Többször említettem, hogy kukázott könyveket olvasok, van belőlük egy kazalra való, még a tornácon is azok halmozódnak dobozokban, mert a házban már egy gombostűt se lehet leejteni annyira tele vagyunk kacatokkal. Életem párja minden lomtalanítás után megpakolva tér haza és az ismerősök körében is elterjedt, hogy a legegyszerűbb ha valami feleslegessé vált J-nek odaadni és ő már viszi is. Így állt elő aztán az a helyzet, hogy az eszcájgos fiókot már nem merem kinyitni a konyhában, mert azt az egyetlen kést amit használok, a soha nem használt száz másik közül kell előkeresni. A legnyomasztóbb a rengeteg műanyag fagylaltos, tejfölös, fagyasztott húsos vödör, tálca, ami "mindig kell valamire, a múltkor is tőlem kértél egyet és milyen jó hogy volt" , ami teljesen igaz, de én egy évben mondjuk háromszor kérek ragasztót keverni, csavart szétválogatni, de akkor mi a fenének minden fajtából 40-50-et őrizgetni? Időnként megpróbálok suttyomban kivinni párat a szelektív kukába, de ő meg időnként ellenőrzi mit dobtam ki és visszahozza. Mondjuk sokat nem vethetek a szemére mert én meg könyvet és szerszámot nem tudok otthagyni, ha belebotlok.
Naszóval könyvek. Elkezdtem olvasni Móra Ferenctől az "Aranykoporsó"-t. Az első oldalak után nyilvánvaló volt, hogy egy történelmi műről van szó. Amióta az Internet csodás lehetőségeket tárt fel előttem a kielégíthetetlen információéhségem táplálására, szokásommá vált, hogy mindennek utánaolvasok a neten. De még ha egy filmet nézek felvételről (szinte mindig így nézek TV-t, mert így ki tudom hagyni a reklámokat), akkor is leállítom a lejátszást és "megguglizom" a szereplőket, főleg arra vagyok kíváncsi ha egy régi filmet nézek, hogy mi lett mára a látott délceg fiatalemberből, szép ifjú leányból. Sajnos rendszerint mind halott már (vegyes érzelmekkel tapasztalom, hogy egy sereg hollywoodi sztárt életkorban már túléltem, pedig náluk aligha volt pénzügyi akadálya az orvosi ellátásnak életük alkonyán), de valahogy a játszott szerepen túl elkezdett érdekelni az életpályájuk is. Így lettem kíváncsi Diocletianus korára, a kor szereplőire, akiket most a tudós régész és író, Móra Ferenc művéből fogok "életközelből" megismerni. Amiért e hosszas bevezetőbe kezdtem az Diocletianus császár (aki több mint 20 éves uralkodásával mint állócsillag tűnt fel az őt megelőző 235-től 284-ig tartó, mintegy 20-25 császár tiszavirágéletű uralkodása után, akiknek többsége nem mellékesen erőszakos halált halt) Wikipedia ismertetőjéből ez a részlet:
" Gazdasági reformjai voltak a legkevésbé sikeresek, ezek közül is az ármaximálás érte el a legkisebb eredményt. Ez ugyanis azzal járt, hogy a hatóságilag garantált legmagasabb áron többnyire nem adták el a terményeiket az emberek, hanem a feketepiacon árulták. Ezzel általános áruhiány állt elő, ami éhínséghez is vezetett. Diocletianus volt az első és utolsó olyan római császár, aki önként mondott le hatalmáról és vonult vissza. "
Nabazmeg....a végén még kiderül, hogy az ársapkát se Orbán találta fel, mert az már legalább 1720 éves ruhadarab, de már akkor se ért szart se. Csakhát a szintén plebejus származású Diocletianusnak volt annyi esze, hogy mielőtt a fejére omlott a kóceráj, köszönte szépen és elvonult a trónról. Vajh a mi parasztivadékunkban lesz e ennyi bölcs belátás?
