Tegnapi kommentben néztem a https://www.youtube.com/watch?v=6AcQt1JFHa0 fimet. Amikor a múzeumok éjszakáján leereszkedtünk a Batthyányi téren kikötött ex "Kassa" ex tengerjáróba, majd onnan átmásztunk a Tatabányára, a gépházba lemenve rámtörtek az emlékek. A gépház annyiban különbözött a hazajáró típusú "Újpest" gépházától, hogy ezen a főkapcsolótábla a géptérszinten volt, az Újpesten meg eggyel feljebb. De ugyanazok a Láng gépek (na akkor még ilyeneket tudtunk csinálni Angyalföldön), ugyanaz a szag, ugyanaz a tapadás a pajorlemezen a talpam alatt. És a baloldali főgép előtt mit látok? Egy Jendrassik segédgépet a hasonlóan antik Ganz generátorral! Hát...majdhogynem elbőgtem magam. És minden működik.
21:04 Ma reggel a Béla bócman volt látogatóban. Béla mindig mindent tud ami hajó, szóbakerültek a "hármak" az Inota, Tatabánya és a Sopron, így tudtam meg, hogy a görögök megvették a Tatabányát és valami átalakítás után, amit az Újpesti Hajójavítóban (már ami maradt belőle) végeztek, szinesbőrű legénységgel indultak a Dunának lefelé. A legénység amikor megérkezett Ferihegyre (ami név bizonyára tűrhetetlen, mert az Orbán kormány legújabb népboldogító projektje a Ferihegy átkeresztelése, bár nem tudom mire, merthogy Orbánhegy már van), csak annyit tudtak kinyögni, hogy Tatabánya, de elképzelni nem tudta senki, hogy a bokszosok mi a fenét akarnak Tatabányán, tán bányásznak állnának? Kezdettől fogva nem lehetett tudni, mit akarnak kezdeni a hajóval, merthogy ez a hajó tengerre nem való, kikötői boxernek ugyancsak alkalmatlan, leginkább biztosítási csalásra alkalmas és lám, ahogy alant Sün írja alighanem ez történhetett vele. Szóval fogynak az öreg hajók. Egyébként alighanem tévedtem, amikor a múzeumok éjszakáján a Tatabányára emlékeztem, hogy ott jártunk, alighanem a Sopron volt az, mert mintha nyolchengeres Lángok lettek volna a gépházban, ugyanolyanok, mint első hajómon az Újpesten..
Jó fáradt vagyok az eszterga felett való görnyedéstől, de beindult a csigagyár, minden megy mint a karikacsapás, de eltart azért egy-két napig, amíg az 50-60 csiga görgőjét ledrehálom.
A hűtő nem akar rossz lenni, mondjuk ha nagyon kicsi a szivárgás eltart egy darabig, amíg megint megszökik a gáz. Egyelőre annyira beindult, hogy a sörök megfagytak a dobozban, a vörösbor hígítója meg a PET palackban. Úgy tűnik a sörösdoboznak a gyenge pontja a feneke, mert azt duzzasztotta ki a jég, de miután megolvadt tökéletesen iható. Visszavettem a termosztáton és beraktam egy hőmérőt az elpárologtató mellé, hogy ellenőrizni tudjam a hőmérséklet alakulását.
Mielőtt lepihenek közkinccsé akarom tenni Dr Mészáros Csaba írását. Ő a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék docense, aki a Tilos Rádió múltheti adásában a "haladásoldalt" képviselte. Vettem magamnak a bátorságot, hogy megkeressem és váltottunk pár Emailt a Duna ügyében. Az általam is botrányosnak tartott Illés Zoltán TV interjú (azt hiszem írtam róla a múlt héten) annyira felbosszantotta, hogy írt egy levelet, amit most én is idézni fogok az olvasóim tájékoztatása végett.
Tisztelt Mindenki!
Az elmúlt hetek történései arra ösztönöztek, hogy én is megszólaljak vízlépcső ügyben. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen a lényeget többen, többször elmondták már, de néhány hozzáfűznivalóm azért van.
Negyvenedik tanévemet kezdtem meg tavaly szeptemberben, mint oktató a BME Építőmérnöki Karán, ahová 1971-ben kerültem Dégen Imre mellé tanársegédnek. Még élnek sokan, akik ismerték Dégen Imrét és elkötelezettségét a vizes szakma iránt, s azt is tudják, hogy hihetetlen munkabírása és aktivitása miatt nem volt könnyű mellette dolgozni. Amikor tavaly, az új környezetügyért felelős államtitkár, Dégen Imre „reinkarnációjaként” jellemezte magát, akkor kicsit meglepődtem, ismerve előéletét és a vizes ügyekben korábban hangoztatott véleményét. Az árvízi események és az ajkai tragédia valószínűleg befolyásolhatták korábbi „lesújtó” véleményét a vizes szakmáról, mert időnként egész pozitívan nyilatkozott a szervezetről, aminek húsz évvel korábbi szétveretésében komoly szerepet vállalt. Ezért is vártam kíváncsian a 2010. november 8.-án elhangzott beszédét a Farkasréti-temetőben Dégen Imre sírjánál. Meg kell mondanom, hogy a beszéd tetszett, s ha nem ismertem volna korábbi, „vízlépcső-ügyben” azóta is változatlan véleményét, akkor azt mondtam volna, hogy a vízügynek újra van egy keménykezű, a szakmát szerető és tisztelő vezetője. Az azóta megtett nyilatkozatai, amelyekben, kezdetben felfedeztem kisebb bizonytalanságokat, változatlanok a vízlépcsőkkel kapcsolatban. Ez lehetne erény is, de az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy az akkori vízlépcső-elleneség hiba volt, sőt inkább bűn. Az akkori ellenzők közül ezt többen belátták, s volt bátorságuk be is vallani. Állítólag Churchill mondta, hogy „nem baj, ha az ember változtatja véleményét, az a fontos, hogy mindig igaza legyen”.
Illés Zoltánt viszont nem olyan fából faragták, hogy belássa tévedését, mert olyan neki nincs, hiszen ő tévedhetetlen. Nincs annyi időm, hogy minden nyilatkozatára odafigyeljek, így csak időnként figyelem érdeklődéssel bölcsességeit. 2011. március 3.-án érdeklődéssel vártam szereplését az MTV m1-es csatornáján, a Jelfogó c. műsorban, mert jó előre beharangozták a BNV-vel kapcsolatos riportot. Nem számítottam arra, hogy valami rendkívüli bejelentést tesz, ami a csődtömegből való kilábalás irányába mutat, de azok az érvek, amelyekkel megmagyarázta a fennálló helyzetet és a várható jövőt, engem is meghökkentettek. Olyan magabiztossággal mondott szamárságokat – ezt most dicséretnek szántam -, hogy nem győztem jegyzetelni.
Néhány észrevétel a legkirívóbb csúsztatásokra:
- „..az első síkvidéki vízlépcsőt az osztrákok Hainburg-nál akarták megépíteni, de népszavazással megakadályozták..”
A hainburg-i vízlépcső építését valóban nem kezdték meg 1985-ben, mert fizetett tüntetők tiltakoztak, akiket az egyik újság főszerkesztő-helyettesének írása „vitt ki” a hainburg-i erdőbe, ahol az újságírónak volt egy vadászháza. Az akkori osztrák kormány nem vállalta a további konfliktust, s elhalasztotta a munkálatok megkezdését, de népszavazás nem volt! Ugyanakkor, hat évvel később – 1991 májusában - a bécsiek népszavazással döntöttek a bécsi (freudenau-i) vízlépcső megépítéséről, s egyúttal a Budapest-Bécs világkiállítás elvetéséről. Természetesen a vízlépcsőt támogatók és ellenzők megfelelően tájékoztathatták a közvéleményt az érvekről és ellenérvekről. Így a „nép” tudott dönteni, s úgy érzem, hogy helyesen döntött. A vízlépcsőt 1998-ban adták át, azóta zavartalanul működik, s talán „600 évnél hamarabb meg is térül a befektetett összeg”, hogy klasszikusokat idézzek. (Az interjúban Illés Zoltán állította azt az ostobaságot, hogy a vízlépcső 600 év alatt térülne meg. A Tengerész.)
Itt szeretném Illés Zoltán és a hozzá hasonlóan érvelők tudomására hozni, hogy Kelheim-től lefelé csak „síkvidéki vízlépcsők” épültek a Dunán, hiszen a Duna vízfelszínének esése 40-50 cm/km közötti érték, ami a síkvidéki jellegre utal. Ugyanez az érték a magyarországi szakaszon 7 cm/km. Ebből az adódik, hogy nálunk 6-7-szer nagyobb távolságban kell(ene) megépíteni az ugyanolyan duzzasztási magasságot biztosító vízlépcsőket. A tiszai vízlépcsők jóval kisebb esésű folyóra épültek, s hasznosságukat csak kellő rosszindulattal és tájékozatlansággal lehet megkérdőjelezni.
- „..a mindenkori átlagos vízhozam felét (sic!)” kérné Illés cserébe a Bősnél eddig megtermelt villamos-energia fejében. Illés Zoltán arról nem hallott, hogy a Duna medrének mélyülése miatt, a teljes vízhozam esetén is szükséges lenne a beavatkozás a Szigetközben, a holtágak vízellátása érdekében? Az idáig megtermelt, minket megillető energia fele – Illés szerint - többet ér, mint amennyit a szlovákok a „C-variánsra” fordítottak.
Hogy is van ez? Ha a dunacsúnyi vízlépcső költsége „már” megtérült az eddig megtermelt áram feléből, akkor nálunk egy ilyen létesítmény soha meg nem térül? Egyébként a volt szlovák környezetvédelmi miniszter – aki magyar nemzetiségű -, a nagymarosi munkálatok leállításának húszéves évfordulója alkalmával azt nyilatkozta, hogy az áramtermelésből már megtérült az egész beruházás. Nem kell nagy matematikusnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk: 18 év alatt (1992-2010 között) az évi cca. 2,5 TWh (2,5 milliárd kilowattóra) villamos-energia összesen mintegy 45 TWh –t tesz ki. Egy kilowattóra ára – a villanyszámlámon – 22-23 Ft, ehhez még különböző díjak hozzájönnek, s így cca. 40 Ft/kilowattóra díj jön ki. A 45 TWh és a 22-23 Ft/kilowattóra szorzata mintegy 1000 milliárd forint, s még csak 18 éve működik a rendszer.
Egyébként, az osztrákokkal kötött megállapodás szerint a nagymarosi vízlépcső felépítése fejében, 1996-2015 között évi 1,2 TWh villamos-energiával fizettünk volna. Ez az érték 24 TWh, s ez az osztrákoknak húsz év alatt megtérítette volna a befektetett összeget. Akkor most megtérülhet egy ilyen beruházás „600 évnél” hamarabb? Illés Zoltán ugyanis ezt a „böszmeséget” mondta az említett interjúban, hogy újabb klasszikust idézzek. Mikor fogja Illés Zoltán megtartani „őszödi beszédét”?
Az első nagyobb vízlépcsőt a Dunán Passau felett Kachlet-nél helyezték üzembe 1928-ban, az első osztrák vízlépcső (közös a németekkel) Jochenstein-nél épült 1952-56 között (http://de.wikipedia.org/wiki/Kraftwerk_Jochenstein), s utána szép sorrendben még kilenc, s ennek ellenére az osztrák Duna-szakasz továbbra is él. Azon lehet vitatkozni, hogy szépek-e ezek a létesítmények, vagy sem. Tájépítészek, ipari formatervezők bevonásával bizonyára lehetett volna szebben is megoldani a tájba illesztést. Az újabb ökológiai igényeket is kielégítették az elmúlt esztendőkben, hiszen a korábbi beton hallépcsők helyett, a hosszirányú átjárhatóságot természet közeli hal-utakkal oldották meg, s ez a munka folytatódik a korábban megépült létesítményeknél.
Az ivóvízkészlet tönkremenetelével való ijesztgetés ugyanolyan csúsztatás, mint a többi. A vízminőséget a tisztítatlanul bevezetett szennyvizek, a vízgyűjtőről bejutó diffúz szennyezések, valamint az olyan események, mint az ajkai katasztrófa, veszélyeztették és veszélyeztetik. Ugyanakkor kisvízi időszakban - az alacsony vízállás miatt - a parti-szűrésű kutak víztermelése csökkenhet, s ezt duzzasztással lehet kompenzálni.
Az emberek jelentős részének – s ezt egyetemi oktatóként bátran kijelentem – semmi ismerte nincs a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről. Amit esetleg tudnak, az a médiumokban időnként megjelenő, többnyire negatív információkból, vagy esetleg egy-egy iskolai tanáruk szubjektív véleményéből származik. Ezen a kommunikációs egyenlőtlenségen feltétlenül változtatni kell, mert a társadalom soha nem fogja megismerni az igazságot.
Van ugyanis egy „kemény magja” a vízlépcsőket ellenzőknek, akiket semmi tény nem zavar, ők most is azt mondják, amit több mint húsz éve mondtak. Ők valóban nem törődnek semmivel, sem a hágai – Magyarországra nem kedvező – ítélettel, sem az országot ért hihetetlen anyagi és erkölcsi kárral, csak szajkózzák a hamis vádakat, ijesztgetik az embereket, s ehhez maximális médiatámogatást kapnak. S itt van a legnagyobb probléma, ugyanis nem az a baj, hogy ők elmondhatják véleményüket, hiszen szólásszabadság van, hanem az, hogy a „másik oldal” továbbra is hátrányban van ezen a téren. A hágai ítéletről is azt terjesztik, hogy a bíróság mindkét felet elmarasztalta. Ez igaz, de nem egyenlő arányban! A közösen feltett négy fő kérdésben a bíróság 3-1 arányban döntött a szlovákok javára, s azt is kimondta, hogy az 1977-es államközi szerződés továbbra is érvényben van.
A hamisan érvelő „megélhetési környezetvédők” – mert többen közülük azok – véleményét harsogja a média, míg a szakmai oldalét csak időnként engedi a „tűzhöz”. A 2011. február 27.-i Szempont (MTV m1) adásában is kizárólag a vízlépcsőket ellenző személyeket szólaltattak meg. És itt van a kutya elásva.
Az is nagy baj, hogy a politikai döntéshozók, valamint a tudós társadalom egy része úgy fél ezektől a megélhetési zöldektől, mint ördög a tömjénfüsttől. Itt jellemzően megmutatkozik, hogy miként tudja a farok csóválni a kutyát.
Ha Lányi András, az „utolsó nagy magyar polihisztor” – hisz mindenhez ért – megjelenik, megnyilatkozik, akkor egy akadémikus is csak elkezd magyarázkodni. Az is érdekes, hogy a Lányi által nem kedvelt mini-párt hasonlóan hamis érvekkel kap lehetőséget a mindennapi megszólalásra a médiumokban. Már korábban rájöttem, hogy a vízlépcső-ellenesség és a butaság pártsemleges, így minden pártban megtalálhatók mindkét oldal képviselői.
A sötétzöldek sikerének” titka, hogy a nagyfokú médiatámogatás tudatos ferdítésekkel és nagyfokú erőszakossággal is párosul, hiszen ez biztosítja számukra a megélhetést és fennmaradást. Az, hogy közben az ország ettől (is) tönkremegy, nem érdekel senkit?
Ady így ír „A Duna vallomása” című versében:
„Mindig ilyen bal volt itt a világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelős vergődés, könny, aszály?
A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?”
Mészáros Csaba