Hajónapló

 Hát...nem kötött meg a gyanta reggelre se. Pedig egész éjjel langyosította a hősugárzó. Abból indultam ki, hogy legvalószínűbb, hogy nem kevertem eléggé össze a gyantát az edzővel, így ezen a néhány tenyérnyi helyen ezért maradt ragacsos a laminálás. Ezért első lépésben egy kevés edzőt meghígítottam a gyantához való oldószerrel (ez nem az aceton, az csak az eszközök tisztítására való) és beecseteltem vele a ragadós részt. Aztán kevertem friss anyagot, immáron nagyon vigyázva, hogy alaposan összekeveredjen a gyanta az edzővel, azt is meghígítottam kicsit és ezzel a friss anyaggal a felületet ismét bekentem. Mindeközben és utána intenzíven melegítettem, a munkaterületet. Délutánra kopogós keményre javult a hibás rész. Heuréka! Az evezőpadokat alulról lekentem gyantával, mert ide amikor már be lesznek építve nehezen férek majd hozzá, jobb most, amikor még kézben vannak, könnyedén megcsinálni. Amúgy mivel a közönséges lamináló edző mellett kaptam olyan edző adalékot is amivel az epoxi UV álló lesz, gyakorlatilag a finiselő réteg egyúttal bevonóként is működik. Tehát színtelen lakként is használható.

Amíg a lekent ragasztott részek kötöttek a ponyvafedés alatt a hősugárzóval serkentve, a még 7 éve megesztergált spannerokat forgó drótkoronggal rozsdátlanítottam (kissé meglátszott rajtuk az eltelt idő {járás} hányatott helyeken), mert a jövő héten a lakatos cég egy kisteherautónyi vasárut visz Lajosmizsére tűzihorganyozni, az én cuccaimat is hozzácsapjuk. Fel is drótoztam mindegyik alkatrészt, hogy be lehessen mártani a cinkfürdőbe. Aztán kihasználtuk a még elfogadható időt és egy hatalmas adag tűzifát felfűrészeltünk és ami csak befért a hajóba behordtuk, ami meg nem, azt a parton raktároztuk el vízmentesen. Nem szeretném, hogy ha beáll az "esős évszak" akkor kelljen ilyesmivel vacakolni. A most behordott és a kint  előkészített anyaggal ha nem lesz extra hideg, kihúzzuk reményeim szerint az évet.

Délután fél négykor meg is ebédeltünk, olyan hulla fáradtak voltunk, hogy el is dőltünk utána mint a zsák és csak az imént ébredtünk fel.

Csak halkan jegyzem meg, elnézve a hét közben itt piszmogó közmunkásokat, hogy 67 évesen alighanem egy nap alatt többet melózok itt (és akkor  hatékonyságról és a szakértelemről nem teszek említést) mint a 30-40 évesek egy hét alatt. Az a vezetés amelyik ettől a közmunkaprogramtól BÁRMIT is vár, homokra épít.

Miközben ezeket a sorokat írom a Matolcsit interjuvolja az Obersovszky a TV-ben. A hihetetlenül alányalós kérdésekre a miniszter úr UGYANAZT a mantrát ismételgeti immáron sokadszor, attól függetlenül, hogy mi volt a kérdés. Eszem megáll! De legalább az ország kétharmada boldog. Igaz, hogy kiestünk az NB III-ból is, de akkor is az ő csapatuk vezet! A többi nem számít. Sajnos nekem nincs csapatom, így eleve vesztes vagyok mindenkivel szemben. Bánatomban a múltba révedek. A múltkorjában hallottam a rádióban és emlékszem még a szöveg nagyrészére (dallamot meg sose felejtek el) együtt énekeltem Kazal Kászlóval. https://www.youtube.com/watch?v=KEqxNeKwUW0 Pl a mikor Moldovától olvastam pár éve a "Gyávák bátorsága" című könyvet ami a nemrég elhunyt Szilágyi Györgyről szó bár anonim módon, egyből tudtam, hogy a mester hibázott amikor a szovjet operett magyar "ferdítésében" azt írja a sláger így szólt, hogy " Igyad tehát azt a teát..." helyesen így szólt ( a rádióban hallottam úgy 5-8 évesen), hogy "Igyál tehát fínom teát, Tiszta jó szívemből ezt ajánlom én, Meg is hízik aki iszik, Mert a jó teához jó a sütemény! "Csuhaj!

 A tegnap este lelaminált hajófenék így néz ki. Nagyon csinos...lenne, ha nem lenne benne egy olyan negyed négyzetméteres darab ahol ragacsos maradt a gyanta! Pedig egész éjjel benne volt a hősugárzó és a többi részen rendesen kikeményedett. Most vagy elkevertem, azaz nem kevertem fel rendesen a gyantát, vagy a fogkefe, ecset amivel töcsköltem a végén a légbuborékokat kifelé a laminátumból acetonos volt (merthogy acetonban tartom a szerszámokat, hogy ne kössön beléjük a gyanta) és az aceton beépülve megakadályozta a polimerizációt. Egyelőre melegítem és várom sorsom jobbra fordulását. Ötletem sincs mit tegyek ha nem köt meg rendesen, de majd hétfőn kérek tanácsot "M" úrtól az Alvinplasttól.

Bevágtam az evezőpadba a svertnyílást (a képen a szorító félig takarja),  összeragasztottam a svertszekrény-evezőpad-bulkhead egységet, majd az illesztési sarkokat kikentem erősítés gyanánt gyantába kevert fűrészporos masszával.

Egy percre se vagyok ellenőrzés nélkül hagyva Szutyok ott waccsol az asztal alatt, hullik rá a fűrészpor, esnek lefelé a leszabott fadarabok, időnként felrúgom, rálépek, ez őt nem zavarja. Tegnap este mindenáron bele akart mászni a friss gyantába annyira izgatta, ahogy jár a kezem a glettvassal, szerencsére ott volt "J" hogy távol tartsa. 

Ma korábban fájrontoltam, megnézzük a kislányom hogy muzsikál a 1122 Budapest, Hajnóczy József u. 21.-ben, nyolc óra felé. Pontosan nem tudom milyen a hely, de azt mondja szolíd polgári helyen lépnek fel, szóval olyasmi lehet mint a "Szilvakék paradicsom". (nem Rejtőfanok ne próbálják értelmezni)

 Szereztem egy komolyabb villanykályhát a sátorba, így mindjárt elviselhetőbb lesz a hőmérséklet.  Kivágtam a bulkheadbe a nyílásokat és felragasztottam arra is az erősítéseket. Aztán lelamináltam a héj fenekét és az első palánksort belülről 200-as üvegszövettel, epoxigyantával. Alighanem homorút sokkal nehezebb laminálni mint domborút. Kutyául elfáradtam, letörik a derekam, megyek pihenni.

 Rajt vannak az erősítések az evezőpadokon, fent vannak azok a lécek a héj belsején, amikre felülnek a padok, a padokon a vastagításokat körbecsiszoltam méretre (dejó, hogy vettem a porálarcot!), kivágtam a svertnyílást a fenéken. Ebben nem követtem a mester utasításait, ő már csak akkor vágta be a sliccet amikor a hajó már teljesen kész volt, de akkor 1) kell hozzá egy olyan hosszú ágyúfúró, mint amilyen magas a svertszekrény, ilyet nincs kedvem csinálni, 2) gondoskodni kell a vágott felület epoxival való lezárásáról, ami úgy gondolom sokkal könnyebb akkor amikor a svertszekrény még nincs a helyén. Szóval vágom a sliccet, kiesik az anyag, éppen pontos méretre csiszolom sikítótárcsával, hatalmas porfelhő, kiveszem a szerszámot amikor két kicsi szőrös tappancs jelenik meg alulról, felnyúlva megkapaszkodik a 23mm széles nyílás peremében (20mm vastag áramvonalas svert lesz) és Szutyok néz felfelé rám a lyukon kíváncsian. Meg van győződve róla, hogy az egész csak az ő szórakoztatására készül.

 Reggel jó hideg volt, idáig nem fordult elő, hogy majd félcentis dér legyen a decken amikor kimegyek. A csónak kikötőkötelét nem beledobtam, hanem végigfektettem a csónakban, mert vizesen bottá fagyott, gond volt lekötni a farbikáról, mert ráfagytak a nyolcasok. Na arról meg hogy leüljek az evezőpadra kifelé menet, szó se lehetett.

Jó lett a svertszekrény ragasztása, Szutyok nem tett kárt benne éjszaka, maradt a derékszög. Olyan sziklaszilárd, hogy élvezet fogdosni. Folytattam a padokkal, majd ha látszik valami érdemleges mutatom. Délelőtt hopp egyszercsak elmegy a fény, kiégett az 500 Wattos lámpám, a 150 Wattos kevés fényt (és meleget) ad, ki kellett menjek venni az OBI-ba. Ha már robogóra ültem elintéztem még két dolgot "odakint". Kaptam még szilós kartusokat a parkettásoktól, meg olyan ragasztónak való rugalmas falú literes flakonokat, amiknek csúcsos kupakjuk van, amire kívánt méretű nyílás vágható. Persze nem fogok literes adagokat keverni, majd csak a kupakba (belefér vagy fél deci) töltök és a flakonnal pumpálom. Szóval minden megvan ami a ragasztáshoz kell.

Kéjmámor a munka a "hüttében". Meleg van, szól a rádió, kedvemre bütykölhetek, külvilág kizárva. Nem zavar már, hogy ezek az átkok állandóan nyitogatták mellettem a nagy kaput, hogy ki-be mászkáljanak, targoncázzanak, ráengedve a hideget a ragasztásomra.

Ma kiszabtam az első és hátsó ülőpadot, bevallom az elsőt el is szabtam, de szerencsére kiadta a maradék anyagom az újat. Összeragasztottam a két fél svertkasznit. Hogy gyorsítsam a munkadarab kötését, szereztem a Syntexkeresektől egy jó nagy papundekli dobozt, ez a szárítószekrény. Beleraktam az óriáscsipeszekkel (Ráckevén vettem négyet a piacon, olyan mint a hagyományos ruhacsipesz, csak tízszer akkora) összeszorított  két féldarabot, beraktam mellé a hőfokszabályzós ventilátoros villanykályhát és estére már meg is kötött kőkeményre. A műgyantával való ragasztásban az a jó, hogy nem kell annyira összeszorítani a darabokat, mint a hagyományos faragasztókkal való ragasztásnál, elég ha megnyugtató módon kiszorul a levegő a két, Treecellel beadalékolt gyantával megkent,  felület közül. Aztán úgy jöttem el este, hogy a középső evezőpadba be is ragasztottam a svertszekrényt, most ott köt a ragasztás a munkapadon (ez nem fért be a dobozba), megtámogatva, lesúlyozva szorítókkal, búvárólmokkal, ráirányított hőforrással, csak remélni tudom, hogy  nem fogja a macska kimozdítani a derékszögből és mondjuk arra megyek vissza reggel, hogy a svertszekrény sziklakeményre kötött ragasztóval 70 fokban áll az evezőpadhoz képest. Merthogy legfeljebb ha percekre vagyok felügyelet nélkül hagyva, Szutyok állandóan ott sertepertél ahol éppen matatok, az se zavarja, hogy időnként rálépek, ráteszek valamit, a sikítótól fél méterre nyugodtan szemlélődik a porfelhőben. Amikor elálmosodik bevonul a csónakba begyűrt ponyvára és elalszik. Amúgy eltértem nagy tanítómesterem, a RedbarnBoatos "WDM" módszerétől (remélem nem fogom megbánni), és úgy döntöttem, hogy az evezőpad-svertszekrény-bulkhead egységet nem darabonként fogom beragasztani a testbe, hanem előregyártom munkapadon az egészet, mert így könnyebb összeragasztani és egyszerre fogom a végén beépíteni a héjba. Nagyon igyekszem, időt, fáradságot nem kímélve próbálok  tökéleteset alkotni, ebben nagyon nem vagyok "trendi". Úgy vélem korunk beéri a " még éppen használható" minőséggel. Már rég nem a piramisokra gondolok, amik ugye ezredévekre épültek, de sok cucc jó ha addig tart amíg a gyári garancia. A dolgoknak úgy tíz százaléka van "anyagból", a többi 90 dizájnból és marketingból készül. Barátom "R P" ezt írta Ausztráliából.

"Lassan elfogadott lett hogy eladnak dolgokat amirol tudjak hogy nem mukodik. Ezt a software ipar vezette be. Vagy ot eve vettem Singapurban egy kis Sony szamitogepet. Adtak hozza egy kis papirt hogy innen le lehet tolteni a "javitast". Mondom nekik hogy enelkul nem jo? Nem. Hat mondom akkor toltsek le ok en elmegyek setalni. Keet ora mulva meeg mindig piszmogtak vele. SONY!"

Szóval mindenben csak a gagyiság. Nemcsak az árúcikkekben. Ma ezt kapom Emailben hegyvidékitől: http://sn137w.snt137.mail.live.com/default.aspx?fid=1&fav=1&n=63460597#!/mail/ViewOfficePreview.aspx?messageid=be4ae5a8-0fc3-11e1-80fc-00237de4a768&folderid=00000000-0000-0000-0000-000000000001&attindex=0&cp=-1&attdepth=0.0&n=984827455 Nos ne legyen igazam, de alighanem hiába koptatták a billentyűzetet a tudós hidrológusok. Magyarország valahavolt legmakacsabb, ötletmániás kormánya már csakazértis meg fogja csinálni amitől óva intik. Majd pont az "OV" fog hallgatni bárkire is!

 Befejeztük a csónaképítő műhely besátrazását. Az eredmény fantasztikus. Gyakorlatilag a két halogén reflektor amivel világítok odabent, befűti a munkahelyet 20 fokra munkasíkon, miközben előtte nyolc fok volt ugyanott.

Délelőtt két régi technikumi osztálytársam volt látogatóba Amapolán, jót beszélgettünk, nagyon tetszett nekik a hajó, meg ahogy élünk. 

Lelamináltam a két fél svertszekrényt belülről, nagyon kíváncsi vagyok milyen lett, rég  csináltam ilyesmit, hogy nagyobb felületet burkoljak. Egészen pontosan az első hajóm deckjét úgy 30 éve, de az poliésztergyanta volt. Bár még nem felejtettem el, hogy olyan hőségben dolgoztam tűző napon, hogy szinte nem tudtam olyan kevés kobaltot meg peroxot keverni a gyantába, hogy ne kezdjen a kenés közben gempásodni az edényben az anyag.

A szivattyúzás kapcsán valaki említette kommentben a délpesti szennyvíztisztítót. Fején találta a szöget, valóban ők kérték a többlet vizet a Kisdunába, valószínűleg a tisztított szennyvizet se lehet csak úgy hígítás nélkül beengedni a leapadt mederbe.

  Kiszabtam a középső evezőpadot. Ez az ami befogadja a svertszekrényt is. Dupla lesz, kell még egyet kivágjak, de abbahagytam a "csónakázást", mert a szép időt kihasználtuk tűzifa fűrészelésre, behordásra. Elraktároztunk a cockpitban egy jó hétre való anyagot, ha netán esősre fordul az idő ne kelljen a partról szállítani, vizes fát tüzelni. Amúgy az a menetrend, hogy amikor kimegyek melózni a csónakon viszek magammal egy vagy két nagy vödröt ( az ovális 17 literes festékes, ragasztós vödröket használom e célra) és amikor visszajövök ebédelni, vagy este nyugovóra térni, hozok be egyúttal tüzelőt magammal. De ma olyan szép volt az idő, hogy egy csomó 60 centis tölgy parkettát ami nem fér be a kályhaajtón kettéfűrészeltem a parton és be is hordtuk a  bontott vakpadlóból felaprított gyújtóssal egyetemben.

 Dörzsléc, koszorúléc kész, svertszekrény famunka kész. Kiszabtam a quasi válaszfal-bordát, ezzel sokat vacakoltam, mert kartonból kellett aprólékosan lemodellezni.

Annyira kicsi a víz a Dunában, hogy az erőművet szivattyús üzemben működtetik, azaz a vízturbinák szinkrongenerátorai most motorként működnek és áramtermelés helyett mint fogyasztók vizet emelnek a Nagydunából a Kisdunába. Ha a pesszimistább változata következik be a prognózisnak (http://www.hydroinfo.hu/Html/GRAF/Elore/elore_Budapest.html) akkor a jövő héten a vízszint elérheti a valaha mért minimumot. Egyelőre öt napi szivattyúzást rendeltek el. Hogy pontosan miért nem szabad teljesen kiapadnia a Soroksári Dunának azt  nem tudom, bár nekünk nagyon rossz lenne ha Amapola csak úgy ácsorogna az iszapban, de gondolom nem ez a szempont a vízszint egy minimális szint alá csökkenésének megakadályozására. Biztos van valami fontosabb ami miatt most drága villamos energiával emelik a vízszintet. Mindenesetre ezt meg lehetne lehetne spórolni, ha a turbinák helyett a Dunakörösök vödörrel meregetnék a vizet a kiságba, ha már megfúrták a duzzasztást. Lehet, hogy közben gyorsan észre térnének.

Átrendeztem a műhelysarkot és  besátraztam a ladikot. Mellette áll a munkaasztal, azon szabom az anyagokat. Így készült el a svertszekrény  két fele. Összeragasztottam az alkatrészeket, majd beraktam a fűtött hajótestbe a sátor alá, két óra alatt meg is kötött a ragasztás. Kialakítás alatt állnak a koszorú és dörzslécek.

Reggel kikapcsoltam a villanykályhát a leponyvázott csónakhéjban. A leüvegezett csíkokat, megfolyásokat átcsiszoltam sarokcsiszolóval és rezgőcsiszolóval. Olyan erős lett a test mint a beton (én meg olyan mint a hóember a csiszolat porától, rendkívül jó szolgálatot tett  szuper porálarcom egy szemvédővel kombinálva). Nagyon meggyőző a ragasztás. Aztán ahogy minden új munkafázis váltáskor, kitakarítottam a környékemet, elpakoltam a cuccaim nagyját, a gépeket mindenféleképpen, merthogy szomorú kísérőjelensége a közmunkások foglalkoztatásának (a Vízügy mint állami cég részt vesz ebben a csodálatos programban), hogy lopnak mindent ami eladható és nincs odabetonozva. Úgy hogy még amikor ebédelni bevonulok a hajóra, akkor is elzárom az értékesebb dolgaimat. Szóval csak a "laboratórium" maradt a munkaasztalnak használt bakokra fektetett deszkákon, a csónakot meg hogy ne legyen útban a rendezkedéskor, feldaruztam ismét az égbe. Aztán búcsút vettem a projekttől mára, mert kicsit pihentem. Az utóbbi napokban eléggé belehúztam a melóba, elfáradtam, így elhatároztam, hogy ma lazára veszem a dolgot, kihasználjuk az utolsó "vénasszonyok nyara" napot és kirándulunk egyet. Nos tegnap kellett volna, mert mára már kissé elromlott az idő, lehűlt a levegő és a nap is elbújt a fátyolfelhők mögé, bár a déli szél még kitartott a nap nagyobbik részében. A tegnapi szélcsendnek és simogató napsütésnek jobban örültem volna, de így is remekül éreztük magunkat. Persze mi kirándulni is vízen megyünk, beültünk a gumicsónakba, ezúttal nem evezve, hanem a kis motorral elmentünk lefelé megnézni, merre van a Rácz Józsi kikötője, ahova meghívott, hogy ingyen állhatunk ott Amapolával, ha kedvünk van hozzá. Nem vagyok benne biztos, hogy megtaláltam a pontos helyet a kihalt erzsébeti parton. Sehol egy lélek, a hajók, csónakok nagy része már kiszedve, kevés áll még a vízen, ismerős sehol. Egyhelyütt kikötöttünk egy szépen rendbehozott "csónakház" előtt körülnézni, egyszercsak egy pincér perdült elénk, kiderült, hogy ez nem csónakház, hanem szálloda. Hát ha szálloda, akkor netán van éttermük? És volt nekik és melegkonyhájuk is volt, tehát megebédeltünk a Duna Garden ( http://www.dunagarden.com/Jach_club.html ) kifejezetten kellemes éttermében. Aztán hazacsolnakáztunk alaposan befűtöttem és óriásit aludtam, miközben "J" a neten rakosgatta a jigsawpuzzlejait, amiket imád és újabb és újabb rekordokat állít fel a többszáz darabos képek kirakásában.

Holnap alighanem átrendezem a teljes munkahelyemet a műhelyben, mert a meteorológia jelentős lehűlést ígér, a műhelyt meg takarékossági okokból nem fűtik. Pedig ha gyantával akarok dolgozni melegre van szükségem, ergo a ponyvázást, fóliázást  ki kell terjesztenem nagyobb, illetve szeparálható  terület(ek)re, miközben a gyanta keveréshez, a kikenéshez  a hideg nem feltétlen akadályozó tényező. Szóval valamiféle fóliasátorban gondolkodom a munkahelyen belül, ahol az éppen aktuális munkadarab melegszik, miközben a következőhöz a gyantát, kenést előkészítem odakint. Meg fogom oldani.

Amúgy az ilyesfajta  takarékosság maga a hanyatlás. Átéltem ezt elégszer aktív koromban. Mindig volt olyan év amikor a szálloda ahol éppen működtem "nem hozta a számokat". Ilyenkor a  gazdáim kedvenc kifejezése a "saving plan" volt, amikor mindenkinek brainstormingolni kellett, hogy miféle eszement ötletei vannak a takarékosságra. Ezek a takarékossági intézkedések persze aztán maradtak akkor is amikor már kicsit jobban gurult a szekér, a spórolás egyirányú utca, a dolgozók sose kapták vissza az elvett tisztítószer juttatásukat, az elvett karbantartási költségek sose kerekedtek ki felfelé, mert ugye; "Ha egyszer megoldottátok kevesebből is..." Az ilyen  spórolási hisztéria néha kifejezetten ártalmas volt, pl valamelyik kitalálta, hogy használjuk fel a papír túloldalát is a belső anyagok fénymásolására, ettől a szelén dobra ráégett a még meg nem száradt festék, amitől húszezerbe került a kétezres spórolás. Szóval ha valahol elkezdenek nemfűteni, akkor ott attól kezdve soha nem lesz meleg. Hasonlót gondolom a folyamatos üzemanyagár emelkedés kapcsán a médiákban megjelenő "bölcs vezetési tanácsokról", a lakásban való villanylekapcsolási kampányötletekről. Jelentem én már akkor is egy literrel kevesebb benzint fogyasztottam másoknál az óvatos gáz és fékpedál kezelési stílusommal, amikor 3 Ft (!!!) volt egy liter benzin, és az anyukám már kisgyerek koromban megtanította, hogy a klotyóban el kell oltani a villanyt ha kijövünk belőle. Szóval aki spórol régen, az nem tud most spórolósabb lenni. Valaha felelős voltam az általam üzemeltetett létesítmények energiafelhasználásáért, de nem lehet minden évben új dolgot kitalálni a folyamatosan emelkedő energiahordozó árak kompenzálására. Az csak a hülye pénzügyi igazgatók  fejében létezik, hogy egyik évről a másikra csak úgy ripsz-ropsz (azaz költséges beruházás nélkül) lehet csodákat tenni. Vagy ha mégis az azt jelent, hogy az előző évben hülyén csinálták a dolgokat, tehát nem megjutalmazni kell azt aki ilyet tesz, hanem megbüntetni azért mert korábban nem tette. Aztán külön mulatságos (lenne, ha nem mérgelődne az ember rajta), amikor ugyanaz az igazgató, aki szigorú energiatakarékossági intézkedéseket követel meg, ugyanakkor hisztériázik amikor májusban(!!!) meleg van, mert nem megy még a klíma a szállodában. Anyád! De jó, hogy ezen egy életre túllendültem! Legjobban azt a dumát "imádom" amikor azt mondja nekem a  kocsmáros, hogy "Nekem az a dolgom, hogy megmondjam neked, hogy MIT, neked meg az a dolgod, hogy tudd, hogy HOGYAN". Ja...te meg inkább lapozgasd a Venesz könyvet! Az az érdekes, hogy amíg a főiskolára járnak, addig mind tökhülye a műszaki dolgokhoz, hozzák a leckéjüket, hogy "Te hogy is van ez a felső, meg alsó elosztású központi fűtés?", Te konyhát kell terveznem, hogy csináljam?". Aztán hopp, megkapják a kocsmárosdiplomájukat és máris annyi eszük lesz, hogy nekem is osztani akarnak belőle.

Juteszembe nincs valakinek üres sziloplasztos kartusa? Nagyon jól jönne a klinker "fugák" kikenéséhez. És ha van valakinek felesleges 450 ml-es tejfölöspohara amit keverő edénynek használok az is érdekelne, ha éppen erre jár valaki és behajítaná.

Átcsiszoltam a tegnapi ragasztást, kikentem a holkerokat epoxiba kevert faporral, amit a parkettások nagy asztali csiszológépnek porzsákjából szereztem. Amíg ebédeltem és szunyáltam, a ponyva alatt a villanykályhával forszírozva meg is kötött.  Ez a melegítéses ragasztóérlelés nagyon bejött, csoda gyorsan tudok haladni, a RedBarnos ember napokig kúrálja (medicus curat, natura sanat jut eszembe mindig az angol szöveg hallatán) a ragasztásait, nekem ez csak két óra. Ezután a durva rücsköket gyaluvassal levakartam, az egészet géppel és kézzel átcsiszoltam és a nyolc palánk illesztésből az első hármat üvegszövetből szabott szalagokkal le is lamináltam. Aztán már nagyon este lett. Folyt. holnap.

 A RedBarnboats  oktatófilmen a következő részben a ragasztás következik. Miután nekem nincs olyan "varázs-zselém" (ezek a gyerekes amerikaiak mindennek ilyen hülye nevet adnak) mint a "WDM"-nek, Treecellel besűrített epoxi gyantát használtam. Meggyőződésem, hogy ugyanaz (vagy jobb) mint a filmen használt GelMagic, annyival macerásabb a munka vele, hogy glettvassal kellett kenjem, miután kihajigáltam minden elhasznált sziloplasztos kartust, mert ha nem dobtam volna ki, abba tudtam volna tölteni a bekevert  ragasztót és ugyanúgy nyomhattam volna az illesztésekbe mint a"WDM" az ő csodapasztáját. Nem volt így se különösebben nehéz, ilyesmi munkára vettem még évtizedekkel ezelőtt egy készlet különféle szélességű, egészen vékony, rugalmasan hajlékony acéllemezből készült glettvasat, ide a 4 centi széleset használtam. A "WDM" lejárt bankkártyát használ erre a célra, énnekem az se volt, csak az érvényes. Mielőtt az egésznek nekikezdtem volna, némi töprengés után úgy döntöttem, hogy eléggé összeragadt a tegnapi fogkefés masszírozás után a test, hogy ne legyenek szükségesek a drótok, ezért ezeket a bőr és ponyvaszaggató utálatosságokat csípőfogóval kiszedtem az utolsó szemig, így átcsiszolva a belső felületet, sokkal könnyebb volt a ragasztót kenni, mintha kerülgetni kellett volna a drótokat. Jól gondoltam, hogy nem fog szétjönni a héj, még azt is kibírta, hogy feldaruztam két hevederrel olyan magasra, hogy az alsó palánkok drótozásához ne kelljen alámászni a felbakolt testnek. Azt számolgattam, hogy mondjuk egy drót húz max. 50 kilós erővel,  az első lépcsős ragasztás pedig biztos kibír milliméterenként fél kilót (a mai, vastagabb második lépcső egész biztosan ennek a többszörösét). Namármost a drótkötések 12 centinként vannak azaz százhúszszor  fél kiló az 60 kiló, szóval tuti nem jönnek szét a palánkok és jól is gondoltam. Mielőtt ezt az immáron vastagabb ragasztó réteget felraktam, ismét beállítottam a test geometriáját libellával, függőónnal mérőszalaggal. Amikor végeztem a fartükör felőli véggel, az orrtükör felőli végen már tapogatható volt a ragasztás, szóval ez a villanykályhás ragasztóérlelés nagyon hatékony, különösen, hogy annál szilárdabb minden epoxi gyantával történő ragasztás, minél gyorsabb a kötési idő. Miután egész éjjel működött a fűtés, a macska a ponyva tetejére költözött aludni.

Apropos alvás. Éjjel fél háromkor kaparászásra ébredtem. Kimentem megvizitálni a csapdát és azt elcsattanva találtam, jelentős vérrel rajta és a környékén. De patkány sehol. Nem tudom mennyi vér van egy ilyen állatban, de sok vért veszthetett, miközben fogalmam sincs hogy szabadult ki a csapdából. Álmosan nem sok kedvem volt a vérnyomok után kutatni elemlámpafénynél, így visszafeküdtem aludni. De a kaparászás újra kezdődött, méghozzá elég közelinek hallatszott bár az acél hajótest jól vezeti a hangot, szóval csalóka a dolog. Kimenve  a cockpitba megszűnt a hang, de  határozottan az volt az érzésem, hogy itt van valahol a sebesült. Félretettem egy tűzifás vödröt, hogy a kajás ládához férjek, amikor érzem, hogy puhára léptem. Hát a patkány farkán állok! Akkor már nagyon rossz bőrben volt a jószág, nem ellenkezett, nem menekült, én meg alaposabban rátapostam, majd egy fadarabbal rányomtam a nyakára hogy véget vessek a szenvedésének és kihajítottam a vízbe. Méretre azonos volt a tegnapelőttivel. Azt nem tudom miért pont a cockpit kambuza közelébe jött agonizálni, csak nem ott volt a fészke?? (itt van az ultrahangos patkányrisztó is, attól alig egy méterre következett be a vég) Merthogy ehhez a hajóorrban elhelyezett csapdától, jelentős szintkülönbségek és akadályok leküzdésére volt szükség, ami abban a súlyosan sebesült állapotában nem lehetett könnyű. Miért jött hátra?? Ha a "sebeit akarta nyalogatni", arra ott elől számos búvóhely kínálkozott. Miért tette meg ezt a keserves utat? Relytély. Mindenesetre ma este két csapdát állítottam fel. Nincs most sok kedvem mind az öt kötélre, láncra patkánygátló lemezt csinálni, de lehet, hogy muszáj lesz. Gondoltam még valami tölcsérre, PET palackra, csak tartok tőle, hogy patkányhoz túl kicsik, alighanem csak egérrel szemben hatásosak.  

"J" ma otthon volt, elment a Postára és elhozta a hajólevelet! Szóval "mégis mozog" (az NKH).

Csuda romantikus az út haza  a "munkából". Bezárom magam után a műhelyajtót, lesétálok a partra, beszállok a csónakba és pár evezőcsapással Amapola mellett vagyok. Majdnem telihold van, a víz tükörsima, az egész nap fújó közepes erősségű déli szél teljesen leállt,  kellemes a hőmérséklet, bizisten kedvem lenne rábeszélni "J"-t, hogy csónakázzunk még egy kicsit itt a környéken. Mennyivel kellemesebb így hazatérni, mint amikor még nem laktunk a hajón és az egész napos munka után fáradtan szálltam fel a 24-es villamosra és utaztam az ordítozó, büdös "nyóckeres, hétkeres" söpredék közé vegyülve! No de félre a lírával! Ma elvégeztem az illesztési hézagok "kellősítését" ahogy "WDM" (http://www.duckworksbbs.com/plans/messer/bio.htm ) oktatófilmjében látható, pontosan követve a mester utasításait, már amit sikerült megérteni az amerikai angolból (nem azért mintha az angol angol annyira menne), de hát alapjábavéve a film képanyaga magáért beszél. (https://www.youtube.com/watch?v=PpT84nvClR4&feature=related)Gondba voltam a hőmérséklettel. Sajnos a csarnokban mindössze 14 fok volt a munkasíkon, "M" úr pedig amikor kiokított az epoxival való munkára, nyomatékosan felhívta a figyelmemet, hogy 15 fok alatt ne dolgozzak, mert "veszélyes hulladékot" fogok gyártani. Távolról se gondolom megkérdőjelezni a szakértelmét, de a filmen a "WDM" vastagon felöltözve dolgozik, nem az a "szobahőmérséklet" ami lehet a műhelyében. Persze lehet, hogy másfajta epoxit használ. Mit tegyek? Amikor erre rákérdeztem , "M" úr az Alvinplasttól nemes egyszerűséggel azt válaszolta " abba kell hagyni a munkát". Na ez nem az én megoldásom, valahonnan vennem kell még egy celziusz fokot ahhoz a tizennégyhez, hogy meglegyen a minimális hőmérséklet, persze ha lehet szerezni egyet, akkor legyen inkább több! Szóval azt eszeltem ki, hogy leponyváztam a csónakot három réteggel (egy ponyva ponyva, egy műanyag ponyva, egy nylonfólia) és alá dugtam éjszakára egy hőfokszabályzós villanykályhát, ami szépen 25 fok környékén tartotta a test hőmérsékletét. Reggel megkevertem az anyagot úgy hidegen, de jó alaposan, majd a kitakart hajótestre kentem a fogkefével ahogy kell, miközben az éppen befogott területre irányítottam a hősuárzót. Az anyag közben kint volt a hidegben, szóval az edényidő az jó hosszú volt, az első pillanatban "ráfagyott" anyag villámgyorsan hígfolyóssá vált az intenzív hő hatására és prímán hagyta magát bemasszírozni a fogkefével a résekbe és rendesen nedvesítette a fát. Aztán amikor az egyik oldallal végeztem, betakartam a testet, de bent hagytam a kályhát, hogy tartsa a hőmérsékletet és amikorra visszatértem az ebéd és a szunyálás után az epoxi szépen megkötött. Hát így. Délután megcsináltam a másik oldalt is és még a az orr és fartükör réseit is kikentem Treecell adalékkal besürített gyantával.

Szutyokcica nagyon erős macska lesz, mert befalt egy csomó spenótot bundás kenyérrel.

Miután az összes palánkot összedrótoztam végignéztem az eredményt és megállapítottam, hogy több helyen tökéletlen az illeszkedés, hézagok vannak, tehát utána kell húzni a drótoknak. A fárasztó kötélen, csigán való emelgetés helyett igénybe vettem a technikát. max terhelés 5 

tonna...talán elbírja a csónakomat. Így, hogy gépesítettem a mozgatást egyszerű bedugni a drótokat, majd a másik oldalról meghúzni, összecsavarni, mert alá-fölé könnyű kerülnöm, csak emelni süllyeszteni kell a munkadarabot. A vékony drótok (1-es lágy vashuzal) gyakran elszakadtak az utántekerésnél, ezeket vastagabb dróttal pótoltam. Sötétedésre végeztem a javításokkal (délelőtt nem dolgoztam sokat, Balázs jött látogatóba, Denivel tettünk  emléksétát a telepen) és nekiálltam az októfilm szerint https://www.youtube.com/watch?v=JHy6G3vEsZo&feature=BFa&list=PLE338CDC6A0EE0B62&lf=results_videov=JHy6G3vEsZo&feature=BFa&list=PLE338CDC6A0EE0B62&lf=results_videobeállítani a héj geometriáját. Vízmérce, függőón, derékszögek, mérőszalag, drót az eszközök. Szépen szimmetrikus a test, gyakorlatilag semmit nem kellett rajta csavarni, tekerni, igaz volt egy segítségem is, ott látható a karikában a bal alsó sarokban. Továbbra is rendkívül érdekesnek találja  a csónaképítést, semmiféleképpen nem volt hajlandó lemondani arról, hogy bemásszon a testbe és rávesse magát egyik másik drót kötésre, valamint bolond módon rohangásszon a csónakban, időnként megtámadva a matató kezeinket ("J" is sikerült végre kicsalnom a hajóról és eljött megnézni mit is csinálok immáron több mint egy hete, de leginkább a macska érdekelte), mondom, hogy született tengerész a Szutyok.

 Mindent összedrótoztam ma reggel és délelőtt. A test most "léghajó", merthogy felhúztam az égbe, hogy kényelmesen kitakaríthassam alatta a műhelyben a famunka fűrészporát hulladékát. Közben kirobogóztam a méhészeti szaküzletbe a Körútra és vettem un. mézpumpákat. (http://atikrisz.5mp.eu/web.php?a=atikrisz&o=dubcqJEQXI ) A gyantát és a gyorsítót le fogom fejteni befőttes üvegekbe és ilyen pumpával fogom adagolni úriasan, öntögetés csorgatás, mericskélés és az ezzel menthetetlenül összefüggő "minden ragasztós, a fene egye meg!" jelenség teljes mellőzésével. Legalábbis remélem. Most meg elmegyek a Moszkva térre (nekem már soha nem lesz Széll Kálmán tér, úgy vagyok vele, mint ifjúkoromban  a Schreiber néni amikor mondta, hogy "Tudod fiam... a Horthy Miklós Körtéren!!) a Trombitásba, a szokásos éves találkozóra a technikumi osztálytársaimmal. Remélem nem halt meg közülük senki tavaly óta, bár  a hajdanvolt kackiás fiatal legénykék némelyike elég rossz bőrben volt. Magammal szemben kissé elnézőbb vagyok, bár eszembe jut Palotai Boris egyik története, aki szülővárosában tartott író-olvasó találkozót és megkérdezte a rendezőt, hogy ki az a sok öregasszony az első sorban. " Azok az ön volt osztálytársai." volt a válasz. Mindenesetre ahogy az idő halad úgy változnak a témák, kezdetben munkahelyekről, egyetemi eredményekről, csajokról társalogtunk (egyszer kifejezetten azért léptem le fél óra után mert volt egy ..hogyismondjam,  személy, hely és alkalom amit nem akartam nemhogy kihagyni, de halogatni se) most meg prosztatáról, fogbeültetésről és szívbillentyűről szól a társalgás.

 Most kelt fel a nap. Majdnem pontosan két és fél percig tartott amíg a kis parázsló csíkocska tüzes koronggá nőtt a Soroksári úti háztömb felett. Szép napot mindenkinek, megyek "csónakozni".

20:21 

Felesleges volt aggódnom, hogy felborzolja majd a maró a felső réteg szálait. A legmagasabb fordulatszámon kiválóan működött a dolog. Az más kérdés, hogy állandóan darabokra hullott az olcsó kínai szerszám a kezeim közt, de azért nagynehezen megoldottam a dolgokat. 

Miután az összes palánk szegélyét az illesztéseknél lemartam, kijelöltem a drótozófuratok helyét, 

ehhez egy egyszerű szerszámot használtam, de az ívek eltérő hossza miatt minden palánknak csak az egyik élén volt jó, a másik palánkot óvatosan le kellett gördítenem az elsőn és egyenként átjelölni a furatok helyét. De sötétedésre végeztem a 336 furattal. 

Nekiálltam drótozni, az első négy palánkot össze is fogattam. 

Most persze még lógatja orrát farát, akkor lesz "peckes" amikor fent van az egész oldalsor és középen a főbordánál kitámasztom egy léccel az  1220mm-es méretre. Holnap az egészet felfüggesztem  valami hevederrel a bakdaru szerkezetére, mert egyedül egyre nehezebb lesz mozgatni ahogy egymás után kerülnek fel a palánkok. Arra is rájöttem, egyesek miért használnak rézdrótot a vas helyett. Nos ez a vas nem éppen hüvelyk-mutatóujjbarát és rondán összekarmolja az ember keze fejét az emelgetésekkor. 

Tegnap láttam a TV-ben egy filmet a Brad Pittel. A történet egy emberről szól aki aggastyánként születik és csecsemőként hal meg, megállapítom, hogy a sztorit Moldovától lopták. http://labdarugdosgato.blog.hu/2008/03/14/focirodalom_4_lami_a_halhatatlan_balhatved#comments

 

Hát így járt szegény betolakodó. Alapjábavéve sajnálom szegényt, de hát én is védem a területemet, akárcsak ő.

 

 

Ma reggel már hét órakor dolgoztam a csónakon. Nem tudom említettem e, ha valaki ilyesmire szánja magát, szigorúan csak fémvágó lapot tegyen (hiába van a fához való fűrészpengére ráírva, hogy "clean" ehhez a munkához még az is goromba, kiszálkázza a felső réteget)a gépbe és ha szépen akar dolgozni, szigorúan elővágni acélvonalzó mellett a nyomvonalat! Kivágtam a maradék egy palánkot, a far- és orrtükröket, 

ez a képen éppen az orrtükör. A bulkheaddel gondom van, kiszerkesztettem és kétszer is ellenőriztem, szerencsére  kivágás előtt, de nem passzol már az első, a fenékhez csatlakozó medersori palánkhoz se! Bő egy centi az eltérés, valami gond van, megkértem abraxast, hogy ellenőrizze ő is, mert valahol hiba van, meg kell találni!

Délelőtt megtöltöttük az édesvíztankokat, amíg a víz ment befelé, felfűrészeltem a parton lévő tűzifát és egyrészét behordtam csónakkal a hajóra, a nagyobbik részt meg a parton elraktam. Ez a bontott vakpadló olyan korhadt szúrágtra, hogy eszményi anyag lett volna az antik bútor hamisítóknak, de némelyik annyira elgyengült, hogy a karate bemutatózók is remekül tudták volna használni a törésprodukcióikhoz. Nem akarom lebecsülni, netán kigúnyolni a rendszeres testedzés szerelmeseit, megfelelő edzéssel az emberi szervezet csodákra képes, de megnézném én azt a deszkatörő mutatványost, aki megengedné, hogy a produkciójához használt deszkáját kicseréljem mondjuk  egy általam kiválasztott azonos vastagságú vörösfenyőre.

Gondba leszek a majdani epoxi keveréssel. Az a helyzet, hogy a gyantát az Alvinplast 5 kilós fém festékes dobozban, az edzőt meg műanyag vödröcskében adta. Már ott is jeleztem, hogy kis mennyiségeket egyszerűen lehetetlennek tartom ezekből töltögetni, de "M" úr csak sajnálkozva nézett rám ügyetlenkére, hogy nem tudok grammra pontosan töltögetni a mérlegen lévő edénykébe, merthogy neki ez nem okoz problémát. Nos valószínűleg nagyon ügyetlen vagyok, de egy ötkilós festékes dobozból, abból a lepattintható fedelűből, aminek ráadásul széles pereme van egészen biztos nem tudok kiönteni mondjuk öt köbcentit, anélkül, hogy tízet végig ne folyatnék az edény karimáján és oldalán. És bárkivel fogadok egy karton sörbe, hogy ő se tud! Szóval azt találtam ki, hogy a gyantát, meg az edzőt valahogy ügyesen áttöltöm egy olyasfajta pumpás edénybe, mint amiből a hotdogosok a ketchupot, mustárt nyomatják (a redbarnos ember is ilyet használ), vagy valami olyan nagyobbacska flakonba, aminek a kupakján van egy hegyes csöcs, aminek lyukas a vége és összenyomva, lefelé fordítva ki lehet belőle folyatni szépen ellenőrzött formában az anyagot.  ( http://www.gastrocentrum.hu/index.php?m=termekek&k=201002031319386712&l=  04 és 07-es kép) Tud valaki olyan helyet ahol ilyesmi kapható emberi áron?

Éjjel egy óra után pár perccel nagy kopácsolásra ébredek! Valami veri a hajót! Egyből tudtam mi történt. Kipattanok az ágyból, a szemem is egyből kinyílik, zseblámpát ragadok.... és valóban. Egy hatalmas patkány az utolsókat rúgja a csapdával csapkodva össze-vissza. Nem foglalkoztam vele tovább,visszabújtam az ágyamba, de annyira kiment a szememből az álom, hogy csak nagysokára aludtam el újból. Reggel lefényképeztem a  betolakodót, aztán "vízrebocsátottam". Azt nem tudtam megállapítani ez volt e a korábban megsebesített példány, de nem valószínű, mert amelyik egyszer megmenekült a csapdából az aligha olyan hülye, hogy még egyszer a közelébe megy. Szóval úgy tűnik a patkányok ki-be úszkálnak a hajóra. Hogy miért olyan fontos ez nekik érthetetlen, hiszen a parton terített asztal várja őket a diófa alatt például. Majd holnap megmutatom a blogban, mert most kint felejtettem a fényképezőgépet a műhelyben. Mindenesetre a holnapi blogot csak "erős idegzetűeknek" ajánlom. 

Ma folytattam a palánkok kivágását, egy darab maradt hátra a kilencből.  Holnap ezt kell kivágjam, meg a két tükröt és a "bulkheadet". Majd meglátom mire megyek, mert a fogytán lévő édesvizet is fel kell tölteni. 

 Kidobtak egy szekérderék bontott vakpadlót a parkettások, el is hoztuk mindet, egyelőre ott tornyosul a parton, majd ha kicsit lelohad bennem a csónaképítési láz felfűrészelem, aprítom kályhaajtóméretre, mert a tüzelőből sose elég. A parkettásoktól kaptam még ajándékba egy szép hosszú deszkát, valami trópusi keményfa, olyan bordás fajta, amiből a szabadtéri padlókat szokták csinálni, nekik selejt anyag mert kanyarba meghajlott, nekem viszont pont jó lesz kivágni belőle a boci dörzslécét meg a belső párját, talán koszorúlécnek hívják, de hallottam már "dorbótnak" is titulálni, na szóval azt az izét. 

Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy a karton sablonokat nem fogom egyszerűen csak átmásolni a rétegelt lemezre, mert néhánynál találtam ugye szerkesztési hibát, pontatlanságot, hanem a végleges anyagra ismét kiszerkesztem, mert sokkal pontosabban lehet a fán dolgozni mint a papundeklin. Amikor egy szerkesztési pont kész, beütök egy varrótűt megjelölni (a varrótű nem görbül olyan könnyen el mint a gombostű) majd kihúzom a tűt és ceruzával bekarikázom a pontot, hogy megtaláljam később. Amikor az egész sor készen van, a varrótűvel előlyukasztott helyekre könnyedén beütök egy-egy gombostűt, melléjük támasztott léc mentén megrajzolom a görbét és amikor az egész palánk ki van rajzolva a korábban készített sablont ráfektetve ellenőrzöm a helyességet. Így egyből mutatkoznak a pontatlanságok, akár a sablonban, akár a fán vannak. Amikor mindent rendbenlévőnek találtam kivágom dekopír fűrésszel a palánkot. A kilencből négy készen van. A dekopír fűrészt nulla lengetésre kell állítani és ahol nem pontosan hosszába fut a felső réteg szála, ott schnitzerrel elővágom a fát, máskülönben felcaflizza a felső réteget, különösen amikor szálirányra keresztbe vágom az anyagot. A fűrészelés bekezdését egy furatból indítom, erre tökéletes a "pistifúró " ("R P" -től kaptam ajándékba), csak alá kell tenni egy hulladékfát, hogy amikor átmegy az anyagon akkor se szakítson kicsit se. Amikor a csónaképítéshez való drótért mentem az Inkurrenciához, elhajtottam egy nagy munkavédelmi eszköz raktáráruda előtt és bementem venni alapjábavéve gumikesztyűt. De eszembe jutott, hogy mennyi port szívtam már különféle fák csiszolása fűrészelése során és mennyit köhögtem, prüszköltem, mert a szokásos porálarcok nem érnek semmit. Legalábbis nekem  nem, még a szelepes fajtában is bepárásodik a szemüvegem, így aztán mindezidáig hosszabb rövidebb kínlódás után eldobtam őket és szívtam a port tovább. Na, hogy ott voltam a szaküzletben, bevásároltam egy rendes respirátort. Nem volt olcsó, de tökkelütött hülye voltam, hogy már évekkel ezelőtt nem vettem meg. Tökéletes benne a légzés, véd a por és szerves oldószerek gőze ellen.

Szutyokcica úgy véli, hogy az egész mákvirágprojekt az ő kedvéért van. Amint nekiálltam dolgozni már vigyáznom kellett, hogy ne lépjek rá, mert állandóan a lábamhoz dörgölődzött, felugrott a bakokra, deszkára, addig nyújtózkodott, kínlódott amíg megszántam és felraktam a munkasíkra, ettől kezdve követte a ceruza mozgását, rárabolt a körzőre, megtámadta a vonalzót, mérőszalagot ahogy húztam-vontam őket, és erős a gyanúm hogy ő a ludas a radírom eltűnésében, mert addig pofozta amíg sikerült kipofoznia a látótérből. Amikor megunja, letelepszik a porrongyra és onnan figyel, időnként alszik néhány másodpercet, de nem mozdul mellőlem. Vettünk valamikor a Tescoban egy akciós német sajtot, egy egész sajtot, amiről aránylag rövid idő alatt megállapítottuk, hogy emberi fogyasztásra  alkalmatlan, na azt imádja. Délután befalt belőle vagy tíz dekát. Csak azt tudnám hogy fért ebbe az arasznyi kölyökmacskába, nekem a plébános macskájának története jutott róla az eszembe, amelyik befalt fél kiló kolbászt. Az egyszeri pap rátette a macskát a mérlegre ami pont fél kilót mutatott, mire így szólt: " Na a kolbász már megvan...De hol van a macska?" Jójszakát mindenkinek, szép jövőhetet!

 Ma is ragyogó volt az idő. A ritkaság számba menő, ötödik  napja tartó dél szél teljesen leállt, "olajtengeren" csücsülünk. Napok óta csak egy reggeli begyújtással tartjuk a hőmérsékletet, az is csak kevés fát igényel szerencsére. Amíg "J" alszik én kihamuzok begyújtok és amire felébred már "huszonfok" van idebent. Reggeli után kieveztem és folytattam a csónakot. Hátramozdítóm is akadt, megjelent Szutyok a kölyökmacska és mindenbe beleütötte az orrát,

alighanem előző életében ő is tengerész volt, mert igen érdekelte a csónaképítés, amit mostantól "MÁKVIRÁG PROJEKTNEK" nevezek el. Azért mákvirág, mert ez lesz a kis csónak neve (amúgy "J" találta ki), merthogy Amapola az spanyol szó, magyarul pipacsot azaz mákvirágot jelent, szóval nagy- és kishajó neve tkp. ugyanaz. Szóval Szutyok (a lakatos műhelybe született bele és ott is él, az a szürke a bundáján alighanem fehér lenne, ha nem itt élne, ezért is neveztem el így) segítségével összeállítottam a fél modellt.

 A képen nem igazán látszik de a csónak orrában akárhogy is igyekeztem, nem tudtam pontosan illeszteni két palánkot, maradt vagy 7mm-es hézag. Mindjárt gyanítottam, hogy valamit elszúrtam és amikor szétszedtem a modellt és utánamértem a szerkesztési pontok koordinátáit, ki is derült, hogy ott a 0,8 cm helyett 0,8 mm-t mértem. Hiába a milliméterhez vagyok szokva és a centire nem áll rá az agyam. Na ezért jó, hogy ilyen alapos vagyok, így nem okozott gondot a hiba, a papír mindent kibír. Egy másik palánknál is találtam ennél jóval kisebb hibát, de ezt is a modell mutatta ki (egyszerűen átsütött rajta a nap). Mindkettőt újraszerkesztem immáron a végleges munkadarabra (persze kétszer ellenőrizve, plusz a hibás sablont ráhelyezve) mert további modellezés szükségtelen, megállapítom, hogy abraxas munkája tökéletes (annyira izgatta a dolog őt is, hogy reggel már a parton várt amikor kicsónakáztam, hogy megnézze hogy állok  a terve megvalósításával) nyugodtan rábízhatom magam a tervére, ha valami nem stimmel akkor a hiba az "én készülékemben van".

 Csodás a reggel. Végignéztem a napfelkeltét, attól kezdve ahogy a ferencvárosi házak sziluettje kezd kirajzolódni a keleti égbolton, addig amíg a nap kezdeti pírja vakító tűzgömbbé változik. Már háromnegyed ötkor fent voltam, szétvet az energia, aktivitásom a csúcsponton. "J" készülődik a piacra én meg az Alvinplasthoz megyek anyagért. Amíg az én drágám végez a reggeli piperével én irkálok, aztán csónakkal kisofírozom őt (és magamat) a partra. Egész megdöbbentő dolog, de az Alvinplastos ember Molnár József, aki anyaggal és tanácsokkal segített amikor Amapolát kezdtem építeni, azonnal emlékezett rám, amikor ma reggel felhívtam. Hat év telt el azóta! Egyből vágta a telefonba, hogy én dolgoztam a Novotelben és hogy kormánylapot habosítottam epoxival. Eszem megáll. Én azt is elfelejtem aki tegnapelőtt járt nálam...

Ide teszek egy képet Amapoláról, mert vannak akik csak ritkán néznek a blogba és hiányolják hogy nem látnak a hajóról azonnal képet. Ez a kedvencem, Felicián csinálta rólunk Ráckeve felé igyekeztünkben. Ha már itt tartunk lesz majd jövőre Amapola "nyílt nap" hajózással egybekötve, barátoknak blogolvasóknak, mert most is volt jelentkező több is, meg én is igértem, hogy majd ha elindulok a hajóval, akkor lehet jönni velünk, de végülis elhárítottam minden ajánlkozást, mert a próbaúton nem akartam megosztani a figyelmemet a vendégek és a hajó közt, valamint nekünk olyan volt ez mint egy nászéjszaka hármasban Amapolával, ugye a nászéjszakára se jöhetnek a barátok, bármennyire is szeretnének drukkolni.

23:25 Úgy elfáradtam estére, hogy vacsora után felborultam és mostanáig aludtam. Délelőtt megvettem mindent az Alvinplastnál (ettől a tegnap megkönnyebbült pénztárcám gyakorlatilag súlytalanná vált, szerencsére J" bevásárolt, megfőzött egy csomó dolgot, merthogy a következő nyugdíj még két hét) és kaptam egy sereg tanácsot is. A baj csak az, hogy nem egyeznek (Mit nem egyeznek! Homlokegyenest ellenkeznek) a Redbarn technológiájával! A szokásos helyzet, vannak a jótanácsok és ha az ember mindegyiket megfogadja akkor biztos a kudarc. Sok tudomány létezik, de az egyik legnagyobb az, hogy a jótanácsok közül melyik az amit meg kell fogadni és melyik amit nem. Ami az egyiknek orvosság a másiknak méreg. Hogy konkrét legyek https://www.youtube.com/watch?v=aexxZdv780o itt egyértelműen látszik, hogy  a mester, Warren D. Messer, előbb kifektette (megintcsak, mit kifektette!? Hosszasan rásimogatta, talán még puszit is adott neki) az üvegszövetet a héjra, míg ettől a módszertől óva intett "M" úr, szerinte előbb kenni, aztán fektetni és  eloszlatni. Legyen az ember okos! Persze döntöttem, minden tiszteletem dacára a Redbarn technikát fogom követni (márcsak azért is mert ez egyemberes), csak azt tudnám mi a fenéből van az a henger amivel végiggurizza a munkadarabot, miután a nagy glettvassal eloszlatta a gyantát, merthogy az Alvinplastnál még csak hasonlót se láttam, pedig egy rakás volt a demonstrációs falon.

Hazatérve, ebéd után nekiláttam a kartonból kivágni az orr és fartükör sablonokat, aztán összedrótoztam a palánkokat, hogy végre lássam működnek e rendesen. Egyelőre rendkívül pozitív a dolog, de erővel kell kiteríteni a "félhajót" (ugye a tengelyszimmetria miatt csak egyik oldal sablonját készítettem el), mert hajlamos az összepöndörödésre. Rámesteledett mire összeálltak a palánkok, holnap bedrótozom a schwertszekrénynél lévő keresztbordát (tkp. válaszfalat, ami persze megint nem igaz, hisz csak egy keret lesz), valamint az orr és fartükröt (persze ezek is csak félhajóhoz valók), ettől megszűnik majd reményeim szerint az összepöndörödési hajlam és alaposan végignézhetem, hol van esetleg illesztetlenség, amin módosítanom kell az alkatrészek végleges anyagból való kiszabása előtt. Talán kissé túlzásba viszem a precizitást, hogy érzékeltessem, pl a szerkesztésnél a pontosságra való törekvés jegyében még a 0,5-es Rotring ceruzát is kihegyeztem smirglivel és megpróbáltam a tizedmilliméteres értékeket is feldolgozni, de két esetben szokott az ember elszúrni dolgokat. Az egyik amikor még sose csinált valamit és ügyetlenkedik, a másik amikor már nagyon sokszor és lezserkedik. Nos miután én még az ügyetlenkedési fázisban vagyok ezzel a "kiszerkesztem-kivágom-összedrótozom-leműanyagozom" technikával, nagyon igyekszem nem átesni a ló túloldalára és lezsernek mutatkozni.

Kaptam persze egyértelműen olyan tanácsokat is amiket meg fogok fogadni, ilyen például, hogy egyszerre két deci epoxit kell keverni, az alkotórészeket mindig mérni mérleggel (na ezt még nem mondtam "J"-nek lesz ezzel gond...merthogy az az Ő mérlege amivel a sütéshez méri az anyagokat, hogy gyantát???), az anyagot egyből kiönteni a felületre és újat keverni az edénybe, benne hagyni így abba sose köt be az anyag, hanem mindig áll benne a friss keverés, miközben az előzőt bedolgozom a szövetbe. Aztán az illesztések ragasztásához ragasztó adalékot kell keverni a lamináló gyantába (ettől kevésbé lesz hajlamos kifolyni a réseken) és ezt a gyantát elhasznált sziloplaszt kartusba kell tölteni és azzal benyomni a résekbe. Szóval okosodom. (sose árt senkinek) Ha valamit szeretek az az, hogy rájönni dolgokra és megcsinálni, alkalmazni, kipróbálni, megtapasztalni, szóval állandóan valami (számomra)járatlan úton járni.

Reggel nyolckor már a felügyeleten voltam  a két papírral amit még be kellett adjak, de mégse kaptam még meg a hajólevelet, de kaptam igértetet, hogy hamarosan postázzák. Szóval úgy tűnik, hogy nem kell újabb papírokat beadjak. Feladtam postára a négyhavi műhelybérleti díjat a Vízügynek, szóval könnyű a pénztárcám.

Visszatérve folytattam a csónak sablonjainak szerkesztését. Hoztam az asztalosoktól hosszabb hajlékony MDF lécet, 2m hosszú, majdnem végigéri a teljes palánkhosszat. Még 4 db ólompogácsát (amiket a kisember papájának ellőtt légpuskalkőszereiből öntöttem) kivittem a műhelybe ezek szolgáltak a swungléc megtámasztásához használatos "delfinek" helyett. Semmim sincs ami pontosan arra való ami ide kellene, de mindenem van amivel tökéletesen helyettesíthetem a célszerszámokat. Minden palánkot kiszerkesztettem és ki is vágtam. Holnap felpakolom az anyagra, elrendezem, hogy a legkevesebb legyen a hulladék ( 3 táblából ki kell jöjjön az egész schwertkasznistól, ülésestül, kormányostul, schwertestül, ülőpadostul). Az így kivágott sablon alsó karéjára 12mm-t kell ráhagyni majd a palánkok kivágásakor, ezt a 12 mm-t fele mélységig ki kell majd marni, ez fogja adni a klinker átfedést. Ettől a marástól tartok egy kicsit, mert egyrészt vékony az anyag (6,5 mm), nagyon pontosan kell majd vezetni a felsőmarót, másrészt nem tudom a rétegelt lemezt nem fogja e kiszálkázni a szerszám, mert ugye nagyon más a szerkezete az anyagnak, mint a színfáé. Mindenesetre a felső réteget elő fogom vágni schnitzerrel. 

 Úgy tűnik a patkány vagy nagyon ravasz, vagy  nagyon  racionálisan gondolkodik. Ugyanis semmi nyoma. Eltűnt. A kiszórt csábító csalétek érintetlen. Most vagy áthelyezte a székhelyét, dacolva az ultrahangos riasztóval a kambuza környékére, ami számunkra elég baj lenne, vagy megunta a macerá, érzékelte a halálos veszélyt és hátat fordítva Amapolának lemászott a kikötőkötélen és kiúszott a partra. (ugye a farkötél közepe a víz alá süllyed, másképp nem megy a dolog, hacsak nem mászik fel a korlát vas csövén a kábel kötelére, azon végig a parti nyárfa ágai közé és onnan a földre)

  Ma is egész nap szinte folyamatosan esett az eső. Amikor egy kicsit abbahagyta vagy legalábbis szemerkélőre váltott, kimentem a partra (a csónakban csak állva evezve, mert leülni a vizes padra nem akaródzott) és a Syntexkereseknél kinyomtattuk abraxas rajzait. Kértem Attilától egy olyan vastag kartonlapot amit a spéci anyagaik közé elválasztónak raknak a gyártók, hogy ne karcolódjanak. Ez egy nagyon merev vastag prespánszerű, vagy 2mm vastag préselt papírlap, mérete azonos a dekorit táblával, tehát akkora, hogy ezen ki tudom szerkeszteni a boci palánkjait és kivágva kipróbálni az illesztést, mielőtt a végleges 6,5 mm vastag rétegelt lemezből az így készült sablonok alapján kivágom őket. Attila segített átvinni a lakatos műhelybe ahol kibérlek elsejétől egy 10 m2-es sarkot és ott fogom megépíteni Amapola bociját. Holnap nekiállok bevásárolni az anyagokat. Látom a kommentekből, hogy érdeklődést váltott ki az újabb patkánylátogatás a hajón, nos ezt nézzétek meg! Ilyen lyukat rágott a diót és napraforgót őrző vödör műanyag tetején! A szaglása tökéletes lehet a jószágnak, mert megérezhette a benne lévő anyag illatát a fedél repedésein keresztül és szép méretes nyílást rágott ki, amin tucatnyi diót kihordott és egy csomó napraforgómagot ott helyben elfogyasztott, mint az otthagyott héjak bizonyítják. Ma összeszedtem a diókat amiket eldugdosott az árboctőhöz, párat kirágott, a többit gondolom később kívánta elfogyasztani és a kiürített éléskamrája helyébe sajttal és szalonnabőrrel felcsalizott csapdát helyeztem el, kíváncsi vagyok mekkora sikerrel. A tűreszelővel "felérzékenyített" csapda környékén dió darabokat és napraforgót szórtam szét, hogy ha a csapdába nem is sétál bele azonnal, lássam, hogy egyáltalán meglátogatta e a helyszínt. Gondoltam rá, hogy kipakolom az egész területet ahol valószínűleg rejtőzhet, de hát a legkevésbé valószínű, hogy csak úgy hagyja magát agyontaposni, ha rábukkanok. Nyilván eliszkol hátra a "privát szféránk" irányába ahol sokkal nagyobb károkat okozhat, mint ott elől ahová elképzelhető, hogy a cockpitban lévő ultrahangos riasztó miatt bújt meg. Aztán az is lehet, hogy rég kiúszott a partra. Merthogy többször láttunk a part mentén vízben úszó patkányt, szóval sportos a jószág.  Egyelőre békén hagyom a helyszínt, ez az egérnél is bevált tavaly, ami a hálókabinunkba költözött be télre. Akkor már a fűtött szalonban aludtunk és "J" frászt kapott tőle, hogy a hátul tárolt ruháit szétrágja plusz szétpisálja a hivatlan vendég. Ott először elkezdtünk pakolni, de rövid gondolkodás után leálltunk vele, inkább vettem egy csapdát, kiraktam  sajttal és néhány óra múlva meg is volt a betolakodó.

Most sült gesztenye illat terjeng a szalonban, a kandalló tetején sül az anyag, délután amikor kieveztem a partra egy reklámzacskóban gesztenyéket találtam felakasztva a parton álló autóm tetőcsomagtartójára. Fogalmam sincs kitől származik az ajándék, de köszönjük szépen.  Az ismeretlen látogató vajon be akart jönni, kurjongatott csak nem hallottuk? Nem tudja a telefonszámomat? Nem akart zavarni, mert tudta hogy éppen alvásidőben vagyok? Rejtély. De Isten tartsa meg a jó szokását, már ami a gesztenyét illeti!

 Egész nap esett az eső. Idebent matattunk, "J" süteményt sütött én palánk illesztéseket szerkesztgettem, olvasgattam, meg a neten szörföltem. Viszont megint van patkány a hajón. Valahol elől van a gázpalackos láda mögötti kupiban. Kirágta a műanyag fedelét a vödörnek amiben a diók és napraforgók vannak és elhordott belőle egy csomót az árboctőhöz, némi szivacshulladékkal egyetemben, szóval hosszabb tartózkodásra rendezkedett be. Még csak az kell, hogy idekölykezzen! A csapdából is kipiszkálta a diót, de a korábban minden mozgásra elsülő csapdát úgy látszik most túl érzéketlenre reszeltem, mert nem sült el. Holnap rámegyek a tuningolásra. A diókat eltüntetem és csak az lesz kaja ami a csapdában van. Meglátjuk ki a ravaszabb. Nem becsülöm le az ellenséget.

Nézem a híradót a TV-ben este. Nagyon betörték a maradék gárdát. Több mint háromperces pszichológiai előkészítés, az öt éve történt "rendőri brutalitások" alapos és részletes bemutatása, taglalása  után (miközben egy szó, egy képmorzsa se esett a gyújtogató csőcselékről, ami persze nem menti az indokolatlan erőszakot, de része lenne a képnek, amitől az ostoba rendőri vezetés és a hülye rendőrök elvesztették azt a kevés józan eszüket is) két percet adtak a mai "Nem tetszik a rendszer" tüntetésről. A százezres tömeg valóban "több tízezer" ahogy a riport címében írták, de ha ez egy Fidesz rendezvény és mondjuk vannak ötvenezren, akkor ez biztos "félszázezer" lett volna, ha meg több akkor biztos kétmillió, pláne, hogy Rákai Filip azóta ott a haljakend. Kulka és Csákányi Eszter ha jól tudom érdemi beszédet mondtak, a Híradó szerint "üdvözölték a  jelenlévőket". A beszédekből csak a leghaloványabb Istvánfi szövegéből adtak részletet és  nagyon fontosnak vélték megemlíteni, hogy a "rendezvény szóvivője" a kendermagos Juhász Péter volt. Szóval van üzenete a pártatlan elfogulatlan királyi TV híradójának: Aki a Fidesz ellen tüntet az kábszeres. 

Ma délelőtt jött a keresztkomám " A" és megvizsgálta a hajón a villanyszerelést, neki van olyan jogosítványa, hogy adhat papírt a szigetelési ellenállásról, ezzel meglesz a második papír ami a hatóságnak kell a hajólevél kiadásához. Délután jött abraxas a végleges dinghi szabásmintával, jövő héten elkezdem az anyagbeszerzést, jövő hónaptól bérlek a lakatosok csarnokában területet és a tél folyamán összeütöm a bocit. Amúgy olyan "beszélgetős" nap volt, szóval "angolszombat".

Van rossz hír is. Akik régebben olvassák a blogot talán emlékeznek még Balázsra a "Bagó"  gazdájára. Az a kis tengeri mentőcsónakból készült hajócska ami leginkább úgy néz ki, mit Thomas a gőzmozdony vízi változata. Rehák Balázs a lágymányosi híd hídmestere itt volt a parti partyn is. Nagy horgász, minden halat ismer, nyáron kint járt Olaszországban és nagyon készült, hogy fog valami nagy halat a tengerből. Amikor hazatérte után felhívtam, hogy "Na milyen halat fogtál?" csak annyit válaszolt, hogy "Nem halat, hanem rákot..." Nem értettem elsőre, aztán elmagyarázta. Ezt diagnosztizálták nála miután nagy fájdalmakkal hazaérkezett. Ennek három hónapja. Még egyszer beszéltem vele később, utána már nem vette fel a telefont, tegnap beszéltem Gizivel a feleségével, mondom  Balázs nem veszi fel a telefont... "Már nem fogja. nyolcadikán meghalt". isten nyugtasson Balázs, nem lesz több gondod a Bagó csavartengelyében állandóan elnyíródó csapszeggel...és a leégett műhelyedben se kell már befejezni a szalagfűrész javítását.