Még nem döntöttem el, hogy egy alapvető tulajdonságom valójában erény, vagy súlyos hiba. (valószínűleg ez is meg az is) Moldova szerint a harag JÓ tanácsadó, eszerint akár erény is lehetne... fene tudja, mondom vívódom.
Most arról jutott eszembe, hogy Orbán ilyeneket mond: "Európában csak Magyarország békepárti, mindenki más a háború oldalán áll." Na amikor ilyet hallok, nem az az első, hogy azon horgadok fel, hogy mekkora hülye az aki ezt állítja, hanem azon, hogy mekkora hülye az aki elhiszi, hogy ez az ember az egyetlen, aki kizárólag alkalmas a hazám vezetésére. Szóval a hibám az, hogy mindig és mindenki előtt azonnal kimondom ami eszembe jut, nem vagyok "politikus" alkat, ami a szívemen a számon, tekintet nélkül arra, hogy mik lesznek a következményei. Mindig is ilyen voltam, általános iskola első osztályáig tudok visszaemlékezni, akkor egy tanítónéninek szúrt szemet ez a tulajdonságom, mindig belepofáztam az órába. A pontos szituációra már nem emlékszem, talán olyasmi lehetett, hogy voltak "költői kérdései", amikre én meg mindig válaszoltam. Mindenesetre kikelt magából, hogy olyan vagyok mint a kiscsirkék, mindenbe belekotyogok, ezzel megajándékozott a csúfnevemmel. Nem tudom nálatok volt e olyan, de nálunk mindenkinek volt valami ragadványneve, amin nevezték, ettől kezdve én lettem a "Kotykoty" mely név az egész 8 év alatt elkísért, de volt olyan aki még a technikumban is úgy hívott, fogalmam sincs honnan tudott róla. Nem zavart, megszoktam, ahogy az se zavart, hogy a tengeren mindenkit aki elektrikus beosztásban szenvedett "Elek"-nek hívtak, bármi is volt a neve.
Vannak ebből fiaskóim, például kitüntetetten kedves ismerős, jóbarát utcaszomszédasszony jön szembe autóval a keskeny utcánkban, én is autóval jövök, megállunk egymást üdvözölni szorosan egymás mellett, ablak leenged, mi az első ami kijön a számon? (mondom, ami elsőre az eszembe jut) "Szia... Úristen, de szarul nézel ki!!!" Szóval nem az, hogy dejólnézelki, meg ilyen kedves hazugságok, NEM én barom bele egy nő képébe ami elsőre a számra jön. De ő azt mondja ő ezért szeret. Hát nem egy mázlista vagyok mégis?
Persze nem mindenben. PC-t váltottam mint már említettem, hogy a régi gépről átrakjam a dolgokat előkotortam egy rég nem használt külső merevlemez tárolót, hogy arra átmentsem az adatállományt és rátöltsem az új gépre. Ennek a winchesternek korábban is ez volt a funkciója, az első ASUS laptopom amikor megbokrosodott, erre töltöttem rá az anyagot róla, azóta is rajta volt, se nem nézegettem, se nem használtam, azt se tudtam hol keressem. Na most, hogy előkerült, kedvtelve nézegettem a régi fényképeket, mondom magamban, csak az a kérdés ráfér e még amit a mostani gépről menteni akarok. Nézem a filekezelőt C,D,E meghajtókat mutat, vajh melyik lehet a mobil lemez? Jó villanyszerelő szokás szerint ugye ha nem tudod mi melyik áramkörön van, elkezded lekapcsolgatni ami lámpa elalszik az azon a kismegszakitón lóg. Kihúzom az USB-t, eltűnik a C és a D. "megvagy". JA! Csak ez nem olyan mint a villanykörte. Mert csak akkor lehet adathordozót csatlakoztató USB-t kihúzni ha ezt biztonságosnak jelöli a PC. Tudom is, csak ugye ami a szívemen a számon, illetve a kezemben. Visszadugtam, nem indult a C. Még mindig nem eszméltem, kihúztam újra és visszadugtam, mostmár a D se indult. EKKOR esett le a tantusz. Alighanem sikerült elb@sznom az egészet ami rajta volt. Most egy expert a Vas Gabi ( a drága jó koránelhunyt Beló, Isten nyugtassa féligmeddigtestvére) távgyógyászattal kísérletezik, de mondta, hogy kezdjek megbarátkozni a gondolattal, hogy ami rajta volt az már nincs. Kezdek. Végülis ha nincs ez a gépcsere, eszembe nem jut előkotorni a régi tárolót és megnézni mi van rajta, alighanem úgy halok meg, hogy sose látom, akkor meg mit izgassam magam MOST? De a tanulság, hogy mégse mindig jó azonnal cselekedni.
Miközben felejtek. Szokásom összeszedni a kutyaszart a Szmájli mega Picur után, illetve azt ami az úton van, mert ami a szántásban, ahol nem lép bele senki, meg nem is látja nem megyek utána. Na ma reggel a Sz kipakolt egyet egy ismerős házával szembe a fűbe, gondosan bezacskóztam, de nem cipeltem magammal, kiakasztottam a kerítésre, hogy visszafelé el ne felejtsem begyűjteni és a kukába továbbítani. NANÁ, hogy elfelejtettem. Reggelizés közben jutott eszembe (talán a kenőmájasról?) hogy otthagytam az Edu kerítésére kiakasztva a zacskót, ha meglátja aligha fog neki örülni, inkább visszagyalogoltam érte, "akinek nincs a fejében, annak lesz a lábában" mondta valamelyik nálam okosabb ismerősöm. Ennyit az erényeimről.
Lesz emlékezetblog bizonyisten, csak össze kell magam szedni hozzá, nem tudom a profik akik írásból élnek hogy csinálják, hogy mindig megy nekik, alighanem a pénzzel függhet össze a dolog, ha jön a lapzárta és pláne fogytán a gázsi, megjön az ihlet is.
Bár, ENNÉL még az ingyenírás is jobb, mert nem kell adóbevallással és könyveléssel szarozni.
