Naponta később kél a nap. Persze ez mindig így van a téli napfordulót követően, de most, hogy a napfelkelte beleesik a reggeli sétáinkba nagyon szignifikáns. Ma meg tegnap olyan köd volt, hogy Sz kutya tíz másodperc alatt eltűnt benne (ez persze őt egy cseppet se zavarja, a szaglása tökéletesen elég a tájékozódásra, a hozzám való visszatalálásra), de tegnapelőtt ez volt amikor beléptünk a szántóföldre 7:10-kor. Pár nappal korábban ilyenkor már látszott a Nap egy darabja, de itt csak az égen a ragyogás sejteti, hogy valami készül.

Aztán megjelenik belőle is egy pici

aztán percenként a duplája

Tizenöt perc múlva amikor már visszafelé megyünk és háttal vagyunk Őfelségének, belenézni már nem lehet, csak a lábamtól száz méterre elnyúló árnyékom mutatja, hogy igazi nappal van.

Tegnap gazzal csónakáztunk. Bosszantó szokása az a túlparton lakóknak, hogy amikor megelégelik az előttük növekvő vizinövényeket, mely akadályozza őket a horgászásban, a nádat, gyékényt, sást, kitépik, levágják, aztán hagyják elúszni. A baj csak az, hogy az uralkodó széliránynak és az áramlásnak megfelelően amit ők elengedtek az mind a mi partunkhoz sodródik. Köszönhetően a partra merőleges Amapolára ez gyakran a hajóm orránál köt ki. Ilyenkor be kell evezzek a csurmával a vízközépre, aztán én is elengedem, mást nem tudok vele tenni. Na tegnap délelőtt is ezzel fáradoztunk, én eveztem, J csáklyázta. Szerencsére gyönyörű idő volt, kifejezetten kellemes volt a munka, de akkor is bosszantó más szemetjét gereblyézni.

Kiolvastam egy újabb kukázott könyvet. Gulácsy Irén "Förgerteg" című műve eredetileg pont száz éve jelent meg, ez egy 1990-ben kiadott, azt hiszem "reprint"-nek szánt olcsó paperback, de nekem sose a könyvek külalakjával van bajom. Az olyan amire a kiadónak futotta a pénzéből, a fontos úgyis a beltartalom.  A hölgykiadó alighanem a régi női szerzők műveinek felelevenítését, a köztudatba való újrabevezetését, divatba helyezését gondolta nemes célnak, mert a kötet végén a "megjelent" alatt Kosáryné Réz Lola, Mollyináry Gizella könyveit előzetesezi. Hát nem igazán sikerült velem megszerettetni a szerzőt. Nekem a sokkal antikabb Jókai, vagy a még régebbiek olvasása és élvezése sem okoz gondot, könnyedén helyezem bele magam letűnt korok nyelvezetébe, de ez a könyv nem volt ínyemre. Nincs bajom a sztorival, a  mondanivaló meg nemcsak hogy a maga korában rendkívül jelentős volt de mitteszisten újból aktuális, de ez a nyelv....szinte emészthetetlen. Mondatokba öntött szecesszió a négyzeten. Az ágasbogas szóvirágok, metaforák, oda-vissza cifrázott nehezen megfejthető többsoros nyelvi lelemények közül komoly meló egy olyan mondatot a végén értelmezni amit amúgy le lehetett volna úgy írni, hogy: "Odament hozzá és hosszan ránézett.".  Az amúgy maximum egy rövid novellába foglalható történetet ílyetén módon sikerült 277 oldalra felpumpálni, ami nem feltétlen lenne baj, hisz a "Shakespeare összes"-t is lehet egy mondatba foglalni, miszerint  "Cselt szőnek, csalnak csókolódznak, aztán fűbe harapnak, vége a darabnak." (nem tudom hol olvastam) de a lényeg a két világháború közti sanyarú paraszti sors plasztikus ábrázolása. Persze ha Veress Pétert olvasol akkor sokkal kevesebb fáradsággal és SZERINTEM irodalmilag szerencsésebb módon jut az ember hasznos olvasói élményhez és hitelesebb korrajzhoz, de hogy a szerző beletrafált a korproblémába azt irodalmi díjak igazolják a róla Interneten fellelhető bizonyítékok szerint. Hogy felhagyjak a szóvirágokkal, a társadalmi konfliktus ami a regénybe bele van szőve az a rettenetes paraszti sors, ami azt eredményezte, hogy a könyörtelen nagybirtokosi önkény, az életerős, folyamatosan szaporodó paraszti populációt először az ősei földjén megélhetés nélkül maradva nyomorgásra, spontán lázadásokra, vagy zsellérsorba kényszertette, majd a végén hazája elhagyására, Amerikába való kivándorlásra. Olvastam, vagy talán láttam TV-ben erről szociográfiákat. Ami megdöbbentő, hogy az uralkodó osztály rövidlátása, megalkuvásképtelen önzése, majd annak eredménye, ahogy akkor, most is nemzetpusztító kivándorlási hullámot gerjesztett, mert mi másnak nevezhetném azt, hogy a most végző középiskolás, felsőoktatásból kilépni készülő nemzedék jelentős része ( a százalékokon nem vitatkoznék) idegen országokban képzeli el a jövőjét. DE a legjelentősebb különbség az 1922-es kivándorlás meg a 2022-es kivándorlás közt az, hogy akkor a "felesleg"  ment el az országból, tehát akiknek nem jutott munka, föld, megélhetés, de a "minőség" itthon maradt, most meg az ország krémje, a tanultak , tehetségesek, szorgalmasak mennek el, akikre itthon  is nagy szükség lenne és akik alkalmasak lennének a haza sorsát jobbra fordítani. Sokadszorra mondom, ez a legnagyobb tragédia, mint sebzett testből a vér folyik kifelé a használható állampolgár, marad a szemét meg a nemzethalál.