Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @táncoslábú laces: Vége nincs még, a jegyző (meg azt hiszem a hatósági állatorvos) elkezdte a ható... (2025.05.02. 17:44) Péntek.
  • A Tengerész: @Paduc: Na majd kiderül. Kipróbálom. Paradicsomnál a fogott mag tökéletesen bevált. Már eleve amiv... (2025.04.28. 00:58) Hétfő.
  • whale: @Advocatus Diaboli: Nincs Matolcsy-klán. Kuszaszem a húsosfazékhoz került, viktátor jóvoltából és ... (2025.04.25. 11:27) Hétfő.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Jól sejted. @Ormándlaki János: Látom már Diaboli kijavított. (2025.04.24. 02:16) Kedd.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Mondjuk nekem a Vona se igazán szeplőtlen, ha találkoznék vele, megkérdezném, ... (2025.04.15. 01:13) Szombat.

Linkblog

Hétfő.

2020.03.23. 17:44 :: A Tengerész

Ja.... mégse tavasz. Hózáporban sétáltam a kutyákkal.   A kert a virágokkal meg a magaságyással amit pár napja még ingujjban csináltam. Azt hiszem lefekszem aludni.  

2 komment

Szombat.

2020.03.21. 15:15 :: A Tengerész

Vírus ide, karantén oda, "maradj otthon vénember" amoda, menni kellett, mert  elfogyott a kenyér. Plusz szombat piacnap, "hamár", akkor óvatosan megközelítettük a piacot. A fertőzésveszély minimalizálására csónakkal mentünk, friss szellő lengedezett az RSD felett, ha létezik biztos távolság minden…

2 komment

Csütörtök.

2020.03.19. 11:34 :: A Tengerész

Hát ezt leírom, mielőtt nekiállok a kert folytatásának. Tegnap mondja J, hogy hát mégis, nekünk is be kellene valamit vásárolni a koronavírusra való tekintettel. Na jó, bár hétfőn még minden volt a Lidlben, nem láttam pániknak jelét, de amikor J kedden elment vásárolni, már mondta, hogy egy csomó…

8 komment

Szerda.

2020.03.18. 22:31 :: A Tengerész

Kicsit csendben voltam, de keményen dolgoztam. Kihasználtam a jó időt és rámentem a kertre. Majdnem a duplájára növeltem a magaságyás területét amiben a paradicsom, paprika és sárgadinnye fog teremni. Mondjuk ez csak olyan alacsony magaságyás, J szekál is érte, hogy mért nem az előírásos 80 cm…

5 komment

Hétfő.

2020.03.09. 23:03 :: A Tengerész

Kezd tavaszodni. Csak el ne kiabáljam, az elmúlt két hét úgy telt el, hogy egyik nap verőfény, meleg, ingujjas idő (legalábbis favágáshoz), rákövetkező nap süvöltő szél tarajos hullámok döngetik a fülemtől 20 centire a hajó oldalát alvás közben ( a legcsekélyebb mértékben se zavar), aztán megint…

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2020.03.05. 00:36 :: A Tengerész

Lenyugodtam. Balázs felhívott Máltáról és kisegített. A végén megszeretem ezt a programot, mert tényleg nagyon jó. De nehéz elviselni amikor egy gép fingatja az embert

Szólj hozzá!

Szerda.

2020.03.04. 15:01 :: A Tengerész

Tétova botladozásom a zenei hangok világában szuperponálódott az informatikai hiányosságaimra, melyhez hozzáadódtak a beszélt (amerikai) angol nyelvvel való örökös nehézségeim. Az eredmény maga alá temette pillanatnyilag minden elszántságomat. Elsőre úgy gondoltam leghelyesebb ha felvágom az…

6 komment

Hétfő.

2020.03.02. 17:43 :: A Tengerész

Mintha jobban menne. Kezdek bemelegedni? Persze ma is elfáradtam, de végeztem a teljes famenyiséggel. Alul látszik a három éve ott száradó tűzifa, fent a friss vágás, amit harmadik napja pakolok be. Jól megkülönböztethető a nedvesség miatt. Új lánc és láncvezető a fűrészen. Vág mint a…

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2020.03.01. 22:11 :: A Tengerész

Kikeltek a magok!  Mostanában kerülget az öregség mint téma. (Az öregedés már régóta, tulajdonképpen aki megszületek azonnal elkezd öregedni, de egyrészt 70 éves korom óta mintha gyorsulna a folyamat, de most nem pont erről beszélek.) Pénteken voltunk egy aggok számára tartott előadássorozat első…

2 komment

Csütörtök.

2020.02.20. 18:03 :: A Tengerész

A kérdés; mennyire jó az, ha az ember "lát". Azért van idézőjelben, mert most nem a látás optikai  és agyi képfeldolgozó mechanizmusáról beszélek. Hanem arról ahogy a világ körülöttünk lévő dolgait, úgy általában felfogjuk és feldolgozzuk. Hogy konkrét legyek, kisebbik lányom elszegődött egy…

8 komment

Hétfő.

2020.02.17. 22:10 :: A Tengerész

Kihasználva a jó időt, nekiálltam a régóta halogatott rendcsinálásnak az "esernyő" alatt. Az indító löketet az adta, hogy kaptam ajándékba egy masszív munkaasztalt szegény Fábián Sanyi hagyatékából, amit itt kívánok elhelyezni, de ehhez helyet kell neki csináljak. Két éve pakolófelületnek használok…

4 komment

Vasárnap.

2020.02.16. 22:55 :: A Tengerész

Most látom ellustálkodtam a naplóírást, pont egy hete írtam utoljára. Aki netán aggódott, minden a legnagyobb rendben. Amikor olyan idő volt, próbáltam a kertben sürgetni a tavaszt, levágtam a kert végében a  "saját" nádasomat, de elégetni nem tudtam, mert pont amikor égetni lehetett volna az erre…

2 komment

Vasárnap.

2020.02.09. 08:02 :: A Tengerész

Reggel ránézek a külső hőmérőre....hüm...-6,7 °C. Boldogult apám szólása jut eszembe, "nem ette még meg a kutya a telet". Olyankor szokta mondani, amikor egy télvégi meleghullám jön, olyasmi mint ami ezen a héten volt. Én meg azt mondom, MEGETTE. Ilyenek nőnek a kertben. Ez itt egy hóvirág (ha…

2 komment

Kedd.

2020.02.04. 17:00 :: A Tengerész

Délutánra bejött a 10-es idő. Délelőtt csak eső volt viharos erejű széllel, de mostanra (16:40 ) elállt az eső, viszont igazi szélvihar lett. A kutyákkal most jöttünk vissza a délutáni sétából, hát amikor kimentem a stégre körbenézni a hajót, bizony rá kellett dőlnöm a szélre. Összefüggő…

7 komment

Szombat.

2020.02.01. 21:17 :: A Tengerész

Ismeritek a mondást: "öreg kutya nem tanul új trükköket". Na itt tartok. MEGINT rámszakadt a hétköznapi informatika. Eszembe jut, hogy a "régi" öregek mindig mindenen mérgelődtek. Na én most olyan dühös vagyok, hogy egyszerre két okostelefononon szeretnék szöges bakancsban táncolni. Lányom…

11 komment

Vasárnap.

2020.01.26. 09:19 :: A Tengerész

9:19 Na ezt mindjárt le is írom, mert annyira szürrealista az egész. Mindenesetre ha valaki komolyan elgondolkodik rajta mért megy sz@rrá alattunk a bolygó ezen is gondolkodhat. Imént raktam le a telefont, Máltán élő barátom hívott, többek közt megemlítette, hogy a múlt héten hazaugrott, mert …

19 komment

Szombat.

2020.01.25. 12:21 :: A Tengerész

A hivatásos ébresztők. Szomorú dolog, kedden elfogyott a bejgli. :( Több mint két hete lejárt már a szavatossága, de engem az ilyesmi soha nem zavart, mindent megeszek ami nem penészes (vagy csak egy kicsit, mert pl. sajtnál elég lekaparni), vagy nem büdös ( a sajt megint kivétel az annál jobb…

4 komment

Vasárnap.

2020.01.19. 14:02 :: A Tengerész

Szerintetek sütött egyáltalán idén a nap? Nem is tudom mikor láttam utoljára.( Csak úgy eszembe jutott, ha győznek a méregzöldek és se atom, se szén se semmi ami  CO2 kibocsájtó, mégis mitől lesz villany, ha se szél, se nap hetek óta?)  Hangulattalan, ködös utálatos idő, nyirkos hideg. Állandóan…

Szólj hozzá!

Szombat.

2020.01.18. 10:27 :: A Tengerész

Csütörtökön rámerészkedtem a jégre. Na még nem korcsolyázni, csak levágni a nádat, gyékényt a kikötőm környékén. tavaly sokat kínlódtam csónakból sarlóval  amikor nem fagyott be a Duna, ez jégen gyerekjáték, az ember csak tologatja a lapátot a jégen és dől a kiszáradt növényzet. Óvatosan kezdtem…

Szólj hozzá!

Kedd.

2020.01.14. 17:07 :: A Tengerész

Lassan, de vastagszik a jég. A hajó már nem mozog, teljesen körbefagyott, de a belső fűtés hővesztesége miatt még vékony a jég, viszont a stég mellett a csáklyával már erő kell betörni, olyan 3-4 centiméter körül lehet.  Ma délután 4 órakor a szokásos kutyasétáltatáskor láttam két ismerős…

13 komment

Vasárnap.

2020.01.05. 22:09 :: A Tengerész

Öregség... UTÁLOM az állandó új problémákat. A hátam közepébe se kívánom a "kihívásokat". Amikkel muszáj foglalkozni.Van nekem elég amit kitalálok magamnak, de mindig jön valami. J második napja reklamálja, hogy állandóan büdös van a fürdőszobában, mert órák alatt elfogy a víz a zuhanykabin, meg a…

4 komment

Szombat.

2020.01.04. 21:10 :: A Tengerész

Hosszúszőrű kutyának csakis nő legyen a gazdája, mert ÉN azt biztos képtelen lennék megtenni, hogy naponta kifésülöm a bundájából a gizgazt, amit a rekettyésben összeszed. A végeredmény.  

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2020.01.02. 23:28 :: A Tengerész

11:01 Katasztrófa. RECSEG az agyam az erőlködéstől...szolfézst tanulok. Matekozom, hogy az egyes hangnemekben milyen akkordok fordulhatnak elő. Mert ha találok egy számot ami teszik, akkor fülre játszom zongorán(mert azon látom, hogy milyen billentyűt ütök meg, a harmonikán nem látom) és a terv az,…

Szólj hozzá!

Hétfő.

2019.12.30. 23:17 :: A Tengerész

Reggel 8-ra jött Flóra. Akik olvassák ezt a blogfolyamot, talán emlékeznek 2 évvel ezelőttről rá, az a "kislány" aki mannschaftolt nekem a Tequilán, meg a 470-esben. Na ő azóta már annyira nem kislány, hogy már doktornéni. De nem akar gyógyászkodni, szenvedélye a kutatás ( és a siklóernyőzés).…

4 komment

Szombat.

2019.12.28. 17:54 :: A Tengerész

Elszoktam a téltől. Merthogy idáig nem volt. Ma viszont 1,4 °C volt reggel és kegyetlen viharos szél. De hát a kutyával menni kell! Egyébként is nem felejtettem el, hogy egyszer egy szívgyógyász azt mondta egy rádióműsorban, hogy "A kutyát szívügy, hogy naponta kétszer el kell vinni sétálni. Még…

1 komment

Péntek.

2019.12.27. 22:06 :: A Tengerész

Valahogy folyamatosan rámtalál egy téma.( szóval nem én keresem, ma pl ebéd közben a Klubrádió is ezt a műsort nyomta) Pedig igazából nem akartam vele foglalkozni. Hosszú életem során többnyire igyekeztem megtartani Assisi Szent Ferenc tanítását, miszerint: " Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam,…

8 komment

Szerda.

2019.12.25. 11:17 :: A Tengerész

Van töltött káposzta, kocsonya, bejgli, túrótorta, kőrözött, halászlé, narancs, banán, alma, három darab kitömött hűtőszekrény az egyebekkel és lesz még ma kaszinótojás is. Miközben a főzés illatai lengenek be mindent a kis házban ( sose értem amikor valakinek baja van a "konyhaszaggal", biztos…

2 komment

Vasárnap.

2019.12.22. 09:06 :: A Tengerész

Bár a leghatározottabban esőt jósolt mára a meteorológia, de szerencsére minket elkerült. ( azt hiszem igazából rólunk előbb elvonult, mert tegnap szinte egész nap esett, szakadó esőben sétáltatott engem a kutya) Szóval ma reggel ilyen idő fogadott. Én ennél szebb Karácsonyt nem is kívánok…

4 komment

Péntek.

2019.12.20. 21:07 :: A Tengerész

7:42 Persze azért van akinek az ember tudja, hogy milyen ajándékot lehet venni, aminek hasznát is veszi és még nincs neki. Itt vagyok például én. Tegnap reggel J-t viszem Kiskunlacházára a vasútállomásra kölcsönautóval, amikor is elmegyünk a szerdai piac mellett. Na mondom "itt még sose voltam,…

2 komment

Csütörtök.

2019.12.19. 21:58 :: A Tengerész

Tegnap ivartalanító műtétre vittük SP és K kutyusát "Pici"-t Klárikával, én a szokásos sofőrszolgálatot láttam el. K nagyon aggódott kis kedvencéért, én nyugtattam, egy ilyen fiatal állatnak semmi egy ilyen beavatkozás, nincs náluk az embernél természetes műtéti stressz és nagyon gyorsan gyógyulnak.…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil