Korán indult a nap. Már reggel 7-re végeztem a kutyázással és boltba indultam, mert elfogyott a pékáru, már reggelire se jutott. ( a kenyérsütés projektem nyáron befuccsolt, mert a hőségben megbuggyant a kovászom, nyugalmasabb időkre félretettem). Ha már biciklire pattantam, mondom utánanézek a doboz projektnek is. Az apropó nem túl vidám, legkiseb gyermekem is végleg elhagyja az országot, a héten költözik az összes maradék cuccát bedobozolva teherautóval Németországba, ehhez gyűjtöm a dobozokat. Na mondom javasolták az italnagykert, azzal indítok. A piásüvegeket jó masszív karton dobozokba szokták csomagolni, költözködéshez csomagolásra ideális... de nem volt neki egy darab  sem. Benéztem a Pennybe, mondták van banános karton, ami remek, de ugye én bringával voltam. De ha adják vinni kell, vittem. 

Felszállni valahogy még csak ment, de leszálláskor átemelni a vázon a lábam...kishíján felbuktam. Benéztem a kínaihoz, nem volt doboza, de a Lidlben volt valamennyi, de erre a biciklire több dobozt nem tudtam volna felkötözni, mondtam, szét ne tépkedjék (mert az a rendszer, hogy amint kirakják az árut a polcokra, már tépik is lapokra, hogy kis helyen elférjen, jövök vissza autóval). Visszamentem amilyen gyorsan csak tudtam, mondja a kislány, a kolléganője széttépte.... de azért ő párat gyűjtött nekem, szóval nem autóztam hiába. 

9-re otthon is voltam.

Nagy a rendetlenség, mert a munkaasztal-autóbeálló sóderezés projekt általános rendcsinálással és némi betonozással ( a munkaasztal mögötti állóhelyen) egészül ki,

úgy hogy ma a 4 órás munkaidőmet 8 órásra módosítottam és gyanítom ezt ezen a héten így is marad (vagy még hosszabb lesz). De egész jól bírtam. Mindenféle extrák jönnek be, például a satupadot felemelni az új asztallal azonos síkba a lábak alátéglázásával gondoltam megoldani, de aztán inkább hozzáhegesztettem a szögvas lábakhoz 15 cm toldást. Ja kérem, ahogy Virág elvtárs mondá Pelikán gátőrnek: "Az élet nem habostorta".

Mára is kitűztem célnak a 20 talicska sódert. De csak 17-et teljesítettem. Lapátolni, talicskázni, rostálni, teríteni, döngölni... elfáradtam. Különben is du. 2 órakor lejárt a műszakom, mert már csak napi 4 órás vagyok saját elhatározásomból. (kivéve amikor szintén saját elhatározásból túlteljesítek) Aztán még mielőtt elvonultam aludni.  levíztelenítettem a kerti szivattyút mert jöhetnek a fagyok.

Mondjuk egyelőre hálistennek nem jönnek. Két hónap eltelt a télből, leleltároztam a tüzelőt, eddig az újbeszerzésű fabrikettből 6 köteg fogyott. Összesen két raklappal, azaz 96 köteget tároltam be, ez nem rossz a fogyást tekintve, bár a régi, több éves fákból is fogyott vagy 3-4 vödörrel, meg a hulladék épületfa amit a rendcsináláskor felaprítottam. Mondjuk az, hogy a hajón ahol alszom eddig még nem fűtöttem, komoly spórolás. De nincs gondom a +5 °C körüli hőmérsékletben alvással, csak az elalvás előtti olvasáskor fázik a kezem, pedig tegnap már kesztyűt is húztam. A házban továbbra is tartjuk a 20-23 °C-t Korábban ez inkább 23-35 volt, de ugye córesz van, komolyan vesszük.

VÉGRE több nap után megint látszott a Nap reggel 7:08-kor.

Mindjárt vidámabban indultam "munkába". Az asztal elkészülte után azonnal nekiláttam a gépkocsibeállónak. Szerda hajnalban a teherautó meghozta az 1 m3 sódert ami a talaja lesz. Én nem betonozok ha nem muszáj.  A sódert leterített ponyvára boríttattam és még le is takartam, hogy ne essen rá két napig az eső, meg ne hulljon tele a felette lévő fűzfa leveleivel, mert azért a járófelület minimális betonozása is lesz a munkaasztal mellett, szóval a sóder arra is kell, nemcsak feltöltésre. SP-től kértem még egy talicskát a magamé mellé, meg egy nagylukú rostát és a sódert osztályozom, a nagyobbacska "kulé" kavicsokat terítem alulra és a rostált aprószeművel simítom, majd ledöngölöm a talajt, erre áll majd be az autó. A szomszéd cementlapoz, betonoz sok napja két 3 méteres keréknyomot ugyanilyen célból, én nem gondolok ekkora feneket keríteni a dolognak.

Szerdán sajnos egész nap esett az eső, de kedden előtte való nap úgyis annyira elfáradtam, hogy nem ártott egy teljes nap pihenés, a nap további részét nagyjából átaludtam. De tegnap, csütörtökön belevágtam. A technika az, hogy felkapartam a talaj felső laza rétegét kapával és kitalicskáztam az utcára ahol a Dunaparton megsuvadt a talaj és mindig aggódva álltam meg rajta autóval, J meg frászba volt, hogy becsúszunk a vízbe és feltöltöttem a "parkolóhelyet", a tetejére érett humuszt terítettem, ott fű lesz. Ma meg begurítottam húsz talicska sódert és szétrostáltam. Jól elfáradtam. A rekordom amikor a balatoni házat építettem egy nap 130 púpozott talicska (ráadásul vizes) agyagos föld trógerolása volt alapba, de akkor 45 éves voltam, most 20 féligrakott talicska éppen elég volt, de egyrészt az régen volt, másrészt most a rostálás miatt nem lehetett tele rakni a talicskát, mert akkor nem fér el az anyag majd az üres talicskában a rosta alatt amibe lapátoltam. Hatalmasat aludtam utána, aztán már sötétben  indultam a szokásos sétára a kutyákkal egyedül, mert J meg kertészkedett és megcsúszott az ebédfőzéssel, az imént "ebédeltünk" 17 óra után. Nagyon eredményes nap volt, gyönyörű verőfényes, szinte meleg időben.

J tegnap "learatta" a zeller termést.

Nem rossz, de piacra aligha jut belőle.

Mindenesetre pihenőre vonult a nagy munka után.

Vasárnap ide, vasárnap oda nyújtott műszakot tartottam, hogy befejezzem az asztalt mielőtt itt a fagy a nyakamon.

Kapóra jött SP, aki naponta kétszer háromszor elszáguld a villany háromkerekűjével, nyargaló szeretetgombóc kutyusa felvezetésével az utcán a kapu előtt, gyorsan összekaptam a szerszámokat, miközben ő fotózott,

aztán ketten helyre raktuk a zárólapot.

A régi stégdeszkák használható maradékából van az asztallap alatti kb 2 m2-es szerszámtároló polc,

itt nem vész kárba semmi. Ami végképp nem jó semmire, mert már erőtlen, abból lesz a gyújtós.

Horganyzott vaslemezzel akarom borítani, hogy hegeszteni is lehessen rajta.

Budapesten jártam hosszú kihagyás után. Osztálytalálkozóm volt. A technikumi osztályunk "keménymag"-ja  minden év őszén találkozik, de a Covid miatt kimaradt most kettő is. Sajnos megint eggyel kevesebben vagyunk, meghalt idén a Lakatos Pisti, egy cigánygyerek, ő volt a legjobb tanuló az osztályban, mindenkinek volt valami (gúny)neve, na az övé "a Király" volt. Nem a Covid vitte el szegényt, hanem a rák és annak következményei. Fogyunk, de hát ez a világ rendje. Nem is fényképeztem, bár a társaság alapjábavéve vidám volt, de hát mit fotózzak a hozzám hasonló öregembereken? Lassan mindenkinek valami pótlékra van szüksége, én csak idegenvezető hangosbeszélővel  tudok társalogni https://www.metroman.hu/.../Hordozhato-idegenvezeto..., van akinek pacemaker dobogtatja a szívét, másnak a műtétje óta műanyagból van a bőre alatt a koponyája teteje, azt, hogy ki mivel rágta meg a falatot nem is említem, mondtam is hogy dejó volt amíg csak a szexhez kellett segédeszköz, lassan már mindenhez  az kell.

Amióta autóm van megint elkényelmesedtem, nem csónakkal mentem a túlpartra a HÉV végállomáshoz, hanem autóztam, még ha nem is esik az eső akkor is minden csurom víz ilyenkor késő estére a lecsapódó párától, nem lehet leülni a vizes padra, állva meg nem a legmegnyugtatóbb, pláne ha hullámos a víz, sötétben a kis munkacsónakban átkelni a Dunán. Ennyit megér a biztonság és nem mellékesen a kényelem.

 Szóval HÉV-vel mentem Budapestre, onnan meg BKV-vel a Batthyányi téri sörözőbe, mert a szokásos helyünket a Moszkva téren bezárták a Nemzeti Rezsicsökkentési Sikerakció kapcsán. Amikor a hajómat építettem 10 éven át Csepelen, gyakori bevásárló voltam a Vágóhíd HÉV végállomással szembeni TESCO-ban. Mindig tömeg volt. Most déltán 17:30 -kor leszálltam a ráckevei HÉV-ről és sürgősen  betértem a Tesco-ba, mert nekem elsősorban a prosztatám parancsol. De éhes is voltam, még nem is ebédeltem, mondom ha már itt vagyok a vacsoráig még több mint egy óra, bekapok valami enyhítő körülményt.  Nos az áruház gyakorlatilag üres volt. Az emberek NEM VÁSÁROLNAK. Még pénztáros se volt, csak önkiszolgáló pénztár egy biztonsági őrrel. Olyan volt mint egy horrorfilm, csak a kísérteties zenei aláfestés hiányzott ahogy egyedül bolyongtam az áruval megrakott polcok közt, szinte vártam, hogy egyszercsak megjelenik az árazógépes gyilkos.

Egy bécsi szelet savanyúsággal és egy pohár sörrel (annyi kitisztul belőlem mire 3 óra múlva autóba ülök) jattal együtt 6500 Ft volt, klassz mi? Hát naponta nem engedhetném meg magamnak, de évente egyszer elmegy.

Ma folytattam a munkaasztalt, egész nap esett az eső, de az "esernyő" alatt kifejezetten kellemes volt az ácsmunka. Egyre jobban bírom fizikailag, de maradok a napi 4 óra munkaidőnél.

Ott tartottam, hogy közelről hallgattuk az ügyvéd és az ügyész párbeszédét... már aki hallgatta, ezesetben J, mert én egyik fülemre nagyjából süket vagyok mint az ágyú, a másikra meg rosszul hallok. Előrebocsájtom, nekem nagyon nem tetszett a dolog, azt gondoltam, hogy itt nyíltszíni mutyizás folyik....(az ember amikor ilyen kort ér el mint én, kiélesednek az összeesküvésreflexei), de tévedtem! Nyugdíjas büntetőbíró barátom elmagyarázta, hogy az "új" (valójában néhány éves) büntetőeljárási törvény szerint kifejezetten kötelező  a vád és a védelem előzetes egyeztetése és amennyiben megegyeznek a büntetésben (amerikai filmekből tudom, hogy ez a "vádalku" nem tudom nálunk is így hívják e) azt a bíró mint határozatot meghozza és az egész ügy ezzel lezárul, tárgyalás nincs is. DE! A dolog mégsem ennyire egyszerű, mert a tárgyaló ügyész nem teljesen szabad vádemelés ügyben, mert őt a nyomozást figyelemmel kísérő, a periratokat ismerő vezető ügyész utasította a vádemelés konkrét tatalmára, és a bíróságnak javasolt büntetés mértékére vonatkozóan, attól nem térhet el, csak a  vezető ügyész beleegyezésével. Namármost, hogy az ügyvéd a korábbi vallomásuk visszavonását (és ezt már csak feltételezem) beismerésre változtatását jelentette be, miután ez mint új elem jelent meg, az ennek megfelelő vádmódosításhoz  a tárgyaló ügyésznek szüksége van a vezető ügyész hozzájárulására, ami most e pillanatban lehetetlen, ezért az ügyész is kéri (vagy beleegyezik), a tárgyalás elnapolásába. A beszélgetésben az ügyvéd egy nagyobb összegű pénzbüntetésre tett javaslatot, amire az ügyész mosolyogva mondta, hogy "az azért kevés, esetleg egy közmunkával kiegészítve" .  J akinek helyettem is van hallása, még azt vélte kihallani a beszélgetésből, hogy az ügyész számára is teljesen új az ügy, tehát ő is csak most keveredett bele, amin egy cseppet se csodálkozom, mert miután három évig hazudoztak az elkövető és állítólagos tanúi, mindig új és még újabb állításokkal kényszerítve az ügyészséget nyomozáskiegészítések, újabb kihallgatások elrendelésére ( nagyon rendesek voltak a rendőrök, nem minket citáltak Budapestre, hanem tekintettel éltes korunkra, minden esetben leautóztak Ráckevére és a helyi rendőrségen hallgatták meg ahogy szóról szóra ugyanazt valljuk mint első alkalommal, de volt fényképek közül kiválasztása is az elkövetőnek, egyedül a poligráfos vizsgálat miatt kellett pestre utaznunk), az alatt akár egy új jogászgeneráció is kikerült az egyetemről és a korábbi ügyvédbojtárok, jegyzők, fogalmazók meg állást kaptak az ügyészségen.

Aztán bementünk a tárgyalóterembe ahol a bírókislány seperc alatt meghozta a döntést, hogy foly.t köv. decemberben. Klassz mi?

No ennyit a hegyekről amikkel nincs mit kezdeni, foglalkozzunk hát a vakondtúrásokkal!  Először is köszönöm szépen mindenkinek a jobbulást kívánásokat, határozottan használt az óhaj, jobbulok. Nem mondom, hogy gyári új állapot, de mászkálok, dolgozok, bár futkározni, ugrálni még nem próbáltam, mert sajgás és valamiféle fáradtság azért van. Rengeteg tanácsot kaptam, milyen szert kell ilyenkor szedni, nos ha csak nincs elviselhetetlen fájdalom, én szájon át szedhető szert nem használok. Most se tettem. Viszont kenőcsöt bármit, mert azokban nagyjából nem hiszek. Most használt a két nap jegelés, Flector kenőcsöt is csak két napig használtam, aztán áttértem J gyömbéres gyógyvarázs krémjére, ő nagyon bízik benne, én az illatát élvezem legjobban. A kórisme egyébként a szimptómák alapján "ízületi gyulladás", Dettike diagnosztizálta, aki Icuka keresztfiának a felesége, és a mamáját haláláig hasonló nyavalyákkal ápolta, tehát abszolút szakértő. Én orvoshoz amúgyse nagyon megyek, a reumatológiára meg pláne nem, ahol több hónap a várakozási idő. Szóval nagyjából hagyom a természetre a gyógyulást, régi igazság: " Medicus curat, natura sanat" ( az orvos kezel, a természet gyógyít) .  Apropos "természet" , az élet él és élni akar, ez a nyárfa a jobb oldali előre tartó kikötőkötelem lelógó végéből nőtt ki.

J továbbra is reménytelen harcot vív a kutyák ásási hajlamával, az a fixa ideája, hogy le fogja őket szoktatni róla. Én csak kacagok, amíg pocok lesz a föld alatt ezek ásni fognak, mert elszánt vadász mind a kettő, ami a Szmájliról még csak könnyen elképzelhető, 

de hogy ez a jámbor öleb kinézetű szőrkupac milyen elszánt krakéler (embert is megharap, ha az nem bájologva simogatva, alázatosan közelít hozzá) a fene gondolná. Itt éppen tűri, hogy J fésülje a bundáját.

Befejeztem az asztallábak alatti tappancsok betonozását és kiválogattam a faanyagok közül az asztallap kerete, hossz és kereszttartók, valamint a lábak anyagát. Minden meglesz a meglévőből, nem hiába kerülgetem évek óta az anyagot, nem kell venni semmit (a két hosszanti tartót például egy több éve a Dunából kihalászott, 6 cm vastag tölgyfa pallóból fűrészeltem ki), kétségtelen macerás a raktározás, örökös pakolás (van amit még hajóval költöztettem Pestről ide), de nekem bevált, szemben azokkal  akik mindent kidobálnak, aztán örökké boltba kell menni anyagért. A mai faanyag árak (és mindenárak) mellett ez nem hátrány. Holnap összeszögelem, csavarozom a vázat és a beton tuskókra illesztem, majd ugyanazzal a módszerrel amivel a kerti pavilont "lábaztam", szakaszosan emelve kerül a helyére. Ha az ember egyedül dolgozik, fokozottan szükség van a gógyira, vagy ahogy most hívják a "logisztikára".

Honnan tudja a diófa, hogy mikor kell lehullatnia a leveleit? Mert egy nappal előtte még tele voltak az ágai levéllel, másnapra meg gyakorlatilag mind lehullott. Van az a mondás, hogy ami diófát az ember elültet annak már nem eszik a terméséből, hát ez nagyon nem igaz. Ez a fa mostanra vagy egy kiló diót termett, pedig vadon nőtt hüvelykujj vastagságú csemete korában Ervin ásta ki úgy 5-6 éve a Dunaparton és adta nekem, én meg úgy gondoltam, hogy ott a kertben jó helye lesz. És beindult, szemmel láthatóan remekül érzi magát a lédús talajban (15 méterre van a Balabán csatornától), a termése pedig szép nagyszemű, könnyen törhető és az ízletes bele egészben jön ki a héjából. Ez persze csak szerencse dolga, mert szedtem fel máshol már olya diót is ami csak miszlikben jött ki a héjból. 

A másik szerencse, hogy idén nyomát se találtam a burokfúró légy kártevésének, ami tavaly, meg tavalyelőtt minden diót elpusztított. Úgy látszik az extra meleg és száraz nyár ami amúgy minden termést tönkretett, a diókártevőket is elpusztította. Nemcsak nálunk, a környéken mindenütt ragyogó a diótermés.

Van rossz hír is, elromlott a jobb térdem. Békésen betonozgatom az asztalláb alatti pogácsákat, már az edények elmosásánál tartok, amikor mintha a villám vágott volna bele  a térdembe, de úgy, hogy azonnal összerogyott alattam a lábam. Volt már ilyenem a tavalyi műtétem után, de visszanéztem a naplóban, akkor a BAL térdemmel történt ugyanez. ( https://amapola.blog.hu/2021/06/06/vasarnap_936) Megint két bottal közlekedtem kizárólag az ágy és a klotyó közt. A helyzet azért volt különösen rossz, mert másnap bíróságra kellett menni, ugyanis "előkészítő tárgyalás"-ra invitáltattunk meg hivatalosan a már-már elfelejtett (hogy mégse lehessen elfelejteni azt az eset óta eltelt több mint három év alatt átlag fél évenként megismétlődő rendőrségi kihallgatások, szakértői vizsgálat,  hazugságvizsgáló géppel történt vizsgálat, tette emlékezetessé  https://amapola.blog.hu/2022/04/28/csutortok_500 )  "vízi közlekedés biztonságának veszélyeztetése" minősítésű bűncselekmény ügyében, melyben sértettként volt szerencsénk részt venni. Na szép, ezek szerint mégse aludt el az ügy, ahogy korábban gondoltam.

Na szép... de hogy a fenébe megyek én így el a bíróságra, amikor még a WC-re is két bottal tudok csak elvánszorogni, a hajón alvásról meg szó se lehet, mert még a járóig se tudok kimenni, nemhogy azon be a hajóra? Hát kentem Flector kenőccsel  a térdem, jegeltem egész éjjel, annyira sikerült rendbe hozni, hogy másnapra már egy bottal tudtam sántikálni, a délután 3 órai tárgyalásra meg tudtam autót vezetni és bár vánszorogva, de a bíróságra (szerencsére helyben van a városban) is be tudtam tipegni. Hurrá!

Korán érkeztünk, még az előző ügy érintettjei nyüzsögtek az aulában DE feltűnt egy gyanús egyén, akinek senkivel nem volt dolga a jelenlévők közül, akivel eddig ( szerencsére) nekem se volt soha dolgom, mert maga őfensége, az ügyvédi kamara elnöke, a tudomásom szerint kizárólag "súlyos" ügyek doktora Dr Bánáti János sztárügyvéd volt, ahogy komoran sétált fel-le. MIT KERES  itt a vidéki porfészek jelentéktelen bíróságán?? CSAK NEM a mi ügyünkben??? Debizony! Merthogy hamarosan megjelent az elkövető és csatolt részei és azonnal elvonultak a sarokba sutyorogni. Hát nagyon örülök, hogy ebben a bűnügyben nem mint sértett felperes, hanem csak mint tanú vagyok érintett, a vádat az ügyész fogja képviselni az állam nevében, mert ha magánvád lenne aligha úsznám meg ilyen ügyvéd ellenében a vádamat a végén rám mért súlyos börtönbüntetés kiszabása nélkül. De még így se vagyok egészen nyugodt, ahogy Sztálin elvtárs mondá, "ahol fát vágnak hullik a forgács" mit lehet tudni? (ez persze csak viccvót)

Aztán megjelent egy hátizsákos turistakülsejű kecskeszakállas fiatalember, akit miután talár volt a karján ügyésznek véltem és nem is tévedtem. Ahogy helyet foglalt  a fal melletti padon, B J (testbeszéd, tiszteletet mutató enyhén görnyedt testtartás, szívélyes mosoly) megközelítette, az ügyész felállt és kézfogással üdvözöték egymást. Ott ültünk pár méterre, én ugyan részben süket vagyok, részben nagyot hallok, de J akinek olyan hallása van mint a vakondnak, minden szót hallott. Szóval az ügyvéd úr azt közölte, hogy miután csak most vette át az ügyet, a tárgyalás elnapolását fogja kérni és ehhez kéri az ügyész hozzájárulását. Azon kívül a védence meg kívánja változtatni a korábbi vallomását (???!!!! csak hogy tudja mindenki, azt hazudták ő és a hamis tanúi, hogy én támadtam rá és durván inzultáltam, az, hogy fel akarta a jollémat borítani és minket vízbeölni az csak az ő ellenreakciója volt), remélve a büntetés enyhítését. Hoppá!! Azt gondolom, hogy alighanem megbuktak a poligráfos vizsgálaton, és most a sztárügyvéd elmagyarázta nekik, hogy ennek így nem lesz jó vége, mert nemcsak a bűncselekmény okán, de még hamis vallomás és tanúzás miatt is el lesznek marasztalva, jobban járnak, ha inkább mindent beismernek és enyhe büntetésért esedeznek.

Na itt most abbahagyom (mint a filmekben pont a legizgalmasabb résznél), és megyek TV híradót nézni, holnap folyt köv.

7:50 Pár perce Emailt kaptam a NAV-tól, mely ezzel a mondattal kezdődik:

„Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. ...."

Én ezt a kötelmet most megszegem és ezúton  teszem nyilvánossá  azt az Emeilt amit nekik küldtem és aminek a vételét a fenti kezdőmondattal nyugtázták:

T Hivatal!

Felszólítást kaptam, hogy 520 Ft adótarozásom van. (gépjármű adó) Fogalmam sincs hogy keletkezett, de befizetem, csak adjanak egy bankszámlaszámot amin átutalhatom, mert bankot csak OTP-t kínál fel a rendszerük, bankkártyához meg valami olyan biztonsági kódot kér amiről fogalmam sincs, hogy eszik vagy isszák. Nem vagyok járatlan a hétköznapi informatikai alkalmazásokban, de ezt a csicskáztatást kikérem magamnak az informatikusaiktól. OLDJÁK MEG, hogy egyszerűen be tudjam fizetni !

Szeretettel

Bartyik Vilmos

Abdskrvnytok!!!

Jól indul ez a hét....

16:57 Sötét este van, munkás napom volt, de ennek legalább van értelme. (amúgy megjött a NAV válasza egy lakonikus rövid mondatban közölték a bankszámlaszámot)

Naszóval említettem, hogy munkaasztal, 125 x 250 méretű. Ha már egyszer belekezdtem megadom a módját. Miután a szó szoros értelmében a földön áll, gond lenne a vízszintezéssel, meg hogy ne süllyedjenek bele a lábai a kerti talajba, kell valami fix alap. Arra semmi kedvem, hogy az egész placcot lebetonozzam, BÁR egy leesett 4-es réz anya (szóval amit még mágnessel se lehet keresni) megtalálása nagyjából lehetetlen lesz itt, de majd valamit kitalálok ez ellen is. Az asztalnak 6 lába lesz mint a svábbogárnak (tengerészül "bakuli") és ezeknek csinálok beton tuskókat, amik már nem fognak besüppedni a földbe. Az első egy 20 x 20 -as kocka volt, amit olyan mélyre alapoztam, ahol már kicsit szilárdabb a föld és azt még jól le is  döngöltem.

Nem lett rossz, de az, hogy még ugyanekkora zsalukeretet csinálni, aztán szétverni ötször, ahhoz nem volt kedvem. Így lenyúltam J-től egy nagyjából ekkora térfogatú műanyag virág"cserepet", levágtam a talpát és abból lett  a többször felhasználható zsalu. Így néz ki a második láb alá a talp.

Hogy könnyen lejöjjön másnap a friss betonról, a csonkakúp sablon, oldalt a palástja alkotója mentén szétvágtam és ragasztószalaggal fogtam össze. Amikor a beton már 10-20 órát szilárdult, a ragasztószalag szétvágásával könnyedén levehető és újra felhasználható, mindössze csak újra kell ragasztószalagozni.

A munkát a pontos geometria kijelölésénél némileg megnehezíti "Sz", aki természetesen mindig ott sertepertél ahol én vagyok, kicsit arrébb tolja, esetleg felrúgja a szerkesztéshez használt alumínium vonalzókat,

mérőszalagot, és egyéb precíz eszközöket,

amikor elzavartam,  elvonult gödröt ásni a virágágyásba, amit viszont J vett zokon és a télikertbe száműzte a  bűnöst, ahol aztán bánatosan leheveredett duzzogni a saját szófájára.

Ezzel végezve tovább folytattam a faanyag válogatását és a tűzre szántak fűrészelését, ami döntések sorozata, "ez már tűzrevaló, de ez még jó lehet valamire" . A baj csak az, hogy ez már  sokadik válogatás, de most sokkal szigorúbbnak kell lennie mert  elöntenek az agresszív fadarabok.

Tegnap reggel (immáron az új téli időszámítás szerint)  7:13-kor léptünk ki a ligeterdőből a szántóföldi sétautunkra és egy hét párásság után végre megjelent a Nap.

Ugyanott kifelé 7:38-kor már volt árnyékom is.

No nem sokáig tartott, korán örültem, mert beborult az ég, bár meleg volt egész nap. 

Tőlünk két háznyira Piroska virágokat ültetett a vízpartra, a méhek seregestül vetik rá magukat, de még egy pillangó is volt rajta (jobbra fent a fehér krizantémon, de mindjárt nagyítom).

Szóval tiszta "tavasz". De aztán mára vége lett, hűvös van és eső is esett a virágokon mindössze egy sztahanovista méhecske szorgoskodott.

Van akit így ébresztenek.

Nagyon nemszeretem munkába kezdtem már harmadik napja, a munka neve rendcsinálás a külső területeimen, most konkrétan az "esernyő" ( a polikarbonát kocsibeálló) alatt. Miután ellógtam a nyarat a nagy hőséggel mentegetve magam, halogattam a famunkákat, aztán belefutottam a covidba, be kellett lássam, hogy ott asztalosüzem nem lesz már az idén, ezért összepakolom a faanyagot, hogy be tudjak állni mellé télre az utcáról az autóval. Egyúttal megcsinálom azt a nagy munkaasztalt is amit már régen szeretnék. Miután a lányom nagy autója után nekem egy kis autóm van ( amibe viszont kétszer annyit be tudok pakolni mint a sportkocsiba, ma is hoztam a tűzépről két vödör sódert), bőven jut fedett hely az 1,25 x 250 -es asztalnak, alatta a szerszámokkal. Ezzel elfogyasztom a faanyagok egy részét is amiket erre tartogattam, a bontott hulladékfákat meg, amiket idáig állandóan kerülgettem, ide-oda rakosgattam, folyamatosan fűrészelem kályhaajtó méretre, meg aprítom machetával gyújtósnak. Négy óra a maximum amit tudok dolgozni, de a végén ma is csak piszmogtam rendes munka helyett úgy elfáradtam. Most lehet, hogy ellustultam a henyélésben, lehet hogy utolért a korom, ami elől sokáig úgy tűnt, hogy meglehetős sikerrel menekülök, de lehet, hogy ez még a covid, vagy mindhárom együtt. Mindegy, fő, hogy végre megköptem a markom és kimásztam a tunyulásból.

Többször említettem, hogy kukázott könyveket olvasok, van belőlük egy kazalra való, még a tornácon is azok halmozódnak dobozokban, mert a házban már egy gombostűt se lehet leejteni annyira tele vagyunk kacatokkal. Életem párja minden lomtalanítás után megpakolva tér haza és az ismerősök körében is elterjedt, hogy a legegyszerűbb ha valami feleslegessé vált J-nek odaadni és ő már viszi is. Így állt elő aztán az a helyzet, hogy az eszcájgos fiókot már nem merem kinyitni a konyhában, mert azt az egyetlen kést amit használok, a soha nem használt száz másik közül kell előkeresni. A legnyomasztóbb a rengeteg műanyag fagylaltos, tejfölös, fagyasztott húsos vödör, tálca, ami "mindig kell valamire, a múltkor is tőlem kértél egyet és milyen jó hogy volt" , ami teljesen igaz, de én egy évben mondjuk háromszor kérek ragasztót keverni, csavart szétválogatni, de akkor mi a fenének  minden fajtából 40-50-et őrizgetni? Időnként megpróbálok suttyomban kivinni párat a szelektív kukába, de ő meg időnként ellenőrzi mit dobtam ki és visszahozza. Mondjuk sokat nem vethetek a szemére mert én meg könyvet és szerszámot nem tudok otthagyni, ha belebotlok.

Naszóval könyvek. Elkezdtem olvasni Móra Ferenctől az "Aranykoporsó"-t. Az első oldalak után nyilvánvaló volt, hogy egy történelmi műről van szó. Amióta az Internet csodás lehetőségeket tárt fel előttem a kielégíthetetlen információéhségem táplálására, szokásommá vált, hogy mindennek utánaolvasok a neten. De még ha egy filmet nézek felvételről (szinte mindig így nézek TV-t, mert így ki tudom hagyni a reklámokat), akkor is leállítom a lejátszást és "megguglizom" a szereplőket, főleg arra vagyok kíváncsi ha egy régi filmet nézek, hogy mi lett mára a látott délceg fiatalemberből, szép ifjú leányból. Sajnos rendszerint mind halott már (vegyes érzelmekkel tapasztalom, hogy egy sereg hollywoodi sztárt életkorban már túléltem, pedig náluk aligha volt pénzügyi akadálya az orvosi ellátásnak életük alkonyán), de valahogy a játszott szerepen túl elkezdett érdekelni az életpályájuk is.  Így lettem kíváncsi Diocletianus korára, a kor szereplőire, akiket most a tudós régész és író, Móra Ferenc művéből fogok  "életközelből" megismerni. Amiért e hosszas bevezetőbe kezdtem az Diocletianus császár (aki több mint 20 éves uralkodásával mint állócsillag tűnt fel az őt megelőző 235-től 284-ig tartó, mintegy 20-25 császár tiszavirágéletű uralkodása  után, akiknek többsége nem mellékesen erőszakos halált halt) Wikipedia ismertetőjéből ez a részlet: 

" Gazdasági reformjai voltak a legkevésbé sikeresek, ezek közül is az ármaximálás érte el a legkisebb eredményt. Ez ugyanis azzal járt, hogy a hatóságilag garantált legmagasabb áron többnyire nem adták el a terményeiket az emberek, hanem a feketepiacon árulták. Ezzel általános áruhiány állt elő, ami éhínséghez is vezetett. Diocletianus volt az első és utolsó olyan római császár, aki önként mondott le hatalmáról és vonult vissza. "

Nabazmeg....a végén még kiderül, hogy az ársapkát se Orbán találta fel, mert az már legalább 1720 éves ruhadarab, de már akkor se ért szart se. Csakhát  a szintén plebejus származású Diocletianusnak volt annyi esze, hogy mielőtt a fejére omlott a kóceráj, köszönte szépen és elvonult a trónról. Vajh a mi parasztivadékunkban lesz e ennyi bölcs belátás? 

Naponta később kél a nap. Persze ez mindig így van a téli napfordulót követően, de most, hogy a napfelkelte beleesik a reggeli sétáinkba nagyon szignifikáns. Ma meg tegnap olyan köd volt, hogy Sz kutya tíz másodperc alatt eltűnt benne (ez persze őt egy cseppet se zavarja, a szaglása tökéletesen elég a tájékozódásra, a hozzám való visszatalálásra), de tegnapelőtt ez volt amikor beléptünk a szántóföldre 7:10-kor. Pár nappal korábban ilyenkor már látszott a Nap egy darabja, de itt csak az égen a ragyogás sejteti, hogy valami készül.

Aztán megjelenik belőle is egy pici

aztán percenként a duplája

Tizenöt perc múlva amikor már visszafelé megyünk és háttal vagyunk Őfelségének, belenézni már nem lehet, csak a lábamtól száz méterre elnyúló árnyékom mutatja, hogy igazi nappal van.

Tegnap gazzal csónakáztunk. Bosszantó szokása az a túlparton lakóknak, hogy amikor megelégelik az előttük növekvő vizinövényeket, mely akadályozza őket a horgászásban, a nádat, gyékényt, sást, kitépik, levágják, aztán hagyják elúszni. A baj csak az, hogy az uralkodó széliránynak és az áramlásnak megfelelően amit ők elengedtek az mind a mi partunkhoz sodródik. Köszönhetően a partra merőleges Amapolára ez gyakran a hajóm orránál köt ki. Ilyenkor be kell evezzek a csurmával a vízközépre, aztán én is elengedem, mást nem tudok vele tenni. Na tegnap délelőtt is ezzel fáradoztunk, én eveztem, J csáklyázta. Szerencsére gyönyörű idő volt, kifejezetten kellemes volt a munka, de akkor is bosszantó más szemetjét gereblyézni.

Kiolvastam egy újabb kukázott könyvet. Gulácsy Irén "Förgerteg" című műve eredetileg pont száz éve jelent meg, ez egy 1990-ben kiadott, azt hiszem "reprint"-nek szánt olcsó paperback, de nekem sose a könyvek külalakjával van bajom. Az olyan amire a kiadónak futotta a pénzéből, a fontos úgyis a beltartalom.  A hölgykiadó alighanem a régi női szerzők műveinek felelevenítését, a köztudatba való újrabevezetését, divatba helyezését gondolta nemes célnak, mert a kötet végén a "megjelent" alatt Kosáryné Réz Lola, Mollyináry Gizella könyveit előzetesezi. Hát nem igazán sikerült velem megszerettetni a szerzőt. Nekem a sokkal antikabb Jókai, vagy a még régebbiek olvasása és élvezése sem okoz gondot, könnyedén helyezem bele magam letűnt korok nyelvezetébe, de ez a könyv nem volt ínyemre. Nincs bajom a sztorival, a  mondanivaló meg nemcsak hogy a maga korában rendkívül jelentős volt de mitteszisten újból aktuális, de ez a nyelv....szinte emészthetetlen. Mondatokba öntött szecesszió a négyzeten. Az ágasbogas szóvirágok, metaforák, oda-vissza cifrázott nehezen megfejthető többsoros nyelvi lelemények közül komoly meló egy olyan mondatot a végén értelmezni amit amúgy le lehetett volna úgy írni, hogy: "Odament hozzá és hosszan ránézett.".  Az amúgy maximum egy rövid novellába foglalható történetet ílyetén módon sikerült 277 oldalra felpumpálni, ami nem feltétlen lenne baj, hisz a "Shakespeare összes"-t is lehet egy mondatba foglalni, miszerint  "Cselt szőnek, csalnak csókolódznak, aztán fűbe harapnak, vége a darabnak." (nem tudom hol olvastam) de a lényeg a két világháború közti sanyarú paraszti sors plasztikus ábrázolása. Persze ha Veress Pétert olvasol akkor sokkal kevesebb fáradsággal és SZERINTEM irodalmilag szerencsésebb módon jut az ember hasznos olvasói élményhez és hitelesebb korrajzhoz, de hogy a szerző beletrafált a korproblémába azt irodalmi díjak igazolják a róla Interneten fellelhető bizonyítékok szerint. Hogy felhagyjak a szóvirágokkal, a társadalmi konfliktus ami a regénybe bele van szőve az a rettenetes paraszti sors, ami azt eredményezte, hogy a könyörtelen nagybirtokosi önkény, az életerős, folyamatosan szaporodó paraszti populációt először az ősei földjén megélhetés nélkül maradva nyomorgásra, spontán lázadásokra, vagy zsellérsorba kényszertette, majd a végén hazája elhagyására, Amerikába való kivándorlásra. Olvastam, vagy talán láttam TV-ben erről szociográfiákat. Ami megdöbbentő, hogy az uralkodó osztály rövidlátása, megalkuvásképtelen önzése, majd annak eredménye, ahogy akkor, most is nemzetpusztító kivándorlási hullámot gerjesztett, mert mi másnak nevezhetném azt, hogy a most végző középiskolás, felsőoktatásból kilépni készülő nemzedék jelentős része ( a százalékokon nem vitatkoznék) idegen országokban képzeli el a jövőjét. DE a legjelentősebb különbség az 1922-es kivándorlás meg a 2022-es kivándorlás közt az, hogy akkor a "felesleg"  ment el az országból, tehát akiknek nem jutott munka, föld, megélhetés, de a "minőség" itthon maradt, most meg az ország krémje, a tanultak , tehetségesek, szorgalmasak mennek el, akikre itthon  is nagy szükség lenne és akik alkalmasak lennének a haza sorsát jobbra fordítani. Sokadszorra mondom, ez a legnagyobb tragédia, mint sebzett testből a vér folyik kifelé a használható állampolgár, marad a szemét meg a nemzethalál.

Hát az biztos, hogy nekünk kevés a "törvényes" 18 °C a házban. Tegnap lement  ennyire a nagyszobában a hőmérséklet és J begyújtott a cserépkályhába. Ha nincs 25 fok, mi fázunk. Amíg bírjuk tüzelővel tartjuk a szintet. A hajó az más. Oda csak aludni járok, ott még nem fűtöttem. Sőt az új "múmia", mínuszos hálózsákot is csak egyszer használtam, de túl meleg még. Egyelőre simán dupla takaró alatt alszom, annyi a könnyítés csak, hogy villannyal befűtöm előtte kicsit az ágyat. Ez egy remek dolog   www.emag.hu/hausmeister-hm-8160-elektromos-agymelegito-150-x-80-cm-elektromos-agymelegito-150x80/pd/DL2P50BBM/  nagyon bevált mindenkinek javaslom.

A másik egy régi találmányom, amikor a balatoni házat építettem hétvégenként, lejártam télen is sok éven át. A házat igyekeztem minél előbb tető alá hozni, hogy az esőtől ne függjek, de az oldalfalak még hiányosak voltak, a nyílászárókról nem is beszélve. De ugye kellett zuhanyozni, WC-t használni. Csináltam fóliából egy olyan két négyzetméteres, magas sátrat. Műszak végén ezt ráterítettem a WC-zuhany egységre és alá raktam a 2 kW-os ventilátoros villanykályhát. Ez pár perc alatt mint a hőlégballont "felfújta" a sátrat. Igaz, hogy a padló jéghideg volt, de a levegő hőmérséklete akár 30 fokra is felment. Remélem annyira nem fog elfogyni a téli tüzelőnk, hogy ezt az ötletemet újra kelljen használni.

Más. Nem azért mintha különösebb gondot jelentene nekem az óraállítás, (akkor se jelentett amikor 45 éve keresztbe az Indiai Óceánon kétnaponként állítottunk órát ahogy átszelük az idózónákat), de naponta 10 perccel tovább alszom. Valahogy így alakult magától. Most vagy a szervezetem érzi, vagy tudat alatt felkészültem rá, mindenesetre a hét végén mire egy órával viszaállnak az óramutatók, én PONT a "helyes" időben leszek.

Miközben ma a boltba kerékpároztam, látom, hogy SP egy halom murva mellett áll Z-vel a polgármesterrel. Éppen útkátyúzáson elmélkednek. Z elautózott a hivatalába, de visszafelé nem akartam, hogy SP aki 62 éves és rokkantnyugger egyedül dolgozzon, beálltam egy lapáttal és talicskával segíteni. Ketten gyorsan el is teregettük a mélyedésekbe az anyagot, aztán majd az autók besimítják. P fiatalabb és sokkal erősebb, ő púposra rakja a talicskát,

Én csak olyan bő félig. Azért így Covid után, 78 évesen némi asztmával így se rossz teljesítmény talán. Bár nem vagyunk profi útkaparók, de mégis jobb lett az út mint volt.

Laca megemlítette tegnap, hogy nem számoltam be idén a kertről. Valóban, leginkább azért, mert nem sok gondot fordítottam rá. Miután kiültettem a palántákat, csak J gondozta a paradicsomokat. Idén is jól elkanászodtak, burjánzott, kúszott mászott mindenfelé minden. Termés még most is bőven van, de íze már semmi, 

úgy tűnik a napfény az amitől finom lesz, nem véletlen, hogy a szupermarketben kapható példányok gyönyörűek, a fólia alatt mindent megkapnak ami táplál, de napfényt nem, vagy csak keveset, ízük alig van.

De hihetetlen micsoda erő van  a növényekben, van aminek a levelei már teljesen leszáradtak, de a termés még mindig burjánzik.

Ami idén kellemes meglepetés volt, két év szünet után ismét teremnek a diófák. Mintha kidöglöttek volna a burokfúró legyek az idei forró nyártól, egy darab dió nem volt ami olyan lett volna mint tavaly, vagy tavalyelőtt, amikor dióbél helyett korhadt fekete mocsok termett. Miután nincs nálunk permetezés, itt minden bio, az alma többnyire kukacos, de kivágjuk. Az apraja alma a nagyobbja tök.

Dió, és paradicsom

Ebből diós kiflit fogok sütni.

Vágtunk még gazt, én a damilos kaszával, J a tologatós fűnyírógéppel,  kétségtelen a derékig érő gaz a kertben nem túl rendezett, ráadásul a kutyák teleássák gödrökkel, az ember sose tudhatja mikor fordul ki a bokája benne.

Utána pihentünk a stégen, kedvenc helyünkön a hintaágyon.

Jól esik a napocska, hol van már a 40 °C amikor bújtunk előle!

A szitakötők azt hiszik visszajött a nyár, napoznak a stégen és üzekednek a levegőben. Van piros potrohú

és szürke potrohú.

Búcsúzóul pár korábbi naplemente J telefonjáról.

Kapaszkodók és korlátok felkészítve a télre. 

Ennél több van, de a hátsókat már nem fotóztam.  Bár pihentem közben többször is, de így is jól elfáradtam. Úgy tűnik ez ezentúl természetes állapotom. A gunwale kiszabása tavaszra marad, mert ellógtam a nyarat. 

Szmájli a jóképú vadászkutya napi felkelő Nappal.7:13

(Ebből a tanulság, hogy ha már telefonnal fényképezek a képszerkesztést, ez esetben a zoomolást nem szabad a fotózáskor csinálni, nagy totál minden esetben és a PC-n kivágni mérete )

7:12 Minden nap egy perccel tovább alszik a Nap.

Tegnap feszegettem a határaimat. Miután két hónapja halogatom Amapola bizonyos külső fa részeinek karbantartását, immáron csak két napom maradt a várható tél beálltáig, nekiálltam. Két korlátot és a jobb oldal kapaszkodóit lecsiszoltam és ráraktam két réteg vékony lazúrt. Nem tartott tovább mint két óra, de kissé elfáradtam. Lehet nem vagyok még a csúcson a Covid után. De az is lehet, hogy megöregedtem. Ma megpróbálom befejezni a munkát, de berakok pár pihenőt közbe, szóval jobban beosztom az erőmet.

Várom, hogy felszáradjon a harmat a hajóról, addig megreggelizek, aztán elbiciklizek a boltba új  péksüteményekért. Amióta elrohantak (és folyamatosan rohannak) az árak az égbe, mindenből a legfinomabbat és a legdrágábbat veszem, mert értelmetlen takarékoskodni, amíg nincs a torkomon a kés. Elkezdtem francia meg holland sajtokat venni, ha már a "nemsajt" Trappista ára is a duplája.

Most látom, hogy eléggé elhanyagoltam a blogot. Ma rámírt RP Ausztráliából, hogy látja Covidosak vagyunk, javulunk e. Nézem, valóban, utolsó bejegyzés IX. 29, aminek már több mint két hete. Valahogy csak egy hétnek éreztem, röpül az idő. Úgy gondoltam két hétig tartott a betegség, de a napló szerint több mint három hete kezdtem. Mindenesetre mostanra úgy érzem teljesen rendbejöttünk. Azt nem mondom, hogy az extra fizikai megterhelést is bírnám úgy mint előtte, mert nem próbáltam ilyesmit, de a normál napi tevékenység már megy. Azért méricskélem a gyógyulást ilyen aprólékosan, mert amiben más ez a betegség mint a korábbiak, például az influenza amire sokban azért hasonlít is, hogy nincs benne olyan, hogy az ember egyszercsak egyik napról a másikra gyógyultnak érzi magát. Nagyon lassan tér vissza a fizikai erő. Annyira legyengültem amikor épp bennem volt, hogy külön vittem a 10 m-es szalagos póráznak egy tarisznyát a vállamon, hogy ne kelljen kézben "cipeljem" amikor elengedtem a kutyát a szántóföldön rohangászni, mert még az a 15 deka is fárasztó volt kézben. De a kutyát is igyekeztem minél előbb elengedni, mert féltem, hogy ha megránt felborulok. Legszívesebben feküdtem volna egész nap (ha nem fájt volna a fekvés is), de hát a kutyában az a jó, hogy azzal akkor is menni kell ha az ember döglődik.

Ami változott, nem csinálok semmit amihez nincs kedvem. Tervbe vettem  Amapola külső farészeinek, korlátoknak, kapaszkodóknak átcsiszolását és lazúrozását még a rossz idők beállta előtt, de csak halogatom. Lógok a neten, meg  a nap teljesen különböző időpontjaiban lefekszem és alszom egy-két órát. Csak találgatom, ez még a betegség, vagy már "csak" az öregség. Lám a blogot is elhanyagoltam. Szóval az aktivitásom fogyott el.

Pedig az idő szép. Ez a tegnap reggel. Időpont olyan 07:20

Ma kicsit korábban indultunk a Szmájlival, a nap még a látóhatár alatt bujkált, csak a visszfénye aranylott a repülőgépek kondenzcsíján.

Aztán néhány pillanat és felsejlik a nap a távoli fák felett lévő párapaplanon tükröződve. Sz persze rá se bagózik a természet csodájára, őt csak a szimatolás és a jelölés érdekli, neki ez a facebook

majd ismét néhány másodperc és a fenséges Nap is elkezd látszani

innentől kezdve 10 másodpercenként  nő a duplájára a napkorong látható része, szóval "felkel a nap"

Mivel telefonnal fényképeztem, kéznél volt az óra (mióta nyugger vagyok nem használok órát) a megjelenés 07:03-kor kezdődött és ez az utolsó kép 07:14-kor készült, ekkor már háttal voltunk  a látványnak kifelé jövet a szántóföldről, megjelentek a lábunkból kiinduló elnyújtott árnyékaink és már nem lehetett belenézni a Napba.

Hát így élünk. Igazából sehogy másképp se akarnék.

Előszöris köszönöm szépen mindenkinek azt a rengeteg kedves üzenetet, jókivánságot amit a gyógyulásunk érdekében küldött, bevallom többnyire elolvasni se nagyon volt energiám, randa betegség ez, belőlem legalábbis kiszívott minden energiát, de J sincs különbül. Ami mindenesetre megnyugtató, mostmár aligha fogunk belehalni és a legrosszabbon is valószínűleg túl vagyunk. Az első két nap 38°C-ig ment fel a lázam, aztán lecsökkent, azt gondoltam vége, de sajnos egyáltalán nincs így. Nem igazán tudom hogy magyarázzam, de olyan érzésem volt/van, hogy a "rontás" össze-vissza vándorol bennem és keresi, hogy éppen hol árthat. Az általános levertség, fáradékonyság, erőtlenség nagyjából konstans, de mindig valahol máshol jelentkeztek szokatlanságok. Mostanra ennek szerencsére vége, de vagy három napon át mindig valami másom fájt. Belülről a szerveim. Tehát éreztem, hogy fáj a hátamon belül a tüdőm. Aztán a csontjaim. A medencecsontom nem bírta a fekvést, de ha felkeltem elfáradtam az ülésben is, vissza kellett feküdjek. Volt hogy épp a veséim fájtak, aztán a  fájás átment a fülembe, majd az állkapcsomba, majd levándorolt a beleimbe. Mostanra maradt a takonykór, szóval tipikus influenza a lecsengés.  Fogytam két kilót, még akkor sincs étvágyam ha érzem, hogy éhes vagyok. Minden keserű, vagy íztelen. Azt hiszem egybeolvadt a Covid és az influenza, mostanra se láz, se fájdalmak, csak erőtlenség és állandó fáradtság. A kutyákkal való kötelező napi kétszeri "menés" is nehézséget okoz, amikor 4 napja először éreztem, hogy na én mostmár jól vagyok, elkövettem azt a hibát, hogy elmentem a szokásos sétaút végéig. Hát elég volt hazavánszorigni, pedig az egész oda-vissza csak 1,8 km. na azóta csak féltávig, vagy addig se megyek. Az elmúlt két napban elég jó volt az idő, kiültünk a stégre és csak bámultuk a vizet, de még ebbe is elfáradtunk.

Sajnos mára végképp elromlott az idő, szemerkél az eső, napnak nyoma sincs. Mondjuk igazából nincs hideg, fűteni igazából nem kell, bár kétszer úgy a tátszat kedvéért begyújtottam a cserépkályhába, de fűtés nélkül is van 22-23 fok a házban. Ami biztos a jogszabályban rögzített 18 fok nekünk kevés, mi a 25-öt szeretjük, megvan a tüzelő egész télre, ha nem lesz extra hideg, ezt a telet kibírjuk, hogy aztán meg mi lesz azon nem töröm a fejem, egy olyan világban ahol egy idióták által megválasztott maffiózó szabályozza az életemet, értelmetlen fél évnél messzebbre tervezni. Olyan érzésem van ezzel a 3 millió honfitársammal, mintha gályarab lennék hozzáláncolva a többiekhez, akiknek a fele már meghalt, csak a rothadó hulláik lógnak rajtam.

Apropos, azt tudja valaki, hogy csinálják a Covid statisztikákat? Mert vannak a napi, heti, havi  jelentések, hogy hányan fertőződtek meg, meg hány halott volt. Viszont azt, hogy mi megfertőződtünk a kutya se tudja hivatalosan, ahogy a a többieket se, akiket időközben kikövetkeztettünk. Icuka volt a szokásos éves ejtőernyős bajtársi találkozón, ahova egy valaki behozta a vírust, amit MINDEN résztvevő elkapott és hazavitt, mi így jutottunk hozzá. Egy biztos, ez a változat ezek szerint rendkívül fertőző, de ebből a több tucat emberből egy se ment bejelenteni a KSH-nak, hogy Covidos.

Ha kisütne a nap, megint kiülnék a hintaágyba a stégre, csak bámulnám a vizet, J meg ledőlne mellém és a fejét az ölembe hajtaná. Pillanatnyilag ez a hosszútávú programom.

Fenébe, csak nem úsztuk meg. Mindketten Covidosak vagyunk. J három napja kezdte, én ma. Amúgy tiszátra influenza tünetek, de J csinált egy tesztet és Covid. Én nem foglalkoztam vele, tökmindegy mi, semmiben se különbözik a hozzáállásunk az influenzától. J "lázong", nekem délelőtt még 35,9 °C volt a "lázam". Most pihizünk. J a télikertben szunyókált  a kellemes langymelegben én elmentem a kutyákkal, de alig vártam, hogy "elvégezzék a dolgukat", máris fordultam vissza mert rogyadoznak a lábaim. tagfájdalmak, általános levertség, gyengeség, némi orrfolyás, enyhe hasmenés. J-nek a torka is fáj, nekem még nem. Különösebben nem félünk, mindkettőnknek van három oltása, csak az a baj, hogy ma volt J lányának az esküvője, hát ebből kimaradtunk.

A TV előtt szunyókáltam egész nap. Délután "A három amigo"-ra ébredek. Eszembe jut, hogy soksok évvel ezelőtt éjszakás műszakban voltam épp az Átrium Hyatt ban ezt néztük a diszpécserközpontban. Épp ott tartott a film, hogy megkínálják az egyik nyámnyilát tequilával, amitől kishíján szörnyethal. Jön a telefon, valamelyik szobából szólt a vendég, hogy kialudt a villany a fürdőszobában. Akkoriban a létező szocializmus válságára való tekintettel épp villanyszerelő beosztásban szenvedtem, mondom "indulok". Fénycső, gyújtó, szerszám a kézbe, bekopogok. Vendég ajtót nyit, mondom "tudom, intézkedek". Két perc és ismét világos van, a vendég az asztalra mutat, amin egy üveg TEQUILA áll, kérdezi, gondolom e? Hát ilyen gyorsan film nem jött még velem szembe, életemben nem ittam még ilyet, de ha most jött el az ideje, mért ne? Hozok egy tiszta poharat a fürdőszobából, ő tölt mindkettőnknek "rendes adagot", koccintunk, elmagyarázom neki az "egészségedre"-t felkészülök a borzalmas maró érzésre amit  a filmben láttam és egyszuszra legurítom az italt, ne higgye mexicano (vagy ki tudja milyen náció), hogy a magyar kákabélű népség DE SEMMI! Kifejezetten selymes, egy cseppet se kaparós, pláne erős ital. Na azóta szeretem. Persze gondolom a filmbéli rablók nem ilyen finomított változatot ittak ( a történeti hűség okán, mert amúgy a színészek alighanem vizet), a Tequila is olyan gyűjtőnév lehet mint a pálinka, hogy van belőle 20 fokostól derékszögig mindenféle és minden finomságú. Ennyit a Covidról és a kaktuszpálinkáról.

Gyorsan érkezett a tél. VAGY sokáig tartott a nyár, a lényeg, valahogy mintha kimaradt volna az ősz. Bár nagyon remélem, hogy még lesz. Merthogy két hete még közel 40 fokban izzadtunk a délutáni kutyasétáltatás közben a perzselő napsütésben, tegnapelőtt meg éjszaka felébredtem rá, hogy vacogok. Mondjuk még a nyári takaró alatt aludtam a fűtetlen hajó hátsó kabinjában, csak a szokásos gatya-póló helyett pizsamában, de hát kevés volt. Reggel mindössze 10°C volt odakint, a hajóban 14, a vízhőmérséklet a hajó alatt meg 15. Egy biztos, vége a nap melengette fürdővízben zuhanyzásnak, kezdetben csak 30, majd 25 fok volt a használati melegvíz hőmérséklete a hajón, ennél hidegebben nem zuhanyozok, le fogom engedni a vizet a napkollektorból, meg a tároló bojlerről, márcsak a fagyveszély miatt is.

Na mondom "ebből elég", lett nekem finom téli hálózsákom, itt az idő kipróbálni. Egy egészen picit aggódtam, sose volt még ez a fajta, tehát  "múmia" holmim, és amikor megírtam itt, valaki rámírt, hogy nem lesz kényelmes, mert nem lehet bene mozogni. Hát várakozáson felül volt remek. Elsősorban kényelmes. Lábnál nem szorít, lehet benne "pedálozni", csípőtől pont annyit szélesedik amennyit kell, mellkasnál van hely bármilyen kéztartásnak és a nyak-fej rész, lezárva a hőveszteség útjait, egyenesen zseniális. A kétoldali hőszigetelt cipzár lehetővé teszi a karok kidugását az ágyban olvasáshoz. Kiváncsi vagyok milyen lesz ha hidegebb lesz, mert azért a + 14 °C kabinhőfok nem nagy kihívás az elvileg -3 °C komfortfokozatú, -10-ig ridegtartásra alkalmas hálózsáknak, de ha netán fáznék rádobok a tetejére egy nyári takarót. Ami nem kellemetlen, de nagyon szokatlan, hogy nagyon könnyű. Az embernek nincs az az érzése, hogy "eléggé be van takaródzva".  Ugye nyáron amikor néha egy szál lepedővel takaródzom, mert abszolút takaró nélkül valahogy nem tudok elaludni, megszoktam, hogy nincs "súly" rajtam. De a hideghez hozzá tartozik, hogy vastag izék nyomnak az ágyhoz. Ez meg mint a pille. De végigaludtam benne az éjszakát ( na jó azt a 3,5-4 órát amennyit én általában szoktam mielőtt felver a prosztata), ugyanabban a testhelyzetben ébredtem mint amiben elaludtam, nem fáztam és nem izzadtam, ugyanakkor amikor kibújtam belőle annyira rajta volt a testem a komforthőtartalmon, hogy meztelenre vetkőzve és az áthűlt ruhákba beöltözve sem borzongtam, vacogtam. Említettem, hogy vége a hajón fürdőszobázásnak, bevonultam a házba és a reggeli piperét mostantól idebent végzem, ennyi csak a változás. Ha sikerül ezt egész télen megvalósítani,  megspórolok napi egy begyújtást.

Apropos ágyban olvasás. Ezt olvasom éppen. https://www.antikvarium.hu/.../len-wincott-ofelsege...  A szerző Len Wincott mint "értelmi szerző" számol be az Invergordon-i tengerészlázadásról, az azt megelőző életéről, az okokról és gondolom majd a következményekről, mert ott még nem tartok. A Wikipedia itt https://en.wikipedia.org/wiki/Len_Wincott vázlatosan beszámol a szerzőről, gyanítom, miután angol nyelvű a bejegyzés (automatikus google fordítóval olvasom, mint mindent, és meglepően jó a fordítás) nem épp "baloldali" a válogatás, én hajlamos vagyok hinni a szerzőnek, hogy ez igazából nem lázadás volt, hanem a bigott fafejű elitcentrikus, Nelsonba ragadt admiralitás ostobasága miatt bekövetkezett sztrájk, ami semmiben se különbözött egy munkás sztrájktól, csak abban, hogy ezt hivatásos katonák "követték el", nem mondjuk bányászok. Még a második világháborúról is olvastam amerikai szerzőtől olyan könyvet, mely meglehetősen élesen kritizálta a brit hadsereg elitista ostobaságát. Egyébként meg aki volt katona, pontosan ráérez milyen az amikor a vezetés teljesen elszakad a "beosztottaktól", szóval érteni vélem az okokat és a következményeket. Visszatérve Len Wincott-ra miután kirúgták a flottától, ahol kiváló minősítésű mintatengerész, tüzér altiszt volt, és ezzel elvesztette nyugdíjjogosultságát és a kenyerét, sorsa egyenesen vezetett a kommunista pártba, majd a Szovjetunióba, ahol végül 14 évi Gulag-gal jutalmazták töretlen baloldali munkáselkötelezettségét. Hogy egy kicsit haza is kacsintsak, a legbigottabb bolsevik hagyományokat működtető, magát jobboldalinak, sőt konzervatív, polgárinak hazudozó állampárt a lopott közmédia és a KESMA propagandagépezet útján folyamatosan tartja programon a kommunista bűnökről szóló visszaemlékezéseket, filmeket, stúdióbeszélgetéseket riportokat, miközben eredményesen bíznak abban, hogy ha nem említik, akkor a szavazóik közül egynek se fog leesni, hogy 1. ugyanazzal a propagandával élnek mint a kommunisták, 2. a kommunisták több kommunistát irtottak ki, küldtek lágerbe, telepítetek ki, hurcoltak meg stb.  mint "osztályellenséget". A lényeg, az ember már csak olyan, hogy ha rossz a sorsa, változtatni akar rajta és könnyen kezd hinni ámítóknak, akik valami eddig sosevolt  csodálatos módszerrel akarnak új világot teremteni, ettől elkezdenek fasiszták, kommunisták, soviniszták és egyéb "isták" lenni, és miután alapvetően gerinces jellemek, akkor is azok maradnak, ha kiderül, hogy már csak a kurzussöpredékkel vannak egy kalapban, így aztán még akkor is Rákosit éltetik, amikor a korábbi nyilas verőember ÁVÓ-s üti őket a Sztálin sugárút (ma Andrássy) 60 pincéjében, VAGY a Fideszre és sunyi felszopópártjára a KDNP-re szavaznak, miközben a vezér az ex KGB-s véreskezű háborús agresszor Putyinhoz és a kommunista Kínához dörgölődzik. 

Ha már olvasmányok.... Egészen a fenekéig merültem az egykori Szovjetuniónak. Korábban elmeséltem itt, https://amapola.blog.hu/2022/02/07/hetfo_800  Jevfroszinyija Antonovna Kersznovszkaja és itt https://amapola.blog.hu/2022/05/27/pentek_9281 Vaszilij Grogrosszman könyve kapcsán  mit éltem át, miket tanultam, mikre véltem ráérezni. Most, ha már "keserű a pohár" , úgy döntöttem fenékig ürítem. Kezembe került (úgy tűnik minden kidobott könyv nálam köt ki) Vaszilij Ázsájev igazi sztálinista regényopusza, a https://moly.hu/konyvek/vaszilij-azsajev-tavol-moszkvatol.

Elképesztő. Nincs rá szó, milyen szinten hamisította meg a vakbuzgóság (plusz még a fene tudja micsoda, félelem?, hit?, megfelelési kényszer? remény a beteljesülésre? mindennek a keveréke?) a valóságot. Kreált a rögvalóságból, a GULÁG-ok népének borzalmas körülmények közt végzett heroikus munkájából hazug szappanoperát. A kétségtelen  jeles írói tehetséggel rendelkező szerző teljes komolysággal alkot papírból kivágott figurákat, akik Sztálin rádióbeszédén fellelkesülve életüket áldozzák a "kommunista építőmunka frontján", fellelkesülve attól, hogy ha munkaversenyben elhódítják a vörös zászlót, a másik kommunista csapattól, akkor ők írhatják majd alá a diadal jelentést az  építkezés befejezéséről, amit Moszkvába küldenek Sztálin elvtársnak. Ezek a titáni erővel felruházott papírfigurák mínusz 40 fokban kesztyű nélkül szerelnek villanyt, és kizárólag lelkesedéssel képesek legyűrni a telet a távolkeleti tajgában, képesek napokat dolgozni ilyen körülmények közt alvás, pihenés nélkül. Ezek a hősök néha szerelmesek lesznek, de érzéseiket kizárólag a párt iránti lelkesedés motiválja, kefélni is csak kommunista utódnemzés céljából és a könyv lapjain kívül szoknak, negatív figura csakis szabotőr, volt fegyenc képében jelenik meg, aki a kőolajvezeték suttyomban való eldugaszolásával akar kárt okozni a hős kommunista építőknek, szerencsére mind agyonlövik őket a barátságos bennszülött kolhoztagok, akik bár oroszul gyengén beszélnek, de elkötelezettségük a Párt iránt töretlen és  majd megszakadnak, hogy ingyen dolgozhassanak a projekten, sutbadobva a családjukkal való törődést. Tele a könyv mintafigurákkal. Kubikos, aki amikor épp nem lapátol, az építés legfőbb parancsnokával bratyizik, más összespórolt pénzéből tankot vesz a hadseregnek (!), más nem tudja megbocsátani, hogy nem küldik a frontra harcolni a fasisztákkal, hanem itt kell helyette csöveket hegeszteni. Apropos "hegesztés", a fordítás csapnivaló, a fordító azt gondolta, hogy a "forrasztás" és a "hegesztés" szinonimák, akár egy mondaton belül is használja őket azonos (hegesztés)  értelemben, a "nyomáspróbát" meg "préselés"-nek fordítja, nyilván  a Szikra könyvkiadó nem talált olyan szaklektort az oroszul beszélő volt hadifogoly mérnökök közt, mert azok megjárva a hadifogoly lágereket, alighanem nem voltak hajlandók kollaborálni a bolsevik irodalmi propagandával.

A könyvből, melyet igazából újraolvastam, mert valamikor 12-13 éves  koromban egy kifosztott lakásban találtam egyet kidobva és elolvastam,  filmet is csináltak, https://en.wikipedia.org/wiki/Far_from_Moscow nem láttam hálistennek, de gondolom a maga idején "rendkívül sikeres" lehetett, emlékszem hasonlókra, amikre elhajtottak bennünket kisiskolásokat és utána dolgozatot kellett írni "Miért szeretem a szovjet filmeket" címmel.

Bár nyitott vagyok mindenre ami irodalom, de mostanában nem kívánok több "szovjetet", egyelőre csömöröm van.

Szeretem a régi filmeket. Nemcsak az örök Charlie Chaplint, de szinte mindent. Mostanra az ifjúságom filmjei is alaposan "régiek" lettek, ahogy én is. Mostanában Columbot nézek. Láttam valamennyit már, tudom a végét, de mégis örvendezve várom, hogy a csetlő botló, gyakran kissé túlságosan is esetlen, bugyutára formált hadnagy a végén mégiscsak behúzza a csőbe a bűnöst. Úgy látszik ahogy öregszem úgy leszek egyre gyermetegebb. Az is szokásommá vált, hogy ahogy nézem a régi sztárokat, közben az okostelón guglizom az életrajzukat, mert érdekelnek, mostanában főleg az, hogy élnek e még és ha már nem, hány év adatott meg nekik. Ahogy nézem legtöbbjük már nem él, pedig aligha lehetett anyagi akadálya az orvosi kezeléseknek, de sokuk még a hetvenéves kort se élte meg, de még az ennél korosabbak legtöbbjét is túléltem már. Sokat foglalkozom a korommal, talán túlságosan is sokat, ez nem tudom mennyire természetes, de mindenesetre gyakran gondolok rá, hogy "mennyi lehet még hátra", érdemes e még ebbe, vagy abba belekezdenem "erre a rövid időre" és főleg, hogy mennyire lesz nyomorult a vége. Érdekes, miközben egyáltalán nem félek tőle. (azért ez utóbbi nem egészen igaz, amitől nagyon félek az az öregkori elhülyülés)  

Szóval a legtöbb sztár már rég nem él, édesanyám ifjúkori ideáljának Clak Gable-nek még a hatvanadik születésnapját se sikerült megélnie. De tegnap nézem a "Gyilkosság tervrajz alapján" (Blueprint for murder)-t és benne az egyik hölgyszereplőt, a csodálatos Janis Page-t.  Na ő az üdítő ritka kivétel, az egykori énekes, színész és "pin up girl" akinek a második világháborús USA bombázógépek oldalára festették fel az intim fehérneműs képeit a szerelők, holnap lesz 100 éves!! Egy élő tanú Holywood történelméből! Ilyen volt

Ilyen lett.

Szóval őt kell életkorban utolérjem.

Azt hittem a túlságos hőség miatt nincs semmihez energiám, de lehet, hogy nem. Előfordulhat, hogy utolért a korom. Lusta vagyok, semmihez sincs kedvem. 

Pedig kellemesen hűvösre fordult az idő. Pár napja reggel kifejezetten hideg volt, a szántóföldön ahol a Sz-el kezdjük a mindennapot, köd hömpölygött előttünk

az utat meg harmat borította.

Szóval csak pihenkélek. Persze a munka azért utolér. Pár napja Icuka beszól, hogy nézzek már ki, mert a hintaágy megint beborult a vízbe a stégről. HOGYAZA!!! Kimegyek... tényleg. Nyilván egy szélroham csinálta, a lerögzített talpak ottmaradtak, de a csőlábakat letépte róluk. Megszűntettem a napellenzőt, ami igazából a vitorla, a lábakat meg lebilincseltem. Ennek két napja, azóta helyén van az ágy.

Ma kiültem és csak bámultam a ragyogást.

Ugyanez felhőkkel.

Namost ez a két kép gyakorlatilag egyszerre készült, de csak a szem képes egyszerre észlelni a gyönyörűséges eget és a csillogó vizet, a fényképezőgép objektívjét át kell hozzá hangolni.

Szóval nulla az aktivitásom, semmi motivációm. Kíváncsian figyelem magam, hova fog ez fajulni. Lehet, hogy ez simán csak az öregség, amit idáig nem vettem valahogy észre.

Ja... még valami. Három éve már hogy ránktámadt a vízen egy részeg földrajztanár. Akik régen olvasnak tán emlékeznek.( https://amapola.blog.hu/2019/09/17/kedd_1729  ) Két napja jött az értesítés, novemberben lesz a bírósági "előkészítő ülés". ( a rendőrség hivatalból nyomozott "víziközlekedés biztonságának veszélyeztetése" tárgyban és ezek szerint az ügyészség vádat is emelt) Hát roppant kíváncsi vagyok.

Reggel hat óra tájban ébredve hallom, hogy kopog a fejem felett a decken az eső. Kinézve borongós idő, napfénynek nyoma sincs. Új szélirányba állt be a bójához kötve ringatódzó Tequila, a háttérben a város a szürke homályba vész.

Szóval úgy tűnik vége a nyárnak. Olyan nagyon nem bánom, pokoli volt a hőség, csak azért nem mondom, hogy "kutyameleg" volt, mert a kutyák se szerették. Nem hittem volna, hogy én jobban bírom mint ők. Én igyekeztem becsületesen végigmenni a napi pályán, bárhogy is tűzött a nap, de a Picur mindjárt az elején visszafordult a szántóföldön amint elvégezte a "dolgát", és peckesen, sietős léptekkel elindult hazafelé, ha meg pórázon volt akkor lefeküdt a földre és még vonszolásra se volt hajlandó továbbmenni.  A Szmájli minduntalan megállt és visszafelé tekintgetett, Noszogatásra végig kutyagolt (milyen beszédes szó) velem, de amint fordultam a "nagy tócsánál" (ami természetesen már több mint egy hónapja kiszáradt), boldogan megindult haza. Semmi szokásos szaladgálás. Bezzeg ma! Mindkét kutya mint a bolondok rohangált a szemerkélő esőben, annyira örültek végre a hűvösnek. Hazatérve a két sárgombócot száműztem a télikertbe kicsit leszáradni. Sz-t az imént engedtem be a házba, ő száraz és megtisztult ( és mindig az ajtó előtt várja, hogy beengedjem), ezt sose tudom hogy csinálja, a rövidszőrű bundája porcelánfehér, bármennyire is összekoszolja magát, amint leszárad meg is tisztul ( egész életében mindössze négyszer fürdettem meg amikor valami ocsmányságba belehentergett, mert azt az ilyen vadászkutyák, ha módjuk kínálkozik rá mindig megteszik ösztöneiknek engedve, hogy a saját szagukat elnyomják), viszont a P elbujdokolt valahova a kertben, alighanem fürdetés lesz ha újabb sárrétegeket gyűjtött be a hosszú bundájára. Egészen különleges helyeket tud magának találni, például amikor azok a nagyon meleg napok voltak, beásta magát J virágai  ALÁ a kerítés közelébe, ahol mégis hűvősebb van a gödörben, de szükség esetén könnyen szemmel tarthatja az utcai járókelőket.

Sz-t amint beengedtem azonnal lefeküdt J lábai elé.

P-t be kellett gyűjteni a kertből. Viszont miután elállt odakint az eső és leszáradt, az ő bundájából is kihullott a homok, a fürdetés elmaradt. DEHAMÁR így kézbe került, J nekiállt az őszi fazonírozásának.

Egy naplóban nem szabad eltitkolni a kudarcokat sem. Nem tudom írtam e már a kovászról. Nagy akarattal indultam neki, de egy hét alatt kiderült, hogy nem működik. Már harmadik nap azt hittem siker, mert úgy beindult a fermentáció, hogy kétszer is etetni kellett, de aztán leállt. Nem vagyok vegyész, de úgy gondolom, hogy a túlzott hőmérséklet ártott meg neki. Alighanem a túlzottan magas hőmérséklet is leállítja a vegyi folyamatot, nemcsak a túl alacsony. Nem adom fel, újra neki fogok kezdeni, amint kicsit beáll a hőmérséklet.

A másik a hintaágy a stégen. Bár tudatában voltam, hogy veszélyes a rögzítetlen állapot, de nem tettem semmit az ügyben, a hőség és szélcsend elaltatta a veszélyérzetemet, másnap éjjel arra mentem ki a hajóra, hogy a stég mellett a gyékényesbe befordulva találtam a hintaágyat. Egy futó szellő beborította. Akkor még elég vacak volt a derekam, de azért kikínlódtam a vízből. Azért se rögzítettem (nem mentegetődzöm, ideiglenesen megtehettem volna), mert a végleges elhelyezésre konzolokkal  akartam megoldani  a hátsó lábak feltámasztását, hogy több hely maradjon a stégen és akkor ezzel egyidejűleg akartam megcsinálni a rögzítést is, de hát elkéstem. Na az elmúlt négy napban ezzel bíbelődtem. Nem voltam a legjobb állapotban, a hőségben a tűző napon görnyedve dolgozás előhozta a tengeri betegségre emlékeztető szédelgést, ami úgy tűnik most már maradék hátralévő életemben kínozni fog a fülemben lévő egyensúlyszervem meghibásodása miatt, ha lógatni kell a fejemet fizikai megerőltető mozgás közben. Márpedig a fejjel lefelé való hegesztés az ilyen. Na a lényeg, ez a mini projekt is kipipálva. Így néznek ki a hátsó lábak konzoljai, ez a bal ( a konzol alatt a munkacsónak sátorteteje, még rajta a két réteg papundekli amit vízbe áztattam, hogy a lehulló szikrák ki ne égessék)

ez a jobb, ezt könnyebb volt megcsinálni, mert hozzá tudtam hegeszteni a bejáróhoz,

ez meg a két első láb rögzítése. 10-es csavar biztos elég lesz. A csavarokat lent a deszkaborítást tartó acélszelvényhez rögzítettem.

Még a hátsó lábakat is le fogom kötni a konzolokhoz, de azt már valami gyengébbel, mert erősebb keleti szélre nem számítok a mögötte felmagasodó part felől, az igazi veszély a víz felől jön ÉÉNy-tól DNY-ig, ahonnan akadálytalanul száguldanak a szelek.

Ami még pozitív, a sok munka rendbetette a derekamat.

Ja, juteszembe, majdelfelejtettem. Kísérleti projekt indul a téllel. A rezsinövelő kormány  juttattatta az ötletet az eszembe. Eddig az életemben a legnagyobb luxus az volt, hogy két helyen fűtünk télen, én a hajón, J a házban. A hajón az ablakos vaskályhában ( amit a köznyelv kandalónak nevez, de hát ez nem igaz, az csak a nyitott tűzterű eszközökre vonatkozik), a házban meg cserépkályhában, mindkét helyen kizárólag fával. Egy tél volt amikor villannyal fűtöttem a hajón, de egyrészt drága, másrészt mégcsak nem is annyira komfortos, HACSAK a gatyámat nem akarom kifizetni a villanyszámlára, visszatértem a fafűtésre. Na a villanyfűtés most a rejtélyes áramszámlák bejöttével pláne nem játszik. Naszóval. Miután az szóba se jöhet, hogy feladjam a hajón alvást és beköltözzek a házba, azt találtam ki, hogy leállok a hajón zuhanyozással. Télire levíztelenítem a hajón a csőrendszert ( a fenéktankokban marad a használati víz, azok a fagyhatár alatt vannak), tisztálkodás a házban a fürdőszobában, az alvás pedig a hajón, de mínuszos múmia hálózsákban.  Miután az ágyat lefekvés előtt eddig is bemelegítettem villannyal, az a 30 W még belefér, szóval meleg hálózsákba bújva fogok aludni télen. De a -5°C komfort hálózsákban (tegnap meghozta a futár, nagyon tetszik)  akár az új hintaágyban is alhatok szép csillagfényes éjszakán.

Legelőször is! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki itt hozzászólásban, vagy  a Fb-on jobbulást kívánt a derékfájásomhoz, és még nem volt alkalmam megköszönni,  jelentem HASZNÁLT! Sokat javult az állapotom. Amúgy három napig hevertem, de aztán megelégetem a dolgot, mert feküdni nem nekem való. Felvettem a súlyemelő övet, betéptem satura, ezzel szoktam megtámasztani a rakoncátlan ötös, hatos deréktáji csigolyákat és fintorogva, sziszegve, nyögve, hajolgatás helyett sámlin ülve nekiálltam kibontani és összerakni a hintaágyat. És úgy tűnik erre volt szükségem. Ez tegnapelőtt történt és a munka végére egész jól éreztem magam és azóta is folyamatosan javulok, bár az övet hordom amint mozdulok valahova. Mindenesetre mostanában nem emelgetek semmit aminek "súlya" van. Piszok jó itt ücsörögni,

persze csak nem ha tűz a nap. Ma úgy kezdtem a napot, hogy sétáltam a Szmájlival, aztán kiültem és csak bambultam a vízre. Még reggeli hűvősség volt, de napközben megint meleg lesz, mert három nap ősz után visszatért a nyár, de sajnos már nem sokáig. (HACSAK a vezetőváltással ráncbaszedett Országos Meteorológiai Szolgálat nem rendel el további nyarat, ezesetben még az is megtörténhet, hogy tekintettel az energiaválságra a fűtésszezon is elmarad, kétharmaddal simán lehetséges) Ha már meteorológia, azt tudomásul kell vennem, hogy mostantól még jobban kell figyelnem az előrejelzést és ha erősebb szelet jósolnak, le kell venni a napellenzőt és leakasztani az ágyat, mert ha megfújja a vihar, az egész repül a nádasba. Persze lehetne valahogy lecsavarozni, de akkor meg széttépi. 

Tudtátok, hogy a kutyák pont olyanok mint az emberek?  Például remekül tudnak sumákolni színlelni. Van két kutya is azokon a portákon  amik mellett elsétálunk a kutyával. Mindig tudom otthon vannak e a háziak. Mert ha otthon vannak, irdatlan ugatást, vicsorgást, behatolás elleni elrettentést csinál a házőrző, mutatva, hogy ő mennyire tudja a kötelességét. De ha nincs kinek kaserolni magukat ránk se bagóznak. 

ÉS.... működik.

A fólia alatt krumpli sül. Tőle jobbra sajt és pirítós kenyér a már megsült kolbászok mellé.

A végén jön a tarja.

Ahhoz képest, hogy első próbálkozás volt, egész jól sikerült.

Ez még pénteken, volt, nagyjából azt hiszem az volt a nyár utolsó napja. Tegnap megjött az eső szélviharral, nekem meg elkezdett fájni a derekam. Azt hiszem azzal rongáltam meg, hogy egyedül felraktam az összecsomagolt hintaágyat a Praktikerben a  tetőcsomagtartóra. Azóta minden nap egy kicsit jobban fájt, mára már nagyon. De már tegnap este se tudtam elmenni csónakkal a tubakoncertre a szigercsücsökre, pedig nagyon készültem. Lehajolni tudok, de kiegyenesedni nem. Aztán ha nagysokára apánként némi jajgatás közepette sikerül, akkor nyársatnyelve peckesen tudok jönni-menni, de ha egyszer lehajolok mondjuk cipőt húzni, kezdődik elölről a tortúra.  Most csak fekszem mint egy darab fa és várom sorsom jobbrafordulását.

Említettem már, hogy elkezdtem szórni a pénzt. Kedvem támadt kerti sütögetésre, de az a faszenes grillező bödön ami a házzal együtt jött anno, teljesen szétrozsdált. Gondolkodtam rajta, hogy csinálok egyet, tele az internet különféle tákolmány ötletekkel, főleg acélhordóból alkotják a népek, de egyrészt ilyen nagy nekünk nem kell, másrészt semmim nincs itthon hozzá, főleg kedvem anyagért autózni, aztán melózni vele, elhatároztam hogy veszek egy pont olyat amilyenre szükségem van. Szívtam azért a fogam, mert nem olcsó, de ott egye meg a fene, spórolni már nem érdemes, oly mértékben értéktelenedik a pénz, hogy olyan lenne tartani, mintha az ember lukas vödörben akarna vizet tárolni. Úgy, hogy hosszas Internetes mérlegelés ár/érték arány latolgatás után erre esett a választásom. https://www.obi.hu/.../jamestown-jaxon-faszenes.../p/4717245 . Megnéztem a Praktikerben is, ott is volt hasonló, de ez jobban tetszett. Viszont láttam kirakva kerti hintaágyakat az árúház elé. J régóta rágja a fülem, hogy legyen legalább egy pad, de inkább hintaágy  a stégre, ahonnan  bámulni akarja a naplementét. Na idáig ellenálltam, de a Praktikerhez negyed órával a nyitás előtt érkeztem és végigültem a mintadarabokat. A legtöbb kifejezetten kényelmetlen volt, de az egyikből egyszerűen nem volt kedvem kikelni. NA úgy döntöttem ezt megveszem. Ha már  ̶l̶ú̶d̶ pénzszórás akkor legyen kövér. (Tényleg kövér lett, a rendkívül kedvező leértékelt árról a pénztárnál derült ki, hogy az csak a kirakott mintadarabra vonatkozik, amúgy egy húszezressel több, de ott egye meg a fene, ha már rászántam magam legyen. Juditka boldog és ez a fő.)

Ma folytattam a kerti pavilon dekorálását, amit a hét végén kezdtem el. Van egy rakás relikviám, még tengerészként gyűjtöttem be  a világból, ezek idáig a padláson, dobozban, ágy alatt hevertek, úgy döntöttem életem alkonyán még gyönyörködöm bennük és közben emlékezem az időkre amikor hozzám kerültek. A hajón ilyesminek nincs hely, sőt a házban se nagyon, azt egyébként is csak raktárnak és munkásszállásnak tekintem, de a  pavilon a kerttel kedves a szívemnek, hát nekiálltam felcicomázni.

Aztán amikor ez az adag már nem foglalta a helyet a munkasíkon, kibontottam a grillsütőt. Meg kell mondjam én ilyen precízen csomagolt holmival életemben nem találkoztam.

Minden alkatrész külön fóliázva, Hungarocellbe ágyazva, kitámasztva, hogy még durva rakodáskor se sérüljön.

Csak csomagolóanyagból maradt egy 110 literes kukányi a végére.

Mondjuk összerakni, bár elég jó, kizárólag ábrákat tartalmazó könyvecske van hozzá, de alacsonyabb műszaki képzettséggel nem ajánlanám senkinek, így is összevesztünk rajta legalább kétszer, pedig még csak az elején tartunk. 

Szegényember jakuzzija a szőlőtaposó kád, napmelengette vízzel. Olyan forróság van, hogy erősen nyomni kell bele a hideg kútvizet mert a reggel kirakott víz délutánra legalább 50 fokos.

Mondtam J-nek (emlékezve a korábbi fotózásra), hogy "húzd be a hasad, fényképezek"! De hát ez nem az a pozíció ahol meg lehet csinálni, így a Dunában lebegésre használt úszógumival gondolta leplezni a sajátját

Hullik az alma a fáról. Ez nálunk természetes, egyrészt mert nem metszettem meg megfelelően a fákat ezért túlburjánzott sűrű a lombozata, másrészt mert minden gyümölcs kukacos, mivel permetezni se szoktam, szóval minden abszolút bio, azaz egészséges. J összeszedte ami leesett és egy nagy szakajtónyit odarakott nekem, hogy pucoljam meg. Nem kis munka volt meghámozni és kivágni belőle a férges közepét, de megoldottam. Ő nem szereti csinálni, mert azt mondja "megfogja a kezét" (mármint hogy elszínezi)  és azt ő nem tudja elviselni. Szerintem a bőrével lehet valami baj, mert az enyémet nem színezte meg. Kétségtelen babra munka, aztán még fel is kellett szeletelni, bele a tepsikbe, azt is megoldottam, a többit már ő csinálta amíg almáspite lett belőle. Nagyon finom lett a Perticskó Peti által hozott deszertborral fogyasztottuk. Az alma továbbra is hullik, lesz ebből még legalább két ekkora adag, én nyitott vagyok a munkára. És még Lajosnak a szomszéd malacnak is jut alma bőven.

Fenébe tavaly vettem egy tégely szilikonzsírt, de sehol nem találom pedig arany árban adták az autósboltban, nem tudja valaki hol lehet olcsón kapni? Gumialkatrészek csúszásnak kitett felületeihez csak az a jó. A szaniter boltban kapható tubusos túl híg, nem szeretem.

Már vagy egy órával korábban alkonyodik mint egy hónapja.

Nab+ csak Orbán meg ne lássa,

hogy J 50 forintos zsemlével eteti a vörösszárnyú keszegeket, meg a tavaszi kelésű süvölvény tőkésréce lánykát. Mert egyből eltörli a nyugdjemelést. 

Nem könnyű észrevenni, de ha jól megnézed kettő is van ott a kép közepén.

Sz olyan irigy, hogy azonnal odarohan elzabálni a zsemlét  a kosztosok elől.

És hogy legyen élet is, az én drágám idejött, megnézte, hogy mit csinálok és "EZT ne rakd ki!! Olyat csinálj amin nincs ekkora hasam!!" Azt vágd le onnan! Sajnos én nem értek a photoshophoz. Azt mondta "akkor nem kapsz ebédet!"

Juhé! Végre esik az eső, sőt ma már másodszor. Eshetne reggelig, talán valamit segítene a gutaütéses félholt kukoricán.

Más. Nagy reményeket fűztem a kovász projekthez, de bedöglött az anyag valahol az ötödik nap környékén. Pedig nagyon ígéretesnek indult, már a második napon kétszer kellett etetni annyira beindult a fermentáció. De alighanem pont ez volt a baj, a magas hőmérséklet miatt ( a hőség ellen sajnos nem tudtam mit tenni) megszaladt a vegyi folyamat és leállt. Természetesen nem adom fel, de megvárom amíg kicsit kiegyenesedik az időjárás.

Emlékeztek még  a Koppány malackára? Na EKKORA disznó lett belőle...de még nőni fog.

Amúgy a fenébe, rossz hírek vannak. M és Z covidosak lettek, és Icukánakl is pozitív a Covid tesztje, szóval csapkodnak a villámok körülöttünk. 

Na lezárult az autószerelés projekt is. Éppen ideje volt már, mint egy nagy kő feküdt rajtam és az volt az érzésem, hogy nem tudok a végére jutni. Ugye itt elkezdtem róla értekezni.https://amapola.blog.hu/2022/07/15/pentek_7535 A következő lépés az volt, hogy kicseréltem a szelepházfedél tömítését https://amapola.blog.hu/2022/07/18/kedd_382, amitől az olajcsepegés sokat enyhült, de nem állt meg teljesen, pedig nagy reményeket fűztem hozzá. Továbbra is bajom volt  a kocsi alatt hentergéssel, mert minden alkalommal "tengeri beteg lettem" tőle, bár hogy már tudtam mi okozza, nem vettem annyira a szívemre és érdekes (vagy talán inkább természetes) módon, ahogy a hajón is megszoktam itt is egyre kevésbé viselt meg. Mindazonáltal nem rajongtam a kocsi alá bújkálásért, de muszáj volt rájöjjek, az az ici-pici szivárgás vajh hol van ami egyetlen aprócska csepp formájában jelenik meg a frissen aláterített kartonlapon 24 óra leforgása alatt. Erős lámpával kutakodtam, ronggyal amennyire csak lehetett szárazra töröltem minden olajnyomot (hullott a képembe az olajsár, J szedte ki a szakállamból).Na másnap nézem, a papundeklin semmi. Gyártottam egy elméletet, hogy igazából csak az az olaj csepegett még ami a korábban lecserélt szelepháztömítés alól jött, de ebben a rettenetes hőségben "leolvadt" a motorblokk oldaláról. De most, hogy alaposan letörölgettem amennyire csak lehetett felnyúlkálnom, végre megszűnt. Beindítottam a motort még reggel egy kicsit, aztán délután kivittem a Juditot, hogy álljon ott ha netán rosszul leszek és járó motornál bemásztam megint a kocsi alá lámpával. És elsőre elszomorodtam, mert láttam, hogy csillog az olaj ott ahol előző nap szárazra töröltem. Szóval MÉG MINDIG FOLYIK VALAHOL, ennyit az elméletről.

De aztán betuszkoltam a lámpát, hogy jobban lássak és egyszercsak észrevettem a blokk OLDALÁN a vezérmű felé néző oldalon menetirányban egy csavarfejet alatta alátéttel, ami akár tömítés is lehet. ÉS FELETTE már nem volt olajnyom, CSAK ALATTA. MEGVAGY ROHADÉK!! Kimásztam és nem törődve a tengeri betegséggel szerszámokat gyűjtöttem, mert láttam, hogy oda fel nem lesz egyszerű hozzáférni a csavarhoz, ami lentről még látszani is alig látszik. J adogatta a kulcsokat, de jól saccoltam, mindját elsőre, 12-es volt, csak csillaggal nem fértem hozzá, de volt racsnis is amivel icipiciket húzva vagy negyed fordulatot tudtam rajta húzni. Szárazra töröltem, és immáron erős meggyőződéssel hittem, hogy  ez volt a 2-es számú hiba. Tehát folyatott a szelepháztömítés, ez a cserével megszűnt és itt alul volt ez a záródugó a motorblokk forgattyús ház oldalán, (ami nem azonos az olajleeresztő csavarral, mert az a teknő alján van) és nem volt rendesen meghúzva. A rend kedvéért tegnap mégegyszer beindítottam és aláfeküdtem, de  porszáraz volt, szóval végre annyi balszerencse és oly sok viszály után megmutatta magát a hiba. Ma kiporszívóztam az autót és lemostam, olyan mint az új, holnap visszaviszem a barátnőjéhez Érdre a garázsába ahol árulja az autót. Egész megsajnáltam a kocsit, pedig alapjábavéve utáltam. Nálam volt majd egy évig, de nagyon nem nekem való. Sportkocsi, amire nekem nincs igényem, viszont nehéz bele beszállni fekvő helyzetbe, kiszállni meg szinte csak négykézláb kihengeredni az autó mellé, nem "véneknek való" kocsi. Nem való se vasat, deszkát cementes zsákot szállítani és csak két ajtaja van, és bár hátul is kényelmes, HA egyszer már valaki beült, de amikor J-vel és Icukával hármasban mentünk vele nyuggerjáratban a Lidlbe nagybevásárolni, akkor aki hátul ült annak duplán nehéz volt bevackolni oda. De hát gyönyörű klasszikus autó, nem egy mai barbár SUV, megértem, hogy a lányom beleszeretett, mert van stílusa a gyereknek és remek az ízlése. Az autó kifogástalan, két éve én vizsgáztattam, akkor lett rajta cserélve a katalizátor és két gömbfej, csont nélkül vizsgázott, azóta egy tank benzin ment ki belőle, szóval nem ment 200 km-t se. De hát el kell adni, mert a lány kiment élni Németországba és nem éri meg kint honosítani, magyar rendszámmal meg nem használhatja tartósan odakint. Jól jár vele aki megveszi, mert rendszeresen karbantartott hibátlan autó (most már, hogy megszüntettem az inkontinenciát) a klímája olyan, hogy meg lehet benne fagyni, minden működik rajta mint újkorában és ami a fő a karosszéria rozsdátlan. Mondom, ha lenne egy garázsom, megtartanám "vasárnapi" autónak ( ahogy Péter Icuka keresztfia mondta "Vili bácsinak lett egy csajozós" autója). De annak, hogy az utcán  gazban, porban álljon, luxus.