Hajónapló

A kérdés; mennyire jó az, ha az ember "lát". Azért van idézőjelben, mert most nem a látás optikai  és agyi képfeldolgozó mechanizmusáról beszélek. Hanem arról ahogy a világ körülöttünk lévő dolgait, úgy általában felfogjuk és feldolgozzuk.

Hogy konkrét legyek, kisebbik lányom elszegődött egy projekthez dolgozni. Ő szabadúszó egyéni vállalkozó, valaki felvállalt egy komplex munkát, amihez toborzott alvállalkozókat, jó fizetéssel kecsegtetve. Persze ő is csak alvállalkozó, méghozzá egy másik alvállalkozó alvállalkozója és még a fene tudja milyen hosszú a lánc "feljebb". Azzal kezdődött, hogy senki nem tud semmit, a lehető legnagyobb az összevisszaság ( ez egy filmes projekt és a résztvevők nagyrésze nem beszéli ugyanazt a nyelvet), AZONNAL megpróbálták lealkudni az előre megbeszélt honoráriumot és már harmadik hete dolgoznak, de még mindig nincs aláírt szerződés. Közben az ugyancsak külföldi jelmez-, díszlettervező hisztizik. Már ez is rohadtul nem tetszik, de a lányom nyugtat, hogy "apu, ez MINDIG így megy a filmeknél". Attól tartok, hogy valaki "fent" akinek netán esze van ebben a kuplerájban, észreveszi, hogy sz@r az egész, kirúgja az alatta lévő láncszemet, amitől zuhan lejjebb mindenki a végén a gyerekemmel. Pénz persze az ablakban. De még mindig nem ez ami igazán a "látás" . A gyerek pont olyan mint én, eltekintve a nemi jellegektől. Remek szervező, született "természetes vezető". A természetes vezető az olyan, hogy ha egy egyenrangú csapatnak valamilyen feladat jut osztályrészül, szükségszerűen lesznek olyanok (és ezek nem feltétlenül, sőt többnyire nem  önjelöltek), akik kitalálják a "mit-hogyan"-t és valahogy úgy alakul, hogy mindenki elkezd az ő utasításaiknak megfelelően működni. A lány "LÁT" a pályán. Tudja, hogy egy célt hogy lehet a leghatékonyabban megvalósítani. TUDOM milyen ez. Azt gondolná az ember hogy ez JÓ. IGEN, ha az elérendő cél szempontjából nézzük a dolgokat. De annak akit megvert a sors a "látás" képességével, rengeteg baja lesz azokkal akik másképp "látnak". Irigyei, gáncsolói lesznek. Különösen rossz a  helyzet ha van kinevezett vezető aki tehetségtelenebb a "természetesnél". Tapasztalatból tudom milyen szörnyű dolog rossz főnökök keze alatt dolgozni. Én LÁTOK, ő meg NEM. 42 évi kenyérkereső pályafutásom után szinte egy kezemen (na jó legyen kettő) meg tudom számolni azokat a  főnökeimet, akik jobbak voltak nálam, vagy legalább ugyanolyan jók. Azt mondja a gyerek: "Már MEGINT nekem kell megmondanom mindenkinek mit csináljon! Szerencsére volt egy nap amikor nem volt bent a főnök és akkor gyorsan átrendeztük a műhelyt, hogy a munkafolyamatok egymás után jöjjenek és ne kelljen mindennel ide-oda szaladgálni. Ha bent lett volna a felével se végeztünk volna, mert mindent el kellett volna neki magyarázni." ( kosztüm, kellék, asztalos, lakatos, textil, bőr, fúrfarag egy rakáson) Szóval nehéz a látók dolga. 

Azt hittem ennek vége ha nyugger leszek. 14 éve nincs főnököm és nincsenek beosztottaim. Maga a mennyország. De tegnap reggeli kutyasétáltatás közben behív egy kedves jó ismerős az utcából. "Csak pár perc", mondja, OK kutyák addig elbóklásznak a kertben. Amúgy mérnökember, szép nagy házzal, nagy Mercedessel, okosnak néz ki, EDDIG minden rendben. Ha valaki nem emlékezne, egy szigeten lakunk, amit egyik oldalon a Balabán csatorna határol, a másik oldalon meg az RSD. Az RSD az államé, kezelője, mint minden folyónak a Vízügy. De a csatorna a városé. És utoljára talán a '60-as években volt karbantartva. Szóval kotorva, benőtt növényzettől kitakarítva, természetes eutrofizáció visszaszorítva. Azóta a szigeten megsokasodtak a nyaralók, amiknek nagyobbik része (bocs) a sz@rát a földbe eregeti, ha megtelik a pöcegödre simán kiszivattyúzza a Balabán csatornába, a fák dőlnek be a csodás rejtelmes vízi ösvénybe, amin minden évben végigcsónakázunk, gyönyörködve a fokozottan védett világ élőlényeiben. ( ha jól megnézed az ott egy teknős)

A fenéken felgyűlt méternyi iszap, a bokrok úgy benyomultak, hogy lassan kenuval is nehéz áthatolni rajtuk.

Nos a szomszéd nekiállt aláírásokat gyűjteni, hogy a város rakja rendbe a csatornát. Bizony erre nagy szükség van. De én LÁTOK. Látom, hogy nem olyan egyszerű, hogy gyakoroljunk nyomást a városvezetésre, hogy rakjon már oda a feneketlen zsákjából százmilliót (vagy többet) a csatorna kitakarítására. Mert erre nem lesz pénz. Nem mondom hogy elkezdek itt fontossági sorrendet felállítani, mert mindenkinek más a fontos. Egy biztos a város most is a "cipője mellett jár", a korábbi bukott FideszKDNP után sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényekből, azaz olyan kötelezettség vállalások, teljesítendő, szerződések, amik mind mind most jelentkeznek majd, miközben egy "elvesztett" város nem sok segítséget remélhet az állampárt kasszájából. Most tessenek elképzelni egy közmeghallgatást a tárgyban, ahol elhangzik, általam is támogatva, egy javaslat a víz rendbetételére és feláll a város másik fele és elkezd ordibálni, hogy "Lóf@szt költünk majd a nyaralók puccos szigetére amikor az öregellátásra sincs pénz, sz@rok az utak, és különben is nem is a ráckeveiek kajakoznak, kenuznak ott, hanem mindenféle gyüttmentek, még Budapestről is!" És még a fene tudja hány és nyomós és még IGAZ érv is lesz az ellen, hogy akár egy forintot is költsön az ínségköltségvetéséből a város a szigetre. Én persze aláírtam az ívet, sőt még azt is bejelöltem, amit a korábbi aláírók közül SENKI, pedig ott volt rá a rubrika, hogy mind munkával, mind pénzzel is beszállnék a projektbe. De mindezt amit itt leírtam, hogy mért tartom reménytelennek a dolgot, elmondtam a kedves mérnök kollégának. Azt is hozzátettem, hogy egy esetben látom a dolgot megvalósíthatónak, hogy ha sikerülne a városnak valami állami, vagy EU céltámogatást szerezni kifejezetten erre a munkára. Egyébként teljesen felesleges vele foglalkozni. LÁTOM, hogy ez a helyzet. Erre a kolléga megsértődött. Elkezdett velem vitatkozni, hogy én vagyok az egyetlen aki ilyen negatív dolgokkal  előjön. B+ ILYEN negatív a helyzet!! IGEN, ha álmokat kergetünk, örökösen csalódni fogunk! Most haragszik rám. Szóval sz@r dolog látni. 

Kihasználva a jó időt, nekiálltam a régóta halogatott rendcsinálásnak az "esernyő" alatt. Az indító löketet az adta, hogy kaptam ajándékba egy masszív munkaasztalt szegény Fábián Sanyi hagyatékából, amit itt kívánok elhelyezni, de ehhez helyet kell neki csináljak. Két éve pakolófelületnek használok egy régi TV készüléket, sajnos itt nincs évenkénti lomtalanítás, illetve régen volt, de megszűnt, vártam, hogy kidobhassam, de sajnos még hulladékudvar sincs ahova lerakjam. Dögnehéz a nagy készülék, már a házból kicipelni se volt kis feladat annakidején, most is kellett hozzá J, hogy felrakjuk az asztalra. Most nekiálltam szétbontani, hogy darabonként hasznosítsam, vagy szabaduljak meg tőle.

Elképesztő mennyiségű anyag van benne, kifejezetten komoly munka volt lebontani. Közben határozottan sajnálom azt az alapos, szemmel láthatóan komoly precizitással megtervezett és megvalósított rengeteg emberi munkát ami benne van.

Ez lett belőle egy órával később.

Ezt amit az asztalra raktam, egyelőre nem dobom ki.

Nevessetek ki, de azért mert sajnálom. Szinte biztos, SOHA nem fogok belőle semmit felhasználni, mert már nem érdemes semmit nekiállni csinálni. Egyszerűbb megvenni. (A hallókészülék projekttel is leálltam, mert egyik olvasómtól kaptam ajándékba két vadonatúj gyárit, szóval félreraktam a  saját fejlesztést, ami egyelőre még nem is működik megfelelően, mert ha a megfelelő akusztikai körülmények közt használhatónak bizonyul a gyári, akkor kár vele tovább vacakolni.) Szóval igazából nincs rá okom hogy megtartsam, de mégis elrakom. Majd kidobja aki örökli utánam a házat.

 A képcsőtől viszont szeretnék megszabadulni

csak még nem tudom hogyan, gondolom ez is valami veszélyes hulladék mint a fénycső, bár amikor még nem törődtünk ilyesmivel, 1985 táján karbantartó villanyszerelőként az Átrium Hyatt hotelban százával zúztuk be naponta a háztartási szemét közé a konténerekbe a kiégett fénycsöveket.

Ha ki lehetne mosni tisztára, lehet csinálnék belőle egy akváriumot. Néha jobb lenne benne a műsor mint TV korában.

Most látom ellustálkodtam a naplóírást, pont egy hete írtam utoljára. Aki netán aggódott, minden a legnagyobb rendben. Amikor olyan idő volt, próbáltam a kertben sürgetni a tavaszt, levágtam a kert végében a  "saját" nádasomat, de elégetni nem tudtam, mert pont amikor égetni lehetett volna az erre helyi jogszabályban kijelölt pénteken, egész éjjel esett az eső, nem volt hajlandó meggyulladni. Most izgulok, hogy jövő péntekig ne essen, mert  ha elkezdi benőni a frissen kihajtó nád, már reménytelen lesz elégetni.

Amikor meg nem lehet kint a kertben dolgozni, mert olyan napok voltak többségben a héten, idebent piszmogok, most épp megint elővettem a kottákat, egy kedvelt zeneszámot akarok leírni zongora után, aztán megállapítani  hangnemet és a kísérő akkordokat. ELVILEG kéne már tudnom mindent ami ehhez, kell, de mint tudjuk (tudjuk?) az elmélet rétje zöld és  bőven termő, míg a gyakorlat sivár és kegyetlen.

Ma elültettem a paradicsom és paprika magvakat a félbevágott WC papír gurigákba, meglocsoltam és fóliával besátraztam, a télikert asztalon várják, hogy szárbaszökkenjenek.

Ebéd utáni álomba szenderüléskor félálomban hallom a Klubrádióban a retro műsort a valamikori jogosítványszerzők betelefonálásait. Mindenki elmeséli milyen kalandos úton szerezte meg a vezetői engedélyét. Feltolulnak az emlékek, de hogy betelefonáljak ahhoz álmos vagyok, inkább elalszom. Én 1972 decemberében, egy 500-as Trabanton tanultam vezetni, amit egyik Vegyterves kollégám Rózner Tibi, aki mellékállásban gépjármű-vezető oktató volt rakott össze a roncstelepen fellelhető anyagokból. Ennek megfelelően se fűtés, se a váltóban szinkrongyűrűk nem voltak az autóban. Reggel 8-ra jártunk dolgozni, ezért reggel 6-kor kezdődött az oktatás a Városligetben. Tél volt, farkasordíttató hideg és koromsötét, hó és csúszós utak, szóval abszolút ideális állapotok az autóvezetés tanuláshoz. Odaültem a volánhoz, a Tibi egy elemlámpával megmutatta a pedálokat, minek mi a funkciója, aztán eloltotta a lámpát, szóval ettől kezdve megszűnt a kezdő vezetőknek az a problémája, hogy letekintgetnek a lábukra melyik pedált is kell nyomni. Két óra alatt annyira ment a vezetés (szinkrongyűrűk híján minden váltásnál duplát kuplungolva), hogy kivitt a reggeli csúcsforgalomba egy körre az Ajtósi Dürer, Dózsa György út, Hősök tere, Kós Károly sétány, Hungária körút útvonalon, be a Vegytervbe 8-ra a munkahelyünkre. Az akkoriban kötelező 20 óra vezetés után a vizsga se volt probléma, csak a vizsgabiztos szentségelését kellett elviselni, aki kockásra fagyott a fűtetlen Trabantban, mert bár én alaposan be voltam öltözve, bunda, bélelt csizma kesztyű, de ő egy szál zakóban didergett mellettem.

De azért van tanulóautós történetem is, ami a rádióműsor hallatán az eszembe jutott. Volt nekem egy gyönyörűséges barátnőm úgy 1985 táján. Nagyon okos, négy nyelven társalgási szinten beszélő lány volt, gátfutó, lovagló sportlady, de ízig vérig bölcsész, a technikai dolgokhoz abszolút nem volt érzéke. Elhatározta, hogy megszerzi a jogosítványt. KRESZ nem volt probléma, mondom okos lány volt, de elkövetkezett a gyakorlati oktatás. Persze amikor megjelent,  az oktatók körülnyüzsögték vérmes reményeket táplálva, hogy hátha más is lesz ott a sofőrülésen, vagy netán hátul. Ez már az az idő volt amikor nem voltak állami oktató cégek mint az ATI, vagy az MHSZ, szóval minden oktató a saját kocsijával dolgozott, amit természetesen féltett a botlábú, fakezű tanítványoktól. Az első alkalom után az az oktató aki lecsapott rá, mitteszisten nem ért rá a következő alkalommal (a vérmes reményeiben is csalódnia kellett), átpasszolta a következőnek, majd az az utána következőnek. Úgy mondom ahogy az én kedvesem elmesélte: " Egyszercsak belelépett a fékbe, elővette a bicskáját, kinyitotta és azt mondta. Talán hasogassa fel az üléskárpitot, mert csak így tud ennél több kárt tenni a kocsiban!"

Ennyit a magokról, régi szerelemről és az autóvezetésről.

Reggel ránézek a külső hőmérőre....hüm...-6,7 °C. Boldogult apám szólása jut eszembe, "nem ette még meg a kutya a telet". Olyankor szokta mondani, amikor egy télvégi meleghullám jön, olyasmi mint ami ezen a héten volt. Én meg azt mondom, MEGETTE. Ilyenek nőnek a kertben. Ez itt egy hóvirág (ha valaki nem ismerné fel),

ezt meg úgy hívják, hogy "téléltemető".

Akármi is jön már, túlvagyunk a télen. Két enyhe tél után azt gondoltam kemény tél lesz, tavaly nyáron maximumra feltöltöttem a tűzifa készletet, ehhez képest a felhalmozott tüzelőnek még tán a 20 százaléka se fogyott el. Sebaj, úgyis minden évben 20 százalékkal emelik a tüzelő árát, pillanatnyilag úgy tűnik idén nem is kell tüzelőt bevásárolni a  következő télre .

Tegnap levágtam a nádat a kert hátsó végében a Balabán csatorna mentén, ismételten megállapítom, hogy öregszem, három óra alatt alaposan elfáradtam. Sz kutya hűségesen ott téblábolt végig mellettem és hogy valamivel ő is részt vegyen a munkában, hatalmas gödröket ásott a frissen learatott nádasban. Valami fergetegesen szaporodik itt a nád. A talaj a 4 éve levágott fenyő szétterített ágaira terített föld, amit a télikert alapozásából termeltem ki és talicskáztam hátra, ez a laza, alulról állandóan nedvességet kapó süppedékes "termőföld" valahogy elképesztő módon kedvező lett a nád szaporodásának, besűrűsödött mint a kefe ott ahol korábban egy szál se nőtt. A kutyát gondolom a benne lakozó rágcsálók izgatták fel, meg a könnyű kaparhatóság.

Délutánra bejött a 10-es idő. Délelőtt csak eső volt viharos erejű széllel, de mostanra (16:40 ) elállt az eső, viszont igazi szélvihar lett. A kutyákkal most jöttünk vissza a délutáni sétából, hát amikor kimentem a stégre körbenézni a hajót, bizony rá kellett dőlnöm a szélre. Összefüggő hullámtarajok borítják a vizet, időnként porzik is a teteje. Hálistennek a jég teljesen elolvadt, ami azért jó, mert pár napja amikor csak a hajó körül volt még elolvadva, éjjel időnként döngve nekicsapódott  a jégnek a hajó, ahogy a szél mozgatta. Ilyenkor azért megnyugtató, hogy 6 mm vastag a lemez. Amúgy minden rendben van, a két farhorgonyt az évek alatt szerintem több méter mélyre beszántotta már a rángatás. Az amelyik északnyugatra, tehát az uralkodó szélirányba van kirakva van vagy 80 kiló, szóval az kitart bármi is jönne. Érdekes, hogy ezek a zajok, hullámverés, puffercsikorgás, jégdöngetés, kötélnyikorgás egyáltalán nem zavar alvás közben, még az égzengés sem, de ha valami rendellenes zaj van azonnal felébredek.

Más. Viber. Ezt mutatja a telefon, aztán mégse talál meg rajta a lányom.

A Hauvei  P smart 2019-es telefon kezelési utasítását PC-re letöltöttem a netről, felcsatlakozott a házi (T mobile) wifi hálózatra, de képtelen vagyok felmenni róla a netre. A Samsung telefonomon van egy erre a célra szolgáló ikon, amire rábökve megnyílik a kereső, ezen semmi ilyesmi nincs. Tegnap eljátszottam a gondolattal, hogy fogok egy 100-as szöget és kiszögezem a telefont a tornác oszlopra.

Ismeritek a mondást: "öreg kutya nem tanul új trükköket". Na itt tartok. MEGINT rámszakadt a hétköznapi informatika. Eszembe jut, hogy a "régi" öregek mindig mindenen mérgelődtek. Na én most olyan dühös vagyok, hogy egyszerre két okostelefononon szeretnék szöges bakancsban táncolni. Lányom kitalálta, hogy felvesz egy Viber csoportba, mert az milyen frankó. Ehhez nekem is mindenféle trükköket kell elkövetnem. Azzal kecsegtetett, hogy lehet asztali PC-n is művelni . Lóf@xt lehet. Kell hozzá az okosteló. Az is van, de utálom, mert nem fér el az erre a célra szolgáló zsebemben, ezért nem használom. Na jó kipiszkáltam J tabletjéből a SIM kártyát és beraktam a Samsung smart telefonomvóba és megtettem amire képes voltam. Letöltöttem, beírtam nevem, születési dátumom, telefonszámom, jelezte ott vagyok, de semmi használhatót nem tudok utána lépni, ki kellene jönni egy QR kódnak amivel tovább lehetne lépni, nem jön ki. Mindezen közben percenként jelenik meg J, mert elakadt a Hauveiével.(Én marha, miután bevállaltam újabb két év hűséget a Tcomnál, ingyen kaptam, J régóta rágja a fülem, hogy neki is kell okosteló, hát most lett neki) AZT SE ÉRTEM MIT KÉRDEZ a telefon, nem hogy válaszolni tudnék. Felhívni már tudjuk, de arról hívni még nem, mert ha a listából akarok hívni, arra nem ad ikont amit meg kell bökni. És ez még csak az egyszerű telefon üzemmód, szó sincs "okos" funkciókról. Nézem a dobozban lévő "használati utasítást". Azt már tudom, hogy tűzveszélyes (persze ezt nélküle is tudom, hogy a Li ion akku az az), de a konkrét használatra egy szó se. nyilván ma már az általános műveltség része, minden hülyegyerek tudja csak én nem. 

Apropos hülyegyerek. Nézem az RTL Klub híradót, diákok verik a tanárokat. Van amikor késelik. MI A LÓFASZ megy itt emberek??! HOVÁ JUTOTTUNK??? Oly korban élek én e Földön, melyben az ember úgy elhülyült, hogy hittel vallja, hogy a futballstadion sokkal fontosabb mint egy rothadó közúti híd (mely mellékesen történelmi ereklye),  felújítása a főváros kellős közepén.

Hogy legyen valami vigasztaló is.

9:19 Na ezt mindjárt le is írom, mert annyira szürrealista az egész. Mindenesetre ha valaki komolyan elgondolkodik rajta mért megy sz@rrá alattunk a bolygó ezen is gondolkodhat.

Imént raktam le a telefont, Máltán élő barátom hívott, többek közt megemlítette, hogy a múlt héten hazaugrott, mert  Budapesten volt dolga. Kérdeztem, hogy megéri e az ilyen ugribugri, azt gondoltam, hogy azért nyomós oknak kell lenni egy drága repülőzésre. Nos 10000 forint oda-vissza a repülő. Csak összehasonlításként, az hogy a reptérről bejusson busszal a városba az 1000 Ft. Ha én innen Ráckevéről nem ingyen buszoznék Pestre, ugyancsak ezerbe kerülne az autóbusz. Csak oda. Vissza a másik ezres.  És kb. csak kétszer annyi az idő  ami alatt megteszi a Málta-Budapest utat a repülő. NEM ÉRTEM. Persze remek dolog a határok nélküli Európa (MÉG, mert ha továbbra is erőlteti a nacionalizmust a bugrisság akkor megint lesznek jó kis határok masszív fingatással a vámnál, útlevél és vízum ellenőrzésnél), telefonálunk, levelezünk quasi  ingyen a Föld túloldalára, utazunk fapadoson olcsón, de valahogy nem látom az értékeket a helyükre kerülni. Vagy az ÉN értékrendem a hibás?

11:24 Mindig mondom, hogy a leggazdagabb, akinek barátai vannak, akik segítenek ha kell. Letöltöttem a könyveket a Kindle e-könyvtárba.  Köszönöm mindenkinek a segítséget!

ui. Javul a térdem.Tegnap kicsit megerőltettem, mert bringázni kellett boltba, azt hittem nem tett neki jót, mert utána felerősödött a fájdalom, de ma reggelre határozottan kevésbé fájt mint akár tegnap még a kerékpározás előtt. Lehet jót tett neki az erőltetés. Eszembe jut egy könyv amiben egy brit ember elmesélte, hogy végiggyalogolt hosszában Anglián. Valahol út közben neki is elromlott a lába. Megnézte egy orvos, mondta, hagyja abba feküdjön ágyba, pihennie kell, mert ez csak rosszabb  lesz ne kockáztasson. Keresett másik orvost az ugyanezt mondta. Miután a  környék orvosait végiginterjúvolta ugyanezzel az eredménnyel, felkeresett egy felcsert aki gyalogos katonákat (magyarul bakákat) kezelt a háborúban. Az illető megvizsgálta és azt mondta " uram, ezzel a lábbal egy dolgot lehet csak csinálni (itt felkészült a szokásos verdiktre, feküdni felpolcolni, túrát abbahagyni), JÁRNI kell vele! Ő meg folytatta a gyaloglást, kezdetben fájdalommal küzdve, mely azonban pár nap alatt megszűnt. (azt meg tudja valaki mondani, hogy az miért van, hogy az összes ipszilonos kettős betűket újabban mindig fordítva ütöm be, tehát az imént is úgy írtam, hogy "foyltatta" ?) Ilyenkor mindig elkezdek aggódni, hogy ez már a vég kezdete, holnap már pelenkázni kell.

A hivatásos ébresztők.

Szomorú dolog, kedden elfogyott a bejgli. :( Több mint két hete lejárt már a szavatossága, de engem az ilyesmi soha nem zavart, mindent megeszek ami nem penészes (vagy csak egy kicsit, mert pl. sajtnál elég lekaparni), vagy nem büdös ( a sajt megint kivétel az annál jobb minél "illatosabb"), a bejgli amúgyis a hűtőben volt a tornácon, igaz a hűtő nem volt bekapcsolva, mert így is nulla fok körül volt benne a hőmérséklet. Karácsony óta eddig mindig bejglit reggeliztem tejjel ( egy bögre hideg tej minden reggel megvan és alighanem használ is, mert amikor ráestem egy hete a gunwale-re nem tört el a combcsontom, pedig jókora, a fenekemtől a térdemig érő püspöklila hematóma van rajta, szóval azt hiszem az öregkori csontritkulás még nem jellemző rám), most a tej mellé kenyér, kőrözött, Camembert sajt,  töpörtyű (vagy pörc, ma az volt, tegnapelőtt kaptam a kiskunlacházai piacon), lila hagyma a téli időszakban a szokásos reggeli. Lila hagyma a vacsorához is szokott lenni, amióta nem csókolódzom fiatal lányokkal, pláne télen amikor már nincs paradicsom, paprika, az egyik fő vitaminforrásom.

Három napja egyszercsak kisütött a nap, ki akartam menni a jégre korcsolyázni, hívtam J-t is, de azt mondta ő nem jön, mert fél hogy beszakad. Nevezzetek gyávának, de ettől én is besz@rtam, mert olyan ereje van már a napnak (persze ha süt, mert azóta se láttam a színét se), hogy a stégek alatt, meg a hajó mellett azonnal megolvad a jég,

jobb a békesség. Viszont tegnap, hogy éjszaka minden visszafagyott, a szomszédokkal elégettük az összes levágott nádat. Kaptam jelzést, hogy vigyázzak, mert állítólag a környezetvédelmi őrök büntetik ezt a tevékenységet, az okát nem értem, többszáz éve ezt csinálják, már akik foglalkoznak a nádassal. Erre vonatkozó tiltó jogszabályt nem találtam a neten, ezért  egy hete rákérdeztem a Duna-Ipoly Nemzeti park hivatalnál Emailben  "... Levágtam a nádat azon a szakaszon ami előttünk van és a szükséges tűzvédelmi óvatossággal a parttól messzebb a jégen elégettem...Ennek eredményeként, a korábban gyér, ritkás nádas, szépen besűrűsödött, összefüggő, mintegy 5-6 m széles vegyes, nád-gyékény zöldell a "partom" mentén. .....Miután rajtam kívül a környéken szinte senki nem gondozza a vízpartot,  nem áll fenn a veszély, hogy a madarak búvó-, fészkelőhely nélkül maradnak.  Egyébként is mindig ellenőriztem mielőtt nekiálltam a vágásnak, hogy nincs e benne fészek, ha lett volna kihagytam volna. Eddig azt hittem hasznos amit csinálok. Kérem tanácsukat, a továbbiakban folytathatom e ezt a tevékenységet!"  Egyelőre semmi válasz nem érkezett, befejeztem. Gondolom ha van tiltás az a tűzveszély és a madarak miatt van, abból kiindulva, hogy a magyar ember tökhülye, csak akkor nem csinál marhaságot ha büntetéssel fenyegetik érte. Én már a "létező szocializmusban" megtanultam, hogy Magyarországon minden tilos, ami meg nem az kötelező. Ez a digitális államigazgatás úgy tűnik azóta se változott.

Miután maradt a randa hideg ködös hangulattalan idő odakint, jobbára idebent a házban tevékenykedek. Lassan befejezem a hajón elalvás előtt olvasott "Forrongó világ"-ot. írtam már róla. Hogy ez az első kötete Herman Wouk nagyszerű regénytrilógiájának és hogy pont fordított sorrendben olvastam őket, ahogy a kezembe kerültek, különféle turkálókban. Tehát ez most az első rész és milyen szomorúan olvasom az egyes szereplők reményeit, csetlését-botlását az események sodrában, ahogy menthetetlenül haladnak a harmadik kötetben (általam már sajnos ismert) balvégzetük felé. Eltöprengtem rajta, micsoda mágikus hatalom van egy író kezében, amikor quasi élő alakokat teremt ( ha nem képes erre, akkor nem író), akiket aztán az előre megtervezett cselekmény mentén különféle megpróbáltatásoknak, örömnek és bánatnak, tesz ki és a végén van akit megöl. Ez nem a klasszikus romantikus dráma, vagy a halivúdi szirup, esetleg akciófilm, ahol a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a hős ellovagol a lenyugvó napba szerelmével, a gonosz meg szörnyű véget ér. Nem... itt a jók is tudnak szörnyű véget érni és ráadásul én már csak szomorúan tudok ehhez asszisztálni, hiába izgulok, mert tudom mi lesz ezerkétszáz oldal múlva. Hogyan van egy írónak tehetsége ahhoz, hogy a második világháborút elejétől a végéig plasztikusan megjelenítse, valamennyi lényeges eseményt és helyszínt történelmi hűséggel belefoglalva egy családregénybe? Honnan ez a Tolsztojhoz hasonlítható, lenyűgöző epikus fantázia, amitől képes az író egy ilyen szövevényes cselekményt kieszelni, azt számtalan szereplővel "megcsináltatni", majd szívtelenül és igazságtalanul teremtményeit jutalmazni vagy elpusztítani? És mégsem a pusztítás, hanem a remény az ami a végén, minden geil mézestakony, könnyes boldogvég és egyéb mesterkélt firlefranc nélkül megcsillan az utolsó lapokon. Hát ettől nagy író valaki.

Apropos könyv. Letöltöttem pár könyvet, de mind PDF-ben van és  PC-n utálatos olvasni, áttölteném a Kindle Ebookra, de nem tudom hogy kell. Nem tud valaki segíteni? Az első: https://docplayer.hu/68213643-A-kutyak-szoros-gyerekek.html, a második https://docplayer.hu/4423613-Fekete-istvan-zsellerek.html ?

Ebben a randa időben csak a zenélés és az olvasás ami foglalkoztat.... az öregség meg velem foglalkozik, tegnap megfájdult a derekam, de nem úgy mint régen, azt a fajtát már ismerem, de ezt nem tudom elmagyarázni, mára elmúlt, de elromlott a jobb térdem, elkezdett hajlításkor nyilallni, most sántikálok. Az az érzésem hogy valahogy jön-megy bennem egy adag fájdalom és hol itt, hol ott bukkan fel. Remélem ahogy megy lefelé, valahol a lábujjamnál kimegy belőlem. Csak át ne menjen szegény Sz-be mert épp itt alszik a lábamnál.

Szerintetek sütött egyáltalán idén a nap? Nem is tudom mikor láttam utoljára.( Csak úgy eszembe jutott, ha győznek a méregzöldek és se atom, se szén se semmi ami  CO2 kibocsájtó, mégis mitől lesz villany, ha se szél, se nap hetek óta?)  Hangulattalan, ködös utálatos idő, nyirkos hideg. Állandóan aludnék. Mondjuk senki nem akadályoz meg ebben. Tegnap, ugye azt írtam, hogy kimegyek levágni a maradék nádat. Hát annyira rámtört az álmosság és lustaság, hogy helyette szégyenszemre a délelőtt közepén lefeküdtem aludni. kora dél után ébredtem fel, megebédeltem, de továbbra is nagy volt a kísértés, hogy visszafeküdjek. De ehhez már nem volt képem. Elszántam magam, nekiöltöztem és kimentem folytatni a nádtalanítást. Az elhatározásban a végső lökést az adta, hogy ránéztem a  kéthetes meteorológiai előjelzésre ami folyamatos felmelegedést mutatott. Márpedig ha megolvad a jég, a maradékot vághatom csónakból sarlóval, ami kegyetlen meló.  Jégen lapáttal se könnyű a vastag gyékényszárakat elnyűni ( nádnak mondom mindig, de a 90 % gyékény, tudjátok, aminek a bugái vannak), szóval he nem is nehéz, de fárasztó. Miután ahogy említettem tegnap, fenyeget a beszakadás veszélye, deszkákat vittem ki és ezeken állva, azokat folyamatosan tologatva végeztem a munkát. Pufimellényben kezdtem és ingujjban fejeztem be, nulla fok körül volt csak a hőmérséklet, alaposan megizzadtam, de végeztem alkonyatra.

Eltekintve az időjárásletargiától minden szép, mert  zúzmara borít mindent hetek óta,

de éjfél után amikor mentem ki a hajóra aludni ónos szitálás volt, a meredek járón félelmetes volt felmenni (áldom az eszem, hogy tavaly raktam fel korlátot, mert  ha lezúgok a jégre a hajó és a stégláb közé összetöröm magam és ha még be is szakad a jég alattam akár bele is fulladhatok) és amikor már azt hittem bent vagyok, a decre lépve szétcsúsztam spárgába, egyik lábam kint a jég felett az égben, másik a decken, alaposan odavertem magam, ma csak a "sebeimet nyalogatom" van indokom a lustálkodásra.

Csütörtökön rámerészkedtem a jégre. Na még nem korcsolyázni, csak levágni a nádat, gyékényt a kikötőm környékén.

tavaly sokat kínlódtam csónakból sarlóval  amikor nem fagyott be a Duna, ez jégen gyerekjáték, az ember csak tologatja a lapátot a jégen és dől a kiszáradt növényzet. Óvatosan kezdtem a "vízenjárást", 

 megfurkáltam a jeget, hogy megtudjam milyen vastag. Miután 8-10 cm-re hízott, nyugodtan mertem rajta dolgozni.

Azért csak sikerült beszakadnom fél lábbal, a fene gondolta volna, hogy a víz felett  kiemelt 420-as alatt olyan meleg van, hogy nem fagyott be a víz, mellette közvetlenül is csak 1-2 cm vastag a jég és ahol nagyon sűrű a kiszáradt növényzet ott se bír meg embert. Alighanem a víz alatt rothadó elhalt növények termelnek hőt bomlás közben, a víz felett még állók meg szigetelnek.  Ami a vastagabb jég felett volt azt levágtam és elégettem most meg  deszkákat fogok lefektetni a jégre és arról vágom a maradékot.

Utána mindenkinek jólesett a melegedés.

Tegnap bevásárlónap volt, de a délután is úgy alakult, hogy sofőrködnöm kellett, ma folytatom.

Lassan, de vastagszik a jég. A hajó már nem mozog, teljesen körbefagyott, de a belső fűtés hővesztesége miatt még vékony a jég, viszont a stég mellett a csáklyával már erő kell betörni, olyan 3-4 centiméter körül lehet.  Ma délután 4 órakor a szokásos kutyasétáltatáskor láttam két ismerős idiótát korcsolyázni. Hívott minket is az egyik, de mondtam, hogy ÉN biztos nem megyek rá mielőtt nem lesz 10 cm vastag és már megyek is innen haza, mert semmi kedvem őket menteni, ha beszakadnak.

Most látom, hogy egyrészt amikor az ember még jól lát mennyire sötét van már a fényképezéshez, másrészt meg milyen koszos az objektív.

Most olvasom Herman Wouk "Forrongó világ" című könyvét. A dolog érdekessége, hogy ez egy regénytrilógia első kötete és úgy hozta az élet, hogy különféle turkálókban legelőször a harmadik kötetet, a "Végső győzelem"-et, majd a másodikat a "Háború"-t leltem fel és most a legelsőt vettem meg antikváriumban. Szóval fordított sorrendben olvasom őket. Kifejezetten fáj, hogy a regény hőseit most az első kötetet olvasva nem tudom "megmenteni" azoktól a magpróbáltatásoktól, végső tragédiától, amik ( én már tudom, hogy) a második és harmadik kötetben várnak rájuk.

Amúgy a napok békésen telnek, egy hete "egyet fizetsz kettőt vihetsz" bejgli akció volt a Lipótiban, gyorsan vettem kettőt, mert bejglifüggő vagyok, minden nap azt eszem reggelire Karácsony óta. Sajnos már csak három rúd van. Különösebben nem izgat, hogy 12 napja lejárt a szavatosságuk, ami nincs megkezdve kint van a tornácon lévő hűtőszekrényben, nincs ugyan bekapcsolva, de így sincs benne több 3 foknál.

Öregség... UTÁLOM az állandó új problémákat. A hátam közepébe se kívánom a "kihívásokat". Amikkel muszáj foglalkozni.Van nekem elég amit kitalálok magamnak, de mindig jön valami. J második napja reklamálja, hogy állandóan büdös van a fürdőszobában, mert órák alatt elfogy a víz a zuhanykabin, meg a padló-összefolyó Szuez szifonjából. Eddig ilyen nem volt. MI a franc lehet?? Próbálgatom, TÉNYLEG, elég  egy klozetlehúzás és kiszippantja a bűzzárat. Miután elképzelésem se volt mi lehet az ok, ma nekiöltöztem a rutinnak. Ha az ember bármilyen rendszerben hibát keres, amihez ráadásul nem nyúlt hozzá régen, tehát nem gyanús semmi, elkezdi végignézni az egyes elemeit, hátra rábukkan valami anomáliára. Nem kellett sokáig kutatni, elsőre a szennyvíz-átemelő akna fedelét nyitottam fel... hoppá, több mint háromnegyedig állt benne a trutymó, nem működik a szivattyú! ( hogy ez hogy hat ki az injektor hatásra a szifonoknál, arra még elméleteket kell gyártsak, mindenesetre ez nagy baj, nem megy el a szennyvíz a házból). Áldom az eszemet, hogy tavaly amikor kishíján sikerült elsüllyesztenem a hajómat, vettem egy nagyobbacska búvárszivattyút. Némi munka volt a kertben tárolt, a hidegben megmerevedett vastag tömlőt kiegyenesíteni valamennyire, hogy elérjen a szennyvíz-átemelő aknájától a rég használaton kívül helyezett emésztőgödör szellőzőnyílásáig, de végülis sikerült.  Ezen át a szennyvíz híg részét átszivattyúztam az emésztőbe, így láthatóvá vált a nem működő szivattyú. Leslaugoltam tiszta vízzel és a tornác tető szarufájára rögzített csigán átvezetett kötéllel kiemeltem és a "munkáshokedlire" fektettem. És máris megvolt a hiba. Érthetetlen, mert nagyon vigyázunk, hogy semmi nem odavaló ne kerüljön a szennyvízbe, de mégis, a járókerék feltekert valami kenderzsinórt és attól megszorult. Miután némi ügyeskedéssel darabokban kiszabadítottam, kézzel könnyedén forgott, a nagy kérdés csak az volt nem károsodott e a szivattyú, mert ha mondjuk leégett az nagy baj. De mázlim volt, semmi baja, remekül működik. Már csak a kimosakodás volt hátra a ... most mit mondjak ... szóval szennyvízből.

De ezzel még nem volt vége a nemvárt hibáknak. Amit különösen utálok, ha valami baj van az informatikával. Mivel autodidakta PC használó vagyok, ha valami váratlan jön, mindig ... mondjuk úgy "elkedvetlenedem".https://giphy.com/gifs/computer-reddit-bPCwGUF2sKjyE/fullscreen J alig használja a gépét, ezért aztán ha nagynéha mégis, akkor azonnal problémái támadnak. Most...NEM MŰKÖDIK A SKIPE! Ilyenkor mindig én jövök, ugye én vagyok a családban a problémamegoldó. Próbálom ami tőlem telik, de nem megy. De annyira, hogy utána már a Google Chrome se jön be, úgy hogy semmit se lehet a géppel kezdeni. Szerencsére sikerült telefonos segítséget találni, ismét működik a Chrome, de egy nap nekem két ilyen szintű hibaelhárítás már sok. Ja, már nem fogy a víz a szifonokból WC lehúzáskor.

Hosszúszőrű kutyának csakis nő legyen a gazdája, mert ÉN azt biztos képtelen lennék megtenni, hogy naponta kifésülöm a bundájából a gizgazt, amit a rekettyésben összeszed.

A végeredmény.

11:01 Katasztrófa. RECSEG az agyam az erőlködéstől...szolfézst tanulok. Matekozom, hogy az egyes hangnemekben milyen akkordok fordulhatnak elő. Mert ha találok egy számot ami teszik, akkor fülre játszom zongorán(mert azon látom, hogy milyen billentyűt ütök meg, a harmonikán nem látom) és a terv az, hogy miután ebből világosan kiderül az adott dallam hangkészlete, abból meghatározható hogy milyen a hangnem és ehhez találom ki a kísérő akkordokat aszerint, hogy az adott hangnemben milyen akkordokat lehetséges egyáltalán  összerakni  a hangnem hangkészletében lévő hangokból. Lehet, hogy van erre könnyebb módszer is, de nekem most pont az kell ami bonyolult, mert ebből tanulok. A szerencse, hogy minden megvan a neten amit tudni kell, csak értelmezni és használni kell. De komolyan mondom elfáradok bele.

Vigyázni kell viszont, mert mindenki gondolkodás nélkül kirak bármit amit eszébe jut. Például itt ez az oldal, ami érthetően megfogalmaz dolgokat, http://www.fzolee.hu/fw/zeneelmelet_01_elmelet a szeptimakkord képzéséhez kerestem anyagot amikor rábukkantam. De van benne egy ilyen sor "Ha az alaphangra nagytercet teszünk, majd egy kistercet, akkor dúr akkordot kapunk (pl. C-E-G = Gdúr)." Ami hülyeség, azt már MÉG ÉN IS tudom, hogy a C-E-G  az egy C dúr akkord.

Érdekes dolog az emlékezet bugyraiban való kotorászás. A kvint kör rejtelmeiben botladozva rábukkantam egy táblázatra, amiben a keresztek és "bé"-k jönnek sorba, egészen  hét darabig. És amikor  rátekintettem, hogy, "fisz, cisz, gisz, disz, aisz eisz, hisz"  meglepődtem, hogy EZT a versikét én tudom. (mert számokat neveket szavakat elfelejtek, de verset soha) 18 éves koromban amikor gitározni tanultam megtanultam. Csak azt felejtettem el, hogy amúgy ezt az egészet, amit most tanulok, egyszer már tudtam. És esti kutyasétáltatás közben valahogy addig ismételtem, amíg előjött a " bé, esz, asz, desz, gesz, cesz, fesz" is. Csoda izgalmas dolog a tanulás.

23:29 Ma itt voltak a lányomék. Beszélgettünk a Karácsonyról és arról a túltobzódó ajándékozási őrületről ami manapság van. Mi már jóideje nem ajándékozunk egymásnak semmit. De emlékszem a másik végletre, amikor gyerekkoromban a játékboltokban százméteres sorok álltak a játékboltok előtt és gyakran azért nem kapott egy gyerek semmit, mert mire az anyja sorra került már csak a Rákosi kép volt a polcon. Végletek közt leng az inga és mindig van valami "kompenzálnivaló", valaki mindig valamit túl akar tolni, mintha azzal a múltat megnemtörténtté lehetne tenni. Elmeséltem a gyerekeknek, amikor 6 éves koromban az iskola első osztály megkezdése előtt anyámmal elvittek minket "anyák és gyermekek" táborba Vajtára a Zichy kastélyba. Autóbusz vitt minket, a MÉMOSZ székház előtt kellett beszállni. Az anyák a nap egy részében elkülönített politikai fejtágítón vettek részt,  minket gyerekeket addig bezártak az erdő mellett egy karámba. Voltunk vagy százan egy teniszpálya méretű drótkerítéssel körbevett placcon ahonnan még a füvet is kitaposták az előttünk járók. SEMMI nem volt amivel játszani lehetett volna és úgy látszik, hogy mi még túl kicsik voltunk ahhoz, hogy politikai foglalkozást tartsanak nekünk, így maximum csak szaladgálni, egymást lökdösni lehetett. Én már akkor is ilyen manuális ember voltam, kifigyeltem, hogy a kaput csak bedrótozta, amikor otthagyott minket a smasszer, a kezem kifért a rácson és simán kitekertem a drótot, úgy hogy szétszéledtünk az erdőben, ahol viszont rengeteg, városi gyerek számára izgalmas dolog volt, például tele lehetett szedni a zsebünket makkal. Anyáinkat is mozgósítani kellett a fegyőröknek, amíg összeszedtek minket az erdőből. Az étkezés is szigorúan elkülönítve volt anyáinktól. Sorakozó volt és úgy kellett bevonulni az étkezőbe, a könyvektől megfosztott, üres polcokkal ékeskedő volt könyvtárszobába, valahogy így képzelték a jövendő szocialista embertípus kialakítását. Mi miután befaltuk a kaját, persze mindenféle gerillaakciókba kezdtünk, részben elbújtunk a hatalmas kandallóban, felmásztunk a polcokra, vagy egyszerűen kisurrantunk a folyosóra és átszöktünk anyáink étkezőjébe. Igazából az egész történet a mai karácsonyi játékdömpingről jutott az eszembe, mert akkor ANNYIRA nem volt semmink, hogy máig emlékszem mennyire irigyeltem ott a táborban azt a gyereket, akinek volt egy zsebredugható méretű fa hasábja, amibe volt fúrva hat darab lyuk és azzal játszott. Amikor anyáink kiszabadultak a szemináriumról, akkor lehetett velük a parkban sétálni, de időnként megjelent akkor is egy néni és felkiáltott, hogy "Elvtársnők most zakatolunk!" És akkor minden felnőttnek egymás vállára tett kézzel körbe, körbe, meg hullámvonalban szaladgálva, masírozva kellett  és énekelni, hogy: " Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat / Én a legszebb lányok közül téged választalak / Egy a jelszónk, tartós béke / Állj közénk és harcolj érte !"  és ezt egymás után sokszor kellett énekelni, meg ritmusra tapsolni az utolsó két sorra. ( és most rágugliztam, és PONT így szólt a vers egy betűt se tévedtem, meg a taps is így volt, pedig ennek majd 70 éve https://www.youtube.com/watch?v=ZAYFlb0KmEw) Azt hiszem kétszer leengedtek minket a faluba is, ahol anyám, aki amúgy tisztaságmániás volt, frászt kapott, mert amíg ők a Manci nénivel valamit nézegettek, én a Mari barátnőmmel felfedeztem a sarokban a felhalmozott marhasót, ami valami gyerekek számára rendkívül kívánatosnak látszó kék tégla formájú izé volt és elkezdtük nyalogatni ( az tényleg egy csoda, hogy hogy a francba jöttünk rá, hogy mire való) és amire ő észrevette mit csinálunk, már az összes vastag port mind lenyaltuk róla. Hát ennyit a szolfézsről.

Reggel 8-ra jött Flóra. Akik olvassák ezt a blogfolyamot, talán emlékeznek 2 évvel ezelőttről rá, az a "kislány" aki mannschaftolt nekem a Tequilán, meg a 470-esben. Na ő azóta már annyira nem kislány, hogy már doktornéni. De nem akar gyógyászkodni, szenvedélye a kutatás ( és a siklóernyőzés). Hosszas próbálkozás után beküzdötte magát egy kutatói állásba. Nehéz kenyérnek tűnik ez is, pénz sehol, most egy olyan téma felelőse, amiben egereket kell különféle pályákon tesztelni (lásd még "Virágot Algernonak."), de ehhez a pályát meg kell építeni egy asztalra, aminek ráadásul elég speciális, állíthatónak kell lennie. Megkapta feladatnak, hogy csinálja meg az asztalt is, mert pénz az nincs rá. (Nem foci, ha vennék többezer dollár lenne) Na egy ismerőssel összehozták, nekem csak az utolsó lépés, négy önfúró csavar behajtása maradt a zártszelvényekbe. Seperc alatt végeztünk, jöhet a tudomány. Azért az elgondolkoztatott, hogy milyen tékozló az a szegénység, ahol egy diplomás orvosnak kell egy lakatost, vagy maximum egy ügyes mechanikai műszerészt helyettesíteni.

Aztán Klárika kutyáját a Picit vittük autóval varratszedésre meg oltásra. Mondtam ugyan, hogy a férceket szívesen kiszedem én, de ha már oltani is kellett, csinálja az állatorvos, benne van az ivartalanító műtét árában.

Visszaúton beugrottam az Ápiszba (tudom nincs már ilyen nevű üzlet, de úgy vagyok vele mint sráckoromban boldogult Schreiber néni a harmadikról a "Meinlivel", amit most mindenki Közértnek hív pedig egyik sincs már régen) füzeteket venni. Adalék az öregséghez. Nehezen fog a fejem....illetve gyorsan megértek dolgokat, de gyorsan el is felejtem. Iskolás koromban amit megértettem tananyagot, azt nem is kellett megtanulnom, mert már TUDTAM is. Most a Kisember unszolására és segítségével elindultam a szolfézs tanulásban. De már nem elég megérteni mint régen, memorizálni egy külön feladat. Na ehhez kevés az, hogy cetlikre irkálok, amik aztán elkeverednek. Kell gyakorló füzet. Jegyzetelek és ismétlek. Szerencsére a neten minden megvan. De ott elolvasni SEMMIT nem ér. Az már iskolában is megvolt, hogy nagyon gyorsan tudtam jegyzetelni, az ma is megvan. De akkoriban nem sokat kellett utána a jegyzeteket bújnom, most már viszont kell tanulni. Ez van. De remélem, akárcsak a hangszeres játék tanulás, ez is segít kitolni az aggkori elhülyülést.

Az autóban velünk volt SP is aki már, ha nem is könnyedén, de az autóba is be tud szállni, így ha nem is gyalogosan, de legalább kimozdult ő is az otthoni bezártságból.

Itt az év vége, holnap Szilveszter. Nekünk nem volt ez egy rossz év, különösen annak tükrében, hogy egyre többször gondolok rá, hogy mennyivel rosszabb évek fognak még  következni, ahogy öregszünk. De ne gondoljunk most erre!  Minden olvasómnak Boldog Újévet kívánok!

Elszoktam a téltől. Merthogy idáig nem volt. Ma viszont 1,4 °C volt reggel és kegyetlen viharos szél. De hát a kutyával menni kell! Egyébként is nem felejtettem el, hogy egyszer egy szívgyógyász azt mondta egy rádióműsorban, hogy "A kutyát szívügy, hogy naponta kétszer el kell vinni sétálni. Még akkor is ha nincs kutya.". Hát itt van kettő is. Bár a Picur ( a továbbiakban P) sokkal kényelmesebb (érdekes minden kutya olyanná alakul mint a gazdája), amikor reggel jövök be a hajóról a Szmájli ( Sz) ott toporog az előszoba ajtóban, amint nyitom suhan kifelé, még azt se várja meg hogy az időjárásnak megfelelő lábbelit, kabátot vegyek fel, inkább kint didereg a lábtörlőn, várva hogy én is meginduljak. P-t meg hiába hívom, a szemét se nyitja ki pedig tudom hogy hallja, ott alszik J-vel az szófán, hol a lábánál, hol mellette bepréselődve közé és a támla és közé, hol csak nemes egyszerűséggel rajta keresztben. Rám se bagózik. Amikor aztán már rég visszajöttünk a sétából, J ébredezve  ártatlanul kérdezi tőlem, hogy mért nem vittem el az ő kutyáját is... mintha nem ismerné! Így aztán neki is kell mennie P-vel sétálni, de hát az ő szívének is jót tesz a mozgás. Na szóval tél lett. Amikor  fél egy felé SP (Sári Pista aki járni tanul, de egyelőre csak a villamosszékkel száguldozik)-től jöttem hazafelé bringával, a legnagyobb áttételre kellett kapcsoljak és még így is lihegtem attól a 400 méteres úttól amit viharos erejű szembeszélben meg kellett tenni hazáig.

Merthogy felraktuk a használt kamionponyvából szabott függönyt a fészerre. Tegnap jobb idő volt, akkor kellett volna csinálni, de elment a délelőtt a szokásos pénteki bevásárlással. Na mindegy kicsit hideg volt, fújt a szél, meg kesztyűben nehezebb is volt matatni, úgy hogy jobbára levettem, de akkor meg a kezem fagyott rá a szerszámokra, de meglett. El nem tudom képzelni, hogy az űrhajósok amikor szkafanderben dolgoznak "odakint", hogy a vén bánatban hajtják rá a hatos anyát a csavarra. Tuti hogy kering ott a Föld körül pár darab amit elejtettek.

A mienk egy kicsit földhözragadtabb projekt, mint ami itt fentebb a képen látszik, bár mi is annyira beöltöztünk hozzá a hideg miatt, mintha űrruhában lennénk, K (Klárika) pont úgy néz ki mint egy Matrjoska baba, csak őt nem lehet szétcsavarni.

A karikákba legelőször is  karabinereket raktam, azok futnak a korábban kifeszített drótkötélen. A legnehezebb volt újabb karikákat beütni a hidegtől elmerevedett nehéz ponyvába

Aztán felraktuk őket.

Ahogy mostanában mennek errefelé a dolgok, ha ezt a Mészáros Lőrinccel csináltuk volna simán felnyalhattunk volna érte pármilliót, végülis a vak is látja, hogy ez egy EU-s projekt volt.

Valahogy folyamatosan rámtalál egy téma.( szóval nem én keresem, ma pl ebéd közben a Klubrádió is ezt a műsort nyomta) Pedig igazából nem akartam vele foglalkozni. Hosszú életem során többnyire igyekeztem megtartani Assisi Szent Ferenc tanítását, miszerint: " Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam amit lehet és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni." Mondom igyekeztem, persze nem mindig sikerült. Többnyire ott tévedtem, hogy olyan dolgokat feszegettem, amik megoldására képtelen voltam. Aztán az idő meghozta a tapasztalatot és mára inkább kerülöm a megváltoztathatatlant. Na pont így voltam a klímaváltozással. Én azt gondoltam és tulajdonképpen még gondolom ma is, hogy az ember ilyen óriási trendekkel szemben tehetetlen. Hiszen a Föld klímája akkor is folyamatosan változott amikor ember még nem is élt rajta, akkor is változott amikor még barlangokban firkált a falra, mért pont most hagyná abba? Kicsit nagyképűségnek is gondolom, hogy az emberi tevékenység okozna ekkora globális hatást, de lassan már a csapból is ez folyik, talán lehet benne valami. De mondom, hessegettem magamtól a témát, de tegnap utolért egy üzenet. Kedves ismerős küldött egy youtube videót, mely nagyon elgondolkodtatott. Ez volt az: https://www.youtube.com/watch?v=IVoTTL62coc&t=18s

Nagyon figyelmesen végignéztem és nem igazán értettem egyet vele. Mindazonáltal igyekszem  soha nem elhamarkodottan zsigerből ítélni, elkezdtem guglizni a témát és sorra bukkantam rá más véleményekre is. Így bukkantam rá erre a sorozatra,  (https://www.youtube.com/watch?v=-Sq6ks0zjm4), érdemes mindhárom részt megnézni.

Ha  egy dologra jó volt Horváth András hosszadalmas videója akkor az az volt, hogy a "másik" véleményre is rákerestem. Nagyon érdekes ez a sorozat  bár kicsit bénán indul, de miután az első néhány percet átvészeltem és megnéztem mindhárom részt, valamivel tájékozottabb lettem.

Ennek hatására megnéztem azt az ominózus beszédet, amit Greta Thunberg adott elő New Yorkban a klímakonferencia alkalmából. https://www.youtube.com/watch?v=lGlscTA-nBM meg kell mondjam ezek után nagyon nem tetszett, messze nem keltett bennem akkora szimpátiát, mint sokmillió emberben. 

Nos ezek után  a véleményem a Greta Thunberg jelenségről ez, amit a Horváth-féle videó alá írtam:

Van töltött káposzta, kocsonya, bejgli, túrótorta, kőrözött, halászlé, narancs, banán, alma, három darab kitömött hűtőszekrény az egyebekkel és lesz még ma kaszinótojás is. Miközben a főzés illatai lengenek be mindent a kis házban ( sose értem amikor valakinek baja van a "konyhaszaggal", biztos valami rosszat főz a felesége) a két kutya, "akiket" mágnesként vonz az ételszag, mint az árnyék követi J minden lépését, időnként majd a nyakát töri ki rajtuk, amikor hirtelen változtat irányt. Amikor már nagyon útba vannak keményen rájuk parancsolok, hogy takarodjanak be a szobába, ez olyan néhány másodpercig eltávolítja őket a konyhától, illetve J sarkától.

Ezt a gyűjteményt ma fedeztem fel a Qubit cikke nyomán https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5959 mindenki figyelmébe ajánlom Veress Péter soha el nem évülő szavait a végén.

Ami a legjobb hír Sári Pisti már járni tanul. Fél éve ez még csak álom volt.

Bár a leghatározottabban esőt jósolt mára a meteorológia, de szerencsére minket elkerült. ( azt hiszem igazából rólunk előbb elvonult, mert tegnap szinte egész nap esett, szakadó esőben sétáltatott engem a kutya) Szóval ma reggel ilyen idő fogadott.

Én ennél szebb Karácsonyt nem is kívánok magamnak. Ha valakinek tetszik, akkor neki is hasonlót, amúgy meg minden olvasómnak

                                     Áldott, békés, szeretetteljes Karácsonyt kívánok!

(Most látom, hogy egy napot téved a fényképezőgépem dátumbélyegzője, 22-e van.)

7:42 Persze azért van akinek az ember tudja, hogy milyen ajándékot lehet venni, aminek hasznát is veszi és még nincs neki. Itt vagyok például én. Tegnap reggel J-t viszem Kiskunlacházára a vasútállomásra kölcsönautóval, amikor is elmegyünk a szerdai piac mellett. Na mondom "itt még sose voltam, visszafelé benézek". És vettem magamnak karácsonyi ajándék gyanánt töpörtyűt, disznósajtot és pörcöt. Eddig stimmel a szabály, "csak olyat ami ELFOGY!". De aztán megláttam ezt.

És tudtam, hogy PONT erre van szükségem. Cipőnek nem nevezném, mert egy műanyag vacak, műanyag bundabéléssel, de megoldja egy problémámat. Nevezetesen a kiszaladgálást a kapuhoz télen ha valaki csönget. Mert ha jön postás, futár, az nem ácsorog szívesen amíg én felhúzom a csizmám, bakancsom ( a postás leginkább bedob egy cetlit, aztán mehetek a postára a levelemért), ha meg kiszaladok a hóba, vagy csak a hidegbe papucsban, fázik, sáros lesz, elázik a lábam. De ez egy számmal nagyobb mint a lábam, lehajolni se kell, csak belelépek és máris mehetek, vízhatlan és meleg. Csak egy dolga van, az előszobában várni rám. A ballábason látszik, hogy a kutya már megpróbálta felvenni.

20:54 Ma délelőtt a szokásos autós bevásárlás volt. J mondta, nem veszünk semmit, csak előfőtt rizst. ( Nem emlékeztem rá, de most rákérdeztem, erre nevetve közli, hogy AZT elfelejtett venni!) Merthogy tegnapelőtt amíg a Pici kutyát operálták alaposan bevásároltak a hölgyek a közeli Pennyben, szóval két púpos bevásárlókocsi tartalmát pakoltuk be a kocsiba, plusz ölben a műtét utáni kiskutyát. Na ma a szokásos, hentes, majd a Lidl. Hát mitteszisten ISMÉT két púpos bevásárlókocsi. Be kellett indítani még egy hűtőszekrényt a tornácon, ami igazából már ki volt dobva, szerszámokat tartottam benne. Komolyan mondom, mintha háborúra készülnénk, ha MOST bezárna minden élelmiszerbolt, szerintem tavaszig nem halnánk éhen. Ahhoz mérhető mennyiségű élelem van itthon, mint amit a Kopárnak bepakoltunk a Földkerüléshez. Én azt mondtam, hogy MOST megyek utoljára boltba idén, de J rámparancsolt, hogy csak rendeljek meg egy fél parasztkenyeret hétfőre a Lipótinál, mert sose lehet tudni. Parancs az parancs, megrendeltem.

Tegnap ivartalanító műtétre vittük SP és K kutyusát "Pici"-t Klárikával, én a szokásos sofőrszolgálatot láttam el. K nagyon aggódott kis kedvencéért, én nyugtattam, egy ilyen fiatal állatnak semmi egy ilyen beavatkozás, nincs náluk az embernél természetes műtéti stressz és nagyon gyorsan gyógyulnak. Nem is volt semmi baj,

P már ma vidáman jön-megy,  ma délután vittük kiszedni a branült. Én ugyan amikor tavaly J kutyáját (amikor valami rosszat csinál akkor azt mondja, hogy az enyém, mert én vagyok beírva az oltási könyvébe, de most mondjátok meg, szerintetek kié ez a kutya

?) ivartalanították, nem csináltam vele ilyen nagy felhajtást, mind a barnült, mind a varratokat magam szedtem ki az állatból, de hát én magamnak is így szoktam.

MÁS. Itt a Karácsony a nyakunkon. Mindenki ajándékok után futkos. Egyéni tapasztalatom, hogy az ajándékok jelentős része újabb felesleges kacat. Lehetnek kivételek, de az emberek nagyrésze, pláne idős korban rendelkezik mindazon javakkal amikre szüksége van. Mindnyájunk otthona tele van agresszív lomokkal. Ezek olyan holmik, amiket kidobni sajnál, de nem kellenek semmire. Az csak a karácsonyi történetekben van, hogy  a nagymama hogy örül a meleg sálnak. A nagymamának általában van egy fél szekrényre való sálja, szó sincs róla, hogy idáig fagyoskodott volna a süvöltő szélben az erdőben rőzseszedés közben. Ha meg nem volt neki sálja, akkor szégyellje magát gyereke, unokája, hogy karácsonyig várt vele, idáig tűrte, hogy a nagyi nyaka fázzon! Ide linkelem George Carlin  előadását a témában. https://www.youtube.com/watch?v=cs8DBsyhTxE

Tehát általában semmi szükségünk arra amit ajándékba kapunk, ráadásul örülni kell neki, ráadásul nem dobhatjuk ki és nem ajándékozhatjuk tovább, mert esetleg mélységesen megbántjuk vele az ajándékozót ha lebukunk. Szóval ajándékozzunk olyat amit a megajándékozott megeszik, megiszik, magára ken, szóval olyat ami ELFOGY. Nagypapának például egy utalványt a masszázsszalonba, vagy ha autózik egy kanna benzint, nagymamának madáreledelt, esetleg rejtvényújság előfizetést. Mindegy, csak sálat ne.

Említettem már többször, hogy ez hajóépítőblogként indult, aztán életmódbloggá vált és egyre inkább öregedésbloggá válik. Ezt a mai bejegyzést nem ajánlom azoknak akik nem akarnak megöregedni és úgy gondolják, hogy nem is fognak. Mindenki másnak viszont ajánlom, mert főleg a végén fontos megállapítást fogok tenni.

Úgy végződött a múlt hét, hogy városom frissen megválasztott szenátusa (tudatos az antik név, az új városvezetés egy patinásabb történelmi múltban keres mintát a működéshez, a képviselőket a bemutatáskor a polgármester "szenátorokként" említette, bár róla még nem mint "főbíróról" beszélünk, ahhoz hiányzik a közigazgatási felhatalmazás, de talán ha Károly Róberthez visszatérünk az is meglesz, bár most még csak Horthynál tart az ország) a város öregjeit (mellőzöm az eufémisztikus "szépkorúak" kifejezést, aki öreg az öreg, slussz-passz) egy karácsonyi ünnepi műsorral egybekötött ebédre hívta meg az általános iskola tornatermébe. ( a képeket Varga Viki alpolgármester Fb oldaláról loptam, én is fényképeztem telefonnal, de soha többé nem teszem mert pocsékok lettek a képek)

A műsort az iskolások kezdték

nagy tetszést aratva a népes közönség körében

a "harmonikás szakkör" ( igazából http://www.harmonikainfo.hu/) folytatta

 remek szólistákkal. (Sajnos, mint már sokszor említettem az egyfüllel való hallásom nagyon befolyásolja, különösen egy rossz akusztikájú teremben, a hangok, főleg a mikrofonba mondott szöveg megértését, hiába van agyonhangosítva, egy csomó hangszóró szól a terem minden sarkából, plusz a színpadról, csak azt hallom, hogy nagy a zaj, de érteni nem értem. Például a múltheti gyászmisén a templomban is hangosan hallottam, hogy beszél a plébános, de csak valahogy úgy, hogy buahuavaaauahaéá. Valamit segített a halló fülem tenyérrel való kagylózása, sőt megpróbálkoztam egy hallótölcsért is tekerni egy templomi pár lapos kiadványból, de ez meg suhogóvá tette a továbbra is érthetetlen hangokat.  Na ezért dolgozom a saját konstrukciójú hallókészüléken talán segít valamit.)

Aztán szünet következett étkezéssel. Lehettünk bő háromszázan, nem lehetett egyszerű ennyi emberre főzni, de ami még komplikáltabb ezt a mennyiséget felszolgálni. És a felszolgálást személyesen a képviselőtestület a polgármesterrel együtt, néhány segítővel végezte. 

A csapat itt látható, középen a műsor díszvendégével. (Vajon ha már városi rendezvény, miért nem látom köztük azokat a képviselőket akik nem a KEVE civil egyesület jelöltjeként jutottak be a városvezetésbe? Pártok képviselőinek derogál felszolgálni a város öregjeinek?)

Igen jól látjátok Kovács Kati volt  az ebéd utáni előadó. Először is elnézést kérek attól aki most fanyalog, hogy egy nőnél a koráról beszélek, de ez a mai bejegyzésem kifejezetten a korosodásról szól, tehát nem tudom kihagyni. A művésznő beleillett a műsorba, már ami a korát illeti, egy évvel még nálam is idősebb. Viszont fantasztikus volt az az életteli, sokmozgásos előadás amit lenyomott. Igaz ugyan, hogy erőteljes unszolásom ellenére nem volt hajlandó elénekelni a "Ha egy rokkendrollert kaphatnék" című számát, de hát talán nem is egy karácsonyi ünnepségre való (nyilván a felvett zenekari kíséretben ezért nem szerepelt).....bár én nagyon szerettem volna hallani.  Nagyon komoly hangja van és most nem azt mondom, hogy még mindig, vagy hogy a kora ellenére, hanem abszolút értelemben, nem fogott rajta az idő. Pont olyan mint fénykorában. Elképesztő. Külön köszönet Schuszter Andreának A Monarchia szimfonikus zenekar koncertmesterének, hogy elcsábította Kovács Katit Ráckevére erre az előadásra. Nagyon fontos, hogy egy magát valamire tartó városnak legyenek kultúrkötődései. (megkockáztatom, hogy talán még a focinál is fontosabb... bár lehet ezzel a véleményemmel egyedül vagyok itt a focializmus építésnek befejező szakaszában)

Aki régóta olvassa ezt a blogfolyamot, talán visszaemlékszik arra amikor operaelőadásokról számoltam be, hogy ENGEM speciel mennyire zavart, amikor az éhező, tüdőbeteg Mimit hájas idősecske énekesnő adta elő a "Bohémélet"-ben, vagy 1,60 -as hordóhasú tenor a délceg Radamest az Aidában. Nos Katit nem kell behunyt szemmel hallgatni, a lábait sok 30 éves megirigyelheti, a mozgásán meg meglátszik, hogy még ma is teniszezik.

Ennyit a vidám öregségről, jön a szomorú.

Tegnap ismét fogorvoshoz vittem J-t Budára és ha már  ott voltam én is beültem a 30 éve nem látott régi ismerős. dr Gombos Edit székébe nagyra tátott szájjal. Szóval amire számítsatok, a fogaitok elkezdenek majd cserbenhagyni benneteket, de ez még a legkisebb baj.

Utána elmentünk az otthonba Judit papájához. Az "otthon" egy önkormányzati fenntartásban működő intézmény a kerület öregjei számára. Amíg a Mama élt, kettesben elég jól elvoltak benne, de miután meghalt, a Papa egyedül maradva azóta se találja a helyét és erre a körülmények is jócskán rátesznek egy lapáttal. Az otthont folyamatosan átépítik, renoválják, tatarozzák és ilyenkor szegény öregeket, darab-darab pakolják ide-oda. Magamról tudom, hogy minden változásra, legyen az akár pozitív is, rosszul reagálok. Magyarul, utálom. Most képzeljük el, hogy nehezen mozgó, új dolgokhoz nehezen alkalmazkodó embereket összecsomagolnak kevéske maradék holmijukkal és darab-darab, logisztikázzák. Például az Internet egy öreg embernek ablak a világra. Ráadásul nem ért az informatikához, tehát azt tudja, hogy mit szokott megnyitnia  gépében, hogy mivel levelezik, hogy használja azt a minimumot amire szüksége van. Egy átépítésnél MINDEN megváltozik. Az összes eszközt összecsomagolják, darab-darab, raktározzák, aztán időnként akinek szerencséje van visszakap a SAJÁT holmijából valamit. Papa "visszakapott" egy PC-t ami nem volt soha az övé, amúgy meg egy vasdarab, mert még a merevlemezt is kilopták belőle. Ja és Internet hálózat meg már nincs is. Azt is nehezen érti meg, hogy nem az a baj, hogy a pendriveját nincs hova bedugni rajta, meg a CD-t se játssza le. És csak 10 évvel öregebb nálam. És neki még szerencséje van, mert Judit törődik vele, bejár hozzá, viszi, intézi amit kell és amit lehet, de mi van ha egyedül maradsz? Szóval az élet ahogy öregszel, egyre inkább arról szól, hogy hogy lehetne megúszni, hogy "darab" legyél valahol.

Ha péntek akkor sofőrnap, mint minden héten bevásárolni viszem a "lányokat". Kivételesen én is vásárolnék, beugrok a barkácsboltba, de nekem speciális tehetségem van ahhoz, hogy mindig olyasmit akarjak venni ami nincs. Most pl. M3-as csavar kellene a készülő nagyothalló készülékhez, na M4-től kezdődik, abból is csak süllyesztett fejű van, duplán nem jó nekem. Amúgy a menet rendszerint hentes,  pék és végül a Lidl. Amíg a "lidliben" a hölgyek pakolják a kocsikat én bámészkodok, néha berakok J szekerébe egy csokit ( menthetetlenül édesszájú vagyok), de a múlt héten megismételtem a korábbi félédes vörösbort is, vessetek megvetően a mókusok elé, de ez az olcsó kategóriájú 2 literes PET flakonos Vino Rosso nekem kifejezetten ízlik, buborékos ásványvízzel fröccsnek iszom.

Néha veszek egy-egy szerszámot, határozottan meg vagyok elégedve az itt árult Park Side szerszámokkal. Nem profi minőség, de ár-érték viszonylatban verhetetlen. Például valamikor régen, amikor ifjan tranzisztorokkal mesterkedtem vadásztam a "harmadik kéz"-re,

de mindig sajnáltam rá a profi minőség borsos árát. Aztán felhagytam a precíz munkákkal amikor áttértem a hajó és házépítésre, nem is volt rá szükségem évtizedekig, de néhány hónapja megláttam itt akcióban és nem tudtam neki ellenállni. Pedig valószínűnek látszott, hogy soha az életbe nem lesz rá szükségem, de a szerszámokkal úgy vagyok mint a nők a cipőkkel. És most, hogy ezt a nagyothalló segédeszközt csinálom, nélküle nem is tudnék dolgozni.

Na szóval lődörgök a szupermarketben és látom az akciós könyveket. Hát majdnem megvettem... aztán mégsem. Mert tényleg nem kell, minden ott van a neten. A gyönyörű album  címe " Az emberi test nagykönyve". 999 Ft. MINDEN benne van, részletesen, csodás képekkel és magyarázatokkal. Úgy belegondoltam, hogy ha csak 150 éve egy orvos EZT MIND tudta volna ami ebben a könyvben minden olvasó számára közérthetően le van írva, a legnagyobb professzor lett volna. (most el is kezdtem sajnálni, hogy nem vettem meg)

Mostanában állandóan Budapestre kell menni valamiért amit utálok, de muszáj. (J-t vittem fogorvoshoz hétfőn, egyedül el nem menne a világ kincséért se, jövő hétfőn megint kell menjek vele, úgy retteg a fogorvostól... Moldova jut eszembe aki Kádárt idézte a könyvében aki állítólag azt mondta, "aki nem fél a fogorvostól és a hatalomtól az hülye".) Kedden temetés volt, autóztunk, vonatoztunk HÉV-eztünk, mikor épp mi volt célszerű. Utazás közben mindig olvasok. A HÉV-en ez szinte lehetetlen. Nekem  semmi bajom az 50 éves NDK szerelvényekkel. Szegény ország ne urizáljon, tudomásul veszem, hogy erre futja, megy, nem tapasztaltam, hogy elromlott volna és azért kellett átszállni pótlóbuszra, pontosan jár, azt kell mondjam, hogy tisztességesen karban van tartva, nem rohad a karosszéria mint a régi ruszki metrószerelvényeknek, szóval NEKEM jó. DE. A sínpálya valami elképesztő. Néha azon csodálkozom, hogy hogy a fenébe nem esik le róla, akkorákat ugrik a kocsi ennél a fertelmes 60 km/h maximális sebességnél. Ha az ember az állomáson belenéz a sínbe hosszirányú rövidülésben... mint az ökörhugyozás. XXI. század!! Mindeközben Szíjjártó úrhajózásról vizionál. https://24.hu/kulfold/2019/11/27/szijjarto-peter-urhajos-ur-2024/ Egyrészt nem tudom hogy jön a téma egy külügyminiszter szájába, másrészt miközben a nyelvem harapom el a HÉV-en és a minduntalan a kezemből kiugráló Ebookom után kapkodok, az jut eszembe, hogy mint a gyerek amikor a Jézuskával egyezkedik mit kapjon Karácsonyra.... esetleg mint amikor a tetű a holdra bámul, hogy egyszer még felmászik oda.

Arra tud valaki választ, hogy időnként a Yahoo kitúrja a gépemből az alapértelmezettként bejelölt Googlet, bár ő mégcsak a listán sincs és bejelöli magát alapértelmezettnek? Ilyenkor mindig törlöm, de pár hét múlva ismét betolakodik.

Tegnap végső búcsút vettünk Fábián Sanyitól. A "Magyar Szentek templomában" helyezték urnáját végső nyughelyére, előtte gyászmise volt. Nem vagyok miséző, már csak azért sem, mert református vagyok, nálunk nem divat ez a fajta kötött liturgia. Anélkül, hogy mélyebben belemennék, a két keresztény vallás közti ellentét mára, Istennek hála jelentéktelenné vált. Boldogult anyám mesélte, hogy amikor gyerekkorában a mélységes szegénységük miatt egy időre apácák kezébe került, valamiféle jótékonysági "felhizlalási" akció keretében, a "kedves" nővér amikor megtudta, hogy reformátusnak keresztelték, attól kezdve ridegen bánt vele, mint "pogánnyal". Anyám 1909-ben született, gyerekkorában már ez is jelentős javulás volt az egymást követő vallásháborúk kora után, melyekben véres kegyetlenséggel próbálta a katolikus egyház visszaszerezni hatalmát .... elvileg a lelkek, gyakorlatilag a világi hatalomra gyakorolt, megrendülni látszó befolyása miatt. Nemrég olvastam egy könyvet a hugenottákról, ők a francia protestánsok voltak, akiket kíméletlenül irtott a katolikus egyház támogatta egymást követő királyok sora, a "Szent Bertalan éj" máig nem feledett fogalom, melynek során Párizs katolikusai az ott megbékélésre összegyűlt hugenottákat tömegével mészárolták le. Az eseményt XIII. Gergely pápa három napos ünneppel üdvözölte.  Valahogy ilyenek jutottak eszembe, miközben a katolikus szertartás jegyében hol felálltunk, hol leültünk, miközben általam ismeretlen imákat mondott a plébános és mormogtak a hozzáértők.

Én azt is helytelenítettem, hogy szentekhez imádkoznak, a reformáció egyik legfontosabb tétele volt, hogy a szentekhez való fohászkodás közönséges bálványimádás, alázat és könyörgés csakis Istent és az ő egyetlen fiát a Megváltót illeti meg. Mára kifejezetten érthetetlen, hogy efféle distinkciók miatt gyilkolták egymást halomra 500 éve az emberek, talán azért, mert a vallást még a legvallásosabbak sem veszik kizárólagos "sorvezetőnek" az életvezetésük során.

Szóval valahogy úgy éreztem, hogy a szertatás árukapcsolás volt, a plébános megörült a nagyszámú megjelentnek és gyászmise apropóján megpróbálta a katolicizmus legjavát előadni, de lehet, hogy mindig ez van ha mise van, mondom nem értek a katolikus szertartásokhoz, de nekem nem passzolt ahhoz, hogy IGAZÁBÓL azért jöttünk, hogy Sanyitól méltó búcsút vegyünk.  Amikor a "Hiszek egy"-et mondtuk, meglepve tapasztaltam, hogy másképpen szól "katolikusul", mint nálunk reformátusoknál, ahol az egyetemes anyaszentegyházról és nem a katolikus egyházról  szólunk, na ezt a sort ki is hagytam. Nem lehettem egyedül a rosszallásommal, az előttem lévő sorban egy hölgy egyszerűen kiment a szertartásról.

Nagyon sokan voltunk, lehettünk tán száznál is többen, jó volt tudni, hogy ennyien szerettük barátunkat és próbáltuk legjobb tehetségünkkel vigasztalni Icát a feleségét, akit most életemben először hallottam (a plébános által ) Ilonának említeni, elsőre nem is tudtam kiről beszél. Miután J-vel elhelyeztük virágainkat az altemplom urnafala előtt, el akartunk távozni, de Icuka azt mondta, hogy mindenkinek kötelező részt venni a gyászzsúron ( nem tudom jó e ez a szó ide, most találtam ki), akkor úgy éreztem, hogy itt csak a szűk családnak lenne a helye, alkalmatlankodásnak gondoltam a maradást, de be kellett lássam, hogy butaság volt. A közös evés-ivás oldotta a gyászos hangulatot és határozottan jót tett mindenkinek. Sanyinak meg már úgyis mindegy, hogy egy idő után hangos nevetések is hallatszottak amikor régi ismerősök találtak egymásra. Nem mellékesen, miután az első pogácsát magamhoz vettem, ami addig eszembe se jutott rájöttem, hogy piszok éhes vagyok ( utoljára egy vékony reggelit ettem és jócskán elmúlt már ebédidő), úgy hogy látván mindenki eszik-iszik én is befaltam néhány szendvicset, szigorúan Sanyi tiszteletére és Icuka vigasztalására. Drága Icuka, ha olvasod e sorokat ne vedd profánságnak a gondolataimat, most írásban is megismétlem, ha bármiben tudok itt segíteni, csak szólnod kell és megoldom.

Tegnap egész nap (meg még éjjel is) esett valami. Hó, havas eső, eső. Már vasárnap este szakadó hóban mentem ki a hajóra este, reggel nagyon óvatosan kapaszkodva másztam ki a meredek járón, akkor már csak eső esett, de még minden csupa csúszós latyak volt. Persze a kutyával meg kell indulni, mert TUDJA, hogy jövök, ott áll az ajtóban, ahogy nyitom ki az előszoba ajtót, suhan kifelé mint a nyíl. Neki mindegy milyen idő van, ha reggel van akkor menés van. Ugyanúgy, délutáni alvásból ahogy kelek, már noszogat hogy induljunk. Pedig most, hogy hidegre fordult az idő látom, hogy fázik, mert didereg. De ez őt úgy tűnik nem zavarja, ahogy a szakadó eső sem. Hiába alszik napközben a jó meleg kályha tövében, ha meghallja ahogy húzom az előszobában a bakancsomat, vagy csizmámat (elképesztően éles füle van, {apropos van még rajtam kívül valaki aki kapcát használ csizmában és nem zoknit, harisnyát?}), már ott tipródik az ajtóban, hogy jöjjön velem. Bent a házban meg J-t követi mint az árnyék, ebben a P is együttműködik, ahogy a feleségem jön-megy, szobák, konyha, fürdőszoba közt, úgy vonul utána a két kutya.

Na szóval tegnap nem lehetett semmit csinálni odakint, de ma kisütött a nap, befejeztem a kert paradicsomtalanítását. 

Már csak a fenyőn van paradicsom, olyan 5 méter magasan, az immáron karácsonyfadísz lett.

Szóval megjött a tél. Reggel hatkor szokás szerint ébredek a hajón, a szalonban ahol alszom ilyenkor télen, most épp 10 °C van (rátekerek kicsit a villanykályhára), a külső hőmérő -3,5-öt mutat. Amire végzek a borotválkozással, öltözködéssel és a harmonikázással, kint -4,3, bent +12 fok van. Eddig nem fűtöttem a hajón csak éjszakára, akkor is csak ilyen spórolósan, de mostantól bekapcsolva hagyom a villanyfűtést, este azért az a plusz 6 fok ami fogadott tegnap, kicsit durva volt. Ami nagyon bevált az az elektromos ágymelegítő, mialatt este gyakorlok a hangszerel, kellemesen bemelegíti a derékaljamat, mert a legrosszabb a takarékos helyiség hőmérsékletben, hogy enélkül dermesztően hideg ágyba kellene bújni. Így viszont aludni tökéletes az akár 10 fok is a hajón.

A reggeli séta során viszont, miután elállt a szél, a tegnapinál nyolc fokkal hidegebb is kellemesebbnek tűnik a Veperdi Banditól (isten éltesse sokáig, tegnap volt a névnapja) kapott honvédségi mikádóban.

Most várom, hogy egy kicsit melegebb legyen, hálistennek hét ágról süt a nap, aztán kimegyek a kertbe és kitermelem a leszáradt paradicsomot az ágyásból a karókkal, feszítőhuzalokkal, mert szombaton jön az ipari alpinista a szomszédhoz és lebontjuk a házuk fölé magasodó cseresznyefám ágait, mert veszélyezteti a tetőt. A manőverhez jobb ha nincs ott lent a sok karó.

Hidegre fordult az idő. Ahogy a cigány mondja "sz@r a hideg szél nélkül", hát mára az is lett. Igaz nincs még mínusz, de reggel a Duna parton miközben a kutya sétáltatott engem a szokásos útvonalon, könnyeket csalt a szemebe a szél. Jól esik bejönni a meleg házba. Nem tudom ki hogy van vele, de én egyre jobban a tudatában vagyok annak, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy van meleg otthonom. Amúgyis valahogy öreg koromra elkezdtem szeretni a meleget. Miután a ruháimat addig hordom, amíg gyakorlatilag leszakadnak rólam, mert divat nem érdekel és kihízni se hízok ki semmit, 5 kilóval vagyok nehezebb mint 20 éves koromban, a meleg téli nadrágjaim, amolyan mackónadrágok, úgy elvékonyodtak a sok hordásban, mosásban, hogy át lehet látni rajtuk. Na a múlt héten a Lidlben láttam kétezerre leértékelve jó vastag bolyhos tréningnadrágot. Elkapott a Black Friday szelleme és beraktam a kocsiba. Hát a kedvenc ruhadarabom. Meleg, kényelmes, simogató érzés viselni, a kutyázásból bejövet a játszónadrágot erre cserélve már mosolygok amikor a kezembe veszem. Tegnap, lévén ismét heti bevásárlónap Klárikával amikor Judit is mindig jön velünk elintézni a vásárlást, addig kutattam amíg megtaláltam máshova helyezve a maradék nadrágokat, már csak három volt belőle, egyet megint beraktam a kocsiba, legyen belőle váltás, ha mosásba kell rakni. Végülis jócskán benne vagyok a korban, ki tudja meddig leszek még szobatiszta? :) Tekintve a vásárlási szokásaimat, azt hiszem megvettem életem utolsó meleg nadrágjait. A régiek mennek felszabva törlőrongynak. (aki gyakran nyúl gépekhez, tudja, hogy a szerelés egyik legfontosabb kelléke )

Persze nem mindenki olyan friss mint Sz  kutya meg én, hogy reggel hétkor már elindulunk sétálni, J szeret sokáig aludni, nála csak Picur kutya a kényelmesebb, amint  J felkel és kimegy a fürdőszobába, gyakori ez a látvány.

Ők akkor indulnak neki amikor már kisütött a Nap. 

Apropos Nap. Pár napja déli irányba sétálva a parton, látom, hogy a Duna túloldalán a gimnázium ablakai lángolnak. MI A FENE?!! Aztán gyorsan megnyugszom, a keletről épp felkelő nap sugarai "borítják lángba" a tükröző ablakokat. A látvány csak másodpercekig tart, amíg elfordul a Föld pár tized fokot, de csodálatos tünemény. Ha az ember természetközelben él állandóan rácsodálkozik valamire. Valamelyik este például szakadó esőben megyek kifelé a hajóra aludni, amikor feltűnik, hogy apró halak folyamatosan spriccelnek ki tömegével a vízből. Úgy fejtettem meg a dolgot, hogy az eső ahogy verte a víztükröt alighanem oxigénbőséget okozott a felszín közelében és ez okozott ilyen mámort a halaknál, mert amúgy a jelenség nem hasonlított arra, ahogy a ragadozóhalak rövid időre kikergetik a vízből az aprókat. Amúgy elképesztően dús az élet a vízben, azóta minden este kifelé menet belevilágítok a vízbe és a felszín közelében nyüzsögnek az apró halak, a néhány milliméterestől a 10-12 centisig.

Csak a télikertben van akkora asztal, hogy tudok dolgozni a nagyot-halló készüléken. Az előerősítőnek vettem egy előre csomagolt építőkészletet a Conradnál, csak be kellett ültetni a NYÁK-ot (https://www.conrad.hu/hu/mono-mikrofon-eloerosito-197688.html?gclid=Cj0KCQiAw4jvBRCJARIsAHYewPMRa031LgCeDlTMtsNZ6V5D2mJX4eaw5krP6CtnF9DeZ330X3Mnd0kaAj6ZEALw_wcB ) de végfoknak nem volt ilyen félkész, ezt a kapcsolást csináltam meg http://www.bsselektronika.hu/old/index.php?w=XWFE9bGBan.

Sajnos a télikertben ilyen munkához hideg van, jellemzően 10 fok. Ezért kicsit speciális a munkahely.

Az asztal alatt a térdeim közt ahogy ülök a széken elektromos hősugárzó fújja a meleget, a papundekli kartonok a felfelé áramlást segítik, én csak úgy hívom az eszközt, hogy "tojásmelegítő", remekül bevált.

 Az alkatrészek.

Provizórikusan összeállítva.

A mikrofonnak a próbajelet a jobb szélen álló KORG metronom adja, a kimeneten egy 8 ohmos hangszóró van. Működik, de nem igazán tetszik a dolog. Egyrészt kattog, másrészt nem érzem elég érzékenynek, amint eltávolítom a mikrofontól pár centire a metronomot, megszűnik a hang, szóval valamit javítani kellene rajta. Sajnos nem vagyok eléggé szakember hozzá, hogyan tegyem jobbá.

Annyi mindenről akartam írni...de nincs hangulatom hozzá. Egész közel csapott le a halál. Most kaptam a hírt, hogy meghalt Fábián Sanyi, akit itt többnyire csak S-ként szoktam emlegetni. Innen a hetedik házban nyaralóztak, Icával, aki első munkahelyemen volt kedves kolléganőm. 46 éve ott voltam az esküvőjükön a Bocskiy úton, aztán elváltak életútjaink, itt a szigeten találtunk ismét egymásra. Sanyi két évvel volt nálam idősebb, tele volt tervekkel, amiket immáron nem fog megvalósítani. Egész nyáron és ősszel dolgozott a stégje új akácfa deszkázatán, a rá jellemző elképesztő precizitással, viccelődtünk rajta, hogy EZT legközelebb 50 év múlva kell majd cserélni.... hát 50 nap se telt el azóta, hogy kész lett vele.

Persze ha belegondolok, én is jobb szeretnék úgy elmenni, hogy tele vagyok tervekkel, mint úgy, hogy tétlenül várom a halált, de, akkor se jut más az eszembe most, mint az, hogy mennyire igazságtalan. Miközben persze nem az. Aki megjött el is megy és arra, hogy hogyan ..... vajmi kevés a ráhatásunk... Isten nyugtasson Snyikám! Icuka neked meg békés belenyugvást kívánok és megcsináltam az "esernyő" alá a világítást is alternatív kapcsolókkal, hogy ha esténként átjössz Judittal scrablézni, ne kelljen botladoznod a sötétben a kaputól a tornácig.

https://www.youtube.com/watch?v=dF-IMQzd_Jo

Kész a télikert világítása. Egy bajom van, ha az EPH-ba (gyakorlatilag a "Föld"-höz)  bekötöm a lámpákat, az egyik veri a Fí relét. A testen nincs a földhöz képest mérhető feszültség, tehát belül lehet valami gubanc, azt hittem a nulla van összekötve a testtel, de nem mérhető galvanikus kapcsolat a kettő közt, tehát csak akkor állhat elő az összeköttetés amikor ég a lámpa, de akkor meg azonnal lekapcsol. Az a baj, hogy miután a tetőszerkezet alumínium idom, ami fehér műanyag "U" profillal van borítva, erre a lámpát, miután semmiféle gyári rögzítő elem nincs rajta, csak ragasztani tudtam. Ha most elkezdem a ragasztást lefeszegetni, minden károsodhat (ezeket a LED-es lámpákat bútorlámpa"-ként árulják, de a télikertbe pont jók voltak), azt hiszem marad ahogy felragasztottam a műanyagra, legfeljebb ez az egy  nem lesz leföldelve.

Tegnap nehéz napom volt. Gyakran említem, hogy utálok Budapestre járni, de mostanra 7 dolog is összejött amit csak ott tudok megvásárolni. Ebből a hétből négy a tervezett nagyotthalló készülékemhez (azt hiszem írtam már róla egy irányított mikrofon erősítővel) szükséges alkatrészek beszerzése volt különféle helyeken. Egyet nem tudtam megvenni, sehol nem kaptam a csónakmotorhoz a jelenleginél "melegebb" hőértékű gyertyát ( az a baj vele, hogy beindul, de olyan 5 perc működés után lefullad, a gyertya úszik a benzinben), mert arra jutottam, hogy ez a csak hidegben jelentkező probléma a "nyári gyertya " nem megfelelőségével függ össze. A Bárdi autós áruházban már ott tartottam, hogy 8-10 perc múlva hozzák nekem, de amikor úgy 40 perc után rákérdeztem, hogy  mégis mi újság, mondták, hogy elromlott a raktári lift, így nem lett gyertyám.

Különösen bosszantó, mondhatnám megalázó volt az esetem az Alkotás utcai Leddiszkont boltban, ahova a megrendelt LED reflektoraim átvételéért mentem. Előrebocsájtom, nem vagyok "nagy" vevőjük, de évek óta, amikor még egészen kis cég voltak, vásárlójuk vagyok, mert tetszett a vevőbarát hozzáállás, a szolíd, nem "nyomulásos" reklám, a korrekt árak és a megvásárolt termékek is mindig megelégedésemre szolgáltak. Kivált kapóra jött az, hogy a Nefelejcs utcai üzletük ritka budapesti tartózkodásim alkalmából mindig útba esik, így ott kényelmesen átvehetem a megrendelt tételeket. Budapesti tartózkodásaim rövid idejűek és a sok összegyűlt tennivaló miatt mindig sietős az utam, ezért volt tegnap különösen kellemetlen, hogy olyan 13 óra körül üzletüket "Rögtőn jövők" táblával zárva találtam. Miután éhes voltam, gondoltam addig bekapok valamit a közelben, megtettem és olyan bő negyed óra múlva visszamentem az üzlethez. Sajnos a tábla még midig ott volt, ami nem töltött el örömmel, így is késésben voltam és nálam a "rögtön" az rövidebb a negyed óránál. Viszont az ajtó előtt támasztó létra állt, tövében egy vékonyabb fiatal emberrel, a tetején testesebbel, elsőre karbantartókra tippeltem, de aztán a zárt ajtótól és a táblától megvilágosodtam, hogy ők alighanem a bolt eladói. A földön állónál érdeklődtem, hogy hogy is van ez,  azért ez mégsem olyan természetes, hogy a vevőt ilyen hosszú várakozásra kényszerítik, sietnék, ha esetleg beugranánk az üzletbe, csak átveszem a megrendelt lámpákat és már megyek is, vele normális hangon beszélgettünk, amikor a létrán álló, gondolom rangidős alkalmazott a szó szerint "leordította a fejemet". Hogy nem vagyok a főnökük, hogy utasításokat adjak és egyáltalán hogy képzelem ezt az egészet, ők most dolgoznak nekem meg várnom kell. Annyira megbotránkoztatónak tartottam a dolgot, hogy sarkon fordulta és otthagytam őket. Miután a Kék golyó utcában is volt dolgom a "Mikrovill"-nál vettem az apró alkatrészeket a hallókészülékhez, ha tisztességesen szóltak volna hozzám, mondjuk elhangzott volna a varázsige, hogy "elnézést", még el is mentem volna azt elintézni, majd utána visszajövök, addigra ők is végeznek,  de így ez eszembe se jutott mert ez a megalázó incidens annyira kizökkentett.

Na elintéztem a vásárlást a Kék golyóban és természetesen EZEK után már eszembe se volt visszamenni a Leddiszkont boltba, amikor is a Greguss utcán békésen ballagva az Alkotás utca irányába, a sarok előtt megállított  az említett agresszív alkalmazott, aki valamiért az utcán sertepertélt és számon kérte RAJTAM az eseményt. Az ő szavait idézem : "Maga szerint az rendben van, hogy miközben mi dolgozunk, maga ott duruzsol (erre a szóra külön emlékszem) a kollégám fülébe, hogy hagyja ott a munkát és szolgálja ki magát?" Nos én addigra nagyjából túltettem magam a dolgon, mindenkinek lehet rossz napja, így 75 évesen már némi elnéző derűvel tekintek polgártársaimra, békejobbot nyújtottam és felajánlottam a tegezést, kezdjük elölről, de ő szigorú volt, visszautasította mind a kézfogást, mind a tegeződést, csak többször ismételte a fenti kérdést, miközben én mindig igennel válaszoltam. Aztán meguntam és otthagytam.