Emlékezetblog kilencedik fejezet, harmadik rész.
A beruházó, mint már említettem a KERBER volt, olyan 3-5 fővel képviselte magát. Az építész "főnök" egy többé-kevésbé alkoholista nő H M volt, személyét borítsa feledés, amúgy nem sok vizet zavart, bár gyanítom ő csinálta ellenem leginkább a hangulatot. A többieknek már a nevére sem emlékszem, pedig a villamos szakági képviselővel kivételesen jóba lettem, korrekt szakember volt, amikor már összebarátkoztunk elmondta, hogy a Hollós elsőre őt szemelte ki és próbálta átcsábítani arra a helyre ahova később én kerültem, de nem tudtak megegyezni a fizetésben. Akkoriban még könnyen mozogtam, nem jelentett gondot a rengeteg szaladgálás a faházból a parkon át, ahol halott fákból készült deszkakalodák védték az élőket, mert megmaradtak az egykori temető sétányai a gyönyörű ős vadgesztenyefákkal. Sajnos az azóta elszaporodott aknázómoly sokat elpusztított, pedig a Gestl Józsi (akit még én vettem fel kertésznek) és felesége Andi 40 éven át ápolták a parkot, pedig a rendszerváltás után kiderült, a terület nem is a miénk, hanem az önkormányzaté. Minden év őszén, amikor lehullottak a lombok, amikben az aknázómoly lárvája áttelel, nagy lombgyűjtést rendeztek és megszervezték a kerület főkertészével, hogy a bezsákolt avart szemétégetőben égessék el, ezáltal megóvva a fákat a kártevők szaporulatának nagyrészétől. Sajnos két éve Józsiék is letették a gereblyét, és ebben nemcsak az életkoruk, de az utódaim bánásmódja is alighanem szerepet játszott, remélem a Főkert legalább olyan jó gazdája lesz a szívemnek oly kedves kertnek, mint ők voltak.
Kerestük az embereket, az egykori kivitelezők közül két villanyszerelőt Antall Bandit és Szász Karcsit "igazoltuk át", meg egy lakatost, aki klímásnak adta el magát, de kevés volt hozzá a tudása, viszont túl nagy a mellénye, tőle később meg kellett váljak. Műszaki ügyintéző Lovas Laci, művezető Nagy Sanyi, műszaki adminisztrátor hölgy több is követte egymást, villanyszerelők, vízszerelők, kazánfűtők 24-72 órás szolgálatban (24 óra meló 72 óra szabad), műszaki diszpécserek, gyengeáramú műszerészek, asztalosok, lakatosok, műszaki raktárosok, hűtőgépszerelő, konyhagépszerelő, felvonószerelő, szóval szép nagy csapattal indultunk. Mindezt a szervezetet a ház folyamatos átvétele közben kellett felépíteni, felszerszámozni, szóval volt feladat bőven.
Mindeközben szaladgáltam le-fel az egyre jobban beépülő házban tetőtől a pincéig (talán még ma is képes lennék megmutatni annak a kábelnek az eldugott végét a pincében, amit a sarki buszmegállóig építettünk ki még gyorsan a föld alá lefektetve amikor azt terveztük, hogy oda csinálunk egy virágárus pavilont a a Gerstl Andinak, na ezt később nem engedélyezték), ahogy épp a feladat szólított, aztán vissza faházi irodánkba ahol mindent egyeztetni, építési naplóban rögzíteni, megbeszélni, néha kicsit veszekedni. Az osztrákok egy külön épületben székeltek, ahogy említettem a fővállalkozó csak pár fő, a többi néhány osztrák csak alvállalkozó, meg anyagbeszállító, aki itt táborozott amíg beépül az anyaga. Meg kell hagyni, ezt kétségtelenül nem tudtuk volna mi magyarok magunk megvalósítani. Túl azon, hogy a szervezési rendszerünk hozzájuk képest abszolút rugalmatlan, túlbürokratizált volt, egyszerűen nem léteztek azok a korszerű anyagaink itthon amivel ők megjelentek. Ez azonnal felvetette, hogy mi a fenét fogunk mi később az üzemeltetés során kezdeni amikor valami elromlik, tönkremegy, javítani, netán cserélni kell? Na ismételten belecsöppentem abba amivel a Mahart központban is szenvedtem, az alkatrészbeszerzés problémájába. Mert Magyarországon "nyugatról" bármit csak hivatalos külkereskedő vállalat hozhatott be és az volt a szabály, hogy HÁROM ajánlatot kellett kérjen, aztán eldöntse melyik a legjobb, aztán ha kap engedélyt a minisztériumától, akkor megrendeli, kifizeti, aztán átadja nekünk, akik meg kifizetjük neki. Namost képzeljük el, hogy elromlik egy konyhagépben egy alkatrész. Teszem azt egy konyhai gőzpárlós sütőben kiég az izzólámpa, de olyan ami oda való nincs Magyarországon. Akkor bizony ezt a ...mondjuk 32 Ft-os alkatrészt meg kell "külkereskedtetni", és majd úgy jóesetben egy fél év múlva itt is lesz az égő! És az ilyesmire mégcsak az osztrák garancia se vonatkozott, mert ezek az apróságok a "gyorsankopó alkatrészek" kategóriába tartoztak amik az üzemeltetőt terhelik. Konkrétan emiatt nem volt az úszómedencének alsó világítása egy éven keresztül, miközben meg engem az úszómesterek naponta b@szogattak érte. Na amint erre ráéreztem, még jóval a szállodanyitás előtt, a Hollós Lacinak volt a feladata, hogy valahogy kibrusztoljon a beruházónál egy olyan pénzügyi keretet, amiből most az elején lehet nyugati alkatrészeket rendelni. Nekem meg az volt a dolgom, hogy találjam ki MOST, hogy MAJD később mi fog elromlani, ami itthon nem kapható. Mondok egy egyszerű példát. Akkoriban nem gyártottak nálunk többrétegű (termopan) hószigetelő üvegtáblákat. Pláne nem azt a "parasol bronz" színárnyalatú három rétegűt amit a MESTER kiválasztott a földszinti vendégterek hatalmas homlokzati felületeihez. És ráadásul ezek legalább tíz féle méretűek. Namost találjam ki előre, hogy melyikből rendeljek tartalékot, hogy ha egy szilveszteri duhaj vendég belevágja a pezsgősüveget az ablakba, akkor ne kelljen bedeszkázva várni az importra egy évet!
Erre a pótbeszerzésre, ami nem szerepelt a szerződésben csak úgy volt lehetőség, hogy lemondtunk bizonyos dolgokról és azokat magunk csináltuk meg, helyette a kivitelező szállította amit megrendeltünk. És hát ugye ahol sok kézen megy át az árú ott sokan akarnak keresni. Csak úgy próbából a régi Mahartos külker kapcsolatomon keresztül megkértem egy konyhai sütőhöz egy tartalék fűtőbetét árát, a fele volt mint amennyiért az osztrákok beszállították. Aki szegény az a legszegényebb, iszonyatosan sokat keresett ezen a nyomorult országon mindenki, és attól tartok ez azóta se változott semmit.
Nem volt könnyű a helyzetem (de hát nekem speciális tehetségem van hozzá, hogy mindig a "lövészárokban" találjam magam), mert bármit felfedeztem ami nem volt jó, amit lehetett volna jobban csinálni, amit MUSZÁJ volt másképp csinálni, az osztrákok azonnal arra hivatkoztak, hogy ők a jóváhagyott terv alapján dolgoznak, és abban ez van! És ezzel valóban nem lehetett vitatkozni. A Kerber.. mit mondjak nagyjából sz@rt bele az egészbe, nem az ő gondja. Meg kell mondjam az osztrákokra egy rossz szót nem tudok mondani. Persze a pénzt szerették, de hát azért tartanak ott ahol tartanak, mi is szeretjük, csak mi másképp mint ők, mi lopni szeretjük. Rendet tartottak, az építkezést nyugdíjas osztrák gumibotos rendőrök őrizték, oda csak az mehetett be akinek a nyakában lógott a belépő (kivéve engem, mert egy hét után már alsógatyában is megismertek volna), ezzel semmi gond nem volt mindenki hamar megszokta, a rengeteg magyar alvállalkozó is hamar felhagyott az amúgy nálunk akkoriban még rendszerszintű kuplerájjal. Miután hamar rájöttem, hogy a Kerberre alig számíthatok, egyszerűen kihagytam őket ahol csak lehetett, és naponta többször egyeztettem az osztrákok irodájában a szakágakkal, ők meg rugalmasan tudomásul vették, hogy mostantól ez így működik. Alkudoztam, érveltem, néha szabály szerint cigánykodtam ( egyszer meg is kaptam az építésvezető Matura úrtól, hogy "Herr Bartyik Sie sind ein raffinierte Zigeuner", jobbhíján ezt dicséretként nyugtáztam). Ha valami tényleg rossz volt, miután szakemberek voltak, könnyen megegyeztünk. Ha meg valami olyat kértem ami nekem fontos volt és nekik nem volt igazán plusz teher, bevállalták. De sajnos ami nem volt benne a tervben és mi mégis akartuk, arra nemet voltak kénytelenek mondani. Ilyenkor jött az alku, miről mondunk le cserébe. Úgy három-négy hónapig tarthatott ez a köztes állapot, a szálloda nyitásáig. Közben egész jól összebarátkoztunk. Velem ez amúgy nagyon könnyű. Időnként szükség volt a tervezőre is, ha olyan szinten kellett eltérni az elfogadott tervtől, hogy az építési naplóban is rögzíteni kellett, így ismertem meg a belsőépítész Herrer Caesárt, a háta mögött csak MESTER-ként emlegetett Finta Józsefet, bár ő ritkán ereszkedett le közénk a trónjáról, inkább csak a famulusaival érintkeztünk. A kivitelezők közül a legjobb kapcsolatom a Heinz Rabenseifnerrel volt, aki mint már említettem az épületgépészetet beszállítói alvállalkozó "Swatek & Czerny" cég automatikáért felelős szakembere volt, vele gyakorlatilag minden meg tudtam oldani, ha valami gond volt, felpattant a motorkerékpárjára és négy órán belül ott volt a hibás alkatrésszel Bécsből. Nagyon jó srác volt, nem véletlen, hogy a végén quasi magyarrá vált. Szerencsém volt, hogy az osztrákok mindent az általam már tervező koromban megszokott "áramutas" rajztechnikával dokumentáltak, akkoriban ezt még a magyar villanyszerelők se mind tudták "olvasni", Heinzzel "egy nyelvet" beszéltünk, túl azon, hogy nagyjából ő annyit tudott magyarul, mint én németül. Miután ez az én emlékírásom, most megengedem magamnak azt a hízelgést, hogy kevesen tudták volna rajtam kívül, ennyire jól, ennyire rugalmasan kezelni ezt a komplex feladatot amit egy szálloda műszaki üzembehelyezése jelentett, jól is éreztem magam a bőrömben, mert a "házat" a magaménak éreztem.. és ez egy jó darabig még így is volt....amíg aztán... de erről majd később.
Folyt. köv.
