Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Pirx: A visszacsapó nem lábszelep. Mert ott egyszerű, valóban egyszer fel kell tölteni (ilyen van... (2025.07.26. 00:23) Csütörtök.
  • solidarity1: Sagan mester sokszor megcsillantotta merész fantáziáját, ezért is szeretjük annyira. A fenti idéze... (2025.07.19. 21:11) Szombat.
  • A Tengerész: @Jonathan: Köszi...tartok tőle nem ezen múlik. (2025.07.17. 00:54) Szerda.
  • TomRed: Gratulálok a szép kerek évfordulóhoz! Kedves Tengerész Úr! Ön számomra igazi példakép a tevékeny é... (2025.07.15. 20:02) Kedd.
  • A Tengerész: @6174: Ezt még nem. Szörnyű. És tudod mi ami még szörnyűbb? Alatta az ostoba, rosszindulatú, méreg... (2025.07.08. 19:45) Csütörtök.

Linkblog

Szerda.

2012.09.19. 22:16 :: A Tengerész

Ma alámerültem a gépházba. Az akció célja egy makacs kenőolajszivárgás volt, melyre egyelőre képtelen vagyok rájönni honnan jön. Nem egy nagy ügy, a motor alá rakott tepsibe mintegy 20-25 óra géphasználat alatt olyan fél deci olaj csöpögött bele, de nem tudom honnan. Mielőtt…

48 komment

Hétfő.

2012.09.17. 20:46 :: A Tengerész

Szalma vagyok, J-nek haza kellett mennie két napra otthoni dolgot intézni, de ahelyett hogy „kihasználnám a felügyeletlen állapotot” az ágyat nyomom, mert délelőtt egyszerre csak elerőtlenedtem, mintha hirtelen nem is 68 éves lennék hanem legalább 69, na megmértem a lázam 37,2 ami…

86 komment

Vasárnap.

2012.09.16. 09:39 :: A Tengerész

Tegnap a szokásos piacnap volt, séta némi esőben, zöldség, gyümölcs és kenyérbeszerzés. Nem nagyon akart kisütni a nap, kimenni se volt sok kedvem a jó meleg kuckóból. Szóval munka semmi. Hacsak nem nevezem annak, hogy megéleztem Béla svájci bicskáját és bócmankését. De…

14 komment

Péntek.

2012.09.14. 18:41 :: A Tengerész

Egész éjjel esett az eső, meg délelőtt is. Délelőtt macskáztunk, meg a neten barangoltam, aztán megjavítottam egy régóta nem működő olvasólámpát a szalonban a szófa fejénél, ebéd, csőbesült karfiol sok ráolvasztott sajttal, alvás és lássatok csodát elkezdődött valami…

6 komment

Csütörtök.

2012.09.13. 11:10 :: A Tengerész

Tegnap szerda, piacnap volt. Ez Ráckevén rítus. Kibringáztunk a Dunaparton elterülő "sor"-ra, igazából nem nagyon akartunk vásárolni, csak némi gyümölcs és kenyér amit vettünk ( 500Ft egy kiló őszibarack...azért ez durva...kezdhetnék politizálni, de hagyjuk), a lényeg nem ezen…

16 komment

Kedd.

2012.09.11. 13:05 :: A Tengerész

Nakérem. Mint Mihalik Péter megsúgta, sikeresen megérkeztünk Ráckevére. De sorjában. Tehát pénteken még agyondolgoztam magam a pakolással, víztöltéssel, Mákvirág expediálásával, még szombat reggelre is maradt elég dolog, de délelőtt tízre megvolt minden az induláshoz,…

28 komment

Vasárnap.

2012.09.09. 10:21 :: A Tengerész

Minden klassz, Felmentünk a Parlementig folyássa szemben, a fenékhez mért sebesség 5km/h volt félgázzal, a Margit sziget előtt megfordultunk, lejöttünk Hárosig, Itt éjszakáztunk horgonyon, nyaná, hogy az első szembeparti házban volt vitorlás klubtárs lakik, meglátott, megismert,…

10 komment

Péntek.

2012.09.07. 17:28 :: A Tengerész

No. A tett halála az okoskodás. Tartós jó időt mond a meteorológia ás a Hydroinfo pedig az elkövetkező két napra némi vízszint emelkedést és utána is még pár napig 2m felett lesz a vízszint Budapestnél, tehát holnap elindulunk kifelé a Nagydunára. Ott majd kiderül, hogy hogy…

37 komment

Csütörtök.

2012.09.06. 21:21 :: A Tengerész

No ez is megvan.

Szólj hozzá!

Kedd.

2012.09.04. 23:44 :: A Tengerész

Nem akarok semmi komolyabba belekezdeni, ami megakadályozhatja az indulást egy kis hajózásra. Pláne szétszedni valami fontosat. Így csak ilyen aprómunkákkal bíbelődök. Tegnap a TV és rádióantenna rendszerben véglegesítettem korábbi ideiglenességeket, ma nekiálltunk a Mákvirágra…

27 komment

Vasárnap.

2012.09.02. 20:34 :: A Tengerész

10 komment

Szombat.

2012.09.01. 19:48 :: A Tengerész

Tegnap egész délelőtt bevásárlás ügyben bringáztunk. Mindent ott veszünk ahol a legolcsóbb, egészen pontosan ahol az ár-értékarányt a legjobbnak gondoljuk. Mondok egy példát. Igaz, hogy az "S" méretű tojás olcsóbb 10-20%-kal , de aki tanult matematikát az tudja, hogy a…

10 komment

Csütörtök.

2012.08.31. 00:36 :: A Tengerész

Ezt kaptam ma (bocs nem kaptam felhatalmazást a forrás közlésére): http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=161&v_id=15159 Illés Zoltánt kérdezi az Echo TV-s ember az alacsony dunai vízállás kapcsán. Az államtitkár úrnak fel sem merül a fejében, hogy a Duna nemzetközi…

14 komment

Szerda.

2012.08.29. 20:45 :: A Tengerész

Azért fantasztikus a technikai fejlődés. Délelőtt Skipeon csevegtem a Kisemberrel, aki a Disney hajón zongorázik valahol a Csendes Óceánon Alaszka felé. ( http://vizizene.blog.hu/ )Én még egyáltalán nem felejtettem el amikor évtizedeket kellett várni egy vezetékes telefonra. Az…

2 komment

Kedd.

2012.08.28. 21:16 :: A Tengerész

Elpakolás, rendcsinálás, szóval a "szálak elvarrása". Elrobogtam és vettem még gumikötelet, meg vékony ponyvát, mert bármilyen ügyesen gondoltam is a régi dragon génua anyagából kiszabni a Mákvirág takaróját, egyrészt nem lett egészen tökéletes, tehát a szabás lehetne jobb…

5 komment

Hétfő.

2012.08.27. 18:48 :: A Tengerész

A mű kész, az alkotó pihen. Ma, eltekintve egy kis rendcsinálástól,  gyakorlatilag csak henyéltem. Végülis ahogy RP megjegyezte a hajóépítésnek békés piszmogásnak kell lennie, megette a fene ha örökké csak hajt az ember. Tegnap délutánra minden a helyén volt a doghouseon.…

Szólj hozzá!

Péntek.

2012.08.24. 22:39 :: A Tengerész

Szóval az a helyzet, hogy alighanem hiába nyomtam a zsírt a tönkcsőbe, a külső csapágy kenése nem lehetett túl jó, mert sok zsír ment át a tömszelencén az irányváltó felé. De most, hogy meghúztam a tömszelencét és ma vagy húszat rápumpáltam a zsírzópréssel, lemerülve…

5 komment

Csütörtök.

2012.08.23. 21:36 :: A Tengerész

Folytattam a ponyvákat, sose lesz vége a patentok, ringlik, latnik, tépőzárak  kusza kavalkádjának. Bevallom el nem tudtam volna képzelni, hogy ennyi ideig tart, de mostmár tényleg látszik az alagút vége, hétvégére már csak azért is kész kell legyek mert jön a hideg, esővel.…

3 komment

Szerda.

2012.08.22. 23:13 :: A Tengerész

Ma búvárkodtam. Tavaly is csináltam ilyet de akkor még tapasztalatlanabb voltam. A gumicsónakból próbáltam merülni, de az teljesen alkalmatlan ilyesmire. Például leólmozva (a neoprén ancúg miatt több mint10 kiló ólom kell rám, hogy vízközt lebegjek) lehetetlen kimászni rá. Most…

5 komment

Kedd.

2012.08.21. 21:42 :: A Tengerész

Kiszabtam és a hátsó tetőponyvához rögzítettem a kétoldali bejárat oldalponyváit. Ahol a tető átmegy függőlegesbe egy újabb bakelit latni merevíti, melyre a csatlakozó részek szegecselve vannak. nagyon megnyugtatóan passzentosra sikeredtek  a munkadarabok. Kifogytam minden…

Szólj hozzá!

Hétfő.

2012.08.20. 21:02 :: A Tengerész

Fél hatkor keltem, hogy még a reggeli hűvösséget kihasználva folytassam a tegnap este sötétedés miatt abbahagyott munkát. Jó volt fázni egy kicsit, napfelkeltekor még csak 14,5 fok volt, de aztán beindult a meleg hamar. Délutánra 42 fok volt odakint, bent a hajóban 31,5. NAGYON…

5 komment

Péntek.

2012.08.17. 21:11 :: A Tengerész

,Visszajött a hőség. Gyakorlatilag hideg gyümölcslevesen, fagylalton és görögdinnyén élünk ilyenkor. (bár ma már jól jött valami komolyabb is, tegnap oldalast vett J a piacon, azt ettük sütve olyan ebédvacsorának tört krumplival uborkasalátával) A piacról hoztunk tegnap egy 20…

7 komment

Szerda.

2012.08.15. 22:07 :: A Tengerész

Végre nem kellett esőtől tartanom, így jelentősen haladtam előre. A ponyvához az alkatrészek ettől ( https://www.miederhoff.de/home/ ) a gyártótólgyártótól jönnek és nem messze tőlem a volt "Vörös Csepel" (alias Weiss Manfréd, alias Csepel Vas és Fémművek) területén…

2 komment

Hétfő.

2012.08.13. 20:06 :: A Tengerész

Csak hogy úgy mindenki érezze a nagyságrendeket. Van ez a hajó http://www.youtube.com/watch?v=y3GEcKpOAfQ   EZ a hajó. És akkor meg kell magyarázni a világ  minden tájáról összesereglett utasoknak, hogy hát igen…nem lehet rendesen kikötni és kegyetek most csak úgy tudnak…

9 komment

Péntek.

2012.08.10. 21:46 :: A Tengerész

Ezt kaptam ma: http://index.hu/belfold/budapest/2012/08/10/kitiltottak_a_szallodahajokat_az_i._keruletbol/  Mit mondjak? Ez a tökéletes magyar abszurd. Alighanem eljutottunk arra a szintre, hogy gyakorlatilag a hülyeség használhatatlanná fertőzte a döntéshozás teljes rendszerét. Mi az…

13 komment

Csütörtök.

2012.08.09. 08:28 :: A Tengerész

Na így néz ki az első szélvédő kívülről és belőlről. Itt is rajta hagytam a karcvédő fóliát.

2 komment

Kedd.

2012.08.07. 22:03 :: A Tengerész

Hálistennek enyhült a hőség mára. Éjszaka viharos széllel hidegség áramlott erre, reggelre helyreállt a normális nyári idő, ami azt jelenti, hogy végre lehetett fuldoklás nélkül dolgozni odakint. Persze csak a korábbihoz képest van hűvös, a fuxban odalent tegnap 45 fok volt, ma…

21 komment

Vasárnap.

2012.08.05. 18:25 :: A Tengerész

Dörög, villámlik, hol szemerkél, hol eláll, hol beborul, hol "veri az ördög a feleségét". Tegnap is ijesztgetett, de sablon után kivágtuk az első szélvédőt polikarbonátból és próbálgatva utánjavítgatva pontos méretre munkáltam. Leszabtam a keretek alu profilját és ma a jobb…

34 komment

Péntek.

2012.08.03. 20:55 :: A Tengerész

Ma is hőségrekord, vagy aközeli idő volt (estére az egésznapos izzadástól a saját szagomat nehéz volt elviselni és zuhanyozáskor olyan lé jött le rólam, hogy virágot lehetett volna ültetni bele) , de azért oda kellett figyeljek, mert volt egy zivatar is. Szerencsére időben…

3 komment

Csütörtök.

2012.08.02. 21:50 :: A Tengerész

Nagyjából rendbejött a derekam. Végülis a doghouse projekttel nem nagyon tudtam volna egyébként se haladni, mert minden nap, vagy éjjel esett az eső valamennyit, ehhez pedig ki kell takarni a cockpitot. Tegnap megjelent T és hozta a szivattyútörmelékeket, meg azokat az alkatrészeket…

3 komment

süti beállítások módosítása
Mobil