Elszoktam a téltől. Merthogy idáig nem volt. Ma viszont 1,4 °C volt reggel és kegyetlen viharos szél. De hát a kutyával menni kell! Egyébként is nem felejtettem el, hogy egyszer egy szívgyógyász azt mondta egy rádióműsorban, hogy "A kutyát szívügy, hogy naponta kétszer el kell vinni sétálni. Még akkor is ha nincs kutya.". Hát itt van kettő is. Bár a Picur ( a továbbiakban P) sokkal kényelmesebb (érdekes minden kutya olyanná alakul mint a gazdája), amikor reggel jövök be a hajóról a Szmájli ( Sz) ott toporog az előszoba ajtóban, amint nyitom suhan kifelé, még azt se várja meg hogy az időjárásnak megfelelő lábbelit, kabátot vegyek fel, inkább kint didereg a lábtörlőn, várva hogy én is meginduljak. P-t meg hiába hívom, a szemét se nyitja ki pedig tudom hogy hallja, ott alszik J-vel az szófán, hol a lábánál, hol mellette bepréselődve közé és a támla és közé, hol csak nemes egyszerűséggel rajta keresztben. Rám se bagózik. Amikor aztán már rég visszajöttünk a sétából, J ébredezve ártatlanul kérdezi tőlem, hogy mért nem vittem el az ő kutyáját is... mintha nem ismerné! Így aztán neki is kell mennie P-vel sétálni, de hát az ő szívének is jót tesz a mozgás. Na szóval tél lett. Amikor fél egy felé SP (Sári Pista aki járni tanul, de egyelőre csak a villamosszékkel száguldozik)-től jöttem hazafelé bringával, a legnagyobb áttételre kellett kapcsoljak és még így is lihegtem attól a 400 méteres úttól amit viharos erejű szembeszélben meg kellett tenni hazáig.
Merthogy felraktuk a használt kamionponyvából szabott függönyt a fészerre. Tegnap jobb idő volt, akkor kellett volna csinálni, de elment a délelőtt a szokásos pénteki bevásárlással. Na mindegy kicsit hideg volt, fújt a szél, meg kesztyűben nehezebb is volt matatni, úgy hogy jobbára levettem, de akkor meg a kezem fagyott rá a szerszámokra, de meglett. El nem tudom képzelni, hogy az űrhajósok amikor szkafanderben dolgoznak "odakint", hogy a vén bánatban hajtják rá a hatos anyát a csavarra. Tuti hogy kering ott a Föld körül pár darab amit elejtettek.
A mienk egy kicsit földhözragadtabb projekt, mint ami itt fentebb a képen látszik, bár mi is annyira beöltöztünk hozzá a hideg miatt, mintha űrruhában lennénk, K (Klárika) pont úgy néz ki mint egy Matrjoska baba, csak őt nem lehet szétcsavarni.
A karikákba legelőször is karabinereket raktam, azok futnak a korábban kifeszített drótkötélen. A legnehezebb volt újabb karikákat beütni a hidegtől elmerevedett nehéz ponyvába
Aztán felraktuk őket.
Ahogy mostanában mennek errefelé a dolgok, ha ezt a Mészáros Lőrinccel csináltuk volna simán felnyalhattunk volna érte pármilliót, végülis a vak is látja, hogy ez egy EU-s projekt volt.