Hajónapló

 Várok, hogy kicsit melegedjen az idő. Tegnap este még kimentem körbenézni a köteleket, mert rettenetesen rángatta a szél és a hullámzás a hajót. De minden rendben volt és az éjszakát se zavarta meg "esemény". Kissé megalmult a szél reggelre, de hideg van és a nap se süt. Sebaj, legyen csak ilyen, és szombatra jöjjön be a meleg! Amúgy lesz "közmunka" is, ezt nem a résztvevők számának csökkentése érdekében bocsájtom előre, de elhatároztam, hogy ha megfelelő létszám lesz, kicsónakázunk a vízben fennakadt fatörzsekhez, kötünk rájuk kötelet és kivonszoljuk a parthoz őket, ezáltal elhárítunk egy hajózási veszélyforrást. A munkadalokkal színesített  akció fedőneve "Napi jócselekedetként megvalósított zenés-táncos kötélhúzás a kishajózás biztonsága érdekében."

Nem tudom mire leszek képes ebben a hidegben, estére kiderül, addig is a reklám:

Parti party felhívás! 

 Bár az ötlet ha jól emlékszem Süné volt, de többen, beleértve jómagamat is lelkesen üdvözöltük, tehát meg is fogjuk csinálni. Miután "én vagyok itthon" bizonyos mértékig védnökségem alá vagyok kénytelen venni a dolgot, tehát anélkül, hogy az egyéni kezdeményezéseknek gátja akarnék lenni pár alapvetést lefektetnék. Mostantól minden olvasó szóljon hozzá, hogy ha valakinek valami nem gömbölyű, akkor még változtathassunk!

1. Nem várhatunk a dologgal túl sokáig, tehát semmi szín alatt nem lehet ebből nyári esemény, akkor már mindenkinek más dolga lesz. Javaslom az esemény időpontjának április 9-e szombatot. Ha az időjárás nem megfelelő, szóval esőnap a rákövetkező hét szombatja 16-a és így tovább amig nem lesz jó idő, de feltétlen meg kell lennie a nyárfavirágzás előtt, mert vattát utálok enni.

2. Miután nem lehet tudni hányan leszünk és még véletlenül se szeretnék belebonyolódni az előre jelentkezés, utólag nem stimmelés ingoványába, az esemény alapvető formája ebédidőben tartott szabadtéri piknik, azaz mindenki azt eszik iszik délben és koradélután, amit akar, azaz amit maga és a többiek magukkal hoztak. A magunk részéről az eseményhez egy nem túlságosan megpúpozott 10 literes bográcsnyi marhalábszárpörkölttel, az ehhez szükséges bográccsal és tűzifával járulunk hozzá. Célszerű hozni evőeszközöket, poharakat és mindent amire a szabadban ülni leheveredni lehet, mert bár pár pallót egy-egy tuskóra rakva tudunk a tűz körül ülőhelyet kialakítani, de ha mondjuk 247-en lennénk akkor ahhoz kevés a deszkám, igy a hajóépítés vége felé.

3. Lehet vízről is érkezni, sőt aki vizijárművel érkezik, az külön piros pontot kap, amivel a későbbiek folyamán henceghet.

4.Ha valakinek bármi hozzáfűznivalója ötlete, javaslata van, kommentben közölje, hogy meg tudjuk vitatni itt addig. Ezt a négy pontot addig is minden blogbejegyzés végére oda fogom másolni, hogy nehogy valaki aki csak párnaponként figyeli a naplót diszkriminálva érezze magát, hogy nem értesült az eseményről, tehát MINDENKI meghívott korra nemre, pártszimpátiára való tekintet nélkül, aki a blog olvasója és egyáltalán nem peremfeltétel, hogy notórius kommentező legyen.

21:03 Ahogy mondtam. Az a leggazdagabb akinek barátai vannak. János akiről meséltem, hogy hajóval volt látogatóban és remek fémcsiszoló eszközöket hozott, ma bekukkantott a fuxba, ahol éppen epokittoztam a piros LED-es panelt és behajított egy polírpaszta rudat és már rohant is tovább. Aztán a gumicsónakműhelyben Sikaflexeztem éppen a lámpák furatait, amikor a Marci átad egy borítékot, ami az ő címükre, de nekem címezve érkezett. Köralakú NYÁK lapocskák voltak benne, a 360 fokos horgonylámpa LEDjeinek beforrasztásához kialakítva, még egy kis vázlat is volt benne, hogy az elkötést és az összeszerelést hogy képzeli az adományozó. Annyit tudtam csak meg a postabélyegzőből, hogy Egerben adták postára, de a feladó kilétére semmiféle utalás nem volt, így ezúton köszönöm szépen.Holnap be is forrasztom a LEDeket beléjük. Nem tagadom jólesik a felém áradó segítő szándék és szeretet. Szóval beforrasztottam a kiszedett sárga LEDek helyére a gyönyörű rubintpiros színnel világító tegnap hozottakat és Epokittal be is ragasztottam a NYÁK lapokat az izzó foglalat helyére. Sikaflexszel betömtem a lámpatestek szellőző furatait, amik gondolom az izzók hőjének kiszellőztetésére voltak kitalálva, de  leginkább a darazsak és pókok beköltözését tették lehetővé. Aztán ebéd után a másik két réz fényterelőt is megcsiszoltam, holnap a János pasztájával filckoronggal véglegesre polírozom. Azt hiszem nem rakok rájuk semmi "igazi" védőbevonatot, úgysem bírná az időjárást, hanem a lakkozott fafelületek karbantartására használt terpentinben oldott méhviaszos ronggyal fogjuk időnként áttörölni, aztán ha a sötétvörös rézfelület netán barnulni kezdene, na majd akkor ismét átpolírozom.

 Reggel nekivágtam a városnak, hogy kicserélem a sárga LED-eket, pirosra. Már előre felidegesítettem magam, ugye a régi szocialista beidegződések (juteszembe; 'Ááá prilisnégyről szóljona zének', 'Felszaba dulva zengjea nép!' 'Érctorkok harsogva zúgjáka szélnek' Felszaba dítók hősine vét!), amikor az ember hibás árút vett, mindig egy tortúra volt a csere, mert a boltnak ezer ötlete volt, hogy miért nem jogos a csere. No ahogy belépek a boltba már jajong a hölgy, hogy mennyire szégyelli a dolgot és hogy elnézést, rájött már ő is, hogy a friss szállítmányon rossz volt a felirat, ami őt is megtévesztette, persze cseréli és mégegyszer elnézést...és még elmondta vagy ötször, alig tudtam megvigasztalni. Szóval csak ajánlani tudom az alkatrészboltot a példás vevőkezelés okán. ( http://www.elektronikai-alkatresz.hu/ ) Hazatérve nekiálltam a lámpáknak, így néz ki az első oldalfény, immáron félkész állapotban. 

Soha ajándék nem jött annyira jó időben, mint tegnap. János fúrógépbe és sikítóba fogható fémcsiszoló szerszámokat hozott, azt hiszem az eredményességük, a mai képet  összehasonlítva a tegnapi képpel elég meggyőző. Ha van valakinek ötlete, mivel lehetne megvédeni a felpolírozott felületet az oxidációtól, szívesen veszem, mert egyelőre nem jut eszembe semmi bejáratott megoldás. Biztos van valami védőlakk, talán az akril erre is jó..(?). Még nem csináltam ilyet.

Aztán a meteorológusok előjelzésének megfelelően ránktört a viharos szél, az eső még nem esik, de az ég semmi jót nem ígér, Amapola rángatja a köteleit, berreg a ponyva, ringatózunk rendesen, remélem nem lesz hosszú az időjárásromlás, mert félszemmel már a szombatra pislogok, amiről ígéretemmel ellentétben elfelejtettem újból és újból hírt adni, most igyekszem pótolni.

A Parti party felhívást a késedelmes olvasók kedvéért megismétlem.

 Bár az ötlet ha jól emlékszem Süné volt, de többen, beleértve jómagamat is lelkesen üdvözöltük, tehát meg is fogjuk csinálni. Miután "én vagyok itthon" bizonyos mértékig védnökségem alá vagyok kénytelen venni a dolgot, tehát anélkül, hogy az egyéni kezdeményezéseknek gátja akarnék lenni pár alapvetést lefektetnék. Mostantól minden olvasó szóljon hozzá, hogy ha valakinek valami nem gömbölyű, akkor még változtathassunk!

1. Nem várhatunk a dologgal túl sokáig, tehát semmi szín alatt nem lehet ebből nyári esemény, akkor már mindenkinek más dolga lesz. Javaslom az esemény időpontjának április 9-e szombatot. Ha az időjárás nem megfelelő, szóval esőnap a rákövetkező hét szombatja 16-a és így tovább amig nem lesz jó idő, de feltétlen meg kell lennie a nyárfavirágzás előtt, mert vattát utálok enni.

2. Miután nem lehet tudni hányan leszünk és még véletlenül se szeretnék belebonyolódni az előre jelentkezés, utólag nem stimmelés ingoványába, az esemény alapvető formája ebédidőben tartott szabadtéri piknik, azaz mindenki azt eszik iszik délben és koradélután, amit akar, azaz amit maga és a többiek magukkal hoztak. A magunk részéről az eseményhez egy nem túlságosan megpúpozott 10 literes bográcsnyi marhalábszárpörkölttel, az ehhez szükséges bográccsal és tűzifával járulunk hozzá. Célszerű hozni evőeszközöket, poharakat és mindent amire a szabadban ülni leheveredni lehet, mert bár pár pallót egy-egy tuskóra rakva tudunk a tűz körül ülőhelyet kialakítani, de ha mondjuk 247-en lennénk akkor ahhoz kevés a deszkám, igy a hajóépítés vége felé.

3. Lehet vízről is érkezni, sőt aki vizijárművel érkezik, az külön piros pontot kap, amivel a későbbiek folyamán henceghet.

4.Ha valakinek bármi hozzáfűznivalója ötlete, javaslata van, kommentben közölje, hogy meg tudjuk vitatni itt addig. Ezt a négy pontot addig is minden blogbejegyzés végére oda fogom másolni, hogy nehogy valaki aki csak párnaponként figyeli a naplót diszkriminálva érezze magát, hogy nem értesült az eseményről, tehát MINDENKI meghívott korra nemre, pártszimpátiára való tekintet nélkül, aki a blog olvasója és egyáltalán nem peremfeltétel, hogy notórius kommentező legyen.

 Együtt keltem a nappal. Jó tudom az ablak koszos, de akkor is szép. Folytattam a "lámpázást". Hajlítgattam, kalapáltam, csiszolgattam, ebédre nyersen megvoltam három lámpa lemezeivel, ebéd utánra maradt a forrasztás. Aztán sziesztából felébredvén éppen kimegyek a deckre, hát ki kelti a hullámokat? János, akinek a vezetéknevét naná, hogy elfelejtettem, de legalább a Jánost (újabb rákérdezés után) megjegyeztem, pedig volt nálam párszor, kőkemény törkölypálinkája mély nyomokat hagyott a gégémen (lásd még Leila az arab démon.....Nem Rejtőspecialaisták ne is kísérletezzenek a megfejtéssel!). Kihasználta a tavaszi verőfényes napot egy kis csalinkázásra és meglátogatott hetyke kis hajócskájával, így hát beszélgettünk a fux tetőn ücsörögve a világ dolgairól. Aztán búcsút intettünk neki, 

miközben elpöfögött lefelé a Kisdunán.

Fogytán volt az édesvizünk, így kifektettük, összetoldottuk a slaugokat és betankoltunk 1400 litert.

A fentiek miatt csak egy lámpát forrasztottam össze. Persze még ettől messze nincs készen, de már mutatja a végleges formáját. Ez az árbocfény. 

(kevésbé járatosaknak, ez 225 fokos szögben világít előrefelé és akkor ég az oldalfényekkel és a farfénnyel egyetemben, ha motorral haladunk) 

A Parti party felhívást a késedelmes olvasók kedvéért megismétlem.

 Bár az ötlet ha jól emlékszem Süné volt, de többen, beleértve jómagamat is lelkesen üdvözöltük, tehát meg is fogjuk csinálni. Miután "én vagyok itthon" bizonyos mértékig védnökségem alá vagyok kénytelen venni a dolgot, tehát anélkül, hogy az egyéni kezdeményezéseknek gátja akarnék lenni pár alapvetést lefektetnék. Mostantól minden olvasó szóljon hozzá, hogy ha valakinek valami nem gömbölyű, akkor még változtathassunk!

1. Nem várhatunk a dologgal túl sokáig, tehát semmi szín alatt nem lehet ebből nyári esemény, akkor már mindenkinek más dolga lesz. Javaslom az esemény időpontjának április 9-e szombatot. Ha az időjárás nem megfelelő, szóval esőnap a rákövetkező hét szombatja 16-a és így tovább amig nem lesz jó idő, de feltétlen meg kell lennie a nyárfavirágzás előtt, mert vattát utálok enni.

2. Miután nem lehet tudni hányan leszünk és még véletlenül se szeretnék belebonyolódni az előre jelentkezés, utólag nem stimmelés ingoványába, az esemény alapvető formája ebédidőben tartott szabadtéri piknik, azaz mindenki azt eszik iszik délben és koradélután, amit akar, azaz amit maga és a többiek magukkal hoztak. A magunk részéről az eseményhez egy nem túlságosan megpúpozott 10 literes bográcsnyi marhalábszárpörkölttel, az ehhez szükséges bográccsal és tűzifával járulunk hozzá. Célszerű hozni evőeszközöket, poharakat és mindent amire a szabadban ülni leheveredni lehet, mert bár pár pallót egy-egy tuskóra rakva tudunk a tűz körül ülőhelyet kialakítani, de ha mondjuk 247-en lennénk akkor ahhoz kevés a deszkám, igy a hajóépítés vége felé.

3. Lehet vízről is érkezni, sőt aki vizijárművel érkezik, az külön piros pontot kap, amivel a későbbiek folyamán henceghet.

4.Ha valakinek bármi hozzáfűznivalója ötlete, javaslata van, kommentben közölje, hogy meg tudjuk vitatni itt addig. Ezt a négy pontot addig is minden blogbejegyzés végére oda fogom másolni, hogy nehogy valaki aki csak párnaponként figyeli a naplót diszkriminálva érezze magát, hogy nem értesült az eseményről, tehát MINDENKI meghívott korra nemre, pártszimpátiára való tekintet nélkül, aki a blog olvasója és egyáltalán nem peremfeltétel, hogy notórius kommentező legyen.

 Így jár aki nem a legnagyobb gyanakvással kezeli a dolgokat. A boltban a LED-ek közül csak a zöldet próbáltam ki. A pirosról, meg a fehérről elhittem, hogy az. Nem kellett volna. Ma, miután szépen összeforrasztottam minden fényforrást véglegesre, kiderült, hogy a piros az sárga. Egyrészt csinálhatom újra, másrészt mehetek a boltba kicserélni (biztos örülnek majd a rövidre vágott lábú öszeragasztózott használt jószágoknak), ha van egyáltalán nekik. Merthogy ezt is valahonnan hátulról kotorták elő.

Bánatomba nekiálltam a lámpaházakat megcsinálni 1-es vörösréz lemezből. A problémám az volt, hogy a "sapkáját" domborítani kell, amiről nem igazán volt elképzelésem, hogy tudnám szépen megcsinálni. Az ilyen dolgokat gyárilag mélyhúzással készítik, ha lett volna hozzáférésem az esztergához szóba jöhetett volna egy pozitív forma kiesztergálása után arra forgás közben egy tompa anyaggal való "trébelése" a lemeznek*, de hát nem számítottam erre a dologra. Na addig keresgéltem a lakatosműhelyben szerteszét heverő kacatok közt, amíg rendkívüli szerencsémre találtam egy levágott flansnit egy darab csővéggel. A csővég pontosan 91mm átmérőjű volt, azaz a kívánatos méret. Ezt sikítóval merőlegesre alakítottam és lekerekítettem a peremét. Ezzel megvolt a pozitív szerszámom. További keresgélés után találtam egy vastag acélcsövet, melynek a belső átmérője 95mm volt. Ebből levágtam egy 10mm-es darabot. A rézlemezből dekopírfűrésszel kivágtam  három darab 105 mm átmérőjű tárcsát és az udvaron heverő óriás golyóspréssel, melyet "J" tekergetett, szépen belesajtoltuk a csőből levágott gyűrűbe a rézlemez tárcsát. Kicsit bő volt a cső, helyenként beráncolt az anyag, de a lágy rézlemezt utána satuban  "F" műanyag kalapácsával szépen rá tudtam kalapálni a nyomószerszámra. Ilyen lett. Piszok büszke vagyok rá, hogy megoldottam. Ezután a vízügyesek kézi lemezhengergetőjével meghengerítettem a fényterelő házakat, holnap ha minden rendben megy össze is forrasztom őket.

*Vasárnap 7:57 Miközben várom, hogy odakint kicsit felmelegedjen az idő, eszembe jutott egy eset a régi, "létező szocializmus" bértollnokairól (Na nehogy azt higgye valaki, hogy a mostaniak jobbak!). Az esztergapadon történő öblös lemezedények formázásáról, a trébelésről még a technikumban Szaniszló Tibor Tanár Úrtól (így nagybetűkkel, mert megérdemelte) tanultam, meg minden egyebet, amit gépelemek tantárgyból, gyártástechnológiából tudok. Szóval ő magyarázta, hogy a gyorsan forgó, megfogott és megtámasztott síklemezt egy kézben tartott tompa szerszámmal, gyakorlatilag egy hosszú nyelű bunkóval rányomják a forma szerszámra. Van is egy vasbográcsom Balatonon, melyen az ilyen "nyomatás" körkörös rovátkái látszanak. Ehhez a dolgozó, hogy erőt tudjon kifejteni, egy erős "biztonsági övnek" támasztja a fenekét. Ez általában egy bőrbe bújtatott lánc, melynek a hossza változtatható. Nos valamelyik akkori ('60-as évek) újságban közöltek egy képet egy gyarmati fekete munkásról aki éppen egy esztergapad mellett áll ilyen munkát végezve. A képaláírás ez volt: " Bár a gépek modernek, de a dolgozót még a géphez láncolják.".

A Parti party felhívást a késedelmes olvasók kedvéért megismétlem.

 Bár az ötlet ha jól emlékszem Süné volt, de többen, beleértve jómagamat is lelkesen üdvözöltük, tehát meg is fogjuk csinálni. Miután "én vagyok itthon" bizonyos mértékig védnökségem alá vagyok kénytelen venni a dolgot, tehát anélkül, hogy az egyéni kezdeményezéseknek gátja akarnék lenni pár alapvetést lefektetnék. Mostantól minden olvasó szóljon hozzá, hogy ha valakinek valami nem gömbölyű, akkor még változtathassunk!

1. Nem várhatunk a dologgal túl sokáig, tehát semmi szín alatt nem lehet ebből nyári esemény, akkor már mindenkinek más dolga lesz. Javaslom az esemény időpontjának április 9-e szombatot. Ha az időjárás nem megfelelő, szóval esőnap a rákövetkező hét szombatja 16-a és így tovább amig nem lesz jó idő, de feltétlen meg kell lennie a nyárfavirágzás előtt, mert vattát utálok enni.

2. Miután nem lehet tudni hányan leszünk és még véletlenül se szeretnék belebonyolódni az előre jelentkezés, utólag nem stimmelés ingoványába, az esemény alapvető formája ebédidőben tartott szabadtéri piknik, azaz mindenki azt eszik iszik délben és koradélután, amit akar, azaz amit maga és a többiek magukkal hoztak. A magunk részéről az eseményhez egy nem túlságosan megpúpozott 10 literes bográcsnyi marhalábszárpörkölttel, az ehhez szükséges bográccsal és tűzifával járulunk hozzá. Célszerű hozni evőeszközöket, poharakat és mindent amire a szabadban ülni leheveredni lehet, mert bár pár pallót egy-egy tuskóra rakva tudunk a tűz körül ülőhelyet kialakítani, de ha mondjuk 247-en lennénk akkor ahhoz kevés a deszkám, igy a hajóépítés vége felé.

3. Lehet vízről is érkezni, sőt aki vizijárművel érkezik, az külön piros pontot kap, amivel a későbbiek folyamán henceghet.

4.Ha valakinek bármi hozzáfűznivalója ötlete, javaslata van, kommentben közölje, hogy meg tudjuk vitatni itt addig. Ezt a négy pontot addig is minden blogbejegyzés végére oda fogom másolni, hogy nehogy valaki aki csak párnaponként figyeli a naplót diszkriminálva érezze magát, hogy nem értesült az eseményről, tehát MINDENKI meghívott korra nemre, pártszimpátiára való tekintet nélkül, aki a blog olvasója és egyáltalán nem peremfeltétel, hogy notórius kommentező legyen.

Azt hittem nagyot fogok ezzel az előrefurkált NYÁK lappal. De nagy szar, mert a kis réz foltocskák egyszerűen leválnak a hordozólemezről az alkatrész legkisebb mozdítására, leginkább már forrasztás közben. Úgy, hogy szépen feldaraboltam őket csíkokra és  két csík közé beraktam két vékony, Epokittal átitatott üvegfátyolszövetet, olyat amit a gipszkartonosok használnak az illesztések eltakarására. Ezt a szendvicset egy irodai papírcsiptetővel összefogva bedugdostam a LEDeket a helyükre, úgy, hogy annyi lábuk maradjon a "munkaoldalon" hogy majd ha holnapra megköt az Epokitt ami így szép masszívan megfogja a lábakat, beállíthassam őket szektorirányba. A hátoldalon összeforrasztom amit kell és a kivezetéseket is beöntöm epokittba, hogy csak két szilikonszigetelésű hajlékony drót lógjon ki, amiket majd összeforrasztok a tápkábel ereivel.  Kitakarítottam, elmostam a lámpákat és az üvegeiket. Úgy voltak kitalálva, hogy alul és a búra tetején furatok voltak, hogy az esetleg beszivárgó víz kifolyhasson és az izzó hője is kiszellőzzön, de én minden lyukat be fogok tömni Sikaflexszel, mert mániám a víztömör lezárás, meg pl így nem fognak beköltözni a darazsak se, merthogy találtam bennük döglött rovarokat, amik a fészkeikkel nem feltétlen tartozékai a pozíciós lámpáknak.

Olvasom a Sinkó Máté blogját, meg drukkolok, hogy fog sikerülni neki az új motort beépítenie ott egymagában, beleértve, hogy a hajó kiemelése nélkül kell tegye, (http://www.glatisant.hu/index.php?page=tobbnapos&utsonap=246&elsonap=237) ,nagyon passzol a mondás, ahogy írta 'Cruising is about boat maintenance at exotic places',  meg is írtam a "P"-nek Ausztráliába, mire ő ezt válaszolta: "Definition of a successful cruise: the same number of people who go on the cruise eventually reach habitable land with or without the boat."

A Parti party felhívást a késedelmes olvasók kedvéért megismétlem.

 Bár az ötlet ha jól emlékszem Süné volt, de többen, beleértve jómagamat is lelkesen üdvözöltük, tehát meg is fogjuk csinálni. Miután "én vagyok itthon" bizonyos mértékig védnökségem alá vagyok kénytelen venni a dolgot, tehát anélkül, hogy az egyéni kezdeményezéseknek gátja akarnék lenni pár alapvetést lefektetnék. Mostantól minden olvasó szóljon hozzá, hogy ha valakinek valami nem gömbölyű, akkor még változtathassunk!

1. Nem várhatunk a dologgal túl sokáig, tehát semmi szín alatt nem lehet ebből nyári esemény, akkor már mindenkinek más dolga lesz. Javaslom az esemény időpontjának április 9-e szombatot. Ha az időjárás nem megfelelő, szóval esőnap a rákövetkező hét szombatja 16-a és így tovább amig nem lesz jó idő, de feltétlen meg kell lennie a nyárfavirágzás előtt, mert vattát utálok enni.

2. Miután nem lehet tudni hányan leszünk és még véletlenül se szeretnék belebonyolódni az előre jelentkezés, utólag nem stimmelés ingoványába, az esemény alapvető formája ebédidőben tartott szabadtéri piknik, azaz mindenki azt eszik iszik délben és koradélután, amit akar, azaz amit maga és a többiek magukkal hoztak. A magunk részéről az eseményhez egy nem túlságosan megpúpozott 10 literes bográcsnyi marhalábszárpörkölttel, az ehhez szükséges bográccsal és tűzifával járulunk hozzá. Célszerű hozni evőeszközöket, poharakat és mindent amire a szabadban ülni leheveredni lehet, mert bár pár pallót egy-egy tuskóra rakva tudunk a tűz körül ülőhelyet kialakítani, de ha mondjuk 247-en lennénk akkor ahhoz kevés a deszkám, igy a hajóépítés vége felé.

3. Lehet vízről is érkezni, sőt aki vizijárművel érkezik, az külön piros pontot kap, amivel a későbbiek folyamán henceghet.

4.Ha valakinek bármi hozzáfűznivalója ötlete, javaslata van, kommentben közölje, hogy meg tudjuk vitatni itt addig. Ezt a négy pontot addig is minden blogbejegyzés végére oda fogom másolni, hogy nehogy valaki aki csak párnaponként figyeli a naplót diszkriminálva érezze magát, hogy nem értesült az eseményről, tehát MINDENKI meghívott korra nemre, pártszimpátiára való tekintet nélkül, aki a blog olvasója és egyáltalán nem peremfeltétel, hogy notórius kommentező legyen.

 A kocka el van vetve. Megvettük a bográcsbavaló marhalábszárat. Miután a gáztöltéstől  megtáltosodott hűtő a hajón gyakorlatilag fagyasztóként működik, semmi gond nem lesz az eltárolásával a jövő hét végéig. 

Reggel legyőzve a civilizáció iránti undoromat, bementem a városba és vettem egy marék 75 mA-es LED-et, ellenállásokat, meg egy olyan sűrűn agyonfurkált NYÁK lapot, amin össze tudom állítani a végleges fényforrásaimat. A tükör a LEDek mögé, mint sötétben megállapítottam, teljesen felesleges, csak az üveg ház világosodik ki azt látni hátulról, de gyakorlatilag nincs tényleges hátrasugárzás. Most egyszerűen be fogok forrasztani 6 db LED-et a NYÁK lapba és úgy görbítgetem a lábakat, hogy a teljes szektort kiadják a fénnyalábok. Vettem a vegyszerboltban szilikagélt és mielőtt a lámpák búráját hermetikusan lezárom, mindegyikbe fogok rakni egy kiskanállal, ahogy "Tücsök" ( ő nem kommentelő, ő egy iszonyatosan komoly szakember { https://www.youtube.com/watch?v=YdPUGtpP4QM }, vele mailben konzultálunk), tanácsolta. 

17:11 http://www.elektronik.ropla.eu/pdf/stock/ops/ospg5111p.pdf ez pl. a zöld. Ilyenekből lesz a legújabb változata a fényforrásoknak. Most kísérletezek velük. Mindenesetre elnézve a sugárzási képet, egészen jó volt a parasztos meglátásom, hogy 6 db LED fogja lefedni a kötelező 112,5 fokot az oldalfényeknél.

A Parti party felhívást a késedelmes olvasók kedvéért megismétlem.

 Bár az ötlet ha jól emlékszem Süné volt, de többen, beleértve jómagamat is lelkesen üdvözöltük, tehát meg is fogjuk csinálni. Miután "én vagyok itthon" bizonyos mértékig védnökségem alá vagyok kénytelen venni a dolgot, tehát anélkül, hogy az egyéni kezdeményezéseknek gátja akarnék lenni pár alapvetést lefektetnék. Mostantól minden olvasó szóljon hozzá, hogy ha valakinek valami nem gömbölyű, akkor még változtathassunk!

1. Nem várhatunk a dologgal túl sokáig, tehát semmi szín alatt nem lehet ebből nyári esemény, akkor már mindenkinek más dolga lesz. Javaslom az esemény időpontjának április 9-e szombatot. Ha az időjárás nem megfelelő, szóval esőnap a rákövetkező hét szombatja 16-a és így tovább amig nem lesz jó idő, de feltétlen meg kell lennie a nyárfavirágzás előtt, mert vattát utálok enni.

2. Miután nem lehet tudni hányan leszünk és még véletlenül se szeretnék belebonyolódni az előre jelentkezés, utólag nem stimmelés ingoványába, az esemény alapvető formája ebédidőben tartott szabadtéri piknik, azaz mindenki azt eszik iszik délben és koradélután, amit akar, azaz amit maga és a többiek magukkal hoztak. A magunk részéről az eseményhez egy nem túlságosan megpúpozott 10 literes bográcsnyi marhalábszárpörkölttel, az ehhez szükséges bográccsal és tűzifával járulunk hozzá. Célszerű hozni evőeszközöket, poharakat és mindent amire a szabadban ülni leheveredni lehet, mert bár pár pallót egy-egy tuskóra rakva tudunk a tűz körül ülőhelyet kialakítani, de ha mondjuk 247-en lennénk akkor ahhoz kevés a deszkám, igy a hajóépítés vége felé.

3. Lehet vízről is érkezni, sőt aki vizijárművel érkezik, az külön piros pontot kap, amivel a későbbiek folyamán henceghet.

4.Ha valakinek bármi hozzáfűznivalója ötlete, javaslata van, kommentben közölje, hogy meg tudjuk vitatni itt addig. Ezt a négy pontot addig is minden blogbejegyzés végére oda fogom másolni, hogy nehogy valaki aki csak párnaponként figyeli a naplót diszkriminálva érezze magát, hogy nem értesült az eseményről, tehát MINDENKI meghívott korra nemre, pártszimpátiára való tekintet nélkül, aki a blog olvasója és egyáltalán nem peremfeltétel, hogy notórius kommentező legyen.

 Amíg melegszik az ebéd (minden jéggé fagy a megfékezhetetlen hűtőben) gyorsan leírom. Pocsék hangulatom volt reggel. Ahelyett, hogy ezekkel a lámpákkal haladnék, most nekiállhatok a csónakmotorral szarakodni...már megint mi a vén bánat lehet vele...hogy fogok így haladni a dolgokkal, hogy kész legyek a vizsgára nyár elejére? Jól felszívtam magam, nagy mérgesen kiszedtem a motort a csónakból, mert tegnap este csak úgy odakötöttem a ladikot a hajó mellé mérgemben. Mondom azzal kezdek, hogy leengedem a benzint az úszóházból. Kicsavarom a csavart, egy csepp se! Leszedem a csövet, megnyitom a benzincsapot egy alárakott befőttesüveg fölött... egy csepp...na jó, kettő. Belenézek a tankba...töküres! Háááát...benzin nélkül már tavaly se motoroztunk! Kibicikliztünk a benzinkúthoz egy 5 literes kannával, bekevertem egy liter 50-es keveréket, felét betöltöttem, felraktam a motort a csónak tükrére, hopp egy rántás, hopp mégegy, ketyeg mint az óra. Tettem egy pár kört amúgy burkolatok nélkül és milyen jól tettem! Merthogy az elején még semmi gond. De ahogy elkezdtem vadulni (már ahogy egy 2,2 LE-s motorral lehet ) egyszercsak megint elkezdett fuldokolni a gép. És akkor megvilágosodott a csökött elmém. A burkolatok nélküli kopasz motoron az átlátszó benzintankban pontosan lehet látni, hogy mennyi a benzin. És amikor nagyobb sebességnél kitúrja a hajó az orrát, a benzin hátrafolyik a tank túlvégébe és a karburátorhoz menő cső csak luftot kap. Tehát már akkor is baj van a benzinellátással, ha félig van a tank, de rossz a trimm. Ugye előreterhelni nem tudok, mert akkor nem érem el a kormány/gázkart, ergo állítottam a motor trimmjén és minden megoldódott. Fel is raktam a burkolatot és csurig töltve a tankot Juditkával elmentünk csalinkázni. Ott egye meg a fene a melót! Hogy mikor lesz lámpa, meg vizsga? Ki a francot érdekel! Sütkéreztünk a simogató napsütésben egymás kezét fogva megbámultuk a partot, a madarakat, a sok horgászt (tudjátok, akik azt a rengeteg szemetet otthagyják maguk után a parton), időnként még csókot is váltottunk, az élet szép. Már egészen közel voltunk visszaúton a hajóhoz amikor ...jaj... a motor megint leáll. De csak egy kukkantás a tankba és lám, elfogyott a benzin. Nagy nevetések közt felváltva hazaeveztünk, most ebéd, alvás. Meló elnapolva.

21:47 Alvás után kiültem a deckre,a fux lecsukott tetejére, kedvenc pózomban a hátam a gázpalackos ládának vetve és miközben földimogyorót ropogtattam csak bámultam az evezősöket, a vizet, a kacsákat, ahogy elúsznak előttem, többnyire  párban, alighanem megvoltak a nászok, sőt erős a gyanúm, hogy a magányos gácsérok nem agglegények, hanem már a tojásokon ülő tojók zavarták el őket otthonról "bevásárolni". Bár időnként nagy veszekedés van, mert utánavetik magukat a párjuktól kissé eltávolodó "lányoknak". Micsoda erkölcsök...tisztára mint az emberek. Szóval ma limányolás volt, de holnap visszatérek a munkához. 

A Parti party felhívást a késedelmes olvasók kedvéért megismétlem.

 Bár az ötlet ha jól emlékszem Süné volt, de többen, beleértve jómagamat is lelkesen üdvözöltük, tehát meg is fogjuk csinálni. Miután "én vagyok itthon" bizonyos mértékig védnökségem alá vagyok kénytelen venni a dolgot, tehát anélkül, hogy az egyéni kezdeményezéseknek gátja akarnék lenni pár alapvetést lefektetnék. Mostantól minden olvasó szóljon hozzá, hogy ha valakinek valami nem gömbölyű, akkor még változtathassunk!

1. Nem várhatunk a dologgal túl sokáig, tehát semmi szín alatt nem lehet ebből nyári esemény, akkor már mindenkinek más dolga lesz. Javaslom az esemény időpontjának április 9-e szombatot. Ha az időjárás nem megfelelő, szóval esőnap a rákövetkező hét szombatja 16-a és így tovább amig nem lesz jó idő, de feltétlen meg kell lennie a nyárfavirágzás előtt, mert vattát utálok enni.

2. Miután nem lehet tudni hányan leszünk és még véletlenül se szeretnék belebonyolódni az előre jelentkezés, utólag nem stimmelés ingoványába, az esemény alapvető formája ebédidőben tartott szabadtéri piknik, azaz mindenki azt eszik iszik délben és koradélután, amit akar, azaz amit maga és a többiek magukkal hoztak. A magunk részéről az eseményhez egy nem túlságosan megpúpozott 10 literes bográcsnyi marhalábszárpörkölttel, az ehhez szükséges bográccsal és tűzifával járulunk hozzá. Célszerű hozni evőeszközöket, poharakat és mindent amire a szabadban ülni leheveredni lehet, mert bár pár pallót egy-egy tuskóra rakva tudunk a tűz körül ülőhelyet kialakítani, de ha mondjuk 247-en lennénk akkor ahhoz kevés a deszkám, igy a hajóépítés vége felé.

3. Lehet vízről is érkezni, sőt aki vizijárművel érkezik, az külön piros pontot kap, amivel a későbbiek folyamán henceghet.

4.Ha valakinek bármi hozzáfűznivalója ötlete, javaslata van, kommentben közölje, hogy meg tudjuk vitatni itt addig. Ezt a négy pontot addig is minden blogbejegyzés végére oda fogom másolni, hogy nehogy valaki aki csak párnaponként figyeli a naplót diszkriminálva érezze magát, hogy nem értesült az eseményről, tehát MINDENKI meghívott korra nemre, pártszimpátiára való tekintet nélkül, aki a blog olvasója és egyáltalán nem peremfeltétel, hogy notórius kommentező legyen.

22:21 Fhuuu. Ma este megint kicsit melegünk lesz. Most, hogy bejavult az idő, alig kell tüzelni, könnyű "túllőni" a tüzet. A perkettásoktól hoztunk még a hét végén egy zsák keményfa  fűrészport. Most egy adagot meglocsoltam az elhasznált sütőolajjal és beraktam a kályhába némi gyújtóssal. Úgy gondoltam, hogy szép lassan el fog izzani, fokozatosan nyomva a hőt. Ehelyett beindult mint a kohó, ontja a meleget, nemsokára 40 fok lesz idebent. Aklimatizálódunk a nyárra...

 Ez nem egy krokodilus, hanem egy lefelé lógó ágaival fennakadt farönk, ott ahol a múlt évben mi is felültünk a homokpadkán. Tőle jobbra egy másik, aminek már csak az ágai látszanak ki, mert, mint ahogy ezzel is történni fog, sodorta a víz amíg el nem akadt, aztán lassan megszívta magát, lesüllyedt a fenékre, a hordalék feltorlódik rajta, és egyre nagyobb zátonyt képez. A fenéken heverő tuskóból kiálló ágcsonkok szerencsétlen esetben felszakítják egy kisebb hajó fenekét. Ez történik a vizekkel, amiket pénz hiányában nem tartanak karban, merthogy a széptudású Karátson Gábor (legutóbbi lélegzetelállító hablatyolása itt olvasható   http://dunacharta.hu/hirek.html#dunment ) megmondta, a vizeket úgy kell hagyni ahogy vannak. Csak remélni tudom, hogy az ő kenuja fog beleakadni.

Ma összeraktam egy  lámpát 6 db zöld leddel és  kiraktam a hajó orrára. Felpumpáltam a gumicsónakot, ráraktam a motort és kipróbáltam, hogy indul e a hosszú téli állás után. Negyedik rántásra beindult, mentem vele egy próbakört, majd megvártam a sötétet és nekiindultam a folyásnak lefelé, megnézni, hogy meddig látszik a zöld fény. Sajnos  a motoron megint kitört a kórság, kezdetben félperces, később már ötmásodperces üzemelés után állt le, úgy hogy a végén evezővel kellett hazatérjek. Ezzel holnap valamit kell csináljak, pontosan ugyanúgy viselkedik, mint tavaly, pedig azt hittem, sikerült úrrá lennem a betegségén. Mindenesetre a próba a lámpa vonatkozásában sikeres volt, a kanyarig, ami olyan bő egy kilométer lehet innen, a háttérfények ellenére jól látszott a zöld fény. 

 Nézem reggel a közmunkások a tüzelős sátram közvetlen közelében égetik a gizgazt. Na sebesen kivonultam és ellenőrzésem alá vontam a dolgokat és a tüzükön elégettem a magam szemetjét is, meg körbegereblyéztem a faraktáramat, hogy még véletlenül se terjedhessen arrafelé a tűz. Délelőtt még esett egy kis eső, aztán délre kisütött a nap és remek idő lett. Kísérleteztem tovább a LEDekkel. Három erősfényű LEDet sorbakötve egy 500 ohmos ellenállással az áramfelvétel 10mA, a LEDeken egyenként 2,5-2,6 V feszültség esik 13,1V kapocsfeszültségnél, ami jelenleg az akkufeszültség bekapcsolt parti táp esetén. A kérdés csak az, hogy ez mit jelent fényáramban? Szemre nem sokat nőtt a fény erőssége amikor 10mA helyett 20mA folyt át egy LEDen, de hát a szem csalóka jószág. Végülis megvártam az estét és egy hármas csoport zöld LEDet kivezetékeztem a cockpitba és kiakasztottam a külső ponyvatartóra. Eltávolodva a hajótól amennyire lehetett, a terep adottságainak megfelelően olyan 150m-re egészen meggyőző volt a hatás. Olyan erős volta zöld fény, hogy kifejezetten bántó volt ránézni, pedig rendkívül erős volt a fényszennyezés, a hajó mögött a város fényei, a hídon a nátriumlámpák olyannyira megvilágítottak mindent, hogy szinte olvasni lehetett volna a Csepregi stégjén, ahonnan nézelődtem. Úgy gondolom, hogy az előírt 2 mérföld láthatóság a város fényszennyezése nélkül bőven meglenne így is, de: 1. A LEDek mögé az előírt kisugárzási szögben a lámpán belülre tükröt fogok tenni. 2. Nem 3, hanem 6 LED lesz egy-egy oldalfény lámpában, 3-3 sorbakötve. Amit még nem döntöttem el, hogy 9V-os stabilizátor IC-ről, vagy a most alkalmazott 500 ohmos ellenállásról táplálom a fényforrásokat. Az ellenálás mellett szól az egyszerűség, a ezzel járó kevesebb meghibásodási lehetőség, az IC mellett az a pici energiaveszteség megtakarítása, ami az ellenálláson jelentkezik. Bár ez utóbbit elhanyagolhatónak gondolom, három poziciós lámpa összesen 60mA áramfelvétellel...Ehhez képest ha bekapcsolom a kabinvilágítást, laptopot, rádiót, vagy a TV-t az nagyságrendekkel nagyobb fogyasztás.

1:02 Nem igaz, hogy nincs telepátia! Úgy bő egy órája jutottam el a Sinkó Máté blogjának ( http://www.glatisant.hu/index.php?page=nap&hnid=243 ) olvasásával a tegnapi napig. (a kákán is csomót keresőknek, tegnapelőttig, hisz most már holnap van) És mondom mielőtt kiszállok a blogból, belenézek, jött e Email. Hát ki írt?! A Máté a Glatisantról. A LED-es fényekkel kapcsolatban adott ötleteket. 

Visszatérve a telepátiára. Soksok évvel ezelőtt egyszercsak minden apropó nélkül eszembe jutott, hogy mi lehet R P barátommal, aki Ausztráliába költözött és úgy 10-15 éve minden kapcsolatunk megszakadt?? Na kezdem keresni egy elrongyolódott noteszben a szülei telefonszámát (akkor még nem volt PC-m, meg ilyen firlefrancok, hogy internet se volt kitalálva). Találok egy hatjegyű(!!!) régi számot, annakidején egy csomó számot úgy alakítottak át hétjegyűre, hogy eléraktak egy hármast. Kipróbáltam hármassal. És jééé...a mamája veszi fel a telefont!

-Kezit csókolom. Vili vagyok, nem tudom teszik e emlékezni, aki a Pistivel együtt kalózozott vagy 20 éve a Vízügyben Siófokon..

-Igen emlékszem.

-Mit tetszik tudni, mi van a Pistivel?

-Pisti?.. Mindjárt adom, tegnap jött haza pár napra ...Pistíííí.. a Vili keres!

9:03 (mostmár tényleg másnap) Elfelejtettem kopyzni a Parti party felhívást, most pótlom.

Bár az ötlet ha jól emlékszem Süné volt, de többen, beleértve jómagamat is lelkesen üdvözöltük, tehát meg is fogjuk csinálni. Miután "én vagyok itthon" bizonyos mértékig védnökségem alá vagyok kénytelen venni a dolgot, tehát anélkül, hogy az egyéni kezdeményezéseknek gátja akarnék lenni pár alapvetést lefektetnék. Mostantól minden olvasó szóljon hozzá, hogy ha valakinek valami nem gömbölyű, akkor még változtathassunk!

1. Nem várhatunk a dologgal túl sokáig, tehát semmi szín alatt nem lehet ebből nyári esemény, akkor már mindenkinek más dolga lesz. Javaslom az esemény időpontjának április 9-e szombatot. Ha az időjárás nem megfelelő, szóval esőnap a rákövetkező hét szombatja 16-a és így tovább amig nem lesz jó idő, de feltétlen meg kell lennie a nyárfavirágzás előtt, mert vattát utálok enni.

2. Miután nem lehet tudni hányan leszünk és még véletlenül se szeretnék belebonyolódni az előre jelentkezés, utólag nem stimmelés ingoványába, az esemény alapvető formája ebédidőben tartott szabadtéri piknik, azaz mindenki azt eszik iszik délben és koradélután, amit akar, azaz amit maga és a többiek magukkal hoztak. A magunk részéről az eseményhez egy nem túlságosan megpúpozott 10 literes bográcsnyi marhalábszárpörkölttel, az ehhez szükséges bográccsal és tűzifával járulunk hozzá. Célszerű hozni evőeszközöket, poharakat és mindent amire a szabadban ülni leheveredni lehet, mert bár pár pallót egy-egy tuskóra rakva tudunk a tűz körül ülőhelyet kialakítani, de ha mondjuk 247-en lennénk akkor ahhoz kevés a deszkám, igy a hajóépítés vége felé.

3. Lehet vízről is érkezni, sőt aki vizijárművel érkezik, az külön piros pontot kap, amivel a későbbiek folyamán henceghet.

4.Ha valakinek bármi hozzáfűznivalója ötlete, javaslata van, kommentben közölje, hogy meg tudjuk vitatni itt addig. Ezt a négy pontot addig is minden blogbejegyzés végére oda fogom másolni, hogy nehogy valaki aki csak párnaponként figyeli a naplót diszkriminálva érezze magát, hogy nem értesült az eseményről, tehát MINDENKI meghívott korra nemre, pártszimpátiára való tekintet nélkül, aki a blog olvasója és egyáltalán nem peremfeltétel,  hogy notórius kommentező legyen.

Ma favágós nap volt. A köz- és váltómunkások elkezdték a meglehetősen elhanyagolt környező terep megtisztítását. A feladat részeként az elburjánzott növényzet is megrendszabályoztatik, így a Feri (itt a környéken szinte mindenki Feri, vagy Jóska ) motoros láncfűrésszel kivágta a rekettyés egy részét, a nagyobb fáknak meg a földközeli hajtásait vagdosta le. Sok kar- és combvastagságú méterfa keletkezett így a mozgáskörletünkben. Na én az ilyet nem hagyom figyelmen kívül, bár bőven van tüzelőnk, de  ebből sose elég, elvégre jövőre is lesz tél, nehogy már a jövő héten mindet elégessék a pribékek, merthogy ez lesz a sorsa a gallyaknak,  avarnak, meg a benne rejtőző évtizedes szemétnek. Nekiálltam tehát és láncfűrésszel kandallóméretre szabtam a fákat és a tűzifa sátramat egy fél raklappal megnagyobbítva  elraktároztam valamennyit, plusz a parton összedőlt horgászszárnyékok deszkáiból is felfűrészeltem egy jó adagot gyújtósnak, a következő télig ki is szárad majd valamennyi. Alaposan elfáradtam, nem is terveztem mára mást, annál is inkább, hogy nemsokára jön az Ica exkolleganőnk a Vegytervből („J” is Vegyterves volt) , a blog nyomán talált rám, kíváncsi vagyok ráismerek e, merthogy úgy ’75-ben láttam utoljára. Persze rá fogok jönni, hogy ő az, mert mást nem várunk mára, akkora jövésmenés azért nincs nálunk. Valahogy úgy alakult statisztikailag, hogy pont annyi a látogatónk, amennyi még nincs a terhünkre, de éppen nem érezzük magunkat magányosnak. Bár egyszer-kétszer előfordult, hogy többen is jöttek egyszerre, de ebből nem csinálunk gondot, mindenkit bemutatunk a másiknak és tovább folyik a jóízű fecsegés, ami valljuk be a sava-borsa a hajóséletnek. Azért azt jobb szeretjük, ha előtte kapok egy telefont, mert néha nem a legmegfelelőbb pillanatban kapnak el a látogatók, pl a klotyón ülve, vagy reggel, amikor még pucéran jövünk-megyünk. És pláne télen, amikor csak egy helyiségünk van, nem úgy van, hogy kérlek foglalj helyet a nappaliban, mindjárt jövünk.

22:30 No itt voltak Ica és a Férje Sanyi. Ica semmit se változott az elmúlt 35 év alatt. Jól elbeszélgettük az időt. Ők nagyon okosan élik az életüket, pl Sanyi amikor elkezdődtek az üzemanyag áremelések, az épülő házuk olajtároló tankját gyorsan feltöltötte gázolajjal, még 10 év múlva is  2,50-es gázolajjal autóztak. Elgondolkodom, hogy miért lehetséges az, hogy az állam gazdálkodása tizedannyi józanészt se tükröz, mint amennyi az egyszerű állampolgárokban, például az anyámban volt. Mert pl. tőle tanultam, hogy soha ne kérjek kölcsön, ezért nem volt soha bankkölcsönöm, árúvásárlási hitelem és ezt nem volt még alkalmam megbánni. Na egyszer azért volt OTP lakáskölcsönöm, mert a későkádári időkben a három gyerekre komoly törlesztési kedvezményt kaptam, amit ostobaság lett volna nem kihasználni, meg másképp lakáshoz se jutottunk volna. Aztán beütött a gengszeterváltás és egyoldalúan felbontotta a szerződést az OTP és piaci kamatot kellett volna fizetnem, ekkor megkérdeztem mennyi kedvezményt adnak, ha egy összegben visszafizetem a maradék tartozást (nem volt már túl sok a 10 évből, amire felvettem a pénzt), kaptam 40%-ot, na egyből kifizettem és ezzel be is fejeződött a dolog. De még híre hamva se volt az energiatakarékossági divatnak, amikor már anyám elmagyarázta nekem apró gyereknek, hogy a villany sok pénzbe kerül és ezért ahol nem vagyunk, ott mindig el kell oltani. Azt meg, hogy a vízzel úgy spórolok, hogy amíg a szappannal habozom a kezem, dörgölöm a testem, vagy amíg a fogamat sikálom, elzárom a csapot, még a tengeren tanultam meg és olyan szokásommá vált ami már soha nem fog megváltozni.

Mondja a meteorológia az esőt, pedig a tűzifamentést holnap is szeretném folytatni.

 Előszedtem a Ráckeve II bontásakor zsákmányolt pozíciós lámpáimat. Lesz azért velük melóm, mert alaposan átalakítom felszerelés előtt őket. Eredetileg 21W-os  gépkocsi égők voltak bennük, ami ugye darabonként 1,75 A, van belőlük gépüzemi menetben 4 db, vitorlás üzemben 3 db, főleg ez utóbbi áramfelvétel ami tűrhetetlen, hisz ilyenkor nem termel a generátor. Ergo cserélni kell az izzókat  ledekre. Nekiálltam mérni. Most vettem igazán kézbe vizsgálat céljából a valamikor ajándékba kapott  fényforrásokat. Írtam akkor  (http://amapola.blog.hu/page/15  2009 06.29,  nekem is elég nehéz volt előgoogliznom a saját blogomból, azt hittem tavaly volt aztán fenét), hogy kaptam ajándékba egy látogatómtól. A cockpitba már napokkal korábban felszereltem az ugyancsakma Ráckeve II bontásából származó "Szgyelano v CCCP " lámpát, abba már beraktam egyet,  remek a világítás odakint, megszűnt az elemlámpázás este. Volt még két darabom, ezek nem tűlábúak voltak, mint az amit a cockpitba raktam, hanem bejonettfoglalatosak, ahogy itt http://yachtlight.hu/ látható. És nekem ezzel alapvetően bajom van. Nyilvánvaló, hogy arra lettek kitalálva, hogy egyszerűen ki lehessen váltani velük a hagyományos izzókat. De nekem ez nem tetszik. nem bízom a foglalatokban. Állandóan beáznak a lámpák, az érintkezők oxidálódnak, mindig akkor lesznek kontakthibásak, amikor esik az eső, feljár a hullám, jön a kínlódás, volt velük elég rossz tapasztalatom a Mahart hajókon annakidején. Viharban árboclámpa izzót cserélni elemlámpafénynél, amikor lenéztem hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon láttam magam alatt a tengert, no a hátam közepébe se kívánom. Úgy gondolom, hogy készítek szektorosan elhelyezett erősfényű ledekből csoportfényforrásokat, melyekbe magában a lámpán belül fogok tükröket rakni a ledek mögé egyből 112,5 és 135 és 225 fokos szögben, hogy maximálisan biztosítsam a fényhasznosítást. Ezeket a fényforrásokat fixen összeforrasztom a tápkábellel és Sikaflexszel körbetömítem, hogy víz semmi szín alatt ne tudjon behatolni a búrán belülre. Na ezt kell kiókumlálnom, hogy hogy lehet megoldani. Végeztem méréseket. Az ajándék két lámpa nem egyforma fényerősségű, az egyik 180mA-t, a másik 90 mA-t vesz fel, ez utóbbi fénye is bőven elegendő az oldalfényekhez, de mondom nem ezeket fogom felhasználni. Egy darab LED a sorbakötött 500 Ohmos ellenállással 20 mA-t vesz fel. Ebből lesz az oldal- és farfényekben 3-3 db, az árbocfényben 5 db, a horgonylámpában meg 8 db. A jobb fényhasznosítás végett nem lesz színes üveg a piros és zöld lámpákban, hanem eleve piros és zöld fényt kisugárzó LEDeket vettem, még vagy 6 éve amikor már ezen spekuláltam, most előszedtem őket. Na ezekkel vacakoltam ma.  A zsákmányolt lámpáknak alumínium lemezből készült popszegecselt fényterelő burkolataik vannak, ezeket is ki akarom cserélni, még nem döntöttem, hogy az abszolút hagyományos külsőnek megfelelően fából készítsem, vagy  "modernebb" vörösrézlemez burkolatuk legyen, mindkettőhöz van anyagom. (Mondjuk az igazán hagyományos, az rézlemezből készült petróleumlámpa, deszka fényterelőkkel, na ennyire nem ragaszkodom a hagyományokhoz. Aki olvasta Bisset apánkat; "Minden rendben, a lámpák fényesen égnek!")

 "J" nek ma van a szülinapja. ) 9 órakor született, szóval nemsokára "idő" van. Azt mondta nem írhatom meg hányadik, de a napokban amikor valakinek mondtam, hogy nemsokára lesz a szülinapja azt is mondtam hogy hányadik és eggyel többet mondtam, mint amennyi valójában, mert fogalmam se volt igazából hány éves az én drágám. És mégcsak ki se javított, hogy öregítem!! Ő is tudja, hogy képtelen vagyok a számokat megjegyezni. A múlkor  azon is gondolkodnom kellett egy pillanatig, hogy én hány éves is vagyok....Na indulok a dolgozóba, alakul az időjárás!

19:02 Juditka köszöni szépen a jókívánságokat! Én is köszönöm szépen a jókívánságokat. Silvermoonnak gratulálunk és neki is minden jót és kevesebb hajólyukadást, meg több dollárt kívánunk, hogy legyen miből hajóznia és egyáltalán mindenkinek mindent kívánunk, amit csak szeretne!!

Felszereltem a felülvilágító ablakok nyitó szerkezeteit, amiken már napok óta dolgozok. Így néznek ki nyitva 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

és csukva.

 

Az imént a Toldy Mikivel nosztalgiáztunk Emailben, hogy hogy is volt az, amikor házat építettünk sziklás alapon. Olyan jól leírtam neki, hogy ide is bekopyzom, ha netán valakit érdekel, hogy kezdtem el egyedül egy házat felépíteni Balatonon, amit 12 év alatt fal is építettem, szóval nekem nem ez a hajó az első szólóteljesítményem.

 

Jött a lengyel Poclain a Warinsky tulajdonosa, megnézte a helyszínt kiköbözte, hogy mekkora gödör kell, ennek alapján megállapodtunk a munkadíjban, meg hogy mikor jön a géppel az embere. Gondolom kiszámította azt is, hogy kb mennyi idő alatt végez, aztán még aznapra biztos bevállalt valamit a környéken. Na a megbeszélt időben jött az embere, a nagy kanál volt a gépen. Mondom kis kanalat nem hozott? Mert ezzel elég nehéz lesz. Aszongya azt nem szokták használni, csak árokhoz. Na jól van gondoltam ti tudjátok, én nem pofázok bele. Nekikezdett, hát csak ugrál, meg karistol a sziklákon a szerszáma. Vakarja a fejét az ember, ejtegeti a kanalat, tördeli, valahogy csak megbontotta, de  iszonyatos kínlódás volt a kanál hegyeivel kapirgálni, markolászni. Na délben jön ám az autójával idegesen a főnöke, hogy miafene van már, ott kéne lennie a másik munkahelyen. Elképedve látja, hogy a gödör csak félig van kész. Lezavarta az emberét a gépről és ő ugrott neki. Kétségtelen ügyesebb volt, de csodákat ő se tudott tenni, bőven délután volt, mire végzett.  Aztán elkezdett rinyálni, hogy hát ez sokkal több munka volt, mint amire számított és amit megbeszéltünk. Mondom sajnálom, 8000-ben maradtunk, csak ennyi pénz van nálam, kénytelen lesz beérni ennyivel. A  sziklák nagyját  10 kilós "népszava" kalapáccsal összetörtem, hogy valahogy egyáltalán mozdítani tudjam és abból falaztam fel a pincét, meg a kerítést. Az is érdekes volt a tördelés. Ugye fogalmam se volt, mit kezdjek a 100 kilónál is nehezebb kavicsokkal. Felültem a Riga mopedre és elpöfögtem Vászolyra, megkerestem egy kőművest. Kérdezem, hogy lehet a sziklákat szétvágni. Ilyesmikre gondoltam, hogy lyukakat fúrok beléjük és vas ékeket ütök bele, szóval tudományosan gondolkodtam. A kőműves csak mosolygott. Azt mondta nagy kalapáccsal meg kell üti, de a kő mindig billenjen, mert ha fixen van alátámasztva akkor nem törik. Aztán sose a kalapács fejének pont a közepével, hanem mindig kicsikét  valamelyik felével üssek. Ezt érteni véltem, nyilván nem porrá akarom törni, csak szétrepeszteni. Hazamentem, néztem az első bazi nagy követ jobbról, balról, megmondom őszintén nem nagyon reménykedtem a sikerben. De megütöttem egyszer, kétszer, háromszor, semmi. Valahogy nagyon reménytelennek látszott a dolog. Aztán csak nekiveselkedtem még párszor és egyszercsak megváltozott a szikla hangja az ütéskor. Hoppá, csak nem?? De bizony! A következő csapásnál kettévált a kő és karbidszag  érződött. Na ettől egészen megmámorosodtam és lemészároltam még néhány sziklát. Egyfolytában olyan tíz-tizenkettőt tudtam suhintani, ekkorra fehér pontok kezdtek ugrálni a szemem előtt és le kellett ülni, mert valahogy kifogyott az oxigén is a levegőből. És ha nem ütöttem teljes erőből, az semmit se ért, a kő csak röhögött. Egy idő után annyira ráéreztem a kövek szerkezetére, hogy előre tudtam, hol fog széthasadni, és hogy hova kell üssek, hogy olyan alakja legyen amit szeretnék.  Aztán eltelt tizenvalahány év a kalapács csak állt ott a sufniban, míg egyszer beszorult a baltám a tuskóba és se té, se tova. Na mondom rácsapok a kalapácsommal, akkor biztos szétreped a fa. Hát...mit mondjak a fehér pontok és az oxigénhiány már a harmadik, negyedik csapás után megjelentek. Hogy mitől lett ennyivel nehezebb egy kalapács csak úgy álltómagában a fal mellett? Érthetetlen...

 

Ma délelőtt munka közben hallgatom a Fiala valami hihetetlenül professzionális riportját(ezekért érdemes elviselni a gyakori ámokfutásait)  Dutkó Andrással, azzal a térképész, tudós emberrel, aki a földrajzi név bizottság elnöke volt, mielőtt arra vetemedett volna, hogy a bizottsági tagjaival egyetemben valami 19:1 arányban leszavazza a kormány javaslatát a ferihegyi reptér új nevének szórendje vonatkozásában. (Tehát félreértés ne messék, nem azt helytelenítették, hogy Liszt Ferencről legyen elnevezve, csak a kormány által javasolt mondat szórendjén változtattak volna!) Na úgy vágták ki a bizottságával együtt, mint a taknyot a pozíciójából és a tagok közül hármat az állásából is. Az új, gondolom a kormány igényei szerint megalakuló bizottságnak rengeteg lesz a dolga, pl emlékszem, ahol sárkányrepülőként az első siklásaimat tettem, azt a helyet a Hármashatárhegyen úgy hívták, hogy Vöröskővára. Nos ezt azonnal át kell keresztelni Narancskővárára! És a Pilisvörösvár, meg a Veresegyháza is nagyon nem jól van! Érteni vélem a nemzeti együttműködés modelljét. Aki nem működik együtt gondolkodás nélkül a Fidesszel az megszívja. Lehet, hogy a nyelvész professzorok is megkapják az ultimátumot a helyesírás szabályainak a köztársaság elnökének szokásaihoz való igazításához. És aki nem narancsillatút fingik állami állásban, na az is megnézheti magát!

 

 

 Mai zenei ajánlatomat tegnap hallottam a Tilos Rádióban. http://indavideo.hu/video/Albertirsa_himnusza Óriási!

Reggel amint 10 fok fölé emelkedett odakint a hőmérséklet belecsaptam a melóba, de aztán a Kisember belassított, megjelentek Denivel a tavalyi vendég hajókutyánkkal, és elpofáztuk a délelőtt nagyját. Azért estére kész lettem az ablaknyitókkal, de a felszerelés holnapra marad.

Kicsit politizálok. A szoci (liberális? olyan hülyeségek ezek a kategóriák, akár a jobb és baloldal, semmi köze semmihez, amiről valamikor szóltak ezek a szavak) sajtó sokat tanult az Orbántól, ki kell valakit pécézni és azt addig ekézni, amíg felfordul. Egy  félreérthető gesztusát, egy szövegkörnyezetéből kiragadott mondatát megragadni és azon át karaktergyilkolni, be egészen a szíve közepéig. Tegnap a NOL ban jelent meg Tamás Ervin cikke, mely egy egész felhőkarcolót épít fel arra a sovány sívóhomokra, amit a Lázár János állítólagos, a szegényeket, a sikerteleneket alázó mondatából esszencionált. Lázárt lehet nem szeretni, bár az egyetlen olyan ember a Fideszben, akinek csillog a szeme, nem látom rajta se azt a fásultságot, se azt a cinikus agresszívitást és főleg nem azt a lassú tekintetet ami a Fidesz vezéreket annyira hasonlóvá teszi a  korakádárkori nómenklatúrához. (Elqrta ezt a bérautó dolgot és  még húzta ameddig lehetett, de aztán volt ereje visszaadni tehát visszakozott, hasonlót a  főnökéről el tud valaki képzelni? A hibát beismerni az én szememben erény.) Már az is szomorúan nevetséges, hogy a támadók azonosítják a pénztelenséget a sikertelenséggel. Azt mutatja, hogy az ostobáknak fogalmuk sincs róla, hogy aki nem ért el semmit az pl. még azt is jelentheti, hogy tehetséges volt, de megrekedt a primitív pénzcsinálási technikáknál, ahelyett, hogy nagy feltaláló, vagy író, vagy színész, vagy filmes lett volna, tehát egy közönséges gazdag sikertelen ember. Én hallottam az eredeti szöveget és az a szöveg ott nagyon a helyén van! Lázárt ezen keresztül támadni azt jelenti, hogy "utállak téged, ezért ki akarlak nyírni, mindegy hogy mivel, ha csak a sámli van a kezem ügyében azzal b@szlak fejbe." Ezt a módszert a Fidesz vezette be és most "szerencsésen" terjed, mint a mustárgáz a lövészárokban. A hatalomból kiszorult pártnak és bértollnokainak számtalan lehetősége lenne rámutatni a tehetségtelen újkeletű "fényes szelek nemzedékének" mohó hatalomhabzsolására, a nekik nem parírozók kirúgdalására, a névváltoztatásokban kimerülő budapesti megújulásra, az ostoba tehetségtelenségükre, de ők abban a fajta faultolásos futballtechnikában bíznak, amivel Orbán megmarkolászta a tökeiket. Nos felidegesített a dolog és kicsit odakommenteltem Tamás Ervin cikke után tegnap reggel amíg a melegedésre vártam, hogy kimehessek a deckre dolgozni. Na este nézem az azóta szépen felszaporodott kommenteket, már megkaptam valamelyik csőlátótól, hogy milyen hülye fideszes vagyok. 

21:54 Juteszembe. Deni kutya hullajtja a téli szőrzetét és nagyon élvezte, amikor "J" kifésülte a kutyagyapjút a bundájából. Nagy halom finom pihe gyűlt össze a fűben, Balázs még kérdezte is, hogy mi legyen vele, de "J" megnyugtatta, hogy elfér ott. Nos estére a Csepregi stégje melletti nagy fán fészkelő dolmányosvarjú  már a felét elhordta kibélelni a fészkét.

 Jó volt a silvermoon tegnapi kommentje a viccel és egyáltalán nem volt felesleges a csimnit megmagyarázni, mert nem tudtam, sőt a rednecknek is utána kellett googlizzak. 

Ma reggel szikrázó napsütésre ébredtem, hol van már a téli tespedés, a fél kilencig alvás?!! Mondjuk azért kezdem blogolással, meg Emailezéssel a napot, mert amikor fél hétkor kitópáltam a deckre lobogózni még deres volt a korlát, szóval nem kívánkozom még a fuxba a rozsdamenteseket vacogó fogakkal, dermedt kézzel nyiszitelni, hegeszteni. Érdekes, de tegnap még iszonyatosan mocskos, hordalékos volt a víz, ma meg egész tiszta volt már (a WC öblítéskor pontosan látom a pillanatnyi vízminőséget), úgy tűnik levonult az árhullám, remélem azért a zsilipekkel tartják a jelenlegi vízszintet.

20:01 Folytatom a mai napot. Nézem van e komment, hát egy "trackback" Meg tudja valaki  mondani mi ez?

Kifogástalan idő volt napközben. A kissé borzongató reggelt gyors felmelegedés követte és sötétedésig tudtam dolgozni a decken, ahol azért mégiscsak kényelmesebb mint lent a fuxban. Folytattam a nyitószerkezeteket.

Akár találóskérdés is lehetne; "hogyan találkozik a Leányfalu Nagymarossal?"  Nos a válasz egyszerű, reggel megjelent a Nagymaros 

nevű Mahart Passnave személyhajó és maga elé vette a Leányfalu kikötőpontont és elindult vele a Kvassay zsilipen át, gondolom Leányfalura.

 "J" is kióvakodott a szép időben, ő csinálta rólam ezt a remek felvételt. A sipkámat nem azért raktam ilyen dzsesszesen a fejemre, mert éppen hiphopp táncossá képzem át magam, hanem előfelé simléderrel nem fér bele a fejem a hegesztőálarcba.

Amíg nem lesz jobb az idő megpróbálom intézni a vásárlásokat, már ahogy a pénzem engedi. Régóta akarom megcsinálni a szalonban a mennyezeti kapaszkodókat, hogy végre komplett legyen a benti világ. Azért is kellenének, kellettek volna már idáig is, mert ha valamit meg kell szárítani, mert mondjuk megázott a gúnya az esőben, nincs hova akasztani a vállfán a kályha fölé. Na kisütöttem, hogy sárgaréz gyűrűs konzolokra fogok 40mm  átmérőjű rudakat szerelni, ki is néztem az OBI-ban a tartókat, de megrémültem a 4000Ft körüli áruktól, merthogy kéne vagy 6-10 db. (csak úgy közbe, hogy mit ér a munka, ha magyar és ha szellemi, annakidején az Alexandra kiadó tíznapos kemény lektori munkámért akart  valami 30000 bruttót fizetni, amire mondtam, hogy vagy megemelik a duplájára, vagy megkapják ingyen, mert ennyiért nem dolgozom, viszont megígértem, hogy megcsinálom, márpedig amit megígérek azt megtartom. Tehát ha az ország legnagyobb kiadója ilyen szegény akkor ajándékba megkapják tőlem.... Kifizették a dupláját, igaz 14 nap helyett 60 napra.) Szóval réz kapaszkodórúd tartók ügyben eszembe jutott volt tengerész rádiós-kambuzer kolegám Tóth Feri, akinek rezes boltja van az Ó utcában.( http://toth-rezmuves.extra.hu/ ) Fel is kertestem, elsőre ugyan nem ismert meg, de hát amikor anno az M/S Újpest hazajárón  szolgáltunk se ekkora fehér szakállam, se ilyen kevés hajam nem volt. Na jól, elbeszélgettünk és ad árajánlatot, merthogy bár mindenféle csodás réz cucca van a boltban, de ilyesmit nem tart raktáron, merthogy ahány vevő annyiféle kívánság, szóval most remegve várom, mennyi az annyi.

Délután a fuxban a hajóműhelyben dolgoztam, tűrhetően haladok a felülvilágító nyitószerkezetekkel most, hogy végre lehet ott dolgozni, na nem mondom, hogy a 13 fokban nagyon melegem lett volna, de ezt már képes vagyok tartósan elviselni, este fél nyolcig nyomtam. Egész szépek lettek a rozsdamentes hegesztéseim.

Tavaszi szél vizet áraszt (virágomviiráá-gom...). Kétszer kellett ma ráhúzzak a kikötő drótkötelekre, amik a pontont a parthoz rögzítik, pedig hónapokon át félig kint volt a parton a fele. Jó koszos víz jön, de legalább van végre. Az idő csak annyit javult, hogy elállt az eső, sőt reggel még a nap is kisütött, de aztán hamar abbahagyta. Gyorsan felvágtam és  bespejzoltam három vödör fát, tuskót, gyújtóst vegyesen, immáron sokadszorra reménykedve benne, hogy ez már az utolsó idén, a nyár előtt. A pribékek aprítják a bozótot a parton, szálanként vágják ki ágcsípővel a kínai nádat, hát így elég szaporátlan, én machetával 10 perc alatt kivágtam annyit, amikor a tűzifámnak a helyet csináltam mint ők hárman egy nap alatt, de hát ők miután közmunkások plusz csatolt idevalósi Lajos, nem olyan aktívak mint én, meg machetájuk sincsen. Mindenesetre jobb vigyázni, amikor a drótköteleket húzogattam, egyúttal a ponton mellé a partra "J"-vel felállítottunk egy póznát és a levegőbe emeltem a parti kábelemet, mert nem bízom benne, hogy a rekettyés irtása közben nem vágják el azt is a dolgozók, ahogy ott a földön, meg a gallyak közt kanyarog.

Egy ideje bajom van a kályhával. Minden begyújtás egy tortúra, az istennek se hajlandó beindulni a tűz, ha sok levegőt adok neki visszafüstöl, ha keveset kialszik, aztán egyet-egyet lobban, ilyenkor megint "visszapofázik". A jelenség oka persze ismerős, koromlerakodás a füstcsőben, de szerettem volna kihúzni az undorító kormozást a fűtési szezon végéig, hát ez nem ment. Ma csináltam egy célszerszámot. "J" elhozta otthonról a duguláselhárító spirált, én meg a végére szerkesztettem egy felerősítő szerkezetet a fúrógépbe fogható drótkorongnak. Ezt a spéci kéménytisztító szerszámot a külső kémény leszerelése után végigtoltam  párszor a kályhacsövön, egyenes és könyökös szakaszain, így annak szétszedése nélkül sikerült lekotorni a kormot egészen a rókatorokig, ahonnan egyszerűen kilapátoltam a hamuzólapáttal vagy kétliternyit. Most olyan huzata van a kályhának, hogy egyből begyulladt, sőt amikor kinyitottam az ajtaját, hogy a leégett fát pótoljam, akkor se füstölt ki a szalonba. Egy bő fél óra alatt kész voltam a dologgal és még kosz se került a lakótérbe. Emlékszem gyerekkoromban mekkora tortúra volt amikor apám nekiállt kormozni. Külön e célra rendszeresített munkásruhát vett fel, nagy óvatosan szétszedte a kályhától a kémény nyílásig kanyargó füstcsövet, de előtte mindent le kellett takarni rossz lepedőkkel, rongyokkal, az udvarra kivinni a csöveket, könyököket, drótra kötött újságpapír gombóccal kituszkolni a kormot, majd az egészet összerakni. Legalább félnapos program volt  nagytakarítással.

Ebéd utáni alvásból ébredve folytattam a műhelyben a felülvilágító ablaknyitók készítését, már jócskán sötét volt amikor abbahagytam, akkor is csak azért, mert egy könnyed áramütést éreztem a sikítót fogó kezemen, ami még nem is izgatott volna fel túlságosan, de sötét is lett, levágta valami kósza zárlat a parti szekrényben a fírelét. Miután lecsavaroztam a parti alu tokozott elosztó deklijét, visszanyomtam (fantasztikus az új szupererős ledes akkus fejlámpám, megszűnt a kézi elemlámpával való szarakodás a sötétben, mintha kinőtt volna még egy kezem), már nem volt kedvem folytatni a munkát egy másik sikítóval, mert ezt holnap szét kell szedjem megnézni mi a fene lett rajta testzárlatos.

Érdekes dolog ez a kommentekkel, néha semmi kedvetek reagálni a dolgaimra, máskor meg beindultok, aztán én is belelendülök, így lett szinte rekordmennyiségű hozzá és oda-visszaszólás a tegnapi blog után, ráadásul mesére sarkallt engem is a Kisember tegnapi megjegyzése. Szóval blog a blogban.

 Az ördög tudja hogy van ez! ( a vers valahogy úgy van tovább, hogy: "a jókedvünknek vége lesz. nem illik már a virág sem kabátod kopott gomblyukába, vagy elegánsan odaülni a kávéháznak ablakába..." nem vállalok felelősséget az idézet pontosságáért, úgy 40-50 éve hallottam, a költő, akinek a nevére szintén nem emlékszem, ugye épp tegnap említém, hogy a neveket képtelen vagyok megjegyezni, azt siratja, hogy 30 éves öregember lett, de most nem a verset akartam idézni, csak beugrott) Az ember alszik mélyen a kényelmes ágyában a hajón és egyszercsak felriad, hogy valami nincs rendben! És akkor rájöttem, ma 03 óra 10 perckor, hogy a négy danamid csapágy helyett csak kettőt esztergáltam valami érthetetlen okból (frászt érthetetlen, aggkori elhülyülés) kifolyólag. Egyből kiment a szememből az álom, megigértem a Péternek, hogy ma reggel 7-re visszaadom a műhely és az eszterga szerszámszekrény kulcsát, márpedig amit én megígérek arra emeletes házat lehet építeni. Az volt a baj, hogy én kényelmes hétvégi munkára számítottam, de kiderült, hogy ma "ledolgozós" szombat van. Engem az ilyesmik már nem izgatnak, de ebben az esetben ez azt jelentette, hogy nem egy kétnapos hétvége, hanem csak a tegnap délután áll a rendelkezésemre. Apropos amikor anno a francia főnököm szembesült azzal, hogy itt összevissza tologatjuk a napokat, azt mondta, hogy ha náluk ilyesmivel próbálkozna a government, az emberek újra lerombolnák a Bastillet. No szóval azt tettem amit kellett, beállítottam a telefonomon az ébresztőt fél ötre, ami mindig úgy működik, hogy a beállított időpont előtt 5-10 perccel felébredek magamtól. Most se volt másképpen, 5:19-kor kinyílt a szemem, felöltöztem és irány a műhely, fél hétre megvolt a két danamid persely,7:15-kor az érkező "P" kezébe tettem a kulcsokat. Még elbeszélgettem kicsit a gumicsónakos fiúkkal, meg a büfés Misivel, aztán megelégedetten tértem vissza a hajóra. Na mondom elkél a henyélés a tegnap esti és a ma hajnali kemény görnyedés után a gép mellett, hideg is volt odakint, az eső is szemerkélt, a szél meg olyan ötös, szóval nem az a "banánérlelő, dejóodakint" időjárás, ennyit a Sándorról, aki a Józseffel, meg a Benedekkel zsákba hozza a meleget. Épp csak befűtök és készülök a reggelihez ("J" még mélyen alszik) amikor kiabálást hallok kívülről: "vilibááácsííí, vilibááácsííí!!!" Na kit evett ide a fene, már kopog a szemem az éhségtől, de felállok az asztaltól, hát a Feriék, a sólyatér vasnyűvő ördögei, hozzák a legkevésbé vidám hírt, most hogy feljött a víz (tényleg nem is említettem, hogy úgy 10 napja elkezdett apránként emelkedni a vízszint, ami az utóbbi két napban begyorsult és ismét szinten van a Kisduna), vinnék sólyára a pontont, amire kötve vagyunk. Mit mondjak viharos szélben a hátam közepébe se kívántam a kötélmanővert, de hát ez nem kívánsághangverseny, felébresztettem a "legénységet", "J"-nek az volt az első kérdése, hogy kávézni van e idő, mert ugye ő addig nem tud felébredni, amíg nem önt magába egy kapuccinot, hát ki kellett ábrándítsam, a fiúk nagyon kezdtek tüsténkedni, szóval nem volt idő kávézni, csak azt kötöttem a lelkére, hogy nagyon melegen öltözzön föl, magamban meg arra gondoltam, hogy kint a metsző szélben majd felébred szegény kávé nélkül is. A manőver nem volt egyszerű, tekintettel az erős szélre, le kellett ereszkedni három pontonnal lejjebb és visszakötni az immáron "korlátlan" régi pontonunkra. Mit mondjak, volt pár nehéz pillanat, Amapola nem két kiló, amikor a szél belendítette minden erőfeszítésünk hiába való volt a megfékezésére, egyszercsak úgy gondolta, hogy beakasztja a bowsprit végén lévő veretet a második ponton korlátlábába és attól kezdve se té, se tova. Na horgonycsőrlővel sikerült lehúzatni és több kevesebb bénázás és elenyésző mennyiségű sérülés árán fél tizenegyre a régi új helyünkön álltunk. Kötelek, springek, pufferek, parti áram a rutin szerint, utána reggeli, szárítkozás és bevallom még az álom is elnyomott. Hogy ma többet se idáig, se ezután nem dolgozunk, abban biztos vagyok. 

 Rövid leszek. Eső, szél, hideg, csak a műhelyben lehetett dolgozni. Reggel óta nyomom az ablaknyitókat. Kieszetergáltam a csapágyakat danamidból, támasztó tárcsákat, kurblikat KOR anyagból, meg mahagóniból. Hulla fáradt vagyok, kotrok aludni. 

Hehe. Ma is okosodtam. Pernahajder Campbellnek  üzenem, hogy rájöttem a "mért" azértjára. Csakugyan ottmaradt valami beütve egy rubrikába a Hajónapló helyett.

Esik az eső, csak rajzolgatom a szerkezeteimet. Ha ilyen használhatatlan az idő, mást nem nagyon tudok alkotni. Kitaláltam, milyen legyen a felülvilágító csavaros-kurblis nyitás-zárás megoldása, a hét végén megint beszemtelenkedek a Vízügyesek műhelyébe és megcsinálom. Ilyen pocsék időben kénytelen vagyok "kihelyezni" a termelést. Ma délben nyílik egy kiállítás a Közlekedési Múzeumban, azt hiszem elmegyünk. ( http://hajosnep.hu/ ) 

19:12 No voltunk a kiállításon. Meghallgattuk a megnyitó beszédeket. Volt optimista felhang, a lényege, hogy lesz még hajógyártás Magyarországon. Szívből kívánom, hogy így legyen. Sajnos amit egyszer sikerült megszüntetni, aminek még a nyomát is eredményesen sikerült felszámolni, aminek a szakemberei anélkül haltak ki, hogy az utánpótlást kinevelhették volna, azt elképzelni nem tudom, hogy lehet haló porából feltámasztani. Az csak egy modern hiedelem, hogy fiatal okos emberek akármire képesek, ha megfelelőképpen motiváltak. Sajnos a tapasztalat, a sok év alatt megszerzett szellemi tőke, a "fogások" ismerete a gyakorlati tudás egy ilyen iparágban attól tartok nélkülözhetetlen. De szeretném ha nem lenne igazam és bebizonyosodna, hogy csak egy "kuvik", egy aggodalmasan huhogó "nyugger" vagyok. De tényleg nem tudom elképzelni, hogy pl. akik még soha nem görbítettek 12-es kazánlemezt domborúra, de még csak nem is látták, hogy kell, olyan pontos hajótestet formázva ahogy egykor az öreg hajókovácsok csinálták Angyalföldön, mit fognak kezdeni a feladattal. Bár mondjuk ha átmennek Komarnoba, ott megnézhetik, szerintem nyelvi nehézségeik se lesznek, magyarok dolgoznak ott is, csak kicsit több bölcsesség szorult a "buta tót" vezetőikbe. 

Volt sok ismerős, pofavizit, vidám csevegés, engem, aki abszolút nem vagyok "társasági ember", ilyenkor mindig feszélyez, hogy valakit megismerek és ő nem ismer rám, az meg mégjobban, ha valaki rámismer, nekem meg fogalmam sincs hova tegyem, különösen, hogy a neveket mindig elfelejtem, akiét meg megjegyzem, azt gyakran összekeverem valaki máséval. 

Amikor reggel az esőben, ernyő alatt összebújva kifelé gyalogoltunk az 1-es villamos felé, a Lágymányosi híd alatt egy szép önjárót, olyan ezervalahányszáz tonnást láttunk felfelé menni és csodák csodája, magyar lobogó volt a főhelyen. Nem is tudtam, hogy ilyen van magyar cégnek. Amikor  a kiállításon újságoltam a dolgot a Horváth Józsi kapitánynak ( http://www.uskok.eoldal.hu/ ), a mellette álló kolléga (na ez az... arcról mindenki ismerős, de a nevek...) mindjárt mondta, hogy ez az ő cégük hajója lehetett ( http://www.fluvius.hu/msregnitzhu.html ). Jó volt megtudni, hogy azért...ahogy Arkagyij Rajkin mondá: "Válámi ván..." (persze folytatni is lehet a mondást, fiatalabbaknak: "de nem áz igázi", az igazi akkor lenne ha 100 magyar hajó vinné a Dunán a magyar ipar világszínvonalú termékeit és elégítené ki a csúcsra járatott magyar ipar nyersanyagigényét).

Visszatérve a kiállításra, különösen, hogy kifelé menet még elbámészkodtunk a magyar gyártmányú gőzmozdonyok, motorkocsik 1:10- es fantasztikus modelljein ("J" különösen olyan mint a gyerek, egyszerűen nem lehet elvonszolni egy-egy vitrin elől, még zseblámpájával a szerelvények belsejébe is bevilágított), szomorú belegondolni mégcsak nem is a háború előtti (pláne az első világháború előtti) ipari kapacitás hanyatlásába, hiszen még a vad Rákosi időkben és utána is exportáltuk az "ezüstvonatokat" Argentínába, az úszódarukat Braziliába, és az oroszok, ukránok tán még ma is a jóvátételben gyártott tolóhajókkal szállítják a gabonát a Földközire. Hajót meg nemcsak Angyalföldön és Óbudán, hanem Vácott, Balatonfüreden  is gyártottunk az akkori kor igényei szerint exportképes kivitelben. Ott álltam a hathengeres Jendrassik motor félmetszeti bemutató példánya előtt és lepergett előttem a magyar hanyatlás, a nemzet dögrovásra jutásának szomorú évtizedeinek sora. És valahogy az az érzésem, hogy tán nem is a nagy csapások, nem Trianon, nem a vesztes háborúk, nem a kommunista diktatúra,nam a Szovjet elnyomás, hanem az a mindennapi rendszerfüggetlen nyomulás, ahogy az önző erőszakos  hülyeség teret nyert a nem önmaga menedzselésére, hanem teremtő  okosságra szocializálódott műszaki intelligenciával szemben.

 Délelőtt visszavittem a Rezsőnek az esztergakéseit. Jól elbeszélgettük az időt, nagy spíler az öreg, a háborút úgy úszta meg, hogy lelkes melósgyerekként a műhelyfőnöke felmenttette a bevonulás alól, mert egy kőbányai pinceműhelyben a Messerschmitt  109-es vadászgépek (merthogy abban az időben csúcstechnika vadászgépeket gyártottak Magyarországon, most meg egy csavart se) hengerfejébe fúrta a gyertyafuratok meneteit. Délután meg visszajött a tél, semmihez se volt kedvem, csak alszom, meg netezek.

Más. Tegnap jól beszólt az Orbán az EU-nak, (meg a németeknek, ők nagyon érzékenyek a nemzeti szocializmus emlegetésére, ott is vannak sebek bőven... akasztott ember házában a kötelet emlegetni...). Csak a soros elnök meg ne tudja....(Mondjuk a németek valóban bekaphatják, végülis semmi gazdasági kapcsolatunk nincs velük....már vadászgépeket se csinálunk nekik.)

Átmenetileg kitört a tavasz, de most hallgatom a TV-ben a meteorológiát és már mondja a rossz időt holnaptól. Miután szeretném minél előbb levizsgáztatni a hajót, nekiláttam a fényeknek. Utána kell nézzek pontosan mik az éppen érvényes előírások, de egy biztos navigációs lámpák biztos kellenek. Na ez ügyben működtem ma, illetve akartam működni, de aztán kezembe került a már megkezdett cockpit falilámpa, azt folytattam. De nem volt valahogy hangulatom semmihez, így amikor láttam, hogy "J" kipakolja a pontonra a nyugágyat, én is előszedtem a függőágyamat és felkötöttem a "Szent István park" ponton korlátjaira és csak hevertem a napon. Fáradt vagyok és olyan szép tavaszi nap volt...

Néztem este a TV híradóban az "ünnepi" beszédeket. Mindegyik fújja a magáét, aminek az égvilágon semmi köze március 15-éhez. Nem tudunk ünnepelni, nem tudunk élni, mi csak sértődött világfájdalommal eltelve, szomorúan tudjuk egymást gyűlölni.

Apropos gyűlölet. Korábban a kommentekben Pernahajder Campbell feltett egy kérdést a Dr Mészáros Csabának. Miután nem gondoltam, hogy eljut ezen az úton hozzá a kérdés, továbbítottam mailben és a választ megkérdeztem, hogy publikálhatom e itt. Ezt írta vissza: 

 A Mikolics-féle megbízásról konkrét információm nincs (nem láttam, hiszen akkor, már húsz éve nem voltam víziterves), de ezt beszélték megbízható körökben. Ugyanakkor egy holland szakértői csoport is dolgozott a témán, s azt biztosan tudom, hogy nekik sem volt szabad vízlépcsős megoldásban gondolkodni.

Ha közlésre érdemesnek tartod, akkor lehozhatod a blogodban.  

Így hát idézem a mailt:    

Mikolics Sándort személyesen nem ismertem, mert amikor a Vízitervnél dolgoztam, akkor más irodán voltam, s vízhasznosítási tervek készítésével foglalkoztam. Amikor őket megbízták a magyarországi felső-Duna-szakasz hajózhatóságát biztosító megoldások megtervezésével, akkor ugyanúgy kizárták a vízlépcsős alternatívát, mint a Vituki esetében. Ennél fogva csak a hagyományos megoldások jöhettek szóba, mint a különböző szabályozási művek: sarkantyúk, fenéksarkantyúk, vezetőművek, partbiztosítások, depóniák építése és természetesen a folyamatos kotrás. Ezek a megoldások folyamatos és jelentős beavatkozást jelentenek a folyó életébe, de hosszú távon nem jelentenek biztonságos megoldást. Ez a szakma legmagasabb szintű tudományos szakembereinek többségi véleménye volt.Több neves szakember nem vállalta az állandó jellegű ütközést és vitát, mert látták, hogy széllel szemben nem megy...
Mikolicsék azért vállalták el a megbízást, mert valamiből meg kellett élniük, s amit csináltak, az nem volt rossz, csak nem volt a legjobb megoldás, ami egyébként egyértelműen a vízlépcsős változat lenne. Normálisan gondolkodó ökológusokkal, s más tudományterületek szakembereivel együtt megoldható lenne a vízlépcsők alkalmazása úgy, hogy az élővilág is a legjobban járjon. Ehhez együttműködés és kompromisszum-készség kellene. Úgy érzem, hogy pillanatnyilag ettől távol állunk, ugyanis a politika oldaláról most sincs meg a szándék, s anélkül nem megy.A társadalmat megfelelően kellene tájékoztatni minden olyan dologról, ami egy ilyen beruházással együtt jár. Talán egyszer eljutunk odáig, de addig mi lesz a Dunával?  

 Nos szomorúnak tartom, hogy jószándékú emberek nem állnak egymással szóba, miközben az ökodezinformátorok szabadon fertőznek a médiában... Pillanatnyilag erre is fáradt vagyok. Meg ...ha őszintén szembenézek magammal, mi az ördögöt is pattogok én ebben az ügyben? Ki vagyok én? Mi közöm az egészhez? Van ez a demokrácia nevű nagy szar.. majd megoldják az erre kiválasztott hivatalos vezérek. Ciccolina, Fekete Pákó és Illés Zoltán  for president!

 No. Ebédre befejeztem a blokkok görgőinek az esztergálását. Amit kiszámoltam, hogy biztosan kell, azt megtoldottam még vagy 60-100 %-al, mérettől függően. Nem számoltam még pontosan össze, de több mint 100 darabot csináltam, egy vödör tele van velük. Van görgőm 20-as, 15-ös, 12-es, 10-es és 8-as kötelekhez. Ezekből lesznek a shottok, vitorlafallok, beckség, csónak- és gengvéjdaruk, lobogó- és árbocsszalagfallok köteleinek blokkjai. Pillanatnyilag halvány fogalmam sincs, hogy fogom a lemez csíkokat megmunkálni, igazából valami présszerszámot lenne jó csinálni minden fajtához és a vízügyesek nagy golyósprésével megnyomni, de ez túl komplikált. Nekikezdek satuval, kalapáccsal és néhány steklivel, aztán majd kiderül mire jutok.

Délután kitakarítottam a műhelyt, majd felcsapkodtam valamennyi tuskót, meg aprítottam a bozótvágó késsel, ami tökéletesen helyettesíti a kisbaltát egy jó adag gyújtósnak valót és behordtam a hajóra további pár napi tüzelőt. Ez már a harmadik adag, amit törhetetlen optimizmusommal mindig úgy vélek, hogy ez már biztos el se fogy, mert pár nap és nem kell már fűteni, csak vissza kell majd hordani a partra. Nos az előzők is olyan észrevétlenül fogytak el, mint a nyugdíj a hónap végére. Hogy mindenki lássa milyen egy "igazi" fa blokk, mutatom amit "J" a nyakában hord. A Dömel Vili csinálta ezt a tökéletesen működő mütyürt, tőle kunyerálta el a drágám, aztán később szomorú volt, amikor mondtam neki, hogy a Vili csinált fele ekkorát is.

 Kevés az időm már. Na nem mintha halni készülnék, bár az sincs túl távol gondolom, de valahogy mégsem gondolok vele, hanem most, hogy alakul az időjárás, napközben keményen dolgozom, este meg már lehúz a testem, pihennem kell. Szóval jönnek a mailek, a kommentek az általam provokált Duna-duzzasztás-vízlépcső-vízgazdálkodás-hajózás témában. Ennek következtében okosodom. (legalábbis ezzel hízelgek magamnak) Mindezidáig azt hittem, hogy csak egy barrikád van, és két tábor (Ezt a barrikádot mindig kijelöli a helyesírás ellenőrző, hogy csak egy err, de én jusztis kettővel írom, mert nekem meg így tetszik. A helyesírást egyébként is képlékeny dolognak tartom, tehát a mondanivalómhoz igazítom). Van az egyik oldalon a maroknyi Reális Zöld tábor, akadémikusokkal, tudósokkal, mérnökökkel és van a másik oldal, a filozófusokkal, esztétákkal, filmesekkel és az általuk uralt médián keresztül, a nyilvánvaló tévedéseikkel és tudatos hazudozásaikkal megvezetett tudatlan tömeg. És most kiderült, hogy legalább még egy tábor van, akiket nem tudok még hova tenni, akik se itt se ott nem vannak, ennek a képviselője pl. a nemrég megismert Bardóczi Sándor. Továbbra is az a véleményem, hogy itt az idő, hogy a kérdés végre tisztázódjon és ezt csak értelmes tisztességes párbeszédekben gondolom megvalósíthatónak. Nem én akarok vitatkozni, mert nem értek a témához semmit! De arra alkalmasnak gondolom magam, hogy ha azok, akik értenek, érteni vélnek a témához, azok vitáját felfogjam csekély tudásommal és véleményt alkossak. Mindezidáig csak egy szakszerűen magyarázó oldal volt, a másik oldalról csak lózungok és öklök emelkedtek. De remélem eljön az idő, amikor a dolgok a helyükre kerülnek. Szerény lehetőségeim szerint ezt próbálom elősegíteni. Mindenkit óva intek az általa másik oldalnak gondolt fél sértegetésétől. Nem kell tisztelnünk egymás véleményét, de tisztelnünk kell a másik személyét, az önérzetét és ha komolyan célt akarunk elérni, muszáj azt feltételeznünk, hogy a másikat is a tiszta jószándék vezeti (miközben tudom, hogy a pokol tornáca is azzal van kikövezve). Nem gondolom, hogy más út is célhoz vezetne, végtére is nem vagyunk se ostoba ösztönlények, se politikusok! Tehát még a méregzöld ökofundamentalistákat sem tekintem ledorongolandóknak, de persze ha tévednek, ha hazudnak arra rá kell mutatni, azt meg kell cáfolni. De nagyon kérek mindenkit, hogy a másik gondolkodását, a személyét ne illessük pejoratív jelzőkkel, mert eddig senki kommentjeit nem töröltem, és a jövőben sem akarom tenni. Tudom nem könnyű. Én hebrencs kamaszból, tüzes fiatalamberből, szókimondó férfiból szelídültem ilyen óvatos teszefosza vénemberré. Valószínűleg meg kell érni ezekhez a dolgokhoz. Nekem tán tovább tartott, mint másoknak. Szóval érettséget kérek minden kommentezőmtől és vitázótól. Na megyek esztergálni.

21:41 Szétmelóztam magam, de haladtam rendesen. Kezdetben számolgattam, hova hány és mekkora blokk kell (wooden marine block http://www.dryade.fr/page.php?choix=&langue=2). Aztán összezavarodtam és mivel van anyagom bőven, csinálok egy jó csomót mind a négy méretből és mind a négy fajtából (egyfülű, kétfülű, egycsigás kétcsigás. Ez is olyan lesz, mint a kábeleknek a furatok, hogy akármennyit csinálok az úgyis kevés. Megyek aludni.

 Reggel nyolckor már esztergáltam a csigakerekeket. Estig meglett vagy 50 darab. Egész jól haladok, pedig délelőtt ki kellett menni a Tescoba kajáért. "J"-re szigorúan ráparancsoltam, hogy csak akkor jöjjön a műhelybe utánam, ha megvan a pontos lista, hogy mit kell venni, akkor én abbahagyom a melót és suhanunk a boltba. Persze azért volt némi szarakodás, én igyekeztem siettetni a bevásárlást, de "J" a tökegyforma répák egész kazlát képes átválogatni, hogy azt az ötöt amit a legszebbnek talál berakja a zacskóba. Ilyenkor amikor belémáll a tettvágy semmi máshoz nincs türelmem. Ebéd után azért megengedtem magamnak a szokásos alvást, de aztán visszazuhantam a műhelybe az esztergapadhoz. Ezek a kisebb mértek, amik a fallokhoz lesznek.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  Este megkezdtem a groszshott csigáit is, ezek 70-es átmérőjű anyagból lesznek, 20-as kötélhez. De nagyon lassú ezzel a profilkéssel a hornyot kialakítani, mert ez a 10-es,12-es kötélhez való és sokat kell vele szórakozni a keresztszánnal, amíg kialakul a vályú. Az a legnegyobb gond, hogy a szalagban lefutó danamid "forgács" beborítja a munkadarabot és nem látni tőle semmit, hogy merre jár a kés. Szinte csak érzésre lehet dolgozni.  Holnap csinálok valamiből egy 20-as profilt.

 Amikor kisgyerek voltam és valamit nagyon elmélyülten csináltam, mindig kidugtam a nyelvem. Állandóan szekíroztak miatta a felnőttek, hogy szokjak le róla.

 Hát most nézzétek ezt a képet!

Az vált be, hogy ilyen hosszú kolbászokat csinálok, forgócsúccsal kitámasztva beszúrásokkal, aztán hármasával kilógatom a tokmányból, kifúrom a tengely furatát és leszurkálom ahol a beszúrásokat korábban feljelöltem. Egész termelékeny lettem a végére.

Tegnapi kommentben néztem a https://www.youtube.com/watch?v=6AcQt1JFHa0 fimet. Amikor a múzeumok éjszakáján  leereszkedtünk a Batthyányi téren kikötött ex "Kassa" ex tengerjáróba, majd onnan átmásztunk a Tatabányára, a gépházba lemenve rámtörtek az emlékek. A gépház annyiban különbözött a hazajáró típusú  "Újpest" gépházától, hogy ezen a főkapcsolótábla a géptérszinten volt, az Újpesten meg eggyel feljebb. De ugyanazok a Láng gépek (na akkor még ilyeneket tudtunk csinálni Angyalföldön), ugyanaz a szag, ugyanaz a tapadás a pajorlemezen a talpam alatt. És a baloldali főgép előtt mit látok? Egy Jendrassik segédgépet a hasonlóan antik Ganz generátorral! Hát...majdhogynem elbőgtem magam. És minden működik.

21:04 Ma reggel a Béla bócman volt látogatóban. Béla mindig mindent tud ami hajó, szóbakerültek a "hármak" az Inota, Tatabánya és a Sopron, így tudtam meg, hogy a görögök megvették a Tatabányát és valami átalakítás után, amit az Újpesti Hajójavítóban (már ami maradt belőle) végeztek, szinesbőrű legénységgel indultak a Dunának lefelé. A legénység amikor megérkezett Ferihegyre (ami név bizonyára tűrhetetlen, mert az Orbán kormány legújabb népboldogító projektje a Ferihegy átkeresztelése, bár nem tudom mire, merthogy Orbánhegy már van), csak annyit tudtak kinyögni, hogy Tatabánya, de elképzelni nem tudta senki, hogy a bokszosok  mi a fenét akarnak Tatabányán, tán bányásznak állnának?  Kezdettől fogva nem lehetett tudni, mit akarnak kezdeni a hajóval, merthogy ez a hajó tengerre nem való, kikötői boxernek ugyancsak alkalmatlan, leginkább biztosítási csalásra alkalmas és lám, ahogy alant Sün írja alighanem ez történhetett vele. Szóval fogynak az öreg hajók. Egyébként alighanem tévedtem, amikor a múzeumok éjszakáján a Tatabányára emlékeztem, hogy ott jártunk, alighanem a Sopron volt az, mert mintha nyolchengeres Lángok lettek volna a gépházban, ugyanolyanok, mint első hajómon az Újpesten..

Jó fáradt vagyok az eszterga felett való görnyedéstől, de beindult a csigagyár, minden megy mint a karikacsapás, de eltart azért egy-két napig, amíg az 50-60 csiga görgőjét ledrehálom.

A hűtő nem akar rossz lenni, mondjuk ha nagyon kicsi a szivárgás eltart egy darabig, amíg megint megszökik a gáz. Egyelőre annyira beindult, hogy a sörök megfagytak a dobozban, a vörösbor hígítója meg a PET palackban. Úgy tűnik a sörösdoboznak a gyenge pontja a feneke, mert azt duzzasztotta ki a jég, de miután megolvadt tökéletesen iható. Visszavettem a termosztáton és beraktam egy hőmérőt az elpárologtató mellé, hogy ellenőrizni tudjam a hőmérséklet alakulását. 

Mielőtt lepihenek közkinccsé akarom tenni Dr Mészáros Csaba írását. Ő a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék docense, aki a Tilos Rádió múltheti adásában a "haladásoldalt" képviselte.  Vettem magamnak a bátorságot, hogy megkeressem és váltottunk pár Emailt a Duna ügyében. Az általam is botrányosnak tartott Illés Zoltán TV interjú (azt hiszem írtam róla a múlt héten) annyira felbosszantotta, hogy írt egy levelet, amit most én is idézni fogok az olvasóim tájékoztatása végett.

Tisztelt Mindenki!

Az elmúlt hetek történései arra ösztönöztek, hogy én is megszólaljak vízlépcső ügyben. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen a lényeget többen, többször elmondták már, de néhány hozzáfűznivalóm azért van.

Negyvenedik tanévemet kezdtem meg tavaly szeptemberben, mint oktató a BME Építőmérnöki Karán, ahová 1971-ben kerültem Dégen Imre mellé tanársegédnek. Még élnek sokan, akik ismerték Dégen Imrét és elkötelezettségét a vizes szakma iránt, s azt is tudják, hogy hihetetlen munkabírása és aktivitása miatt nem volt könnyű mellette dolgozni. Amikor tavaly, az új környezetügyért felelős államtitkár, Dégen Imre „reinkarnációjaként” jellemezte magát, akkor kicsit meglepődtem, ismerve előéletét és a vizes ügyekben korábban hangoztatott véleményét. Az árvízi események és az ajkai tragédia valószínűleg befolyásolhatták korábbi „lesújtó” véleményét a vizes szakmáról, mert időnként egész pozitívan nyilatkozott a szervezetről, aminek húsz évvel korábbi szétveretésében komoly szerepet vállalt. Ezért is vártam kíváncsian a 2010. november 8.-án elhangzott beszédét a Farkasréti-temetőben Dégen Imre sírjánál. Meg kell mondanom, hogy a beszéd tetszett, s ha nem ismertem volna korábbi, „vízlépcső-ügyben” azóta is változatlan véleményét, akkor azt mondtam volna, hogy a vízügynek újra van egy keménykezű, a szakmát szerető és tisztelő vezetője. Az azóta megtett nyilatkozatai, amelyekben, kezdetben felfedeztem kisebb bizonytalanságokat, változatlanok a vízlépcsőkkel kapcsolatban. Ez lehetne erény is, de az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy az akkori vízlépcső-elleneség hiba volt, sőt inkább bűn. Az akkori ellenzők közül ezt többen belátták, s volt bátorságuk be is vallani. Állítólag Churchill mondta, hogy „nem baj, ha az ember változtatja véleményét, az a fontos, hogy mindig igaza legyen”.

Illés Zoltánt viszont nem olyan fából faragták, hogy belássa tévedését, mert olyan neki nincs, hiszen ő tévedhetetlen. Nincs annyi időm, hogy minden nyilatkozatára odafigyeljek, így csak időnként figyelem érdeklődéssel bölcsességeit. 2011. március 3.-án érdeklődéssel vártam szereplését az MTV m1-es csatornáján, a Jelfogó c. műsorban, mert jó előre beharangozták a BNV-vel kapcsolatos riportot. Nem számítottam arra, hogy valami rendkívüli bejelentést tesz, ami a csődtömegből való kilábalás irányába mutat, de azok az érvek, amelyekkel megmagyarázta a fennálló helyzetet és a várható jövőt, engem is meghökkentettek. Olyan magabiztossággal mondott szamárságokat – ezt most dicséretnek szántam -, hogy nem győztem jegyzetelni.

Néhány észrevétel a legkirívóbb csúsztatásokra:

- „..az első síkvidéki vízlépcsőt az osztrákok Hainburg-nál akarták megépíteni, de népszavazással megakadályozták..”

A hainburg-i vízlépcső építését valóban nem kezdték meg 1985-ben, mert fizetett tüntetők tiltakoztak, akiket az egyik újság főszerkesztő-helyettesének írása „vitt ki” a hainburg-i erdőbe, ahol az újságírónak volt egy vadászháza. Az akkori osztrák kormány nem vállalta a további konfliktust, s elhalasztotta a munkálatok megkezdését, de népszavazás nem volt! Ugyanakkor, hat évvel később – 1991 májusában - a bécsiek népszavazással döntöttek a bécsi (freudenau-i) vízlépcső megépítéséről, s egyúttal a Budapest-Bécs világkiállítás elvetéséről. Természetesen a vízlépcsőt támogatók és ellenzők megfelelően tájékoztathatták a közvéleményt az érvekről és ellenérvekről. Így a „nép” tudott dönteni, s úgy érzem, hogy helyesen döntött. A vízlépcsőt 1998-ban adták át, azóta zavartalanul működik, s talán „600 évnél hamarabb meg is térül a befektetett összeg”, hogy klasszikusokat idézzek. (Az interjúban Illés Zoltán állította azt az ostobaságot, hogy a vízlépcső 600 év alatt térülne meg. A Tengerész.)

Itt szeretném Illés Zoltán és a hozzá hasonlóan érvelők tudomására hozni, hogy Kelheim-től lefelé csak „síkvidéki vízlépcsők” épültek a Dunán, hiszen a Duna vízfelszínének esése 40-50 cm/km közötti érték, ami a síkvidéki jellegre utal. Ugyanez az érték a magyarországi szakaszon 7 cm/km. Ebből az adódik, hogy nálunk 6-7-szer nagyobb távolságban kell(ene) megépíteni az ugyanolyan duzzasztási magasságot biztosító vízlépcsőket. A tiszai vízlépcsők jóval kisebb esésű folyóra épültek, s hasznosságukat csak kellő rosszindulattal és tájékozatlansággal lehet megkérdőjelezni.

- „..a mindenkori átlagos vízhozam felét (sic!)” kérné Illés cserébe a Bősnél eddig megtermelt villamos-energia fejében. Illés Zoltán arról nem hallott, hogy a Duna medrének mélyülése miatt, a teljes vízhozam esetén is szükséges lenne a beavatkozás a Szigetközben, a holtágak vízellátása érdekében? Az idáig megtermelt, minket megillető energia fele – Illés szerint - többet ér, mint amennyit a szlovákok a „C-variánsra” fordítottak.

Hogy is van ez? Ha a dunacsúnyi vízlépcső költsége „már” megtérült az eddig megtermelt áram feléből, akkor nálunk egy ilyen létesítmény soha meg nem térül? Egyébként a volt szlovák környezetvédelmi miniszter – aki magyar nemzetiségű -, a nagymarosi munkálatok leállításának húszéves évfordulója alkalmával azt nyilatkozta, hogy az áramtermelésből már megtérült az egész beruházás. Nem kell nagy matematikusnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk: 18 év alatt (1992-2010 között) az évi cca. 2,5 TWh (2,5 milliárd kilowattóra) villamos-energia összesen mintegy 45 TWh –t tesz ki. Egy kilowattóra ára – a villanyszámlámon – 22-23 Ft, ehhez még különböző díjak hozzájönnek, s így cca. 40 Ft/kilowattóra díj jön ki. A 45 TWh és a 22-23 Ft/kilowattóra szorzata mintegy 1000 milliárd forint, s még csak 18 éve működik a rendszer.

Egyébként, az osztrákokkal kötött megállapodás szerint a nagymarosi vízlépcső felépítése fejében, 1996-2015 között évi 1,2 TWh villamos-energiával fizettünk volna. Ez az érték 24 TWh, s ez az osztrákoknak húsz év alatt megtérítette volna a befektetett összeget. Akkor most megtérülhet egy ilyen beruházás „600 évnél” hamarabb? Illés Zoltán ugyanis ezt a „böszmeséget” mondta az említett interjúban, hogy újabb klasszikust idézzek. Mikor fogja Illés Zoltán megtartani „őszödi beszédét”?

Az első nagyobb vízlépcsőt a Dunán Passau felett Kachlet-nél helyezték üzembe 1928-ban, az első osztrák vízlépcső (közös a németekkel) Jochenstein-nél épült 1952-56 között (http://de.wikipedia.org/wiki/Kraftwerk_Jochenstein), s utána szép sorrendben még kilenc, s ennek ellenére az osztrák Duna-szakasz továbbra is él. Azon lehet vitatkozni, hogy szépek-e ezek a létesítmények, vagy sem. Tájépítészek, ipari formatervezők bevonásával bizonyára lehetett volna szebben is megoldani a tájba illesztést. Az újabb ökológiai igényeket is kielégítették az elmúlt esztendőkben, hiszen a korábbi beton hallépcsők helyett, a hosszirányú átjárhatóságot természet közeli hal-utakkal oldották meg, s ez a munka folytatódik a korábban megépült létesítményeknél.

Az ivóvízkészlet tönkremenetelével való ijesztgetés ugyanolyan csúsztatás, mint a többi. A vízminőséget a tisztítatlanul bevezetett szennyvizek, a vízgyűjtőről bejutó diffúz szennyezések, valamint az olyan események, mint az ajkai katasztrófa, veszélyeztették és veszélyeztetik. Ugyanakkor kisvízi időszakban - az alacsony vízállás miatt - a parti-szűrésű kutak víztermelése csökkenhet, s ezt duzzasztással lehet kompenzálni.

Az emberek jelentős részének – s ezt egyetemi oktatóként bátran kijelentem – semmi ismerte nincs a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről. Amit esetleg tudnak, az a médiumokban időnként megjelenő, többnyire negatív információkból, vagy esetleg egy-egy iskolai tanáruk szubjektív véleményéből származik. Ezen a kommunikációs egyenlőtlenségen feltétlenül változtatni kell, mert a társadalom soha nem fogja megismerni az igazságot.

Van ugyanis egy „kemény magja” a vízlépcsőket ellenzőknek, akiket semmi tény nem zavar, ők most is azt mondják, amit több mint húsz éve mondtak. Ők valóban nem törődnek semmivel, sem a hágai – Magyarországra nem kedvező – ítélettel, sem az országot ért hihetetlen anyagi és erkölcsi kárral, csak szajkózzák a hamis vádakat, ijesztgetik az embereket, s ehhez maximális médiatámogatást kapnak. S itt van a legnagyobb probléma, ugyanis nem az a baj, hogy ők elmondhatják véleményüket, hiszen szólásszabadság van, hanem az, hogy a „másik oldal” továbbra is hátrányban van ezen a téren. A hágai ítéletről is azt terjesztik, hogy a bíróság mindkét felet elmarasztalta. Ez igaz, de nem egyenlő arányban! A közösen feltett négy fő kérdésben a bíróság 3-1 arányban döntött a szlovákok javára, s azt is kimondta, hogy az 1977-es államközi szerződés továbbra is érvényben van.

A hamisan érvelő „megélhetési környezetvédők” – mert többen közülük azok – véleményét harsogja a média, míg a szakmai oldalét csak időnként engedi a „tűzhöz”. A 2011. február 27.-i Szempont (MTV m1) adásában is kizárólag a vízlépcsőket ellenző személyeket szólaltattak meg. És itt van a kutya elásva.

Az is nagy baj, hogy a politikai döntéshozók, valamint a tudós társadalom egy része úgy fél ezektől a megélhetési zöldektől, mint ördög a tömjénfüsttől. Itt jellemzően megmutatkozik, hogy miként tudja a farok csóválni a kutyát.

Ha Lányi András, az „utolsó nagy magyar polihisztor” – hisz mindenhez ért – megjelenik, megnyilatkozik, akkor egy akadémikus is csak elkezd magyarázkodni. Az is érdekes, hogy a Lányi által nem kedvelt mini-párt hasonlóan hamis érvekkel kap lehetőséget a mindennapi megszólalásra a médiumokban. Már korábban rájöttem, hogy a vízlépcső-ellenesség és a butaság pártsemleges, így minden pártban megtalálhatók mindkét oldal képviselői.

A sötétzöldek sikerének” titka, hogy a nagyfokú médiatámogatás tudatos ferdítésekkel és nagyfokú erőszakossággal is párosul, hiszen ez biztosítja számukra a megélhetést és fennmaradást. Az, hogy közben az ország ettől (is) tönkremegy, nem érdekel senkit? 

 Ady így ír „A Duna vallomása” című versében:

„Mindig ilyen bal volt itt a világ?

Eredendő bűn, lanyha vétek,

Hideglelős vergődés, könny, aszály?

A Duna-parton sohse éltek

Boldog, erős, kacagó népek?”

Mészáros Csaba

 Pernahajder felhívta a figyelmemet a tegnapi kommentjében egy postra az építészfórumon. http://epiteszforum.hu/node/18156 Elkezdtem olvasni, de hamar megelégeltem. Viszont nagyon akarom a nyilvános vitát, ezért képes voltam beregisztrálni a fórumra és ezt kommentelni. A dolgot a mai élő műsorba betelefonálva a Papóval is megbeszéltem.

Kedves Bardóczi Sándor! A téma rendkívüli módon érdekel, így bukkantam a postjára. Nem vagyok szakértő, de a jelenlegi tudásom birtokában több tévedést vélek felfedezni már a szöveg első bekezdéseinek elolvasása után is. Mindazonáltal nem akarok vitatkozni, mert sokakkal ellentétben ebben az országban, úgy gondolom, hogy mindenki abba beszéljen leginkább bele, amihez ért, tehát vagy hobbija(ugye ahhoz ért az ember a legjobban), vagy szakmája. Nos ha Ön ilyen szinten érteni vél a Duna dolgához, akkor nyilván ellentétben a dunakörösökkel( akik a médiában csakis és kizárólag vitapartner nélkül, mikrofonállvány típusú szerkesztőknek hajlandók megnyilatkozni), hajlandó a fent kifejtett véleményét a más véleményen lévőkkel egy kultúrált rádióműsorban ütköztetni. A Tilos rádió indított egy ilyen vitaműsort és bizony az első adásban az önnel egy véleményen lévő vitapartner érvei meglehetősen gyenge lábon állóknak bizonyultak Dr Mészáros Csaba, a vízépítő tanszék docensének precíz érveivel szemben.(és nemcsak szakbarbár vízügyi érvekre tessék gondolni, amivel szeretik a vízügyes mérnököket besározni). Nos ha megvan Önben a kurázsi, hogy ne csak a biztonságos háttérből kinyilatkoztasson, hanem végrevalahára az elsők között legyen aki a véleményéért képes ki is állni, akkor a Tilos Rádió ennek teret ad! Kérem keressen meg a vilmosbartyik kukac hotmail.com -on!
A Tengerész
http://amapola.blog.hu

19:15 A tegnapi javuló idő után ma vártam volna a folytatást, de ehelyett alig-alig sütött a nap, sőt a borús égből kevés eső is szemerkélt néha. Próbáltam kint zsizsegni, de lefagyott a fülem, meg a kezem, így szégyenszemre visszakotródtam a vackomba a kályha mellé. Van már esztergakés bőven, a Feri aki a Pityuval a sólyán és környékén a nagy vasakat nyüstöli, is hozott, meg délután elmentem a Rezsőhöz, ő is elhozta a barátjától ami kell. Szóval sokadszor ismétlem, akinek barátai vannak az a leggazdagabb.  Apropos Feri. Amikor tegnap a korlátlábakat vagdosták a "pontonunkról", néztük a kormoránokat. Ő mesélte, hogy amikor a másik munkahelyükön, az Újpesti Öbölben dolgoztak a befagyott Dunán, jött a jégtörő. Szokás szerint vízimadarak sokasága követi a jégtörőt, mert végre hozzáférhetnek a "kambuzához" (kambuza olasz eredetű szó a magyar tengerésznyelvben, éléskamrát jelent). Nos ebben az esetben is sirályok sokasága és néhány kárókatona kezdett el nyüzsögni a szabaddá vált részen. És akkor a kormoránok elkezdtek alábukni és sorba dobálták ki a tenyérnyi halakat a jégre...a sirályoknak! Egészen elképesztőnek találtuk ezt a nagylelkűséget, de amikor "J"-nek meséltem a dolgot, ő, aki nálam sokkal többet tud az állatokról, mert ez a hobbija, megmagyarázta, hogy a Kormoránok alighanem reálpolitikusok. Tudják, ha halat fognak és kiülnek a jégre lenyelni, a sirályok nekik esnek, hogy elszedjék tőlük, hisz nagyon agresszív népség, egymásra is rátámadnak a zsákmányért. Namármost, ha a fogás elejét nekik adják, azzal elvannak, és végre a "melósok" is ehetnek. 

19:59 És akkor a magyar tengerjárók. Az első, háború utáni nagyhajók, a Budapest és a Hungária voltak. Bulgáriában, ha jól tudom Várnában épültek és bár a Budapesten voltam vagy 10 hónapot, pontosan nem emlékszem a méreteire, talán olyan 8000 tonnásak voltak. Tehát ezek már semmiféleképpen nem tudtak volna hazaúszni, sem a merülésük, sem a vízvonal feletti magasságuk miatt. Igazi tengerjárók voltak, olyanok amilyeneket a bolgár ipar képes volt előállítani. Én akkor voltam az M/S Budapesten, amikor az testvérhajójával az M/S Hungáriával, valamint a szovjetunióbeli Kherszonban épült két, ha jól emlékszem 13500 tonnás hajóval együtt a Spliethoff nevű holland cégnek fuvarozott nyugateurópa és távolkelet közt. A két szovjet építésű hajó az  Ady és Petőfi közűl a Petőfin kétszer is voltam, hát...mit mondjak, még a bulgároknál is silányabb hajók voltak műszakilag. Viszont kényelmes hajók voltak, a tiszti kabinomban saját fürdőszoba, wc-vel zuhannyal, a hátsó-felső fedélzeten úszómedence, kényelmes szalonok, nem volt rossz hajózni vele. Ezek a hajók mindenfelé jártak, a "nagyvizeken", én sajnos kimaradtam a brazil fuvarokból és nem voltam Japánban se, csak hallgattam a meséket akik arrafelé jártak, de eljutottam velük Thaiföldre, Malayziába, Szingapurba, Indonéziába,a Fülöp szigetekre, Djiboutiba, Ethiopiába, Indiába, Burmába...hirtelenjében nem jut más az eszembe. "Lefelé" általában valami ömlesztett, vagy vegyes ládázott árút, gyakran vasat mindenféle kiszerelésben, szálban, tekercsben, kötegben vittünk, visszafelé meg leggyakrabban trópusi fát, ónt tömbökben, pálmaolajat hordókban hoztunk haza Európába. A "hazai" célkikötő jobbára Amszterdam, Rotterdam, Hamburg volt. A vasat főleg Nagybritanniából, leginkább Skóciából, Welszből vittük. Jártam francia és spanyol kikötőkben is ezekkel a hajókkal. Hát ilyenekre emlékszem. Persze ma már nem olyan nagy dolgok ezek. Ha valaki világot akar látni, fejébe csapja a sapkáját, hóna alá az útlevelét és néhány év alatt megnézheti a világból amire kíváncsi, de megmondom őszintén abban az időben, a teljes bezártságban, (1975) amikor kitöltötte a cég a tengerész-útlevél kérő lapot a nevemre és az érvényesség rovatba az volt írva, hogy "öt világrészre érvényes", hát az aláíráskor alig láttam a rubrikát, mert bepárásodott a szemem.

Nem írtam még a Radnótiról és a Csokonairól. Ezek a lengyelországi Gdiniában épültek, nem voltam rajtuk, nem is ismerem őket, talán 16000 tonna körüliek voltak, a három "kis" lengyellel (Bodrog, Kőrös, Sajó) együtt, melyek Gdanskban épültek a lengyel államadósság fejében kaptuk őket, a kicsiket jobban ismertem, mert az M/S Körösön volt szerencsém az építésen is dolgozni Gdanskban, majd elektrikusként hajóztam vele néhány hónapot. Nem voltak rossz hajók, csak kicsit túlautomatizáltak, ami viszont a silány technika miatt gyakran meghibásodott. Itt a csökkentett létszám miatt én is gépőrséget adtam, napi 12 órát dolgoztam a "nullahat"-os őrségben, ez, a rettenetesen magas zajszintű gépházban elég megerőltető volt. A nullahat az azt jelenti, hogy éjfélkor kezdtem, hatkor leléptem, hétkor reggeli, aztán alvás, fél tizenkettőkor ebéd, 12-től 18 -ig őrség, hétkor ebéd, egy kis alvás és háromnegyed 12-kor ébresztő, mert éjfélkor megint le a bányába.  Plusz ugye az elektrikusnak ha valami elromlik, az örségidőn kívül is dolgoznia kell. Márpedig gyakran romlik el valami. Egy hét után az ember állva is elalszik, mert az étkezések kötött ideje miatt sose lehet négy óránál többet aludni egyfolytában, ez előbb utóbb azt eredményezi, hogy az ember inkább kihagy néhány étkezést, nem véletlen, hogy 60 kiló voltam akkoriban.  Szóval nem csoda, ha amint lehetett kértem a váltásomat. Ha jól emlékszem a Radnóti megkerülte a földet, mert valami olyan fuvart találtak neki, de ez talán ebben az egy esetben fordult csak elő, amúgy ugyanazt a Nyugateurópa-Távolkelet utat járták a Spliethoffal való charterparty keretében, mint a korább említett négy "nagyhajó". Hogy később mi lett velük, fogalmam sincs. Az "én időmben" 23 hajón lengett a magyar lobogó a világtengereken, tudomásom szerint ennél több hajónk sose volt, elsőnek eladták a három öreg hazajárót a Jelics nevű vállalkozónak, ezek úgy emlékszem még egy darabig magyar személyzettel jártak, aztán eladták a norvégokat, közben épültek új hajók Kínában és a Szovjetúnióban, de mielőtt átvettük volna őket, eladták, de erről a Toldy Miki többet tudna mesélni, mert ő ott volt Kínában végig az építésen, aztán a végén mégse lett hajója. Aztán jött a rendszerváltás, előbb adóokokból az összes hajót egy offshore cégbe vitték, de ehhez előbb magántulajdonba kellett kerülniük, erről rengeteg történet kering, de én akkor már régesrég szállodás voltam és nem érzem magam ebben a "pupamesében" illetékesnek. A Mahartnak hatalmas ingatlanvagyona is volt, na az is elolvadt, mint a májusi hó. Ilyen ütött-kopott-hirpedt-horpadt pontonok még látszanak az egykori gazdagságból, mint amire pillanatnyilag kötve vagyunk, csakhogy egy könnyed átkötéssel visszakanyarodjak a mához. Jóccakát!

 Reggel arra mentem ki a deckre, hogy a Feriék piszokul sikítózzák a korlátokat a pontonon, tegnap már elkezdték a túloldaliakat levagdosni, most meg a mi oldalunkon közeledtek. Gondolom várták, hogy csak felébredünk a munkazajra, mert azt nem feltételezem róluk, hogy azt is levágták volna amire ki vagyunk kötve. Na "J" még aludt, így egyedül kezdtem a manőverbe, szerencsére olajtenger volt, szinte semmi szél, egy hosszú kötelet kivittem a legszélső pontonra, árpuffereztem a hajó oldalát és eloldva a köteleket áthúztam szép lassan Amapolát a javításra váró, az alacsony víz miatt félig a partnál felült pontonok legkülsőbbikére. Már majdnem ki voltunk kötve, amikor "J" is kitópált a deckre, nagy csodálkozva, hogy jé, hol is vagyunk? A jó kis kikötőnket, amit annak köszönhetünk, hogy a megrendelő nem fizette ki, így elbirtokolta az építő cég, pechünkre eladták úszó kocsmának, amihez új dizájnos korlátok, lámpaoszlopok létesülnek, aztán ha kész és víz is lesz, megy ki valahová a pesti (budai? mondták, de elfelejtettem, amúgy meg tökmindegy, a lényeg, hogy nem lesz hova kikössek) Dunapartra. Ha minden lehetőség kifújt átkötök a Trinexus mögötti lakóhajóra, már megbeszéltem a gazdájával, sőt ő kínálta fel a lehetőséget, csak nem akartam más nyakára menni, de nem lesz más választásom. Mondjuk csak pár hónapról van szó, ha meglesz a hajólevele Amapolának és megindulunk csalinkázni akkor úgyis hol itt, hol ott leszünk. Először is végiglátogatunk és szárazra iszunk  minden ismerős tanyát itt a kisduna mentén (ez persze csak olyan hencegés, egy kolléga a tengeren egyszer úgy becsmérelt, hogy "ahogy te nem iszol az már nem normális"), aztán kerülgetni kezdjük a Csepel szigetet, esetleg messzebbre is megyünk. Ez az idei program. Jövőre megpróbáljuk ugyanezt külföldön. 

Manőver után egy rakás dologba kezdtem egyszerre. Elhoztam a lakatosműhelyből a tegnap megrendelt, leszabott rozsdamentes lemez csíkokat, utánajártam, hogy a hét végén bejussak a műhelybe ahol az eszterga van, megkerestem a rapid esztergakésemet ami kerekre van köszörülve a csigák kötélvályújának kiesztergálásához, felhívtam a Rezső barátomat, aki a csigatengelyt és a tönkcső perselyeit is esztergálta annakidején, kiszalad az ismerőse műhelybe és hoz nekem kétésfeles leszúrókést, meg oldalazókést, mert ezeknek semmijük sincs már. Rezső könnyen szaladgál, még csak 89 éves, mondtam, hogy én elintézem, ne fáradjon, de azt mondta úgyis menne a haverjához, nem ügy elhozni. Ha minden összejön, lenyomom az összes csigakereket a hétvégén. Amúgy ezek a kerekek egyszer már megvoltak, a Rezső már hat éve megdrehálta őket amikor még állásban voltam, de miután elmentem nyugdíjba, valaki magáévá tette, mielőtt elhoztam volna. Felfűrészeltem és elpakoltam az összes fát, amit korábban idetalicskáztam a partra, még szerencse, hogy pár napi tüzelő bent van a hajón, mert a jelenlegi helyünkre elég sok korláton kell keresztülmászni az egymásrakötött pontonokon. Ez még üres kézzel se könnyű, de teli vödrökkel még nehezebb lesz, ha kifogy a tüzelő ami a hajón van. De hátha egy hét múlva már fűteni se kell! Levágtam a kor csödarabokat, amikből árboc topveretek lesznek, majdnem sötétedésig dolgoztam ma decken a nagy satuban, napközben szép napos idő volt, de késő délutánra azért már fáztam odakint. Délután eljött Gyula a hűtőgépszerelő, mert valahogy meglépett a gáz az élelmiszer hűtőből, sajnos nem lehet tudni hol van a szivárgás, valami nagyon apró lyuk, tömítetlenség lehet, mert hónapok alatt csökkent le a kezdetben kifogástalanul működő hűtőben a hideg, egyelőre rátöltött gázt, aztán most megfigyelés alatt tartjuk, attól függően, hogy hogy fog viselkedni lesznek a további lépések. Ha megint elromlik, szakaszosan fogjuk a rendszert 30Bar nitrogénnel megnyomni, hogy kiderüljön a kompresszor-kondenzátor-kapilláris-elpárologtató kör melyik eleme a beteg.

Volt egy kérdés tegnap, hogy merre jártak a magyar hajók a tengeren, amikor még voltak. Nos a történet messziről indul. Amikor Magyarországot körülmetélték megszűnt az a Fiume (illetve Rijeka lett belőle), ahonnan a magyar hajók az akkor még exportképes magyar ipar termékeit és az akkor még kurrens magyar mezőgazdasági termékeket a külföldi, akár tengerentúli országokba vitték. "Szerencsére" az exportálnivaló is lecsökkent, hisz az ország kétharmad részének elcsatolásával mind a mezőgazdasági, mind az ipari termelés lecsökkent, de azért még mindig akadt szállítanivaló, csak már nem volt hol berakni. Ekkor épült ki a csepeli Szabadkikötő és épültek az első Duna-tengerjáró hajók, így lett Budapest tengeri kikötőként regisztrált város. A hajókat itt rakták meg magyar exportárúval, innen hajóztak a Levantéra, illetve a Földközi Tenger távolabbi vidékeire. Visszafelé amennyire én tudom főleg gyapotot déli gyümölcsöt, esetleg egyéb "gyarmatárút" hoztak, meg egyszer Afrikából az állatkertnek zsiráfokat, amik az út alatt a nyitott raktártetőn keresztül bámészkodtak a tengerre. Ezeket az állatokat nyitott vasúti kocsikban hozták aztán Pestre, a gond csak az volt, hogy mi legyen az alagútban, meg a hidak alatt. Végülis mindegyik állat kapott egy pórázt a nyakába és amikor erre szükség volt egy ember lehúzta a fejüket , hogy le ne nyakazzák őket a műtárgyak. Más kapcsolat is volt az állatkerttel, a hazajáró hajók ballaszttankjaiból kiszivattyúzott tengervizet állítólag az állatkerti akváriumokba töltötték. A második világháború után amennyire én tudom a dunatengerhajózás jelentősége még tovább növekedett, a szocializmus építése során állandó volt a valutaínség, tehát a magyar export magyar szállítóeszközök segítségével való célbajuttatása elsőrendű "valutakímélés" volt. Aztán lassan elkopott a magyar exportképes árú, ezzel megszűnt a hazajárás, de megmaradtak a hajók, sőt aki csak tartozott nekünk, az a KGST keretén belül hajóval fizetett. De erről már írtam azt hiszem. Nos az így megnövekedett hajóparknak immáron külföldi ügynökségek szereztek külföldi árút, mikor mit találtak. A Földközin jártak a régi "hazajárók", a "norvégok" (norvég exportból a nyakunkon maradt kisebb hajók) és a végén a "kis" lengyelek (Gdanskban készült, adóssághajók). A kikötők Jugoszláviában Rijeka és  Ploce voltak. Ez utóbbiban a szocialista tábor által gyártott haditechnikát, legfőképpen magyar árút rakodtunk és vittünk a testvéri arab világnak, talán nem köztudott, hogy kézifegyverben, lőszerben komoly exportunk volt és gyanítom van mind a mai napig, amikor ilyet vittünk azt mezőgazdasági gépnek deklarálták a rakományjegyzékben, mert Jugoszlávia, mint el nem kötelezett ország nem támogathatott hadianyagexportot. Az ilyen rakományt mi csak "bőrlyukasztónak" hívtuk. Olaszországban Velence, Trieszt, Szíriában Latakia, Tartus, Egyiptomban Alexandria, a Fekete Tengeren az aldunán Szovjet, Román kikötők, Reni, Izmailia, Galac, Törökországban Isztambul, Izmir, Görögországban Pireus voltak a járatos kikötők, amennyire ennyi év után beugranak az emlkezetembe. De bejártuk az afrikai arab partok valamennyi fontosabb kikötőjét, Marokkó, Tunézia Líbia egyaránt járatos országok voltak, akárcsak Kréta és Ciprus. Én amikor hajóztam, akkor már nagyon rosszban voltunk Izraellel, oda nem jutottam el, de az "öregek" mesélték, hogy korábban Hifa gyakori kikötő volt, ahol minden második ember magyarul beszélt. aztán később ugye a szocialista tábor egyértelműen az arab oldalra helyezkedett, velük kereskedtünk, ami nagy hiba volt, minden magyar tengerész megmondta volna ha megkérdezik, hogy az arabok maximum teveszarral fognak fizetni a magyar exportért, a balatonfüredi hajógyár sorozatban gyártott folyami árúszállító önjáróit magam is láttak Alexandriában valami iszonyatosan lepukkant állapotban, szerintem azóta se fizettek érte egy fityinget se, de hát ezt annakidején leírták testvéru segítségként. Mára zárónak egy apró, történet, mert már fáradt vagyok. Ugye említettem hogy a zsidókkal rosszban voltunk hivatalosan. Na ez alighanem nem vonatkozott a fegyverbizniszre. Plocén egy vasúti szerelvényből rakodott magyar tüzérségi lőszert és fegyvereket két hajó egymás mögé kötve szorosan a partfalnál. A szerelvény elejéről raktak egy magyar hajót, a végéről egy izraeli hajót. A magyar hajó farán (a pupán) ücsörgő matrózt a felette tornyosuló izraeli hajó orráról megszólítja magyarul egy izraeli matróz:

-Hova viszitek a fegyvereket?

-Az araboknak....-ba! (megnem mondom akkor épen melyiknek melyik kikötőbe vitték, de lényegtelen, vittük mindnek) És tí?

-Visszük haza Izraelbe!

Holnap folytatom... vagy máskor. Jóccakát!

 Ma a fenekére vertem egy csomó pénznek. De hát remélem két nap múlva lesz megint nyugdíj (korábban mindig  10-én utalták, sőt, ha az hétvégére esett akkor korábban, de lazulnak ők is, volt, hogy csak 12-ére ért a bankszámlámra) kajánk van, szóval megkockáztathattam, hogy megtankoljak (holnap megint emelik a benzinárakat) és kiautózzak a Metalloglobushoz. Vettem danamid rudakat amikből kiesztergálom a csigakerekeket. Még azt kell megoldanom, hogy hol esztergáljak, mert a volt munkahelyemen már mindent, így a gépműhelyt, ahol esztergát, marógépet is üzemeltettünk annakidején, széthordták. Van itt a telepen két helyen is eszterga, de nem tudom hogy vannak e kések, mert azokat se használja senki, meg nem tudom mennyit kell kuncsorogjak, hogy hozzájuk férjek. De meg fogom oldani, ahogy mindent megoldok mindig. A Metalloglobusban is, akárcsak mindenütt a városban szomorú, talán fáradt hivatalos  arcok fogadtak. Megértem. Aki nincs abban az irigylésreméltó helyzetben mint én, hogy már csak a kedvteléseinek élhet, annak nincs sok oka a vidámságra. Reggel bementem a lakatosokhoz, hogy levágassam a csigák lemezanyagát, sehol ember! Csak a főnök ül az irodában. Kérdezem mi van? "Nincs meló, mindenkit kirúgtunk!" A városban határozottan csökkent az autóforgalom, nincsenek dugók, hetente megy fel a benzin ára. Némely hajszolt autós örülten cikázik, hogy elérje a mindennapi kenyerét. Csúnya világ van, nincs mit szépíteni rajta. Én mindenesetre a magam módján megpróbálok élni a kommunikációs képességemmel és a három kedves hölgy arcára nem is volt olyan nehéz mosolyt varázsolni, amire elbúcsúztam a Metalloglobustól. Sok örömre nekik se lehet okuk. Két ilyen szinesfém-műanyag félkésztermék boltról tudok Budapesten, a Ferro- és a Metalloglobusról. Ha itt "valami lenne", akkor sorbaállnának a vevők és teherautó számra hordanák a raktárcsarnokból a rúd, cső, lemezanyagokat. Ehelyett szemmel láthatóan ilyen magamfajta  gyalogkakukkokból áll a vevőkör,  akik hónaljméretű mennyiségeket visznek. Merthogy ami pénzt én otthagytam, az az én zsebemhez képest persze sok, de nekik porszem. És ebből kell megéljenek. Dögrováson van a gazdaság, mindenütt sebek borítják, ahol csak rátekintek. Délután megjött a Marton Gyuszi, akinek a kéziratát lektoráltam, persze én ilyesmiért nem fogadok el pénzt, de megtudta, hogy "J" velem ellentétben képes meginni a Whiskyt, ezért beállított egy üveggel, meg kaptam tőle egy kódlobogó készletet és egy szép kis nemzeti lobogót. Nem tudtunk sokat beszélgetni, mert jött "a következő beteg", akivel 4 órára volt megbeszélve, de kicsit korábban értek ide. Annyit azért megtudtam, bár a probléma nem volt előttem egyáltalában ismeretlen, hogy nem egyszerű Magyarországon könyvet kiadatni. Nos szóval megjött a Népszabadság riporterkislánya, aki egy egészoldalas cikket fog rólam írni valamelyik hétköznapi számba, ha jól emlékszem az "életmód" rovatba. A fotós fiú annyi képet csinált rólam, hogy nem tudom hogy fogják azt az egyet kiválasztani belőle ami bekerül a lapba. Lassan nem lesz olyan média, ami ne foglalkozott volna velem, egy vidám unikummal a szomorú országban. Jól elmeséltem nekik mindent ami eszembe jutott, aki ismer tudja, belőlem nem nehéz "kihúzni a szót", hogy ebből hogy lesz 6-7 flekk, az már nem az én dolgom.

Juteszembe ha már kint voltam a Jászberényi úton, elgurultam a kőbányai vegyes orosz-ukrán-lengyel-kínai piacra, ahol a szerszámokat szoktam beszerezni. Korábban jó volt még a Verseny utcai bolhapiac is, de azt valami rejtélyes okból, ahelyett hogy megrendszabályozták volna, hogy ne ott adják el a tolvajok a lopott árút, netán összefogdosták volna  a csibészeket, nemes egyszerűséggel bezárták. Igaz, hogy hatalmas volt a tömeg mindig, tehát működött, de ez úgy tűnik nem szempont a hivatásos népboldogítók szemében. Menjen mindenki a multi barkácsárúházakba. Egyszerűen eltűnt a 8-as menetmetsző hajtókarom. Sokáig reméltem, hogy majd előkerül valahonnan, de nincs sehol. Kénytelen voltam egyet venni. Lealkudtam egy ezressel,  meg megakadt a szemem egy akkumulátoros fejlámpán is, már régóta fáj a fogam egy ilyen erősfényű csoportledes jószágra, na ma csak úgy szórtam a pénzt, ezt is megvettem, lealkudva amit lehetett. Egy kéjmámor volt ma este matatni a kajásládában a fénye mellett.

20:41 Lassan befejezem a tengerészmeséket. Charlie bácsit befejeztem, ha csak valaki nem ír egy még nem közölt gyöngyszemet. Még ma meg holnap lesz egy-egy Veperdi féle történet a "nemvicces" fajtából, aztán csak kitavaszodik végre és folytathatom a fényképes "alkotásriportokat". Apropos az egykorvolt Novotel Szocialista Brigád neve "Alkotás" volt, a melósnadrágom mellrészén most is hordom a szocialista brigádjelvényt, nem azért mintha velem együtt bárki egy percig is komolyan vette volna a ránkerőltetett mozgalmat, de amikor a kacatok rendezésekor a kezembe került, azonnal kitűztem, mint hajdanvolt ifjúságom egyik rekvizitumát.

                                              Fényküllők

                                     (m/s Hungária, 1977.)

Megtapogattam a rövidnadrágom zsebeit. Minden a helyén volt, cigaretta, öngyújtó, zsebkendő. Felvettem a szófáról a távcsövemet de nem akasztottam a nyakamba, mert nevetségesnek tartottam úgy felmenni a hídra szolgálatba. A távcsövet én vettem magamnak még otthon, ugyanis a hajók távcsövei közül a legtöbb már eléggé elhasználódott, a legjobbat pedig mindig a Parancsnok sajátította ki magának, amihez azután nem illett hozzányúlni. Régebben előfordult már, hogy a maradék közül mindnek elmozdult a prizmája és csomót kötött az ember szemtengelyére, ha mind a két optikáját használta. Másoknak is volt sajátjuk, melyeket viszont a többieknek nem illett használni. 

Kiléptem a kabinomból és a belső lépcsőn felmentem a parancsnoki hídra. A lépcsőfeljáróból közvetlenül a térképszobába nyílt az ajtó. Benyitottam. A kabin légkondicionált klímája után már itt is jóval nagyobb meleg uralkodott. A sötét helyiségben csak a térképasztal feletti szabályozható fényerejű lámpa égett. Az órára néztem. Még tíz perc volt nyolcig, amikor át kellett vennem a szolgálatot.

- Jó estét! - köszöntem oda a térképasztalra tehénkedő Első tisztnek.

- Neked is - mormolta és egy tompa végű körzővel méregette a távolságokat. - A fene egye meg! - nyögte kissé hangosabban.

- Mi a baj?

- Hát csak az, hogy pont a hajnali őrségem végén érkezünk majd meg Al Faohoz a horgonyzóhelyre. Reggeli helyett mehetek horgonyt dobni. Ti meg kényelmesen megreggeliztek, azután jöhet a hajcihő.

- Nem lehet mindig szerencsés az ember - feleltem és megnéztem a Perzsa-öblöt ábrázoló térképet. A tizenkilenc-harminckor készített helyzetpontot kerestem.

Délután, a Második tiszt őrsége alatt haladtunk át a Hormuzi-szoroson. A jugoszláviai Plocséból tartottunk az iraki Umm Qasr kikötő felé, ugyanis abban az időben még jóban voltunk Szaddam Husszeinnel. A csónakfedélzetről nézegettem a Szoros két oldalán elterülő teljesen kopár vidéket és az járt a fejemben, hogy ide sem jönnék nyaralni. A mozdulatlan levegő szinte sütötte az ember tüdejét és hamar visszavonultam a kabinom hűvösébe.

A térképen megtaláltam az Első tiszt szép kézírásával berajzolt félnyolcas pontot. Már legalább nyolcvan mérfölddel hagytuk magunk mögött a Szorost.

Kiléptem a teljesen sötét hídra, odabotorkáltam az egyik ablakhoz és a szemeim lassan hozzászoktak a sötéthez. A kormány mögött észrevettem a lelépő és az új kormányos-matrózt, amint a girót ( giro=pörgettyűs tájoló ) nézték. Pali bemondta a robotkormány által tartott útirányt, amit Pista, az én watchmanom (watchman= őrszolgálatos matróz)  megismételt, majd mind a ketten kimentek a baloldali külsőhídra.

- Na, megcsinálom a nyolcas pontot - hallottam magam mögül az Első tiszt hangját.

Megfordultam és a radar mellé léptem. Láttam ahogy a képernyőn a változtatható mérőkörrel leméri három könnyen beazonosítható földnyelv illetve szigetcsücsök távolságát, azután visszasietett a térképszobába. A ceruzabeles körzővel hamar be is rajzolta a térképre a húszórás helyzetünket, mely egy hajszálnyira a berajzolt rotta (rotta=útvonal)  mellett jött ki.

- Hát ez remek. Szinte pontosan a rottán vagyunk - jegyeztem meg.

- Van néha ilyen - felelte Péter és odaírta mellé az időpontot. - Tehát itt vagyunk, hajót nem látni még a radaron sem. Minden rendben van. - Ezzel aláírta a hajónapló megfelelő rovatát, elmondta az útirányt és cihelődni kezdett.

Visszamentem a hídra és a távcsövemmel végigpásztáztam a látóhatárt, majd megnéztem a radar képernyőjét is. Valóban semmi.

- Hát akkor mi megyünk is. További jó őrséget! - szólalt meg a térképszoba függönyét félrehúzva Péter.

- Jó pihenést!

Egyedül maradtam a hídon. Pista kint a baloldalon könyökölt a szélterelő lemez mögött és a sötétben csak sejteni lehetett a körvonalait. Szurokfekete éjszaka volt. A Hold még nem kelt fel, felhő egy darab sem. A csillagok halványan pislogtak, ami azt jelentette, hogy némi párásság uralta a légkört. Kimentem a jobboldalra és onnét bámultam a vizet. Tökéletes szélcsendben haladtunk a tükörsima vízen. Ezt neveztük „olajtengernek”. Valóban úgy tűnt, mintha a hajó orrtőkéje valami hatalmas olajtócsát hasított volna ketté. Milyen stílszerű, gondoltam, hogy olajtengerről beszélünk az olajban fürdő sejkségek és országok által közrefogott Perzsa-öböl vízén.

Rágyújtottam és békésen pöfékelve lestem a szinte észrevehetetlen horizontot. A tenger és az égbolt sötétje ugyanis teljesen összeolvadt és csak a távcsővel tudtam kivenni hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik.

Megnéztem az órámat. Mindjárt negyedkilenc. Meg kell csinálnom a következő pontot. A Harmadik tiszttől minden parancsnok elvárta, hogy ha lehetősége van rá, akkor negyedóránként csináljon helyzet-meghatározást. A többi tiszt félóránként csinálta.

Odamentem a radarhoz és az Első tiszthez hasonlóan én is lemértem az adott távolságokat, majd berajzoltam a helyzetünket a térképre. Már éppen az időpontot írtam a kis ceruzás háromszög mellé, amikor Pista beszólt az ajtón.

- Valami köd jön Sior. (sior=olasz eredetű szó, tisztet jelent )

- A fenébe! Itt? Nyáron? - és kirobogtam a külső hídra.

- Ott elől, kissé jobbra húsz fokban - mutatta Pista.

- Tényleg van ott valami halvány derengés - mondtam és a szemeimhez kaptam a távcsövemet. Ezüstös halvány fényt láttam, de még megbecsülni sem lehetett a távolságát. Éppen indulni akartam a telefonhoz, hogy leszóljak a Parancsnoknak, hiszen ha beködöl és lecsökken a láthatóság, akkor itt a helye a hídon, amikor az ezüstös derengés hirtelen felerősödött és kiderült, hogy a víz felszínén van és nem is túl messze.

- A kurva életbe! Mi ez? - szólalt meg Pista mellettem. - Fogjam kézbe a kormányt?

- Még ne! Várjuk meg mi lesz ebből.

Az ezüstös fény jobbra előttünk hideg zöldes-fehéres színre váltott, azután már mellettünk is kigyúlt.

- Nézd csak! Most már csíkos lett!

Valóban. A fény az útirányukra merőleges széles sávokká vált és lüktetni kezdett. Nem telt bele egy perc és a párhuzamos sávokból öt-hat óriási több száz méteres átmérőjű koncentrikus kör alakult ki és tovább pulzált. Szájtátva bámultuk a furcsa jelenséget. A körök nemsokára újabb alakzatot vettek fel és pont olyanok voltak akár egy hatalmas kocsikerék. A középpontjaikból küllőszerű sugarak nyúltak ki a kerületükhöz és az óramutató járásával ellentétes irányban forogni kezdtek.

- Hát ez fantasztikus! 

A forgás egyre gyorsult és a „küllők” végei elhajlottak, mintha ott valami sűrűbb közegben mozogtak volna. Beszaladtam a hídra a telefonhoz és felcsörgettem a Parancsnokot.

- Mi a helyzet? - kérdezte.

- Nagyon érdekes természeti jelenséget látunk Captain. Fénykerekeket a vízen.

- Megyek - hangzott a rövid válasz.

A Captain pár másodperc múlva már ott állt a külső hídon.

- Ott van! - mutattam ki jobbra a vízre, ahol még forogtak az elhajló küllőjű fénykerekek. Örültem, hogy még idejében felért és látta, mert a jelenség néhány másodperc múlva elenyészett. 

- Mi lehetett ez? - töprengett.

- Fogalmam sincs Captain - válaszoltam, majd elmeséltem az egészet, hogyan kezdődött és ahogyan az alakját változtatta.

Hirtelen újból ezüstös derengést láttunk felsejleni jobbra előttünk.

- Nézze Captain! Minden kezdődik elölről.

A jelenség pontosan ugyanabban sorrendben játszódott le mint az előbb.

- Ilyenről még nem is hallottam - jegyezte meg a Parancsnok. - Mindenesetre nagyon érdekes.

- Beírjam a hajónaplóba? - kérdeztem.

- Á, nem kell.

A jelenség elenyészett, de később még egyszer megismétlődött. A Parancsnok várt még egy kicsit, majd elköszönt és lement.

Mondanom sem kell egészen az őrség végéig ezen a dolgon rágódtunk Pistával, de nem jutottunk semmire.

Tíz perccel éjfél előtt kinyílt a térképszoba hátsó ajtaja. Dzsozi a Második tiszt lépett be és görnyedten szidta a bulgárokat.

- Na mi az? Már megint beverted a fejed? - érdeklődtem a majdnem két méter magasságú embertől.

- A fene egye meg, hogy ilyen alacsonyra csinálták a hidat azok a marhák. Úgy látszik az építés közben itt jöttek rá, hogy az alsóbb szinteken már majdnem elhasználták a felépítmény teljes magasságát és ez a szint már jóval alacsonyabb lett. Már megint lefejeltem az egyik lámpaburát. Na amúgy mi újság?

- El sem hiszed. Olyat láttunk, amit nem sokan láttak még a világon.

- Na ne hülyéskedj!

- De tényleg. Fénykerekeket a vízen - feleltem és elmeséltem neki a dolgot.

Dzsozi hümmögve hallgatta, de éreztem, nem nagyon érdekli. Gyorsan átadtam a helyzetpontot, meg amit kell, majd elköszöntem és lementem a kabinomba. A gyors zuhanyozás után még sokáig nem tudtam elaludni, mert állandóan a fényküllők jártak az eszemben.

Majd egy év telt el, amikor a Nautical Magazine című angol folyóiratban olvastam, hogy már korábban is megfigyeltek ilyen fénykerekeket a Malakka-szorosban és az Arab-tenger északi részén. A mi pozíciónkhoz ez utóbbi esett közelebb. Magyarázattal azonban nem tudtak szolgálni. Két-három év múltán itthon az Élet és Tudományban találtam egy cikket, ha jól emlékszem egy Héderváry nevű tudós írta. A föld elektromos jelenségeiről szólt és többek között említést tett a fénykerekekről is, de ennek a természeti jelenségnek a kiváltó okait ő sem tudta teljesen megmagyarázni. Azóta eltelt már vagy huszonöt-harminc év. Nincs kizárva, hogy a tudomány ezen a téren is nagyot fejlődött és többet tudnak az ilyen dolgokról. Mindenesetre örülök, hogy az UFO hívők nem értesültek az eseményről.

21:14 Harpi4 tegnapi blogbejegyzéséről (a "legyes" kocsma Rejtő Jenői hangulata kapcsán)jut eszembe, tegnap néztem, a TV2 milliomosjátékában az volt a kérdés, hogy "Hol hagyta a kését Piszkos Fred?" És a lehetséges négy válasz  közt az volt a "helyes", hogy egy matrózban. Nos a műveletlen TV-s seggfejek közül egynek se ugrott be, hogy a kés nem Freddi bátyánké volt, hanem a Fülig Jimmyé. Gyalázat. Sekélyenművelt irodalmi szegénylegények. A Dunakörösökön szocializálódtak :-)

Reggel hétkor már tüsténkedtem. A csarnoképület mellett valamikor régesrég fa állványokon nagy dunai alumínium ladikok tárolódtak, olyanok, amiket úttörő koromban őrsi csónaknak hívtunk, aztán először a ladikok fogytak el a Vízügy leépítése során, most meg  tereprendezés van, a fiúk láncfűrésszel felkaszabolták a jórészt korhadás támadta vörösfenyő állványzatot. Na ilyenkor jövök én és megkímélem őket az anyag további kezelésétől, merthogy "MP"-től kaptam egy csomó tölgytuskót, de begyújtani, a tüzet beindítani csak a puhafa az igazi. Így reggel megbeszéltem a dolgot a "KJ"-val a térmesterrel, mert azért amit nem adnak nekem ahhoz én nem nyúlok, és szépen eltalicskáztam egy jó adagot, ezzel erre a maradék télre egész biztosan megoldódik a begyújtás .  Csak ezután reggeliztem, majd elautóztam a Furtenbacher Tónihoz. Ő a Furtinox nevű cég, mely régesrégen gyártja a hajóvereteket, Tónival ismerjük egymást néhány évtizede. Valamikor nagyon régen, amikor a gyerekeink még aprócskák voltak, minden évben volt "családi túra", amikor összevissza vitorláztunk a Balatonon 6-10 hajóval és a gyerekeink együtt bandáztak a kikötőkben. Bár vagy hat éve nem találkoztunk,  amikor tegnap felhívtam azért bíztam benne, hogy nem felejtett el. Kaptam tőle 6-os és 8-as saválló anyagot a csigák tengelyéhez, meg kicsit elbeszélgettünk.  Na miközben ott időzök, beállít a Sopi (Soponyai Géza, na ő aztán igazi hajóépítő, nem olyan amatőr gyalogkakukk mint én), hát megmondom őszintén arra nem igazán számítottam, hogy felismer, nem is tudom tizenvalahány éve ha találkoztunk és akkor is inkább csak valami versenyen futólag, de vigyorogva üdvözölt (mondjuk ez egyedül kevés, ő az egyik legbarátságosabb ember akivel valaha találkoztam, elképzelni nem tudom másképpen, csak füligérő szájjal, viszont a nevemen szólított, tehát valóban nem felejtett el), megmondom őszintén jólesett, hogy dacára annak, hogy immáron több mint 10 éve kikoptam a balatoni vitorlázásból, még emlékeznek rám, legalábbis akik számítanak! Visszafelé bevásároltam a Tescoban amiket "J" felírt a papírra és mindent behurcoltam a hajóra. Ezzel el is telt a délelőtt. Délután felfűrészeltem a fa egy részét és behordtam a hajóra. 

A vidám történeteket egyelőre  a Charlie bácsi kihajózik cíművel zárom. Ugye kihajózás azt jelentette, hogy a tengerész amikor már sok időt, gyakran egy évnél is többet töltött egy hajón, leváltották és hazautazott a cég költségén, hogy letöltse a közben felhalmozódott szabadságát és a folyamatos munkával töltött szombat-vasárnapokat. Ez volt a kihajózás. Aztán ha leteltek a napok, ő váltott valakit, amikor az kihajózott. Persze a legritkább volt, hogy pontosan akkor volt az behajózás amikor éppen letelt az idő, így rendszerint mínusz, vagy plusz napokkal szálltunk be egy hajóra, ahogy éppen hely volt, de se a plusz, se a mínusz nem veszett el, a számolás folytatódott.  De én is folytatom.  Ezt a történetet is a "T M" írta meg. 

Némi magyarázattal kezdem, nem minden olvasó van-volt otthon a "néhai" magyar tengerhajózás berkeiben. A hazaérkezőknek le kellett adniuk az ilyen-olyan papírjaikat, a vezetőket beinvitálták némi kérdezgetésre, nem egyszer letolásra. A fogadó főnök a beosztástól volt függő, a parancsnokokat az igazgató interjúvolta meg, amennyiben nem a kerületi pártbizottságon volt éppen sürgős dolga cégügyileg.

Charlie bácsi is kihajózott és a formaságokat elintézve megjelent az "igazgatói szentélyben". Miután a hivatali részen túlestek, kötetlenebb beszélgetés során az akkori igazgatónk - nem tudom mi van vele, rég hallottam róla - rákérdezett az öregúr permanens vesszőparipájára, a hiányos navigációs segédeszközök dolgára. (Emlékezünk ugye, a radar ügyre! Volt más is!) Érvek és ellenérvek hangzottak el, a végén Suszi, a diri, hogy elüsse tréfával a kilátástalan ügyet - akkor sem nagyon akadt pénz az ilyen beruházásokra, főleg nem deviza - megjegyezte Charlie bácsinak:

-Ha ennyire műszerfüggő vagy, akkor innen, Csepelről hogyan fogsz hazatalálni?

-Mi sem egyszerűbb - szólt a felelet - megvannak a "fix" pontjaim.

És elkezdte sorolni a hazaút meglátogatandó kocsmahivatalainak a - számát!!! (Fiatalabbak kedvéért: a gengszterváltás előtt ezek a helyek az "ilyen-olyan számú italbolt" cégtáblával rendelkeztek!) Az igazgató hitte is meg nem is, de a fölsorolás végén, csak úgy évődésből rákérdezett:

-Mégegyszer nem tudnád fölsorolni!?

- Dehogynem!" - és jött az ismétlés. A diri, mintha firkálgatna, sorba följegyezte a számokat, az útvonalat, majd elköszönt Charlie bácsitól. Hősünk aligha ért ki a "Legyesbe" - ez volt az indulópont, a Szabadkikötő II. kapujával szembeni hajós-tengerész-dokkmunkás törzshely - amikor parancs harsant: "Ottó, a kocsit!" És Suszi bevágta magát a cégautóba, végigjárta Charlie bácsi "rottáját". Stimmelt!!! Útvonal is, számok is! Pedig az utóbbik nem voltak éppen egyszerűek - 1042-es, 1328-as, és hasonlóak.

21:59 Ha néhány dolog, amihez nem értek, ezek egyike a mezőgazdaság. Ezért olvastam figyelmesen ezt a cikket http://nol.hu/velemeny/20110307-a_gyalazat_kapujaban  . Nagyon figyelemreméltónak találom és a kommentekből is sokat tanultam. Nagyon szomorú írás. nagyon úgy tűnik nekem, hogy a Torgyánvezette kisgazdák ugyanazt művelték a mezőgazdasággal, mint a filozófusok a Dunával. Eltelt 20 év és tényleg; hol vannak a virágzó farmergazdaságok?