Ma favágós nap volt. A köz- és váltómunkások elkezdték a meglehetősen elhanyagolt környező terep megtisztítását. A feladat részeként az elburjánzott növényzet is megrendszabályoztatik, így a Feri (itt a környéken szinte mindenki Feri, vagy Jóska ) motoros láncfűrésszel kivágta a rekettyés egy részét, a nagyobb fáknak meg a földközeli hajtásait vagdosta le. Sok kar- és combvastagságú méterfa keletkezett így a mozgáskörletünkben. Na én az ilyet nem hagyom figyelmen kívül, bár bőven van tüzelőnk, de ebből sose elég, elvégre jövőre is lesz tél, nehogy már a jövő héten mindet elégessék a pribékek, merthogy ez lesz a sorsa a gallyaknak, avarnak, meg a benne rejtőző évtizedes szemétnek. Nekiálltam tehát és láncfűrésszel kandallóméretre szabtam a fákat és a tűzifa sátramat egy fél raklappal megnagyobbítva elraktároztam valamennyit, plusz a parton összedőlt horgászszárnyékok deszkáiból is felfűrészeltem egy jó adagot gyújtósnak, a következő télig ki is szárad majd valamennyi. Alaposan elfáradtam, nem is terveztem mára mást, annál is inkább, hogy nemsokára jön az Ica exkolleganőnk a Vegytervből („J” is Vegyterves volt) , a blog nyomán talált rám, kíváncsi vagyok ráismerek e, merthogy úgy ’75-ben láttam utoljára. Persze rá fogok jönni, hogy ő az, mert mást nem várunk mára, akkora jövésmenés azért nincs nálunk. Valahogy úgy alakult statisztikailag, hogy pont annyi a látogatónk, amennyi még nincs a terhünkre, de éppen nem érezzük magunkat magányosnak. Bár egyszer-kétszer előfordult, hogy többen is jöttek egyszerre, de ebből nem csinálunk gondot, mindenkit bemutatunk a másiknak és tovább folyik a jóízű fecsegés, ami valljuk be a sava-borsa a hajóséletnek. Azért azt jobb szeretjük, ha előtte kapok egy telefont, mert néha nem a legmegfelelőbb pillanatban kapnak el a látogatók, pl a klotyón ülve, vagy reggel, amikor még pucéran jövünk-megyünk. És pláne télen, amikor csak egy helyiségünk van, nem úgy van, hogy kérlek foglalj helyet a nappaliban, mindjárt jövünk.
22:30 No itt voltak Ica és a Férje Sanyi. Ica semmit se változott az elmúlt 35 év alatt. Jól elbeszélgettük az időt. Ők nagyon okosan élik az életüket, pl Sanyi amikor elkezdődtek az üzemanyag áremelések, az épülő házuk olajtároló tankját gyorsan feltöltötte gázolajjal, még 10 év múlva is 2,50-es gázolajjal autóztak. Elgondolkodom, hogy miért lehetséges az, hogy az állam gazdálkodása tizedannyi józanészt se tükröz, mint amennyi az egyszerű állampolgárokban, például az anyámban volt. Mert pl. tőle tanultam, hogy soha ne kérjek kölcsön, ezért nem volt soha bankkölcsönöm, árúvásárlási hitelem és ezt nem volt még alkalmam megbánni. Na egyszer azért volt OTP lakáskölcsönöm, mert a későkádári időkben a három gyerekre komoly törlesztési kedvezményt kaptam, amit ostobaság lett volna nem kihasználni, meg másképp lakáshoz se jutottunk volna. Aztán beütött a gengszeterváltás és egyoldalúan felbontotta a szerződést az OTP és piaci kamatot kellett volna fizetnem, ekkor megkérdeztem mennyi kedvezményt adnak, ha egy összegben visszafizetem a maradék tartozást (nem volt már túl sok a 10 évből, amire felvettem a pénzt), kaptam 40%-ot, na egyből kifizettem és ezzel be is fejeződött a dolog. De még híre hamva se volt az energiatakarékossági divatnak, amikor már anyám elmagyarázta nekem apró gyereknek, hogy a villany sok pénzbe kerül és ezért ahol nem vagyunk, ott mindig el kell oltani. Azt meg, hogy a vízzel úgy spórolok, hogy amíg a szappannal habozom a kezem, dörgölöm a testem, vagy amíg a fogamat sikálom, elzárom a csapot, még a tengeren tanultam meg és olyan szokásommá vált ami már soha nem fog megváltozni.
Mondja a meteorológia az esőt, pedig a tűzifamentést holnap is szeretném folytatni.
