg volt velem elégedve, hogy közölte délután szabadon enged. Egy bajom van csak, a hangszálaim egyáltalán nem működnek. Csak halk suttogás torokból, egy mély levegő és csak  egy szó, aztán újra levegő. Fárasztó. Így hát hallgatok. Nem könnyű. De annyira nem is nehéz. Ha szólhatnékom van, jól végiggondolom mit is akarok mondani, aztán rájövök, hogy nem is fontos. És nem szólok.  Persze van, hogy nehéz. Pláne, hogy mindjárt az első kutyasétáltatáskor M2 szomszédasszony ordítva támad ránk, mert a kutyáink összekaptak tegnap amikor J egyedül sétáltatta a két kutyát PÓRÁZON, akkor az övé szintén pórázon rátámadt az enyémre, midnkettő megsérült, de szerinte az övé húzta a rövidebbet. Szörnyű patália... én csak nézek ki a néma torkomból, nemrég még barátok voltunk (neki építettük az emu és csirke ólat),  miután beszélni nem tudok, jelzem, hogy próbáljon már lenyugodni, de hiába, ahogy egy nő csak tud patáliát csapni, na ÚGY. Ordítva közli, hogy ha mégegyszer szájkosár nélkül látja a kutyámat akkor feljelent a jegyzőnél. Felteszem a kezem és suttogom: "jelents"! Erre sarkonfordul és visszaordítja, "nyald ki a seggem!" Hogy mondta Volaire?  (ha ő volt) Az ellenségeimmel csak elbánok valahogy, de a barátaimtól az Isten óvjon.

A jó az, hogy végre tudok keyboardon írni, nem kell okostelón szerencsétlenkedni, fogok írni a kórházról, mert kifejezetten pozitív és tanulságos élmény volt.

PS. Szerencsére nem minden barátság ilyen labilis. M1 felautózott értem Ráckevéről és PONT ABBAN a pillanatban, amikor kiléptem a klinika kapuján ott termett a kapuban és csak be kellett szálljak és máris röpített haza. MOST látom miket írtatok a mai Fb bejegyzésre. MEG VAGYOK HATVA.... NA!

Naszóval. Maga a műtét az bakfitty. Gyakorlatilag nem volt fájdalmam éjszaka. Csak egy sajgó, irritáló gombóc lett a tokomban, amivel egész éjjel kínlódtam, mert fel akartam köhögni mert váladéknak éreztem. Frászt. Amikor bedugták a tubust a lélegeztetéshez, meggyötörték ami útban volt. De lassan javulok. Beszéd még nehéz, úgy, hogy tőlem teljesen szokatlan módon csendben vagyok.

Fenébe....az utolsó tiszta pólómat is összevéreztem. Egyébként is Barbarossa lettem, mert a fehér szakállam is megfestette a vér. Fene tudja mit barkácsoltak velem az alatt a három óra alatt, amíg felügyelet nélkül hagytam a doktorokat a testemmel.

Ja és az imént reggelizés közben vettem észre, hogy letörtek egy kis darabot a jobb felső metszőfogamból. Nagy buli lehetett amíg aludtam.

Na kérem, túlvagyok a nehezén. Megvolt a műtét. Olyan 3 órát tartott amíg kigyomlálta a Répássy doktor a maradék pajzsmirigyemet . Innentől kezdve a hormont tablettában kell majd szednem. Nem örülök neki, de hát a szívem fontosabb. Az imént még szökésben voltam az őrzőből, ahol holnap  reggelig kellett volna raboskodnom, de épp most kaptam kegyelmet.

De csak sorban! Az úgy volt, hogy felfekūdtem az asztalra és csak úgy hopp már aludtam is. Aztán meg egyszercsak felébredtem az őrzőben. Fájt a nyelés, meg a beszéd még most se megy, gombóc van a torkomban, de igazából nem nagyon zavart. Viszont piszolul égett a gyomrom, csak úgy jött föl sav a torkomba. Azt már kitanultam, hogy ez a szteroidtól van amit kaptam, de tegnap adtak ellene Pantoprazolt, de ma lespórolták,  ráadásul a műtét előtt enni se adtak. Reklamáltam (én mem vagyok az a csendes beteg), de mondja az őriző doki, hogy "ki van írva". Demondom "akkorse kaptam". Na ezen elvitatkozgattunk egy kicsit, azt hitte félig még alszom könnyű dolga lesz velem, de tévedett. Mondta akkor beírja a lapomra jó vastagon. A lényeg jött a nővér és a kezem fejébe épített branűlbe bemyomott egy adagot és máris elmúlt a gyomorégésem.

De ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásaimnak. Ez az őrző egy rohadt unalmas uniszex kórtermecske. Cak feküdni lehet, kaját nem adnak és egyszercsak betoltak egy eszméletlen nőt. Aztán egy sírdogáló ráadásul meztelen, csak épp letakart fiatal lányt. Az eszméletlen egy idő után magához tért és ki akart menni wc-re, de a nővér mondta, hogy nem szabad (mekkora mázli, hogy én nem kérdeztem, hanem amint lekapcsoltak az infúzióról meg a monitorról, a nyakmból kilógó cső végén lévő vérpalackot a hómom alá kapva kimentem a klotyóba a sebész engedélyével (( Répássy doktor igazán kedvemre való laza fickó, a műtét előtt meg is nyugtattam, hogy semmi izgalom minden rendben fog menni))kicsavarni az uborkát). Namost szerencsétlen nőknek nem ment a vizelés, mert még ha el is húzta a lepedő "válaszfalat" köztünk a nővér akkor is tudták, hogy ott vagyok és hallok mindent, hogy adja az ágytálhoz a jótanácsokat, hogy "tegye ki a popsiját az ágy szélére, simogassa a hasát", meg ilyenek. Megsajnáltam szegényeket és leléptem, pedig a nővér szigorúskodott, még azt is mondta, hogy ő fog miattam kikapni.

Visszamentem "haza a legényszállásra" ahol már csupa jóbarát várt akiket második napja szórakoztatok tengerészes és szállodás történetekkel. És kiköveteltem a vacsorát mert az ebédet ami pedig bableves és mákostészta volt így is elcsalták pedig piszok éhes voltam. Na aztán, hogy látták a doktorok is az esti vizitnél, hogy nem látnak, mert ahelyett hogy az őrzőben jajgatnék, a kórtermi folyosón zabálok, meg mindenfele mászkálok a derekamra kötõtt véredénnyel, megüzenték egy ápoló fiúval, hogy mehetek "haza" a kórtermembe. 

Az éjszakás nővér által nagyvonalúan felajánlott fájdalomcsillapítót, mint halálraítélt honvédtábornok a szembekötést a sortűz előtt visszautasítottam,  mert ahogy ettem, úgy enyhült fokozatosan a nyelési fájdalom, szóval JÓL VAGYOK!

Kórház. Korai ébredés de csak mert korán is feküdtem és nem mozog az ágy. Azonnal hallgassa meg mindenki a klubrádió ma reggel 5 és 6 óra közt lement "tűréshatár" műsorát! Kortól nemtől és politikai elkötezettségtől függetlenūl. KÖTELZŐ! Mert kizárôlag  erről van szó.

Még most is változnak a dolgok. Nem akarok fárasztó lenni, hogy mi minden történt és mennyire kellett kormányozni a dolgokat, hogy (ráadásul a járványkellős közepén) eljussak odáig, hogy mi a szívpanaszaim oka, mi történjen ezután és hogy jutottam el addig, hogy végre műtéttel remélhetőleg megoldódjon a dolog. De még ma is történt változás. Reggel 7-re bent voltam a klinikán, mert utolsónak az aneszteziológusnál kellett vizitáljak az utolsó pillanat utáni pillanatban sikeresen becserkészett pulmonológiai leletemmel. Na itt került újabb homokszem a gépezetbe. Amit ÉN eddig nem gondoltam, mert igazából nem zavar, probléma az asztmám. Ez kockázatot jelent az altatásnál. Abban maradtunk, hogy megrágja a dolgot, mindenesetre már vasárnap délután be kell feküdjek. Nem sokat rágta, mert már a vonaton hazafelé hívott telefonon, hogy már holnap reggel be kell feküdjek, mert a tüdőmet fel kell készíteni, hogy kibírja a műtétet. Igazából egy ötnapos "tüdőtorna" kellet volna, de arra már hétfőig nincs idő, de  szombat-vasárnap mégis csinálnak valami kezelést. Én most úgy fogalmazom meg, hogy ez valami gyógyszeres dopping lesz. Mindig van valami nehézség a végére. Úgy érzem magam mint az artista aki miután egyensúlyozott egy asztal tetején, arra felrak egy hokedlit és azon folytatja, majd arra egy sámlit és azon, aztán arra egy labdát, amire egy létrát és annak a tején áll fejen és hegedülni próbál, de a vonó még nem biztos nem maradt e lent. No ha túlvagyok mindenen jelentkezem, szevasztok!

Készül a "zenepavilon". Sajnos a gérvágómat tönkretettem régebben, tűzifa fűrészelés során eltört a kihajtó tengely, javíthatatlan. Nem vettem újat, mert azt gondoltam, hogy nem lesz már többet szükségem rá, nem építek már semmit ebben az életemben, de ezek szerint tévedtem. Szerencsére akinek barátai vannak az kap segítséget, elkértem SP gérvágóját. Fantasztikus szerszám,

enélkül nem tudnék ilyen illesztéseket készíteni.

Kialakult a kupola kerete.

A sarkokhoz spéci csavarozott kapcsoló darabokat fogok készíteni hegesztéssel laposacélból.

Most lesz pár nap szünet. Holnap utolsó egyeztetésre megyek a klinikára az anaszteziológushoz, sebészhez, meg Covid testre, hétfőn meg felfekszem a műtőasztalra, szóval a jövő héten alighanem nem lesz ácsmunka, de remélem hamar tudom folytatni. A kirurgusnak már említettem, hogy a varratot már majd kiszedem én, arra ne legyen gondja, de nem helyeselte. (Aki esetleg nem olvasta korábban, kiszedik a maradék pajzsmirigyemet ami a szívproblémáimat okozta, az első műtétem e tárgyban 35 évvel ezelőtt volt, ha ez most megoldja a problémát újabb 35 évre az nekem már elég is. Rettenet mennyi melóm van benne, hogy több mint fél év alatt keresztülhajszoltam az egészségügyet a megfelelő magoldásig, én nem is tudom, ha valaki TÉNYLEG betegen és magatehetetlenül kerül a szervezet karmai közé, hogy tud életben maradni?)