Ma könyvekről lesz szó. Mondtam, hogy mindig olvasok...amióta a betűket megismertem. Gyakorlatilag mindent. Talán csak az ezoterikus hülyeségeket nem, de amúgy nem vagyok válogatós. J kapott pár könyvet ajándékba és az egyikbe belekezdtem. A híres emberek önéletrajzi regényei valahogy nem vonzottak. Legalábbis annyira nem, hogy megvásároljam őket. (Pláne, hogy mostanra már egy könyv komoly érvágás a pénztárcának.) Mert nem volt hozzájuk bizalmam. Valahogy olyan érzésem volt, hogy biztos kamu az egész. Na de ajándék könyvnek ne nézd a témáját, kézbe vettem Woody Allen "Apropó nélkül"-jét, hogy egye fene beleolvasok. A nevet persze ismerem, de a filmjeit alig és az ember se izgatott igazán. Tudtam, hogy sokan rajonganak érte, de nekem ismeretlen és nem vágyott terület volt a szerző és munkássága. Szóval nekikezdtem, bevallom azzal az elképzeléssel, hogy pár oldal után úgyis leteszem. De ahogy haladtam az oldalakkal úgy lett egyre vonzóbb a könyv. Nem azt mondom, hogy nem tudtam letenni, mert a sok egyéb teendőmtől nem tántorított el, de éjjel amikor elalvás előtt kézbe vettem a hajón, és bizony már ragadt le a szemem (hajnali 3 óra felé mondjuk) még egy kicsit erőltettem, mert annyira lebilincselt a cselekmény. Én amúgy egészen speciális módon olvasok, legalábbis amióta az Internet, a sereg adat forrása (de sajnos nem mindené, hajaj mennyi luk van benne!) ott az ember keze ügyében, megszakítom az olvasást és meggooglezom a cselekmény hátterét. Jelen esetben a rengeteg nevet, főleg színészekét, írókét, szerzőkét, egyéb jeles alkotókét is akikkel dolgozott, vagy egyéb okból került kapcsolatba, vagy akikkel összefüggésben történtek vele a "dolgok". Megmondani nem tudom mért teszem, mert semmi olyan ismeretre nem teszek szert aminek bármi gyakorlati hasznát venném, de kíváncsiságom végtelen és ha másban nem is, de ez a kielégíthetetlen ismerethabzsolás az aggkori elhülyülés idejének kitolásában tán segít.
Szóval olvasás közben bűvölt el sajátos stílusával, speciális humorával a szerző (pedig gyanítom a felét se értem igazán, mert amerikai humor, ahogy a magyart, mondjuk Karinthyt, vagy Rejtőt se értheti igazán egy amerikai) , akiről az egész világ, beleértve engem csak annyit "TUD" (mekkora igazságtalanság) hogy szexuálisan abuzálta kiskorú leánygyermekét egy másikat meg elvett feleségül. Hangsúlyozottan nem ezt a szálat kerestem a könyvben, ahogy a cselekmény, életrajzhoz híven kisgyerek korától haladt még csak eszembe se jutott, hogy "mikor jön már a zaftos részlet", csak sodort magával az az egészen sajátos stílus, ami méltán tette a szerzőt a talán legtöbbet díjazott filmessé. ( Amúgy már a díjak megközelítése is sajátos, ha baseball kupadöntő ment a TV-ben akkor a legrangosabb díjakat átvenni se ment el hanem küldött maga helyett valakit, ha meg ragaszkodtak a személyes megjelenéshez akkor inkább visszautasította a díjat. Csak ritka esetben tett kivételt, például amikor a spanyol trónörökös személyesen kérte meg egy olyan nemzeti díj átvételére, melyet korábban az általa legnagyobbnak tartott írók kaptak meg, NEKEM a könyv azt bizonyítja, hogy a rendkívüli tehetség és a szerénység nem álca nála.) Végülis világosan kiderül a könyvből, és nem azért mert az ebben érdekelt írta, hanem azért mert az összes szakértői vizsgálat egyértelműen cáfolta és ezek alapján a bíróság valamennyi vád alól felmentette, hogy az egész ügy az akkori élettársa, Mia Farrow bosszúja volt, melynek még a nevelt és saját gyermekei egy része is áldozatul esett. Nem történt gyerekmolesztálás és W A meg 25 éve él boldog, szerelmi házasságban a kapcsolatuk kezdetén amúgy nagykorú Soon-Yinnel, miközben Mia Farrow valami érthetetlen indítékból 14 gyermeket nevelt, akiknek többsége valami furcsa betegesnek nevezhető okból örökbe fogadott volt, egy quasi gyerekgyűjtemény, akikkel gyakorlatilag egyáltalán nem törődött, nem nevelte őket, csak a cselédség foglalkozott velük, meg ők egymással, közülük többen is idejekorán meghaltak, elhanyagoltság, drog és öngyilkosság okán. Mint hab a tortán tetőzte be W A tragédiáját amikor évtizedekkel később a média a me-too mozgalom eszetlen túltolása során felmelegítette a témát, gyakorlatilag odáig jutva, hogy "mindig a nőnek van igaza, akkor is ha nem". Egészen zseniálisnak gondolom W A ezen kulcsmondatát: "Az emberek abban hisznek amiben hinni akarnak, és mindenkinek megvan rá a maga személyes oka, bár néha nem is tudja mi az." Ez a magyarázata mindannak a sok eszetlenségnek, amivel naponta találkozunk és hiába érvelünk ellene az érvek kicsorbulnak a vakhit páncélján, melyet populista demagógok viszont hatalmi érdekből folyamatosan erősítenek. Szóval nekem ez az önéletrajz mesze túlmutat önmagán.
Ha már ajándékkönyv és filmes személyiség és önéletrajz, ezek után belevágtam ebbe.
Még a Woody Allen könyv elolvasása UTÁN se hagytam fel abbéli meggyőződésemmel, hogy a híres emberek ha a túlhájpolt celebvilágból érkeznek nekem gyanúsak, ezért ugyanolyan előitéletesen vettem a kezembe mint W A-ét korábban. Még csak a közepénél tartok, de kijelentem, hogy ez is nagyon jó könyv. Egy egészen különleges öntörvényű és csakis a saját útját járó embert ismertem meg benne. Ráadásul ez egy sokrétegű önéletrajz, mert egy sereg mellékszál, jegyzet és elmélkedés szakítja meg a cselekményt, mely ugyan olvasás szempontjából nehézkessé teszi az élvezetet és néha csábító az átugrásuk, némely közülük nem is könnyen (vagy sehogy se) érthető, de van pár komolyan elgondolkodtató "egymondatos" megállapítás, amolyan aforizma, vagy aranyköpés. Egészen speciális irodalom és egészen biztosan végig fogom olvasni és aligha felejtem el a szerzőt, mint annyi más könyvet amit végigolvastam életemben és nem maradt meg belőle semmi az emlékezetemben.
Közben az állandóan rákezdő eső ellenére megy a kapu projekt, két napig flexeltem a térköveket a gyémántos koronggal, undorító poros meló, próbáltam vizezve, de féltem, hogy beszívja a villanymotoros gép a permetet és szétdurran a kezemben, egy biztos, az életben ez volt az utolsó, hogy ilyenbe kezdtem.
Nagyjából első nyugvópontjára jutottam az egészségprojektnek. Gyakorlatilag a labor-, és egyéb leleteim 99,5 %-a teljesen normális, néhány értékkel lógok ki kicsit a tól-ig-ból, a hormonpótlást csökkenteni kellett és visszavenni a bétablokkoló minimális adagot a szortimentbe, és még fiatalodnom kellene egy kicsit, akkor egészen jól érezhetném magam, de így se rossz. Amikor többedszerre esőben elbicikliztem az SZTK-ba és a járművemet fedél alatt hagyva aránylag délcegen bemasíroztam a rendelőbe, egy igen öreg és szemmel láthatóan rossz állapotban vánszorgó nénikével kerültem barátságos beszélgetésbe és voltam olyan pofátlan, hogy rákérdeztem az életkorára, kiderült, hogy négy évvel fiatalabb nálam, most akkor mi a bánatot sírok én, hogy gyenge vagyok?
