Lefekvés után mindig olvasok egy kicsit. Bármilyen későn (vagy korán, mint pl ma 02:30 tájt) kerülök ágyba, nyúlok a könyvért és olvasok. Van, hogy csak egy féloldalt, de akkor is. Vannak könyvek, amiket már sokadszor olvasok el. Például gyakorlatilag szóról szóra tudom a legtöbb "Rejtő Jenő"- t legalábbis a jelesebbeket és mégis, hajnali 3 órakor képes vagyok hangosan röhögni könnybelábadt szemmel péládul ma " Az elátkozott part"-ot olvasván. TUDOM MI JÖN például itt
És mégis hangosan röhögök. Nincs rá magyarázat. Pedig ha pontosan nem is tudom hányszor, de egészen biztosan több mint hússzor kiolvastam. És mégis. Ami érdekes, most előkerestem ezt a hangoskönyv darabkát, hiába a zseniális Kern András, a hangoskönyv fele annyit se ér mint a "hangtalan". Mert például a Török Szultán leveleit látni kell, azok szóban visszaadhatatlanok, Kern minden igyekezete ellenére. Aztán... legalábbis nekem, szükségem van a szöveg ízlelgetésére és a vizuális fantáziám tágas tereiben megjáratni a történetet... immáron saccperkábé huszonvalahányadszorra IS! Igazából megmagyarázhatatlan vagyok magamnak is.
Más. Apósom hirtelen kórházba kerülése kapcsán teljesen megfeledkeztünk a több hónapja kapott aznapi szemészeti vizsgálatról a múlt hét kedden. Szerdán hívtam telefonon a rendelőt, ahol nagynehezen eljutottam az asszisztensig, aki mondta, hogy hívjam egy hét múlva, ami ma volt. Hívtam. Kaptam időpontot július 13-ára. Addig meg vezetek autót az egyéni diagnózisom szerint alakuló zöldhályogommal emlékezetből. Majd J mindig szól hol kell bekanyarodni, ha elfelejteném a sarkot.
Amúgy meg miközben ezeket a sorokat pötyögtetem, szól közben a Kern. Én sokkal másképebben láttam és hallottam a szöveget a fejemben, olvasás közben. Ha nem veszitek nagyképűségnek az enyém jobb.