Most látom ellustálkodtam a naplóírást, pont egy hete írtam utoljára. Aki netán aggódott, minden a legnagyobb rendben. Amikor olyan idő volt, próbáltam a kertben sürgetni a tavaszt, levágtam a kert végében a "saját" nádasomat, de elégetni nem tudtam, mert pont amikor égetni lehetett volna az erre helyi jogszabályban kijelölt pénteken, egész éjjel esett az eső, nem volt hajlandó meggyulladni. Most izgulok, hogy jövő péntekig ne essen, mert ha elkezdi benőni a frissen kihajtó nád, már reménytelen lesz elégetni.
Amikor meg nem lehet kint a kertben dolgozni, mert olyan napok voltak többségben a héten, idebent piszmogok, most épp megint elővettem a kottákat, egy kedvelt zeneszámot akarok leírni zongora után, aztán megállapítani hangnemet és a kísérő akkordokat. ELVILEG kéne már tudnom mindent ami ehhez, kell, de mint tudjuk (tudjuk?) az elmélet rétje zöld és bőven termő, míg a gyakorlat sivár és kegyetlen.
Ma elültettem a paradicsom és paprika magvakat a félbevágott WC papír gurigákba, meglocsoltam és fóliával besátraztam, a télikert asztalon várják, hogy szárbaszökkenjenek.
Ebéd utáni álomba szenderüléskor félálomban hallom a Klubrádióban a retro műsort a valamikori jogosítványszerzők betelefonálásait. Mindenki elmeséli milyen kalandos úton szerezte meg a vezetői engedélyét. Feltolulnak az emlékek, de hogy betelefonáljak ahhoz álmos vagyok, inkább elalszom. Én 1972 decemberében, egy 500-as Trabanton tanultam vezetni, amit egyik Vegyterves kollégám Rózner Tibi, aki mellékállásban gépjármű-vezető oktató volt rakott össze a roncstelepen fellelhető anyagokból. Ennek megfelelően se fűtés, se a váltóban szinkrongyűrűk nem voltak az autóban. Reggel 8-ra jártunk dolgozni, ezért reggel 6-kor kezdődött az oktatás a Városligetben. Tél volt, farkasordíttató hideg és koromsötét, hó és csúszós utak, szóval abszolút ideális állapotok az autóvezetés tanuláshoz. Odaültem a volánhoz, a Tibi egy elemlámpával megmutatta a pedálokat, minek mi a funkciója, aztán eloltotta a lámpát, szóval ettől kezdve megszűnt a kezdő vezetőknek az a problémája, hogy letekintgetnek a lábukra melyik pedált is kell nyomni. Két óra alatt annyira ment a vezetés (szinkrongyűrűk híján minden váltásnál duplát kuplungolva), hogy kivitt a reggeli csúcsforgalomba egy körre az Ajtósi Dürer, Dózsa György út, Hősök tere, Kós Károly sétány, Hungária körút útvonalon, be a Vegytervbe 8-ra a munkahelyünkre. Az akkoriban kötelező 20 óra vezetés után a vizsga se volt probléma, csak a vizsgabiztos szentségelését kellett elviselni, aki kockásra fagyott a fűtetlen Trabantban, mert bár én alaposan be voltam öltözve, bunda, bélelt csizma kesztyű, de ő egy szál zakóban didergett mellettem.
De azért van tanulóautós történetem is, ami a rádióműsor hallatán az eszembe jutott. Volt nekem egy gyönyörűséges barátnőm úgy 1985 táján. Nagyon okos, négy nyelven társalgási szinten beszélő lány volt, gátfutó, lovagló sportlady, de ízig vérig bölcsész, a technikai dolgokhoz abszolút nem volt érzéke. Elhatározta, hogy megszerzi a jogosítványt. KRESZ nem volt probléma, mondom okos lány volt, de elkövetkezett a gyakorlati oktatás. Persze amikor megjelent, az oktatók körülnyüzsögték vérmes reményeket táplálva, hogy hátha más is lesz ott a sofőrülésen, vagy netán hátul. Ez már az az idő volt amikor nem voltak állami oktató cégek mint az ATI, vagy az MHSZ, szóval minden oktató a saját kocsijával dolgozott, amit természetesen féltett a botlábú, fakezű tanítványoktól. Az első alkalom után az az oktató aki lecsapott rá, mitteszisten nem ért rá a következő alkalommal (a vérmes reményeiben is csalódnia kellett), átpasszolta a következőnek, majd az az utána következőnek. Úgy mondom ahogy az én kedvesem elmesélte: " Egyszercsak belelépett a fékbe, elővette a bicskáját, kinyitotta és azt mondta. Talán hasogassa fel az üléskárpitot, mert csak így tud ennél több kárt tenni a kocsiban!"
Ennyit a magokról, régi szerelemről és az autóvezetésről.
